Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenöt meg tizenkettő? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Lelkiatyám, lehet e öntöl személyesen súlyos életvezetési problémában segítséget kérni? Egy elveszett fiatal
Előre jelzem, nincs elveszett fiatal, nincs elveszett élet. Az Isten mindnyájunkat megtart. Javaslom, hogy írjon a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre, s akkor bővebben is el tudunk beszélgetni, hogy mire is van Önnek szüksége. Addig is imádkozom Önért.
Tisztelt Lelkiatya! Megfigyeltem, hogy az elmúlt félévben a Jóisten többször is megadta, hogy valahogy érzékeljek ott, ahol nem vagyok, legutóbb pl. hogy hol van szabad hely a parkolóban. Ezek a megérzések váratlanul, rendszertelenül és maguktól kijelentésként jönnek, de csak akkor, ha a másik rá kérdez. Ilyenkor önkénytelenül/tudattalan kimondom, és magamat is meglepem vele. Miként kell helyesen viselkednem ezzel kapcsolatban? Hálát adok Istennek e csodáiért, de magam nem értem, miért adja, mi a rendelése vele? Szívből köszönöm válaszát.
Igen, vannak ilyen, un. parapszichológiai jelenségek, melyeket a lélektan nem tud megmagyarázni. Akár Isten ajándékának is tekinthetők, de csak akkor, ha nem akar vele az ember mások előtt tetszelegni. Ezért a legjobb nem is beszélni róla másoknak. Az ilyen különleges ajándékok azonban megkövetelik, hogy az illető törekedjék még szorosabb kapcsolatra Istennel. Akkor nem fogja elvéteni a helyes arányt, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítson e jelenségnek, illetve arra is lesz rálátása, hogy mikor használja ezt képességét mások megmentésének érdekében. Ne féljen tehát tőle, de nem is kell túlértékelni a jelentőségét. Nem kell vele foglalkoznia különösebben. S mondom, ha az imaéletét buzgóbbá teszi, akkor megadatik majd, hogy teljesen nyilvánvalóan érzékeli, mikor kell használnia mások javára, s mikor nem.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Azt szeretném kérdezni, hogy a Teofil (Isten kedveltje / Istent kedvelő) névnek van-e magyar megfelelője, mint ahogy Amadeus a latinban vagy Gottlieb a németben?
Nem tudok ilyenről. Görögkatolikus egyházunk liturgikus szövegeiben a püspöknek állandó jelzője az istenszerető. De ezt ilyenkor nyilván nem keresztnévnek veszik. A Teofil nevet azonban a magyarok is használják. Ismerek olyan családot, ahol a kisfiú ezt a szép keresztnevet kapta.
Kedves Lelkiatya! Hogy tartsak ki erővel testben és lélekben a sok teendő közepette? Ha érzem, hogy kész vagyok a szeretetszolgálatra pl. a családomért, a társamért, de tudom, hogy magam erre kevés vagyok? Hogyan fordulhatok az Úrhoz, hogy átsegítsen, erőt adjon? Hogyan adhatom magam Istennek annyira, hogy Ő maga ne csak részben, hanem teljesen hathasson általam: az Ő erejével, az Ő szeretetével, az Ő kitartásával és türelmes irgalmával? Szívből köszönöm az útmutatását.
Az első és legfontosabb, hogy dolgozza ki az állandó erőforrást, vagyis az Istennel való állandó kapcsolattartást. Enélkül bármilyen jó szándékkal és elszántásággal állna is készen a szolgálatokra, a lelkesedése előbb-utóbb alábbhagy, kedve elszáll, lelkesedése kimerül. Ha sok a teendője, akkor kínálkozik a logikus következtetés, hogy kevesebb időt fordítson az imádságra. Ez tévedés! Természetesen józan mértéket kell találni, de ha valóban nagy elszántsággal szeretné szolgálni családját, hozzátartozóit, akkor legalább napi egy órát szánjon az imádságra. Ez lehet napi szent mise vagy más szertartás is, Szentírás olvasás, más személyes imák, Jézus-ima, rózsafüzér, de még inkább a zsolozsma bizonyos részei. Nyilván lehet ennél többet is, de általában ennél kevesebbet szoktak. A második fontos lépés, hogy ebből az Istenkapcsolatból olvassa ki, hogy mi valójában az Ön teendője. Ne zárja le röviden ezt a kérdést, hogy ezt úgyis tudja. Imádságban, elmélyülésben keresse, kérje Istentől a világos látást, hogy mindig tudja, az adott helyzetben mit kell tennie. Ha ezt követi, akkor az erő is meg lesz hozzá. "Aki meghívott benneteket, az hűséges, és végbe is viszi" (1Tessz 5,24). Persze, ne mulassza el azt is kérni. Ha pedig néha ennek ellenére is nehéz, ne csodálkozzék, van, amikor a kitartásunk, a hűségünk az, amely közvetíti a kegyelmet és nem az éppen végzett munkánk hatékonysága. Isten kegyelme fogja hatékonnyá tenni a munkáját, az életét.
Kedves Lelkiatya! Elnézést kérek, hiszen nem lelki tanácsért fordulok most Önhöz... Római katolikus vagyok, és egy görög katolikus liturgikus szövegre bukkantam, amit magyarul kell értelmesen visszaadnom. Mit jelent, Önök hogy éneklik ezt az antifónát (magyarul)? (Szent András antifóna) ?O bona crux, diu et jam concupiscenti animo preparata; securus et gaudens venio ad te; ita et tu exultans suscipias me, discipulum ejus qui pependit in te.? Jól értem, van annak értelme, hogy ezt a péntek előestéjén, csütörtök este, nyitott ajtóknál kell énekelni, és arra fordulni, amerről jönnie kell???? (Honnan "kell jönnie" - a Keresztnek??? ) Hálával előre is a válaszért!
Minthogy ehhöz kevéssé értek, megkérdeztem egy nálam jóval tájékozottabb és nagyobb tudású atyát. A következőt válaszolta. Ez nem görögkatolikus liturgikus szöveg, hanem Szent András latin zsolozsmájából való (a zsinat előttiből) , a vesperás Magnificat-antifonája (úgy tűnik, a szövegből kimaradt egy szó; persze, az is lehet, hogy ez egy másik szövegváltozat). Én így ismerem: O bona crux, diu desiderata, et iam concupiscenti animo praeparata: securus et gaudens venio ad te, ita et tu exsultans suscipias me discipulum eius, qui pependit in te. "Ó, drága Kereszt, régóta vágyom már rád, most pedig, hogy készen állsz számomra, lelkem feléd kívánkozik; nyugodtan és örömmel jövök hozzád, te pedig ujjongva fogadj engem, mint annak tanítványát, aki rajtad függött." A Szent András cselekedeteit és halálát elbeszélő (apokrif) akták szerint, melyből több verzió is fennmaradt, az apostol, amikor a kereszt elé vezették, ezekkel és más hasonló szavakkal üdvözölte szenvedésének eszközét. A mai zsolozsma (a római katolikus) is idéz ebből a keresztet magasztaló beszédből: Üdvöz légy, dicsőséges kereszt! Egykor Krisztus, az én Mesterem függött rajtad, most fogadd az ő tanítványát!
Tisztelt Lelkiatya! Nem tudom, hogy ebben a rovatban lehet-e imát kérni. Ha igen, kérem, imádkozzon egy rokonomért, aki súlyos betegségben van. Tisztelettel és üdvözlettel: Anonim.
Természetesen imádkozom az Ön szándékáért is. Amikor válaszolok, akkor is mindig imádkozom a kérdezőért és a helyzetéhez kapcsolódó személyekért is. Segítse és áldja az Úr Mindnyájukat!
Tisztelt Lelkiatya! Miért van az, hogy a nagy lelkek olykor úgy tesznek, hogy az mások szemében elsőre butaságnak, nevetségesnek hasson? Néri Szent Fülöpről is olvastam, hogy olykor tréfával élt és nem zavarta, hogy nevetnek rajta, olykor maga is mintha szándékkal hagyta volna, hogy félnótásnak nézzék. Ez vajon védekezés? Lehet titkolása a lélek mélységének? Szolgálhat-e arra, hogy Isten iránti legbensőbb viszonyukat/rajongásunkat vagy mély megindultságunkat az értetlenkedők előtt olykor ezáltal, magunkban titokban tartsuk? Szabad ilyet tenni? Ha igen, mikor? Válaszát szívből köszönöm.
Ez nagyon érdekes kérdés. A Keleti Egyház, főként Oroszországban ismeri és nagy becsben tartja a Krisztusért balgatagokat, akik a még erősebb Krisztus-követés miatt oktalannak, félkegyelműnek tettetik magukat. Ennek több összetevője is van. Ehhöz igen nagy alázat kell, és ezen alázatgyakorlat mélyítheti az Istennel való kapcsolatát. De az emberektől kapott gúny és megvetés még inkább késztetheti arra az illetőt, hogy ne az embereknél keressen megerősítést, hanem egyedül az Istennél, aki ismeri a belső világát. Aztán van, aki azért vállalja ezt a balgaságot, mert föl akarja hívni a figyelmet arra, hogy az emberek ne a világ tetszését keressék. Ehhöz hasonló lehet Néri Szent Fülöp esete, vagy más, hasonló szent magatartása, akik egyáltalán nem törődnek azzal, hogy ki mit gondol róluk, Nem föltétlen a megbotránkoztatás a céljuk, hanem az a hiteles magatartás, amely nem törődik az emberek véleményével. Ilyet szabad tenni, sőt, érdemes is törekedni arra, hogy az emberek véleménye minél kevésbé befolyásoljon a tetteimben, döntéseimben. Ne az embereknek akarjak tetszeni, hanem az Istennek. S ha ez valamikor nem esik egybe, akkor mindenképpen az Isten szándékát válasszam, ne az embereknek megfelelés elvárását.
Dicsőség J K ! Arra lennék kíváncsi, hogy hogyan vélekedik arról, hogy az utóbbi időben egyre jobban az érződik az egyházközségben, hogy az atyánk egyre kevesebbet foglalkozik híveivel, szinte leépít. Emellett viszont más irányú elfoglaltságára bőven akad ideje. Ez jó így ? Helyes ??? Válaszát várva ,tisztelettel ! Anonim
Tanácsom, hogy előbb beszélje meg ezt néhány személlyel az egyházközségből, hogy valóban így van-e, nem csak rosszul érzékeli a helyzetet. Ha ez többeknek is a meglátása, akkor semmiképpen se hagyják így a dolgot. Szólítsa meg az atyát, és mondja el neki ezt a meglátását. Ez nem tűnik könnyűnek, de mindenképp meg kell tenni. Különben részeseivé válnak az Egyház hanyatlásának. Előtte, persze, alaposan imádkozza meg a találkozást. Ha az atya nem veszi komolyan a figyelmeztetést, akkor újra keressék föl, most már ketten-hárman. Ha ezt sem veszi komolyan, akkor értesítsék az esperest vagy akár a püspököt is, de erről mindenképpen előtte tájékoztassák az atyát is. Ez így becsületes. S természetesen mindeközben nagyon imádkozzanak érte, hogy a Lélek vezesse a gondolatait. Mindig van remény a megtérésre, a jobbra fordulásra, ne adják föl ezt reményt. De hogy valóban be is következzék, ezért Önöknek is tenniök kell. Persze, ami a legtöbb, az érte mondott imádság.
Kedves Lelkiatya! Római katolikus vagyok,de az egész gyerekkoromban helyi sajátosságok miatt (kis falu stb.) úgy éltem ,hogy szinte évente 1-2 x volt latin rítusú szertartás a többi bizánci volt. Most 43 évesen tanulom a "saját" szertartásomat,bár az előzmények miatt( a nagymamám görögkatolikus volt) inkább a görög katolikus templomokban érzem magam otthon. Hiába tudom már a latin szertartás szövegét is,nem érzem magam otthon,nem kapom meg azt az összetartozás érzést ,azt a megnyugvást,mint egy bizánci szertartáson. Otthon görög katolikus imakönyvből imádkozom,mert sokkal jobban megérint. Próbálom erőltetni a keresztségben kapott rítus megismerését,de a szívem mégis inkább a keleti szertartás felé húz. Baj ez? Mit tegyek? Járhatok rendszeresen bizánci szertartásra? Anikó
Más esetek is vannak arra, hogy valaki nem a saját rítusában nő föl, s ezért lelkéhez közelebb érzi a másik rítust. Akár görög- akár római katolikusról van szó. Semmi rossz nincsen abban, ha Ön görögkatolikus szertartásokra jár. Javaslom, hogy az egyházközségi hozzájárulást a római katolikusoknál fizesse be ? ezen túl, persze, a görög egyházat is támogathatja, de kötelessége mégis a római katolikus felé van ? és járjon arra a szertartásra, ahol jobban tud imádkozni. Ez ugyanis mindennél fontosabb.
Szeretett Lelkiatya! Aki sokat kap, attól sokat is várnak el. Úgy érzem, mintha Isten és köztünk, teremtményei között egy olyan bizalmi viszony lenne, amely ahogy mélyül, mindinkább édes teherré válik. Az Úr mintha fokozatosan többet és jobban és egyre finomabban és ellenállhatatlanabul kérne. Vajon hogyan maradhatunk meg e szolgálatban hűségesen? Úgy hiszem ez az alábbi vers is Isten kegyelmének gyümölcse bennem, amit nem megtartani, hanem továbbadni kaptam. Hogy látja Lelkiatya? Köszönet gondolataiért. Megérezni az idők szavát, S benne az Isten akaratát Felérni ésszel a végtelent, Hányszor s meddig lehet? Dőreség időnek szabni határt, Megmondani mit mikor lehet, Kérkedni vele, ha a sejtés talált, Mert nincsenek véletlenek. Vannak életünknek kegyelmi percei, Mikor Isten enged látni és érteni, Mint sötét éjben ragyogó csillagok, Olykor felvilan nekünk is 1-2 titok. Maradni mégis csendes áhitatban, Nyitott szívvel, hálás-boldogan, Elfogadni, hogy a végtelenben Istenben, meglelhetem magam
Mindenképpen vegye komolyan ezt a belső indíttatást, belső hívást. Érdekes, elgondolkodtató, hogy egyszerre érzi az Istennel való mind bensőségesebb kapcsolatot, s ugyanakkor együtt jár ezzel az a késztetés is, hogy ezt az élményt, vagy inkább ennek erejét tovább adja másoknak. Ez még inkább hitelessé teszi ezt a belső tapasztalatot. Törekedjék ebben megmaradni és kérje is ehhöz az Isten kegyelmét. Nagy ajándék, amit óvnia de használnia is kell. Ezen túl pedig egyszerűen végezze a napi feladatait a legnagyobb odaadással, s amennyiben emberekkel van dolga, a legnagyobb szeretettel. Ha az Úr Isten ennél többet kér, nagy fordulatot az életében, teljes elköteleződést mellette, teljes önátadást, azt is értésére fogja adni, ne féljen, nem fogja elmulasztani. Amikor az Isten szól, szólít, az semmivel össze nem téveszthető. De persze, ez csak akkor van így, ha az ember is minden porcikájával arra törekszik, hogy meghallja az Isten szavát és hogy teljesítse is azt.
Tisztelt Lelkiatya! Én Református vagyok de megosztom önnel történetem mely nem rég történt, érdekel a válasza. Jött a szerelő aki 50 valamennyi éves lehetet.Meglátta a Házi Áldást a falon illettve a kersztet az asztalon és ikon is van nálunk,( Reformátusok vagyunk de szívesen tartok Szent Képeket amin a Megváltónk van hisz más felekezethez tartozunk de ugyanazt az Úrat imádjuk csak máshogy) Szóval meglátta és elkezdtett kérdezni a jövőmről hogy hol szeretnék tovább tanulni ( 15 éves vagyok) és bizony a teológia köztük van és elmondtam és azt mondta hogy nagyon király az a teológia és megkérdeztem miért tetszik neki ennyire azt válaszolta hogy szereti őket piszkálni és elmondta hogy ő ateista és olyanokat mondot amire én mint 15 éves hívő nem tudtam válaszolni elhallgatatot. Kihúzta magát és nevetett és amint befejezte elment. Nagyon felzaklatottam hogy mint keresztény nem tudtam válaszolni és azt hiszem hogy megkísértett az ördög, én őt az ördöggel egyesítem ön mit gondol? De a hitem nem rendűlt meg és imádkoztam érte a lelkéért este és bár sikerűlt elhalgatattni megkísértett a hitemet nem ingatta meg és nem is fogja és ezért hálás vagyok a Krisztusnak hogyy mindig velem van és megbocsáltja bűneimet. Ez a történetem várom válaszát. Köszönöm!
Kedves Barátom! Ez volt az első jelentősebb próba, amely a hitét meg akarta ingatni. Szerintem nagyon jól viszonyult hozzá. Valóban lehetséges, hogy ebben a korban még nem tud minden efféle támadó kérdésre válaszolni, de éppen az mutatja meg a hitét, annak mélységét és helyénvalóságát, hogy bár a piszkálódó kérdésekre akkor nem tudta megadni a feleletet, ez valójában mégsem ingatta meg Önt. Az pedig külön értékelendő, hogy megértette, hogy imádkoznia kell érte. Az ördöggel nem kell egyesíteni ezt az úriembert, erről nincs szó. Csak fölhasználta őt a gonosz, hogy ezt a támadást intézze a hite ellen. Éppen ezért kell imádkozni érte, de ezt meg is értette, nagyon helyesen. Biztosíthatom, hogy a jövőben lesznek még ilyen kísértései, vélhetően egyre nagyobbak. Amikor Jézus arról beszél: "Tudja a ti Mennyei Atyátok, hogy mire van szükségetek" (Mt 6,8), akkor ezt nem csak a ruhára, élelemre, hanem a lelkünk szükségleteire is értette. Tudja, hogy mit tudunk elviselni és mit nem. Szent Pál másutt ezt írja: "Hűséges az Isten, nem hagy erőtökön felül megkísérteni" (1Kor 10,13). De elbíznia sem szabad magát. Mondjon el egy imádságot azért is, hogy erősödjön meg a hite, hogy ez az eset ne elbizonytalanodásra, hanem megerősödésére szolgáljon.
Kedves Lelki atya! Milyen a jó böjt? Hogyan tehetjük a böjtünket imává? Köszönettel: Zsóka
Kedves Zsóka! A böjthöz nagyon fontos hozzákapcsolni a személyes szeretetünk kifejezését. Nem lehet a böjt személytelen, tárgyias magatartás csupán. Minden egyes lemondást Krisztusért vállalok, és ezt ki is fejezem neki. Persze, erre nem neki van szüksége, hiszen jól látja a lelkem, a szívem állapotát, de azért kell kimondanom, hogy bennem minél mélyebben tudatosuljon, hogy ezt Őérte teszem. Ha a böjtömből kimarad ez a személyes vonatkozás, hogy legalább egy fohásszal Krisztushoz ne fordulnék a lemondás idején, akkor valójában csak fogyókúráról van szó. Akkor is legyen imádságom, amikor elkezdem a böjtöt, amikor a fölajánlást teszem, de akkor is, amikor éppen az adott falatot teszem félre. Én azt szoktam mondani: "Uram, Teérted." Vagy: "Fogadd el, szeretetem jeléül ezt a csekélységet." Ezek az egyes fohászok is már sokat segítenek abban, hogy a böjtünket imává tegyük. Ha ezt még kifejezettebben akarom tenni, akkor a böjttel együtt az ima mennyiségét, rászánt időt is növeljem. A kettő erősíteni fogja egymást. (Nagyböjtben is így teszünk, eleve erre tanít az egyház liturgikus rendje.) De nagyböjtön kívül is figyelhetünk erre.
Kedves Lelkiatya! Többször is irtam már Önnek és sajnos mindig előjönnek az itthoni alkoholos problémák és már nagyon elegem van.Szeretnék elköltözni itthonról de sajnos nincs annyi keretem,ami hosszú ideig tartana.Van még egy évem a hétvégi főiskolából,de időközben jó lenne munka is,ami mellett ezt tudnám csinálni és függetlenedhetnék itthonról.Már arra is gondoltam otthagyom az iskolát akkor talán könnyebben elhelyezkedhetnék ha nem kötne annyira a hétvége.Már nagyon rosszul birom a nyomott légkört itthon,elegem van belőlük.Mindig ugyanaz folytatódik van hogy egy ideig minden sima utána jönnek a problémák a megtalált és eldugott ital,az anyám részéről apám meg a napokban fél délutánt kimaradt és holt részegen támolygott ki a kocsmából,úgy kellett hazavinni,ez nincs mindig igy,de a napi italozás az megvan.És amikor szóvá teszem neki akkor veszekszik multkor a karomra is rávágott emiatt,meg üvöltözik.Az anyám meg olyan mint egy vegetáló növény,nem reagál ha mondok valamit.Már addig fajultak a dolgok,hogy lelkileg terrorizálom őket.Sajnos van bennem egy olyan hajlam ha valaki bántó velem és jó ideig tűröm azt,egy idő után elkezdem lelileg bántani.Vérig sértenek a viselkedésükkel.Nem tudok velük együttérezni,megérteni őket,mert apám kritikus és szekálódó volt velünk mindig,az anyámnak meg közömbös,rideg,nem megértő megnyilvánulásai voltak és emiatt sokat szorongtam ha valamit kellett kérnem tőle vagy mondanom neki.És ezek a tulajdonságok egyikükben sem változtak.Az egyetlen pozitiv dolog,hogy amit tudtak megpróbáltak anyagilag biztositani és vannak dolgok amiket nekik köszönhetek.De ez sajnos nem minden.Nem birom ezt a környzetet nincs bennem itt béke,csak haragos,gyülölködő gondolatok vannak bennem.Minden veszekedés után lelkibetegnek érzem magam és szerenék megszűnni létezni,belefáradtam az egész életbe.Már abban sem hiszek,hogy van ebből kiút,megoldás,hogy Isten megsegit.Hivtak zarándokútra ahova egyébként szeretek menni,de azzal kapcsolatban is mélységes ellenérzés van bennem.Pénzbe kerül,bár nem olyan sok mde az ősszel egy kisebb szájsebészeti műtétre is kell mennem és az is pénzbe kerül.Sokszor voltam már ezen a zarándoklaton és nem hiszem,hogy ez megoldást hozna a problémáimra.Néha templomba is ellenérzéssel megyek és ott van a kisértés,hogy ne is menjek.Ugyanezt érzem gyónáskor is mikor ezek a bűnök terhelik a lelkemet,nincs is erőm azonnal feltárni őket,meg nem tdom menyni értelme van ha ugyis elkövetem utána.Azt hiszem nálam az ördög jól megtalálta a taktikát amivel távoltarthat Istentől.Az ad kis erőt,hogy vizualizálom és megpróbálom elképzelni,hogy milyen lesz ha elköltözök a közeli városba.Félek,hogy egyedül kell ebbe belevágnom,de az hogy elképzelem a dolgokat,meg jutnak eszembe ötletek,hogy mibe és hogyan kapcsolódhatnék be segit megbarátkozni a gondolattal.Talán igy a szüleimet is könnyebb lenne szeretnem.Ön szerint milyen gyorsan kellene realizálni a költözést? Köszönöm,hogy meghallgatott!
Drága Testvérem! Minél hamarabb. Újra és újra mondom, nem fog megoldást találni, amíg ki nem lép ebből a környezetből. Ne féljen ettől a lépéstől! A hit és a bizalom azért nagyon fontos, mert akkor látja meg az ember a kiutat, a segítséget, akkor tudja lelkébe fogadni a felülről érkező erőt. A kishitű ember csak vergődik a nehézségek hullámain, míg a bízó ember meglovagolja azokat. A templomot, a szentgyónásokat, főként a szentáldozást el ne hagyja. Inkább menjen hétköznap is, ha tud. De az első a kilépés. Minél tovább halogatja, annál nehezebb, illetve annál nagyobb lesz a törés, annál keserűbb lesz minden vele járó nehézség. Tehát lépjen bátran, Istenben bízva, Istenre hagyatkozva! Az iskolát lehetőleg semmiképp se hagyja abba. Azt meg később bánná meg nagyon. Vegyen erőt ezekhöz a feladatokhoz, és csinálja végig. Meglátja, szép fordulatot fog hozni az élete. Nem föltétlen már ez az elköltözés, ez még csak az első lépés. Látja, már ha csak rágondol is jobban érzi magát. Legyen bátor és bizakodó! Ne féljen lépni! Én is imádkozom Önért, hogy Istenünk akarata szerint sikerüljön.
Kedves Lelkiatya! Úgy gondolom hogy szertartásainknak gyönyörű részét képezik a zsoltárok. Nagyon szép szövegük van és képes az ember teljesen hatása alá kerülni. Mostanában azonban elgondolkodom azon hogy miért veszünk bele minden zsoltárt szertartásainkba. Sok műnek a szövege átkot mondd, rosszakarat sugárzik benne, vagy esetleg túlzott önsajnáltatás. Ez a tipikus "mindenki rossz csak én vagyok kitartó az Úr szolgálatában". Istent dicsérő eseményen miért kérünk átkot vagy rosszat a másik emberre? S közben Jézus azt tanítja hogy imádkozzunk ellenségeinkért, s úgy szeressük őket mint saját magunkat. A kettő kicsit furcsán összeegyeztethető. Mit gondol erről?
A zsoltárok valóban gyönyörűek, de szépségük mellett van egy másik nagy értékük: nagyon igazak. Az ember minden lelki rezdülését, indulatait, örömeit, bánatát képesek kifejezni. Akár úgy is lehet használni őket, hogy az ember éppen adott lelkiállapotának megfelelő zsoltárt keres és azt imádkozza. Ennél azonban jobb, ha állandó rend szerint imádkozzuk a zsoltárokat, és ráhagyjuk a Teremtőre, hogy ő hozza össze vagy kapcsolja össze az adott élethelyzetünket az éppen adott zsoltárokkal. Ebben az esetben mélyebben átjárnak bennünket a zsoltárok, a mélyebb értelmüket is jobban magunkévá tudjuk tenni. Van olyan törekvés, hogy a keményebb, átokszerű zsoltárokat vagy legalább az ilyen tartalmú sorokat kihagyják a zsolozsmából. Én azon vagyok, hogy nem érdemes így válogatni, s nem kell okosabbnak lennünk, mint a kinyilatkoztatott imádságos könyv, a Biblia, illetve maga a Zsoltároskönyv. Indulataink, bizony vannak, akár bevalljuk, akár nem. Ha nem vesszük be az imádságokba, a zsoltárokba, akkor másutt törnek elő, az imádság körén kívül. Az vajon jobb? Mindent az Isten színe elé kell vinnünk, nem csak a jólfésült dolgokat. Az igaz viszont, hogy embertársainkra nem kívánhatunk rosszat, kivált nem az imádságban. Az atyák azt javasolják, hogy az átokzsoltárokat, illetve az ehhöz hasonló sorokat sohase embertársainkra értsük, hanem átvitt értelemben az egyetlen ellenségünkre, az ördögre. Ha így tekintjük ezeket a sorokat, akkor mindjárt a helyükre kerülnek. Kell bizonyos elvonatkoztatás, több rétegbeli értelmezés ehhez. De szükséges is, hogy így legyen, mert akkor ez a törekvésünk segít helyére tenni az egyébként is meglévő indulatainkat, amelyre fentebb utaltam. Azokat ne elfojtani, kiirtani akarjuk - úgysem fog menni -, hanem helyes irányba terelni. Nem emberekre, mert az emberek sohasem ellenségeink. Ha annak tűnnek, az csak a sátán játéka, s valójában ők inkább áldozatok. Sohasem rájuk haragszunk, hanem az igazi ellenségre, a gonosz erőkre. Ebben is nagyon sokat tudnak segíteni a zsoltárok, ha helyesen imádkozzuk őket.
Kedves Lelkiatya! Mennyire vegyük komolyan az álmainkat? A Biblia szerint Isten az álmokon keresztül is üzen, de van a saját képzeletvilágunk is, amelyik napunk alakulása szerint olykor alkothat sok furcsa képzetet. Vajon hogyan lehet megkülönböztetni, helyén kezelni az álmainkat? Olyan érzésem van, hogy egyes esetekben valóban történik valami, azaz tényleges eseményről/találkozásról van szó, bár "csak" lelkiekben. Saját tapsztalásom, hogy elhunyt keresztapám nem sokkal halála után, álmomban megjelent, beszélgetett velem, boldogan, épen és egészségesen és mikor mondtam neki, hogy de hisz ő meghalt, győzködött, hogy nem, ő él. Addig mondta, tanúsította, míg valóban elhittem neki és ezután nyomban felébredtem. Mi a meglátása ezek kapcsán? Tud-e esetleg olyan katolikus szellemiségű könyvről, amely ezt a kérdéskört részletesen vizsgálja és Ön szerint hitelesen teszi? Köszönettel: Zsóka
Kedves Zsóka! Bevallom, nem tudok ilyen könyvről. De ha valóban nincs, akkor azért, mert ez a kérdés korántsem olyan jelentős, hogy könyvet kellene róla írni. No, persze, van rengeteg álmokat magyarázó könyv, de Ön hiteles írást kért tőlem. Ugyanis az álmok esetében arról van szó, hogy az alvó ember agya bizonyos mértékben tovább munkálkodik. Azokkal az ismeretekkel dolgozik, amelyek korábban érkeztek, belevegyítve a belső vágyakat, gondolatokat, még az érzéseket is. Ezeknek egyvelege az álom, amelynek aktivitása még az alvó állapot fokozataitól is nagy mértékben függ. Tehát leginkább nem érdemes foglalkozni az álmokkal. Ugyanakkor hozzá kell tennünk, hogy az álmaink is hordozhatnak elgondolkodtató üzeneteket. Az ember életében lehet egy-két meghatározó álom, amelyet - érdekes módon - nem is felejt el, mélyen a tudatába ivódik. Az elhunyt szeretteink megjelenései az álmokban szintén inkább a mi érzelmi kötődésünk eredménye. Ezzel együtt is lehetségesnek kell tartanunk, hogy a Mindenható ezt az emberi képességet, tevékenységet is föl tudja használni arra, hogy bizonyos hatásokkal megérintsen bennünket. De ez - tapasztalatom szerint - nagyon ritka. Ezért is írtam az elején, hogy nem is érdemes különösebben foglalkozni vele. Ha valóban isteni üzenet hordozója, az olyan erős, hogy utána nem is kezd el gondolkodni az ember, hogy ez vajon mi lehetett. Ha álmunkban jelenik meg valaki, aki nemrégen hunyt el, akkor javasolni szokták, hogy Szent Liturgiát (szent misét) végeztessenek érte. Ez egészen bizonyosan nagy lelki hasznára van mindenkinek: annak is, akiért imádkoznak, de azoknak is akik az illetőért imádkoznak.
    ... 6 7 8 9 10 
11
  12 13 14 15 16 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016