Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tíz meg tizenhat? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Tisztelt Lelkiatya! Elég becsületes ember vagyok, néha túlzottan is. Tavaly államvizsgáztam, és az államvizsgához szükség volt egy számítógépes fájlt létrehozni. A barátaim most államvizsgáznak, és kérték, hogy küldjem el az enyémet nekik, mely tudna nekik segíteni, hogy ezt hogyan készítsék el. Most viszont összezavarodtam, nem tudom, elküldjem-e nekik? Ez nem számít csalásnak? Természetesen csak egy "séma" lenne nekik, az ő témakörükhöz semmi köze. Most kicsit összezavarodtam. Ha elküldöm, és csalásnak számít, bűnt követek el. Viszont ha ezzel nekik segítenék, és nem is számít csalásnak, akkor is bűnt követek el, mivel nem segítek nekik. Mit gondol? Szeretettel
Amennyire meg tudom ítélni, jól teszi, ha ezen a módon segít a társainak. Hiszen nem azt az anyagot küldi el, amit ők beadnak, hanem csak egy segédanyagot hozzá. Ez nem tisztességtelen egyáltalán, sőt, nagyon is dicséretes dolog.
Tisztelt Lelkiatya' Nem vagyok megkeresztelve, ami tény, templomba kizárólag kulturális, turisztikai szempontból járok, úgy vélem ez önmagában nem egyenértékű azzal, hogy nem vagyok szavahihető vagy hiteles ember? Isten előtt én hátrányos helyzetben vagyok emiatt? vagy engem is a bárányának tart? Világi emberként lehetek én is egyenértékű szakember? A munkámat, szakmaiságomat, emberségemet az általam asztalra tett eredmény vagy a vallásosság alapján mérik-e? Komoly gondban vagyok, szociális szakemberként felelős vagyok közel 80 rászorult (idős gondozás)és 11 kolléga sorsáért. A folyamatos törvényi korlátozás miatt egyre nehezebb helytállni, fenntartani a Szolgálatunkat. Munkáltatóm, közvetlen felettesem (egyházi személy) felém mutatott magatartásával nem tudok már kellő alázattal és további türelemmel viseltetni, a szememben hiteltelen. Mit tehetek? Hova fordulhatok? Felelősségteljes munkát, a vállalt kötelezettségeket, feladatokat nem tudom már maradéktalanul ellátni. Munkáltatói jogkörrel nem rendelkezem, de nélküle eleget sem tudok tenni a törvény által megszabott határidők betartására és egyéb kötelezettségekre. Figyelmeztetéseim, jelzéseim, kéréseim rendre csak elszállnak a levegőbe, nem kapok választ, nem kapok dokumentációkat. Tudom ez most elsőre munkaügyi problémának hangzik, csak röviden fel akartam vázolni a helyzet súlyosságát érzékeltetve. Akár a működési engedélyünket is bevonhatják a nemtörődömsége miatt.Tehetek-e és hol és milyen módon erről jelzést. Hangsúlyozom, munkáltatóm egyházi személy, milyen baj zúdulhat a fejemre? Tud-e pártatlan rendelkezést, megoldást javasolni? Van-e esélyem igazságos megoldásra? Remélem a megkeresésemmel még nem követtem el rágalmazást, mivel nem neveztem meg sem a Szolgálatot, sem a vezetőmet. Mélységes fájdalommal és csalódással élem meg napjaimat, a lelkem teljes zavarodottságával, mert jóhiszeműen azt feltételeztem eddig, hogy egy egyházi személy támogató, emberségesebb magatartást mutat felém. Válaszát köszönöm.
Egyáltalán nem azáltal válik szavahihető emberré, ha elkezd járni templomba. Nem mondom, hogy nincs köze egyiknek a másikhoz, de semmiképp sem egyenértékű vele. Isten az embert nem aszerint ítéli meg, hogy jár-e templomba vagy sem. Mondhatni, épp ellenkezőleg van a dolog, mert aki jár templomba, attól többet követel, többet vár el. Egyáltalán nincsen Isten előtt hátrányos helyzetben amiatt, hogy nem jár templomba. Nyilván Őhozzá sokkal közelebb kerülhet, ha megkeresztelkedik, ha rátalál az imádság nagyszerűségére, de a szavaiból azt veszem ki, hogy jelen helyzetben most nem ez az igazi kérdése. Úgy érzi, igazságtalanságot kapott az egyházi vezetőtől, és keresi a módját, hogy ezt hogyan kezelje. Isten sokkal irgalmasabb, mint az egyházi vezetők. Most azonban - egyelőre - Őbelé nem tud kapaszkodni. Mégis biztosíthatom, hogy Ön így is nagyon kedves az Istennek, segíti Önt. Nem kell attól tartania, hogy Isten is úgy tekint Önre, mint az adott vallási vezető. Azt javaslom, hogy forduljon felsőbb fórumhoz, keresse föl az illető egyházi személy felettesét. Ez nem tisztességtelen dolog, hanem útkeresés. Persze, az egyenesség úgy kívánja, hogy erről az egyházi vezetőt is értesítse, hogy ne a "háta mögött" cselekedjék az őt érintő dologban. A felsőbb vezetésben minden bizonnyal bízhat. De még sokkal inkább az Istenben, aki mindent lát, mindent igazságosan meg tud ítélni.
Kedves Lelkiatya! Ön szerint kell-e környzetet váltani ha az életünkben nem sok minden működik? Nem működik a magánélet-rossz családi viszonyok,a baráti kapcsolatok sem olyan szorosak, a munka se működik az egyetlen terület ami eddig jól működik azok a tanulmányaim, de néha motiváció vesztett vagyok a sok negativ és lehúzó körülmény miatt.Elegem van a falusi mentalitásból is, szivesebben élnék a közeli városban.Ha ott vagyok szabadabbnak érzem magam, többféle program és lehetőség is van ott.Sok ismerősöm,barátom is van ott,akikkel tudnék sürübben találkozni, ha ott lennék.Az ittteni környezetből nagyon senkit sem sajnálnék itt hagyni.A gond az,hogy jó lenne olyan munkát találni és végezni aminek van értelme, amit szeretek.Ön szerint hogy lehet ilyen munkahelyet keresni és találni? Voltam már roszz munkahelyen ami az energiámat szivta le.Egy terapeuta egyszer azt javasolta mielött munkát vállalnék gondlkodjak el, hogy amit elvállalok azt szivesen végezném-e,mert néhány hónap alatt elveszithetem a motivációt.Néha felmerül bennem a kérdés nem válogatás-e igy gondolkodni.A nem megfelelő munkahely viszont rossz hatással van a lelki közérzetre,amit már tapasztaltam és ami fontos.Főleg a sok lehúzó körülmény mellett.Régebben szintén a terapeutám tanácsa volt, hogy függetlenedjek, váltsak környzetet, mert szeinte ha ezeket a dolgokat rendezem az életemben akkor nagyobb esély van,hoyg más dolgok pl. amagánéletem is rendeződjön, hogy megtaláljam az utamat.Úgy érzem ez a környezet kivet magából, itt nem tudok érvényesülni.A lelkem fogságban van.Lehet azért érzem ezt, hogy lépjek. Ön mit tanácsolna? Adri
Kedves Adri! Pusztán a váltás még nem biztos, hogy helyrehoz mindent. Ha az életünk zavarainak oka nem a külső körülményekben, hanem a bensőnkben van, akkor azokat más helyekre is magunkkal cipeljük. Ezért fontos földeríteni minél pontosabban, hogy mi is az oka a jelenlegi zavaroknak. Persze, beszámolója alapján könnyen adódik a gondolat, hogy a beszűkített és beszűkítő körülmények okozzák ezeket a mostani nehézségeit, de tegyük hozzá, vannak személyiségek, aki viszont éppen a falusi környezetben találják meg magukat, kibontakozásukat. Valószínű, érdemes Önnek váltani, helyet, munkát, de fontos ezt a döntést alapos megfontolással meghozni. A terapeuta azt mondja nézzen magába, én meg azt mondom, nézzen még mélyebbre, a lelkében lakó Istent szólítsa meg. Vagyis imádkozzék előtte, és Istentől kérdezze meg, hogy mit vár Öntől, mit kínál Önnek. Ne hozzon döntést anélkül, hogy vele ezt meg ne beszélné. Ő tudja igazán nem csak azt, hogy mi jó Önnek, hanem azt is, hogy mi a feladata az életben, hogy hol tud legjobban szolgálni másokat. Ezt kell megkeresnie. Ekkor lesz igazán boldog. Igen, keressen munkát, és ha lát valamilyen lehetőséget, ne ugorjon azonnal bele, hanem vizsgálja meg, beszélje meg az Úrral, hogy jó lesz-e. Javaslom még, hogy gyónjon rendszeresen, és akkor a rendszeres bűnbánattal önmagát is egyre jobban megismeri.
Kedves Atya: Édesanyámmal szemben sok sérelem gyűlt össze gyermekkoromtól Általában csak nyeltem, hallgattam, néha puffogtam. Őszintén soha nem beszéltük át, nem tettük helyre akár azt, amit én sérelmezek, akár azt, mit látok én rosszul. nem vagyok jó élethelyzetben, és ha édesanyámra gondolok, nagyon fáj és sokat sírok miatta. Leírhatom-e édesanyámnak, mi az, ami fáj? Nem bántani akarom, de úgy érzem, megkönnyebbülnék, jobban el tudnám engedni a bánatomat/inkább meg tudnék bocsátani. Esetleg meg is javulhatna, létrejöhetne valami ami nem volt, egy jobb kapcsolat. Köszönettel.
Vannak olyan helyzetek, amikor könnyebb leírni azt, amit gondolunk, amit érzünk. Érdemes is ilyenkor ezt megtenni. Azonban, hogy ezt az írást odaadjuk-e az érintett személynek, s ha igen, mikor, ezt már nagyon meg kell gondolni. Vigyázni kell, hogy az ilyen "tisztázás" ne legyen személytelen. Néha azt várjuk ettől a megoldástól, hogy egyszeriben helyreálljon minden, hiszen én már kiírtam magamból, ő megtudta, mit gondolok, és kész. Ám az emberi kapcsolat sohasem ennyire gépies. Lehet, hogy ő az én tisztázó szavaimat egészen másként értelmezi, más sejt mögötte, mint amit én gondoltam. Ezért azt mondom, hogy a személyes megbeszélést - bármilyen kínosnak tűnik is - nemigen lehet elkerülni. Ám az is igaz, hogy nincs kaptafa ezekre a helyzetekre. Van, amikor jó a levél, van, amikor nem. Van, amikor meg tudjuk beszélni, van, amikor nem. Így messziről azt tudom tanácsolni, hogy írja le a gondolatait (vagy az édesanyjának címezve, vagy esetleg csak általánosságban, mondjuk egy elképzelt személynek), s ezek után figyelje saját lelke rezdüléseit, hogy ezt el lehet-e mondani az édesanyjának vagy nem. Természetesen imádkozza is meg a dolgot, azaz beszélje meg az Úrral, hogy hogyan is lesz a legjobb. De mindenképpen lépjen, ne féljen megtenni ezt a lépést!
Kedves Lelkiatya! Létezik olyan, amikor Isten elveti magától az embert és megvonja szeretetét? Mert én ezt érzem. Adventben megbetegedtem, nem tudtam tovább minden nap misére járni és karácsonykor sem tudtam. Nagyon nehezen éltem meg ezt: úgy érzem, Isten eldobott magától, nem akarja. hogy közeledjem hozzá. Pedig nem azt kérem tőle, hogy ne legyenek kereszteim, hanem azt, hogy érezzem, hogy velem van, hogy szeret. De éppen ezt az "szeretve levés" érzését vesztettem el. Nagyon el vagyok keseredve és így gyónni sem merek menni. Mi van, ha Isten végleg eldobott magától? Hagyan tudhatnám meg biztosan, hogy ez csak az ördög mesterkedése-e vagy tényleg Isten ítélete fölöttem?
Nincsen olyan, hogy Isten elvet magától bárkit is. Az megesik, hogy bizonyos ideig nem érezzük a szeretetét. Ez is többnyire azért van, mert nekünk van egy elképzelésünk arról, hogy hogyan szeressen az Isten, s ha azt nem kapjuk meg, akkor ez csalódást okoz. Ezért fontos, hogy lehetőleg függetlenítsük magunkat attól, hogy mit érzünk az Istennel való kapcsolatunkban. (Ezt nem tudjuk teljesen megtenni, hiszen érző lények vagyunk, s bizony, nagyon-nagyon jó dolog az, amikor megtapasztaljuk azt a semmihez sem fogható méznél édesebb érzést, hogy az Isten átölel, szeret, magához emel. Mégsem lehet ez a célunk, mert akkor ezt az érzést keressük és nem az Istent.) Ugyanakkor vannak olyan időszakok is, amikor Isten megengedi a lelki küzdelmeinket. Mintegy próbára teszi a kitartásunkat, de csak azért, hogy ebben is még jobban megerősítsen. Teljesen biztos lehet abban, hogy az Isten most is várja Önt, hívogatja. Mindenképpen menjen el meggyónni. Főként azt gyónja meg, hogy elbizonytalanodott Isten szeretetében. De ezért nem fog semmi szemrehányást kapni - főként nem Istentől -, csupán a saját lelkiállapotának tisztázása végett fontos, hogy ezt ki tudja mondani. Utána pedig a szentáldozásban fejezze ki Jézus felé, hogy Ön is szereti Őt. Mert abban megint teljesen biztos lehet, hogy az Úr nem vonja meg a szeretetét Öntől soha.
Tisztelt Lelkiatya! Frithjof Schuonnak A ?kereszténységről az örökérvényű bölcsesség fényében c. könyve mennyire helytálló a Biblia és a római katolikus tanítások fényében? Mennyire elfogadható egy római katolikus számára? Válaszát köszönöm szépen! Ágnes
Kedves Ágnes! Amennyire sikerült beletekintenem a könyv tartalmába, nem vagy alig találtam benne olyan gondolatmenetet, amely szemben állna a katolikus tanítással. Pusztán bölcseleti megközelítése miatt nem alkalmas arra, hogy a kereszténység lényegéről beszéljen, mégis, a gondolkodó elme számára érdekes megvilágításban hozza összefüggésbe a Kinyilatkoztatás igazságait a kutató elme következtetéseivel.
Kedves Lelkiatya! Miért szúr szemet az ember akármilyen közösségben van? (kollégium, baráti kör, osztályközösség) Azért teszem fel a kérdést mert akármilyen közösségben vagyok vannak olyan emberek akiknek nem tetszik a személyiségem, nem úgy szeretnek ahogy vagyok, nem tetszik ahogy öltözködöm, hajamat hordom, nincs párkapcsolatom stb. Van olyan ember is, aki csak úgy beszól ismeretlenül mert nem vagyok neki szimpatikus. Válaszát előre is köszönöm.
Először is bocsánatot kérek, hogy ennyire megvárakoztattam a válasszal. Nehezen tudnék választ adni ezekre a kérdéseire. Nem tudom, hogy miért tapasztalja ezt. Azt azonban javasolni tudom, hogy ne is törődjön ezekkel. Mindig lesznek olyan emberek, akiknek nem vagyunk rokonszenvesek. Ezt vagy érzékeltetik velünk vagy nem. Érdekes módon, az emberi gyarlóság miatt azokkal szokták jobban érzékeltetni, akik erre érzékenyek. Ha valakiről lepereg az ilyesmi, azt békén hagyják, de ha valaki érzékenyen reagál, arra szinte rászállnak. Ilyen az emberi természet. Ezért is mondom, hogy ne is foglalkozzék ezekkel. Mélyítse az imaéletét, az Úr Istennel beszélgessen minél többet! Ő olyan Személy, aki teljesen megérti Önt, feltétel nélkül szereti, s ezért mindig a legjobbat akarja Önnek. Érdemes odafigyelni Rá. E két törekvés lehet az ellenszere ennek a helyzetnek, amelytől szenved.
Szeretett Lelkiatya! Két kérdésem lenne a gyónással kapcsolatban. 1 ) Tavaly Februárban gyóntam 8 év után először. Azóta rendszeresen gyónok, viszont az elmúlt 8 évből gyakran előtörnek emlékek olyan bűnökről, amit nem, vagy nem biztos hogy meggyóntam. Ezeket gyónjam meg amikor eszembe jutnak? 2) A gyónásnak mennyire szükséges részletesnek lennie? Én csak fel szoktam sorolni a bűnöket, nem szoktam kifejteni, viszont most nem tudom jó-e így a gyónásom? Egy kis példát szeretnék felhozni ezekre. Nemrég eszembe jutott, hogy egyszer egy koncerten, kb 2 éve egy dalban volt egy elég keresztény ellenes sor, és ezt kiabáltam, énekeltem én is. Mivel eszembe jutott, meggyóntam utolsó gyónásom alkalmával, viszont nem fejtettem ki konkrétan, hanem valami olyasmit mondtam a gyóntató Atyának, hogy rossz dolgokat kiabáltam lelki üdvömmel kapcsolatban. Most Ön szerint újra gyónjam meg? Nagyon összezavarodtam, és nem szeretnék hamisan áldozni. Köszönöm, szeretettel Z
Kedves Z! Nagy kegyelem, hogy újra tud élni a szentgyónás szentségével. Néhány apró tanácsra van tehát szüksége. Fontos tudatosítani, hogy a gyónásban Isten nem csak azokat a bűnöket bocsátja meg és oldoz föl azok alól, amelyeket fölsoroltam. Minden bizonnyal több bűnt is elkövettem az eltelt időszakban, melyekre nem is emlékszem, vagy akkor nem vettem észre azokat. Minden bűnbevallásunk ilyen hiányos. Ezt az Úr is tudja. Ezért érdemes úgy befejezni a gyónást, hogy minden más bűnt is bánok, melyeket elkövettem. A pap tehát elmondja a föloldozást és az ember teljesen megtisztultan állhat föl. Éppen ezért nem szükséges a gyónásban olyan dolgokat fölhozni, melyek később jutnak eszembe. Ez teljesen fölösleges. De még hitetlenség is rejlik mögötte, hiszen arra utalhat, hogy nem hiszem el Isten teljes föloldozását. Nem szükséges a részletezés sem. Ez is azért, mert úgysem tudunk minden részletet elmondani. A papra van bízva, hogy rákérdez-e vagy sem. Ő pedig csak akkor kérdez rá részletekre, ha azok jelentősen befolyásolják a bűn súlyát. Pl. valaki azt mondja, megütöttem egy embert. Ha rákérdez, hogy kit, és kiderül, hogy a saját idős édesanyját, akkor ez igen súlyosbító körülmény. Ha viszont tovább kérdez, s akkor meg az derül ki, hogy valójában véletlenül történt, amikor a haját akarta megfésülni, akkor megtudja, hogy ez nem is bűn. Inkább általánosságban kell a bűnöket elmondani, s arra ügyelni, hogy tudatosan ne hagyjak ki semmit - mondjuk, szégyenérzetből. Akkor ugyanis szándékosan vezetném félre a papot. Ilyen esetben nem is érvényes az egész gyónás. Tanácsom még, hogy rendszeresen gyónjon, mondjuk minden hónapban. S a gyónásai ne a lelkiállapotától függjenek, hanem a naptártól. Így lehet igazán jól lelkileg építkezni, s építőleg élni a kegyelem adta lehetőségekkel.
Kedves Lelkiatya! Az a nagy problémám, hogy közel 2 évig olyan lánnyal barátkoztam aki nem azért szeret aki vagyok hanem azért hogy lehessen valakin szórakozni, amire két hónappal ezelőtt jöttem rá, és arra jutottam hogy megszakítom vele a barátságot. Az egyik régi jó ismerősömet ellenem fordította és rávette, hogy hazudjon. Sok ismerősöm azt mondta hogy jól döntöttem, mert ez a barátság sokat ártott volna nekem. Olyan problémái voltak velem, hogy nincs még barátom, meg egyéb olyan dolgok amiken nem igazán tudnék változtatni. (öröklött adottságok). Az is szemet szúrt nála hogy sikerült megcsinálni a jogsimat és azt mondta hogy biztos nem tudok jól vezetni mert többször voltam forgalmi vizsgázni, meg nem sikerült neki összehozni engem az egyik ismerősével. Többször átvert és becsapott. Van egy helybeli fiúismerősöm aki azt mondta hogy nem szabad hagyni magam, de ő mégis jóba van ezzel a lánnyal. Úgy érzem, hogy nekem helyben nincsenek már barátaim, az igazi barátaimmal csak Facebookon tartom a kapcsolatot mert más megyében laknak. Önnek mi a véleménye erről?
Elmondása alapján én is azt tanácsolom, hogy legjobb, ha fölhagy ezzel a kapcsolattal. Nem sok jó látszik belőle. Ne féljen, hogy magára marad. Azokkal barátkozzék, akikkel ezt szívesen teszi. Ha vannak, akik emiatt gúnyolódnak, mit se törődjék vele, hisz semmi jelentősége nincsen. Nem másoknak kell megfelelnünk, hanem Istennek, aki belülről, a szívünkből irányít minket. Ezért kell a szívünkre figyelnünk, s persze, sokat imádkoznunk, hogy meghalljuk, észrevegyük az Úr szavát, késztetéseit.
Kedves Lelkiatya. Van egy nagy problémám. Van egy családtagom, aki nagyon sokat bántott, megalázott és ártott nekem. Rettegek tőle. Igyekszek megbocsátani neki. De nem is haragot érzek iránta, hanem félek tőle. Nem szeretek a közelében lenni. De néha családi összejöveteleken, rokonlátogatás alkalmával muszáj találkozni vele, és ezek alól nem mindig tudom kihúzni magamat. Kedves lelkiatya. Mit lehet ebben az estben tenni. Hogyan lehet ezt a helyzetet kezelni?
Mindenekelőtt a saját lelkében dolgozza föl ezt a helyzetet. Függetlenül attól, hogy találkozik-e ezzel a személlyel vagy nem, hogy lesz-e következménye a kapcsolatukra vagy sem. Tehát teljesen függetlenül ettől a személytől ezt a jelenséget a saját lelkében kezelje. Ez az első lépés. Hogyan tegye? Imádságban. Beszélgessen erről a helyzetről az Úrral. De ne túl hamar fogalmazza meg a kérését, hogy hogyan s miként segítsen. Az nem beszélgetés, hanem nekirontás a kérdésnek. Hallgasson közben nagyokat, figyeljen! Akarjon szívében megbékélni ezzel az emberrel. Ha valamihöz, akkor ehhöz kérje a Lélek segítségét. Lehet, hogy nem mindjárt az első ilyen imádságos belső figyelés nyomán születik meg a megoldás, jelenik meg lelkében a béke. De nem baj, ne adja föl! Az első tehát ez, szerezze meg a lelke békéjét ezzel az emberrel kapcsolatban. Utána tegyen valami apró gesztust. Írjon neki a neve napjára, vagy hívja föl a figyelmét egy programra. Szóval, valami ártatlan apró jelzés, hogy Ön is létezik. Semmi több. És itt vége is van. Többet a dologgal nem kell foglalkoznia. Ha fognak találkozni, amikor ez elkerülhetetlen - mert azért azt nem javaslom, hogy keresse is a vele való találkozást, ekkor ez még nem ajánlott -, de ha mégis, akkor imádkozzék érte. Ne a találkozásért, hanem ezért az emberért. Kérje az Urat, hogy segítse meg őt. Alighanem rá is fér az ilyen imádság, mert vélhetően nem valami békés emberről van szó. Ha csak a találkozás sikeréért imádkozna, ezzel visszaerősítené a lelkében való félelmet. Hagyja ezt! Az Úr megadja Önnek az erőt, a belső erőt, majd arra nyugodtan hagyatkozhat. Összesítve, tehát: lelkében erősödjék meg, utána pedig hagyja magára ezt a problémát, nem kell törődnie vele, s ha mégis előkerül, már sokkal könnyebben fogja tudni kezelni. Sok kegyelmet ehhöz a szép feladathoz!
Kedves Lelkiatya! A vizsgaidőszak kellős közepén vagyok és egyre fáradtabbnak érzem magam, nehezebben megy a tanulás. Hogyan tudnám ezt legyőzni? Válaszát köszönöm
Alapvető elv, hogy minden vizsga után egy hatalmasat kell pihenni. Ezt el ne mulassza! Még ha úgy gondolja is, hogy "erre most nincs idő", akkor is. Ugyanis többszörösen visszajön a ráfordított idő. De amikor egy vizsgára készül, akkor is iktasson be mindig pihenéseket. Ez mindenkinél másként működik jól, Találja meg, alakítsa ki a saját módszerét! Még van hátra egy kicsi, ne lankadjon! De ne erőnek erejével, összeszorított foggal akarja teljesíteni a kitűzött feladatokat, hanem bizakodva. Akik mernek bízni az Úrban, azok nagyon szép tapasztalatokról számolnak be. Mindent megtesznek, ami tőlük telik, a többit pedig "odabízzák". S ez a ráhagyatkozó bizalom még egy-egy sikertelen vizsga esetén is működik. Tudja, hogy nincs vész, valami jó még ebből a balsikerből is kialakulhat. Szóval, fel a fejjel! Akkor nem lesz orrlógató, s akkor tud nézni fölfelé...
Kedves Lelkiatya! Nemrég kerültem egy új hitközségbe és szeretnék lelkiatyát választani. Leírná nekem egy pár mondatban, hogy tulajdonképpen mit várjak egy lalkiatyától, hogyan válasszak, mit vegyek figyelembe? Mennyit várjak/várhatok egy ilyen döntéssel? Segítségét előre is nagyon köszönöm!
Ebben egyik legfontosabb dolog a bizalom. Olyan lelkiatyát találjon, akiben őszintén meg tud bízni. Ugyanakkor ez elsősorban az Ön hozzáállásán múlik. Ha nyitott erre, akkor szinte bármelyik atya jól tudhat segíteni Önnek, a szavait jó lélekkel fogadja, lelki épülésére szolgál. Ha azonban bizalmatlan, akkor meg majdnem hiába keresi a megfelelő atyát, mindegyikükben talál majd valami kivetnivalót. Javaslom, hogy menjen el a legközelebbi helyre és gyónjon meg az ottani atyánál. Igyekezzék nagy figyelemmel fogadni a szavait, mintha azok egyenes az Úrtól érkeznének. Lehet, hogy mindjárt elsőre "bejön". Ha esetleg csalódás éri, akkor legközelebb egy másik atyához menjen gyónni, s akkor ugyanígy figyeljen a lelke rezdülésére. Azért nem tudok ennél határozottabb tanácsot, ennél közelebbi jellemzőt írni, mert mindenki más és más, s innen, a távolból nem tudom megítélni, hogy Önnek mire, kire van szüksége. De ismétlem, ez elsősorban az Ön hozzáállásán múlik. Persze, ugyanakkor imában is kérje az Isten Szentlelkét, hogy adjon útmutatást, adjon segítséget ebben.
Tisztelt Lelkiatya! Megkérném, hogy ne tegye ki a levelemet erre az oldalra. ... Nekem az is nagy dolog most, hogy kiírtam magamból, olyan jó lenne néha elmondani valakinek, aki megért. Tisztelettel: H.
Kedves H.! Valóban, megerősítem, hogy az Ön helyzete nem szokványos, de azért nem is egyedülálló. Mindenképpen komolyan kell vennie a jelenséget. Segítségre van szüksége ahhoz, hogy jól tudja kezelni. Itt, ezen a fórumon annyit mondhatok, hogy valóban nagyon sokat segítene Önnek, ha egy lelki atyával jól át tudná beszélni a dolgot, illetve több alkalommal, rendszeres beszélgetésekkel még többet lehet segíteni. Megijednie sem kell, mintha ez nem lenne kezelhető. Sőt, belső érzéseit ajándékként is tekintheti, csak ehhöz Isten segítsége kell - meg a lelki atyáé -, hogy valóban értékké tudja alakítani lelkében. Ha megírja az emil-címét, akkor részletesebben is tudok Önnek válaszolni.
Kedves Lelkiatya! Felmerült egy kérdés bennem az elhunytakért való imádkozással kapcsolatban. Azzal tisztában vagyok, hogy nekünk, evilágon élőknek a javunkra válik, ha imádkozunk elhunytjainkért, ha azonban az elhunyt sorsát nézzük, már nem annyira egyértelmű számomra a dolog lényege. A halott szempontjából ha jól tudom, csak akkor van értelme az érte való imádságnak, ha a tisztítótűzben van. (Hiszen ha már üdvözült vagy elkárhozott, akkor "fölösleges" érte imádkozni.) Az a tény azonban, hogy egy halottért mennyien és mennyit imádkoznak, annak szerintem semmi köze nincs a halotthoz. Ha például egy elhunytnak vallásos rokonai, ismerősei vannak, akik rendszeresen imádkoznak és misét mondatnak érte (és tegyük fel, maga az elhunyt nem is volt vallásos), az nem a halott érdeme. Vagy egy ellenpélda: ha van egy jámbor, vallását rendszeresen gyakorló idős néni, akiért pedig senki sem fog imádkozni, mert mondjuk a gyerekei, unokái abszolút nem vallásosak, ez pedig nem az idős néni hibája. Emiatt én egy kissé "igazságtalannak" tartanám ezt az egészet, ha egy halott hamarabb "szabadul" a tisztítótűzből csak azért, mert érte sokan imádkoznak, a másiknak pedig "le kell ülnie" az egész büntetését csak azért, mert őérte senki sem imádkozik. Tudom, hogy a szentmisékben mindig megemlékezünk az elhunytakról, illetve hogy sokan imádkoznak általánosan az összes megholt emberért, de a kettő mégsem ugyanaz. Az egyikért külön szentmiséket mondanak, külön rózsafüzért imádkoznak, a másiknak meg "csak annyi jut", hogy az "összes elhunyt" kategóriának az egyik tagja. (Bocsánat, de ezt nem tudtam értelmesebben megfogalmazni.) Hogyan kell ezt a kérdést helyesen értelmezni? Köszönöm szépen a válaszát!
Amit leír, nagyon logikusnak tűnik. Csak az a következtetés, hogy akkor itt valami igazságtalanság van, mégiscsak meghökkentő. Jézus azt mondta: én vagyok az igazság. Ha a mi úgy gondoljuk, hogy az Isten valamiben nem igazságos, akkor valójában nem Ővele van baj, hanem a mi igazságérzetünkkel. Világos okfejtésére csak annyit tudok mondani, hogy odaát minden bizonnyal megtörik ez a logika. Nem lehet sem kilóra, sem rőfre mérni az imádságot, de éppen így a "büntetést" sem. A tisztítótűzben eltöltendő idő is nehezen érthető fogalom ott, ahol nincs idő. Nem lehet mérni és súlyolni a szeretetet sem. Ha a szeretteinkért imádkozunk, az nekik is jó, nekünk is jó. Hogy ebből a szeretetkapcsolatból mennyi haszon hozható ki, ez megint nemigen értelmezhető. Még ha az üdvösségről van is szó. Én azt mondom, elégedjünk meg azzal, hogy elhunytjainkért fontos imádkoznunk, hiszen ezt az Egyház kezdettől fogva tanította. Hogy ez az imádság hogyan "számítódik be", ezt egyáltalán nem tudjuk, de bízzuk is inkább az Úrra. Ő majd valahogyan elrendezi.
Tisztelt Lelkiatya! A parázna gondolatok mikor halálos bűnök? Sokszor zavarnak akaratlan parázna gondolatok. Ezeket sokszor meggyóntam, az Atya mindig azt mondta hogy az akaratlan gondolatok nem számítanak bűnnek. Ma hazafelé utaztam, éppen gyónás után, amikor ismét ezek a gondolatok törtek rám, egyes emberekről. Viszont elgondolkodtam, hogy miért csak adott emberekkel kapcsolatos gondolatok törnek rám, miért nem minden emberrel? Ezen elgondolkodva eszembe jutott egy parázna gondolat egy olyan emberről akiről nem tört volna rám gondolat. Remélem érthető. Azonnal elhessegettem a gondolatot, soha nem kezdek el fantáziálni ezen gondolatokon. Most viszont nagyon félek, hogy halálos bűnt követtem el. Egyre többször mondok le a Szentáldozásról ilyenek miatt. Mit tanácsolna?
Ezek miatt egyáltalán ne vonja meg magától az Isten ajándékát, a Szentáldozást. Ezek semmiképpen sem halálos bűnök. Nem túl dicséretesek, ez igaz, de szinte önkéntelen belső késztetések, hogy is lehetne ezeket halálos bűnnek tartani? Kivált, ha küzd is ellenük. Amikor efféle gondolatok támadnak, akkor a legjobb, ha nem is foglalkozik velük, eltereli a figyelmét. Erre különféle módszerek lehetségesek. Van, aki elkezd fejben számolni, három-négy jegyű számokat összeadni, szorozni. Van, aki elkezd beszélgetni, akár egy idegennel is, persze, az udvariasságot megtartva. Van, aki az Úrral kezd el beszélgetni, mondjuk, a Jézus-ima formájában, vagy bármi más módon, pl. a rózsafüzért mondva vagy más, hasonló imát. Javaslom, dolgozza ki a saját stratégiáját. Ne vesződjék olyan sokat ezzel. Nem ez a legnagyobb bűn, csak a legszégyenletesebbnek érezzük. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy minden bizonnyal Ön is - akárcsak én - ennél még súlyosabb bűnöket is követ el, pl. a szeretet ellen. De mindent helyre lehet hozni, mindent megbocsát az Úr.
    ... 3 4 5 6 7 
8
  9 10 11 12 13 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016