Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenkettő meg tizennyolc? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Kedves Atya! Úgy tudom, a nemkatolikus keleti egyházak egyik kifogása a Római Egyházzal való teljes közösség elfogadása ellen az, hogy a Katolikus Egyház úgy vallja, a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik, míg az ortodox egyházak Szent János evangéliumából vett jézusi szavakkal úgy vallják, hogy a Szentlélek az Atyától származik. A Jelenések könyvének 22. fejezetében van egy szép kép leírva, miszerint az "élet vizének folyama kristályhoz hasonlóan ragyogott, és az Isten és a Bárány királyi székéből fakadt" (1. vers). Ebben az igeversben nem tudom nem felfedezni a nemkatolikus keletiek által vitatott hittétel. Minden hitvallás megfogalmazása előtt már adott volt tehát az a tan, hogy a Lélek az Atyától és a Fiútól származik, ráadásul épp a Jelenések könyvében található, tehát jánosi irodalomban, amihez értelemszerűen a János-evangéliumot is soroljuk. Értelmezhető a Jel 22,1 képe - az élet vizének folyama az Isten és a Bárány királyi székéből fakad - a Hispániában az V. századtól, Itáliában a VIII. századtól alkalmazott, s az óta a latin egyházban általánossá vált Filoque-tétel legkorábbi megfogalmazásaként? Ha ez az igevers már a II. század elején, a Jelenések könyve keletkezése idejében a Szentlélek Atyától és Fiútól származásának hitét tanította, nem lehet-e érvényes érv a Filoque-tétel elfogadhatósága mellett ez a mondat? Visszavezethető-e a nemkatolikus keleti egyházak idegenkedése a Filoque-tantól arra a gyakorlatra, hogy a bizánci rítus istentiszteleti olvasmányrendjében nem szerepel a Jelenések könyve? Köszönöm a válaszát! Szeretettel: Tamás
Kedves Tamás! Igaz, hogy a két egyházfél közötti kiélezett vitában nagyon gyakran szerepelt ez a tétel, mégsem mondhatjuk, hogy ez volna a teljes közösség elfogadásának az egyik fő akadálya. Tény, hogy az eredeti Nicea-Konstantinápolyi hitvallásban még nem volt benne ez a kitétel, csak az Ön által is említett területeken, majd a X. századtól az egész nyugati egyházban terjedt el ennek használata. Az éles vitapont, egyébként nem is annyira teológiai, mint inkább egyháztani, tudniillik, hogy szabad-e a közösen elfogadott hitvalláshoz még bármit hozzátenni vagy elvenni. Ha jól sejtem, a keletieket legfőképpen ez zavarta, s később, a vita éleződése során vált hangsúlyossá ennek a kérdésnek teológiai tartalma. Amire Ön utal, az egy érdekes megközelítés. Bevallom, nem tudom, hogy a Filioque vitában ez a szentírási szakasz mennyire játszott szerepet. Mégis azt kell mondanom, hogy ez jobbára egy költői kép, amely akár értelmezhető a Lélek származására is, de teológiai megalapozásként aligha használható. Az pedig már túlságosan messzemenő következtetés, hogy ezen kép alapján a jánosi teológia vallotta volna a Filioque tant. A jánosi szövegekben éppen úgy található utalás arra is - az Ön által jelzettnél még hangsúlyosabban -, hogy a Lélek egyenesen az Atyától származik: "A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek" (Jn 14,26). Igaz, hogy itt még küldésről van szó, nem származásról. S arra is találunk példát, hogy maga Jézus küldi a Szentlelket, de ott meg még határozottabban írja a Hittudós, hogy bár Jézus küldi a Lelket, aki viszont az Atyától származik: "Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam" (Jn 15,26). Nem hiszem azonban, hogy az évszázadokon át tartó vitához mi ketten sokkal többet hozzá tudnánk tenni. Imádkozzunk azért, hogy ezek a látszólagos, inkább nyelvi és fölfogásbeli különbségek ne a szembenállást , hanem inkább egymás és egymás gondolkodásmódjának elfogadását erősítsék mindkét oldalon.
Kedves lelkiatya! Van egy barátnőm,akivel az utóbbi időben elkezdett mélyülni a barátságunk.Kicsit többet is találkozunk,mint azelőtt,közös programokat is szervezünk.A problémám az,hogy néhány évvel ezelőtt az egyik barátnőmmel kölcsönösen függőségbe kerültünk egymással,azt hiszem ez az amit a pszichológia kodependenciának nevez.Kicsit nehéz is erről beszélni,mert jól szembe kell néznem magammal.Ez a kapcsolat végül megszakadt.Jó ideig tartott még feldolgoztam az egészet.Egy csunya veszekedés keretében sok mindent egymás fejéhez vágtunk és ő mondta ki azt,hogy függőségbe kerültünk egymástól,nem hagyunk elég szabadteret egymásnak a barátsággban és jobb lesz ritkitani a találkozásokat.Próbáltam távolodni tőle,de olyankor mindg jelentkezett,hol megbánóan hol pedig cinikusan és mindig az volt a vége,hogy durván lepattintott.Nagyon megelégeltem és fájdalmasan érintett az egész,igy tudatosan eltávolodtam tőle,jó ideig az utcán sem üdvözöltem,társaságba kerültem,hosszú ideig azokba a társaságokba se jártam ahol ő ott volt,mert siró görcsöt kaptam utána,felzaklatott az egész,mert ez egy mély barátság volt és nem tudtam túltenni magam a veszteségen.Szakmeber segitségét is igénybe vettem aki keresztény elvek szerint vezetett.Sokat imádkoztam,zarándok helyekre jártam és ott többször is letettem ezt a problémát.Elég hosszú ideig tartott,de egyszer csak észrevétlenül elmúlt az egész.Azóta fokoztosan eljutottam odáig,hogy üdvözlöm őt,egymásra mosolygunk,szólunk egymáshoz,néha még el is beszélgetünk.Azt nem tudom új alapokra helyezve ez a barátság folytatódhat-e.Most talán jobb minden igy ahogy van,mert mindketten gyökeres változásokon mentünk keresztül.Nem tudom,hogy alakulhatott ki ez a függőség,mert mindketten nagyon független tipusok vagyunk,de mélyen belül biztosan hordoztunk olyan sebeket és függőségeket amelyeknek tudatában sem voltunk. Úgy érzem ezekeből a dolgokból sikerült kieveznem.Most az új barátsággal kapcsolatban amaitt van bennem kicsit tartás,hogy eddig kevesebbet találkoztunk az illető személlyel,de az édesapja halála közelebb hozott bennünket egymáshoz.Ami jó,hogy vele értelmesen ellehet beszélgetni mindenről a hiitről is.És nem csak azt várja el,hogy őt hallgassák hanem ő is figyelmesen tud hallgatni.Kölcsönösségen alapul az egész.Örülök a vele való találkozásoknak,beszélgetéseknek.De nem tudom heti 3-4 alkalom nem sok-e hogy találkozunk?Próbálok nyitott lenni,de nem mindent kiadni önmagamról és nem csak erre az egy barátságra szoritkozni. A fent emlitett eset óta sok mindent megváltoztattam az életemben,először hosszu ideig egyedül voltam-de nem zavart az egyedüllét,megtanultam a bennem lévő ürességet kezelni,utána elkezdtem új emberekkel ismerkedni,új tanulmányokba is fogtam aminek a végéhez közeledek..Fokoztaosan mindig viszek be új dolgokat az életembe pl.egyik reggel szeretném a szabadban megnézni a napfelkeltét,szeretnék a környéken lévő gyalogtúrákba bekapcsolódni,3-4személyyel összeszoktunk járni vasárnap délutánonként imádkozni,gitározni,beszélgetni,úgy érzem ott is jó barátokra leltem,akikel kölcsönösen épitjük egymást.Zarándok utakba is beszoktam kapcsolódni,akár egyedül is. Az Ön meglátása szerint visszalehet-e esni egy ilyen függőségi állapotba?Próbálok egyensúlyt tartani és ügyelni dolgokra.De egy fájdalmas tapasztalat miatt-amire sajnos ráment egy barátság nem szeretnék tartalmas és jó kapcsolatokról lemondani.De kicsit félelemmel töltenek el a közelebbi kapcsolatok. Válaszát nagyon szépen köszönöm! T.
Kedves T.! Az igaz, hogy vissza lehet esni függőségi állapotba, de azért ettől félnie egyáltalán nem kell. Amit leírt önmagáról, az mind nagyon biztató. Sokat változott már, s éppen a rossz tapasztalatoknak, akkori hibáknak is köszönhetően. Ez mindenképpen előre mutató. Helyes, ha nem csak egyetlen személlyel barátkozik. Ha van társasága, más barátok, találkozási lehetőségek, akkor nem tartom soknak, hogy 3-4 alkalommal is találkozzanak ezzel az új barátjával. Ezek a beszélgetések fontosak lehetnek. Arra is törekedjék, hogy ezek valóban értékes beszélgetések legyenek, s ne csak hiábavaló fecsegés. Ismétlem, beszámolója alapján úgy érzem, Ön jó úton van az egészséges személyiségének fejlődése felé. Folytassa bátran ezeket a dolgokat, legyen színes az élete! Legfőként arra törekedjék, hogy minél több embernek tudjon segíteni akár közvetlenül, akár közvetve! S persze, ami a legfontosabb, hogy az Istennel való kapcsolatát erősítse, építse minden nap.
Kedves Lelkiatya! Mi az igazság? Kíváncsiságból elolvastam pár apokrif iratot, amelyben Jézus olykor másképp állt be, Júdás is más színben volt feltüntetve. Írnak Mohamedről is benne, Honnan tudhatom hogy mi valóban Isten szava? Mit kell tenni hogy valóban istenes életet éljek? Mert kicsit elbizonytalanodtam. Nem tudom mit tegyek mi jó és mi rossz. Jézus szerint pl meg kell-e tartani a szombatot vagy épp körül kell-e metélkedni. Vagy egy másik példa, az evangéliumokban Jézus mond valamit, de az apostoli levelekben egyes helyeken pont az ellenkezőjét írják Válaszát előre is köszönöm
Kíváncsiságból, éppen el lehet olvasni apokrif iratokat, de érteni kell hozzá, hogy abból mit és hogyan fogadunk el. Az pedig kizárt, hogy keresztény értelemben vett apokrif irat Mohamedről tartalmazzon bármit is, hiszen csak az első két évszázadban keletkezett, nem kanonikus szövegeket apokrif iratoknak. Az Isten felé vezető utunkon az Egyházat nem lehet kifelejteni, kizárni. Például éppen az Egyház az, amely megjelöli, hogy mely könyvek tartalmazzák az Isten szavát és üzenetét, s melyek azok, amelyek csak emberi indíttatásból születtek. Az apokrif iratok helyett inkább a Szentírást kell olvasni ahhoz, hogy valóban Isten-követő életet tudjunk élni. De még a Szentírás értelmezése is nehézségeket jelenthet, mint arra Ön is utalt. Tehát az Egyház szavára, tanítására mindenképpen érdemes odafigyelni, paptól, lelkiatyától tanácsot kérni. Ha ezt a közvetítő elemet ki akarnánk zárni, akkor végképp eltévednénk a gondolataink, külső emberi vélemények sokaságában. Például, hogy a szombatot kell-e tartani vagy a vasárnapot az Úr napjának, ebben is az Egyház, az Ősegyház ad eligazítást. Nem is mindig a kifejezett, leírt tanításával, hanem még inkább a gyakorlatával. Az a tény, hogy az évszázadok alatt, de valójában már egészen hamar az rögzült az Egyház gyakorlatában, hogy szombat utáni napon, tehát a feltámadás napján gyűltek össze a keresztények az Eucharisztikus ünneplésre, ez ékesen igazolja, hogy Jézusnak is ez volt a szándéka. Nem tudom pontosan, mely részekre gondol, amelyben Jézus szavaival ellentétes kijelentéseket talál az apostoli levelekben. Viszont én is tudok mutatni olyan szövegeket, amely egyik helyen így, a másik helyen meg szinte ellenkezőképpen vannak megfogalmazva. Lássunk erre példát! Róm 3,28: Mi ugyanis azt tartjuk, hogy az ember a hit által igazul meg a törvény cselekedetei nélkül - Jak 2, 17: Ugyanígy van a hittel is: ha nincsenek cselekedetei, önmagában holt. Sőt, még Jézus szavaiban is találunk olyan mondatokat, amelyek látszólag ellentmondanak egymásnak. Erre is mutatok példát: Mt 12,30: "Aki nincs velem, az ellenem van" - Lk 9,50: "Mert aki nincs ellenetek, az veletek van." Ezek magyarázatába most nem bocsátkozom, csak jelezni kívántam, hogy Önnek igaza van, a Szentíráson belül is lehet találni belső ellentmondásokat. Ezek azonban csak látszólagosak, a mélyebb és helyes értelmezés világosan kimutatja, hogy mennyire egymásra épülnek, egymást kiegészítik ezek a látszólagos ellentétek. Ki más hivatott ezeket hitelesen, Istennek tetszően magyarázni, mint maga Krisztus Egyháza?
Dícsőség Jézus Krisztusban Szeretném megkérdezni miért tapad a oltáriszentség a szájpadlásomra ?előre is köszönöm válaszát
Ez egy apró gyakorlati kérdés, amelyről nincs sok tapasztalatom. A görögkatolikusoknál ugyanis a szentáldozás két szín alatt történik: a kehelyben Szent Test és Szent Vér van, s ebből aranyozott kanálkával ad a pap minden egyes áldozónak, miközben Izaiás könyvéből idéz egy mondatot: "Íme, ez illeti ajkadat, elvétetik gonoszságod és bűneidtől megtisztulsz" (Iz 6,7). Ez a mondat akkor hangzott el, amikor a próféta látomásban a Mennybe ragadtatott, és ott saját bűnösségét, méltatlanságát érzékelve fölkiáltott: Jaj nekem, mert bűnös ember vagyok... Ekkor egy angyal fogóval parazsat vett az oltárról, és ezzel a parázzsal megérintette a próféta ajkát. Ekkor hangzott el az imént idézett mondat, amely bekerült a bizánci Liturgiába. Ezt csak azért írtam le ilyen hosszan, hogy érzékeltessem, nálunk egészen másként történik a szentáldozás, mint a latin rítusban. Ezért, sajnos, ebben a kérdésben nem tudok Önnek segíteni.
Szeretett Lelkiatya! Azt kéri az Úr Jézus, hogy szeressük ellenségeinket. Hogyan lehet a szeretet ilyen fokára lépni és ebben meg is maradni? Hogyan emelkedhetünk felül saját ítéletünkön a másikért? Nekem ez még a munkahelyi közegben is nehezen megy egyesekkel szemben, akiknek viselkedését nem értem, sőt olykor elfogadhatatlannak tartom. A legtöbb amire eddig eljutottam csupán a szánalom. Válaszát köszöni: Kincső
Kedves Kincső! Már az jelentős dolog, hogy ezt a kérdést fölteszi. Ez azt jelenti, hogy Ön törekszik ennek megvalósítására. Mondhatnánk, hogy ez természetes, hiszen maga az Úr parancsolja ezt, de lássuk be, sok olyan keresztény van, aki ezt egész egyszerűen képtelenségnek tartja, és ezért el is engedi a füle mellett. A kérdés megfogalmazása tehát már önmagában nagy reményeket hordoz. Az egyik fontos alapelv, hogy a másik ember sohasem valós ellenség. Ha rosszat tett nekem, ha aljas, ha gonosz, akkor valójában áldozat, a gonosz lélek prédája, aki emberi gyengeségeit kihasználva - amely mindegyikünknek van - gyermekkori sérüléseitől kezdve a kudarcélményeken keresztül csavarta, gyűrte a lelkét, hogy szörnyeteggé formálja. De az ember, maga, nem gonosz, csak viselkedésében azzá lett. Általában az ilyen ember is nagyon vágyik a szeretetre, megértésre. Ha az ilyen legvadabb emberekre is úgy tudunk nézni, mint áldozatokra, akkor már könnyebb nem haragudni rájuk, hanem szánni őket. Miként ezt Ön is mondja. Innen már csak egy lépés, hogy imádkozzék is ezekért a rászoruló, szeretetre éhes, kegyelemre kiéhezett emberekért. Ha már imádkozni tud értük, akkor már eltűnt a gyűlölet. Sok rossz érzés még megmaradhat, de ezek már csak nyomai a korábbi fájdalmaknak. S végül Önnek is ezt mondom, mint az előző kérdezőnek: ha kitart ebben a törekvésében, akkor egyszer csak meglátogatja az Úr kegyelmével, az emberi mértéket meghaladó szeretet ajándékával.
Tisztelt lelkiatya! Mit tegyek ha érzékeny lelkű vagyok? Válaszát köszönöm!
Mindenekelőtt adjon hálát ezért. Az érzékeny lelkű ember fogékonyabb a másik ember bajára, figyelmesebb, ha a másik ember szükségben van. Innen már csak egy kicsi lépés, hogy valóban segítsen is neki. De általában meg is van erre a késztetés az ilyen emberekben. Ezért mondom, hogy leginkább hálát adjon érte. Persze, hátulütője, hogy könnyebben megsértődik az ilyen ember, esetleg haragot tart, gyanakvó is lehet. Ezeket nem könnyű legyőzni. Még ha a lelkiatyától kap is erre vonatkozó buzdításokat, hogy ne legyen ilyen, természetéből fakadóan nem könnyen győzi le ezeket a rossz érzéseket. Mit tegyen, tehát? Erősítse magában azt, ami ebből jóra fordítható, s igyekezzék minél kisebb jelentőséget tulajdonítani az ebből fakadó rossz érzéseknek. Aztán még azt is teheti, hogy amikor úgy érzi, megbántották, sebet kapott, a szeretetlenség sebeit, akkor imádkozzék azért az emberért, aki, úgy érzi, hogy rosszul bánt Önnel. Ha mást nem, mondjon el érte egy Üdvözlégyet, hogy égi Édesanyja segítse meg az illetőt. Ha ebben a törekvésében: hálaadás, a figyelmesség kifejlesztése, a negatív érzelmek elfelejtése és a másik emberért való imádság, nos, ha ezekben kitart, akkor eljön a nap, hogy egyszer csak azt veszi észre, már egészen másként viszonyul a másik emberhöz, kevésbé érzékeny, ugyanakkor segítőkészebb, mint régebben volt. Sose feledje, "a növekedést az Isten adja" (1Kor 3,6), Tőle kérje tehát, hogy ezt a talentumát kamatoztatni tudja.
Tisztelt Lelkiatya! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz hogy hogyan koncentrálhatnék jobban a Jézus imára? Sokszor elgondolkozom rajta hogy a szerzetesek még társalgás közben is morzsolják a csotkit, ők ilyenkor ténylegesen az imádságot mondják, vagy ez már csak olyan reflex-féle? Próbálkoztam már vele, de vagy a mondanivalómba keveredtem bele, vagy az imába.. Válaszát előre is köszönöm, Péter
Kedves Péter! Azt semmiképp sem javaslom, hogy próbálkozzék ezzel a kétfelé figyeléssel. Lehet mondani a Jézus-ima fohászt más tevékenység közben, de csak akkor, ha az nem kíván különösebb figyelmet. Pl. futás, séta, utazás, vagy éppen takarítás, mosogatás közben nagyon jól lehet mondani, ismételgetni ezt a fohászt. Ha közben beszélgetünk vagy éppen olvasunk, tehát a figyelmünk le van kötve, akkor inkább ne kísérletezzünk ezzel, mert akkor sem az imára, sem az adott szellemi tevékenységre nem fogunk tudni odafigyelni. Hogy a szerzetesek ezt hogyan csinálják, nem tudom. Gondolom, 20-30 évi imatapasztalat alapján nekik már magától megy a szívükben az ima, oda sem kell rá figyelniük, mégis teljesen ott vannak benne. De mondom, ez igen távoli cél, nem is érdemes törekedni rá. Inkább azt javaslom, hogy minden nap szánjon időt arra, hogy csak a Jézus-imára figyeljen. Akár csak napi 5-10 percet, de azt teljes odaadással. Ha ezt megteszi, akkor a napközben mondott fohászok is mélyebb tartalmúakká válnak. De tegyük hozzá, sok idő kell ahhoz, hogy az ember elsajátítsa ezt az imát. Vagy az Úr egyszer csak nyomban megadja, az is lehetséges. Ez teljesen Tőle függ.
Kedves Lelkiatya! Miért szorulnak ki templomainkból- különösen a püspöki templomokból - a rózsafűzér imádkozása? Miért kell hozzányúlni miközben a z egyik legszebb Mária imádság.
Hogy kinek melyik a legszebb Mária imádság, az inkább egyéni vélemény és ízlés kérdése, nehéz volna a kérdést eldönteni. Valóban nagyon szép imádság a rózsafüzér, s kötve hiszem, hogy bármely görögkatolikus templomban ez tiltva volna. Hogy a püspöki templomokat említette, ennek az lehet az oka, hogy az utóbbi időkben a görögkatolikus székesegyházakban egyre többször végeznek zsolozsmát, vagyis imaórákat, vecsernyéket, utrenyéket még hétköznapokon is. Ha ezek miatt marad el a rózsafüzér, az akkor nem valamely imádságnak a kiszorulása, hanem az imádkozó közösség lelkiségének, imaéletének a megváltozása. A zsolozsma mindenképpen ősibb, gazdagabb, lelkileg tartalmasabb, mint a rózsafüzér. Persze, ezeket egyáltalán nem lehet, nem is szabad szembeállítani. Legjobb, ha nem egymást kiszorítják az imaéletünkben ezek az imák, hanem egyik a másikat még termékenyebbé teszi.
DJK! Tisztelt Atya! A kérdésem az lenne, hogy tudjuk-e hány olyan pap van ma Magyarországon, akiket mindkét rítus szerint felszenteltek. Mi tette ezt egyáltalán szükségessé vagy lehetővé? Ma is lehetséges lenne ilyen, ha egy pap kérné?
Hogy valakit két rítus szerint szenteltek volna, ilyen aligha lehetséges. A pappá szentelés szertartása - ha vannak is közös elemek - meglehetősen eltér a két rítusban, nem lehetséges ezek keverése. Mint más dolgokban sem a két rítus keverése. Arra van példa, hogy valamely rítusban szentelt pap később megkapja az engedélyt, hogy más rítusban is celebráljon. Ezek a "birítusú" papok. Ezt a hívek lelki, lelkipásztori szükséglete indokolhatja, nem pedig a pap egyéni kívánsága, lelki indíttatása. Erre a Keleti Kongregáció hivatott engedélyt adni, de meg kell, hogy mondjam, elég nehezen adja ki ezt az engedélyt. Van rá példa, de csak valós lelkipásztori igény indokolhatja. Hogy hány ilyen pap van Magyarországon, azt nem tudom pontosan megmondani, de azt hiszem, egy kezemen meg tudnám őket számlálni.
Kedves Lelkiatya! Azt hiszem emberbe szerelmesnek lenni, olyan mint mikor drótkötélen egyensúlyozzunk, könnyűnek és szabadnak érezzük magunkat. De mikor Isten szeretetében élünk, valóban szárnyalhatunk, mert ott van Ő, a biztosító kötél. Vajon kapcsolatunkat Istennel mondhatjuk/hívhatjuk szerelemnek vagy más megfogalmazás a helyes? Válaszát szívből köszönve: Zsóka
Kedves Zsóka! Szerintem nagyon jól megragadta ezzel a képpel az emberi és isteni szerelmet. Bátor, de azért helyénvaló kifejezés az Isten iránti forró szeretetünket is szerelemnek nevezni. S ha már itt tartunk, még ki is egészítem. Nemde a földi szerelemnek, ha beteljesült, ha a szerelmesek összekötötték az életüket, s erre Isten is áldását adta, akkor ennek az eggyé válásnak része a testi egyesülés is. Bizony mondhatjuk, hogy az Istennel való eggyé válásunknak is megvan ez a része, nem csak lelkileg, de az Eucharisztiában testileg is egyesülhetünk vele. Ó, ha ezt megértenénk, életünk legfőbb célja, legfőbb vágya az volna, hogy állandóan az Eucharisztiával éljünk!
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy az Egyház tévedhet abban, hogy valaki valóban szentéletű volt? Ha valakit szentté avatnak, akkor az mindenképpen üdvözült, vagy előfordulhat, hogy tévesen ítélték meg az életszentségét? A Keleti Egyházban például igen kétséges Nagy Konstantin szentéletűsége, ugyanis ő hozta az igazhitű ortodoxok (és katolikusok) "nyakára" a rendkívül mérgező arianizmust. Megeshet ilyen a Katolikus Egyházzal is?
Lehet megkérdőjelezni egyes személyek életszentségét, de nem érdemes. Amit mi tudunk az egyes emberekről, kivált, ha több száz évvel korábban éltek, az vajmi kevés. Akit az Egyház szentté avatott, az egészen biztosan üdvözült, lehet közbenjárását kérni, lehet a példáját követni. Természetesen csak abban, amiben az illető is Krisztus példáját követte. Ugyanis minden szent egyben bűnös ember is, vannak, lehetnek tévedései. De nem az a szent, aki kiemelkedően jó ember, hanem az, akit Isten kegyelme, még a gyarlóságai ellenére is szentté tett, üdvözített. Nagy Konstantinhoz minden bizonnyal sok szentéletű király is imádkozott, kérve közbenjárását. Nem érdemes, tehát ezeket a kérdéseket feszegetni, magunkat okosabbnak gondolni, mint az Egyház. Sem a katolikus, sem az ortodox egyházban nem lehetséges az, hogy valakit szentté avattak, szentként tisztelnek, s nem üdvözült volna.
DJK! Plébánosi változások miatt a jelenlegi plébánosom 5 településen lát el lelkipásztori feladatokat, így sajnos a vasárnapi Szentmise nem minden településen van vasárnap, hanem 2 faluban szombatra tolódik. Ilyen esetben megfelelő az, ha a saját településemen éppen emiatt szombatonként járok Szentmisére? Az érdekes helyzet miatt félévente cserélődnek az időpontok, így ez jelenleg csak fél évet érint. Köszönöm!
Természetesen igen. A római katolikus egyházban egyébként is van lehetőség arra, hogy szombat esti szent misével szenteljék meg az Úr napját, de ilyen szükség helyzetben pedig, amiről Ön írt, még nyilvánvalóbb, hogy ez az egyetlen lehetőség. Görögkatolikusoknál a szombat esti vecsernye alkalmasabb a nap megszentelésére, hiszen már ez is hordozza a föltámadás teológiai-lelki tartalmát. Hasonlóképpen a vasárnapi utrenyén való részvétel is lehet eszköze a nap megszentelésének, amennyiben nincs lehetőség Szent Liturgián részt venni.
Kedves Lelkiatya! Hogyan is kell megtartani pontosan az augusztusi böjtöt? Köszönettel: Tamás
Ó, kedves Tamás! Kérem, bocsásson meg, elkerülte a figyelmemet a kérése. Most pedig már az utolsó napnál vagyunk. A négy böjti időszak közül ez a legrövidebb: aug. 1-15-ig. Érdemes komolyan venni. A böjt mértéke kinek-kinek más és más. Minden lemondás értékes lehet az Úr szemében, aki a lelkünket jól ismeri, a szívünkbe lát. Igyekezzünk a tőlünk telhető minél komolyabb felajánlást tenni, s azt szívesen veszi az Úr. De mindig fontos imádságban fölajánlani azt, legyen bár apró vagy nagyobb dolog. Boldogasszony böjtje időszaknak még különlegessége lehet, hogy jobban kötődik az Istenszülő személyéhöz, Tőle kérhetjük, hogy a fölajánlásunk sikerüljön. Ennél pontosabb leírást - főként az utolsó napon - már nem tudok adni. Ami általánosságban követhető, hogy míg az évközi időben nálunk, görögkatolikusoknál pénteken húsmentesen kell étkeznünk, a böjti időszakokban ez a szerdákra is vonatkozhat.
Szeretett Lelkiatya! Jézus azt kéri tőlünk az Újszövetségben, hogy legyünk olyanok mint a gyermekek (Mt 18,3) hogy bejuthassunk a Mennyek országába. Mikor ezen elmélkedtem, arra jutottam, hogy talán a szív nyitottságára gondolhatott, amelyik rá tud csodálkozni a legapróbb dolgokra is és őszinte/álarc nélküli marad minden helyzetben. 1., Ön szerint ez az a gyermeki lét, amire Jézus utalt? 2., Vajon itt a Földön hogyan lehet megmaradni ebben az Isten szeretetére kész lelkületben, mikor a világ ezt naivitásnak bélyegzi és szemben állítja a földhöz ragadt józansággal, amely mérlegeli a lehetségest és az ész érvei alapján kizárni törkeszik a felfoghatatlant? 3., Ezek kizárják egymást vagy valahogyan mégis kiegyensúlyozandóak? Azaz másképp megfogalmazva: lehet az ész és a szív együtt jó irányban vagy a szívnek uralkodnia kell? Meglátásait szívből köszönöm. Tisztelettel: Lívia
Kedves Lívia! Nagyon fontos, hogy az ész és a szív összhangban legyenek. Semmiképp sem szabad szétválasztani vagy szembeállítani őket. Az észnek el kell jutnia oda, hogy fölfogja azt, amit a szív "lát", a szívnek pedig el kell jutnia oda, hogy azt lássa, amit az Isten lát. Erre, közvetlenül az ész valóban nem képes. De nem ellenlábasa a folyamatnak, csak másként működik, ezért tanítani kell. Például az ész nemigen tudja elfogadni, hogy olyannak kell lenni, mint a gyermeknek, hiszen az ember felnőttségre törekszik, nagyon helyesen. Hogy mit is jelent Jézusnak ez a szava, arról könyvtárakat lehet írni, s íródtak is már. Nem könnyű egy ilyen válaszban összefoglalni. Amit Ön ír, az is teljesen helyénvaló. A gyermek szíve még sokkal nyitottabb, éppen az ártatlansága, a romlatlansága, s tegyük hozzá, a tapasztalatlansága miatt. Éppen ezért nem egy idő után, amikor már sok nehéz dolgot is megtapasztalt az ember, nem könnyű megmaradni ebben az érintetlenségben. Illetve, nem is lehet. A megszerzett, visszaszerzett gyermekség más, sokkal több, mint a kisgyermekek természetes ártatlansága. Nem azt mondanám, hogy meg kell maradni ebben a lelkületben, hanem el kell jutni ide. Túl azon, hogy ezt is kérnünk kell, a következő törekvések segíthetnek hozzá: őszinteség, egyszerűség, alázat, a hiúság levetése, s hasonlók. Egyrészt ezeket gyakorolni kell minden körülmények között, másrészt kérni kell Isten Szentlelkét, hogy ő vezessen a gyermeki lelkület, annak fölfedezése felé.
Kedves Lelkiatya ! Éveken keresztül a Szent misét "nyomon követtük " az imakönyvben. A helyes végzését tudtuk. Mostanában imák maradnak ki, a Miatyánk előtti könyörgéseket ( kis könyvben 2 oldalnyi ) folyamatosan kihagyja az Atya. Lehet melegre, hidegre ... fogni, de gondolom ez így nem helyénvaló. Valahogy a gyorsaság miatt az igazi lelküket hiányzik !!!!! Sajnos !!! TH
Nagyon jól gondolja, ez valóban nem helyénvaló. Mostanában már nem szoktak ilyet tenni az atyák. Szerintem nyugodtan lehet szólni neki, hogy a hívek körében is megvan az a lelkület, mely nem nézi az órát sem hidegben sem melegben, hanem egyrészt hűséges akar lenni az egyházi előírásokhoz, másrészt odaadó és nem szűkkeblű akar lenni az imádságban.
    ... 3 4 5 6 7 
8
  9 10 11 12 13 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016