Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi négy meg kettő? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Tisztelt Lelkiatya! Nagyon el vagyok keseredve. Korábban én írtam Önnek szexuális tartalmú kényszergondolatok miatt. Sajnos nem találok hívő szakembert, akihez fordulhatnék. Debrecenben élek. Nehezíti a helyzetemet, hogy nincs önálló keresetem, így magánrendelésre nincs lehetőségem. Ezen kívül a pszichológusok/pszichiáterek sokszor nem is reklámozzák magukról, hogy hívők, a "hívő pszichológus" nem külön szakma, emiatt is nehezebb rájuk találni. Szeretnék köszönetet mondani annak, aki próbált tanácsot adni nekem. Néha segít, ha másra figyelek, de sokszor túl erősek a gondolatok, túl erős szorongást okoznak. A szorongás pedig megakadályozza, hogy más dolgokra figyeljek. Ha például elkezdek mosogatni, a gondolatok akkor is betörnek, elterelik a figyelmem, koszos marad az edény, amit elmostam. Ha elkezdek olvasni, a gondolatok elterelik a figyelmem, nem értem, mit olvasok. Amikor nagyon erősek a gondolatok, és úgy érzem, kezelhetetlenek, sajnos nem segít más, csak az önkielégítés. Utána egy ideig viszonylag nyugodt tudok lenni, néhány napig, esetleg több hétig is. Nem akarom megbántani Istent, de tudom, hogy azzal is megbántom, ha nem vagyok képes ellátni a feladataimat, vagy ha a feszültség miatt nem eszek és nem alszok rendesen. Nem tudom, mit kellene tennem. Előre is köszönöm a válaszát! Isten áldja meg!
Ebben az esetben valóban szakember segítségére van szükség. Javaslom, hogy írjon a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre, és személyes eligazítást tudok adni. Hála Istennek, azért vannak keresztény, katolikus pszichológusok, akik megtalálhatók akár a világhálón keresztül is. Ha ír, személyesen fogok Önnek tanácsot adni, hogy kihöz forduljon. S természetesen imádkozom is Önért.
Dicsertessek a Jezus Krisztus1 Tisztelt lelki atya! Nem vagyok melto a Szentaldozasra mivel, hazassagtoresem van, de Az Ur az en Istenem,hiszek es bizom Benne!!!! Hosszuevek,utan is mindennap bizallommal kerem segitseget , es halat adok Neki!!!! Elso hazassagombol szuletett egy lanyom ,... ... nemvagyunk egylakasban mivel dolgozik , de keptelen voltam eltiltani otthonunkbol, amit annyira banok !!! Sulyos epilepsziaval szenvedek es depressziot kaptam!! kerem segitsen Atyam!!! nem fogadja el a lanyom meg a bocsanatkeresem sem!!!!!!Koszonom megerteset!
Úgy gondolom, mindenképpen külső segítségre van szüksége, attól tartok, egyedül nem fogja tudni megoldani ezt az élethelyzetét. Forduljon bizalommal egy közelben lévő atyához vagy esetleg családsegítő szakemberhez, ha van ilyen a közelében. Fontos, hogy ez utóbbi is katolikus, de legalább keresztény legyen. Valóban nehéz lett volna azt mondania a 18 éves lányának, hogy ne jöjjön vissza. Viszont, ha ennyire súlyos károkat okoz a jelenléte, mivel már nagykorú, megteheti, hogy függetlenedik tőle. A mostani férje mennyire segíti Önt ebben? Nagyon fontos, hogy ő is Ön mellett álljon. Kell bizonyos határozottság is, hogy a gyermekének az erőszakosságát kezelni tudják. Ettől nem kell félni, ez nem szeretetlenség. De tudom, hogy nem könnyű megtalálni ebben a helyes egyensúlyt. Ezért javaslom, hogy keressen föl egy atyát. Még ha nem is áldozhat, azért az Egyház nem tagadja ki Önt, épp ellenkezőleg, annál nagyobb szeretettel próbál segíteni. Ha nem is oldozhatja föl a pap, de imádkozik Önért, és jó tanácsokat fog adni.
Áldott Lelkiatya! Miért vágyunk embertársaink szeretetére, akkor is, ha Isten szeretetét érezzük? Ez telhetetlenség? Köszönettel: Lívia
Inkább bizalmatlanság. Nem merünk hinni abban, hogy Isten szeretete önmagában elég. Az az önféltő önzés jelenik meg benne, amely megakadályoz a teljes ráhagyatkozásban. Alapvetően természetes az, hogy "szeretném, hogyha szeretnének" (Ady), de akik megismerik Isten szeretetét, azoknak föl kell ismernie azt is, hogy ez a szeretet mindennél hatalmasabb, hiszen végtelen. Aki nem mer bízni ebben a végtelen szeretetben, az szeretné az apróbb szeretetmorzsákat összecsipegetni. Egy lefekvéshöz készülődő kislányt hiába vigasztalt az édesanyja azzal, hogy a Jóisten vele van, nem kell félnie. Ő azt válaszolta erre: "De én olyan Istent szeretnék, akin bőr van." Sokan még ilyen gyermekded vágyakozással gondolunk Istenre, s emiatt körbevesszük magunkat az élet plüssmacijaival, hogy legyen mit szorongatni. Ezek csak pótlékok. Házastársat ne azért keressek, hogy legyen, aki érezhetően simogat engem. Szent Pál szava: "Törekedjetek a szeretetre!" nem arra vonatkozik, hogy engem szeressenek, hanem, hogy én szeressek minél jobban.
Mit takar ez az idézet? Uralod, ha elengeded. Eléred ha nem kergeted. Tied ha már nem akarod. Megtalál ha nem kutatod. Ez személyre is vonatkozik? Köszönöm válaszát.
Ez a kissé felszínes bölcsesség igaz de nem mindenre alkalmazható. Az elengedés művészetéről beszél, de nem mindenre vonatkozik. Igen, bizonyos értelemben személyre is vonatkoztatható. Ha uralkodni akarok a másikon, akkor ő nem az enyém, csak vágyaim tárgya. Akkor lesz igazán az enyém, és én az övé, ha elengedjük ezt a másikon uralkodni akarást. A hiábavaló üres célkergetéstől is óv, mert sokszor öncélúan akarunk elérni valamit, s nem vesszük észre, hogy mi vagy ki az, akire igazán vágyunk. A vágyakozásunk akarása eltakarja előlünk azt, amit, akit sokkal egyszerűbben megkaphatnánk. Az önzés mindig bezár. Ugyanakkor semmiképp sem olvasható ki belőle, hogy nem is kell keresnünk életünk párját. Nem lehet ez minden mást kizáró célkitűzés, vak akarkodás, mert akkor bizonyosan nem találom meg, aki keresek. De nem jelenthet lustaságot sem, restséget a kapcsolatokban, mert az is feladataink közé tartozik, hogy megtaláljuk élethivatásunkat, és megtaláljuk életünk párját. Ezen dolgoznunk is kell, de az Istenben bízó ráhagyatkozással.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Nagyon bizakodóan írok Önnek, ugyanis a napokban kezdett el foglalkoztatni a párkapcsolat témája és abba az esetleges párkapcsolati helyzetbe gondoltam bele, ahol az egyik fél buzgón, tevékenyen, aktívan éli hitét, templomba jár, rendszeresen részesül a szentségekben, olvassa a Szentírás, minél inkább szeretné megismerni Jézus Krisztust. A másik fél lelkiismeretét igyekszik követni, erkölcsileg így próbál jó ember lenni. Abból az okból vázoltam ilyen képet most magam elé, mert nehéz ma hitben ugyanúgy gondolkodó partnert találni. Mit tegyenek, hogyan viszonyuljanak egymáshoz olyankor, amikor a hitről, Istenről beszélnek? (Direkt nem beszélgetésként írom) Ha önmagamat gondolom ebbe a helyzetbe, úgy hiszem, én majd szeretnék hatással lenni a páromra, Isten felé billenteni, mert számomra ez nagyon fontos. Lenne egy másik kérdésem is. Mit gondol, Isten terve az emberrel a párkapcsolatra is irányul? Ő rendeli mellénk választott társunkat? Isten jelez, hogyha nem élete párjával van kapcsolatban az illető, vagy teljesen szabadon hagyja neki ezt az utat? Válaszát már nagyon várom és előre is hálásan köszönöm!
Valóban az a legszebb kapcsolat, amikor mindkét fél mélyen éli hitét, mindketten tudják, hiszik, vallják, hogy a köztük lévő szeretetkapcsolat nem más, mint Isten ajándéka. Ám sajnos ez meglehetősen ritka, hiszen nagyon különbözőek vagyunk. Még ha két hívő ember ismerkedik is össze, nagyon valószínű, hogy a hitük mélysége, annak megélt ereje különbözik. A jó kapcsolatnak az is fontos része, sőt, egyik legfontosabb része, hogy miközben egymást egyre jobban megismerik, egyre mélyebben megszeretik, ezáltal Istenhez is közelebb jussanak, istenhitük is mélyüljön. Ha nem így van, akkor az vészes jelzés, hogy nem jó irányba halad a kapcsolatuk, az életük. Tehát Ön nagyon helyesen gondolja, hogy szeretné, ha az Ön hite a párjára is ilyen jó hatással lenne. Erre törekednie is kell. De vigyázat, ebben nem szabad (ebben sem szabad) erőszakosnak lenni! Az eleve nem jó kapcsolat, ha az egyik félnek az a szándéka, hogy a másikat megváltoztassa. Nem, ha szeretem őt, ha azt szeretném, hogy életem párja legyen, akkor úgy kell elfogadnom, ahogy van, tulajdonságaival, hiányosságaival együtt. Így remélhetem, hogy az enyéimet is majd elfogadja. A másik kérdésére adott válaszban nem egységes még a lelki tanítók véleménye sem. Én azt vallom - de nem mindenki így tartja -, hogy így van, ahogyan írja is: Isten rendel nekünk párt, akit meg kell találnunk. Csak nem szabad mindezt mechanikusan elképzelnünk, hogy úgy kell keresnünk a nekünk megfelelőt, mint egy gép, s ha szerencsénk van, rátalálunk. Akkor valóban nem is volna szabad döntésünk. Fontos azt is látni, hogy a párválasztásban, kapcsolatépítésben is teljesen szabadok vagyunk. Isten azt áldja meg, akit választunk. Viszont akit kapunk (aki szóba áll velünk :-), őt mindenképp Isten ajándékának kell tekintenünk. S már a lelkiismeretünk is jelez, ha olyan személy iránt közeledünk, aki minket nem fog Isten felé segíteni. Nem kell ehhöz nagy, isteni jelre várni. Az életünk útja a szívünkbe van írva. Ha követjük a szívünket, akkor követjük az Isten által nekünk szánt utat is.
Dicsőség Jézus Krisztusnak. Kedves Lelkiatya, egy éve kötöttünk házasságot görögkatolikus szertartás szerint. Nem volt aranygyürünk csak szinesfém, megszentelte az Atya. Érvényes a házasságkötés? Azóta vettünk aranygyürüt, azt meg lehet szenteltetni a házassági évfordulónkon. Két hét mulva lesz. Mit tanácsol? Megtisztelő válaszát köszönöm. Szép korbon vagyunk.
Kedves szép korú ifjú házasok! A gyűrűkarikák megszentelésének nincs lényegi hatása a házasság érvényességére. Ezt a két tárgyat nem a tárgyért, hanem azt azt kifejező cselekményért és annak eredményéért áldja meg az Egyház. Önök már Isten és az Anyaszentegyház előtt összekötötték az életüket, ennek csak az emberek felé való külső jele a két gyűrű. Ugyanakkor szép gondolat, hogy az azóta még nemesebb anyagú új gyűrűket éppen az évfordulón áldják meg. Bár, ismétlem, nem lényegi elem, de azért tanácsolom, hogy kérjék az atyától, hogy ezen a napon, vagy ehhöz közel áldja meg ezeket a gyűrűket is.
Kedves Lelki Atya! Itt a földi életben sok bűn és gonoszság történik (gyilkosság, függőségek stb...) Kérdésem az lenne, hogy ha a Mennyországban lévő szeretteink valóban kapcsolatban vannak velünk, és látják a gonoszságot, nehézségeinket, hogyan lehetnek boldogok azon a helyen ahol az örök boldogság van? Nem hiszem hogy ők örülnek ezeknek. Akkor ezek szerint mégsem csak a boldogság vár minket a Mennyben? Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Nem tudom. Valószínű, ezt a nehéz kérdést majd csak odaát fogjuk megérteni. Nem is vállalkozom arra, hogy próbáljak választ találni rá. De ha földi szemléletünket kivetítve azt gondolnánk, hogy amíg van földi szenvedés, addig nincs mennyei boldogság, akkor aligha értjük meg ezt a mennyei végtelen boldogságot. Teljesen el kellene vonatkoztatnunk ettől a földi szemléletünktől, hogy valamelyest megközelíthessük ezt az igazságot. Megérteni nem, legföljebb valamelyest megtapasztalni lehet ezt a tényt. Amikor az Istenben élő, imádkozó ember boldog, ez nem azt jelenti, hogy nem akar, nem tud együtt érezni a szenvedőkkel, de valahogyan mégis ebből a fölfoghatatlan végtelen boldogságból részesül már itt, a földön is.
Kedves Lelkiatya ! Szeretném megkérdezni hogy mi a véleménye és meglátása a mai modern világ ,,motivációs előadói rol," ( Pl:Bryan Tracy, Szabó Péter stb) Az én szemszögből nézve igen motivációt adnak beszédekkel a mindennapokhoz , viszont az anyagiassag felé terelik az embert és úgy érzékelem hogy ezáltal és azáltal hogy minden földi jót , életben előrehaladást az ,,emberi" erőnek és elmének az erejének tulajdonítanak... Szerintem ez az utóbbi nem helyén álló ! Mert . ,, Minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről van leszallv?n Tőled a Világosság Attyátol" Kedves Lelkiatya Önnek mi a véleménye erről? Üdvözlettel : Ferenc
Kedves Ferenc! Valószínű, nagyrészt igaz, amit ezek az emberek mondanak, s az ő rendszerükben talán működik is a dolog. Könnyen lehet, hogy ha valaki megtartja a tanácsaikat, akkor jó eséllyel sikeres emberré válhat. A hiba azonban ott van, és ez a lényeg, hogy attól még nem lesz valaki boldog ember, ha sikereket könyvelhet el. Itt van a mai világ hazugsága: a sikert azonosítja a boldogsággal. Ez teljesen félrevezető. Jézus nem sikeres életet ígért nekünk. Sajnos van, aki félrevezető módon a kereszténység nevében ezt hirdeti. Jézus azt mondja: aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét. A Krisztus-követés kereszthordozással jár. Jézus földi élete teljes kudarc volt, s arról is beszél, hogy nem nagyobb a tanítvány mesterénél, ha engem üldöznek, titeket is üldözni fognak. Ez nem azt jelenti, hogy a keresztény élet csupa szenvedésből áll, hanem azt, hogy az élet minősége nem annak külső eredményein múlik. Lehet valaki emberi szempontból sikeres, ugyanakkor a lelki békéjét nem találja, és fordítva. Hangsúlyozom, ez korántsem jelenti, hogy a jó keresztények eleve lúzerek, hanem azt, hogy a kettőt nem lehet azonos mércének tekinteni. S ezért félrevezető az, amit ezek a látványos eredményeket ígérő emberek tanítanak. A fent leírt bevezető mondatom ellenére senkit nem bíztatok arra, hogy ezeket kövesse.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Mitől függ az, hogy egy szerzetes hogyan használja hivatalosan a nevét. Azt tudom, hogy a szerzetességben kapott nevet használják utána, viszont a keresztelési nevüket elég sokféleképpen láttam már leírva. Kocsis Péter Fülöp atyánál általában mindkettőt kiírják, Szocska A. Ábel atyánál rövidítve, Orosz Atanáz vagy Várszegi Asztrik atyát pedig csak a szerzetesi nevén szokták nevezni. Serédi Jusztinián György bíboros esetében pedig megcserélik a két nevet. Tovább nehezíti a dolgot az ortodox és ókeleti főpapok szenteléssel kapott neve, akik általában csak azt használják utána, viszont Németh István Theodosius szentesi szír püspök esetében mindkettőt ki szokták írni. Elnézést kérek a különböző korokból származó példákért és köszönöm a segítségét!
Mint az Ön által is fölhozott sokféle példa mutatja, nincs erre általános szabály. Helye és személye válogatja, hogy ki hogyan használja. Talán azt mégis meg lehet állapítani nagy általánosságban, hogy Nyugaton jobban megmarad az eredeti keresztnév, Keleten inkább átveszi a szerzetesi név a helyét. De ez utóbbinál az is előfordul, hogy a szerzetesnek is változik a neve, s különböző szerzetesi fokozatoknál újabb és újabb nevet kap, ráadásul, ahol él ez a gyakorlat, ott ezeknél a névváltozásoknál a nevek kezdőbetűit meg is tartják (Alekszejből Arszeniosz lesz, később meg Anatolij). De csak példának említem, mert ez sem mindenütt így van Keleten sem. A mi jelenlegi püspökeink esetében a keresztnevet fölváltotta a szerzetesi név, csak azokat nem mindig pontosan használják az egyes hírközlések. Illetve valóban, Ábel atya megtartotta az Antal keresztnévre utaló A. betűt. Ismétlem, tehát, nincsen erre egységes gyakorlat ezen a téren.
Dicsőség Lelki Atya! Egyik kerdesem, hogy miert igy imadkozunk a bunosokert, hogy "akik kozt az elso en vagyok" - ilyenkor mindig rossz erzesem van, mintha nem lennek jo ember. Masik kerdesem, hogy hogyan tudnek olyannak megbocsatani, aki folyamatosan gonoszkodik velem. Nem tudom itt kifejteni, de vegye ugy mintha eletemre torne. Nagyon kuzdok a megbocsatassal, de evek ota, hetrol hetre art nekem ez az ember, igy nagyon nehez. Honnan meritsek erot, hogy ezt elviseljem es lehessek nagylelku, hogy ne haragudjak es megbocsassak ujra es ujra?
Abból érdemes kiindulni, hogy Ön valóban jó ember, hiszen Isten minden embert jónak teremtett, ugyanakkor nyilvánvalóan bűnös is, mint ezt tapasztalja. Így vagyunk ezzel mindnyájan. Mindkettőnek tudatában kell lennünk. Ezért nem veszíthetjük el sohasem a reményt, ugyanakkor sohasem bízhatjuk el magunkat. A bizánci Liturgiában, az Eucharisztia vétele előtt mondott imádság arra vonatkozik, hogy tudatosuljon bennem a méltatlanságom, amelynek alapja, hogy magamat nem másokhoz hasonlítom, hanem magához Krisztushoz, akivel néhány pillanat múlva találkozni, egyesülni fogok. Amikor másokhoz hasonlítanánk magunkat, akkor tűnik csak visszásnak, hogy magamat náluk bűnösebbnek kell mondanom. Ez mindig rossz kiindulási alap. Sohasem láthatok bele a másik ember lelkébe, hogy milyen, miért ilyen, stb. Nekem csak a saját lelkem állapotával kell számolnom. Tehát nyugodtan mondja tiszta szívből ezt az imát, segít a helyes bűnbánó lelkület kialakításában. Amit a másik ember iránti szeretetet illeti, ez nyilvánvalóan igen nagy feladat az Ön számára. De ne adja föl! Ha újra és újra szembesül az ellenséges magatartással, akkor már nem is éri váratlanul, nem lepi meg. Elhiszem, hogy nem lehet hozzászokni, de be lehet gyakorolni a fölülemelkedést. Vagy meg sem hallom, - annyira szokványos, annyira nem csodálkozom rajta -, vagy ha igen, akkor mint ismert jelenséget köszöntöm, mint egy bosszantó legyet, amelyet nehéz elhajtani, de azért nem hagyom, hogy ez a légy elrontsa a napomat. Kétségtelen, ehhöz igen tudatos munka kell, de elérhető. Ha nem elkerülhető a találkozás, akkor mindig előre imádkozzék érte. Amikor tudja, hogy találkozni fognak, akkor előtte kérje az Urat, hogy segítse meg őt, adjon neki kegyelmet. S miután már közbenjárt az érdekében, csak akkor kérje, hogy segítsen megoldani ezt az emberileg csaknem kezelhetetlen helyzetet. A távolabbi rákészülés pedig éppen az Eucharisztia, amellyel indította a kérdését. Minden egyes alkalommal így vegye magához a Szentséget, ezzel a lelkülettel, hogy kéri az Urat, hogy ő adjon Önnek szeretetet, sőt, beléköltözésével ő szeresse az Ön belsejéből ezt az illetőt. Amire Ön már nem képes, az végbeviszi az Úr az Ön lelkén keresztül.
Kedves Lelkiatya! A férjemmel teljesen különböző társadalmi háttérrel rendelkezünk. Ő nagyon gazdag családból származik, én nagyon szegényből. Köztünk ez nem jelent problémát. Az édesanyja is elfogadott, ... a környezete azonban nem... Mit lehet ebben a helyzetben tenni? Hogy viselkedjek velük? Egy pszichológia könyvben azt olvastam, hogy az ilyen házasságok halálra vannak ítélve. Ez igaz? Meg lehet még menteni ezt s házasságot?... Előre is nagyon köszönöm!
Szó sincs arról, hogy az ilyen kapcsolat halálra volna ítélve. Ez teljesen rosszindulatú, de legalábbis szűk látókörű felfogás. Ha szeretik egymást, akkor minden lehetséges. Igen, ez a jelentősnek tűnő nehézség leküzdhető. Nem biztos, hogy orvosolható olyan értelemben, hogy a jelenség teljes egészében felszámolódjék. Sejtem, hogy Ön is ezt szeretné legjobban, de alighanem azzal kell számolnia, hogy ezt nem lehet elérni. Hiszen olyan sok ember gondolkodását kellene megváltoztatni, hogy egy élet is kevés volna hozzá, hogy ezeket a kapcsolatokat ebből a szempontból végigjárja. Nem is javaslom Önnek ezt az utat. Ne akarjon bizonyítani ezek előtt a személyek előtt. Ha adott helyzetben lát nyitottságot erre a férje köréből származó bizonyos emberekkel, akkor olykor elő lehet hozni ezt a témát, vagyis ne legyen tabu sem, amiről nem beszélünk, de semmiképp sem szabad túlzásba vinni, mert akkor ez bélyegzi meg ezeket a kapcsolatokat, s valóban mindenki azt érezhetné, hogy Önnel állandóan erről kell beszélgetni. Nem, ezt valóban el kell engedni, ahogyan a férje is mondja. Sőt, azt a belső, rejtett kívánságát is el kell engedni, hogy a férjétől várja, hogy oldja meg ezt a helyzetet. Ő sem lenne erre képes, bármennyire is szeretné, ezért ez meg is terhelné a kapcsolatukat, ha kimondva vagy akár kimondatlanul Ön ezt várná el tőle. Ez a helyzet az Ön életének a feladata. Egyik tanácsom, hogy kezelje humorral. Nevesse ki az efféle célzásokat. Minthogy valóban nevetségesek is! Egyáltalán nem ez adja meg az ember értékét, hogy mit végzett, milyen társadalmi körből származik. Aki így gondolkodik, az valójában szánalmasan leegyszerűsíti az életet, s épp a lényeget nem érti. Lesajnálni, lenézni sem volna helyes őket, mert az is szeretetlenségből fakadna, de legalábbis az ilyen megnyilvánulásaik leginkább szánalomra méltók. Bátran vállalja ezt a helyzetet, hisz nincsen ebben semmi megalázó! Sőt, legyen büszke, hogy Önnek ilyen sors jutott! Vajon van-e értelme magyarázkodni, hogy nem a pénzért ment férjhez? Ha ebbe belekezdene, ugyanolyan sekélyes gondolkodásra süllyedne le. Fölösleges. Ha többet imádkozik értük, akkor közelebb kerülhet Jézus szemléletmódjához, aki a kereszten így imádkozott a gyilkosaiért: ??bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek!? Szóval, maradjon ki teljesen ebből a dologból. Ez az ő szegénységük, szűkösségük, amely sokkal szánalmasabb, mint a pénzbeli szűkösség. De legyen megértő is velük. Ön szerencsésebb, mert a társadalmi helyzete nem sodorta ebbe a szegényes gondolkodásba. De emiatt Ön se nézze le őket, hanem imádkozzék értük. Tudja, mindenkinek megvan a maga életének a nehézsége, életfeladata. az Ön számára ez is azok közé tartozik. Egyik a sok közül. Tekintse így, igyekezzék jól kezelni, de ne tartson attól, hogy ez a legnagyobb rossz az életükben, a házasságukban. Egy feladat, amin túl kell lépni elfogadással, fölülemelkedéssel, humorral, megértéssel, imádsággal. Ez megerősíti a férjével való kapcsolatukat, nem pedig kárára van.
Tisztelt Lelkiatya!Meghalt a dednAgymamám de én nem ismertem. Mindenki szerint olyan külsöleg és belsöleg mint én. Nagyon mély érzéseket táplálok iránta és folyamatosan arra gondolok hogy vajon ö mit tenne mindig rá gondolok. Ö lát vajon engem? Miért lehet ez hogy enyíire szerettem?
Gyakran előfordul ez, hogy valamelyik rokonunkkal sokkal közelebbi vonások kötnek össze, ahogy Ön írja, még generációk távlatában is, mint más, akár a közelünkben élő személlyel. Ha ismerték volna, minden bizonnyal igen jól megértették volna egymást. Ha a dédnagymama a mennyországban van ? reméljük így van ?, akkor látja is Önt és segít is Önnek. De nem csak ő. Hiszen az üdvözültek mindegyike az Istenből táplálkozó végtelen szeretettel tekint ránk, és segítenek minket. Ugyanakkor nem érdemes ennek a kapcsolatnak túl nagy jelentőséget tulajdonítani, mert nem volna helyes, hogy ez határozza meg az Ön életét. Torzult esetben az is előfordulhat, hogy az ember a saját gondolkodását, felelősségét kivetíti a már eltávozott személyre, és nem a valós életre figyel, hanem erre a ?lelki? kapcsolatra, amely ugyanakkor ellenőrizhetetlenül akár teljes képzelgéssé is válhat. Hisz nincs tévedhetetlen visszajelzés arról, hogy mi az, amit a dédmama mondana, s mi az, ami valójában a saját gondolata, csak kivetíti rá. Igazából önmagával beszélget, mégis a valóságtól eltávolodó hatással. Ez a képességünk, hogy a túlvilágra tekintsünk, a túlvilágiakkal keressük a kapcsolatot valójában az Istenre utaltságunknak egyik jele. Nem érdemes a vele, vagyis az Istennel való beszélgetést, az imádságot egy képzelt kapcsolatra lefokozni. Köszönje meg Istennek ezt a szorosabb lelki kapcsolatot, de inkább hozzá imádkozzék, mint a dédmamával ?beszélget?. Istenben ez a lelki, rokoni kapcsolat is még erősebbé, igazán gyümölcsözővé lehet.
Kedves lelkiatya! Az egyik ismerős szerelmespár egyik tagja a másik facebookját használta ami azt jelenti hogy a másik nevében facebookozott. A fiú észrevette, hogy a lány használta a facebookját és összevesztek miatta. Az hallódott róluk hogy nehéz időket élnek meg együtt. Ez azt jelenti hogy megrendült a bizalom közöttük? Válaszát előre is köszönöm.
Ön is a fészbukról kérdezett, ezért igyekszem hamar válaszolni rá. Szerintem nem érdemes nagyon feszegetni ezt a kérdést, amelyet Ön fölvetett, mert biztos választ nem fogunk rá kapni, csak találgathatunk. Akár azt is jelentheti ez a dolog, hogy az illető leány olyan szoros bizalmi kapcsolatot érzett, hogy akár már ezt is megteheti. Igaz, talán mégsem szép dolog egymás leveleit elolvasni, akár házaspárok esetében sem, kivált nem a másik nevében írni. De történhetett ez akár játékosságból, vagy csupán megfontolatlanságból. Semmiképp sem sütném rá bizalmatlanság bélyegét. Ha pedig ebből nézeteltérés támadt, akkor sincs semmi baj. Jó lehetőség ez a tisztázásra, a különböző vélemények megbeszélésére, ha kell, ütköztetésére. Ezek nagyon is természetes folyamatok egy ismerkedő szerelmespár életében. Nem csak elkerülhetetlenek, de fontos építő elemek is. Ha megvan a szeretetkapcsolat, akkor ezek a nézeteltérések, illetve ezek szeretetből fakadó kezelése sokat segíthet, megerősítő lehet. A "nehéz idők" segítenek.
Kedves Lelkiayta! Ön mit gondol a facebookról? Helyes az ha képet rakunk ki magunkrol vagy a gyerekekröl,vagy hogy megosztunk dolgokat? Mit gondol mit vall az egyház erről?
Nem tudok arról, hogy történt volna hivatalos megnyilatkozás a fészbukról (én így írom, magyarosabban). Azt látjuk, hogy Ferenc pápa igen tevékenyen használja ezeket az eszközöket az evangéliumi üzenetek terjesztésére. Tehát mindenképpen jó lehetőséget is hordoznak. Látni kell azonban a veszélyeit is. Egyik veszélyét abban látom, hogy az ember társra, társaságra, közösségre való igényét látszólag kielégíti, valójában azonban nem azt adja, amit várunk tőle. Ezek csupán virtuális kapcsolattartások, amelyek semmiképp sem pótolják az igazi emberi kapcsolatot. Erre ügyelni kell(ene)! A másik veszély, hogy sokkal közvetlenebb módon tudunk magunkról hírt adni, mint a valóságos kapcsolatoknál, ahol azok természetes gátjai is segítenek az egyensúly megtartásban, s így olyan megnyilatkozások is könnyen születhetnek, amelyeket ember később megbán, szeretne visszavonni. Ez viszont már csak nagyon korlátozottan vagy egyáltalán nem lehetséges. Ez vonatkozik a szövegekre és a képekre is. Veszélyt látok még abban is, éppen ugyanezen túlzott közvetlenség miatt, hogy feleslegesen hozzászokunk ezekhöz az önközlésekhöz. Mindenhonnan hírt akarunk adni magunkról, ezzel önkéntelenül is azt érzékeltetjük a világgal meg magunkkal is, hogy fontosak vagyunk, hogy van mondanivalónk, hogy nem lehet kihagyni minket. Ez megint virtuális igazság. Ettől valójában nem válok fontosabbá, de jó érzés arra gondolni, hogy mégis. Tehát az engem kérdezőket óva inteném a túlzott használattól. Olykor jó, hiszen hasznos és értékes dolgokra is lehet használni, de a mértéktartás itt is nagyon fontos (lenne).
Kedves Lelkiatya! Távol áll tőlem, hogy évezredek hittudósainak és szentjeinek tudását megkérdőjelezzem, de fönnakadtam a liturgia egy mondatán, amin nem tudok tovább lépni, ebben kérem a segítségét! Az áldozás előtti imában mondjuk: "nem mondom ki az ellenségeidnek a titkot, sem csókot nem adok Neked, mint Júdás". Előtte azt valljuk, hogy "bűnösök között az első én vagyok". A kettő együtt számomra olyan, mintha azt mondanám, "igaz, hogy én vagyok a legbűnösebb, de azért Júdásnál jobb vagyok." Ezért inkább a csókot nem adok Neked mint Júdás részt elhallgatom. Továbbá a "nem mondom ki ellenségeidnek a titkot" részt se nagyon merem kimondani, Péter apostol háromszori tagadása miatt, és azért sem, mert egy gyerekkori filmélmény jut eszembe, amiben papokat addig kínoztak, még meg nem tagadták hitüket. Nem jelenthetem ki, hogy hasonló esetben erősebb lennék. Tisztelettel: BM
Kedves BM! Az imában megfogalmazott mondat is inkább kérés, mint ígéret. Igen, kimondom, hogy bűnösebbnek tartom magamat mindenki másnál, s ennek ismeretében, ennek fényében jelentem ki, hogy nem szeretném megcsalni Uramat sem csókkal, azaz hamis szeretettel, sem más módon, pl. a Titok méltatlan kezelésével. Ha pusztán csak nyelvileg elemeznénk a szöveget is értelmezhető így, hogy nem szeretnélek csókkal elárulni. De éppen bűnösségem belátása még inkább ráerősít, hogy nem holmi magabiztossággal teszek ilyen kijelentéseket, hanem ezen szavakon keresztül is szeretném kifejezni, s közben kérni hozzá az erőt, hogy hadd legyek méltó ehhez a fölfoghatatlan ajándékhoz. Fontos, hogy miközben belátom, hogy hatalmas ingyenes ajándékról van szó, s azt is, hogy erre én méltatlan vagyok, ugyanakkor kifejezzem azt is, hogy a magam részéről mindent szeretnék megtenni, hogy mégis képes és alkalmas legyek ennek befogadására. Úgyhogy mégis azt tanácsolom Önnek, hogy imádkozza velünk, bűnös társaival együtt ezt a szép imádságot. A szentek által megírt imák nem csak kifejezik a gondolatainkat, hanem segítenek nekünk a helyes lelkület kialakításában is.
    ... 191 192 193 194 195 
196
  197 198 199 200 201 ...