Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenkilenc meg nyolc? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya ! Információra és tanácsra is szükségem lenne igen kellemetlen témával kapcsolatban, igy ha nem válaszol nekem megértem , de akkor segítség nélkül maradok. Az első kérdésem Mk evangéliumból való 16, 17-18. Mit jelent pontosan az a kifejezés hogy kigyókat vesznek fel? A második kérdésem hol találok a megyénkben leközelebb ördögüzéssel foglalkozó papot, vagy kinek az engedélye kell hozzá, hogy találkozzak ebben a témában illetékes személlyel, kérem segítsen. Henrietta
Kedves Henrietta! Az, hogy Jézus követőivel ilyen dolgok történhetnek, hogy kígyókat vesznek a kezükbe, ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak (Mk 16,18), alapvetően azt jelenti, hogy semmi baj nem érheti őket. De átvitt értelemben is értelmezhetjük, vagyis, hogy a bűnt és kísértést jelképező kígyó ártalmatlannak bizonyul velük szemben, Krisztus erejével legyőzik a kísértéseket és a bűnt. Ugyanakkor sejtem, hogy ez a kérdés nem csupán biblikus érdeklődése miatt fontos az Ön számára. Azt javaslom, hogy írjon személyesen a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre. Akkor talán személyesebben tudok Önnek segíteni.
D. J. K. Kedves Lellkiatya. Nagy döntés előtt álok. Minél jobban közeledek a célhoz annál jobban megingok. ... Nagyon szépen köszönöm megtisztelő válaszát.
Én jó szívvel bátorítom a kapcsolatuk rendezésére, a házasság megkötésére. A családban mindig vannak nehézségek, azok elől nem lehet elmenekülni. Kifejezetten szép feladat megnyerni a másikat, akik a leendő feleségének családjából valók. De nem ez az elsődleges, hanem, hogy kapcsolatukon legyen rajta Isten áldása. Emiatt mindenképpen érdemes megtenni ezt a nagy lépést. Nem nagy csinnadrattával. Az is elegendő, ha két tanúval együtt mennek el a templomba, és ott végig imádkozzák ezt a házasságrendezésre vonatkozó szertartást. Egészen más kötelék fogja Önöket összefűzni, nem csak az emberi vonzalom. Azt a nagyon hideg racionális érvet is melléteszem, hogy - ha jól sejtem - Ön nemigen fog már más párkapcsolatot kezdeményezni. Ha netán nem sikerül ez a házasságkötésük, és mégsem egy fedél alatt rögzül végérvényesen az életük, Ön már megtette a szükséges lépést, attól kezdve nyugodtan részesülhet a bűnbánat és az Eucharisztia szentségében, még ha nem sikerült is ez a véglegesítés, és ne adja Isten szétköltöznek, Ön már teljesen kiengesztelődött az Istennel és továbbra is járulhat a Szentségekhöz. Éljen hát ezzel a lehetőséggel!
Többször szó esett a tizedfizetésről. Kétgyermekes házaspár vagyunk,kb 250 ezer ftból élünk egy kétszobás házban.Nagyobb fiunk pár év múlva házasulandó korba kerül, ide nem tudja majd hozni a feleségét.Takarékoskodnunk kell, hogy majd támogathassuk a lakásvásárlásban.Szerintem nem várható tőlünk, hogy jövedelmünk 10 %-át jótékonyságra fordítsuk, 1-2 % a reális.
Természetes. Ez nem is elvárás. Ez az a túlzás, amelyre csak akkor vállalkozhat az ember, ha arra valóban a Lélek indítja. Egyházunkban tanácsként van megfogalmazva a jövedelem egy százalékának a fölajánlása. Pontosan úgy, ahogy Ön is mondja. Ha már 2 százalékot ajánlanak föl, az már nagylelkű hozzájárulásnak számít.
Tisztelt Lelkiatya! Római katolikus vagyok, és évekig gyakoroltam is hitemet. Mai napig olvasgatom a rk. lelki irodalmat. Az elmúlt 1-2 évben sorozatos tragédiák (halálesetek) történtek a családunkban. A hitemet nem veszítettem el, viszont a tragédiák közepette nem találtam nyugalmat a rk. miséken, szertartásokon, a "külsőségek" inkább zavarni kezdtek. Mindent olyan üresnek és távolinak éreztem. Elkezdtem a Bibliát olvasni, majd néhány alkalommal elmentem egyik-másik református istentiszteletre (a családunkban van egy olyan ág is), és ott olyan nyugalomra leltem, hogy nem vágyok vissza misékre. Nekem az adott békét, hogy Jézus Krisztus az egyedüli út az Atyához és a Szentlélek jár közbe értünk. Mióta csak az Atya segítségét kérem, Krisztust elismerve, és mellőzöm a szentek segítségül hívását, misék, szertartások külsőségeit, letisztultabb a kép és igazi nyugalomra leltem. Az istentiszteleten nincs szó szentekről, nem kell leborulni, viszont minden istentisztelet Krisztusra mutat. A közösségbe első perctől befogadtak, bátorítanak, segítenek, segítjük egymást kölcsönösen. Nem akarok felekezetet váltani, nem degradálom a rk. misét, hitvallást, szertartást, egyszerűen úgy érzem legbelül, hogy az Úr vezetett át a református közösségbe, ahova úgy megyek, mintha haza mennék. Rengeteget imádkoztam ezzel kapcsolatban és megerősítve érzem azt, hogy itt a helyem, a ref. közösségben. (Nem egyetlen konkrét közösséghez kötődve, bár van az is, hanem általában). Ön mit gondol erről? Bűnt követek el ezzel? Mit kell(ene) tennem? Maradhatok itt a jelenlegi ref. körben? Tisztelettel: Á.
Kedves Á.! Az utolsó kérdésére válaszolok először is: igen, jelenleg nyugodtan ottmaradhat. Ebben a válaszban főként az ideiglenességet hangsúlyozom: jelenleg. Nem akarom Önt abba a nehéz helyzetbe hozni, hogy lebeszéljem a református istentiszteletről, ha ennyire jól érzi ott magát. Meglepő, hogy inkább ott találta meg a lelki békéjét, de nyilván megvannak ennek is a maga lélektani okai. Úgy tűnik, a katolikus szertartásoknak valami gyenge, üres változatát volt alkalma megismerni. Hiszen a szentek közössége (melyet a református egyház is vall, csak mostanában ezt nem nagyon hangsúlyozzák) sokkal inkább az Istenhez közeledésünk színességét, gazdagságát nyújtja, nem pedig teher vagy távolságot keltő körülmény. Mint amikor egy nagy családba tartozunk, ahol szentek is vannak, nem csak korlátokkal terhelt földi emberek. Érdemes rátalálni a szentek barátságára, mert ez segít, hogy mi is úgy tudjuk szeretni Istent, ahogyan ők szerették. Ugyanakkor a katolikus egyházban nem is a szentek jelenléte, megszólíthatósága, barátsága a legfontosabb, hanem az élő szentségek. A Szentségekben magát Krisztust kapjuk valóságosan. Főként az Eucharisztiában, és az ahhoz vezető bűnbánat szentségében. Azt tudom elképzelni, hogy sokkal befogadóbb közösséget talált ezekben a református gyülekezetekben, és lelkiállapotának megfelelően ez sokkal többet nyújtott Önnek. De hosszú távon semmiképp sem javaslom, hogy eltávolodjék, elszakadjon a Katolikus Egyháztól. Járjon el nyugodtan a református gyülekezetbe is, hallgassa az ottani tanítást, olvassa a Szentírást (ez is állandó tanács a Katolikus Egyházban is), de lehetőleg járjon el katolikus szertartásokra is, gyónjon, áldozzon rendszeresen. Hogy a szentségek adta isteni erőt ne hagyja ki az életéből a jóérzéssel megtapasztalt közösség és egyéb lelki érzések miatt.
Kedves lelkiatya! Valamit nem értek. Karácsony előtti 2. vasárnap, a szent ősatyák vasárnapja (Lk 14,16-24), melyen Jézus test szerinti őseire emlékezünk, és föl is sorolunk 57 prófétát, szentet, főpapot. Karácsonyt megelőző vasárnap, az (ószövetségi) szent atyák vasárnapja, ahol az evangéliumban Jézus családfáját olvassuk, tehát Jézus valódi őseiről emlékezünk. Ők viszont a közvetlen, vér szerinti ősei. Ez a ünnep azért fontos, mert megmutatja, hogy az ősei között gyarló, sőt, bűnös emberek is voltak. Miért n evezzük akkor ezt a vasárnapot szent atyák vasárnapjának, és a másikat ősatyák vasárnapjának, amikor logikailag fordítva kéne lenni? Miért tesszük hozzá az elsőhöz, az ősatyák vasárnapjához, hogy Jézus test szerinti őseire emlékezünk, amikor azokról pont a másik vasárnapon emlékezünk meg?
Hát, nem is olyan egyszerű a kérdés. Először is: nem csak az evangéliumi szakaszt kell figyelni, sőt, elsősorban nem azt - mármint a névadást illetően - hanem inkább a szent szolgálatok énekeit. S valóban, már ha csak a tropárokat is nézzük, elég világos a különbség: ősatyáknál - Dicsekszenek a szentek a dicsőséggel, hogy az ő törzsükből való az áldott gyümölcs; szentatyáknál - A nagy hitvallók, a három szent ifjú... Másodszor: a görögben az első vasárnap elnevezése: ?????????? (propateresz), a második pedig egyszerűen a karácsony előtti vasárnap. Az ószláv tesz valóban ilyen különbséget: Nedelja svjatyx pra-otec, ill. nedelja svjatyx otec. De az sem kizárt, hogy egyszerűen csak a kronológiai sorrendet akarták vele megkülönböztetni (tehát, hogy az egyik vasárnap megelőzi a másikat). Kezdetben nagyjából ugyanaz volt a két vasárnap megemlékezésének a tartalma, sőt, talán nem is volt, csak egy vasárnap. Aztán, ahogy nőtt a karácsony ünneplésének súlya, kinőtte magát ez a megelőző időszak is, és innen vannak a következetlenségek. A Szentatyák vasárnapján valóban azt olvassuk a görög Méneában is, hogy az Ádámtól Józsefig élt összes ószövetségi atya emléke, de valójában, ha az énekeket nézzük, legalábbis a liturgia feltételezhetően legősibb rétegét (konták, tropár), azokban szó sincs az atyákról, csak Dánielről meg a három ifjúról. Ez azért van, mert a hangsúly inkább a jövendölések beteljesülésén, az előképeken van (melyek közül a legfontosabb az ifjakat el nem emésztő kemence). A Nyikon pátriárka előtti orosz szerkönyvek tartalmazzák a "kemence ténykedését", amit még Bizáncból hoztak, de ott később ez a szokás kihalt. Viszont Moszkvában, Novgorodban ill. sok más orosz székesegyházban egészen a XVII. századig élő gyakorlat volt a két vasárnap valamelyikén (ebből is látszik, hogy nagy különbséget ekkor még nem tettek). Ez nem volt más, mint egy misztériumjáték, tulajdonképpen. Dániel-játék, amit a Szent Atanáz Főiskolánk kántorszakosai is minden évben elénekelnek, csak sokkal dramatikusabb módon: az ambon helyére valóságos kemencét építettek, és ez átszőtte az egész istentiszteletet, a vecsernyétől az utrenyéig. Néhány képet ezen a címen lehet erről találni: https://yandex.ru/images/search?text=%D0%BF%D0%B5%D1%89%D0%BD%D0%BE%D0%B5%20%D0%B4%D0%B5%D0%B9%D1%81%D1%82%D0%B2%D0%BE&noreask=1&lr=10445 Egyébként Eisenstein Rettegett Ivánról készült filmjében is ezt a liturgikus cselekményt jelenítik meg. No, de ez már messzire visz, Lényeg, hogy a hangsúly sem az atyákon, sem az ősatyákon, hanem az előképeken van.
Tisztelt Lelkiatya! Amiatt van lelki szenvedésem, mert meghalt a férjem és ... Kérem levelem ne jelenjen meg a nagyközönség számára. Köszönöm!
Teljesen természetes emberi jelenség az érzéki vágy. Akkor is, ha van házastársa az embernek, akkor is, ha nincs. Az érett személyiség egyik fontos feladata, hogy ezt kézben tartsa, ne hagyja, hogy eluralkodjék rajta, kivált, hogy olyan tettekre vigye, amely ellenkezik a Teremtő akaratával, aki nekünk ezt a különleges adottságot ajándékozta. A szüzességben élők, papok, szerzetesek szintén együtt élnek ezzel a jelenséggel, olykor kemény harccal kell megküzdeniök ezért a tisztaságért. Nekik mégis talán annyival könnyebb, hogy ők erről önként lemondtak Jézusért és az Isten országáért, s kezdettől fogva készek erre a küzdelemre. Akinek úgy alakult az élete, hogy nem élheti meg ezt az érzéki vágyat a maga természetességével a házasságban, annak is feladata a tisztaság megőrzése, de annak talán éppen emiatt nehezebb ennek elfogadása. Mégis azt javaslom, hogy az Istenre figyelve, az Isten akaratát egyre inkább keresve és megvalósítva ajánlja föl ezt a küzdelmet az Úrért. Érdemes erről szerzetesekkel (az Ön esetében szerzetesnőkkel) beszélgetni, mert ez erőt adhat ennek a megfelelő feldolgozásában. Ugyanakkor nem kell ezt a jelenséget szégyellnie. Meggyónni csak azt kell, ha engedve ennek a kísértésnek, esetleg ebből fakadó cselekedet gyöngíti a lelkét. De már a fantáziálás is lehet ilyen cselekedet. Bár azt szokták mondani, hogy az özvegyek esetében nincsen abban semmi kivetnivaló, ha az ember fölidézi magában azokat a szerelmes perceket, amelyeket azzal a személlyel töltött, akit annak idején annyira szerethetett. Azt mindenképpen tanácsolom, hogy áldozzon rendszeresen. Ez semmiképpen sem halálos bűn, amely miatt távol kellene maradnia az Eucharisztiától. Mint gondolati bűnt időről időre meggyónhatja, de semmiképp se játsszon hangsúlyos szerepet ez a dolog a lelkiismeretében.
Tisztelt lelkiatya! Milyen lelki tényezők visznek arra egy teljesen átlagos embert,hogy hatalmat alakít magának és át formája az emberek mentalitását a maga köré fűzött személyi kultusszal. Itt a 20.századi diktatórikus államokra gondolok (Hitler,Sztálin,Rákosi Mátyás). Válaszát előre is köszönöm.
Hosszú tanulmányra volna szükség ahhoz, hogy erre a kérdésre kimerítő választ adhassunk. Az a véleményem, hogy nem nehéz diktátorrá lenni. Csaknem mindenkiben van erre hajlam - jobban talán a férfiakban -, s ha olyan körülmények alakulnak, bizony, könnye belecsúszhat az ember. Kicsiben is gyakran lejátszódik ez. Még az óvodás gyermekek körében is óhatatlanul kialakul, hogy ki a vezér egyéniség. Ugyanígy folytatódik ez az iskolában, s később a társadalmi beilleszkedés játékterén is. Kifejezetten erős emberi nagyság kell ahhoz, hogy valaki, aki akárcsak egy kicsit hatalmat is kap, el ne induljon a romlásnak ezen az útján. A véres diktátorok szinte mind hitvány egyének, eltorzult személyiségek voltak. A környezetük tette azzá őket, amivé lettek. Ami mindebből személyes következtetés lehet, hogy az ember tudatosan törekedjék arra, hogy ne akarjon mások fölé kerülni. Jézus is arról beszélt, hogy az ilyen "... legyen mindenkinek a szolgája". Ez az evangéliumi válasz erre a bűntől megfertőzött emberi jelenségre.
Dicsőség Jézus Krisztusnak. Kedves Lelkiatya, együtt élek egy özv.asszonnyal, én is özv. vagyok. Egyházi esküvőt szeretnénk. A Hölgy református, én gk. vagyok. Van - e akadálya? Szép korúak vagyunk. Köszönöm szépen megtisztelő válaszát.
Csaknem bizonyos, hogy semmi akadálya annak, hogy egyházi kötelékben szentesítsék a kapcsolatukat. Javaslom, hogy keresse föl a parókus atyát, ő elmondja a szükséges dolgokat, és szépen rendezhetik életüknek ezt a részét. Lehetőleg ne is késlekedjenek megtenni ezt a lépést!
Tisztelt lelkiatya! Katolikus fiatal vagyok és olyan problémám van hogy van néha amikor imádkozok nem érzem annak bensőséges mivoltát. Mármint úgy érzem mintha pl csak egy verset felolvasnék. Valamikor na is tudok hozzá kezdeni mert üresnek érzem magam. Olyan mintha a gonosz ki tépte volna a szívemből Istent és van hogy egy hétig nem imádkouok,pedig korábban ment., és ezután újra kell kezdenem úgymond felépítmény a kapcsolatom Istennel. Mit tud tanácsolni egy ilyen helyzetben? Válaszát előre is köszönöm.
Ez egyáltalán nem ismeretlen jelenség. Nem mindig esik jól az imádság. Van, amikor szárnyal, van, amikor csak vánszorog. Ami a legfontosabb, hogy nem szabad abbahagyni, nem szabad kihagyni. Az ugyanis nem segít. Lehet keresni új formákat, de a lényeg nem a formán van, hanem az egyéni hozzáálláson. Valószínű, korábban voltak már szép imaélményei, s mostanában önkéntelenül is azt keresi, azt szeretné újra elérni. Ez félrevezető. Nem az imaélményt keressük, hanem magát Istent. Ha mégis megoldást szeretne találni, javaslom, hogy kísérletezzen más imamódokkal. Például olvassa rendszeresen a Szentírást, hagyjon rá időt, hogy az olvasott szövegben minél mélyebbre jusson! Vagy tanuljon meg egy-egy zsoltárt! Az igaz, hogy ez még inkább versmondáshoz hasonlít, de amíg tanulja a szöveget, érdekes összefüggések nyílhatnak meg. S később, a megtanult szöveg önálló életet kezd élni a lelkében. Vagy éppen egyszerűsítse le az imáját. Az arra szánt időt ne az ima szövegének mondásával töltse, csak szűkítse le a mondandóját a Jézus-ima fohászra: "Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!" Ezt sokszor ismételgetve töltsön el 5-10 percet, vagy akár hosszabb időt is, s közben ne akarjon mást, mint az Úrra gondolni, aki az Ön szívében ott van, akkor is ha érzi, akkor is, ha nem. Ezek apró gyakorlati tanácsok. De ha nem birkózik meg az ima szárazságával, mindenképpen keressen föl személyesen egy lelkiatyát, hogy ő adjon életszerű, személyre szabott tanácsokat. Ne hagyja, hogy a gonosz mindenféle alibivel elrabolja Öntől az imádságot!
Tisztelt Lelkiatya! Egy kérdéssel fordulok Önhöz. Lelkiatya szerint mindenkinek kell, hogy legyen gyermeke? Most itt nem arra gondolok, akinek biológiai okok miatt nem lehet, és nem is a szerzetesekre, apácákra, nőtlen papokra gondolok. Egyszerüen csak arra, hogy valaki úgy érzi, nem vágyik rá és nem neki való. És akkor annak az embernek mi lehet az életútja, életcélja? Hisz mindenki azt mondja, hogy a gyermekvállalás az élet értelme. Úgy szeretnék néha olyan emberekkel beszélgetni, akik nem vállaltak gyermeket -akár úgy alakult, akár tudatosan-, hogy évek múlva megbánták-e, és hogy mi tölti ki az életüket, mi ad értelmet az életüknek. És lelkiatya szerint ez szabad hogy egy kapcsolatban, házasságban két ember közé álljon? Lehet, hogy magán e-mailen folytatnám Önnel a beszélgetést, mert sok kérdés van bennem. Csak most nem akartam Önre zúditani mindent, mert akkor mindenki összezavarodik. Köszönöm válaszát. H.
Kedves H.! Azt semmiképp sem lehet mondani, hogy a gyermekvállalás az élet értelme. Ez roppant leszűkítené az életünk lehetőségeinek hihetetlen gazdag tárházát. Nagyon sok feladatunk van az életben, ennek csak egyetlen területe a gyermekek nevelése. S valóban, nem is mindenkinek feladata. Ugyanakkor a legtermészetesebb emberi célok között van helye annak, hogy az ember társat találjon, családot alapítson. Ha azonban házasságot kötöttek, akkor abból nem szabad kizárni a gyermekvállalás lehetőségét. Ez ellenkeznék a Teremtő akaratával. Az megint más, hogy ha nem lehetséges gyermeknek születnie. Ekkor az Úr, minden bizonnyal más feladatot ad. Szép példák vannak arra, hogy ha egy házaspárnak nem születik gyermeke, akkor egymáshoz sokkal közelebb kerülnek érzelmileg. Ha viszont nem tudják ezt jól földolgozni, csak súlyos keresztként élik meg, akár a kapcsolat is tönkremehet emiatt. Igen, erre akár a kapcsolat is rámehet, mint kérdezi. Erről mindenképpen sokat kell beszélgetniök a házasságra készülő fiataloknak, hogy ki hogyan képzeli el a gyermekek vállalását. Ha az egyik fél kizárja a gyermekvállalást, akkor az a házasságkötés érvénytelen. Ha erről részletesebben szeretne beszélgetni, nyugodtan írjon a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre.
Kedves Lelkiatya! Krisztus Király ünnepén a szentségimádásra sokan jelentkeztek a honlapon keresztül, mostanra már 26232 főt jegyeztek be. Vajon hogyan lehet ezt az eredményt értelmezni? S kell-e? S lehet ebből következtetést lemondani? Számszerűsíthető a hitünk? Válaszát köszönve: Zsóka
Kedves Zsóka! Szerintem nem lehet és nem kell semmiféle - főleg nem számszerűsíthető - következményt levonni ebből. Jó érzés tudni, látni, hogy volt egy kis összefogás, hogy hazánkban egyszerre több, mint 25 ezren imádkoztunk. Ennyi az egész. Valóban nincsen különösebb jelentősége. De köszönjük azoknak, akiknek ez eszébe jutott. Mindszenthy bíboros egyik alkalommal egymillió imádkozó magyarról beszélt . Ez már valóban - akár számszerűsíthető módon is - óriási eredmény lenne. De az ő idejében még nem volt világháló kapcsolat, eszébe sem jutott, hogy ezt az egymilliót össze is számoljuk. Nem is ez a fontos, hanem mindenkinek egyéni odaadása az imádságban és az összefogásban.
Kedves Lelkiatya ! Nem tudom Ön mint görög kat. pap ismeri- e az anyagi ügyeket a római kat. egyházban. Én úgy tudom, hogy az egyházi adó önkéntes vállalás, de a temetésekért és az esküvői szertartásért fizetnünk kell. Ezt külföldön furcsának tartják. Igen, lehet, de ott pedig egyházi adót kell fizetni kötelezően. Egyébként nem a szentség kiszolgáltatásáért fizetünk,hanem a materiális plusz költségekért. Gyertya, világítás, fűtés, talán a papi munkaidőért. Nyugdijat pedig a pap az államtól kap ugye ? Nem tudom pontosan. Ha tud nekem segíteni, nagyon megköszönném. Szeretettel: Anna
Kedves Anna! Minden országban más és más az Egyház anyagi helyzete, annak forrásai. Nemigen lehet ezeket összehasonlítani. Alapvető szabály, hogy szentségek kiszolgáltatásáért nem lehet pénzt kérni. Ez önmagában azt jelenti, hogy nem lehet anyagi feltételhez kötni a szentséget (pénzért gyóntatni, keresztelni, áldoztatni, esketni, pappá szentelni, stb). Tegyük hozzá, a temetés nem tartozik a szentségek közé. Amikor pénzt kérnek, mondjuk az esküvőért, azt általában a templomhasználatért számolják föl, illetve a szolgálattevők kifizetésére. Figyelemreméltó, hogy az egyháznak ilyenkor kifizetett összeg a teljes esküvői költségek elenyésző töredéke. Hasonló a helyzet a temetésnél is. Pedig akár boldog, akár szomorú percekben éppen az Egyház adja az esemény lényegét. No, de ez csak egy mellékes gondolat. Igen, nálunk az egyházfenntartás önkéntes adománynak tekinthető, s csak javaslatként fogalmazza meg az előírás, hogy jövedelmünknek legalább egy százalékát adjuk oda az Egyháznak. Ez is töredéke a tizednek, ami Jézus korában még természetes volt, s némely kisegyház ma is él vele. Ugyanakkor annak megértésére próbáljuk elvezetni a híveket, hogy ennek befizetése legyen lelkiismereti kötelességük, az Egyházhoz való odatartozásuk fogható jele, melyre nekik is, de nyilván az Egyháznak is szüksége van. A papok nyugdíja - utánanéztem - kétféle forrásból tevődik össze. Egyik része állami nyugdíj, másik része pedig az egyes papok által összeadott nyugdíj alap.
Kedves Lelkiatya! Rendszeresen nézem a nyíregyházi szent Miklós székesegyház élő közvetítését, római katolikusként megszokott hogy adventben a templomainkban is van adventi koszorú. Görög katolikus templomokban ez miért nem szokás?
Szerintem több görögkatolikus templomban van adventi koszorú, csak épp nem négy, hanem hat gyertyával. Jó pár évvel ezelőtt indult el ez az új szokás, hogy a római katolikusokhoz hasonlóan nálunk is gyújtanak adventi gyertyákat. Viszont a mi egyházunkban a karácsony előtti időszak kereken negyven nap, nem pedig négy hét, mint a római katolikusoknál. Ennek megfelelően, ha van adventi koszorú a görögkatolikusoknál, akkor azt hat gyertyával készítik el. Nem kizárt, hogy Nyíregyházán is van adventi koszorú, csak éppen a kamera, amely közvetíti az ottani eseményeket, azt nem látja, kiesik a látóteréből. Legalábbis Debrecenben is így van. A kamerán keresztül nem látszik az adventi koszorú. Pedig ott ez most egészen különleges, mert negyven szál gyertya van rajta, és minden esti szertartáson, a vecsernye keretében meggyújtanak egyet-egyet. Holnap már a huszadikat gyújtják, vagyis már itt vagyunk a karácsonyt megelőző bűnbánati időszak felénél!
Kedves Lelkiatya ! Egy külföldi nyilvános fórumon hírt közöltek, hogy egy 2oo éve üres katolikus templomban, melynek falain Szent Pál életéből voltak festmények - teniszpályát rendeztek be. Bár tényleg használaton kivül volt, de engem elborzaszt. Leirtam, hogy nem helyeselem, mire a kérdés: miért, hiszen nem használják. A válaszomban, amiben bizonytalan voltam azt irtam,hogy ez tiszteletlenség, mert ez az épület templomnak volt felszentelve, valószínűleg a liturgikus szabályok szerint is épült, és inkább lenne benne egy hangversenyterem vagy kiállitási helység, mint egy teniszpálya, mert ez túl profán, node az emberekből kiveszett már a szakrális érzés és ezért nem értik az ellenzést. A muzsikában vagy klasszikus festményekben inkább megtalálható valamennyi transzcendens, ami jobban illik oda. Ezeket csak hirtelen irtam oda, de pontosan nem tudom vajon igazam van- e és ha igen, mivel lehet indokolni a nemtetszésemet. Kérem segítő sorait ! Köszönettel: Anna
Kedves Anna! Teljesen megértem a fölháborodását. Sajnos egyre gyakoribb jelenségről van szó. Én még a hangversenyteremmel is nehezen barátkoznék meg, még kevésbé a kiállító teremmel, De bizony, nem csak sport létesítmény, hanem gyakran szórakozóhely is válik a régi gyönyörű, fölszentelt templomokból. Ez nagyon nagy baj. Hogy mit is lehet tenni, azt viszont nem tudom. El kell ismerni, hogy sok helyen Nyugat-Európában teljesen kiürültek a templomok, elfogytak a hívek. Ez önmagában is elszomorító jelenség, és ennek csak következménye ez a nagy kérdés: Mi legyen az üresen maradt templomokkal? Ha használaton kívül maradnak, akkor is méltatlanság történik, hiszen egyre romlik, pusztul az állapotuk, beköltözik a természet, állat és növényzet. Ezek is szomorú látványok. Fenntartani, gondozni őket szép volna, de kinek lesz rá elég pénze és ereje? Ha leromboljuk őket, az is rettentő fájdalmas. Szerintem ez a kérdés megválaszolhatatlan, hogy mi legyen az üresen maradt templomokkal. Én legalábbis nem találom rá a választ. Egyetlen ellenszerét tudom elképzelni csak, mégpedig azt, hogy olyan missziós erővel hiszünk újra, amely Európát újra megkereszteli, újra kereszténnyé teszi. Ezért tennünk is, de még inkább sokat imádkoznunk kell.
Kedves Lelkiatya. Azt mondják mindenkinek meg van írva a sorsa. Ezt, hogy kell érteni? Nagyon sok és különböző dolog történik az életben. Köszönöm szépen a választ. Miklós.
Kedves Miklós! Isten mindent tud előre. Úgy lehet ezt elképzelni, hogy mi egy idővonalon vagyunk, amely egy nagy kört ír le, s mi nem látjuk, csak azt, ami mögöttünk van, meg egy nagyon kicsit azt, ami előttünk. Viszont az Isten ennek a körnek a közepén van, s akárhová néz a kör vonalára, számára mindig abban a pillanatban van a jelen. Így előre tudja és látja, hogy mi fog velünk történni. Ez, tehát a körvonalon Őbenne már jelen van. Hogy azonban valójában mi történik, az mégis tőlünk is függ. a mi felelősségünk, hogy merre alakul az életünk. Ennek az időkörnek a fölismerése nem késztethet engem arra, hogy úgyis adva van a következő esemény, inkább én nem mozdítok azon semmit. Mert akkor ez a henye, felelőtlen hozzáállás termi meg a következményeket, s nem hivatkozhatom Istenre, hogy ő tette ezeket velem. Mindenkinek meg van írva a sorsa, de ezt előre csak egyedül Isten tudja olvasni. Nekünk pedig mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az életünk vonala mindig az Ő akarata szerint folytatódjék.
    ... 9 10 11 12 13 
14
  15 16 17 18 19 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016