Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi hét meg tíz? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Tisztelt Lelkiatya! A vőlegényem és én nagyon szeretjük egymást, tervezzük a közös jövőt. Lassan 2 éve vagyunk együtt, távkapcsolatban éltünk eddig. Én debreceni vagyok, ő jelenleg 450 km-re dolgozik, egyébként miskolci származású. Mindketten vezető beosztású, diplomás emberek vagyunk. A kapcsolatunk elején tisztáztuk, hogy Derecenben veszünk házat, itt alapítunk családot. Nekem fontos ez a hely, itt vagyok boldog, 40 km-re él a családom és itt van a munkahelyem, amiről évek óta áhítozom. A párom ezt megértette, ám most szülői nyomásra miskolcon vállalt el egy állítólagos ígéretes praxist. Az elején azt mondta nekem, hogy majd kijár Debrecenből, de most az anyja tanácsára azt kéri tőlem, hogy mégis én hagyjak itt mindent és költözzek Miskolcra, mert olyan megterhelő még autópályán is a kijárás. Nagy nehezen rászántam magam, hogy költözöm, de azzal a feltétellel, hogy csak olyan ingatlanba, ami nekem is tetszik és jól érzem magam. Volna is a vőlegénynek szép házra összegyűjtött pénze, de nem arra akarja költeni, hanem rendelőre. Ő, a szüleivel ugyanis egy 4. emeleti, lift nélküli, demens nagymama és egy félig az nagynéni szomszédságában lévő lepusztult lakást vagy egy 1 szobás panelt kínálnak fel. Lelki Atya! Vidéki lányként én nem bírok ott élni, onnan még a babakocsit sem tudom egyedül lehozni.... bármennyire is szeretem a párom. Az is felháborít, hogy az anyós mondja meg, hol élünk. Az pedig a legjobban, hogy a párom felrúgja az eredetileg megállapított szabályokat és azt gondolja, hogy 33 évesen majd úgyis megpuhít és elvisz innen, szeretett otthonomból. Lelki Atya! Mi az elején tisztáztuk, hogy Debrecenben élünk, kerestem neki praxist, de nem tetszett neki. És most el akar vinni egy olyan helyre, ahol nekem se munkahelyem, se családom, a város sem tetszik, a felkínált ingatlanban lelki beteg leszek és napi kapcsolatban kell lenni a nagyon okos anyóssal és apóssal. A párom azt mondta, ha nem költözöm Miskolcra, elhagy. Lelki Atya! Segítsen kérem, mit tegyek?
Ez valóban nagyon nehéz helyzet. Mindenképpen le kell ülniök, és alaposan átbeszélni a dolgot. Előtte föltétlenül imádkozzanak! Én is úgy érzem, ezen a ponton túl sokat kér a párja. Ez nem csak holmi igazságérzet miatt fontos tény, hanem arra is rávilágít, hogy ha a párja nem tud vagy nem akar kimozdulni ebből az álláspontból, akkor félő, hogy később sem fog önzetlenül viselkedni a házasságban. Márpedig ez elengedhetetlen. Ha jól értem, Ön hajlandó volna mozdulni, tehát még szeretett városához sem ragaszkodik föltétlenül, de vannak igényei, amelyeket az új helyen szeretne követni. Nem is feltételeknek mondom ezeket, mert akkor nem is szeretetkapcsolat volna, hanem szerződés. De jól teszi, ha fölméri, hogy az áldozathozatalban mire képes és mire nem. Mindenképpen kölcsönös kompromisszumokra van szükség, ez az, amit közösen kell megbeszélni. Nem akarok vészjósló lenni, de ha ezt nem sikerül meghozni, akkor nem sok esélyt látok a boldog házasságukra. Ám ezért kell ezért imádkozni. Az Úr Isten sok olyan dolgot meg tud oldani, amit mi nem tudunk. Mindig nagy balgaság, ha nem vesszük figyelembe, nem vesszük igénybe az ő segítségét. Bízom benne, hogy sikerülni fog. Én is imádkozom ezért.
Kedves Lelkiatya! A hétvégi főiskolán egy 14évvel fiatalabb évfolyamtársam kezdett el érdeklődni irántam.... Nem vagyok híve a nagy korkülönbségnek ha csak néhány év a korkülönbség az még talán tolerálható.De a fiatalember akkor se jönne be mint potenciális partner ha korban közelebb állnánk egymáshoz... Legszívesebben megmondanám neki,hogy tizen évvel fiatalabb lányok között keresgéljen.Eddig nem mondtam semmit.De ha folytatni fogja akkor kénytelen leszek tisztázni vele.Ön szerint mit mondjak akkor neki?Mi az oka hogy egy fiatalabb férfi tőle jóval idősebb nők iránt érdeklődik?A világ szemében ez ma már tudom,hogy elfogadott.Ezzel mégsem tudok azonosulni.Egy bizonyos szintű érezhető távolságot tartok vele szemben.Beszélek vele,ha megkér valamire segítek,de van bennem kimértség vele szemben.Eddig se voltam kihívó vagy hasonló vele. Válaszát előre is köszönöm!
Utólagos engedelmével csak részleteket közöltem a leveléből, hogy azok föltárása esetleg ne sértse az illető személyt, ne ismerjen rá senki a helyzetre. Ahogy leveléből kiolvasom, semmi vonzódást nem érez az illető fiatalember iránt. Ez már bőven elegendő ok arra, hogy legyen vele őszinte és határozott az elutasító válasz megfogalmazásában. Különben, ha nem teszi, akkor lehetséges, hogy a magától értetődő kedvességet, udvariasságot is biztatásnak veszi a közeledésre. A korkülönbségen különösebben nem kell fennakadni. Van rá példa, hogy kialakulhat igazi szeretet kapcsolat nagy különbség ellenére is. Ennek is megvannak a lélektani okai, amely szerencsés találkozás esetén segítheti a kapcsolatot. De tény, hogy ez egészen ritka. A természetes és egészséges az, ha a férfi és a nő kapcsolatában nincsen túl nagy korkülönbség. Ez ugyanis azt is jelenti, hogy nagyjából hasonló érdeklődésűek, hasonló érlelődésűek. Középkorúaknál - amikor kialakulhat ilyen kapcsolat - még nem is annyira szembetűnő, de később, idős korra megnőhet ez a különbség. Persze, nem az évek számában, hanem az élethez való viszonyulásban. Tehát valóban jobb az ilyet kerülni, de ismétlem, akár jól is alakulhat az ilyen kapcsolat.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya, tudna mondani olyan - akár bibliai, akár szentektől vagy más hívő emberektől származó - idézeteket, amelyet a hittantanárnőmnek, aki sokat jelent nekem és a hitemet is elmélyítette tanúságtevő életével, adhatnék emlékül ballagás alkalmából. Köszönöm szépen válaszát!
A szándék és törekvés nemes, ám ebben a formában nem könnyű hozzá segítséget nyújtani. Az a jó, ha az ilyen ajándék, gondolat-falat egyben személyes is. Ezért érdemes saját magának keresnie ilyet például a Bibliában. Ha előveszi az újszövetségi szentírást, főként Szent Pál leveleit, abban olvasgatva sok ilyen mondatot találhat. Ezen túl viszont fölkínálom a honlapunkon megjelenő gondolatgyűjteményt, amely hamarosan olvasható lesz. Ebben az idei nagyböjti gondolatokat gyűjtöttük egy csokorba. Hátha ezek között talál olyat, amit fölhasználhat. De én mégis inkább az egyéni szentírás-böngészést javaslom.
Tisztelt Lelkiatya! Szinte minden nap elolvastam és átgondoltam a BÖJTI GONDOLATOKAT! Ki is gyűjtöttem őket, mert annyira sokat jelentettek számomra. Sajnos néhány nap kimaradt, mert gyarló vagyok. Hol tudnám ezeket a gondolatokat egyben meglelni? Szeretném összeállítani egy szép kis könyvvé, amit Édesanyám kapna Húsvéti ajándékként! Köszönöm a segítségét!
Köszönjük szépen a fölvetését. Össze is szedjük őket, és hamarosan egy csokorban is megtekinthető a honlapunkon. Ezzel talán másoknak is örömet szerzünk.
Keves Atya. Úgy érzem, belefáradtam az életbe, az állandó hajtásba, stresszbe, az egész értelmetlenségébe. Nagyon rég eltávolodtam már az Egyháztól, de az utóbbi időben egyre erősebb vágyat érzek aziránt, hogy visszatérjek. Rengeteg közösségben jártam már, sok laikust és papot ismerek egyaránt. Ismerem a mondást, miszerint az Egyház nem a szentek múzeuma, hanem a bűnösök kórháza, nem is vártam, hogy aki keresztény, az dicshimnuszokat énekelve megy munkába, de kivétel nélkül minden esetben azt tapasztaltam, hogy a keresztény emberek élete ugyanolyan szürke, mint a nem hívőké. Mintha semmit sem adna számukra ez az egész, csak amolyan kellemes vasárnapi hobbiklub lenne, ahol el lehet tölteni egy órát, majd visszatérni a szürke hétköznapokba. Szeretnék újra keresztény lenni, de így nem látom értelmét. Nem látom egyetlen vallásos ember életében sem azt a mindent átformáló, éltető forrást, amiről Jézus beszélt az Evangéliumokban. Nietzsche írta egyszer, hogy a keresztényeknek sokkal inkább megváltottabbnak kéne lenniük, ha hitelesek szeretnének lenni a világ felé. Azt hiszem, igaza volt. Visszatart, hogyha senki sem tapasztal semmit, akkor lehet, hogy az egész nem is valós..? Mit tudna tanácsolni? Előre is köszönöm a válaszát, Tisztelettel, K.
Kedves K.! Mennyire igaza van! Mennyire így kellene lennie, hogy a hit mindent átformáló, életető forrás legyen. Hogy pedig eddig még egyetlen ilyen emberrel sem találkozott, ez több mint szomorú. Pedig kell, hogy legyenek. Nem tudom, én azért nem egy ilyen embert ismerek. Persze, ezzel nem az elit keresztényekre gondolok, hiszen a mélyen hívő embert is átjárja a kereszthordozás nehézsége vagy éppen saját hibái miatti keserűség. De mindezek mélyén ott van a remény az egyetlen igazi erőben, az Isten irgalmas szeretetében. Szóval, tény, hogy ebből kellene élnünk és nem pótlékokból, amit a világ kínál nekünk. Kedves K! Egyetlen utat látok, hogy a közelébe kerüljön ilyen mély hitű, minden porcikájában keresztény, azaz krisztusi embernek, hogy Ön váljék azzá. Induljon el ezen az úton! Ne mondja, ne gondolja, hogy ez lehetetlen! Végtelenül egyszerű dolgot mondok. Kérje Istentől, hogy adja meg Önnek, és le fog esni az álla: megadja. Aki kéri, és őszintén törekszik is rá, annak szépen lassan - arra is van példa, hogy egyszeriben - megváltozik az élete. Akik középszerűen élik a kereszténységüket, azok nem is kérik ezt, nem is fontos nekik. Akinek viszont igen, s valóban hittel kéri ezt Istentől, azon ez előbb-utóbb meg fog látszani. Feltéve, ha nem azért kéri, hogy ez meglátszódjék, mert akkor csak színjátszás az egész, ahhoz nem asszisztál az Isten. Ne várjon hát másra, legyen Ön a környezetében zászlóvivő a kereszténységben!
Tisztelt Lelkiatya! Hogyan lehet helyesen kezelni a rágalmakat, gyanusítgatásokat, negatív hozzászólásokat, sértéseket? Gondolok itt arra például, hogy anyósomnak régen mondtam hogy megyek kivizsgálásra egy régen meglévő emésztőrendszeri problémám miatt (persze valószínűleg idegi alapú, a múltban elszenvedett családi dolgok meg egyéb élmények hatására, de hát ő ezt nem tudja, de úgy se értené meg), és erre támadott engem, hogy nem-e nézik rossz szemmel a munkahelyen, meg hogy az ő lánya, a sógornőm is epebajokkal küzd, és nem jut el orvoshoz, mert akkor úgyis több napot venne igénybe. (Jelzem, szokott szabadságra menni, és rendszeresen utazgatnak, tehát volna rá ideje, ha szakítana szerintem). Másik példa, mikor ugyanígy az anyósomnak mondtam, nyilván egy másik helyzetben, hogy kitapasztaltam a számomra "tökéletes" tejbegríz (milyen pofonegyszerű) receptjét, hogy ne legyen nagyon kemény, pont jó legyen. Erre ő: "Igen? A fiam meg nagyon sűrűn szereti..." Persze nyilván Ön nem érzi a hangnemet, de én éreztem. Legszívesebben visszaszóltam volna neki. Miért kell ennyit gonoszkodni. És ez csak néhány példa. Miért kell folyton egymásba rúgnunk? Ez az egyik dolog. A másik dolog, ez a rengeteg jópofizás, színészkedés ami a világban van, nem tudok vele azonosulni. Mikor megkérdik, hogy vagy és nem is érdekli a válasz, már megy is tovább, de közbe fülig ér a szája, mert már vigyorog a másik jópofa emberre. Gusztustalan egy nyálas világ ez. De én megfogadtam, hogy nem akarok ebben részt venni, én nagyon jól vagyok így is. Bocsánat, ha butaságokat írtam, csak kiváncsi vagyok, hogy én gondolkozok rosszul? De ha igen, szerintem akkor sem fogok tudni megváltozni, mert számomra ez nem érték. Sokszor olyan megértetlennek és magányosnak érzem magam ezek miatt is, de Isten legalább megért. Ez a világ csak egy felszínes színjáték. T: H.
Hogy az egész világ egy nagy színház, ezt már többen is megállapították, megírták. Igen, sajnos ez így van. Nagyon sok hazugsággal élünk. Ami a legrosszabb, hogy sok esetben még a magunk hazugságait sem vesszük észre, nem veszünk róla tudomást. Lehet ez ellen lázadni, daccal válaszolni, de lássuk be, ez nem egy szerencsés hozzáállás. Sem a világ arculatán sem a magam hangulatán ez nem segít. Tudatosítanunk kell, hogy az emberekben sok hiba van, s persze, ebből a megállapításból magamat sem hagyhatom ki. Talán ez segít elviselni a rágalmakat, gyanúsítgatásokat, ha megfontolom, hogy én sem vagyok hiba nélkül való. Persze, magunkat többnyire fölmentjük, a saját hibáinkat nem érezzük annyira súlyosnak, mint a másik emberét (- kivált, ha anyósról van szó:-). Szóval ezen nem csak fölháborodni, de csodálkozni sem nagyon kell. Gyarló, bűnösök vagyunk mindnyájan. Az a bölcsesség, ha ezt elfogadom, ha az az alapállásom, hogy nem akarom megváltoztatni a másikat, elfogadom olyannak, amilyen. Még ha ez nehéz is, rettentő megalázónak tartom is, de akkor is ez a bölcs és célravezető magatartás. Ez kicsit olyan, mint a Kis hercegben a király, aki mindig tudja, hogy azt kell parancsolnia, ami egyébként is történni fog. Így minden bizonnyal teljesül a kívánsága. Komolyra fordítva a szót, de mégis ugyanezen gondolatmenetet követve mondom, hogy ne várjon el semmit az anyósától. Akkor nem fogja meglepetés érni. Egyre jobban ismeri már, ismeri a reakcióit. Egész egyszerűen fogadja el, ő ilyen. S még azt is tegyük hozzá, hogy kettejük összetűzéseiben egészen bizonyosan Ön is felelős, mert a sok rossz tapasztalat alapján már Ön sem tud minden helyzetben tiszta lelkülettel közeledni hozzá. Én mégis azt mondom, tehát, hogy akarjon változni. A változást ne a másik embertől, ne az anyósától várja, hanem kezdje saját magán. S ami mindennél fontosabb, imádkozzék érte. Ha rendszeresen imádkozik az anyósáért, akkor csillapulni fog az iránta való érzékenysége. Szóval, ne adja föl. Színház az egész világ, de nekünk őszintén, a saját szerepünket kell eljátszanunk, nem másét. Közönség pedig nincs! Senki nem fog tapsolni. Csak az Úr Istennek játszunk, ő pedig nagyon jól ismer minket, nem kell másnak kiadni magunkat, mint akik vagyunk. De ehhöz ismerni is kell önmagunkat.
Kedves Lelkiatya! Az miért van, hogy az áldozópap előbb megáldoztatja a szertartásban részt vevő diakónust és saját paptársait, és a hívek csak utánuk következnek? Ha jól vettem észre, ha egy atya egyedül tartja a Szent Liturgiát, ő részesül az Eucharisztiában utolsónak, a hívek után.
A helyes rend az, hogy előbb a pap áldozik meg, utána a diakónus(ok), s utána a hívek. Mégpedig azért, mert az Egyházban nem káosz, hanem rend van. Az Úr a szabadság Lelkét adta gyermekeinek, ezért az Egyházban ugyan "nincs többé zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő; mert mindnyájan egyek Jézus Krisztusban (Gal 3,28), de Krisztusnak ez a teste nem egy torzó, hanem egy csodálatos test, amelynek van feje, vannak különböző tagjai, és bármely tag nélkül csonka lenne. S ahogy a testben a vér is szabályozott úton áramlik, nem egyszer a karba, utána a fejbe, máskor a fejbe, s utána a karba, az Egyházban is meghatározott rendben részesülnek az éltető testből és vérből, először az eucharisztikus ünneplés vezetője, vagyis a püspök, ha van, vagy a pap (ha többen vannak a papok, akkor először a főcelebráns), majd a diakónusok, a többi szentélyben szolgálatot tevő és így tovább. Az áldozásban ugyanis az áldozó nem csak Krisztussal egyesül újra és újra , hanem mind szorosabban egybeforr az ő testével, az Egyházzal, melyben neki mint tagnak meghatározott helye van. Ezt képezzük le minden alkalommal, amikor áldozáshoz járulunk mint ünneplő közösség. Az áldozás rendjét oly fontosnak tartották keresztény őseink, hogy az első századokban gyakran szabályozták a zsinatok, illetve emelték föl hangjukat a rend megbontása ellen (pl. hogy egyes helyeken a diakónusok megelőzték a presbitereket, vagyis a papokat).
Kedves lelkiatya! Sajnos egyre több embert ismerek, aki gluténérzékeny. Ez azt jelenti, hogy búzából, rozsból, készített kenyérfélét nem ehet. Az ilyen emberek hogyan áldozzanak? Még az a megoldás sem jöhet szóba, hogy a Bárányt éppen csak beletéve a Szent Vérbe, csak a Vérrel áldozzanak. Akkor mi lehet erre a megoldás? Köszönöm válaszát! Marika
Kedves Marika! Élő gyakorlat, hogy az ilyen embereket csak a Szent Vérből áldoztatjuk meg, amelyet még akkor teszünk félre a számára, mielőtt megtörténnék a Szent Testtel való egyesítés a kehelyben. Ugyanakkor ismerek olyan személyt, aki, bár súlyos mértékben glutén érzékeny, még véletlenül sem kerülhet a táplálékába glutén származék, ugyanakkor rendszeres áldozó a görögkatolikus egyházunkban. Ehhöz persze nagyon nagy hit kell, de hála Istennek, erre is van példa.
Kedves Lelkiatya! Azt olvastam egy katolikus folyóiratban,hogy ha fájdalmat okozunk valakinek, akkor nem kerülhetünk a Mennyországba, csak a tisztítótűzbe. Ez nagyon elgondolkoztatott. Sokszor akaratunk ellenére bántunk meg valakit, okozunk bánatot, váltjuk ki valaki nemtetszését? Van olyan eset is, amikor, ha engedünk valakinek, akkor mi sérülünk? (Egészségünk, munkahelyünk?) Ezzel mi a helyzet? Hogyan kell ezt értelmezni?
Hát akkor hol marad az Isten bocsánata, a megváltottságunk? Sajnos nagyon sokszor sebeket okozunk egymásnak. Szinte azt kell mondanom, ez elkerülhetetlen. Hogy halálunk után hová is kerülünk, arról nem érdemes nagyon találgatni, mert alighanem melléfogunk. Emberi fogalmaink nem képesek az odaátról bármit is hitelesen kifejezni. Szóval, miközben törekszünk az odaáti boldogságba, nem feledkezhetünk meg arról, hogy azt már itt lent kell munkálnunk. Mégpedig mások számára. Arra kell törekednünk, hogy mások számára már itt a földön is érzékelhetővé tegyük, milyen lehet a mennyország, ahol csak a végtelen szeretet uralkodik. Ezért kell törekednünk a szeretetre. Nem pedig pusztán azért, mert ez erkölcsi parancs. No most, az áteredő bűn, a rosszra hajló természetünk miatt elkerülhetetlen a szeretetlenség, a megbántás, a sebek ejtése. Miközben erre teljesen erővel törekednünk kell, mármint a szeretetre és nem a sebek ejtésére, közben arra is figyelmet kell szánni, hogy ha mégis megtörtént a megbántás, akkor utána legyen megbánás is, és főként: bocsánatkérés. Ezek mind kulcsfontosságúak. Valójában nem az nem kerülhet a mennyországba, aki bűnt követ el, hanem az, aki nem bánja meg a bűnét, aki nem kér bocsánatot - jó Istentől és megbántott embertársától. Törekedjünk tehát mind a kettőre. Mindig igyekezzünk szeretni, ezt ki is mutatni, s amikor ez nem sikerült, akkor sincs semmi vész, csak ne halogassuk a bocsánatkérést. Ebbéli törekvésünk egyébként arra is jó, hogy közben fejlődünk, egyre jobban megértjük ezeknek a folyamatoknak az értelmét, értékét. Jó kis munka ez, amit már itt a földön is lehet élvezni, s az odaáti boldogság pedig majd ráadás lesz. Nem érdemünk jutalma, hanem Istenünk érdemtelenül nekünk adott ingyenes ajándéka.
Tisztelt lelkiatya! Kérem, levelem ne jelenjen meg teljes terjedelemben. ...sok éve vagyunk házasok. Egy jó ideje a testi kapcsolatban nem sok örömöm van... Olyat is javasolnak orvosok hasonló problémákkal küzdőknek, hogy foglalkozzanak pornográfiával a testi kapcsolat előtt. Ez viszont tudtommal tilos. Mit tanácsol lelkiatya, mit tegyek?
A házastársak között a testi kapcsolat a lelki kapcsolatnak a kifejeződése. Ha nincs harmónia a testi kapcsolatban, akkor minden bizonnyal hiányosság van a lelki harmóniában is. Ezért semmiképpen sem javasolt pusztán az érzékiség fölgerjesztésével rásegíteni a testi kapcsolatra. Nem tudom, lehet, hogy az adott pillanatban nyújt - hogy úgy mondjam - technikai segítséget, de a házaséletnek ez a testi része messze több, mint pusztán technika. Az egyik legfontosabb pont, hogy tudjanak erről nyíltan beszélni. Az apróbb részletekről is, hogy mi jó és mi nem jó, hogyan tudnak egymásnak nagyobb örömet szerezni. Ez az egyszerű karácsonyi ajándékok esetében is elengedhetetlen, hát még ennél a roppan összetett, a legmélyebb érzelmi területekre vonatkozó nagy titok terén. A másik tanácsom, hogy beszéljék meg a kapcsolatukat is. (Van, hogy ebben segíteni tud egy harmadik személy. Főként hosszabb ideje házasságban élő személyeknél, akik esetleg a megszokottság, a megrögzöttségek miatt már nem tudnak egymásnak újat mondani, egymást másként látni. Holott elengedhetetlen volna ez a mindig megújulásra kész nyitottság.) Természetesen nagy megértés is szükséges a harmonikus testi kapcsolathoz. Figyelni kell egymás testi és lelki igényét, szükségét, és nem szabad önzőnek, kivált nem erőszakosnak lenni. Lassan alakul a házaspárok között ennek a szép titoknak a föltárulása. Sok házaspár számolt be már arról, hogy húsz-harminc év után is nyílt lehetőségük a testi kapcsolatuk megújítására. De csakis úgy, hogy egyben a lelki kapcsolatuk is újult, fejlődött. Szorosan összetartozik ez a kettő.
Kedves Lelkiatya. Azt szeretném kérfezni, hogy katolikus hívő használhatja a Gedeon Társaság által kiadott protestáns Újszövetség Bibliát?
Igen. Néha én is használom, mert jól elfér a zsebemben. Ismereteim szerint nem hivatalos, de megbízható fordítás.
Kedves Atya! 20 éves, dolgozó felnőtt fiammal élünk együtt, akivel jó a kapcsolatom, a kisebb nézeteltéréseket leszámítva néha. Nem szoktam beleszólni a dolgaiba. Egy dolog van amihez ragaszkodom az,az hogy a barátnő ne maradjon éjszakára nálunk. Úgy gondolom hogy ezzel helyeselném a házasságon kívüli kapcsolatukat. Én hívő (ortodox) vagyok, a családom nem vallásos. A férjem más okból, de szintén nem szeretné ha a kislány nálunk aludna. Fiam ismeri a véleményemet a házasságon kívüli kapcsolatról, elmondtam neki egyszer, amúgy nem szólok bele a dolgaiba, hogy hogyan él. Többen támadnak viszont ezért engem,(családon kívül) hogy ráerőltetem a nézetemet a gyermekemre, túlságosan konzervatív vagyok, főleg hogy rajtam kívül senki nem hívő a családban és hogy ne féljek, mert nem fogok elkárhozni emiatt. Rosszul esik, mert azt gondolom hogy részemről az idegen bűnök kategóriájába tartozna a fent említett szituáció, ha beleegyeznék. Szeretném megkérdezni, atya a véleményét. Köszönöm szépen! J.
Kedves J.! Legyen továbbra is erős! Ha kitart ebben az álláspontjában, ezzel nem csak a fiának, az ő gyermekeinek tesz jót, de az egész társadalomnak is, hogy nem hagyja terjedni a fertőt. Azt el tudom képzelni, katolikus családokban hallottam már erről, hogy olykor ott is maradhat a házban a barát vagy barátnő, de azzal a nyilvánvaló játékszabállyal, hogy nem egy szobában alszanak. Ez sem veszélytelen, de ha a fiatalok számára is nyilvánvaló a tisztaság megtartása, akkor ez lehetséges. Ha viszont közben őrködni kellene, hogy be ne menjenek egymáshoz, az mindenki számára megalázó lenne. Tehát csak olyan esetben tudom ezt elképzelni, amikor a fiatalok számára is kincs a szüzesség őrzése. Ha azonban a fia úgy szeretné a kedvese ott alvását, hogy akár egy szobában is legyenek, akkor ennek semmiképpen sem szabad teret engedni. Nagy szükség van olyan szülőkre, olyan családokra, ahol ez az érték megvan, ahol nem restellnek küzdeni is ezért. Néha küzdeni kell a fiatalokkal, küzdeni a rokonokkal, a környezettel, szinte küzdeni kell az egész világgal. De azért, mert sokan mondják, hogy a szüzesség nem érték, azért az továbbra is hazugság marad. Nem szabad engedni neki. Úgyhogy ne inogjon meg ebben, legyen továbbra is következetes és erős!
Tisztelt Atya! Az alábbi kérdésem lenne: nemrég életgyónást szerettem volna végezni, azaz ezt meg is tettem, de a gyónás után egyre több és több dolog jutott eszembe, melyet kifelejtettem és még bele kellett volna foglalni. Tudom, hogy kifelejtett bűnök is eltörlődtek, de arra jutottam, jó lenne az életgyónást megismételni, alaposabb készület után. Ugyanakkor erre a leginkább csak pár hónap múlva lesz lehetőségem, akkor tudok ugyanis rá - egy lelkigyakorlat keretében - igazán jól felkészülni. Addig viszont szeretnék még gyónni. Lehetséges-e az, hogy az életgyónásból kifelejtett bűnöket tehát nem az időrendben következő, hanem egy későbbi gyónasba, amely a már alaposabban előkészített életgyónás lesz, foglaljam bele? Előre is köszönöm.
Nem javaslom. Mármint az életgyónás megismétlését. Ez most így sikerült, nem minden tökéletes az életünkben, ezt is el kell tudnunk fogadni. Semmi biztosíték nincs arra ugyanis, hogy alaposabb fölkészülés utáni gyónást követően ne jutna később megint valami az eszébe. Nem érdemes ezeket gyűjtögetni. A gyónásnak épp az a lényege, hogy ezeket letesszük, ott hagyjuk Jézusnál. Az életgyónás valójában inkább jámborsági gyakorlat, amely jót tesz a léleknek, de a bűnök eltörlésében nincs különlegessége, éppen olyan bűneltörlő hatású, mint minden más szentgyónás. Tehát nyugodtan gyónjon és áldozzon továbbra is, ezzel föl ne hagyjon! Aztán, ha mégis késztetést érez, átbeszélheti életét újra az ottani lelkiatyával a következő lelkigyakorlaton, de ismétlem, ennek jelentősége nem sok van.
Tisztelt Lelkiatya! Rájöttem, tényleg igaz, hogy több gyűlölet van bennem mint szeretet, tele vagyok gyűlölettel, utálattal főleg mások felé. Ez ellen nem lehet mit tenni. Mikor már a saját anyukám mondja, hogy azért nem kell utálattal lenni mindenki iránt... Már Isten sem akar engem megváltoztatni. Pedig szoktam imádkozni hozzá..... :( Sokszor gondolok az öngyilkosságra. Az talán felszabadít... H.
Kedves H.! A gyűlölet méreg, amely főként azt gyilkolja, akiben van, de annak is ártalmas, akire irányul. A szeretet balzsam. Elsősorban azt gyógyítja, aki szeret, de arra is jó hatással van, akire irányul. Az embernek tehát szeretetre van szüksége, ezt Ön is jól tudja. Ha e nyilvánvaló tudás ellenére is úgy érzi, hogy nem tud szeretni, akkor meg kell keresni ennek az okát. Az Isten szeretetre teremtett minket. Mivel ezt is nagyon jól tudja, hisz éppen ezért éli meg ilyen fájdalmasan ennek hiányát, érdemes innen kiindulnia. "Mi lehet az oka, hogy bár tudom, hogy a szeretet a legfontosabb, én mégis képtelen vagyok rá?" "Miért van gyűlölet bennem, holott nekem is, a másik embernek is az volna jobb, ha a gyűlölet helyett szeretettel volnék feléje?" Tudja, itt nem elég "csak" az imádság. Föl kell tárni az okokat. Persze, ha imádkozik szeretetért, az is sokat számít, az is sokat segít, hogy megtalálja ezeket az okokat, de keresni is kell. Adott esetben akár külső segítséggel, lelki atyával vagy akár pszichológus szakember közreműködésével. Legalábbis így van, ha magunk nem boldogulunk, érdemes segítséget kérnünk. Önnek jelentős önismereti munkára van szüksége, hogy föltárja ezeket az okokat. Persze, ha föltárta, ez még nem a megoldás, de legalább tudja, merre induljon el. Az egészen bizonyos, hogy az Isten Önnek segíteni szeretne. Egyszerűen semmi oka nem lehet, hogy másként tegyen. Neki lényege a szeretet, nem is tud mást tenni, csak szeretni. Szóval, nyugodtan forduljon hozzá továbbra is, ne legyen türelmetlen. De ezt az önismereti munkát kezdje meg minél hamarabb. Az öngyilkosság pedig szintén egyszerű képlet. Az ördög leggyilkosabb kísértése. Miként a nevében is benne van. Azt hazudja, hogy odaát megnyugvás van, megszabadulás, holott a másik oldalon iszonyat van. Az itteni szenvedése végtelen szorzóval megsokszorozódik. Azt semmiképpen se válassza! Soraiból azt érzem, hogy nem rendszeresen és főként nem sokat imádkozik. Inkább imádkozgat. Ezt ne tegye! Imádkozzék forrón és állhatatosan!
Krisztusban szeretett Lelkiatya! Ki szeret jobban, aki szeretet ad (tevékeny - aktív) vagy aki szeretetet befogad (elfogadó-passzív)? Magam úgy gondoltam először, hogy bármilyen szeretetet a másiktól elfogadó fél szeretete a nagyobb, aztán kicsit utána gondolva pedig, hogy nem is olyan biztos, mert hisz a másik az adásért szintén áldozatot hoz. Lehet, hogy a kettő egyensúlya lenne a legigazabb szeretet jele két ember között, akár családi, akár baráti, akár munkahelyi szál vagy kényszerhelyzet köti őket össze. Viszont azt is érzem, hogy bele lehet fáradni a csak-adásba és a csak-befogadásba is egy adott kapcsolatban. S bár alapvetően megvan bennünk, hogy ki mire hajlik inkább: tenni vagy befogadni, de hogy a másikat is megértsem, a legnagyobb szeretet az, ha feladom a megszokott szerepemet és átlépek a másikéba, hogy megérezzem a másik mit élhet át a kapcsolatukban. Mit gondol erről? Válaszát szívből köszönöm. Lívia
Kedves Lívia! Valóban, az a legnagyobb szeretet, amikor az ember önmagáról megfeledkezve befogadja a másikat, tehát nem csak adni tud, de kapni, elfogadni is. S talán ez nehezebb is, nagyobb alázat kell hozzá. Az is érdekes, hogy - mivel nem vagyunk egyformák - van, akinek ez, van, akinek az a könnyebb. Éppen ezért nem lehet megállapítani, hogy mi az értékesebb. De nagyon helyesen látja, hogy az a legjobb, ha az ember egyensúlyra törekszik, s nem ragaszkodik a sajátjához, tehát még a saját szerepéhez sem. Mindkettőre érdemes törekedni, hogy adni és kapni is tudjak, s ebben mindig a másik szükségét, képességét, alkalmasságát kell figyelembe venni. Ezt meg lehet tanulni, a szeretet ugyanis tanulható. Persze, ugyanakkor ajándék is, amelyet kérni is kell. Mindenesetre olyan képesség, adottság, amelyben folyton lehet fejlődni egészen a sírig. Vagy mit is mondok? Egészen a mennyországig.
  1 
2
  3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016