Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi nyolc meg kilenc? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy egy polgárilag elvált nő, aki egyedül él, nem is akar újra férjhez menni, mert tudja, hogy bűn. Választhatja a szerzetesi életformát? Beléphet egy szerzetesrendbe?
Ha volt egyházi házassága, akkor az akadályt jelent. Ha kimutatható annak semmissége, akkor az illető szabad állapotú, és jog szerint nincs akadálya annak, hogy belépjen szerzetes közösségbe. De ehhöz különösen is mély és elszánt hivatástudat kell. Csupán azért nem szabad (mert hogy nem érdemes) választani a szerzetességet, mert bűn lenne újra házasodnia. A szerzetesség nagyon szép élet, de csak annak, aki azt odaadással és örömmel vállalja Krisztusért. Ha más okok vezetik az embert, legyen az bármilyen nemes is, nem fogja bírni a szerzetességet, annak rejtett, nem ismert nehézségeit. De kétségtelen, hogy volt már arra példa, hogy korábban házas ember akár özvegység akár más miatt szabad állapotúvá lett, és belépett egy közösségbe. Tehát nem kizáró ok, de alaposan meg kell vizsgálni a körülményeket és az indítóokokat.
DJK! Köszönöm válaszát (666 számmal kapcsolatban) Akkor Ön szerint ha ez a szám felleli magát valahol, tekintsük úgy mintha ott se lenne? Ne is ijedjünk meg tőle?
Semmiképp se ijedjünk meg tőle. Igen, azt mondom, ne is törődjön vele. Még a Biblia is hozza ezt a számot a Jelenések könyvén kívül is: 1Kir 10,14; Ezd 2,13 (igaz, hogy ugyanezt a helyet egy másik könyv inkább 667-nek írja: Neh 7,18). Nem kell tehát félnünk tőle. De még fontosabb igazság, hogy semmitől sem kell félnünk. Bíznunk kell az Úrban minden helyzetben, minden körülmények között. Ez sokkal kedvesebb és hatékonyabb módja a keresztény élet megélésének, mint a tilalomfák fölösleges fölállítása.
Kedves Lelkiatya! Hazugságnak számít-e az, ha az igazságot teljesen vagy részben elhallgatjuk? Úgy értem, hogy az illető a válaszában igazat állít, de nem mond el mindent, amit elmondhatna, s ezt tudatosan teszi. Válaszát köszönve: Lívia
Kedves Lívia! Ilyen helyzetek valóban adódhatnak. Az elhallgatás nem nevezhető hazugságnak. Az Ön által említett helyzet viszont több szempontból is mérlegelendő. A legfőbb szempont a szándék, mi a célja az illetőnek az elhallgatással. Így nem maga a tett, hanem a szándék minősíti azt. Helyes okból, mások megsegítése miatt, vagy nagyobb rossz elkerülése érdekében nyugodtan használhatja az ember ezt a furfangot. De ha önös érdekek vezetik, a másik lenézése rejlik mögötte, egyéb alantas szándék van a háttérben, akkor éppen ezen szándékok miatt bűn volna az elhallgatás eszközével való félrevezetés.
Kedves lelkiatya! Arra szeretnék választ kapni hogy aki nem jár templomba annak rendben van az élete?
Legalábbis nagyobb esélye van rá, de nem jelenthet biztosítékot. Mint ahogy az sem teljesen biztos, hogy aki nem jár templomba, annak nincs rendben az élete. Gondoljunk, mondjuk egy ágyhoz kötött betegre, aki hosszú ideje nem tud elmenni, Vagy egyéb akadályok is lehetnek. Tehát nem mondhatjuk ki, hogy aki nem jár templomba, annak nincs rendben az élete. Azt kimondhatjuk, hogy aki rendszeresen ott van a templomban, természetes számára, hogy nem múlhat el vasárnap a templom nélkül, annak nagyobb esélye van az életét rendben tartania. Rendszeresen részesül az Eucharisztiából, rendszeresen bekapcsolódik a közösség életébe, Isten-dicsőítésébe, remélhetőleg rendszeresen találkozik a lelki atyjával a szentgyónásban, rendszeresen hallgatja az énekelt szentírási szakaszokat és azok magyarázatát. Nos, mindezeket sokat segítenek abban, hogy ez az ember lássa és kövesse az Isten akaratát.
Tisztelt lelkiatya! Miért tölti el az embert rossz érzéssel ha valamit nem tudtunk még megbeszélni az egyik ismerősössel ha valami probléma van köztünk? Köszönöm válaszát.
Hogy ne bántana bennünket, amikor úgynevezett kapcsolati zavar van közöttünk. Nem értjük meg egymást, és ez nem csak az értelem szintjén megjelenő nézetkülönbségre, hanem az érzelmek szintjén megjelenő érzetkülönbségre is vonatkozik. Nem csak mást gondolunk egy adott helyzetről, hanem az érzéseink is különbözőek akár egymás iránt, akár egy adott dolog vagy helyzettel szemben. Ilyenkor az segít, ha az ember visszavonul. Ez különleges stratégia, de általában ez bizonyul a leghatékonyabbnak. Ugyanis egy visszavonulással, az ember el tudja engedni a saját nézetét, a saját érzetét, s ez talán az egyetlen útja annak, hogy a másik felé mégis megnyíljunk. Amíg ezt a visszalépést nem tesszük meg, addig teljes meggyőződéssel hisszük, hogy nekünk van igazunk, s a másiknak csak apró kicsi lépéseket kellene tennie, hogy belássa ennek nyilvánvalóságát. Ezen az úton azonban sohasem jutunk el a másik lelkéig. Ha visszavonulok, én lépek vissza, elengedem a magam álláspontját, lehet, hogy elveszítem ezt az álláspontot, de megnyerem testvéremet, ami sokkal fontosabb. Fontos még tudni, hogy ez az érzetkülönbség nem föltétlenül szeretetlenség, nem a másik (vagy a magam) bűne, hogy nem találjuk az összhangot. Sokszor ez csupán személyiségbeli vagy ismeretbeli különbségnek az eredménye. De ezt a visszalépést megtenni alázatra van szükség. Ami, ha nincs meg bennem, akkor nem csak ezt a helyzetet nem tudom megoldani, de más, hasonló emberi helyzetekben is kudarcot fogok vallani. Míg, ha meg tudom tenni ezt a visszalépést, akkor ezzel előrébb tudok jutni az önnevelésben, az önmérsékletben, az önzésem legyőzésében. Nagy nyereséget hozhat tehát, ha rászánom magam erre a nehéznek tűnő lépésre.
Tisztelt Lelkiatya! Miért van az, hogy a társadalom elveti, sőt azt hiszem egyszer Ön vagy egy másik Lelkiatya is ellenezte a fitoterápiát, vagy nevezzük akárhogy, a gyógynövényekkel való gyógyítást és megelőzést. Mert ha úgy veszem, a gyógynövényeket Isten teremtette, és ha jól használom, a természettel együtt, szerintem az csak jó lehet, fenntarthatóbb mint a mai modern társadalom. Az undorító, mesterséges, talán káros gyógyszereket, kezeléseket persze mindenki pártolja. Beleértve a lombikprogramot. Én nem szeretnék lombikprogrammal gyermeket, engem taszít valahogy. E helyett szívesebben csinálnám végig mondjuk Gyuri bácsi gyógynövény kúráit, mert szerintem sok méreg anyag és egészségtelen életmód miatt van annyi embernek problémája, beleértve azt hogy nehezen jön össze a gyermek. Furcsa egy világot élünk Lelkiatyám. Az emberek teljesen eltávolodnak Önmaguktól is és természettől, meg a lényeges dolgoktól. Inkább nagy kényelemben élnek, és nézik a sok népbutító műsort filmet a tévében, ahelyett hogy mozdulnának, hasznos dolgokkal tevékenykednének. Furcsa nekem az is, hogy sokan a fodrászra, műkörmösre, ruhákra nem sajnálják a pénzt, időt, energiát, de az egészséget szolgáló tevékenységekre igen. Aztán meg csodálkoznak hogy minden bajuk van. Nem jó irányba halad a világ. Persze vannak kivételek. Mi a véleménye a Lelkiatyának. Elnézést nem tudom hogy Ön mondta-e a fenti állítást, elnézését kérem ha nem. Tisztelettel: H.
Kedves H.! Többször is szó volt már erről ezen a fórumon is. Akkor is, most is azt mondom, a gyógynövényeket használni nagyszerű dolog, sőt, kötelességünk is élni ezekkel a természet adta kincsekkel. Ebben nincsen semmi rossz. Akkor emeli föl az ujját a gondolkodó ember, amikor ennek a gyógyító módszernek ideológiát is gyártanak. Ez jelenti a veszélyt, nem a gyógynövények használata. Kivált, ha aztán ebből egyesek éppen olyan hasznot húznak, mint a tisztességtelen gyógyszergyártók. Egészen biztos, hogy jobb természetes anyagokat használni a gyógyításra, az egészség megőrzésére, mint gyárban előállított, legtöbbször mesterséges anyagokkal élni. Amit az életvitelről mondott, azzal is egyetértek. Én is meghökkenek, hogy mennyi pénzt kifizetnek emberek azért, hogy mássá tegyék a testüket, mint amilyennek a Teremtő megalkotta. Én fölöslegesnek tartom az arc-, a köröm-, a hajfestést. Igen sok pénzt kifizetünk erre, melyet esetleg jobb célokra használhatnánk. Ráadásul ezzel óhatatlanul divatutánzókká válunk, ami az egyéniségünket is gátolja az egészséges kibontakozásban. Észre sem vettük és már olyan hajformációk és bőrdekorációk lettek elfogadottá, amelyen 5-10 évvel ezelőtt még minden jóérzésű ember megrökönyödött.
Kedves Lelkiatya! Önnek mi a véleméyne a jobbagyféltekés rajzolásról? Lát benne valami nem helyén valót? Válaszát előre is megköszönöm! Üdvözlettel: Antónia
Minden bizonnyal különleges és nagyon érdekes jelenség lehet. Nincsenek róla mélyebb ismereteim, de a hozzáférhető ismeretanyagok alapján nem kételkedem a hitelességében. Viszont taszító számomra, szinte riasztó, hogy mennyien ajánlják nagy hévvel a saját tanfolyamukat, mégpedig nem kevés pénzért. Úgy érzem, valóságos fölfedezés volt a kutatók részéről ez a módszer, de nagyon sokan akarják meglovagolni, és hamari hasznot húzni belőle.
Jézusban szeretett Lelkiatya! Mit gondol arról, hogy a saját Bibliánkba feljegyzéseket hagyjunk? Például, ha egy igevers megfog/megérint/megindít akkor szabad-e azt szövegkiemelővel, ceruzával jelölni, esetleg dátumot is mellé írni? Válaszát köszönve: Zsóka
Kedves Zsóka! Válaszul annyit mondok el, hogy nekem is tele van irkálva a Bibliám, s másoknál is láttam ezt a gyakorlatot. Szóval, szerintem szabad.
DJK! Lelkiatya, szeretnék pszichés problémákkal szakemberhez fordulni, viszont mivel részben vallási kényszerbetegséggel is küszködök, olyan szakemberre volna szükségem, aki hívő/keresztény/katolikus. Ön tudna nekem abban segíteni, hogy Győr környékén hogyan tudnék hasonló gondolkodású szakembert találni? Köszönöm előre is,
Sajnos, én nem ismerek azon a környéken ilyen szakembert. De figyelmébe ajánlom ezt az oldalt, hátha ezek között a személyek között talál megfelelő segítséget. Adja Isten, hogy valóban találjon! http://docplayer.hu/2191130-Kereszteny-pszichologusok-pszichiaterek-szakemberek.html
Kedves Lelkiatya ! Lombik bébi ügyben olvastam a korábban feltett kérdéseket és válaszokat,ahol a fölösleges embriók lefagyasztása ,vagy életének kioltása volt az ellenérv. A negyvenes éveimben járok,nagyon későn mentem férjhez,az egyik petevezetékem elzáródott ,ketyeg az a bizonyos óra. Az én esetemben nincsenek felesleges petesejtek,embriók,már az is csoda volt,hogy 2 petesejt megérett és egy szabályosan megtermékenyült,de sajnos nem tapadt meg. A férjem ivarsejtjét és az én petesejtemet használták. Így is bűnt követtünk el? Köszönettel:Anikó
Kedves Anikó! Vannak ilyen egészen sajátos, különleges esetek is. Gyilkosságot, természetesen nem követtek el, ilyen értelemben az Önök helyzete, mondom, egészen sajátos. Mégis az a javaslatom, hogy egyszer szentgyónásban azt gyónja meg, hogy nem követte az Egyház tanítását, és a saját elképzelését, meggyőződését emelte föléje. Nem tudom megmondani, hogy az Úr Isten hogyan ítéli meg az Önök helyzetét és döntését. De érdemes inkább egyszer kimondani a gyónásban, mert ha bűn vegyült bele, akkor minek cipelje azt tovább.
DJK! Van különbség gyászliturgia és olyan liturgia között, ahol "csak" halotti megemlékezés van? Ez a liturgiában hogy jelenik meg? Piros a liturgikus szín mindkét esetben? Köszönöm megtisztelő válaszát! Egy lelkes kántor
Igen van. Gyászliturgiát akkor tartunk, amikor azt a temetéshez kötve végezzük el, illetve, amikor a liturgikus évkör írja azt elő (például halottak szombatjain), halotti megemlékezést pedig a temetésnek egyes fordulóin (negyven napos, egy éves, stb.). Az ekténiában ugyanúgy megemlékezünk az elhunytról, megemlékező liturgiákon általában többről is. A változó részeket is: tropárt és kontákot, prokiment, alleluját és áldozási verset szintén halottast veszünk mindhárom esetben. Az Apostol és Evangélium azonban csak a gyászliturgián illetve a liturgikus előírás szerint végzett liturgiákon halottas, egyébként mindig a soros. A Valóban méltó... helyén is csak ezeken a liturgiákon van Üdvözítsd a benned bízókat... himnusz, a megemlékező Liturgiákon nincsen. További lelkes szolgálatot!
Tisztelt Lelkiatya! Miben nyílvánul meg a nyelveken való imádkozás? Ez az imádság azt jeleni hogy valaki gy konkrét nyelven mondja az imát, vagy egyfajta "halandzsa" nyelven imádkozik? Válaszát tisztelettel megköszönöm
Bevallom, nem tudom. Amit én eddig nyelveken való imádságként hallottam, az inkább révült halandzsázás volt, nem nagyon éreztem benne a Lélek erejét, jelenlétét. De lehet, nekem nem volt szerencsém azokkal a közösségekkel, ahol ilyennel találkoztam. Szent Pál azt mondja, hogy a gyülekezetben egyszerre csak egy beszéljen, s ő is csak akkor, ha van, aki meg tudja magyarázni. Ő maga pedig, aki bevallottan rendelkezik a nyelvek adományával, mégis inkább szól öt értelmes szót, hogy másokat tanítson, mint tíz ezer szót az elragadtatás nyelvén (ld. 1Kor 14, 1-33).
Kedves Lelkiatya! Mi az, amitől igazán megtér a lelkünk Krisztushoz? Mikor felismerjük Őt magunkban? Köszönettel; Csenge
Kedves Csenge! Sohasem mondhatom azt, hogy én már túl vagyok a megtérésen, nekem már arra nincs is szükségem. A megtérés nem csak egyszeri az életünkben. Sok ember életében történik nagy lelki fordulat, és leggyakrabban 18-24 éves korban. De az ekkor átélt megtérés nem teszi fölöslegessé a későbbieket. A megtérés jele a bűnbánat, annak fölismerése, hogy bűnös vagyok, s ezen változtatnom kell. A másik jele az isteni kegyelem fölismerése, hogy Isten engem mégis szeret, hogy magához ölel, hogy a bűneim, legyenek bármily hitványak, nem szakíthatnak el Isten szeretetétől. Az elsőnek következménye a bánat, a másodiké az öröm. Valójában a kettő együtt él a keresztény ember lelkében. Éppen ezért mondtam, hogy nem állíthatjuk, hogy megtértünk, s már nincs szükségünk bűnbánatra. Hiszen bűnbánatra folyamatosan szükségünk van. Nem is csak az ismétlődő, újra és újra meggyónandó bűneink miatt, hanem, mert az ember sohasem lehet méltó az Isten közelségére, nem tudja magát érdemessé tenni az Isten ajándékára. Az Isten szeretete mindig ingyenes, nem kiérdemelhető, arra mindig méltatlanok vagyunk. Ez a méltatlanság tudatunk, tehát nem föltétlen a bűneink beismeréséből származik, hanem sokkal inkább az Isten jóságának fölismeréséből. A bűnbánat, a megtérés együtt jár az ámulattal, hogy Isten mennyire, de mennyire jóságos, és én ettől mennyire messzire vagyok. Tehát ne az "igazán megtérést", hanem a megtérő lélek lelkiállapotát keressük. Amikor folyamatosan abban a tudatban élünk, hogy Isten szeret, ingyen szeret, érdemtelenül szeret. S amit még hozzá kell tennünk, hogy Ő pedig bűnösségünk, méltatlanságunk ellenére elfogadja a mi töredékes szeretetünket is. Tehát nem szabad túlhangsúlyoznunk sem a magunk bűnösségét és méltatlanságát. Hogy mikor ismerjük fel Őt önmagunkban, ez ajándék. Törekedni kell a bűnbánó, megtérésre kész lelkületre, s így egyre beljebb kerülünk a titok mélyére. Hogy hogyan s mikor ismerjük föl ezt, azt nem lehet megmondani. Ezért nem azt mérlegelem, hogy hol tartok, hanem, hogy mit tehetek még.
Kedves Lelkiatya! Köszönöm válaszát. Azt hiszem tényleg előbb a saját életemet/életünket kellene rendezni. Csak abban nem tudok egyet érteni, hogy mások akaratát kövessem. Olyan sokan próbálnak okoskodni a másik életébe, én pedig nem szeretem ha a társadalmi trendek szerint kell élni. (Ennyi meg ennyi gyereket kell szülni stb., ilyen meg ilyen házat kell építeni) Csak azt nehéz eldönteni, hogy mi Isten akarata, mi az enyém, és mi a társadalomé. Igen, össze vagyok zavarodva, ezért van bennem ennyi ellenérzés például a szüléssel, a saját élet kezdésével kapcsolatban.
Az fontos, és helyesen érzékeli, hogy nem lehetnek a társadalmi elvárások az életünk irányító elvei. Természetesen figyelembe kell venni, hiszen közösségben élünk, és a közösségben másokra is figyelni kell. De a másokra figyelés nem jelent másoknak megfelelési kényszert. Nyugodtan vállalja önmagát. Nem azt kell tennie, amit mások várnak el, hanem azt, amit Isten kér Öntől. Ha gyakran imádkozik, olvassa a Szentírást (lehetőleg naponta), ezek segítenek abban, hogy egyre inkább az Istenre hangoltan éljen. Az állandó lelkiatya, vagy akárcsak a rendszeres gyóntató is, sokat segíthetnek az egyes kérdések mérlegelésében. Ezt a katolikus egyházunkban adott lehetőséget is használnunk kell.
Kedves Lelkiatya! A mai napon a plébános atya a túlvilágról prédikált a szentmisén. Kifejtette a limbusról szóló középkori tanítást, és nyomatékosította, hogy a földön szerzett érdemek és a kapott kegyelmek alapján az üdvözültek boldogságában különbségek tapasztalhatók (nem ugyanúgy élvezi Isten színe látását az, aki sok jót tett, mélyen elmerült az Isten szeretetében, mint az, aki csak "ímmel-ámmal" követte az Úr akaratát, mindig a minimumra törekedve, csak "harmincszoros termést" hozva). Ez lenne valóban az Egyház tanítása? Erről hol esik szó a Katekizmusban? Azt olvastam egyébként, hogy a limbusról szóló tanítást XVI. Benedek pápa megalapozatlannak tartotta és hivatalosan is elvetette. Szabad a limbusról szóló elgondolást az Egyház hivatalos tanításaként bemutatni?
"Ez az elmélet, melyet a középkortól fogva dolgoztak ki a teológusok, soha nem került be a Tanítóhivatal dogmatikus meghatározásai közé, még akkor sem, ha ugyanez általános Tanítóhivatal a tanítása folyamán időnként emlegette egészen a II. Vatikáni Zsinatig. Így tehát egy lehetséges teológiai feltevés marad. Mindazonáltal a Katolikus Egyház Katekizmusa (1992) a limbus elméletét nem említi. Ellenben a Katekizmus azt tanítja, hogy a keresztség nélkül meghalt gyermekeket az Egyház rábízza Isten irgalmasságára, amint azt az ilyen gyermekek számára szóló külön temetési szertartás mutatja." Idézet a Pápai Nemzetközi Teológiai Bizottság vonatkozó dokumentumából, melynek teljes szövege itt elérhető: http://www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/cti_documents/rc_con_cfaith_doc_20070419_un-baptised-infants_hu.html
  1 
2
  3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016