Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenkilenc meg öt? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Jó ideje már szorongásos, pánikos, depressziós ?rz?sekkel kűzdök. V?gig próbáltam az összes, ezekre ható gyógynöv?nyt, hatástalanul. K?tszer jártam pszichiátern?l, az egyik nyugtatókat, a m?sik nyugtatót ?s antidepresszánst írt fel. Nagyon sok rosszat olvastam ?s hallottam ezekről, ez?rt nem merem szedni őket. Viszont sok jót hallottam a kineziolögiáról, amit viszont űgy tudom, az egyház elítél. Jól tudom e, illetve Őnnek mi a v?lem?nye? Kihez, hova fordulhatn?k segits?g?rt? Van e olyan atya, aki pszichológiai ismeretekkel is bír, vagy tud e olyan pszichológust, aki katolikus szellemben gyógyít? Nagyon sokat im?dkozom Istenhez, k?rem, hogy adja meg számomra a lelki b?k?t. Próbálom magam elfoglalni, de ha jön a rossz ?rz?s, nincs menekv?s. Egy nagyon kedves ismerősöm, aki m?lyen hívő katolikus, a pdzichi?tri?n kötött ki a napokban, róvid időn belül másodszor. Hol a segítség? Kitől lehet katolikus szellemis?gü sgits?get k?rni ?s kapni? Köszönöm, hogy meghallgatott.
Javaslom, hogy a kineziológiával ne próbálkozzék. Roppant tudományosnak állítja be magát, de hogy valós és hosszútávú eredményt tud produkálni az erősen kétséges. Olykor nem kell visszariadni a gyógyszeres kezeléstől sem. Az antidepresszánst jó volna elkerülni, de van eset, amikor megfelelő mértékben az is segítséget tud nyújtani. Attól sem kell, tehát tartani. Vannak keresztény szakemberek, őket érdemes megkeresni. Ezen a címen talál többet is: http://docplayer.hu/2191130-Kereszteny-pszichologusok-pszichiaterek-szakemberek.html Sokat segít még, ha más, hasonló gondokkal küzdő keresztény, katolikus testvérekkel megosztja a gondjait. Alakult is egy kis kör, amelyben a sorstársak meg tudják egymással osztani nehézségeiket, tapasztalataikat, adott esetben örömeiket is. Ezen a címen tudja fölvenni velük a kapcsolatot: tzsi0921@gmail.com Imádkozom is Önért.
Kedves Lelkiatya! Beléphetnek-e latin rítusúak a Bazilita rendbe, és bizánciak, vagy más nem latin rítusúak nyuagti szerzetesrendbe?
Igen, a szerzetes rendbe való belépéskor általában nincs szerepe annak, hogy milyen rítusban keresztelték, addig milyen rítusban élt. Amikor szerzetessé válik, attól kezdve, értelemszerűen azt a rítust gyakorolja, amilyen közösségbe lépett be. De ha történetesen elhagyná a rendet, akkor visszalép az eredeti rítusába, azaz, a szerzetesi szentelés nem változtatja meg a rítusbeli hovatartozását, csupán az életformájának gyakorlati eredménye az, hogy mely rítusban szerint végzi az imádságát.
Kedves Lelkiatya! A Katolikus Egyház dogmája szerint az áteredő bűn továbbadása természetes nemzés útján történik (...) Ezek szerint a lombik-programmal született gyerekek mentesek az áteredő bűntől?
Nem. Az áteredő bűn nem a nemzés aktusa folytán adódik át, hanem azáltal, hogy a személy emberként az emberiség tagjaként születik meg. Ebben semmi szerepet nem játszik az, hogy a foganás milyen módon történt.
Tisztelt Lelkiatya! Mit tegyek? Római katolikus vagyok. Felnőttként vettem fel a bevezető szentségeket, saját döntésemből. Már akkor is nagyon kérdéses volt számomra a gyónás gyakorlata, protestáns háttérből érkezve. Azelőtt protestáns közösségekbe jártam istentiszteletekre, ahol "csak" közös gyónás volt. Nagyon-nagyon belém égett az, hogy a bűnöket nem kell meggyónni még külön úgy, ahogy azt a katolikus egyház előírja, az evangélikus pedig felkínálja a lehetőséget, de nem kötelez rá. Én megértem, hogy a katolikusoknak kellene gyónni. Azt is megértem, hogy a gyónásnál elvileg nem az atyának/papnak gyónunk. DE(!) egyszerűen képtelen vagyok a szentgyónásra. Nem megy. A felkészítőn beszélgettünk erről nem keveset. Akkor azt mondták, hogy majd eljön az az idő is, amikor képes leszek a gyónásra. De mégis, mikor? Már 4-5 éve áll fenn ez az állapot. Gyónás nélkül ebben a helyzetben sem áldozhatok? Ha mégis áldoznék, akkor további bűnt vennék magamra? Most a Jóisten mit akarhat tőlem? Mit tegyek? Úgy érzem, egyre jobban eltávolít ez Tőle, ha nem áldozhatok. Bevallom őszintén, hogy a sok imádkozás után már az is megfordult az agyamban, hogy gyónás és így áldozás nélkül mi keresnivalóm van a Katolikus Egyházban, - amelynek minden "szabályát" elfogadom, és ezt az egyet képtelen vagyok megtartani - és lehet, jobb lenne hivatalosan protestáns közösség tagjává válnom felekezetet tekintve. Olvasom a Mai Ige c. kiadványt, és akkor nyugalomra lelek, de az is protestáns kiadás. Mit tegyek ebben a helyzetben? Segítségét előre is köszönöm szépen!
Érdekes dolog, hogy megérezte, megtalálta a Katolikus Egyház értékét, kincseit, de a szentgyónás előtt valamiképpen zárva maradt. Ennek alighanem lélektani okai vannak. Amint írta, sokat jelent, hogy mintegy beleivódott lelkébe ez a tartózkodás. Természetesen jó lett volna ezt még a bevezető szentségek fölvétele előtt feloldani. Nyilván arra gondoltak, hogy majd megjön ez magától, ami legtöbbször be is következik, de tény, hogy mégsem minden esetben magától értetődő. Nem könnyű gyónni, nagy önlegyőzés szükséges hozzá. Van az emberben szégyenérzet a másik embertárs előtt, de még önmagunk előtt is, ha néven kell nevezni, ki kell mondani a saját gyöngeségeinket. Ha ez nem alakul ki magától, komolyan foglalkozni kell vele, hogy az ember rá tudjon találni, megérezze az ízét. Egy jó lelkiatyát érdemes keresnie, akivel mélyen el tud beszélgetni erről. Nagy kincs a szentgyónás, nem szabad kihagynia az életéből, az Istenhez közeledéséből. S mi is legyen a szentáldozással? Szívem legmélyebb szeretetével mondanám, hogy ne hagyja ki ezt a kincset, de az Egyházunk előírása is nyilván joggal írja elő, s én magam is éppen az Ön megsegítése miatt mondom, ne szakítsa el a szentgyónást és szentáldozást. Ne adja föl ennek fölfedezését! Persze, az semmiképp sem jó, ha továbbra is csak kínlódik ezzel a helyzettel. Mindenképpen kell rá megoldást találnia. (Ha szükségesnek látja, részletesebben is "beszélgethetünk" erről a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címen keresztül.)
Dícsértessék a Jézus Krisztus! Tisztelt Lelkiatya! Megengedett-e, hogy mormonokkal együtt imádkozzzunk, illetve mormonok imádkozzanak értünk? Becsöngettek hozzánk, és mire lementem, a férjem beengedte őket. Azt hiszem, jól meg tudtam védeni a katolikus hitet velük szemben. Egyszerre csak megkérdezte, hogy imádkoznánk-e velük? Mondtam, hogy igen, mondjuk el a Miatyánkot. Erre nem szóltak semmit, de elkezdett mkondani egy saját imát, ami nem a Miatyánk volt, de a Mennyei Atyához imádkozott, a saját szavaival. Utána én elmondtam a Miatyánkot is. Jakab apostol leveléből is elolvastam egy fejezetet az ő bibliájukból. Ránk akarták erőltetni a Mormonok könyvét, amit nem fogadtunk el. Nem tudom ,hogy nem kerültünk-e valamilyen sátáni befolyás alá, amiért megengedtem, hogy imádkozzanak értünk. Esetleg szenteltessük a lakást? (Mert ez eddig még nem történt meg) Köszönettel
Inkább ne! Nem mintha ettől félni kellene. Semmitől nem kell félni. Ha bárki imádkozik értünk, annak csak jó lehet az eredménye. Nem létezik olyan ima, amely rosszat eredményezne bárhol is. Még ha tudatosan vagy tudatlanságból rossz dolgot kérne is egy imádkozó, az Isten mindig a jót adja, rosszat sohasem. A lakás megszentelése fontos része a keresztény életünknek. Ha van alkalmuk, akkor azt érdemes elvégezni. De nem a félelem miatt, hanem, hogy minél inkább legyen jelen életükben az Isten áldása.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Azt szeretném kérdezni, hogy tudna-e valamit mondani az "András és Bertalan apostolok cselekedetei a párthusok között" c. műről, és hogy elérhető-e valahol a szövege?
Nem hallottam még róla. De nincs is valami bizalomgerjesztő címe. Nem hiszem, hogy érdemes ezzel foglalkoznia.
Kedves lelkiatya! Nekem még miért nem jött el az igazi? Nyáron 25 éves leszek.
Manapság, sajnos, sokkal később házasodnak meg a fiatalok. Nagy kár ez, mert így alig lesz lehetőségük nagycsaládot alapítani. Hiszen, 6-8 gyermek születéséhez legalább 12-15 év házas év szükséges. No, de Ön még fiatal, ha néhány év múlva megházasodik, még akár ennyi is beleférhet. Persze, a házasság célja nem csak a gyermekek születése. Elsősorban nem is az, hanem a házastárs boldoggá tétele. Önnek is azt kell keresnie, hogy kit tehet boldoggá. Ezt azonban kicsiben már most is gyakorolhatja. Keresse, hogy hol, kinek szerezhet örömet. Ha erre összpontosít, akkor nem fog feleslegesen őrlődni azon, hogy mi lesz az Ön sorsa. Ha időnek előtte elkezd ezen keseregni, akkor ez a kesergés besavanyodottá teszi, s egy ilyen személy végképp nem kell majd senkinek. Hagyjon tehát föl ezzel a meddő gondolattal, hogy ki lesz az igazi! Kivált azzal, hogy miért nem jött még el! Mondom, ha ezen rágódik, nem is fog eljönni sohasem. Ja, és persze, imádkoznia is kell érte minden nap. De hittel és bizalommal, nem félve és kétségbeesve. Bízzon bátran az Úrban, és meg fogja látni a csodát!
Szeretett Lelkiatya! A vasárnap a keresztény életben az Úr napja, ahol kicsúcsosodik a Szentmisében a hét, valamint az ember megpihen fáradalmai, munkái alól. Viszont kicsit komplexebb értelmezésben, ha pihenésképpen családi kirándulást tesz a család, betér egy étterembe, vagy rendezvényre, vagy ételt rendel haza, ezáltal másokat "dolgoztat", az megengedett? Mennyire számít bűnnek a vasárnap ellen? Régebben nem voltak ilyen gondolataim, sokat kirándultunk a családommal, viszont mostanában választ keresek ezen kérdésekre. Mit "szabad" és mit nem?
Ezen még sosem gondolkoztam. Bevallom, eszembe sem jutott, hogy a vasárnapi kirándulás bűn volna amiatt, mert közben másokat dolgoztatunk. Akkor villamosra sem volna szabad szállni vasárnap. Nem, nem hiszem, hogy ez bűn volna. Hiszen, ha nem katolikus ember a villamosvezető vagy a pizzafutár, akkor, ugye, neki nem is olyan súlyú ez a vétek. Annak meg megint nem lehet utánanézni a szolgáltatás igénybevételekor, hogy milyen vallású, aki minket éppen kiszolgál. Nem érdemes belemenni ilyen kutakodásokba. Élni kell szabadon keresztény életünket nem pedig a bűnök lehetőségeit vizsgálgatni.
Szeretett Lelkiatya! Jézus azt mondja a viharos tengertől megrémült tanítványoknak: "Én vagyok, ne féljetek!" (Mt 14,22-33) Mi lehetne a leghatásosabb módszer arra, hogy Isten segítségével legyőzzük a félelmeinket? Vajon, ha a kisebb félelmeimet (pl örömet okozok-e az ajándékommal, jól sikerül-e a főztöm)legyűrtem, akkor könnyebb lesz majd urrá lennem a nagyobb félelmeimen (pl: megélhetés, magány, halál) is? Köszönettel: Zsóka
Kedves Zsóka! A Szentírás erről világosan beszél: "A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet nem fér össze a félelemmel, mert a félelem gyötrelemmel jár. Aki fél, az még nem tökéletes a szeretetben." (1Jn 4,18). Ennek a tengermély igazságnak az egyik a gyakorlati következménye az, hogy kevesebbet kell foglalkoznia önmagával és többet másokkal. A lelki vonzata pedig, hogy Istentől kell kérnie szeretetet. Erre közvetlenül vonatkozik Jézus ígérete: "Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek" (Jn 15,16). Ha a szeretetben való növekedést kérjük, egészen biztosan megadja nekünk. Ne azzal foglalkozzék tehát, hogy legyőzze magában a félelmeket, hanem azzal, hogy amit tesz, azt minél nagyobb szeretettel tudja tenni, s ehhöz kérje a Mindenható segítségét!
Kedves Lelkianya ! Mennyi időn belül tud válaszolnk egy feltett kérdésre ?
Van, hogy aznap már tudok válaszolni - de ez a legritkább. Néha napokat, sőt, heteket is várni kell a válaszra. Megértését, türelmét kérem.
Tisztelt Lelkiatya ! Egy görögkatolikus temetési szertartás végén a papnak kell e illik e részvétet nyílvánítani a család részére ? Tudtommal minden rendezve volt előtte ,a család többször járt a papnál és minden kérdésre válaszoltak .Villámcsapásként érte őket hogy a pap nem ment oda hozzájuk részvétet nyilvánítani . Egy azonban biztos hogy a búcsuztatóbeszéd az elhunyt nevének eltévesztésével kezdődött . Zsolt
Helyzete változtatja. Van, amikor helyes, ha odamegy a pap részvétet nyilvánítani, s van, amikor meg ez szükségtelen formaság csupán. Annyit mondhatok, hogy elvárni, kivált ennek elmaradása után szemrehányást tenni nem érdemes. Még a pap személyétől is függ, hogy mennyire képes az adott helyzetben a szertartáson, a tanításon túl további vigaszt nyújtani. Hisz részvétnyilvánításnak ez a célja. Ha a nevet elvétette a pap, az rém kellemetlen, de nem érdemes semmilyen helyreigazítást követelni. A gyász sebeit még ezzel is marcangolni fölösleges dolog. Ez is némileg személyfüggő. Van preciz, gondos pap, akivel sohasem történhetne meg ilyesmi, s van, aki, még ha minden erejével törekszik is a gondosságra, pontosságra, akkor is előfordulhat vele ilyen.
DJK! A katolikus egyháznak mi a véleménye az értelmi fogyatékosokról? Értelmi fogyatékos ember lehet Elsőáldozó? Köszönöm
Természetesen részesülhet a szentségekben a fogyatékos ember is. Sőt, neki, talán még jobban szüksége van erre a szerető megerősítésre, amelyet a Szentség adhat. Ne vezessen félre bennünket az a gyakorlat, hogy az elsőáldozókat alaposan fölkészítjük, még le is vizsgáztatjuk. Ez segítség a titokhoz való közelebb jutáshoz, de semmiképpen sem feltétel. Erre világít rá a Keleti Egyház gyakorlata is, amikor keresztelés alkalmával a néhány hetes vagy hónapos kisdedeket is megáldoztatja.
Kedves Lelkiatya! Jézus mikor elbocsátotta a tanítványokat, mint juhokat a farkasok közé, azt tanácsolta nekik, hogy legyenek okosak, mint a kigyók, és szelídek mint a galambok. Mindnyájan, akik Krisztust követjük, vállaltuk, hogy a kapott szentségek erejénél fogva terjesztjük az Úr örömhírét. De vajon Jézus e szavait, hogyan válthatjuk életre a mindennapjainkban? Miként tehetünk Róla tanúságot közömbös vagy ellenséges közegben, például a munkahelyünkön? Köszönöm a tanácsait.
Ebben a helyzetben a bölcsesség a tanúságtétel idejének és módjának megtalálása, a bárány szelídsége pedig az addig való türelmes kitartásra vonatkozik. Az a leghatékonyabb tanúságtétel, ha a tetteinken - hivalkodás nélkül is - látszik, hogy keresztények vagyunk. Ha a szeretet, a figyelmesség, az irgalom, a szelídség jellemzi emberi kapcsolatainkat, vagy legalábbis az erre való törekvés. Ha ez nehéz, akkor jusson eszünkbe, hogy Jézus nem véletlenül használt ennyire képtelen képet annak érzékeltetésére, hogy ő nem csupán emberi eszközökkel, hanem isteni erővel ruház föl bennünket. Ahhoz, hogy ezt megértsük, fölfedezzük, sokat kell imádkozni, tartani a személyes és állandó kapcsolatot az Úrral. Amikor pedig a cselekvésre van szükség, akkor szintén az Úrral egységben maradva már nem is a magam tetteit viszem végbe, hanem az Övét.
Kedves Lelkiatya! Van egy ismerősnőm,aki elvált a második férje meghalt,most van egy másik élettársa.Az első férje még él, vele megesküdtek katolikus templomban.A nő azt állitja,hangoztaja,hogy az élettársával nincs köztük semmilyen testi kapcsolat,neki az nem fontos,meg nem azért vannak együtt.De egyszer elszólta magát és kiderült,hogy ez nem igaz,van közöttük testi kapcsolat is.Az illető nő gyónik,áldozik,felolvas a templomban.Egy előadás után sértve érezte magát, meg általában az mindig egy belső felháborodást vált ki belőle mikor ilyen témák kerülnek szóba és kifejeződik az egyház álláspontja,hogy mihez van joga az elváltaknak és mihez nincs.Ő úgy érzi nem tesz semmi rosszat,mert szerinte vannak nem szent életű papok is,akik a papi szolgálat mellett kettős életet élnek.Erre nehéz mit mondani neki.Ilyen esetben kell-e valakit értesiteni egyházi körökön belül?(nem merném megtenni).Bűn-e ezt elhallgatni?Ha megmondanám neki vagy másoknak ezt az rontana a kapcsolatunkon.Vagy érvényes az az elv,hogy minden kecske a saját bőrét viszi vásárra és felel a saját tetteiért? Ez nem igazságos azokkal az elváltakkal szemben,akik betartják az egyház előirásait.Ő tanult teológiát is itt nem tudatlanságról van szó.De az illető megcáfolja az egyház állitásait és előirását. Válaszát ksözönöm!
Kétségtelen, összetett a kérdés. Él a gyanú, hogy az illető nem helyesen cselekszik, vagy a magánéletében vagy a szentségi élet gyakorlatában. Az említett részletek erre engednek következtetni. De vajon kell-e nekünk ez után nyomozni? Ha ő azt állítja, hogy nincs közöttük testi kapcsolat, akkor jogunk van-e ezt megkérdőjelezni? Ellenőrizzük talán? Nem volna egyszerű. Szerintem nem érdemes ezt a kérdést, ezt a helyzetet jobban vizsgálgatni. Alighanem tudja ez az illető, hogy az Egyházban mit lehet és mit nem. Ha így van, akkor nem kell őt erre külön emlékeztetni. Ha netán harcosan hangoztatná, hogy az elváltaknak joguk van ehhöz vagy ahhoz, akkor, persze, szabad a beszélgetésben vitába szállni. Mégpedig leginkább azzal az érveléssel, hogy az egyházban nekünk jószerivel semmihez sincs jogunk. Hisz mindent ajándékba kaptunk. Akkor értjük meg ezt, ha hálásak vagyunk. Ha követelőzünk, akkor sohasem értjük meg az Isten ajándékozó szeretetét. Éppen ezért nem helyénvaló az az összehasonlítás sem, hogy igazságtalan volna ennek az illetőnek a magatartása más elváltakkal szemben. Azok, akik hálás és alázatos szívvel igazodnak az Egyház tanításához, azok mindenképpen jobban járnak, mint azok, akik ezt nem teszik, hanem valahogy kicsavarva a maguk érdekeit próbálják beleerőltetni. Ha úgy látja, hogy ez a személy nem az Isten útján jár, elsősorban imádkozzék érte. Ha már egy jó ideje imádkozott, akkor majd megnyílik Ön előtt a világosság, hogy mit tehet érte. Most, kérdései, megfogalmazásai alapján azt mondom, elegendő az imádság.
Tisztelt Lelkiatya! Azt szeretném Öntől kérdezni, hogy az Egyház hogyhogy nem avatta szentté Andrej Rubljovot a Szentháromság megfestőjét? Válaszát előre is köszönöm! István
Kedves István! Bizonyos mértékben jogosan veti föl ezt a kérdést. A Keleti Egyház ugyanis szentként tiszteli Andrej Rubljovot. Miként a Katolikus Egyházban is a szentek közé soroljuk Beato Angelico-t. Viszont, sajnos, az 1054-hez köthető egyházszakadás után a két egyházfél általában nem fogadja el a másik testvéregyház szentjeit. Persze, vannak kivételek, mert például az ortodoxok közül sokan szentként tisztelik Szent Ferencet, mint nálunk is sok helyen látható tiszteletre kitéve Szárovi Szent Szerafim ikonja.
    ... 4 5 6 7 8 
9
  10 11 12 13 14 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016