Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenkilenc meg kilenc? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Hogy lehet Önnek úgy írni, hogy más azt ne lássa?
Ha a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre ír, azt egyedül csak én olvasom, s az Ön címére tudom írni a választ.
Kedves Lelkiatya ! Részt szoktam venni a facebookos német katolikus fórumon. Döbbenten látom, hogy mennyire eltorzult a szemléletük a homoszex. kérdésben. Legutóbb az volt a vita tárgya, hogy kaphatnak- e áldást az ilyen párok.Van aki azt mondja az "jár" még nekik is. Én kettébontanám. Egyenként, mint embernek igen, de mint párnak, vagy ún. esküvőn NEM.Sőt én természetesen nem is esketném őket, mert ilyen házasság nincs. Arra gondolok, hogy a mise után minden résztvevő,még ha éppen bűnös is, kaphat áldást. Nem tudom jól spekulálok- e. Másik. Vallásos csoportban beszélgettünk és egy állatorvos előhozta, hogy vajon az ő kedves kutyáit is láthatja- e a túlvilágon. Szerintem nem, de nem tudom, vajon az állatok - mert nem lelkek - odajutnak- e ?Én csak egyet tudok, hogy ott boldogság vár ránk, ha megérdemeltük és ez igy lesz akkor is, ha kedves állatunk nem lesz velünk. Köszönöm előre az atya válaszát.
Nagyon helyesen gondolja. Egyenként mindenki kaphat áldást, sőt, akár közösségben többen is, akár homokosok is, csak azt kell világossá tenni, hogy azt a bűnt, amit még a Biblia is "ocsmányságnak" nevez, ez az áldás még véletlenül se akarja hitelesíteni, illetve, aki kapja, az se gondolja így. Mivel az állatoknak nincsen lelkük, ezért azok ott nem lesznek úgy, mint itt, körülöttünk. Viszont mégsem kell attól félni, hogy majd ott hiányozni fognak nekünk. Ez csak földi kivetítésünk, mert a mennyországot nem tudjuk másként elképzelni, mint egy nagyon nagy utazást, de aminek a végén mégis valami olyasmi vár, mint amit itt élünk. Persze, éppen ezért olyan nagyon biztos válaszokat sem adhatunk, hogy ott mi lesz és mi nem. Annyit mégis bizton állíthatunk, hogy mindaz az öröm, ami itt megvan, például a kiskutya ajnározása, az ott is meglesz, mégpedig végtelenül hatványozott mértékben.
Kedves Lelkiatya. Vallását gyakorló, fiatal férjes asszony vagyok. Pár éve egy súlyos hormonális betegséget állapítottak meg nálam (Súlyos inzulinbetegség, amely már az életemet fenyegette és súlyos egyéb hormonzavar, hormonhiány) Hormonpótló gyógyszer kell szednem, mert a szervezetem nem termel már elegendő hormont, pedig még fiatal vagyok. Nagyon nehezen fogadtam el ezt az állapotot, mert rengeteg tünetem volt, a munkámat sem tudtam ellátni, szinte megszűntem nőnek is lenni. (eszméletvesztés, kopaszodás, súlyos ekcéma, 13kg fogyás, nőgyógyászati ti panaszok, pánikbetegség.) Mára ez nornalizálódott, a hajam is kinőtt. Az orvos azt mondta, hogy valószinüleg egész életemben kell szednem a gyógyszert. A gyógyszer szedése mellett azonban nem tudok teherbe esni. Mi ezt az állapotot a férjemmel elfogadtuk, beletörödtünk. A gyógyszerek abbahagyásával nem szívesen kísérletezgetnék, nem akarom, hogy kiújuljon a betegségem. Ha hónapokra táppénzre kell mennem, elveszítem az állásomat is. Sajnos egyre több, főleg vallásos társaságban szó szerint megszólnak minket, hogy miért nincs gyermekünk. Nagyon kínos magyarázkodni, úgy gondolom, az egészségi állapotom csak rám tartozik tartozik. Ha mégis elmondom, akkor azt a választ kapom, hogy kibúvót keresek, ne legyek önző, hagyjam abba a gyógyszert, meghalni úgysem fogok, milyen vallásos vagyok, a pokolba fogok kerülni, vegyük igénybe a lombikot,csak az a jó keresztény, akinek gyereke van, stb... Ehhez hasonló megjegyzést kapok. Ezek nagyon fájnak nekem, és súlyos bűntudatot okoznak. Már arra is gondoltam, hogy nem gyakorlom a vallásomat többet,egy ilyen ember imáját úgysem hallgatja meg a Jóisten, semmi jó cselekedetem sem számít. Lelkiatyának mi a véleménye? Tényleg halálos bűnt követek el és semmi keresnivalóm a templomban?
Istenem! Mekkora butaságokat mondanak keresztények! Valóban senkire nem tartozik, hogy kinek van gyermeke, kinek nincs. Ebben nagyon sok tapintatlanságot követünk el. Persze, hogy örülnénk, ha sok gyermek lenne a családokban. Erre vonatkoznak a buzdítások. Ezeket csöndesen el kell viselniök azoknak, akiknek valami miatt nem lehet gyermekük. Vélhetően ők is egyetértenek abban, hogy jó a nagy család, de hát nem mindenkinek adatik meg. Az nagyon szeretetellenes, Krisztus-ellenes magatartás, amikor valaki erősködik, erőlködik, hogy "de miért nincs gyerek?" Kivált, ha még szemrehányást is tesz emiatt. Az ilyeneket erős szívvel, belső békével el kell engedni a fülünk mellett. Nincs mit tenni, nincs mit magyarázni. Ön azonban legyen nyugodt afelől, hogy az Istennek így kedves az életük. Nagyon sokat jelent az, hogy ezt a nehéz, sok szenvedéssel járó helyzetet, elfogadták. Maradjanak is meg ebben a békében. Az Úr más módon fogja megajándékozni Önöket.
Kedves Lelkiatya! Érdeklődni szeretnék, hogy mi az egyház véleménye a ThetaHealing -ről. Nem találtam a netten, az Egyház szemszögéből álláspontot erről. Köszönöm válaszát! Imre Balázs
Kedves Balázs! Ez egy a számtalan módszer közül, amely valami módon a vallást és az Isten jelenlétét próbálja meg pótolni. Ha még nem jelent meg eddig katolikus oldalon vélemény erről a módszerről, akkor ez most az első. Kerülje el messzire! Az sem kizárt, hogy eredményeket tud elérni, mint általában minden hasonló igérvény, de hosszú távon semmi jót nem lehet remélni ezektől az öngyógyító, önmegváltó módszerektől. Az alaptétel ott hibázik, hogy azt hiszi, helyes tanulási módszerrel, eddig nem használt tudati képességekkel ki lehet küszöbölni a hibát, a gyarlóságot, a bűnt az életünkből. Ezektől csak Krisztus tud megszabadítani, megváltani, semmi és senki más. Távlatában pedig azt próbálják ezek a módszerek elhitetni, hogy nincs szükség Krisztus megváltására. Még ha kereszténynek tartják is magukat. Ezért nem szabad, nem érdemes a részeredmények miatt belemenni. Ha ugyanannyi időt szán egy jó lelkigyakorlatra, sokkal többet ér vele.
Kedves Lelkiatya! Néhány évvel ezelőtt megszakadt egy mély barátságom.Az illető barátnő nagyon súlyos dolgokat mondott,mindazzal amikett mondott megtagadta a barátságunkat.Rágalomként éltem meg az akkor elhangzottakat.Illúziónak is nevezte a barátságunkat.Nagyon mélyen megviselt a dolog.Egy keresztény mentálhigiénés szakemberkhez jártam beszélgetésekre ennek kapcsán.Hosszú időbe telt az elengedés,megbocsátás kb.2,5évembe mire azt mondhattam megbocsátottam a dolgot.Újra tudtam üdvözölni az illető személyt,mosolyogni és tudok rá.Ha egy társaságban vagyunk beszélünk is valamennyit.Nem állt helyre a barátság,nem is fog.Úgy érzem egyikünk sem igényli ezt.Ha látjuk egymást köszönünk,társaságban beszélünk,irunk egymás születésnapjára társasági oldalon.A volt barátnőm látványa nem vált már ki belőlem semmilyen érzelmi reakciót,mégis a régi fájdalommal újra szemben találtam magamat egy önismereti rajzterápiás tanfolyamon ez előjött belőlem.Azt a nagy fájdalmat megint átéltem,de a barátnő személyétől függetlenül.Nem teljesen értem mi okozhatta ezt,mert tényleg tiszta szívből megbocsátottam,megjártam a saját mélységeimet és nincs bennem szemrehányás,neheztelés,magyarázatra való igény.A bizalmamon,korrektségen,szereteten,segítőkészségen nagy sebet ejtett a barátság megszakadása.Jó ideig barátkozni se volt kedvem senkivel.De az idő múlásával ez változott.A személyiségemben is ennek hatására nagyon nagy változások mentek végbe.A pusztaság után sokkal jobbnak élem a meg az emberi kapcsolataimat.Anniyra az elengedésre,megbocsátásra koncentráltam azelőtt,hogy úgy érzem talán kimaradt a lelkem gyógyulásával való foglalkozás.A beszélgetésre járást is abbahagyztam idővel,amikor a folymamatban előrehaladtam.Valami még visszamaradt ebből az egészből,nem tudom pontosan mi.Ön szerint mi okozhatta ezt a nagy fájdalmat,ami olyan mintha nem is a saját fájdalmam lenne,de legbelül mégis intenziven élem át és mit lehetne tenni annak érdekében,hogy ez ne jelentkezzen újra valaminek kapcsán? Válaszát nagyon szépen köszönöm! Tina
Kedves Tina! Ön bizonyosan egy különleges érzékenységgel megáldott személyiség, akit egy ilyen seb hosszan és mélyen érintett. Sajnos ez az életünk része, amelyet nem zárhatunk ki. Nem is szükséges ellene hadakoznunk, mert megerősítésül is szolgálhatnak. Ennek folyamatát írta le Ön is. Hogy van visszamaradt nyoma a lelkében, ezen se csodálkozzék. A testünkön is lehetnek olyan sérülések, amelyek nem múlnak el. Már nem fájnak, de láthatók maradnak egész életünkön át. Az ember hozzászokok egy-egy forradáshoz, állandósult heghez. Szerintem ma már semmit nem kell ezzel tennie. Ha olykor előjön, tudja jól, hogy mi ez, mi okozta annak idején. De akár azt is eszébe idézheti, hogy azóta már egészen másként áll - kicsit ennek is köszönhetően - az emberi kapcsolatokhoz. Tehát nincs mit lerázni, kitörölni saját magából. Életének részévé vált, ne hadakozzék tovább ellene. A hétköznapokban törekedjék arra, hogy Ön ne ejtsen sebeket, hogy Ön mindenkivel elfogadó tudjon lenni.
Dicsőség Jézuskrisztusnak! Tisztelt lelki atya! Görögkatolikus hívő vagyok, nem csak templomba járó. 13 éve járok rendszeresen templomba. Sokan kinevetnének érte, de én tudom, hogy az Égiek vezéreltek. Azóta érzem fontosságát a házszentelésnek is. Azt szeretném kérdezni, hogy diakónus járhat-e egyedül házat szentelni? Gyöngyi
Kedves Gyöngyi! A keleti egyházban a diakónus feladata a liturgikus és szociális szolgálat. Semmiféle papi feladatot nem lát el. Mivel a betegek látogatása miatt az Eucharisztia vitele is a feladatai közé tartozik, ezért szükség helyzetben áldoztathat. Más papi feladatot, így például házszentelést azonban nem végezhet.
D.J.K. Kedves Lelkiatya! Aban kérem a segítségét, hogy hol találhatom meg a Szent Jakab Liturgia teljes szövegét, Már végigbogarásztam azt hiszem mindent, de sehol nem találom azt, ami végigvezet szó szerint a teljes liturgián. Köszönettel Borbála.
Kedves Borbála! Ismereteim szerint magyar nyelven hivatalosan csak a Magyarországi Ortodox Egyház adta ki Berki Feriz fordításában 1972-ben. A Liturgikon II. kötetében található a 235-288. oldalon. Ezen a címen akár meg is vásárolható a könyv: https://www.antikvarium.hu/konyv/dr-theol-berki-feriz-liturgikon-i-ii-102464
Krisztusban szeretett Lelkiatya! Mit jelentenek Jézusnak e szavai (Mt 11, 11-15)? "A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mindmáig erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg." Köszönettel: Lívia
Kedves Lívia! Bizony, ez nem könnyen érthető rész a Szentírásból. Sokan sokféle módon magyarázták már. Én úgy gondolom, hogy mindazok, akik bátorsággal, lelki erővel törekszenek a keresztény élet követelményeinek és szükségszerű lemondásainak elfogadására, azok remélhetik, hogy részesei lesznek az Országnak. És nem is csak az eljövendőnek. Akik nem lagymatag módon követik Krisztust és az Ő tanítását, azok már itt, a földön is belekóstolnak a mennyei boldogságba. Szent Lukács evangéliumában is találunk hasonlót, mely szintén ezt az értelmezést támasztja alá: A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta az Isten országának örömhírét hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik feléje (Lk 16, 16 ).
Kedves Lelkiatya! A türelem a hitből vagy az alázatból fakad? Köszönettel: Csenge
Érdekes kérdés. Vajon miért fontos ez? Persze, érdemes megértenünk a belső folyamatokat, ez segíthet azok helyes kezelésében. De bevallom, ezen én még sosem gondolkodtam. Némi töprengés után azt mondom, a rövid távú türelemhöz alázatra,a hosszú távú türelemhöz hitre van szükség. Kell ahhoz alázat, hogy az ember el tudja fogadni, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, mint ahogyan szeretné. De ez inkább csak a pillanatnyi elfogadás, az együttműködés készsége azzal, amit nem szeretnék vagy másként szeretnék. Ahhoz hit kell, hogy bízni tudjak az adott esemény jobbra fordulásában, pontosabban abban, hogy ha nem is kedvem szerint alakulnak a dolgok, azért mégis áldássá válhatnak. A legjobb, persze az, ha a hithez alázat is párosul, s a kettő egészségesen erősíti egymást.
Tisztelt Lelkiatya! Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, anyukám már több mint 5 éve nyugtatót szed de már annyira uralkodja a gyógyszer hogy mindnekit utál főleg apukámat szegény egesz nap dolgozik de neki az se jó,megcsalta már az apukámat de ezt csak én tudom . Én külön élek várandós vagyok nagyon félek hogy baja lesz a babának a sok idegeskedés miatt. Elbeszélgetni nem lehet vele mert akkor üt minket és átkozodik. Mit ajánlana mit tegyünk? Esetleg imádkoznak értünk. Előre is köszönöm !
A legnehezebb helyzetben is a hit a menedékünk, az Istenünkbe, az ő hatalmába vetett hitünk, bizalmunk. Emberileg nem is tudom, lehet-e megoldást találni erre a kilátástalannak tűnő helyzetre. Ha így áll a dolog, kénytelen vagyok azt tanácsolni, hogy mostanában ne keresse a szoros kapcsolatot az édesanyjával, mert félő, hogy Ön is és a szíve alatt hordozott gyermek is sérülhet. Inkább az édesapjának próbáljon segíteni, hogy neki legyen ereje kitartani. Az édesanyjukat pedig most így kell elfogadni ezzel a súlyos gyengeségével együtt. A hitnek abban van szerepe, hogy ebben az emberileg megoldhatatlannak tűnő helyzetben se veszítse el a reményt, hogy ne engedje a kétségbeesést elhatalmasodni a lelkében, az esetleges gyűlöletet terjedni a szívében. Mert ilyen helyzetekben ez is előfordulhat. Őrizze a békéjét, örüljön a gyermekének, neki akarjon adni minél többet, szeretetet, gondoskodást, derűt. Énekeljen neki. Az ének nagyon jó gyógyító erő. Imádkozzék az édesanyjáért! Ebben is a hitnek van óriási szerepe. Mert, ha hit nélkül imádkozna érte, akkor az nem sokat ér, akkor ne is reméljen meghallgatást. A hittel imádkozásnak pedig az is része, hogy az Istenre bízza, mikor adja meg a gyógyulást, a megoldást, a kiutat. Természetesen, mint kérte, én is imádkozom Önökért.
DJK! Tisztelt Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy mit tehetek az ellen, hogy ne legyen folyamatosan kisebbség érzetem? A helyzet az, hogy nincsen magamba vetett hitem, nincsen bizalmam magamban. Nem hiszem el, hogy bármit is meg tudnék csinálni, nem hiszek abban, hogy megérdemlem azt ahol vagyok. Nem találom a helyem az új munkahelyemen, de igazából az előző munkahelyemen sem éreztem magam jól, mert ott is folyamatosan kisebbrendűségi érzésem volt. Most ez hatványozódott, mert külföldre költöztem dolgozni, egy olyan munkahelyre ahol körülöttem mindenki nemzetközi szinten elismert, szakmailag erős, nálam idősebb képzett kolléga. Mindenki szakértő, felkészült és én ettől nagyon messze vagyok. Emiatt úgy érzem, hogy sokszor undok vagyok és inkább a hangommal akarom kompenzálni azt az érzést, ami miatt mindenki alá helyezem magam. Sokszor mondják, hogy "ne szólj szám, nem fáj fejem" na ez rám minden szinten igaz, amikor ilyen "undokság hullám" jön rám. Valami történik a munkában, azon elkezdek beforogni, azt érzem, hogy semmi helyem itt, nem is értek semmihez, majd egyre jobban eluralkodik rajtam ez az érzés, szétterjed az egész testemben mint egy méreg, aztán onnantól kezdve egy mély depressziós állapotba kerülök, amikor mindent azonnal fel akarok adni, el akarok magamtól dobi, ilyenkor utálom magam, az életem, és azt érzem, hogy könnyebb lenne ha nem is lennék. Lehet ez már olyan dolog, amivel pszichológushoz kellene fordulni, vagy önbizalom tréninghez, de nem szeretnék. Most itt nagyon nagyon messze otthonról nincsen magyar nyelvű mise, főleg nem görög katolikus. Nincs olyan, mint otthon volt, hogy amikor mélyen voltam akkor felkerekedtem a Rózsák terére és ott kerestem vigasztalást. Hiába van itt velem a férjem, azt érzem nincs semmim és senkim, borzasztóan hiányzik az otthonom és amikor ilyen mélyen vagyok, akkor ezek az érzések csak felerősödnek. Persze a szüleimnek nem mondom, ne aggódjanak, plusz ennyi idősen már nem az anya szoknyája mögé kell bújni. Minden esetre nem tudom, mit tehetek, hogy közel 30 évesen legyen önbizalmam? Magamba vetett hitem? Hogyan lehet az, hogy az Istenbe vetett hitem nagy, a magamba vetett pedig nincs? Vagy akkor nincs is erős hitem? Ne haragudjon Lelkiatya, hogy ennyi kérdésem van, de végtelenül el vagyok keseredve magam miatt, magamban. Annyira jó lenne, ha elhinném azt, hogy meg tudom állni a helyem és nem én vagyok az utolsó, ahova mindig teszem magam, mindenki alá. Áldott Adventi időszakot, békés napokat kívánok a messzi távolból.
Először is kérem, hogy bocsásson meg, amiért csak ilyen sokára válaszoltam. A többi kérdezőtől is hasonló megértést kérek. Alighanem valóban szüksége van szakértő segítségére. Ez túl nagy fokú önbecsülés hiányra vall. Semmi oka nincsen rá, ugyanis. Ha ön külföldön is megállja a helyét, még ha követ is el hibákat, de ez egészen különleges helytállás. Nyilván ott olyan emberek veszik körül, akik a nyelv, a hely, a kultúra és szokások természetszerű ismerete sokkal előnyösebb helyzetbe hozza őket Önnel szemben. Mégis helytáll! Ez nagy dolog. Hogy nem a legtökéletesebben, ezen csöppet se csodálkozzék. De ne is keseregjen emiatt! Örüljön minden egyes apró eredménynek! Ugyanakkor, hogy ezt bírni fogja-e, azt nem tudom előre megmondani. Félő, hogy ha egyedül próbálja hordozni ezt a nehéz terhet: a külföldi helytállást és saját önbecsülésének a hiányosságait, akkor ebben felőrlődhet. Ezért mondom, hogy kell külső segítség. Az nagyon fontos, például, hogy a férjével ezt teljesen meg tudják beszélni. Ha még otthon is szerepet akarna játszani, abba bedilizik. Nem szabad. Mindenütt, de legkivált otthon kell őszintének lennünk. De van, amikor ehhöz az otthoni őszintéseghöz is külső segítség kell. Főként lelkiatyát javaslok, akivel mindent megbeszélhet, de az is lehet, hogy adott esetben más jellegű szakértőre is szükség van. Az érdekes fölvetés, hogy az Istenben bízik, csak önmagában nem. Azt hiszem, ez így nem is lehetséges. Félő, hogy az istenhitét is alaposabban meg kell vizsgálni. Gondolja csak el, ha valami kudarc éri a munkahelyén, vagy saját hiányosságait érzékeli, akkor tud-e bízni abban, hogy Isten a maga erejével pótolja ezt a hiányt? Lehet, hogy így van, lehet, hogy pont ez élteti, tartja még életben. Akkor az helyes. Akkor valóban jobban mer bízni az Úrban, mint saját magában. De ezt a hitet és bizalmat fejlessze tovább! Erősítse meg saját magát abban, hogy ez mindenre érvényes. Istennek semmi sem lehetetlen. Nincs az a munkahelyi feladat, amiben ne tudná Önt megsegíteni. Nem igaz?! Első lépésben, tehát az Istenbe vetett bizalmát erősítse tovább. Annak lesz természetszerű folyománya, hogy önmagában is egyre jobban fog bízni. Sok kegyelmet hozzá!
Kedves Lelkiatya! Felekezetét elhagyni készülő római katolikus vagyok. Vallásomat gyakorlom, de igazi hittel élni nem tudom. Régóta tépelődöm, és talán életem legnagyobb döntése előtt állok. Sok értelmét nem látom a kérdezésnek, igazából nincs is mit, meg nem is várok legfeljebb csak lebeszélést. Mégis írok, mert most láttam, más is jár hasonló cipőben, mint én. Lassacskán nyílt rá a szemem, hogy számomra mennyi minden nem elfogadható a rk. tanításban. A teljesség igénye nélkül: a látványos és hosszas szertartás, a külsőségek, a templom agyondíszítése, a hosszadalmas könyörgések. A hét szentségből én csak kettőt tudok igazán mélyen elfogadni: a keresztséget és az eucharisztiát. Bántanak a dogmák, a szerintem már-már bálványimádással felérő imádata egy-egy "ereklyének", az imák Máriához, az agyonbonyolított magyarázatok, hogy Mária hogyan maradt szűz, a Jézus mellé kiegészítő közbenjárok keresése, az emberek által kitalált szent hagyomány, nem folytatom. Magyarán én már nem vagyok katolikus. A gyakori szentáldozás is kiüresedett formalitássá vált a számomra, egyelőre nem is járulok áldozáshoz (meg méltatlannak is találom magam a fentiek miatt). Egy szó mint száz, számomra a református felekezet lenne a hitem igazi otthona. De a döntő lépés mégis nagyon nehéz. Köszönöm, hogy leírhattam, még ha nem is okoztam örömet vele. J
Kedves J! Arról ír, hogy talán élete legnagyobb döntése előtt áll. Mégis hozzáteszi, nem sok értelmét látja a kérdezésnek. Pedig ilyenkor aztán rengeteg kérdést kell föltenni, s nagyon nagy erővel törekedni arra, hogy hiteles, igaz, mély tartalmú válaszokat találjon. Egy ilyen - talán életre szóló - lépés előtt nem szabad csak a megfáradtság alapján dönteni. Fölhívom a figyelmét rövid levelének egy apró de fontos részletére. Azt írja, hogy a szentségekből igazán mélyen csak a keresztséget és az Eucharisztiát tudja elfogadni. Ugyanakkor kicsit később hozzáteszi, hogy a gyakori szentáldozás is kiüresedett formalitássá vált az Ön számára. Kedves J! Szavaiból egyáltalán nem a megtalált új igazság öröme és lendületes ereje cseng, hanem inkább ennek a kiüresedéstől kongó tehetetlenségnek a bágyadtsága. Bocsásson meg, hogy ezt írom, egyáltalán nem megbántani akarom vele, hanem fölhívni a figyelmét arra, hogy itt inkább valami hitfogyatkozás érezhető, mint valódi megtérés, új út megtalálása. Ezért javaslom - igaza van, lebeszélést vár tőlem -, hogy ne kapkodja el ezt a nagyon nehéz döntést. Nem csak nekem nem okoz örömet ezekkel a sorokkal, ez nyilván nem is fontos egyáltalán, hanem a saját lelkében sincs igazán öröm. Szerintem ez nehezíti meg ezt a lépést is. Nem vonzást érez az új út felé, hanem belefáradt az eddigibe, s mint egy reménykedéssel szeretne megpróbálni valami újat. Még ha nem is tudatos ez a fordulat, inkább csak sodródó következmény. Arra hívom föl a figyelmét, hogy pusztán hideg fejjel gondolja végig: lehet, hogy az Ön számára kiüresedettnek tűnnek ezek a szertartások, mégis meglepő lehet, hogy sok olyan ember van, aki viszont éppen ezekben, ezek által találja meg a lelki élet igazi mélységét. Hogy ne mondjam, e sorok írója is így van ezzel. Hihetetlen mélység rejlik e kívülről formalitásnak tűnő rendszerben, s emiatt érdemes nem felszínesen megítélni, hanem igenis föltenni a szükséges kérdéseket, keresni az okokat, a gyökereket, keresni az ebből nyíló utakat, az ebből fakadó életet. Valami miatt nem sikerült Önnek rátalálni a katolikus élet sajátos ízére, zamatára. Ebben nyilván mások is felelősek. Azt javaslom, keressen tovább. Higgye el, nagy kincsek rejlenek ezen az úton, amelyek Önre várnak, mintegy Istentől személyesen készített ajándékok. De ki kell várni, meg kell küzdeni, nem szabad föladni ezt a harcot. Én legalábbis mindenképpen ezt tanácsolom. S imádkozom is azért, hogy ne hagyja el a Katolikus Egyházat.
Kedves Lelkiatya, ezt a levelemet kérem ne jelenítse meg. Az imént írtam Önnek kisebbrendűségi érzésemmel kapcsolatban, Van más dolog is, amit szeretnék "meggyónnyi", amivel kapcsolatban szeretném, ha beszélhetnénk. Írhatok Önnek e-mailt, amit a kedves olvasók nem látnak? Szívből köszönöm!
Mint máskor is jeleztem, a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre írhat, s onnan is kap majd választ a kérdésére.
D.J.K. Kedves Lelekiatya. Szeretném megkérdezni hogy ugyanazt jelenti-e a két dolog : Szent tisztaság ellen vétettem cselekedettel egyedűl és mással , Vagy az hogy Paráználkodtam. Nagyon szépen köszönöm megtisztelő válaszát.
Nem mondhatjuk, hogy a kettő ugyanaz. A paráznaság vétke szélesebb körű, mint az Ön által leírt részletezés. Nem egyoldalú, tehát az összehasonlítás. Ha tehát azt mondja: "paráználkodtam", ezzel kifejezi azt, hogy a szent tisztaság ellen vétett, de a szent tisztaság elleni vétek még nem meríti ki a paráználkodás teljes körét. Persze, ez így pusztán csak szóértelmezés. Azt sejtem, a kérdés megfogalmazása mögött több is van. Lehetséges a gyónásban csak annyit mondani: paráználkodtam. Ekkor az atya vagy rákérdez vagy nem, hogy ez mit is jelent. Legtöbbször tapintatból nem kérdez rá, meg nem is kell a bűnös cselekedet minden részletét ecsetelni. Viszont lehet, hogy jól teszi, ha rákérdez, mert hisz ennek a bűnnek is sok fokozata van. A paráznaság bűne az is lehet, ha valaki tudatosan tisztátalan dolgokra gondol vagy ilyen képeket nézeget, de az is, hogy ha házasságtörést követ el. Nyilván ezeknek nem ugyanaz a súlya, s nem árt, ha az ember a gyónás során arra is utal, hogy milyen mértékben, milyen körülmények között követte el az adott bűnt.
Kedves Lelkiatya! Sajnos a házasságunk évekkel ezelőtt megromlott, és külön költöztem a férjemtől. Az elmúlt években több kísérletet is tettem az életközösségünk helyreállítására, de sajnos ez nem sikerült. A férjem ragaszkodik a váláshoz. Eddig nem voltunk elválva, csak külön éltünk. Én úgy érzem, hogy Istennek nem lehet az az akarata, hogy elváljunk. Szentségi házasságot is kötöttünk, mindketten római katolikus vallásúak vagyunk- és úgy tudom, hogy a szentségi házasság nem bontható fel. Én továbbra is szeretem a férjemet. Elbátortalanít, és félelemmel tölt el a polgári válóperes eljárás gondolata, és ugyanígy az egyházi bíróságra járás gondolata. Bár azt is tudom, hogy mindezek szükségesek ahhoz, hogy tisztán tudjak élni. Szeretnék továbbra is szentségekhez járulni, a válásunk után is. Köszönöm segítő válaszát.
Azért, mert a férje ragaszkodik a váláshoz, azért Ön még élhet tiszta életet. Ahhoz, hogy szentségekhöz járuljon, még nem szükséges, hogy az egyházi bíróság kimondja a házassága semmisségét. Igaz, nem ismerem a helyzetüket, mégis arra biztatom, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a megromlott kapcsolatuk mégis begyógyuljon, mégis fölépítsék újra a szeretetköteléket. Ha viszont a férje mégis hajthatatlannak bizonyul, Ön azért még továbbra is részesülhet a szentségekben. Ez elvált emberek esetében akkor következik be, ha netán új kapcsolatot kezdeményeznének és rögzítenének. Ettől óva intem. Ismétlem, inkább az legyen a célkitűzése, hogy megmenti a házasságukat. Ezért sokat imádkozzék, tűrjön, amit csak lehet, legyen kitartó és hűséges. Az Isten hatalmas, mindenható. Amit ember nem tud megoldani, azt ő egyetlen kézlegyintésével helyre tudja tenni. Csak hittel kell kérni, s persze, mindent meg is tenni a cél érdekében. Már csak e nehéz küzdelem miatt is nagy szüksége van Önnek a bűnbánat és az Eucharisztia szentségére.
  1 
2
  3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016