Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenegy meg tizenhat? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Tudjuk-e nézni a főszékesegyház élő közvetítését is mobitelefonos alkalmazás segítségével? Van-e ilyen, mint a nyíregyházi székesegyházból? Nagy könnyebbség lenne, hogy csak rákattintunk és máris nézhető, mint ahogy a nyíregyházi, ezért most inkább azt nézzük tableten. De a saját egyházmegyénk közvetítését szeretnénk nézni elsősorban! Köszönettel: Ákos
Igen, a debreceni főszékesegyházból is követhető minden ott végzett szertartás. A honlapunk bal fölső sarkában található a templomkupola kis ikonja. Arra kattintva megjelenik az élőkép csatornája. De az alcímet beírva is megnyitható: http://hd.gorogkatolikus.hu/media-elo-kozvetites Az oldaltérkép is segít ennek megtalálásában: http://hd.gorogkatolikus.hu/oldalterkep Itt a MÉDIA sor legalján található az Élő közvetítés. Ezeket telefonos alkalmazással is ugyanígy el lehet érni.
Tisztelt Lelkiatya! Egy olyan kérdésem lenne, hogy Ön szerint mennyit szükséges adakoznunk? Jelenleg a fizetésem kb. 10-15%-át adom. Igazából elég spórolós ember vagyok, és amíg nem volt fizetésem nem nagyon kötöttem az iskolai ösztöndíjamból, így egy nagyobb összeg felhalmozódott. Később ennek egy részét eladakoztam. Jelenleg megfelelőnek érzem ezt a 10-15%-ot. Ön szerint követnünk kell a tized Ószövetségi törvényét, vagy Szentélek vezetése által kell adakoznunk? Sajnos, saját tapasztalatból is beszélve, az emberek túl könnyen ragaszkodnak a pénzhez és fukarrá is válhatnak. Ebben a rendszeres adakozás szerintem segíthet, de a legfontosabb, hogy szívből adakozzunk, ne kényszerből.
Nagyon sok mindentől függ, hogy mennyit tudunk adakozni, de a 10 % adakozást én is helyes mértéknek tartom. Igaz, hogy ez alapvetően ószövetségi előírás, de Jézus Urunk is hivatkozik rá, hozzátéve, hogy "ezt meg kell tartani, azt nem szabad elhagyni" (Mt 23,23). Ha ennél többet tud adni, az még jobb, de még ebben sem szabad mértéktelennek lennünk. Felelősséggel tartozunk az állapotbeli kötelességeinket is teljesíteni. Sajnos, az is igaz, hogy egyesek soknak tartják még a nálunk érvényben lévő ajánlást is soknak tartják, miszerint jövedelmünknek legalább egy százalékát adjuk az Egyháznak. Nekem az a véleményem, hogy minden jövedelmünk tíz százalékát nyugodtan adakozásra adhatjuk. Ha ebben bátrak és ráhagyatkozók vagyunk, akkor az Úr megmutatja hatalmát, hogy tud gondoskodni megélhetésünkről. "Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek" (Mt 6,8). "Ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele" (1Tim 6,8).
Kedves Lelkiatya! Párkapcsolati témában szeretnék tanácsot kérni.Ha egy párkapcsolatban az egyik fél főiskolán tanul vagy bármilyen más tanfolyamra jár kérheti-e a másik fél,hogy azt hagyja abba,hogy vele több időt tölthessen vagy azért mert család alapitási tervei vannak?Személy szerint ezt nem tartom helyesnek,mert az igaz szerelem a másik javát tartja szem előtt nem azt ami neki megfelel,és ha a másik fél nem tud kibontakozni egy kapcsolatbsn sohasem lesz igazán boldog.Ilyen esetre tudok példát a főiskoláról,aki főként egy párkapcsolat miatt hagyta ott a tanulmányait,amelyet szeretett. Mekkora elkötelezettség vagy kötöttség kell,hogy legyen egy párkapcsolatban? Számomra furcsa és érthetetlen ha valaki annyira köti a párját magához,hogy rosszul érinti ha az elmegy a barátnőivel sétára vagy kávézni vagy ha saját hobbija van a másiknak.Vagy csak én vagyok túl függtelen tipus? Válaszát előre is köszönöm!
Helyesen fogalmaz, hogy a szerelem, és maga a házasságkötési szándék is azt tartja szem előtt, hogy a másikat boldoggá akarjuk tenni. Nem szeretnék közvetlenül beleszólni az Önök kapcsolatába, de azzal is egyetértek, hogy általában nem helyes az egyéni kibontakozást, kivált a megkezdett iskolát föladni csak azért, hogy házasságot köthessenek. Ezt kérni, ezt elvárni a másiktól pedig valóban erős önzésnek tűnik. Annak megállapítása külső szemlélő számára végképp lehetetlen, hogy a párkapcsolatban mennyi időt töltsenek együtt, s mennyire élje ki-ki a saját életét. Ám, ha ennek megítélésben jelentős különbség mutatkozik, akkor félő, hogy egybekelésük esetén is ez a kérdés állandó feszültségforrás lesz. Én magam nem tartom túlzott függetlenségi törekvésnek, hogy bármelyik fél a saját barátaival is akarjon együtt időt tölteni. De ha ezt a kedvese nehezményezi, akkor arra tekintettel kell lenni. Hogy ebben (és sok minden másban) milyen közös megállapodásra jutnak, nos, ez az egymáshoz igazodás útja. Vagy egymáshoz csiszolódnak, vagy nem...
Tisztelt Lelkiatya! Akárhányszor Isten általi elhívásról hallok, az mindig csak két alternatívát mutat: házasság vagy szüzesség. Úgy tűnik, mintha csak ezt a két utat lehetne járni. Soha, egyetlen szó sem esik azokról, akik egyikre sem kaptak hívást. Persze, itt bejön a bűn is, és a szüzesség hamar a múlté lesz, de a házasságnak még a vágya sem merül fel. Van, aki alkalmatlan rá, meg a szülői szerepre is, tetszik vagy sem. Mit tegyen az, aki egyik irányba sem kapott semmiféle hívást? Akit úgy a házasságtól, mint a szüzességtől húzódozik. Nem gondolok most itt arra, hogy van kényszerű magány is, ha valaki nem talál társat. Ők lehet, hogy szeretnének házasságot, de valamiért az Isten nem engedi. Ez is érdekelne, hogy vajon miért nem adja meg Isten egyiket sem.
Egészen bizonyos az, hogy Ön hosszas, mély lelki munka után jutott arra a következtetésre, hogy nincsen egyikhez sem hivatása? Esetleg arra, hogy nincsen semmihez sem? Tartok tőle, hogy az eddig ért kudarcai, rossz élményei késztetik erre a felszínes gondolatra. Ugyanis minden embernek van hivatása, kinek-kinek nem csak más és más, hanem különböző erősségű is. De hogy valakinek ne lenne hivatása valamire, az kizárt dolog. Isten senkit nem teremt véletlenül, céltalanul. Vannak életutak, amelyekből választani kell vagy ezt vagy azt. Az biztosan nem Istentől jövő hivatás, hogy valaki kapcsolatokra repkedjen, egyikről a másikra mint pillangó a virágok között. Persze, az is igaz, hogy senkinek sem tökéletes az élete, mindenkinek a sorsában vannak súlyos hiányosságok, beteljesületlenségek. Ezek a bűn miatt vannak, az ember rosszra hajló természete miatt. Minél jobban küzd valaki ez ellen, annál inkább tisztul benne az is, hogy mit vár tőle az Isten. Ezért van az, hogy a szentek a legboldogabbak. Lehet, hogy sok szenvedést élnek át, de mivel teljes erővel Istent keresik, kevesebb bűnt követnek el, és az Isten szándékát is hamarabb megtalálják. Legfőképp tehát erre törekedjék. Lehet, hogy nem tisztul ki teljes világossággal, hogy a kettő közül melyik az Ön hivatása, de boldogabbá válik tőle, ha bármilyen helyzet is alakul az életében, ott, abban a helyzetben teljesíteni tudja az Isten akaratát, és ez megadja azt a boldogságot, amely pótolja az egyéb beteljesületlenségeket.
Tisztelt Lelkiatya! Egy kicsit "szakmai" kérdéssel fordulok Önhöz, megpróbálom ezt a kérdést úgy feltenni, hogy érthető legyen, mivel a kérdés egy kicsit bonyolult. Hála Istennek az iskola elvégzése után egy olyan munkalehetőséget kaptam, amire nagyon nagyon kevés esély volt. Szeretnék szólni erről pár szót, hátha valakinek, aki olvassa erőt ad. Januárban gyakorlaton voltam egy vállalatnál, ami a testvérem iskolája mellett van egy nagyvárosban. Testvéremet el kell kísérni az iskolába, valamint el is kell érte menni. Ez napi 4-5 órát vesz igénybe, mivel busszal kell utazni a városba, majd onnan városi járattal testvérem iskolájához, és vissza. Tavaly december közepe-vége óta én kísérem testvéremet, mivel Édesanyám műtét után van, térdprotézis műtét előtt van, tehát nagyon nehezen jár. (Kérem mondjon el egy imát érte, köszönöm.) Nos, nyáron az iskola elvégzése után azonnal visszahívott ez a vállalat, ahol Januári gyakorlatomat töltöttem, tehát interjúra hívtak úgy, hogy nem is kellett jelentkeznem a munkára. Imádkoztam azért, hogy ha Isten akarata az, hogy felvegyenek, akkor vegyenek is fel, és az imáim meghallgatásra kerültek, mivel hála a Jó Istennek, Szeptember vége óta ott dolgozom. Isten kegyelméből olyan munkát találtam, ami testvérem iskolája mellett van, így elviszem iskolába, elmegyek dolgozni, majd a munkaidő letelte után együtt megyünk haza. Erre nagyon-nagyon kevés esély volt, hogy ezt így meg tudom oldani. És mégis megtörtént. Ez az egyik legnagyobb és leghihetetlenebb áldás amit eddigi életem folyamán tapasztaltam. (Kérem innen a kérdést ne tegye ki a nyilvánosság elé, nem szeretnék bizalmas információkat megosztani) ... Nos, viszont ezt a könyvelést néha nekem kell végezni. Bűnnek számít-e...
Kérésének megfelelően a részleteket ezen a felületen nem teszem közzé. Így nyilván csak Ön érti meg a választ. A többi kedves olvasó megértését kérem. Mint arra utalt is a részletezésben, ebben a rendszerben nem történik semmilyen illegális dolog, mindenki tudatában van ennek. Nem kell csodálkoznia ezen, valójában ez egy könyvelési technika, amelyből senkinek sem haszna, sem kára nem keletkezik. Nyugodtan végezze lelkiismeretesen ezt a munkát, s adjon hálát Istennek, hogy ilyen munkahelyet kapott Tőle.
Kedves Lelkiatya! Engem az érdekelne,hogy ha valaki tett néhányszor ideiglenes fogadalmat a szerzetesrendben de kilépett onnan visszamehet-e ha végül mégis meggondolja magát?Milyen szabályok vonatkoznak a szerzetesekre/szerzetesnőkre ilyen esetekben? Egy régi kedves fiatal nővér ismerősömről hallottam ebben az évben nem újitotta meg a fogadalmát,azóta civilként él,közel hat évet a rendben volt.Sajnállattal hallottam,ez sokaknak nagy meglepetés voltmert ő egy példakép volt,tiszta lelkű,őszinte és barátságos,olyan igazi nővér tipus. Válaszát előre is köszönöm!
Azt hiszem, minden rend, minden közösség maga szabályozza, hogy az eltávozókat milyen módon, milyen feltételekkel lehet visszavenni. Alighanem, ez közösségenként más és más. Én elképzelhetőnek tartom, hogy az ideiglenes fogadalmast vissza lehet venni. Oly sok minden tépázza a lelkünket, olyan sok küzdelmet kell kiállni, nem csoda, hogy olykor tétova az ember, lépeget jobbra-balra, nem találja a helyét. Az is igaz, azonban, hogy kívülről nehéz megállapítani, illetve nem is lehet, hogy ki a jó szerzetes és ki nem. Ezt teljesen oda kell bízni az elöljárókra illetve magára a szerzetesre. Jó, ha imával kísérjük az ilyen személyeket, de az életükbe beleszólni nem érdemes.
Kedves Lelkiatya! Örökbefogadásssal illetve nevelőszülőséggel kapcsolatban szeretnénk tájékoztatást kérni. Hová fordulhatunk van e esetleg olyan egyházi intézmény ahol tudnak nekünk segíteni ??? Vagy olyan önkéntes munka ahol gyerekeken tudunk segíteni?
Örökbefogadással állami intézmény foglalkozik, minden megyében, megyeszékhelyen működik a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, őket kell fölkeresni, tőlük lehet érdeklődni. Görögkatolikus Metropóliánknak is van nevelőszülői hálózata, amely 3 megyében működik (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg). Ezeknek az elérhetőségeit meg tudom adni: Hajdú-Bihar megyében a Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ. Debrecen, Vágóhíd u. 2. Tel.: 0620-969-5490, Sz-Sz-B. megyében a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ. Nyíregyháza, Víz utca 5. Tel.: 06-42/310-217, Borsod-A-Z. megyében élő esetén keresse a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény munkatársait Tolcsva, Táncsics M. utca 67. 06-47/384-005.
Tisztelt Lelkiatya! MIt gondol az egyház a természetgyógyászatról? ÉN pár éve elvégeztem a tanfolyamot. Fájdalmat szüntettünk kézrátételel, védőanygalal beszéltünk inga segitségével és halotti lelkikkel találkoztunk. Egy római katolikus pap azt mondta ez az ördög műve. Ekkor abba hagytam azóta nemcsináltam. DE most megfogalmazodik bennem a kérdés,hogy vajon ténleg a ördög műve. ŐN mit gondol atyám,?
Nem érdemes, nem szabad játszani vele. Amíg csak gyógyteákat készítünk egymásnak, addig nagyon szép dolog a természetgyógyászat. Amikor azonban ilyen badarságokat is belekevernek, ingával válaszokat kapnak, halotti és egyéb lelkekkel kooperálnak, ez valóban veszélyes tevékenység. Még akkor is, ha valóságos gyógyulások történnek. Sőt, akkor még veszélyesebb, mert ezek a lelkek valóban közreműködhetnek ilyen folyamatokban, de meg is kérik az árát. Lehet, hogy az egészséget ideig-óráig megszerezhető, de előbb-utóbb zavart, boldogtalan élet lesz az eredménye.
Kedves Lelkiatya! Gond-e az ha egy nő harminc körül még nem akar gyereket?Egy olyan helyzetben vagyok,hogy vannak dolgok amik kimaradtak az életemből,ezért nem tudok azonnal elköteleződni.Nem megy a rövid távú ismerkedés,hogy megismerkedünk,három hónap múlva összeházasodunk és rögtön jöhet a gyerek.Az egyedülálló férfiak többsége igy gondolkodik,és szinte rögtön az első vagy néáhány találkozás után felhozzák meg céloznak ilyen témákra.Ezt korainak tartom egy kapcsolat elején.Nekem a hosszú,tartalmas párkapcsolatok,ismerkedési szakaszok kimaradtak az életemből.Ezt megszenvedtem,meg érzem a hiányát is.Társat szeretnék,meg idővel gyreket is,de ahhoz több kell,jobban megismerni a másikat,és legalább 1-2évet ismerkedni,nem rögtön belevágni a dolgok közepébeCsak hát sokan azt a nézette vallják,hogy telik az idő....Lehet velem van a baj,hogy igy gondolkodom.A másik dolog,hogy tartom az egyház tanitását a tisztaságra vonatkozóan és az is kiábránditó,hogy jó hivőnek tűnő férfiak se tartják azt,sőt vannak akik elvált nők miatt még az egyháznak is hátat forditanak és inkább élnek a saját bűnös élvezetüknek és igy duplán megbántják a jó Istent.Bennem még nem alakult ki az anyai ösztön,szeretek gyerekekkel foglalkozni,tanitani öket,ez a hivatásomhoz is kötődik,de inkább nagyobb gyerekekkel,nem egész kicsikkel,velük nem tudok mihez kezdeni.Azelőtt azon is gondolkodtam,hogy szerzetes nővér legyek,de jelenleg valahogy nem tudnám magam elképzelni nővérként,valami visszatart attól.Pedig az életformámamat tekintve lehet az jobban illene hozzám mint a család anyai szerep.A Lelkiatyának mi a véleménye ezekről a dolgokról? Válaszát köszönöm! Dea
Abban igaza van, hogy nem szabad hirtelen beleugrani semmilyen kapcsolatba, kivált nem elköteleződni. Ugyanakkor semmi különöset nem látok abban, ha az ilyen irányú ismerkedés során igen hamar szóba jön az esetleges házasság lehetősége. Sőt, éppen azt tartom természetesnek, ha ez az ismerkedés már őszintén és nyíltan ezt célozza. Persze, ez nem siettetheti a kapcsolat kibontakozásának a menetét. Különösen is fontos, hogy a testi kapcsolat csakis a házasságkötés után lehetséges, amikor már Isten áldása is rajta van. Azt sem tartom téves hozzáállásnak, hogy Ön most még nem a gyermekre vágyik. Valószínű, inkább társat szeretne, akivel az ismerkedés izgalmát, örömét, kalandjait szívesen megélné. Ez is természetes. Ugyanakkor ha azon ne csodálkozzék, ha az Önhöz hasonló korú férfi szeretné gyorsítani a folyamatot. Milyen szép is az, ha valaki nagy családot szeretne, több gyermeket, megértő feleséget, s ehhez a szükséges lépéseket is mindet meg kell tenni. Az viszont álnok dolog, ha valaki erre hivatkozva siettetné a testi kapcsolatot. Abba semmiképp se menjen bele, mert ez csak önzés, amelyre nem lehet hosszútávon építeni. Valószínű, helyesen értékeli a szerzetesség eszményét, de mivel erre saját belső indíttatást nem érez, igazán nem valószínű, hogy ez volna az Ön útja. Imádkozom Önért, hogy találja meg mihamarabb az igazit - az igazat.
Tisztelt Lelkiatya! Abban szeretnék tanácsot kérni, hogy aggályos lelkiismeretet hogyan tudnék orvosolni? Kb. 3 éve kezdődött, és azóta már mindenben szinte csak a bűnt látom, mindentől rettegek. Hosszasan tudnék mesélni erről, valamint az egész életemről is. Igazából ezek a félelmek vezettek a megtérésemhez, kb 2 éve. azóta gyakorló római katolikus ember vagyok, és úgy érzem, törekszem arra, hogy a mindennapi életben is keresztény, Krisztushoz méltó ember legyek. Viszont az aggályos lelkiismeretem miatt egyre több dologról mondok le. Őszintén nagyon félek, hogy bűnt követek el, és emiatt mindenhol csak bűnt látok. Főleg a hobbijaimról mondok le emiatt. Köszönöm válaszát.
Bízom abban, hogy egészséges, jó folyamatnak a része. Tovább kell haladnia ebben. Ha jól értem, előbb jelentek meg ezek a félelmek, s eközben talált rá a hitre. Minden bizonnyal, legalábbis nagyon remélem, hogy éppen a megbocsátás kegyelmének fölismerésével. A mi Urunk azt akarja, hogy szabadon éljünk, örömben. Ezért is szabadított meg minket a bűntől, annak minden következményétől, és a legszörnyűbbtől is, a haláltól. Föl kell fedeznie, hogy nem a bűntől kell félni, mert attól Krisztus már megszabadított, hanem Krisztussal kell élni, hogy minél nagyobb örömmel élhessen ebben a szabadságban. Nem baj, ha hibázik, ha bűnt követ el. Ezektől igazán ne féljen. Ezek elkerülhetetlenek, mert nem vagyunk tökéletesek, s ráadásul a bűn rabjai vagyunk. De minél inkább Krisztusban élünk, annál jobban fölfedezzük ezt a szabadságot. A bűntől való szabadságot is. Mely nem azt jelenti föltétlenül, hogy nem követünk el bűnt, hanem azt, hogy ez nem taglóz le minket, nem hajt kétségbeesésbe, nem is szomorít el. Persze, bűnbánattal közeledem minden esetben Krisztushoz, de sokkal nagyobb a hála és az öröm, mint a bűneim miatti szomorúság. Mindezek megértéséhez feltétlenül szüksége van egy jó lelkiatyára, rendszeres gyóntatóra. Nem baj, ha gyakran gyónik, akár kéthetente is lehet. De mindig tudnia kell, hogy ekkor teljesen leteszi a terheket, Krisztusban semmi szemrehányás nincsen. Épp ellenkezőleg, szerető módon magához ölel minket, vigasztal, erősít, bátorít. Nos, ezért tegyen meg mindent, hogy imádságban, a Szentíráson, a szertartásokon keresztül, a szentségek ajándékaival élve egyre közelebb kerül Krisztushoz. Akkor egyre inkább el fognak törpülni ezek a vétkek, amelyek ma még annyira zavarják. Folytassa tehát ez az utat az Isten felé!
Kedves Lelkiatya! Amikor Krisztus Urunk a szoros kapuról beszélt - máshogy: szűk kapunak is nevezve - miszerint: "széles az út amely a bűnre visz és keskeny a kapu amely az Igazságra" ( Bocsássa meg ha pontatlanul idéztem ), gondolhatott-e Jézus Urunk arra, hogy a széles út az nem más mint a múlt és jövő dolgaival való értelmetlen foglalkozás, abban való elmerülés, és a szűk kapu pedig nem más mint a jelen pillanat? Hiszen ha lerajzolom, és megpróbálok egy időcsíkot papírra vetni - elméletben persze - akkor azt látom, hogy ami a jelen pillanat előtt van - tehát a múlt, az abban az irányban végtelen - tehát "széles", és ehhez hasonlóan a jövő is elég "széles" és végtelen a jelen pillanat "után".....és elmondhatjuk, hogy elég keskeny ösvény a jelen pillanat. Hasonló tanítások megtalálhatóak más vallásokban is, a jelenlét tanításaiként. Csodálatos magyar nyelvünk is amikor a "jelenlét" szót átgondoljuk, azt sugallja, hogy csak az létezik ami jelen pillanatban létezik. Tehát csak a "jelen" lehet "Lét"..... A múlt és jövő - lévén egyik sem létezik már és még - halottnak tekinthető. Jézus Urunk sokszor figyelmeztette tanítványait, hogy legyenek éberek, és hát az ébren-lét szinonímája lehet a jelen-létnek. Mit gondol kedves Atya, lehet hogy Jézus Urunk erről beszélt? Köszönöm szépen válaszát!
Az biztosra vehető, hogy Jézus Urunk a jelenlétet maga is nagyon fontosnak tartotta. Ugyanis az valamiképp a bűn következménye, ha az ember nincs jelen, a múltban révedezik vagy a jövőben ábrándozik. Aki jelen van, az tud hatékonyan cselekedni. Úgy sejtem, hogy jószerivel a mai világunk betegsége ez a jelenből való elmenekülés, mert annyira nagy rohanás lett az életünk, hogy el is feledkezünk a jelen fontosságáról. Ezért is beszélnek manapság erről talán többet, mint korábban. Jézus korában ez - szerintem - nemigen volt ilyen nagy gond. Az említett képet áttételesen akár erre a jelenlétről szóló igazságra is lehet értelmezni, de igazán nem valószínű, hogy Jézus erre utalt e szavaival. Pontosan így hangzik az erről szóló tanítása: "Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik bemennek azon. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt." (Mt 7,13.14) Ő itt két útról beszél, a kettő közül való választásról, illetve annak követéséről. A múlt és a jövő inkább két széles, tág terület, a jelen ellenben ezekkel nem is állítható párhuzamba, hiszen az egy megfoghatatlan pont. Nehezen illeszthető erre a képre a széles-keskeny fogalompár. Én legalábbis így gondolom.
Kedves lelkiatya! Pár hete a barátaim hoztak egy fiút hozzám a kollégiumba hogy jöjjek össze vele, mert még nem volt barátom. Nekem nem szimpatikus a fiatalember, sőt 4 évvel fiatalabb mint én. (24 éves vagyok a fiú 20 éves) Azt mondják, hogy nem kell válogatni, csak össze kell jönni vele. Miért nem értik meg, hogy kivárom az igazit? Válaszát köszönöm.
Ekkora butaságot a barátai részéről! Persze, hogy ne erőltesse a kapcsolatot. De, bizony, meg kell válogatni, hogy kivel barátkozik az ember, kivált, hogy ki az, akivel esetleg később még az életét is összekötné. Hiszen, az udvarlás, az "együtt járás" nem egyéb, mint a jövendőbeli keresése. Nagyon jól teszi tehát, ha kivárja az igazit.
Olyan településen élek, ahol nincs görögkatolikus templom. A görögkatolikus parancsolt ünnepeken is szeretnék liturgián résztvenni. Melyek a görögkatolikus parancsolt ünnepek?
A "parancsolt ünnep"-et nem tartom szerencsés kifejezésnek. Furcsa, ha az embernek parancsolni kell az ünneplést. A zsoltáros így fogalmaz: Boldog a nép, mely tud ünnepelni, Uram, a te orcád világosságában járnak (88. zsoltár). De ezt csak bevezető kiegészítésül írom, hiszen Ön éppen azért tette föl ezt a kérdését, mert szeretne az Egyházzal együtt ünnepelni. A nagy ünnepek a következők, melyekre lehetőleg minden görögkatolikusnak el kell jutni vagy Szent Liturgiára vagy az ünnepnek valamelyik zsolozsmájára, vecsernyére vagy utrenyére: Nagypéntek, Krisztus feltámadása, Urunk mennybemenetele, Pünkösd, valamint az Istenszülő születése (szept. 8), a Szent Kereszt felmagasztalása (szept. 14), Szent Miklós (dec. 6), Krisztus születése (dec. 25), az Istenszülő emléke (dec. 26), Vízkereszt (jan. 6), az Úr találkozása Simeonnal (febr. 2), Örömhírvétel (márc. 25), Péter és Pál főapostolok (jún. 29), Urunk színeváltozása (aug. 6), az Istenszülő elszenderülése (aug. 15), továbbá a saját templom címünnepe. Gazdagon megáldja Önt az Úr, ha törekszik ezeken a napokon a görögkatolikus templomba eljutni.
Kedves Lelkiatya! Imádkoztam állásért és kaptam is állás ajánlatot.Elmentem megbeszélésre ott azt mondták kezdhetek is. Összeszedtem a papirokat,de végül meggondoltam magam.Varrónöi állás lett volna egy jól menő gyárban,de átgondolva az egészet visszautasitottam.Nem tudok varrni és úgy érzem nem birnék napi nyolc órát állni és varrni.Nem tudok és nem is szeretem a varrást,maximum kézzel,nehéznek tünik,hogy a lábbal pedálozni kell a kézzel meg igazgatni a ruhaanyagot és normára kell dolgozni.Számomra nehéz a kezet és a lábat egyszerre használni különböző funkciokra emiatt a táncokat se tudom megtanulni.Egyszer próbáltam fizikai álló munkát akkor rosszul lettem.A könnyebb fizikai munka még megy.Úgy érzem nem ezek a munkakörök illenek hozzám,meg félek a tanulmányomban is hátráltatnának ha ütközne a munka az előadásokkal.Válogatásnak számiti-e ha imádkozom munkáért,de nem mindent fogadok el?Kisértem-e ezzel a jó Istent?Szeretnék munkát,de nem mindenáron.Amióta nincs állandó munkám kisebb munka lehetőségek adódtak,amik jók voltak,de sajnos rövid ideig tartottak. Egy lekivezető egyszer azt mondta ha munkát keresek nem biztos,hogy rögtön találok is megfelelőt.Meg,hogy gondoljam át,irjam össze milyen munkát szeretnék és annak alapján keressek,olyan helyekre menjek el és ha ameddig más nem adódik ott volontőrködjek.Úgy érzem bennem nem volt meg igazán ez az átgondoltság, csak küldtem az önéletrajzokat és felkészületlenül ért az állás interjú, a gyors kezdés, meg a munka jellege is. Azóta,hogy nem fogadtam el a munkát bűntudat és nyugtalanság van bennem,mert jó lenne valamit dolgozni is.Ön mit tanácsol hogyan kell helyesen munkát keresni? Válaszát előre is köszönöm! Belli
Kedves Belli! Valóban, ezeket a döntéseket érdemes alaposan megfontolni, hiszen az életünk hosszú távú részévé válik a döntés eredménye, amely esetleg jelentősen befolyásolhatja is annak menetét. Az állás elfogadása vagy visszautasítása sok körülménytől függ. Vannak helyzetek, amikor kénytelen valaki elvállalni munkát, mert semmi más lehetősége nem adódik, más helyeken jobban lehet válogatni. Ha az előzőről van szó, akkor szükséges a kitartás erőfeszítése, ha az utóbbiról, akkor meg a döntés elbírálásában van nagyobb felelőssége az embernek. De mind a kettőt nagyban kisegíti az Istenre hagyatkozó bizalom, hogy akármilyen eredmény születik is, ha azt jó lélekkel hozta meg az ember, akkor valamiképpen áldás lesz rajta. Én is azt mondom, mint amit az a lelkivezető, hogy előbb fontolja meg, mik jöhetnek számításba. Netán másoknak is rosszat tehet azzal, ha olyan helyre megy állásmeghallgatásra, amelyet biztosan nem fog elfogadni. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem lehet mindig pontosan tudni, mi vár ott az emberre. Erre is azt mondom, mint mindig: imádkozzék többet, legyen közel az Úrhoz, akkor a gondolkodása is közel fog állni az Övéhez, és nagyobb érzékenységgel talál rá arra, amit Ő maga akar adni Önnek.
Tisztelt Lelkiatya Szeretném megkérdezni hogy halálos büne és megkelle gyonni azt hogy a feleségemhez bujva egyedűl elmmentem mig ő egy idő után elaludt. Közyönöm a válaszát
Nem halálos bűn, de gyónja meg. Ezt az örömöt Ön azért kapta, hogy a feleségével megossza. Amikor ilyet tesz a férfi, akkor a felesége testének közelségét használja föl arra, hogy önmaga örömét kielégítse. Lehetőleg kerülni kell ezt a házaséleti önzést. Törekedni kell arra, hogy aszerint használja ezt az Isten adta ajándékot, ahogyan Ő azt eltervezte: az egymás iránti szeretet kifejezésére.
    ... 3 4 5 6 7 
8
  9 10 11 12 13 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016