Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenhárom meg tizenhat? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Kedves Atya!

Valaki írta az előzőekben, hogy ?miért kell megfertőzni a görög egyházat ortodox elemekkel?. Én is azt tapasztalom, hogy az elmúlt 3 évben rideggé, hideggé, idegenné, szokatlanná váltak szertartásaink. Mi nem ebben nevelkedtünk! Nem ezt tanultunk görög katolikus szüleinktől! Nem ezt szeretnénk továbbadni gyermekeinknek!

Ha pár embernek ez a jó, akkor csinálja saját körében, de ne kényszerítse rá a többséget. Meg kell, hogy mondjam, mostanában én is kerülöm a görög templomokat, családommal inkább rómaiba megyünk, mivel egyházközségünk is nagyon megosztott lett. Az ortodox barátok teret nyertek, kellemetlen helyzetbe hozzák ezzel a parókust is. Sok a vita, szócsata?.
Kérdésem: Meddig mehet ez így? Kinek jó ez?? Mi a cél ezzel?

Egy aggódó apa a szórványból
Kedves Aggódó Édesapa!
Bár nem kifejezetten lelki kérdéseket tett föl, megpróbálok válaszolni rá. A vitát, szócsatát mindenképpen kerülni kell(ene), az aligha vezet jóra. Hogy ezekről a kérdésekről nyíltan beszéljünk, azt viszont nem tartom rossznak. Addig menjen ez a beszélgetés - de nem egymás bántása - amíg nyugvópontra nem jut. Mindenkinek meglehet a véleménye, egyéni érzése. Ezt jó elmondani, egymásét meghallgatni, próbálni megérteni. Azonban nem irányíthatja pusztán ez az egyházi életünket. Figyelnünk kell a vezetőinkre. Nemrég hallhattuk a katolikus rádióból, hogy Róma is várja, sőt előírja a szükséges változtatásokat, hogy visszatérjünk az ősi hagyományokhoz. Ezt pedig a szakértők, és persze, az egyházi vezetők fogják megmondani nekünk, nem pedig a botcsinálta ortodoxizálók.
Az, hogy emiatt széthúzás támad, egyedül az ellenségnek, a gonosznak jó. A széthúzással éppen az a célja, hogy minél inkább megosszon bennünket. Ezt nem szabad hagyni. Ennek ellenszere, ellenfegyvere nyilván nem lehet más, mint egymás megértésére törekvés, emellett pedig az alázat és az egyházi vezetőinknek való engedelmesség.
Kedves Lelkiatya!
Nem tudom, hogy mit tegyek. Új pap érkezett a mi kis templomunkba, akit nagyon szívesen fogadtam, de utána rögtön összevesztünk. Istennek hála, másnap kibékültünk. Én utána felajánlottam a segítségemet több dologban is, ami úgy látszik már nem tetszett neki. Adtam neki néhány tanácsot is levélben, amire szintén megint megsértődött, s azóta nem hajlandó békülni. Írtam neki több levelet is, amire egyáltalán nem reagál. Még a kérdéseimre se válaszol. Nem akarom őt bántani és nem értem a magatartását. Azt látom, hogy nem szeret sok időt tölteni a templomban, az irodai ügyeletet is lerövidítette napi másfél órára.(Mondván, hogy a hívek úgyse jönnek.) Úgy eltűnik Liturgia után, hogy nem is lehet beszélni vele két mondatot sem! Azt a stratégiát dolgoztam ki, hogy ezután is eljárok a templomba, de ővele egyáltalán nem beszélek, marad a köszönés. Ha nem akar a hívekkel szorosabb kapcsolatot (az eddigi atyákkal nagyon személyes, szinte baráti volt a kapcsolat. A mostani azért is szomorú, mert egy velem egyidős, fiatal atyáról van szó.), hát akkor nem lesz. A rómaiaknál vannak olyan barátaim, akik egyáltalán nem tartanak a papjukkal személyes kapcsolatot, csak a nevét tudják és kész. Gyónni meg eljárnak a ferencesekhez. Lehet-e ez megoldás? Mariska
Kedves Mariska!
A kidolgozott stratégiát nem tartom rossznak, de mindenképpen ideiglenes állapotnak tekintse. Nem volna helyes, ha soká így maradna. Hogy volt összeveszés, megsértődés, ez nagyon sajnálatos dolog. Idő kell hozzá, hogy ez gyógyuljon. Hagyjon neki időt: a helyzetnek is, az atyának is. Közben, persze, imádkozzék érte, és akkor ez kegyelmi idő is lesz. Neki is, Önnek is.
Tudja, sok esetben, mi, papok, sajnos érzékenyek vagyunk. Isten bocsássa meg! A hívek vezetését, a közösség irányítását kaptuk feladatul, és olykor - mitagadás? - kissé bután ragaszkodunk ehhez. Nem mindig könnyű tanácsokat elfogadni. Ahhoz már nagy érettség kell. Szavaiból arra következtetek, hogy fiatal atyáról van szó, aki sokat fog még tanulni az évek során. Mások közeledésének és tanácsának elfogadását is. Lehet, hogy Önnek sem sikerült megtalálnia a helyes módot és időt. Nem baj. Imádsággal várja ki, hogy szépen, Istennek tetsző módon alakuljon a dolog.
Nem szabad viszont a személytelenségbe beletörődni. Ne tartson attól sem, hogy ennél az atyánál gyónjék. Viszont nagyon fontos, hogy abba ne keverje bele a személyes ügyeket! Ott a saját bűneire figyeljen, azokat tárja föl. Meglátja, ha ezzel a visszafogottsággal, mégis az imában lelki buzgósággal hordozza tovább ezt a nehéz helyzetet, idővel meglesz ennek a kegyelmi gyümölcse. Adja Isten!

Kedves Lelkiatya!
Elöször is szeretném nagyon megköszönni ezt a rovatot, mert példásnak (magam mind a kérdezöktöl, mind a válaszolóktól nagyon sokat tanulok), evangéliuminak tartom azt a körültekintést és türelmet, amellyel a gyakran indulatos hozzászólásokat fogadja és ha van kérdés megválaszolja. Isten áldja az indulatos kérdezöket is - én legalább is nagyon örülök, hogy mernek írni, hiszen véleményem szerint sok seb és félreértés halmozódott fel az elmúlt évtizedekben, és a gyógyulás nem megy egykönnyen. Úgy érzem, kicsiben és nagyban is, Isten Szent Lelke nagy dolgokat müvel azokban, akik Rá hagyatkoztak.
Én igazán akkor tudok tanulni és növekedni, ha közösségben tehetem, mást ellenvéleményeket is hallok, tapasztalok, de nincs ellenségeskedés. Én (gyakorló) római katolikus vagyok, a bizánci liturgiát külföldön ismertem meg, havonta többször is járok liturgiára. A mai (Mindenszentek) novemebr 1-i ünnepnapon, mivel az itt is állami ünnepnap, ebben a közösségben is "vasárnapi miserend" volt, hiszen zárva vannak az üzletek, senki sem dolgozik, és a környék összes latin rítusú templomában délelött misék voltak. Úgy döntöttem, hogy itt bár nincs "akkora ünnep", ide jövök és megkértem a diakónust, hogy mivel rajtam kívül többen vannak Munkácsról, bár "csak" "boldogról van szó", Szent Kozma és Damján mellett említsék mega megfelelö helyeket Romzsa Tódort is. A diakónus azt mondta, nem hinné, hogy gond lenne és megbeszélte a föcelebránssal. A kántor a liturgia elött bejelentette, hogy a változó részeket "egy hieromártir" szerint vesszük, akit Theodor Romzha-nak hívnak (szerencsére ö munkácsi ukrán). A prédikáló latin pap a tövid kis beszédbe, amellyel a Mindeszenteket ünneplö "külsösöket" is meg akarta szólítani, bevonta Boldog Romzsa Tódor példáját (szerencsére ö meg járt Mukácson és elég jó az emlékezötehetsége). Így aztán, úgy éreztem, mindnyájan - a többi nációbeli is, aki sose hallott Romzsa Tódorról - tanultunk valamit, nem éreztem, hogy fejetlenség vagy káosz lett volna. Még az is érdekesen jött ki, ahogy énekeltük (biztosan az ókori hierarchákra alkalmazva): aki a bálványoknak szánt áldozatot számüzteded - néhányan biztosan voltunk, akik "értettül", hogy a szovjet ateista bálványnak szánt áldozatról, eladott lélekröl, van szó, mások biztos nem. (Számomra felejthetetlen Mindenszentek napi liturgia lett.)
Én nem mondom, hogy ez mindenütt müködik, van ahol biztosan nem lehet a liturgia elött 10 perccel eldönteni, hogy mit is csináljunk, hogy mi lenne jó egy közösségnek, és nem lehet mindenkivel megtenni ezt. Nagyon kell érezni, érteni a Szent Lélek segítségével, hogyan tudunk közösen tanulni épülni. Azért osztottam meg ezt a kis történetet a kérdésem elött, mert úgy érzem, hogy ez a rovat is - mint ahogy leginkább az egész magyar görögkatolikus egyház (legalább is talán nem tévedek hogy sokan benne) -érzik, hogy együttes (határokon is átívelö) tanulási, növekedési, identitás keresési fázisban, igazi "kairosz"-ban vagyunk. Végre nem kell nyelnünk, nem eröltetnek ránk semmit, visszakérdezhetünk, nem kell hallgatnunk.
A kérdésem pedig az lenne, hogyan szólnak Boldog Romzsa Tódornak (Teodor fölszentelt vértanú) a magyarországi görög katolikus egyházra érvényes változó részei. Nagyon köszönöm.
A teljes liturgikus szöveg eredetileg ószláv nyelvű. Itt csak a tropárt és kontákot tudom közölni. Remélem, hamarosan meglesz az egész napi zsolozsmaszöveg magyarul is.
TROPÁR, 4. hang.
Az apostoloknak útját követted tisztességgel, * Tódor fölszentelt vértanú, * és megóvtad Krisztus nyáját mint jó pásztor, * lelkedet adva érte. * Az istentelenek pedig megöltek téged, * és te sebekkel fölékesítve mentél be az örök dicsőségbe, * hol megkoszorúzott az Isten Báránya. * Imádd őt a mi lelkünkért!
KONTÁK, 3. hang
Mint a virág kívánja a Napot, úgy szeretted te is az igazság Napját, Krisztus Istent. * Mint buzgó főpap, a Kárpátok földjét tisztes bölcsességre tanítottad, * és mélyen alázatos életet éltél. * A hit sziklájaként az istentelenek útját elzártad, * és te, értékes gyöngyszem, a halálig türelmes voltál. * Ma megrendülten kiáltunk hozzád, tisztelve téged, * Tódor fölszentelt vértanú, imádkozz értünk, bűnösökért, az Irgalmas trónja előtt!
Kedves Lelkiatya.

A mi kis pici városunkba új Lelkiatyák érkeztek.A családom és én próbálunk mindenben segítséget nyújtani.Nem csak Atyáinknak, hanem ha lehet minden embernek.Elég aktívan részt veszünk az Egyházi közösségben.Az itteni embereknek ezt nem nézik jó szemmel.Sokan bántanak minket.Még az is akinek már nem kevésszer segitettünk, és azt hinné az ember hogy Ő a legkerésztényebb.Néha már elkerülhetetlen hogy a szívünk ne haraggal teli legyen.Fordítsuk hátat,bezárkózva,segítségnyújtás nélkül és éljük minndennapjainkat ahogyan sajnos a legtöbb ember?
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Dicsőség mindörökké! Nehéz helyzet ez. Mindenképpen dicséretes, hogy szeretnének sokat tenni az Egyházért, a közösségért, papokért, hívekért. Azon nincs mit csodálkozni, hogy mindezen munkálkodásukért nem sok hálát kapnak. Sajnos, gyakran van ez így, még az Egyházban is, ahol sok, hozzánk hasonló gyarló ember él. A hibát akkor követjük el, ha mégis várjuk ezt a hálát. Még ha nem is hálákodást, de legalább valami apró elismerés félét. Ez nagy hiba. Éppen ezért nem is kapjuk meg, amit várunk. Javaslom a mások, az egyház segítségét kicsit lelkibbé, vagy inkább úgy mondom, még lelkibbé tenni. Semmiképp sem az a megoldás, hogy bezárkózzanak. Mégis, ha úgy érzik, visszautasítást kapnak, akkor a mások segítésben kapjon nagyobb szerepet az értük való imádság. Meglátják, kissé átalakul a látásmódjuk ettől. Sokszor van, hogy a legjobb szándékkal próbálunk segíteni, mégis nem sikerül eltalálni annak helyes módját, idejét. Ha több imádsággal kísérjük, akkor ebben is előbbre juthatunk. Mindenesetre semmiképp sem szabad magunkat másokhoz viszonyítani és fordítva. Hogy ki mennyit segít, mire kap indíttatást, mihez van kitartása, ezt nem tudjuk megítélni. Nem is érdemes. Segítsék továbbra is az Egyházat, Krisztust szolgálva ezzel, és Ő gazdagon megjutalmazza Önöket. Még inkább, ha itt nem kapják meg érte a "jutalmat". Sok kegyelmet a buzgóságukhoz!
Kedves Lelkiatya!

A fórumon valaki belinkelt egy tanulmányt a Kárpátaljai görögkatolikusok 1945 utáni helyzetéről... Ebben a dokumentumban lehet olvasni a titkos püspökszentelésekről is. Úgy tudtam, hogy a keleti egyházban 3 püspök együttes kézfeltételével lehet új püspököt szentelni. Vagy ez a "követelmény" érvényét vesztette az unió után?
Valóban ősi előírás, hogy a püspökszentelésen egyszerre több püspök legyen jelen.
"Püspök két vagy három püspök által szenteltessék föl" (1 Niceai zsinat 4. kánonja). Ennek főként az a magyarázata, hogy püspökké az válik, akit a püspökök kollágiumába befogadnak, ezáltal válik egyházi aktussá.
A ma érvényes egyházi kánon is előírja ezt. A latin kódex nem annyira szigorú ebben, inkább csak aszisztensnek tekinti a társszentelőket, míg a keleti kódex világosan megkövetelt három szentelőről ír. Azonban mindkét két kódex említi, hogy súlyos szükség esetén ettől el lehet térni.
A keleti kodifikáció példaként a háborút és az üldöztetést említeti e hármas közreműködéstől való eltérés elfogadható okaként.
Hogyan tudunk figyelmeztetni egy naiv embert úgy, hogy megértse a valóságot, de ezzel együtt ne bántsuk meg?
Először is imádkozni kell érte. Utána pedig azért, hogy megtaláljuk a megfelelő szavakat. Kérni kell erre a Szentlelket. (Nem kizárt, hogy ezenközben arra a meglátásra jut, hogy nem is kell meggyőznie az embertársát. Erre is nyitottnak kell lenni!) Utána pedig erre a segítségre bátran és hittel hagyatkozva kell megszólítani az illetőt. Fontos jól megválasztani a kellő időt és helyzetet. Az egyszerű embereknek érdemes képszerűen fogalmazni, példákkal tenni érzékletesebbé a mondandót. Ha úgy érzi, minden ezirányú törekvése hiábavaló volt, akkor is erre a bátor hitre hagyatkozva bízhat, hogy idővel mégis belátja az illető az igazságot. Időt is kell adnunk egymásnak, s nem elvárni, hogy azon nyomban adjon igazat. S ha jelentős dologról van szó, ne hagyjon föl az imával egészen addig, amíg el nem jutott a segítség a felebarátjához. Nagy erőnk van az ima által, sokkal többet meg tudunk tenni általa, mintha csupán saját erőnkre támaszkodnánk.
Kedves Lelkiatya!
Abban szeretném a tanácsát kérni, hogy évek óta ugyanahhoz az atyához járok gyónni és lelki beszélgetésre, de az utóbbi 1-1,5 évben nagyon ritkán tudunk találkozni, mert mindig közbejön valami. Én nagyon sajnálom ezt. Mit javasol atya?
Köszönöm válaszát!
Egy fiatal
Van olyan élethelyzet, amikor változtatni kell. Ha lehet, érdemes elkerülni a lelkiatya váltást, de az csak egészen keveseknek adatik meg, hogy egész életén át ugyanaz a lelkivezetője legyen. Sőt, minthogy többnyire előbb hal meg az atya, még csak nem is nagyon lehetséges. Tehát, bár kerülendő, hogy gyakran változtassunk, ugyanakkor nem is kell félni ettől. Egy fiatal számára különösen fontos, hogy minél gyakrabban, ha lehet, legalább havonta találkozzék a lelkiatyjával. Rengeteg kérdés merül föl, melyet, ha nem beszél át mélyen valakivel, akkor fontos kincsek veszhetnek el a lelki növekedés során.
Kedves Lelkiatya!
Elfelejtettem beírni a számot, így most meg kell ismételnem a levelemet. A szentáldozással kapcsolatban szeretnék kérdezni. 3 hete gyóntam, tehát nemrégen. Tegnap egy késő esti misére jutottam el, ahol hatalmas tömeg volt (gitáros, rockzenés mise volt), édesanyámmal a templom végében, szinte a bejáratnál álltunk, mert nem lehetett beférni. Elfogyott a levegő is, nem lehetett egy tapodtat se előre menni. Előttünk 20-30 fiatal állt sorban, de közülük senki se ment ki áldozni, mi vártuk, hogy meginduljanak a sorok (más alkalommal megindultak és ki szoktak menni). csak középen elől áldoztattak, pedig máskor a két oldaloltárnál is szoktak, ha ilyen nagy a tömeg. Csak az első néhány padból mentek ki, ami szintén meglepett. Nem akartam embereken át taposni, így nem mentem ki áldozni. (Aznap rossz, kísértő gondoltaim is voltak, a hitetlenség is kísértett, amiről-sajnos-másnak is beszéltem. Lehet, hoy ezért, jobb, hogy nem jutottam ki áldozni.)
A kérdésem lényege a következő: Mivel 3 hete gyóntam, most vasárnap nem áldoztam, így a következő Liturgián csak akkor mehetek áldozni, ha újra elmegyek gyónni vagy áldozhatok így is? Mit gondol erről?
(A mi templomunkban este 6-kor van az utolsó Liturgia, így ha azt lekéssük, időnként elmegyünk a rómaiakhoz erre a késő esti gitáros misére)
Válaszát előre is köszönöm! Mari
Kedves Mari!
Ezt a szent titkot nem lehet mechanikusan kezelni. Úgy értem, ha valami külső oknál fogva kimaradt az áldozás, az még nem jelent akadályt, hogy a következő Szent Liturgián vagy Szentmisén megáldozzon. Érdemes minden egyes alkalommal részt venni az Eukharisztiában, hiszen ezért van az egész szent lakoma, ezt hozta meg nekünk Krisztus üdvösségszerző munkája - melyet épp a Szent Liturgia jelenít meg a maga teljességében -, hogy az Istennel egyesülhessünk.
Valósznű, csak a lelkiismerete jelzett, amikor az akadályok miatt az jutott eszébe, talán jobb is, hogy így alakult. Nem jobb. Ne firtassuk, hogy kinek a hibája, de úgy kell mindent elrendezni, hogy a szentáldozásból részesülhessen. Egyébként fölötte örvendetes, hogy van olyan szentmise, ahol dugig van a templom.
Aki rendszeresen gyónik, mondjuk havonta, az minden alkalommal megáldozhat, amikor részt vesz a Szentmisén, Szent Liturgián. Ugyanakkor a bűnt minden alkalommal kerülnünk kell - ahogy meg is ígérjük a szentgyónás végén.
Kedves Lelkiatya!
Egy ideje szerelmes vagyok valakibe, akinek van felesége és gyerekei. Természetesen csak plátóian és ő nem is tud róla semmit. Eszem ágában sincs elvenni a családjától, nem is tudnám. Egyébként is nagyon ritkán látom, akkor is inkább elkerülöm, nehogy rájöjjön az érzéseimre. De mégis úgy érzem ez az érzés nekem többet ér így reménytelenül is, mint ha bárki mással egy valódi párkapcsolatot alakítanék ki. Bűn-e így szeretni valakit? Bűn-e ha ezért soha nem lesz párkapcsolatom és nem megyek férjhez? Csak azért meg nem akarok senkivel se együtt lenni, hogy ne legyek egyedül, meg mert már benne vagyok a korban és mások elvárják. Válaszát köszönöm. Egy 26 éves lány
Kedves Testvérem!
Elhiszem, hogy ez az érzés, még ilyen reménytelenül és beteljesületlenül is boldogságtudatot ad, de nem szabad abban a hitben ringatnia magát, hogy ez hosszú ideig így marad, főként, nem egész életén át. Az ember nagyon sokat változik az idők folyamán. Ez minden porcikánkra igaz, de leginkább talán éppen az érzelmeinkre.
De maga az érzelem sem helyénvaló, ha egy olyan személyre irányul, aki már másé, akire gyermekek néznek föl, akitől többen is függenek, többen várják az ő szeretetét. Világos még a Tízparancsolatból is, hogy "felebarátod házastársát ne kívánd!" Már az ószövetség is ismerte jól az embert, hogy ha helytelen kívánság jelenik meg, annak óhatatlanul folytatása is van, hogy ha nem zárja ki az ember a lelkéből. Veszélyes játék!
Tudom, nehéznek tűnik ezt elfogadni, de a lelki tisztasága és a boldog jövője érdekében mindenképpen ki kell törölnie a szívéből ezt a férfit. Neki megvan a helye, és nem az Ön életében. Ön még fiatal, szép és Istennek tetsző kapcsolat várhat Önre. Kár volna ettől elzárkózni a pillanatnyi jó érzés miatt. Szeretettel javaslom, imádkozzék előtte és bátran tegye meg ezt a lépést. Az illetőnek, pedig semmiképp se szóljon erről később sem. Talán majd akkor, amikor már mindketten nagyszülők lesznek, akkor esetleg.
Ismerőseim között van lisztérzékeny, bár nem vallásos, de ha egy ilyen betegségben szenvedő szeretne áldozni, az mit tud tenni, hogyan tud áldozni?
Hála Istennek, ma már ez nem jelent túlzott nehézséget. Inkább csak odafigyelést és megértést, főként a szentséget kiszolgáltató pap részéről. A rómaiak számára lehet rendelni külön lisztérzékenyek számára készített ostyát. A görögkatolikusoknál pedig lehet gluténmentes lisztből készíteni proszforát. Ezt vagy az érintett személy maga, vagy családtagja, vagy pedig az egyébként is a proszforát sütő személy készítheti el. Gondosságot igényel, de megoldható. Emiatt senkinek sem kell és szabad távolmaradni az Eukharisztiától.
Kedves Lelkiatya!
Mi a véleménye a Vassula Ryden által az ökumenéről szóló üzenetekről? A fórumon majdnem megköveztek emiatt. Azt írták, hogy kíméljem meg őket ettől. A ferenceseknél működik ilyen imacsoport, akik követik az üzeneteket. Miért zárkózik el ettől a görög katolikus egyház? Miért félnek ennyire az ökumenétől? Olvassa el a fórumon lévő hozzászólásaimat is! "Elortodoxosodtunk?" című jeligére írtam. Üdvözlettel: Zaziabestia
Vassula Ryden üzeneteit a hivatalos egyházi tanítóhivatal tévesnek minősítette. Bizonyos pontokon, főként a Szentháromsági személyeknek tulajdonított cselekvések és tulajdonságok területén nem egyezik a katolikus és ortodox tanítással. Vassula alázatát jelezheti, hogy idővel ezeket az "üzeneteket" helyesbítette, kiigazította, ezzel azonban végképp elvesztette annak esélyét, hogy bárki hitelesen "Égből jövő" szavaknak tekintse ezeket.
Vajon ki fél az ökumenétől? A görögkatolikus egyház bizonyosan nem, éppen egyik fő feladatának tartja azt.
Kedves Lelkiatya!
Van egy ikonom, amin Szüz Maria van, aki Jezust tartja a kezeben. Jezus egyik laban meg van oldva a saru (es csak felig van a laban). Ennek mi a jelentese?
Nem a korai időszakból való ez az ikonábrázolás. Az oroszoknál a "Játékos anya" nevet viseli. Valószínű, a reneszánsz hatására mozdult el némileg az ikonok korábban inkább statikus jellege. Egyre inkább próbáltak kifejezni emberi érzést is az egyébként szigorú ábrázolásmód megtartása mellett.
Kifejezi a gyermek játékosságát, de ami ennél sokkal fontosabb, az istenember valóban emberi voltát.
Van magyarázat, mely szerint a mozdulat az égő csipkebokor képére vezethető vissza, amely ószövetségi előképe az Istenszülőnek. Annak közelében Mózesnek le kellett vennie a saruját a nagyfokú tisztelet miatt. Némileg sántít a magyarázat, hiszen az égő csipkebokor csak hordozója, látható képe volt az Isten jelenlétének, amely előtt az embernek a legnagyobb tiszteletet kell kifejeznie. Itt viszont az "égő csipkebokor" karjain maga az Isten van jelen. Neki kellene levetnie a sarut? De akár azt is mondhatjuk, hogy az ember Jézus ezzel a tisztelettel adózik az Istent szülő Istenszülő előtt.
Másik, szintén ószövetségi képre utaló magyarázat szerint a szerződéseket a városkapunál azzal pecsételték meg, hogy levették a sarujukat (ld. Rut 4,7). Az Isten a megtestesüléssel saját tulajdonává tette az egész embert, mintegy visszaszerezve azt a sátántól, akinek az a bűm miatt átadta magát.
Létezik olyan magyarázat is, amely szerint a megoldott saru a bűn által lekötött emberségük szabadulásának első jele lehet.
Valószínű, hogy ezek a magyarázatok később születtek, mint sok más szimbolikus értelemezés is, amely azonban nem vesz el semmit ezeknek a tanításoknak a tartalmából és gazdagító értékéből.
Mit tegyek, ha nem kérdést kapok, hanem véleményt, tanácsot, figyelmeztetést, feddést?
Ezt a kérdést önmagamnak tettem fel, s minthogy megtaláltam rá a választ, ide is írom.
Ha nem kérdést kapok, arra nem tudok felelni. Mégis bántana, ha ha úgy tűnnék, meghallgatatlan marad, ezért ezeket a Fórumra továbbítom.
Ugyanakkor a kérdések mindegyikére iparkodom válaszolni válogatás nélkül. Sajnos nem kiegyensúlyozottak a válaszok, nem is folyamatosan jelennek meg, s nem is sikerül mindig megtalálni a legjobb feleletet. Ez az én hibám, minden érintettől bocsánatot kérek emiatt. Mégis megpróbálom folytatni amennyire csak tőlem telik, s bízom a jóindulatú befogadásban, de méginkább a Szentlélek erejében - hiszen minden választ imádsággal is kísérek -, aki minden eszközt föl tud használni kegyelmének közvetítésére, még a leggyarlóbbakat is.
Kedves Lelkiatya!

Mostanában több rossz jegyet is hoztam, és a szüleim eltiltottak a számítógépezéstől amíg tartós javulást nem látnak. Hiába hoztam több ötöst, mégsem használhatom a számítógépet, csak néha tanuláshoz.Azóta nem hoztam rosszabb jegyet. Arra lennék kíváncsi, hogy Lelkiatya engedné-e a gyerekét ilyen esetben számítógépezni? Nem állandóan, csak fokozatosan. Mondjuk minden jobb jegyért valahány percet. Nekem fontos lenne, mert az interneten tartom a kapcsolatot távolabbi ismerőseimmel.
Köszönöm:)
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Egy tizenéves diák
Kedves Fiatal Barátom!
Azért értek egyet a szülei döntésével, mert - mint írta is - tartós javulásban állapodtak meg. Örvendetes, hogy már sikerült jó jegyeket szerezni, de a kitartás a jóban még fontosabb, mint a jóra fordulás. Rossz tetteinknek ennél sokkal súlyosabb következményei is lehetnek az életben, van, hogy némely tetünk helyrehozhatatlan változást eredményez. Hála Istennek, az Ön esetében a korábbi rossz magatartása javítható, és dicséretes, hogy el is indult a javulásnak ezen az útján. Ki kell tartania, és ez a kitartás még szebb eredményt fog szülni, mint a percenként hosszabbított számítógéphasználat.
Kedves Lelkiatya!
Hosszú évek óta az fürkészem, hogy mi az Isten akarata az életemmel, sokat gondolok a szerzetesi hivatásra, de egyszerűen nem tudom elkötelezni magam.
Az lenne a kérdésem, hogy mi a biztos jele annak, hogy az Úr ezt a hivatást szánta nekem?
Érdemes ezen töprengnem akkor is, ha szinte mindig találok valamit ami miatt nemet mondok.... meddig lehet ezt csinálni?
Köszönöm válaszát!
Egy kereső fiatal
Drága Fiatal Testvérem!
Sok fiatal szenved ma attól, hogy nem tud dönteni. Ez, alighanem, mai korunk betegsége, amelynek sok összetevöje lehet. Emiatt szánják rá magukat olyan nehezen a házasságkötésre, nem is merik vállalni azt véglegesen, csak próbaképpen, s emiatt alakulnak ki olyan nehezen a papi és szerzetesi hivatások is, mert itt végképp nem lehet kibújni az egész életre szóló elkötelezödés alól.
Elsö tanácsom, tehát ez: ne féljen dönteni! Az Isten bizonyosan megáldja a döntését, ha azt odaadó szívvel teszi meg.
Biztos jel majd csak a szerzetessé szentelés lesz. Ha most rászánná magát, még addig nagyon hosszú az út, sok lehetösége van és lesz tisztázni. Ne féljen elindulni rajta! Szép út - igaz, nehéz -, amely sok gazdagodást hoz még akkor is, ha történetesen kiderül idöközben, hogy mégsem szerzetesnek hívja az Úr. Azért javaslom, hogy induljon el rajta, mert amíg ezt nem teszi meg, csak állandó marad a kétely, a bizonytalanság, a lelkiismeretfurdalás, hogy miért nem próbálta meg. Forduljon bátran valamelyik szerzetes elöljáróhoz, és tárja föl neki a lelkét. E lépéssel már kifejezi, hogy kész az Úrnak adni önmagát. Voltaképpen mindnyájunktól ezt kéri az Isten, nem csak a szerzetesektöl.
    ... 195 196 197 198 199 
200
  201 202 203 204 205 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016