Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi három meg tizenhárom? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Mit lehet válaszolni akkor, amikor egy közeli családtagom (aki nem hívő) provokatív kérdéseket tesz fel a hitemmel kapcsolatban, sőt olykor még támadja is? Olyasmikre gondolok, hogy megkérdezi, miért jó nekem ez az egész, miért kell nekem, értelmes embernek, hogy megmondják mások, hogy éljek, legyek már önállóbb stb. Hangsúlyozom: lélekben is nagyon közel állunk egymáshoz, a testvéremről van szó, fontosak vagyunk egymásnak, csak ebből a kérdésből szoktak viták lenni. Én sosem "térítem" őt, nem próbálom meggyőzni, természetesen beszélek vallási dolgokról (pl. szoktam mondani, hogy misén, gyónni stb. voltam), de semmi több. Őt viszont nagyon foglalkoztatja az én hitéletem, szemmel láthatóan zavarja, és az csak még jobban feldühíti, ha azt mondom neki: én elfogadom a te világnézetedet, kérlek, te is tartsd tiszteletben az enyémet. Ha nagyon erősködik, hogy de így, de úgy, mért jó ez az egész nekem, akkor azt szoktam mondani: kérlek, beszéljünk másról, semmi értelme firtatni ezt a témát. Ez még jobban felidegesíti. Nekem a testvérem nagyon fontos, nem szeretnék vele vitatkozni, ugyanakkor iszonyúan fáj, hogy ilyen támadó és provokatív. Mit lehet neki mondani, ami egyszer s mindenkorra leállítja őt (és a jó viszonyunk is megmarad)? (30-as nők vagyunk mindketten, én római katolikus, ő is annak lett keresztelve kiskorunkban. Nemigen kaptunk vallásos nevelést, én fiatal felnőttként tértem meg.) Köszönettel: Szonja
Kedves Szonja! Én meg azt tanácsolom, hogy beszélgessenek csak erről a fontos kérdésről sokat. A testvérének a kérdései nem provokatívak, hanem valóságosak. Lehet, hogy támadónak hatnak, mert belülről valami feszíti, hogy ő ezt nem érti. Ne térjen ki a válaszadások elől. Minden kérdés lehet értékes, érdemes azokat komolyan venni. Ha netán Ön sem tudná rá a választ, akkor forduljon, forduljanak lelkiatyához, aki segít. Nem kizárt, hogy a testvére is szeretne megtérni - noha ezt talán önmagának sem vallja be - s ezért feszegeti annyira ezt a kérdést. Bocsásson meg, de nem tartom helyesnek ebben a helyzetben azt a választ, hogy tartsuk tiszteletben egymás meggyőződését, vagy, hogy beszéljünk inkább másról. Ezek fontos kérdések, ezekről sokat kell beszélgetni. Ezek közben Ön is sok minden új vagy esetleg elfeledett dologra rájöhet, jó, mély és előre mutató válaszokat találhat. Ha valamire nem tudja a választ, mondja nyugodtan, hogy ezt nem tudom, s kérdezzék meg a lelkiatyától. És imádkozzék is a testvéréért, hogy ezek a kérdések elvezessék őt is az Istenhez. Én ezt tanácsolom.
Kedves Lelkiatya! Az ortodox egyház is apostoli folytonosságú egyház. De katolikusként a (körülmények miatt) szentségeik valóban szentségek-e? Egy ortodox pap valóban át tudja-e változtatni a kenyeret Krisztus testévé, valóban Krisztus testét szolgálgatják ki? És a többi szentséggel mi a helyzet? Olvastam, hogy csak akkor javasolt ott áldozni, ha pl. nincs katolikus templom a közelben. Ha viszont lehet, az azt feltételezi, hogy valóban Krisztus teste. Mi akkor az igazság? Köszönöm!
Természetesen, az Ortodox Egyházban ugyanúgy jelen vannak, a Szentlélek ajándékai, mint a Katolikus Egyházban. A szentségek érvényesek, mint nálunk is. És ha nincs módunk elmenni katolikus szertartásra, akkor nagyon jól tesszük, ha ortodox szertartáson veszünk részt.
Tisztelt Lelkiatya! Nagyon köszönöm, hogy ilyen hűséggel és szeretettel felel a kérdéseinkre. Az utóbbi napokban az alábbiak erősen foglalkoztatnak: Lehetséges-e a szabadakarat folytán, hogy valaki úgy válassza a papságot, hogy az Úr nem erre a hivatásra szánta? Ha igen, vajon igaz-e, hogy a papszentelés kegyelme által az Úr mégis alkalmassá teszi? Meglátásait, útmutatását előre is köszönöm
Nagyon érdekes és lényegbevágó kérdés. Majdnem minden jó szándékú és mélyen gondolkodó fiatalban legalább egyszer megfordul a gondolat, hogy nem azt akarja-e tőle az Úr, hogy pap vagy szerzetes legyen. A hivatás-gondozás arra irányul, hogy ezek a csíra szerű gondolatok ne azon nyomban fojtódjanak el, hanem megfelelő közegben szépen fejlődésnek induljanak. S valóban, olyan ez mint a kis növénykéknél. Az első kibújáskor, amikor az nem több, mint egy apró zöld hajtás, a szakemberek közül alig-alig tudja megmondani valaki, hogy mi is lesz majd abból. De gondozni kell, hogy megerősödjön, s meglátjuk, mi lesz belőle. Persze, nem pontos a kép, mert a kibújó csírának első sejtszaporulatától egyértelmű, hogy mi lesz belőle, az emberi hivatás azonban, éppen a szabadakarat miatt sokféle út felé haladhat. Nos, ha valaki a papságra érez hivatást, és el is indul azon az úton, olyan sok mindenen kell keresztülmennie, hogy a képzés során nyilvánvalóvá válik hogy valóban pappá kell-e lennie vagy nem. Nemigen tudok elképzelni olyan helyzetet, hogy valaki emberi melléfogás eredményeként szentelődjék pappá, Bár, figyelmeztet Szent Pál, hogy "kezedet elhamarkodva fel ne tedd senkire" (1Tim 5,22), ez kifejezetten a pap- (illetve püspök-)szentelésre vonatkozik. De éppen ezt segíti a sok éves szemináriumi képzés. Viszont az Isten végtelenül hatalmas. Én azt is elképzelhetőnek tartom, hogy valaki időközben kapja meg, erősödik meg a hivatásban. Viszont a másik oldal is fontos: el is lehet veszíteni a hivatást. Ha valaki nem törődik vele, vagy elindul azon az úton, csak nem veszi komolyan, akkor eltorzulhat az Istentől kapott csodálatos ajándéka. Tehát a hivatás éppen úgy kettős, mint minden emberi munka és magatartás. Az Isten nélkül nincs rajta áldás, de az ember nélkül sincs benne előhaladás.
Kedves Lelkiatya! Jó ideje már szorongásos, pánikos, depressziós ?rz?sekkel kűzdök. V?gig próbáltam az összes, ezekre ható gyógynöv?nyt, hatástalanul. K?tszer jártam pszichiátern?l, az egyik nyugtatókat, a m?sik nyugtatót ?s antidepresszánst írt fel. Nagyon sok rosszat olvastam ?s hallottam ezekről, ez?rt nem merem szedni őket. Viszont sok jót hallottam a kineziolögiáról, amit viszont űgy tudom, az egyház elítél. Jól tudom e, illetve Őnnek mi a v?lem?nye? Kihez, hova fordulhatn?k segits?g?rt? Van e olyan atya, aki pszichológiai ismeretekkel is bír, vagy tud e olyan pszichológust, aki katolikus szellemben gyógyít? Nagyon sokat im?dkozom Istenhez, k?rem, hogy adja meg számomra a lelki b?k?t. Próbálom magam elfoglalni, de ha jön a rossz ?rz?s, nincs menekv?s. Egy nagyon kedves ismerősöm, aki m?lyen hívő katolikus, a pdzichi?tri?n kötött ki a napokban, róvid időn belül másodszor. Hol a segítség? Kitől lehet katolikus szellemis?gü sgits?get k?rni ?s kapni? Köszönöm, hogy meghallgatott.
Javaslom, hogy a kineziológiával ne próbálkozzék. Roppant tudományosnak állítja be magát, de hogy valós és hosszútávú eredményt tud produkálni az erősen kétséges. Olykor nem kell visszariadni a gyógyszeres kezeléstől sem. Az antidepresszánst jó volna elkerülni, de van eset, amikor megfelelő mértékben az is segítséget tud nyújtani. Attól sem kell, tehát tartani. Vannak keresztény szakemberek, őket érdemes megkeresni. Ezen a címen talál többet is: http://docplayer.hu/2191130-Kereszteny-pszichologusok-pszichiaterek-szakemberek.html Sokat segít még, ha más, hasonló gondokkal küzdő keresztény, katolikus testvérekkel megosztja a gondjait. Alakult is egy kis kör, amelyben a sorstársak meg tudják egymással osztani nehézségeiket, tapasztalataikat, adott esetben örömeiket is. Ezen a címen tudja fölvenni velük a kapcsolatot: tzsi0921@gmail.com Imádkozom is Önért.
Kedves Lelkiatya! Beléphetnek-e latin rítusúak a Bazilita rendbe, és bizánciak, vagy más nem latin rítusúak nyuagti szerzetesrendbe?
Igen, a szerzetes rendbe való belépéskor általában nincs szerepe annak, hogy milyen rítusban keresztelték, addig milyen rítusban élt. Amikor szerzetessé válik, attól kezdve, értelemszerűen azt a rítust gyakorolja, amilyen közösségbe lépett be. De ha történetesen elhagyná a rendet, akkor visszalép az eredeti rítusába, azaz, a szerzetesi szentelés nem változtatja meg a rítusbeli hovatartozását, csupán az életformájának gyakorlati eredménye az, hogy mely rítusban szerint végzi az imádságát.
Kedves Lelkiatya! A Katolikus Egyház dogmája szerint az áteredő bűn továbbadása természetes nemzés útján történik (...) Ezek szerint a lombik-programmal született gyerekek mentesek az áteredő bűntől?
Nem. Az áteredő bűn nem a nemzés aktusa folytán adódik át, hanem azáltal, hogy a személy emberként az emberiség tagjaként születik meg. Ebben semmi szerepet nem játszik az, hogy a foganás milyen módon történt.
Tisztelt Lelkiatya! Mit tegyek? Római katolikus vagyok. Felnőttként vettem fel a bevezető szentségeket, saját döntésemből. Már akkor is nagyon kérdéses volt számomra a gyónás gyakorlata, protestáns háttérből érkezve. Azelőtt protestáns közösségekbe jártam istentiszteletekre, ahol "csak" közös gyónás volt. Nagyon-nagyon belém égett az, hogy a bűnöket nem kell meggyónni még külön úgy, ahogy azt a katolikus egyház előírja, az evangélikus pedig felkínálja a lehetőséget, de nem kötelez rá. Én megértem, hogy a katolikusoknak kellene gyónni. Azt is megértem, hogy a gyónásnál elvileg nem az atyának/papnak gyónunk. DE(!) egyszerűen képtelen vagyok a szentgyónásra. Nem megy. A felkészítőn beszélgettünk erről nem keveset. Akkor azt mondták, hogy majd eljön az az idő is, amikor képes leszek a gyónásra. De mégis, mikor? Már 4-5 éve áll fenn ez az állapot. Gyónás nélkül ebben a helyzetben sem áldozhatok? Ha mégis áldoznék, akkor további bűnt vennék magamra? Most a Jóisten mit akarhat tőlem? Mit tegyek? Úgy érzem, egyre jobban eltávolít ez Tőle, ha nem áldozhatok. Bevallom őszintén, hogy a sok imádkozás után már az is megfordult az agyamban, hogy gyónás és így áldozás nélkül mi keresnivalóm van a Katolikus Egyházban, - amelynek minden "szabályát" elfogadom, és ezt az egyet képtelen vagyok megtartani - és lehet, jobb lenne hivatalosan protestáns közösség tagjává válnom felekezetet tekintve. Olvasom a Mai Ige c. kiadványt, és akkor nyugalomra lelek, de az is protestáns kiadás. Mit tegyek ebben a helyzetben? Segítségét előre is köszönöm szépen!
Érdekes dolog, hogy megérezte, megtalálta a Katolikus Egyház értékét, kincseit, de a szentgyónás előtt valamiképpen zárva maradt. Ennek alighanem lélektani okai vannak. Amint írta, sokat jelent, hogy mintegy beleivódott lelkébe ez a tartózkodás. Természetesen jó lett volna ezt még a bevezető szentségek fölvétele előtt feloldani. Nyilván arra gondoltak, hogy majd megjön ez magától, ami legtöbbször be is következik, de tény, hogy mégsem minden esetben magától értetődő. Nem könnyű gyónni, nagy önlegyőzés szükséges hozzá. Van az emberben szégyenérzet a másik embertárs előtt, de még önmagunk előtt is, ha néven kell nevezni, ki kell mondani a saját gyöngeségeinket. Ha ez nem alakul ki magától, komolyan foglalkozni kell vele, hogy az ember rá tudjon találni, megérezze az ízét. Egy jó lelkiatyát érdemes keresnie, akivel mélyen el tud beszélgetni erről. Nagy kincs a szentgyónás, nem szabad kihagynia az életéből, az Istenhez közeledéséből. S mi is legyen a szentáldozással? Szívem legmélyebb szeretetével mondanám, hogy ne hagyja ki ezt a kincset, de az Egyházunk előírása is nyilván joggal írja elő, s én magam is éppen az Ön megsegítése miatt mondom, ne szakítsa el a szentgyónást és szentáldozást. Ne adja föl ennek fölfedezését! Persze, az semmiképp sem jó, ha továbbra is csak kínlódik ezzel a helyzettel. Mindenképpen kell rá megoldást találnia. (Ha szükségesnek látja, részletesebben is "beszélgethetünk" erről a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címen keresztül.)
Dícsértessék a Jézus Krisztus! Tisztelt Lelkiatya! Megengedett-e, hogy mormonokkal együtt imádkozzzunk, illetve mormonok imádkozzanak értünk? Becsöngettek hozzánk, és mire lementem, a férjem beengedte őket. Azt hiszem, jól meg tudtam védeni a katolikus hitet velük szemben. Egyszerre csak megkérdezte, hogy imádkoznánk-e velük? Mondtam, hogy igen, mondjuk el a Miatyánkot. Erre nem szóltak semmit, de elkezdett mkondani egy saját imát, ami nem a Miatyánk volt, de a Mennyei Atyához imádkozott, a saját szavaival. Utána én elmondtam a Miatyánkot is. Jakab apostol leveléből is elolvastam egy fejezetet az ő bibliájukból. Ránk akarták erőltetni a Mormonok könyvét, amit nem fogadtunk el. Nem tudom ,hogy nem kerültünk-e valamilyen sátáni befolyás alá, amiért megengedtem, hogy imádkozzanak értünk. Esetleg szenteltessük a lakást? (Mert ez eddig még nem történt meg) Köszönettel
Inkább ne! Nem mintha ettől félni kellene. Semmitől nem kell félni. Ha bárki imádkozik értünk, annak csak jó lehet az eredménye. Nem létezik olyan ima, amely rosszat eredményezne bárhol is. Még ha tudatosan vagy tudatlanságból rossz dolgot kérne is egy imádkozó, az Isten mindig a jót adja, rosszat sohasem. A lakás megszentelése fontos része a keresztény életünknek. Ha van alkalmuk, akkor azt érdemes elvégezni. De nem a félelem miatt, hanem, hogy minél inkább legyen jelen életükben az Isten áldása.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Azt szeretném kérdezni, hogy tudna-e valamit mondani az "András és Bertalan apostolok cselekedetei a párthusok között" c. műről, és hogy elérhető-e valahol a szövege?
Nem hallottam még róla. De nincs is valami bizalomgerjesztő címe. Nem hiszem, hogy érdemes ezzel foglalkoznia.
Kedves lelkiatya! Nekem még miért nem jött el az igazi? Nyáron 25 éves leszek.
Manapság, sajnos, sokkal később házasodnak meg a fiatalok. Nagy kár ez, mert így alig lesz lehetőségük nagycsaládot alapítani. Hiszen, 6-8 gyermek születéséhez legalább 12-15 év házas év szükséges. No, de Ön még fiatal, ha néhány év múlva megházasodik, még akár ennyi is beleférhet. Persze, a házasság célja nem csak a gyermekek születése. Elsősorban nem is az, hanem a házastárs boldoggá tétele. Önnek is azt kell keresnie, hogy kit tehet boldoggá. Ezt azonban kicsiben már most is gyakorolhatja. Keresse, hogy hol, kinek szerezhet örömet. Ha erre összpontosít, akkor nem fog feleslegesen őrlődni azon, hogy mi lesz az Ön sorsa. Ha időnek előtte elkezd ezen keseregni, akkor ez a kesergés besavanyodottá teszi, s egy ilyen személy végképp nem kell majd senkinek. Hagyjon tehát föl ezzel a meddő gondolattal, hogy ki lesz az igazi! Kivált azzal, hogy miért nem jött még el! Mondom, ha ezen rágódik, nem is fog eljönni sohasem. Ja, és persze, imádkoznia is kell érte minden nap. De hittel és bizalommal, nem félve és kétségbeesve. Bízzon bátran az Úrban, és meg fogja látni a csodát!
Szeretett Lelkiatya! A vasárnap a keresztény életben az Úr napja, ahol kicsúcsosodik a Szentmisében a hét, valamint az ember megpihen fáradalmai, munkái alól. Viszont kicsit komplexebb értelmezésben, ha pihenésképpen családi kirándulást tesz a család, betér egy étterembe, vagy rendezvényre, vagy ételt rendel haza, ezáltal másokat "dolgoztat", az megengedett? Mennyire számít bűnnek a vasárnap ellen? Régebben nem voltak ilyen gondolataim, sokat kirándultunk a családommal, viszont mostanában választ keresek ezen kérdésekre. Mit "szabad" és mit nem?
Ezen még sosem gondolkoztam. Bevallom, eszembe sem jutott, hogy a vasárnapi kirándulás bűn volna amiatt, mert közben másokat dolgoztatunk. Akkor villamosra sem volna szabad szállni vasárnap. Nem, nem hiszem, hogy ez bűn volna. Hiszen, ha nem katolikus ember a villamosvezető vagy a pizzafutár, akkor, ugye, neki nem is olyan súlyú ez a vétek. Annak meg megint nem lehet utánanézni a szolgáltatás igénybevételekor, hogy milyen vallású, aki minket éppen kiszolgál. Nem érdemes belemenni ilyen kutakodásokba. Élni kell szabadon keresztény életünket nem pedig a bűnök lehetőségeit vizsgálgatni.
Szeretett Lelkiatya! Jézus azt mondja a viharos tengertől megrémült tanítványoknak: "Én vagyok, ne féljetek!" (Mt 14,22-33) Mi lehetne a leghatásosabb módszer arra, hogy Isten segítségével legyőzzük a félelmeinket? Vajon, ha a kisebb félelmeimet (pl örömet okozok-e az ajándékommal, jól sikerül-e a főztöm)legyűrtem, akkor könnyebb lesz majd urrá lennem a nagyobb félelmeimen (pl: megélhetés, magány, halál) is? Köszönettel: Zsóka
Kedves Zsóka! A Szentírás erről világosan beszél: "A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet nem fér össze a félelemmel, mert a félelem gyötrelemmel jár. Aki fél, az még nem tökéletes a szeretetben." (1Jn 4,18). Ennek a tengermély igazságnak az egyik a gyakorlati következménye az, hogy kevesebbet kell foglalkoznia önmagával és többet másokkal. A lelki vonzata pedig, hogy Istentől kell kérnie szeretetet. Erre közvetlenül vonatkozik Jézus ígérete: "Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek" (Jn 15,16). Ha a szeretetben való növekedést kérjük, egészen biztosan megadja nekünk. Ne azzal foglalkozzék tehát, hogy legyőzze magában a félelmeket, hanem azzal, hogy amit tesz, azt minél nagyobb szeretettel tudja tenni, s ehhöz kérje a Mindenható segítségét!
Kedves Lelkianya ! Mennyi időn belül tud válaszolnk egy feltett kérdésre ?
Van, hogy aznap már tudok válaszolni - de ez a legritkább. Néha napokat, sőt, heteket is várni kell a válaszra. Megértését, türelmét kérem.
Tisztelt Lelkiatya ! Egy görögkatolikus temetési szertartás végén a papnak kell e illik e részvétet nyílvánítani a család részére ? Tudtommal minden rendezve volt előtte ,a család többször járt a papnál és minden kérdésre válaszoltak .Villámcsapásként érte őket hogy a pap nem ment oda hozzájuk részvétet nyilvánítani . Egy azonban biztos hogy a búcsuztatóbeszéd az elhunyt nevének eltévesztésével kezdődött . Zsolt
Helyzete változtatja. Van, amikor helyes, ha odamegy a pap részvétet nyilvánítani, s van, amikor meg ez szükségtelen formaság csupán. Annyit mondhatok, hogy elvárni, kivált ennek elmaradása után szemrehányást tenni nem érdemes. Még a pap személyétől is függ, hogy mennyire képes az adott helyzetben a szertartáson, a tanításon túl további vigaszt nyújtani. Hisz részvétnyilvánításnak ez a célja. Ha a nevet elvétette a pap, az rém kellemetlen, de nem érdemes semmilyen helyreigazítást követelni. A gyász sebeit még ezzel is marcangolni fölösleges dolog. Ez is némileg személyfüggő. Van preciz, gondos pap, akivel sohasem történhetne meg ilyesmi, s van, aki, még ha minden erejével törekszik is a gondosságra, pontosságra, akkor is előfordulhat vele ilyen.
DJK! A katolikus egyháznak mi a véleménye az értelmi fogyatékosokról? Értelmi fogyatékos ember lehet Elsőáldozó? Köszönöm
Természetesen részesülhet a szentségekben a fogyatékos ember is. Sőt, neki, talán még jobban szüksége van erre a szerető megerősítésre, amelyet a Szentség adhat. Ne vezessen félre bennünket az a gyakorlat, hogy az elsőáldozókat alaposan fölkészítjük, még le is vizsgáztatjuk. Ez segítség a titokhoz való közelebb jutáshoz, de semmiképpen sem feltétel. Erre világít rá a Keleti Egyház gyakorlata is, amikor keresztelés alkalmával a néhány hetes vagy hónapos kisdedeket is megáldoztatja.
  1 
2
  3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016