Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenegy meg négy? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Krisztus Király ünnepén a szentségimádásra sokan jelentkeztek a honlapon keresztül, mostanra már 26232 főt jegyeztek be. Vajon hogyan lehet ezt az eredményt értelmezni? S kell-e? S lehet ebből következtetést lemondani? Számszerűsíthető a hitünk? Válaszát köszönve: Zsóka
Kedves Zsóka! Szerintem nem lehet és nem kell semmiféle - főleg nem számszerűsíthető - következményt levonni ebből. Jó érzés tudni, látni, hogy volt egy kis összefogás, hogy hazánkban egyszerre több, mint 25 ezren imádkoztunk. Ennyi az egész. Valóban nincsen különösebb jelentősége. De köszönjük azoknak, akiknek ez eszébe jutott. Mindszenthy bíboros egyik alkalommal egymillió imádkozó magyarról beszélt . Ez már valóban - akár számszerűsíthető módon is - óriási eredmény lenne. De az ő idejében még nem volt világháló kapcsolat, eszébe sem jutott, hogy ezt az egymilliót össze is számoljuk. Nem is ez a fontos, hanem mindenkinek egyéni odaadása az imádságban és az összefogásban.
Kedves Lelkiatya ! Nem tudom Ön mint görög kat. pap ismeri- e az anyagi ügyeket a római kat. egyházban. Én úgy tudom, hogy az egyházi adó önkéntes vállalás, de a temetésekért és az esküvői szertartásért fizetnünk kell. Ezt külföldön furcsának tartják. Igen, lehet, de ott pedig egyházi adót kell fizetni kötelezően. Egyébként nem a szentség kiszolgáltatásáért fizetünk,hanem a materiális plusz költségekért. Gyertya, világítás, fűtés, talán a papi munkaidőért. Nyugdijat pedig a pap az államtól kap ugye ? Nem tudom pontosan. Ha tud nekem segíteni, nagyon megköszönném. Szeretettel: Anna
Kedves Anna! Minden országban más és más az Egyház anyagi helyzete, annak forrásai. Nemigen lehet ezeket összehasonlítani. Alapvető szabály, hogy szentségek kiszolgáltatásáért nem lehet pénzt kérni. Ez önmagában azt jelenti, hogy nem lehet anyagi feltételhez kötni a szentséget (pénzért gyóntatni, keresztelni, áldoztatni, esketni, pappá szentelni, stb). Tegyük hozzá, a temetés nem tartozik a szentségek közé. Amikor pénzt kérnek, mondjuk az esküvőért, azt általában a templomhasználatért számolják föl, illetve a szolgálattevők kifizetésére. Figyelemreméltó, hogy az egyháznak ilyenkor kifizetett összeg a teljes esküvői költségek elenyésző töredéke. Hasonló a helyzet a temetésnél is. Pedig akár boldog, akár szomorú percekben éppen az Egyház adja az esemény lényegét. No, de ez csak egy mellékes gondolat. Igen, nálunk az egyházfenntartás önkéntes adománynak tekinthető, s csak javaslatként fogalmazza meg az előírás, hogy jövedelmünknek legalább egy százalékát adjuk oda az Egyháznak. Ez is töredéke a tizednek, ami Jézus korában még természetes volt, s némely kisegyház ma is él vele. Ugyanakkor annak megértésére próbáljuk elvezetni a híveket, hogy ennek befizetése legyen lelkiismereti kötelességük, az Egyházhoz való odatartozásuk fogható jele, melyre nekik is, de nyilván az Egyháznak is szüksége van. A papok nyugdíja - utánanéztem - kétféle forrásból tevődik össze. Egyik része állami nyugdíj, másik része pedig az egyes papok által összeadott nyugdíj alap.
Kedves Lelkiatya! Rendszeresen nézem a nyíregyházi szent Miklós székesegyház élő közvetítését, római katolikusként megszokott hogy adventben a templomainkban is van adventi koszorú. Görög katolikus templomokban ez miért nem szokás?
Szerintem több görögkatolikus templomban van adventi koszorú, csak épp nem négy, hanem hat gyertyával. Jó pár évvel ezelőtt indult el ez az új szokás, hogy a római katolikusokhoz hasonlóan nálunk is gyújtanak adventi gyertyákat. Viszont a mi egyházunkban a karácsony előtti időszak kereken negyven nap, nem pedig négy hét, mint a római katolikusoknál. Ennek megfelelően, ha van adventi koszorú a görögkatolikusoknál, akkor azt hat gyertyával készítik el. Nem kizárt, hogy Nyíregyházán is van adventi koszorú, csak éppen a kamera, amely közvetíti az ottani eseményeket, azt nem látja, kiesik a látóteréből. Legalábbis Debrecenben is így van. A kamerán keresztül nem látszik az adventi koszorú. Pedig ott ez most egészen különleges, mert negyven szál gyertya van rajta, és minden esti szertartáson, a vecsernye keretében meggyújtanak egyet-egyet. Holnap már a huszadikat gyújtják, vagyis már itt vagyunk a karácsonyt megelőző bűnbánati időszak felénél!
Kedves Lelkiatya ! Egy külföldi nyilvános fórumon hírt közöltek, hogy egy 2oo éve üres katolikus templomban, melynek falain Szent Pál életéből voltak festmények - teniszpályát rendeztek be. Bár tényleg használaton kivül volt, de engem elborzaszt. Leirtam, hogy nem helyeselem, mire a kérdés: miért, hiszen nem használják. A válaszomban, amiben bizonytalan voltam azt irtam,hogy ez tiszteletlenség, mert ez az épület templomnak volt felszentelve, valószínűleg a liturgikus szabályok szerint is épült, és inkább lenne benne egy hangversenyterem vagy kiállitási helység, mint egy teniszpálya, mert ez túl profán, node az emberekből kiveszett már a szakrális érzés és ezért nem értik az ellenzést. A muzsikában vagy klasszikus festményekben inkább megtalálható valamennyi transzcendens, ami jobban illik oda. Ezeket csak hirtelen irtam oda, de pontosan nem tudom vajon igazam van- e és ha igen, mivel lehet indokolni a nemtetszésemet. Kérem segítő sorait ! Köszönettel: Anna
Kedves Anna! Teljesen megértem a fölháborodását. Sajnos egyre gyakoribb jelenségről van szó. Én még a hangversenyteremmel is nehezen barátkoznék meg, még kevésbé a kiállító teremmel, De bizony, nem csak sport létesítmény, hanem gyakran szórakozóhely is válik a régi gyönyörű, fölszentelt templomokból. Ez nagyon nagy baj. Hogy mit is lehet tenni, azt viszont nem tudom. El kell ismerni, hogy sok helyen Nyugat-Európában teljesen kiürültek a templomok, elfogytak a hívek. Ez önmagában is elszomorító jelenség, és ennek csak következménye ez a nagy kérdés: Mi legyen az üresen maradt templomokkal? Ha használaton kívül maradnak, akkor is méltatlanság történik, hiszen egyre romlik, pusztul az állapotuk, beköltözik a természet, állat és növényzet. Ezek is szomorú látványok. Fenntartani, gondozni őket szép volna, de kinek lesz rá elég pénze és ereje? Ha leromboljuk őket, az is rettentő fájdalmas. Szerintem ez a kérdés megválaszolhatatlan, hogy mi legyen az üresen maradt templomokkal. Én legalábbis nem találom rá a választ. Egyetlen ellenszerét tudom elképzelni csak, mégpedig azt, hogy olyan missziós erővel hiszünk újra, amely Európát újra megkereszteli, újra kereszténnyé teszi. Ezért tennünk is, de még inkább sokat imádkoznunk kell.
Kedves Lelkiatya. Azt mondják mindenkinek meg van írva a sorsa. Ezt, hogy kell érteni? Nagyon sok és különböző dolog történik az életben. Köszönöm szépen a választ. Miklós.
Kedves Miklós! Isten mindent tud előre. Úgy lehet ezt elképzelni, hogy mi egy idővonalon vagyunk, amely egy nagy kört ír le, s mi nem látjuk, csak azt, ami mögöttünk van, meg egy nagyon kicsit azt, ami előttünk. Viszont az Isten ennek a körnek a közepén van, s akárhová néz a kör vonalára, számára mindig abban a pillanatban van a jelen. Így előre tudja és látja, hogy mi fog velünk történni. Ez, tehát a körvonalon Őbenne már jelen van. Hogy azonban valójában mi történik, az mégis tőlünk is függ. a mi felelősségünk, hogy merre alakul az életünk. Ennek az időkörnek a fölismerése nem késztethet engem arra, hogy úgyis adva van a következő esemény, inkább én nem mozdítok azon semmit. Mert akkor ez a henye, felelőtlen hozzáállás termi meg a következményeket, s nem hivatkozhatom Istenre, hogy ő tette ezeket velem. Mindenkinek meg van írva a sorsa, de ezt előre csak egyedül Isten tudja olvasni. Nekünk pedig mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az életünk vonala mindig az Ő akarata szerint folytatódjék.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! 17 éves vagyok, és van egy ikertestvérem is. Családunk egyáltalán nem vallásos, szüleink megkereszteltek minket, hittanra is beírattak, de templomba sose jöttek velünk. Nagyszüleink vittek minket templomba. Elsőáldozók és bérmálkozók lettünk, szüleink úgy voltak vele, hogy ők nem erőltetik ha szeretnénk templomba menni mehettünk ha nem akkor nem. Rendszeresen jártunk testvéremmel, viszont ő egyre kevesebbet jött templomba a bérmálkozás után. Sajnos szüleim és a másik nagyszülők sokszor próbáltak minket leszoktatni a templomba járásról. Testvérem már egyáltalán nem jár templomba nem is imádkozik nem foglalkozik a hittel(sajnos elérték céljukat) . Egyedül járok rendszeresen szentmisére, és jó lenne újra együtt menni, látom rajta a vágyat, hogy foglalkoztatja Őt Isten szeretne is újra hinni, de azt mondja nincs már hite. Azt várja, hogy majd Isten megjelenik neki, vagy valami kézzel fogható bizonyítékot ad és akkor újra hinni fog. Szentmisére mindig azt mondja, hogy unalmas és a gyónás is felesleges szerinte. Azt szeretném kérdezni, hogy, hogyan vezethetem rá arra, hogy a szentmise nem unalmas hanem egy hatalmas ajándék, ahol találkozhatunk Istennel, és hogy az ima sem felesleges, valamint a gyónás is fontos hisz a papon keresztül ad bocsánatot bűneinkre az Úr? Hogyan tudja növelni a hitét? Köszönöm Lelkiatya válaszát.
Mindenekelőtt azt javaslom, többet, vagy legalább annyit beszélgessen az Úrral a testvéréről, mint a testvérével az Úrról. Vagyis, imádságaiban sokat legyen jelen a testvére, a megtérésének a kérése. Egészen bizonyos, hogy meg fogja hallgatni az Úr. Azt nem garantálom, hogy máris, egy-két hónap múlva, bár ez sem kizárt, de lehet, hogy éveket kell még várni rá, vagy akár többet is. Ha rendszeresen imádkozik érte, akkor el fogja érni ezt a célját. Hogy a testvérével hogyan beszélget, az már nehezebb kérdés. (Ő nyilván kevésbé megértő, mint a Jóisten.) Csak annyit tudok javasolni, hogy legyen résen. Figyelje az alkalmakat, amikor lehet vele erről beszélgetni. Nem nagyon javaslom a direkt ráhatást. Tapasztalatom, hogy ha nagyon győzködik az embert, az sok esetben inkább ellenállást vált ki. Tehát ne meggyőzni akarja, hanem a beszélgetések során arra terelni a szót, hogy az Úr mennyire szeret bennünket, mennyire más az, ha az ember bízhat egy nála hatalmasabb Mindenhatóban, hogy a hittel fogékonyabbá, érzékenyebbé válik nagyon sok dologra, a művészetekre, a mélyebb gondolatokra, a szeretetre, mások megértésére, stb. Aztán, hívja el olyan eseményekre, rendezvényekre, ahol más, hitben élő fiatallal együtt lehet. Szervezzenek kirándulásokat, tábortüzet, menjenek el együtt moziba, s ha más keresztény fiatallal együtt vannak, akkor könnyebben előjöhetnek beszélgetések közben ilyen témák. Ezt a közvetett missziót ajánlom, tehát.
Valamit nem értek. Karácsony előtti 2. vasárnap, a szent ősatyák vasárnapja (Lk 14,16-24), melyen Jézus test szerinti őseire emlékezünk, és föl is sorolunk 57 prófétát, szentet, főpapot. Karácsonyt megelőző vasárnap, az (ószövetségi) szent atyák vasárnapja, ahol az evangéliumban Jézus családfáját olvassuk, tehát Jézus valódi őseiről emlékezünk. Ők viszont a közvetlen, vér szerinti ősei. Ez a ünnep azért fontos, mert megmutatja, hogy az ősei között gyarló, sőt, bűnös emberek is voltak. Miért nevezzük akkor ezt a vasárnapot szent atyák vasárnapjának, és a másikat ősatyák vasárnapjának, amikor logikailag fordítva kéne lennie? Miért tesszük hozzá az elsőhöz, az ősatyák vasárnapjához, hogy Jézus test szerinti őseire emlékezünk, amikor azokról pont a másik vasárnapon emlékezünk meg? Szerintem pont fordítva kéne lennie...
Nem is olyan egyszerű ez a kérdés. Az evangéliumi szakaszrészek kevésbé, inkább a szent szolgálatok énekeit segítenek ezt jobban megérteni. A tropárok esetében már elég világos a különbség. Ősatyák vasárnapján ezt énekeljük: ?Dicsekszenek a szentek a dicsőséggel, hogy az ő törzsükből való az áldott gyümölcs?? A szentatyák vasárnapjának tropárjában inkább a babiloni ifjakról van szó: ?A nagy hitvallók, a három szent ifjú...? A konták pedig mind a két vasárnap ugyanaz: ?A kézzel festett képet nem tisztelvén? a tűzzel való küzdelemben, ó boldogok, megdicsőültetek?? (mármint a három szent ifjú). A görögben nem is ?ősatyák? megnevezést találjuk, hanem az ?atyák előttit?: propatéresz, a második pedig egyszerűen a Karácsony előtti vasárnap. Az ószlávban ez még jobban látszik: nyedelja szvjatyh pra-otyec, illetve nyedelja szvjatyh otyec. Tulajdonképpen csak a kronológiai sorrendet akarták vele megkülönböztetni, tehát, hogy az egyik vasárnap megelőzi a másikat. Valószínű, kezdetben nagyjából ugyanaz volt a két vasárnap megemlékezésének a tartalma, sőt, talán nem is volt, csak egy vasárnap. Aztán, ahogy nőtt a karácsony ünneplésének súlya, kinőtte magát ez a megelőző időszak is, és innen származhatnak a következetlenségek. Ha a liturgikus szövegeket nézzük, azok jószerivel csak Dánielről meg a három ifjúról szólnak. Ez azért van, mert a hangsúly inkább a jövendölések beteljesülésén, az előképeken volt, semmint azon, hogy kik tartoztak Krisztus családfájába. Még egy érdekességet érdemes megemlíteni. A Nyikon pátriárka előtti orosz szerkönyvek tartalmazzák a ?kemence ténykedését?, amit még Bizánctól vettek át, de ott ez később kihalt. Moszkvában, Novgorodban ill. sok más szláv székesegyházban viszont egészen a XVII. századig gyakorolták a két vasárnap valamelyikén (ebből is látszik, hogy ekkor nagy különbséget még nem tettek a kettő között). Ez nem volt más, mint egy misztériumjáték (ezt nyugaton Dániel-játéknak hívták, melyet a mi Szent Atanáz főiskolánk is fölelevenített). Ekkor az ambon helyére valóságos kemencét építettek, és ez átszőtte az egész istentiszteletet, a vecsernyétől az utrenyéig. Ezen a címen látható erről néhány érdekes kép: https://yandex.ru/images/search?text=%D0%BF%D0%B5%D1%89%D0%BD%D0%BE%D0%B5%20%D0%B4%D0%B5%D0%B9%D1%81%D1%82%D0%B2%D0%BE&noreask=1&lr=10445) Talán Eisenstein Rettegett Ivánról készült filmjében is éppen ezt a liturgikus cselekményt jelenítik meg.
Kedves Lelkiatya! Mi a véleménye a családállitásrol? Részt vehet egy romai katolikus egy ilyen hétvégi rendezvényen? Válaszát előre koszonom.
Nem sok értelmét látom, de nem is akarom eltiltani tőle. De előtte mindenképpen imádkozzék. Amikor részt vesz a játékban, akkor hagyatkozzék bátran arra, amit éppen tenni kell, különben nem ér semmit a dolog, kár belemenni. Viszont tartsa a kapcsolatot az Úrral. Utána is menjen el templomba és áldozzon. Ha viszont ez olyan hétvégi rendezvény, amely miatt nem tud elmenni Szent Liturgiára (szent misére), akkor ne vállalkozzék rá! Annyit nem ér meg. Többet ér, ha egy ilyen hétvégét lelkigyakorlatra szán, vagy egyáltalán nagyon komolyan fölkészül egy szentgyónásra és a Liturgián megáldozik.
Kedves Lelkiatya! Fiatal házas nő vagyok, és nagyon szégyellem, de gondolatban foglalkoztat egy másik férfi. Ő egy régi szerelmem, akivel még megtérésem előtt, pár éve viszonyom volt. De csak szenvedést hozott ez a viszony, méltatlanul bánt velem, továbbá úgysem lehetett volna belőle házasság, mert eltérő volt a jövőképünk, ezért minden kapcsolatot megszakítottam vele. Ekkor fordultam (újra) a vallás felé. Szépen alakult az életem, mert olyan társat találtam, akivel hasonlóan gondolkodunk a vallásról, az élet nagy dolgairól, ilyen közösségben is ismerkedtünk meg. Ő lett a férjem, néhány hónapja házasodtunk össze. Jól élünk, odaadóbb társat nem is találhatnék magamnak, bár az is tény, hogy részemről sosem volt olyan lángoló szerelem, de ez nem is volt feltétele nálam a házasságnak, sokkal inkább a hasonló világlátás, a teljes bizalom. Azonban úgy hozta az élet, hogy ezzel a régi szerelmemmel időnként (nem sokszor: egy évben 2-3 alkalommal) szakmai rendezvényeken találkoznom kell, mivel szegről-végről kollégák vagyunk. Mikor így alakult, az nagyon rosszul érintett, de úgy láttam jónak, hogy legalább egy minimális szintű kapcsolattartás legyen akkor, hogy ne kelljen egymást kellemetlenül kerülgetni. Úgyhogy most az van, hogy néha csetelünk egymással, semmi olyan dologról nem beszélünk, amit ne vállalnék a férjem előtt (ő tudja is, hogy ilyen szinten tartjuk a kapcsolatot), a múltról nem beszélünk (én egyszer egy nagyon hosszú levélben megírtam, miért szakítom meg vele a kapcsolatot, még mielőtt újra beszélőviszonyba kerültem vele). Az internetes beszélgetések így is jót tesznek a lelkemnek, mert élvezem az ő virtuális társaságát, de a személyes találkozásoktól félek. Most is volt egy alkalom, amin találkozunk kellett. Igyekeztem minimálisra redukálni azt az időt, amit a rendezvényen kellett töltenem, ráadásul ottalvós volt, de inkább hazautaztam aznap, hogy még csak véletlenül se kerüljek vele olyan helyzetbe. Mert a magam részéről sajnos még mindig van vonzalom (feltehetőleg a részéről is), ami bármikor be tud lobbanni, elég csak egy kis időt eltöltenem vele. Féken tartom a vonzalmamat, eszem ágában sincs újra összekeveredni vele, de most nagyon felkavart, ahogy tett felém gesztusokat, ami értelmezhető barátiként és férfi-nő vonzalomként is. Az lenne a kérdésem, hogy ez olyan dolog-e, amit meg kell gyónni. Mert az égvilágon sem semmi történt, és nem is fog. Azt meg nem nagyon tudom befolyásolni, hogy ilyen intenzív érzelmeket vált ki belőlem, legfeljebb próbálom elnyomni magamban. Egyébként, ha nem kellene vele időnként találkozni rajtam kívül álló okokból, akkor valószínűleg nyugodtan eléldegélnék úgy, hogy virtuálisan, minimális szinten tartjuk a kapcsolatot. Igyekszem rendszeresen gyónni, a házasságkötésem előtt félve tettem említést erről a férfiról annak a kedves pap ismerősömnek, aki esketett, és akinél a hosszabb gyónásokat szoktam intézni. De akkor ő nem tulajdonított ennek jelentőséget, úgy láttam. Most nagyon intenzív ez a lángoló érzés, és nagyon szégyellem, pedig tényleg nem történt semmi. Kérem, segítsen, hogyan kell kezelni az ilyen helyzeteket. Köszönettel: L.
Nagy óvatosságra intem. Nem veszélytelen helyzet ez. A sátán rettentő ügyesen ki tudja játszani az ilyet. Vegye komolyan ezt a veszélyt, s amennyire csak lehet, szorítkozzék a legszükségesebb kapcsolattartásra vele szemben. Egyéb dolgokról ne fecsegjenek, csak, azt beszéljék meg, ami szakmai szempontból feltétlenül szükséges. Azért javaslom, hogy gyónja meg, noha nagy bűnt ezzel még nem követett el, hogy ez a gyónás is segítse Önt a veszély távol tartására. Valóban, az érzelmeknek nagyon nehéz parancsolni, szinte lehetetlen, de a körülményeket az akaratunkkal nagyon jól tudjuk irányítani. Óvakodjék, tehát! Félni nem kell, de elővigyázatosnak lenni annál inkább. S kérje is az Urat, és javaslom, fohászkodjék az Istenszülőhöz, hogy az égi segítség is meglegyen ehhöz a küzdelemhöz.
Kedves Lelkiatya! Egy fontos kérdéssel fordulnék Önhöz. Az utóbbi időben itt a weboldalon és több egyházi fórumon is látom, hogy ilyen önismereti tréning, olyan szuperszemélyiség előadásokat propagál az egyház. Ez hogy alakulhatott ki? Hiszen hazánkban ennek a vonalnak zászlótartója és fővezére az a Szabó Péter, akinek az írásait,videóit egy értelmes, hívő ember olvassa, megnézi, akkor rájön arra, hogy egy szélhámossal van dolga, aki saját magát tartja mások megváltójának. Tudomásom és hitem szerint megváltásunk Jézus Krisztus által már megtörtént. De vissza az eredeti kérdésemhez: az önismeret véleményem szerint nagyon fontos dolog, hiszen csak úgy lehet meghatározni utunkat, jelenünket, jövőnket, ha tisztán látjuk értékeink,talentumainkat és hiányosságainkat. A Szentírásban megtalálható példabeszédek mély megértése szerintem többet adhatnak, mint egy bölcs ázsiai tanító, vagy éppen egy motivációs tréner szavai. Mit gondol erről a lelkiatya? Hogy viszonyuljunk a jelenséghez?
Ha szembeállítjuk a kettőt, akkor természetesen a Biblia igazságát semmi nem múlhatja felül. A megváltást nekünk Jézus Krisztus hozta el megtestesülésével és feltámadásával, ennél többet senki nem adhat. De az életünket és a megváltásunk megvalósítását ránk is bízta. Szent Ágoston tanítása szerint: megteremtett nélküled, de nem fog üdvözíteni nélküled. Hozzá kell járulnunk ahhoz, hogy az Isten a maga szeretetéből teljesen ingyenesen magához emelhessen minket. Alkalmassá kell tennünk magunkat arra, hogy be tudjuk fogadni az Istennek ezt az ingyenes ajándékát. Ez a mi életfeladatunk. Ehhöz nagyon sok út vezet, nagyon sok eszköz kínálkozik. Nyilván ezek között a helyes utat, az alkalmas eszközöket kell megkeresnünk. Az önismeret nagyon fontos a helyes lelkiélet kialakításához. Ebben segítséget nyújthatnak ezek a tréningek. Nyilván nem elégségesek önmagukban, de segíthetnek. Akkor kell fölfigyelni, ha ezek a tréningek földi sikert kínálnak és ígérnek. Akkor már nekem is gyanús a dolog. Az Ön által említett személy csak egy ennek a területnek az ismerői közül - vagy legalábbis, akik ezt mondják magukról. Nem érdemes az ő személyével azonosítani ezt az emberi tudományterületet. Van, aki ezt szerényen, mások megsegítése miatt tanítja, van, aki pedig saját dicsőségét keresi ebben is. Az önismeretet, személyiséget fejlesztő tanfolyamok csak eszközök, amelyeket lehet jóra használni. Ha nem veszítjük szem elől, hogy ezek is az Isten dicsőségét szolgálják, s a célunk vele nem más, mint hogy alkalmasabbá tegyük magunkat az Isten kegyelmének a befogadására, akkor nyugodtan használhatjuk őket..
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy egy polgárilag elvált nő, aki egyedül él, nem is akar újra férjhez menni, mert tudja, hogy bűn. Választhatja a szerzetesi életformát? Beléphet egy szerzetesrendbe?
Ha volt egyházi házassága, akkor az akadályt jelent. Ha kimutatható annak semmissége, akkor az illető szabad állapotú, és jog szerint nincs akadálya annak, hogy belépjen szerzetes közösségbe. De ehhöz különösen is mély és elszánt hivatástudat kell. Csupán azért nem szabad (mert hogy nem érdemes) választani a szerzetességet, mert bűn lenne újra házasodnia. A szerzetesség nagyon szép élet, de csak annak, aki azt odaadással és örömmel vállalja Krisztusért. Ha más okok vezetik az embert, legyen az bármilyen nemes is, nem fogja bírni a szerzetességet, annak rejtett, nem ismert nehézségeit. De kétségtelen, hogy volt már arra példa, hogy korábban házas ember akár özvegység akár más miatt szabad állapotúvá lett, és belépett egy közösségbe. Tehát nem kizáró ok, de alaposan meg kell vizsgálni a körülményeket és az indítóokokat.
DJK! Köszönöm válaszát (666 számmal kapcsolatban) Akkor Ön szerint ha ez a szám felleli magát valahol, tekintsük úgy mintha ott se lenne? Ne is ijedjünk meg tőle?
Semmiképp se ijedjünk meg tőle. Igen, azt mondom, ne is törődjön vele. Még a Biblia is hozza ezt a számot a Jelenések könyvén kívül is: 1Kir 10,14; Ezd 2,13 (igaz, hogy ugyanezt a helyet egy másik könyv inkább 667-nek írja: Neh 7,18). Nem kell tehát félnünk tőle. De még fontosabb igazság, hogy semmitől sem kell félnünk. Bíznunk kell az Úrban minden helyzetben, minden körülmények között. Ez sokkal kedvesebb és hatékonyabb módja a keresztény élet megélésének, mint a tilalomfák fölösleges fölállítása.
Kedves Lelkiatya! Hazugságnak számít-e az, ha az igazságot teljesen vagy részben elhallgatjuk? Úgy értem, hogy az illető a válaszában igazat állít, de nem mond el mindent, amit elmondhatna, s ezt tudatosan teszi. Válaszát köszönve: Lívia
Kedves Lívia! Ilyen helyzetek valóban adódhatnak. Az elhallgatás nem nevezhető hazugságnak. Az Ön által említett helyzet viszont több szempontból is mérlegelendő. A legfőbb szempont a szándék, mi a célja az illetőnek az elhallgatással. Így nem maga a tett, hanem a szándék minősíti azt. Helyes okból, mások megsegítése miatt, vagy nagyobb rossz elkerülése érdekében nyugodtan használhatja az ember ezt a furfangot. De ha önös érdekek vezetik, a másik lenézése rejlik mögötte, egyéb alantas szándék van a háttérben, akkor éppen ezen szándékok miatt bűn volna az elhallgatás eszközével való félrevezetés.
Kedves lelkiatya! Arra szeretnék választ kapni hogy aki nem jár templomba annak rendben van az élete?
Legalábbis nagyobb esélye van rá, de nem jelenthet biztosítékot. Mint ahogy az sem teljesen biztos, hogy aki nem jár templomba, annak nincs rendben az élete. Gondoljunk, mondjuk egy ágyhoz kötött betegre, aki hosszú ideje nem tud elmenni, Vagy egyéb akadályok is lehetnek. Tehát nem mondhatjuk ki, hogy aki nem jár templomba, annak nincs rendben az élete. Azt kimondhatjuk, hogy aki rendszeresen ott van a templomban, természetes számára, hogy nem múlhat el vasárnap a templom nélkül, annak nagyobb esélye van az életét rendben tartania. Rendszeresen részesül az Eucharisztiából, rendszeresen bekapcsolódik a közösség életébe, Isten-dicsőítésébe, remélhetőleg rendszeresen találkozik a lelki atyjával a szentgyónásban, rendszeresen hallgatja az énekelt szentírási szakaszokat és azok magyarázatát. Nos, mindezeket sokat segítenek abban, hogy ez az ember lássa és kövesse az Isten akaratát.
Tisztelt lelkiatya! Miért tölti el az embert rossz érzéssel ha valamit nem tudtunk még megbeszélni az egyik ismerősössel ha valami probléma van köztünk? Köszönöm válaszát.
Hogy ne bántana bennünket, amikor úgynevezett kapcsolati zavar van közöttünk. Nem értjük meg egymást, és ez nem csak az értelem szintjén megjelenő nézetkülönbségre, hanem az érzelmek szintjén megjelenő érzetkülönbségre is vonatkozik. Nem csak mást gondolunk egy adott helyzetről, hanem az érzéseink is különbözőek akár egymás iránt, akár egy adott dolog vagy helyzettel szemben. Ilyenkor az segít, ha az ember visszavonul. Ez különleges stratégia, de általában ez bizonyul a leghatékonyabbnak. Ugyanis egy visszavonulással, az ember el tudja engedni a saját nézetét, a saját érzetét, s ez talán az egyetlen útja annak, hogy a másik felé mégis megnyíljunk. Amíg ezt a visszalépést nem tesszük meg, addig teljes meggyőződéssel hisszük, hogy nekünk van igazunk, s a másiknak csak apró kicsi lépéseket kellene tennie, hogy belássa ennek nyilvánvalóságát. Ezen az úton azonban sohasem jutunk el a másik lelkéig. Ha visszavonulok, én lépek vissza, elengedem a magam álláspontját, lehet, hogy elveszítem ezt az álláspontot, de megnyerem testvéremet, ami sokkal fontosabb. Fontos még tudni, hogy ez az érzetkülönbség nem föltétlenül szeretetlenség, nem a másik (vagy a magam) bűne, hogy nem találjuk az összhangot. Sokszor ez csupán személyiségbeli vagy ismeretbeli különbségnek az eredménye. De ezt a visszalépést megtenni alázatra van szükség. Ami, ha nincs meg bennem, akkor nem csak ezt a helyzetet nem tudom megoldani, de más, hasonló emberi helyzetekben is kudarcot fogok vallani. Míg, ha meg tudom tenni ezt a visszalépést, akkor ezzel előrébb tudok jutni az önnevelésben, az önmérsékletben, az önzésem legyőzésében. Nagy nyereséget hozhat tehát, ha rászánom magam erre a nehéznek tűnő lépésre.
    ... 5 6 7 8 9 
10
  11 12 13 14 15 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016