Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi egy meg négy? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Tisztelt Lelkiatya! Választ adhat-e konkrét kérdés(ek)re a Jézus-ima vagy inkább más imamódot célszerű választani ilyenkor? Itt olyan kérdésekre gondolok, amelyek adott élethelyzetben a megoldást így kezdik keresni: mit? hogyan? miért? Továbbgondolva ezt: szabad-e egyáltalán az okokra/miértekre rákérdeznünk Istennél vagy ez bizalmatlanság, kicsinyhitűség? Válaszát köszönve: Lívia
Kedves Lívia! Ha adott kérdésre kérek közvetlen választ az Úrtól, akkor ennek hatékonysága, ereje nem az ima módjától, hanem a szívem állapotától, a hitem erejétől függ. A Jézus-ima éppúgy alkalmazható tanácskérésre, mint az Üdvözlégy vagy más, előre megírt vagy saját szavakkal elmondott imádság. Persze, mindegyik esetben nem az adott kérdésre kell a választ kérni, hanem a kegyelmet önmagamra, hogy kapjak megvilágosítást a fölismeréshöz és erőt a megvalósításhoz. Természetesen szabad rákérdeznünk az Úrnál az egyes dolgok miértjére is. Minden szabad kérni és kérdezni az Úrtól. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy nem is kényszeríthetjük őt. A választ, annak tartalmát és idejét teljesen őrá kell bízni.
Főtisztelendő Atya! Az lenne a kérdésem hogy a Szent Liturgiát csak a legújabb Liturgikonból lehet végezni, vagy esetleg lehet régebbi misekönyvekből (pl. Krucsay-féle Lithurgia) mondani? Így is érvényes lenni a Liturgia? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel, Péter
Kedves Péter! Mivel ezek nem jóváhagyott kiadások, ezért ezekből nem lehet végezni Szent Liturgiát. Az érvényesség kérdése viszont ehhöz egyáltalán nem köthető. Minthogy nincs rajta jóváhagyás, nincs rajta áldás sem. Emiatt kerülendő ez a próbálkozás. Annak teoretikus feszegetése, hogy mi van akkor, ha valaki mégis megteszi, teljesen értelmetlen.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Tisztelt Lelkiatya. Napokban gondolkodtam egy igen érdekes dolgon. Vannak sokan akik a templomba autóval járnak, és míg a görögkatolikusoknál mindig, a rómaiaknál kevesebbszer van két szín alatti áldozás, és részesülnek Krisztus vérében a bor színe alatt. A szentmise után ha a rendőr megállítja őket, hogyan tudja bebizonyítani hogy nem fogyasztott alkoholt, vagy ezt a kis mennyiséget nem mutatja ki a műszer. Azért is foglalkoztat ez a kérdés mert költözködés miatt kicsit messzebb kerültünk a templomtól, csak gépkocsival van lehetőség eljutni. Előre is köszönöm válaszát
A szentáldozásban kapott anyag mennyisége nem mérhető a rendőrségi vizsgálattal. Emiatt egyáltalán nem kell aggódnia. Ez inkább a papoknál, diakónusoknál jelenthet nehézséget, akik valóban nagyobb mennyiségben veszik magukhoz Krisztus vérét, amely anyag, fizikailag, természetesen ugyanúgy viselkedik, mint minden természetes anyag. Azt a mennyiséget már nagyobb valószínűséggel kimutatja a műszer. Ezt a papoknak, diakónusoknak kell megoldaniok. Számomra több szempontból is hasznosnak tűnik az a megoldás, hogy az ő utazásukról azok a hívek gondoskodjanak, akiknek a szolgálatában áll az adott Liturgiával.
Kedves Lelkiatya! A mai evangélium kapcsán jutott eszembe a következő gondolat. Jézus 30 éven keresztül "rejtve" élt Názáretben ugyanúgy, mint bárki más. Ezért nem is hittek neki a názáretiek. Azonban a zsidóknál tudtommal alapvető, hogy nagyon fiatalon meg kell házasodni. Tehát Jézus nem számíthatott "különcnek" már a nyilvános működése előtti időszakban is amiatt, hogy 30 évesen sem volt felesége? Lelkiatyának mi erről a véleménye? Üdvözlettel: Tamás
Tagadhatatlan, hogy Jézus korában többnyire 18-20 éves korban házasodtak, ám ez nem kötelező érvényű gyakorlat volt. Voltak, akik kivártak, pl. Saul is, aki később Pál apostol lett, és más írástudók is, akik a tanulásra szentelték fiatal éveiket. Így a nőtlenség sem volt ismeretlen. Jeremiás prófétáról tudjuk, hogy Isten parancsára nem házasodott meg (Jer 16), de nem ezt kifogásolták benne, hanem kemény bíráló szavait. Később pedig így fogadták el őt nagy prófétának. A Qumránban élő közösség tagjai sem házasodtak, sőt a Qumránon kívül élő esszénusok egy része sem. Arról, hogy a názáretiek hogyan tekintettek a körükben nőtlenül élő Jézusra, nincsenek adataink. Lehet, hogy egyesek furcsállták, de hát ilyesmi mindig előfordulhat. Az evangéliumok szerint később sem a nőtlenségét vetették a szemére, hanem az előítéletük és hamis elvárásaik miatt utasították el. A Lk 4,23 azt sugallja, hogy a názáretiek elvárták volna, hogy Jézus különleges módon segítse honfitársait, tehát személyének különlegességét elfogadták. Azt is érdemes megfontolni, hogy Jézus nőtlenségét mások sem kifogásolták komolyabban. Legalábbis az evangéliumokban nincs szó arról, hogy Jézust a házasság hiánya miatt támadták volna, pedig egyébként jó néhány támadás érte őt. (Van aki a Mt 19,10-12 tartalmát egyfajta védekezésnek tekinti. Ám ez a védekező szándék a szövegkörnyezet alapján nem egyértelmű.) Az apostolok és mások számára sem okozott nehézséget, hogy egy nem hagyományos életformában élő személyt kövessenek. Mindent összevetve: a házasságkötés halogatása vagy a házasságról való lemondás szokatlan volt ugyan, de nem elfogadhatatlan: önmagában még nem vezetett az illető elutasításához vagy kiközösítéséhez.
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy a Liturgián lehet-e okostelefonról olvasni az aktuális apostoli szakaszt? Többször van,hogy többfelé kell lapozni,itt pedig megvan egyben. Egy másik lehetőségképpen az internetről ( erről a honlapról )kinyomtatva a papírról felolvasni lehet? Válaszát várva Marika
Legalábbis nem illő. De azt hiszem, van is erre vonatkozó tiltás, csak hát, egyre inkább azt látom, hogy nemigen tartják be az emberek. Azért is nem javaslom, mert ha elkezdenénk ezt a gyakorlatot, könnyen belecsúszhatnánk abba, hogy egyre kevésbé készül előre az ember ezekre a szolgálatokra. Sőt, az is előfordulhat, hogy az elektromos készülék másra is alkalmas, s netán Apostol olvasás közben bejön rajta egy hívás vagy sms üzenet... Szóval, inkább kerüljük. Az mindenképpen tilos, hogy az Evangéliumot ebből olvassuk. A könyv - legalábbis a Keleti Egyházban - nem csak arra való eszköz, hogy tartalmazza a felolvasandó szöveget. Jellemző dolog, hogy mi az Evangéliumot az oltár közepén tartjuk, onnan vesszük föl, körmenetet tartunk vele. S amikor elhangzik belőle a felolvasás, meg is csókoljuk, a pap áldást ad vele. Ha ezeket megfontoljuk, mindjárt megértjük, hogy egy elektromos szerkezet nem válthatja fel a díszes könyvet, amely szakrális tárgy.
Krisztusban Szeretett Lelkiatya! Két kérdésem is van a bizánci liturgiához kapcsolódóan. 1., Honnan ered az a szokás, hogy aki görögkatolikus püspökké lesz, az attól kezdve már nem fél kézzel ad áldást? Miért fontos ez a különbségtétel? 2., Megfigyeltem, hogy a latin rítusnál sokan áldoztatnak egyszerre nem "csak" a szertartást vezető pap. Sokszor a misén gyóntató atya is besegít, valamint a diakónusok és a nők is, amennyiben szerzetesek. A görögkatolikus Szent Liturgián ezzel szemben eddig az tapasztaltam, hogy mindig 1 sor van: a szertartást vezető atyáé. Vajon ez a régebbi, hagyományosabb áldoztatás? Mennyire fontos az áldoztató személye? Köszönettel: Adél
A római katolikusoknál is van különbség a papi és a püspöki záróáldás között. Ott a szavak is eltérnek és háromszor ad áldást a püspök három irányban. A papi rend teljességére utalhat ez a gesztus. Az áldoztatásnál azonban nem egészen pontos a megfigyelés, mert a görögkatolikusoknál van arra példa, hogy egyszerre több pap is áldoztat, de nyilván ez nagyobb helyeken lehetséges csak. De olyan értelemben pontos a megfigyelés, hogy nálunk valóban csak pap áldoztathat, más nem. Még diakónus is csak rendkívüli esetben. Sőt, a kelyhet sem foghatja meg más, csak pap vagy diakónus (illetve, püspök is, nyilván). Ez a - tőlünk telhető - legnagyobb megtiszteltetés, a hódolat jele. Persze, a pap sem méltóbb és érdemesebb arra, hogy ezeket a Szent Titkokat közvetlenül kezelje, de a közösség érdekében - egyházunk tanítása szerint - rájuk bízta az Úr, mint az apostolok utódaira. Sok más módon is kifejeződik, hogy Keleti Egyházunk milyen nagyfokú tisztelettel és hódolattal veszi körül és kezeli az Eucharisztiát. Ez is egyike ezeknek.
Tisztelt lelkiatya! Miért szakadnak fel néha a múlt sebei? Néha elgondolkozom azon hogy mi lett volna ha úgy cselekszem annak idején és most minden másképp lenne. Mikor gimis voltam állandóan össze akartak hozni egy tőlem egy évvel idősebb fiúval aki nem a leghelyesebb volt és mindenki azzal piszkált hogy "miért nem jössz vele össze pedig hozzádvaló". Azt a szerencsétlen fiút is állandóan piszkálták aki az iskolai Ki mit tud-on mindig vicceket mesélt és folyamatosan vele is szórakoztak ő hagyta magát nevetség tárgyává tenni. Nem éreztem magam miatta értékesnek, egyedül éreztem magam a világban, rám volt szállva az egész gimi, el akartam vegyülni a többiek között mint egy szürke veréb. A szüleim sem segítettek rajtam. "Csak annyi a dolgod hogy tanulj a többivel ne foglalkozz". (Ennyi volt a válasz.) Ez ment addig míg az a fiú el nem végezte a középiskolát. Én megfogadtam magamnak annak idején azt ha én is felsőbb éves leszek én nem fogok így viselkedni az alsóbb évesekkel szemben. Majd néhány évvel ezelőtt egy lány felbukkant a facebookon hogy van egy fiatalember akinek tetszem és randit szervezne nekünk. A fiatalember azt mondta hogy amit a lány állít nem igaz hagyjuk a témát a további szivatások elkerülése érdekében. Majd eljött a szembesítés ami átverésnek minősült. Ebből a lányból előtört az irigység olyan dolgok miatt amiket saját erőmből teremtettem elő. Néha úgy érzem hogy nem szeretnek az emberek. Ha próbálom magam védeni az a baj, ha nem emelek szót magam saját érdekemben az a baj. Azt mondta az egyik ismerősöm hogy "fentről a Jóisten figyeli az embereket". Miért tudom több mint 10 év eltelte után is rosszul érezni magam ilyen dolgok miatt? Önnek mi a véleménye? Köszönöm válaszát.
Gyakran adom ezt a tanácsot, de éppen azért, mert nagyon sokat segíthet: Önnek saját lelkivezetőre van szüksége. Egyetlen válaszban nem tudom végig mondani, hogy mire kell figyelnie annak érdekében, hogy ebből az ördögi körből ki tudjon szállni. Egészen biztosan a viselkedésében is van olyan tényező, amely szinte kiváltja az emberekben ezt a gonoszkodást. Ezzel nem akarom fölmenteni azokat, akik ilyen szeretetlenül viselkedtek, viselkednek Önnel szemben, de mégis elgondolkodtató, hogy annyi éven át újra és újra szembesülnie kell ilyen magatartásokkal. Az emberiséget nem lehet leváltani, mondta egyszer valaki. Nem lehet a többi ember a hibás. De Önt sem hibáztatom, szó sincs róla, csak az okot meg kell keresni, és meg kell tanulni helyesen kezelni. Éppen azért fájnak Önnek ezek a régi bántások, mert még nem tudott kikecmeregni abból a rossz hatásból, amely Önt ilyenné tette. Ahogy sejtem, sok értékes dolgot tett már, elért több kitűzött célt is. Ez mindenképpen jó, mindezt köszönje meg az Istennek. De a magatartásában mégis van valami, amiből ki kell gyógyulnia. Ezt nem tudom megmondani, hogy micsoda, ehhöz többszöri személyes beszélgetésre van szükség egy olyan emberrel, aki ismeri és szereti Önt. Javaslom, hogy keressen föl egy papot, gyónjon meg nála minél mélyebb lelkiismeret vizsgálattal, és kérje is meg, hogy máskor is eljöhessen hozzá kiborítani neki a lelkét. Meglátja, hogy ez az jó szándékú emberi segítség az Isten kegyelmével és hatalmával párosulva meg fogja tudni változtatni az Ön életét. Higgyen ebben, és tegye is meg a szükséges lépéseket!
Kedves Lelkiatya! Egy olyan kérdésben szeretném a véleményét kérni, ami már régóta foglalkoztat, személyes érintettség miatt. Ön szerint lehetséges az, hogy valaki elveszítse a hitét? Ha ez esetleg megtörténik valakivel, visszatérhet még? És vajon az Istenhez való visszatérés milyen kapcsolatban áll az egyházhoz való visszatéréssel? Létezhet a két dolog egymástól külön? Többször olvastam, hogy sokan azért imádkoznak, hogy legyen hitük, de számomra ez egy érthetetlen ellentmondás, hiszen az ima már eleve valamilyen hitből fakad. Válaszát, gondolatait előre is hálásan köszönöm! Tisztelettel: Péter
Kedves Péter! Múltkori válaszomban nem tértem ki a kérdésének egyik fontos részletére. Nevezetesen, hogy lehet-e úgy visszatérni Istenhöz, hogy közben az Egyházat figyelmen kívül hagyja. A válasz egyértelműen: nem. Az a törekvés, hogy valaki az Egyház nélkül akarja megélni az Isten-kapcsolatát csak rövid távú és felszínes sikert eredményezhet. Krisztus, ugyanis elválaszthatatlan az általa alapított Egyháztól, s persze, fordítva is így van. Lehet, hogy vannak rossz élményei az Egyházban, amelyek esetleg okozhatták is az Istentől való eltávolodást. Erre, sajnos számos példa van. De ezért nem az Egyház a hibás, hanem az a személy, netán személyek, akik az Egyház nevében, de nem az Egyház szerint cselekedtek. Egy hiteltelen pap, egy szeretetlen hitoktató roppant nagy károkat okozhat az emberi lelkekben. Meg kell keresni, meg kell látni az Egyház igazi lényegét. Az emberi arca sokszor eltorzul, s nehezen fölismerhetővé teszi Krisztust, aki viszont ott ragyog az ő titokzatos testében, a szent Egyházban, amelyre rábízta a mennyek országának kulcsait, akinek átadta oldó és kötő hatalmát. Ha bűnös egyházi személyeket látunk, akkor tekintetünket fordítsuk inkább a szentekre, akik szintén az Egyházban maradtak, pedig - általában - ők maguk is sokat szenvedtek ugyanattól az egyháztól. Javaslom, hogy tekintsen mélyen az Egyház szívébe, s ne akadjon fent a felszín láthatóan csúfos redőin. A szépség odabent van, ahogyan azt a 44. zsoltárból énekeljük: "A király leányának minden dicsősége bent van a szívében, arannyal szegélyezett sokszínű öltözetében."
Főtisztelendő Atya! Ha megkérhetem maga az üzenet ne jelenjem meg csak az Ön válasza. Köszönöm! Megtisztelő válaszát előre is köszönöm! Imádságos szeretettel, P.
Kedves P.! Hogy nem kellene meggyónni az önkielégítés bűnét, azzal egyáltalán nem értek egyet. Ez mindenképpen helytelen cselekedet, még ha vannak is biológiai okai. Nem mentheti föl magát az ember sem a fiatal kora, sem a tavasz hatása, sem egyéb külső körülményekre hivatkozva. Ha nem küzd ellene az ember, akkor bizony elhatalmasodik rajta, s ennek az adottságnak helytelen kezelése hosszabb távon akár pszichés zavarokat is eredményezhet. Ennek a küzdelemnek igen helyes, egyik leghatékonyabb eszköze a szentgyónás. Abban azonban van igazság, hogy nem helyes túlhangsúlyozni ezt a bűnt, nem szabad ettől függővé tenni a gyónást, sem a lelkiéletet. Valójában azért érzi az ember ezt az egyik legsúlyosabb bűnnek, mert erősen kötődik a szeméremhez, illetve az ebből fakadó szégyenérzethez. Tény, hogy ez a szégyenérzet sokszor eltorzítja a helyes lelkiismeretet, és hajlamos az ember túlhangsúlyozni ezt a bűnt, s közben nem veszi észre a többi, ennél mérgezőbb, mind a lelki életre mind az emberi kapcsolatokra még nagyobb kárral ható cselekedetet. Igenis gyónja meg minden esetben, ha beleesett ebbe a bűnbe. Kérje az Urat, hogy adjon erőt ennek leküzdésére. De azért maradjon meg a rendszeres gyónásban, ugyanolyan érzékenységgel legyen figyelemmel a többi bűnére is. De még inkább azt tanácsolom, hogy ne a bűnöket nézze, hanem az Isten kegyelmét az életében, az ajándékokat, az erőt, amelyet kap az Istentől, s amellyel élnie kell. Ha ezekre fordítja nagyobb erővel a figyelmét, akkor ezek az alantas örömök eltörpülnek, s messze nem fognak olyan vonzerővel hatni. Ez a helyes útja a bűnök leküzdésének.
Kedves Lelkiatya! A 1,5-2 heti rendszerességű gyónás már túl gyakorinak számít? Köszönöm a választ!
Ó, nem. Dehogyis! Nagyon is szép dolog ez a rendszeresség. Az fontos, hogy ne aggályosság, netán félelem miatt menjen gyónni, hanem azzal a szándékkal, hogy minél kevésbé terheljék az elkövetett bűnök, s minél közelebb lehessen az Úrhoz a gyakori föloldozás, megtisztulás és áldás következtében. Minden bűn egy távolodó lépés az Úrtól. Akinek fáj a legkisebb eltávolodás is, jól teszi, ha mihelyst lehet, újra közelebb lép, az Isten szeretete vonzásának engedve visszatér hozzá. Ez a bűnbánat, ez a megtérés. Ezt valójában minden nap gyakorolnunk kell(ene). Persze, minden nap nem kell gyónni, ez inkább a lelkiélet állandó törekvése. Az egyéni lelkiélettől, a személyiségtől függ, hogy valaki milyen gyakori gyónással tartja karban a lelkét. De a rendszeresség az fontos. Ez a mi odaadásunk, s akkor az Isten is könnyen "karban tud tartani" minket.
Kedves Lelkiatya! Miért teljesítette az Úr Jézus az ördögök akaratát (Mt 8, 28-34) beleküldve őket a megszállott emberekből a sertéskondába? Küönösen is érdekes ez, hiszen a helyszíntől, Gadara városától 10 km-re volt a Genezáreti-tó, így sokan láthatták a sertéskonda tóba rohanását. Lehet, hogy megmutatta Isten irgalmasságát az ördögöknek, azért mert azok nyíltan megvallották az emberek/világ előtt, hogy Ő az Isten Fia? Válaszát köszönve: Kincső
Kedves Kincső! Inkább úgy szokták magyarázni ezt az eseményt, hogy Jézus egész egyszerűen csapdába ejtette az ördögöket azzal, hogy teljesítette a kérésüket. Megtette, amit kértek, viszont tudta előre, hogy mi fog történni. A sertések nem bírták elviselni az ördögök jelenlétét és a tóba rohantak. Minthogy döglött disznóban nincsen ördög sem, ezzel az egyszerű tettével elűzte őket a környékről. Ráadásul, ha zsidókról van szó, akkor nekik nem is lett volna szabad sertéseket tartani, hiszen azzal nem táplálkozhatnak. Tehát erre is figyelmeztetést adott Jézus ezzel a tettével. A jelenet még arra is rámutat, hogy az ember (egy másik leírás szerint két ember), micsoda kínt állt ki az ördögöktől, amit egy kétezernyi konda nem volt képes elviselni. Óriási szenvedés tehát az ördög jelenléte egy emberben. Nem szabad játszani ezzel! A történet másik érdekessége, hogy amikor a meggyógyult ember arra kérte Jézust, hogy vele mehessen, akkor neki viszont ezt nem engedte meg. Az ördögök kérését teljesítette, a meggyógyult ember kérését meg nem. Ezen is meglepődhetünk, de a helyzetre messzebbről tekintve megértjük, hogy Jézusnak ebben is igaza volt. Az ördögöket elűzte a vidékről, a meggyógyult ember pedig ugyanezen a vidéken hirdette, hogy milyen nagy jót tett vele az Isten.
Kedves Lelkiatya! Van egy visszatérő szokásom. Ha kivágott ruhában van egy vonzó nő a közelemben, pl. buszon, próbálok úgy helyezkedni, hogy minél többet lássak. Közben persze félek a lebukástól, ami egyszer-kétszer elő is fordult és nagyon kellemetlen volt. Ha nem teszem, úgy érzem, mintha elszalasztanék valamit. Ez paráznaság? Múltkor meggyóntam és az atya azt mondta, hogy ha megcsodálok egy szép nőt, az nem bűn, de nem szabad tárgyiasítani őket, szemérmetlenül nézni rájuk. A gyónás után egy kolléganőmmel volt hasonló eset. Az egész nőt csodáltam, de közben furdalt a lelkiismeret. Lehet-e valami helyes, amit titokban csinálok és félek, hogy rajtakapnak? Helyes-e, ha direkt ingerlem magamat? Ha bűn, amit elkövetek, tisztán szeretném látni, miért, hogy őszintén meg tudjam gyónni. Hogyan lehetne ezt megfogalmazni a gyóntatószékben? Köszönöm!
Arra buzdítom, hogy ne tegyen ilyet. Igen, ez paráznaság, igaz, nem valami súlyos foka, annak inkább az előszobája. De már oda tartozik. Ezzel már gerjeszti saját magát, s ennek a bűnnek különösen is az a természete - bár minden bűn ilyen - hogy nem áll meg, hanem mindig többet követel. Jól jelzi a lelkiismerete, hogy ezt rejtegetni kell. A gyóntató atyának is igaza volt, amikor arra figyelmeztette, hogy ezzel a tisztátalan tekintettel tárgyiasítja a másik személyt. Szabad gyönyörködni a szebbik nem szépségében, de kerülni kell az érzékiességet. Ne a testet nézze, hanem az arcot, a tekintetet. Persze, belebámulni a másik személy arcába szintén illetlen dolog, zavarba hozza vele az illetőt. Lehet, hogy túlzásnak tűnik Szent Charbel maronita szerzetes magatartása, aki a nőknek még az arcába sem nézett, nehogy kísértésbe essék. Mindenesetre a kemény aszkéziséről ismert remete szent is lett és sok csoda fűződik a nevéhöz. Javaslom, tehát, hogy kerülje az ilyen érzékiességet hordozó és gerjesztő pillantásokat. Ön is nyugodtabbá válik ettől. Legalábbis egy idő után, amikor már leszokott erről az önkéntelen testi késztetésről.
Tisztelt lelkiatya! Van egy nagyon kedves ismerősöm akinek nagyon súlyos próbálja van! Ördög űzte lenne szüksége. Tudna e neki segíteni ebben. Nagyon fontos és nagyon sürgős lenne választ kapjon. Amúgy Romániából írok és az érkörtvélyesi tiszteletről adta meg ezt a címet. Kérem segítsen. Vagy javasoljuk valakit aki tud rajta segíteni. Köszönöm.
Arra kérem, írjon a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre. Hátha tudunk segíteni.
Tisztelt Lelkiatya! Össze tudná nekem foglalni pár mondatban Moszkvai Szent Matróna életét? Előre is köszönöm! Péter
Kedves Péter! Bocsásson meg, erre nem vállalkozhatom. De egyszerű tanácsom, hogy a világháló keresőjébe írja bele a szentnek a nevét, és több lehetőséget is talál, amely Szent Matrónáról ad Önnek megfelelő tájékoztatást.
Kedves Lelkiatya! Egy olyan kérdésben szeretném a véleményét kérni, ami már régóta foglalkoztat, személyes érintettség miatt. Ön szerint lehetséges az, hogy valaki elveszítse a hitét? Ha ez esetleg megtörténik valakivel, visszatérhet még? És vajon az Istenhez való visszatérés milyen kapcsolatban áll az egyházhoz való visszatéréssel? Létezhet a két dolog egymástól külön? Többször olvastam, hogy sokan azért imádkoznak, hogy legyen hitük, de számomra ez egy érthetetlen ellentmondás, hiszen az ima már eleve valamilyen hitből fakad. Válaszát, gondolatait előre is hálásan köszönöm! Tisztelettel: Péter
Kedves Péter! Igen, sajnos lehetséges, hogy valaki elveszítse a hitét. Miként az is, hogy valaki újra megtalálja. Valójában mi, lelkiatyák sok ilyet láttunk már, kísérünk figyelemmel. A hitet táplálni, gondozni kell, különben elhal. Olyan, mint a szerelem. Tud lángoló lenni, életalakító, de ha nem tápláljuk, erősítjük naponta, akkor lassan kihuny, sőt, ellenséges érzületté tud válni. De arra is van példa, s most már inkább erről beszéljünk, hogy az ember újra hitre talál. Az csak logikai önellentmondásnak tűnik, hogy valaki a saját hitéért imádkozik. Aki ezt teszi, az már fölismerte, hogy bizony, nagy szüksége van, volna a hitre, de még ez nagyon hiányzik neki. Igen, az ilyen állapotban lévő embernek azt szoktuk tanácsolni, hogy imádkozzék ezért a hitért. Kicsit olyan ez, mint a holdkóros gyermek apjának a fölkiáltása, aki kérte ugyan a fiának a meggyógyítását, de érezte, hogy még nincs elég hite hozzá. Jézus azt mondta neki: "Minden lehetséges annak, aki hisz". Ekkor az apa fölkiáltott: "Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!" A hitét kereső ember ugyanezekkel a szavakkal imádkozhat. Hiszen csíra szerűen már megvan benne a hit, de ő maga is érzi, hogy ez még kevés. De van egy másik tanácsom is. Ha úgy érzi, elvesztette a hitét és szeretné újra megtalálni azt, kövesse ezt az egyszerű gyakorlatot: minden nap olvasson el az Újszövetségből 4-5 mondatot. Abból mindig válassza ki azt a néhány szót, ami abból Önt megfogta, amin érdemes elgondolkodnia. Nem próbálom megjósolni Önnek, hogy mennyi idő múlva, de egészen bizonyosan nem is olyan sokára egyszer csak úgy ébred, hogy természetes lesz a számára az imádság, vagyis az Istennel való közvetlen kapcsolat.
1
  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016