Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenhat meg tizenkilenc? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Kedves Atya! Megköszönném ha közölné ezt a pár infót a jógás kérdéssel kapcsolatban az egyik keresztény testvérünknek ! A jógának nem szabadna a gyakorlatait sem végezni! Rengeteg tanúságtétel van erről a témárol, akik ebbe a csapdába estek, a mai kor egyik rákfenéje, úgy terjed a keresztények között mint a nátha, az ördög egyik csele! Egy keresztény sehogy semmilyen módon nem fogadhatja el a jóga filozófiáját és gyakorlatát, mivel a kereszténység és jóga kölcsönösen kizárják egymást! "A jóga elmélete és gyakorlata nem összeegyeztethető a kereszténységgel" ezzel a címmel van egy Indiai katolikus pap magyarázata a hitvédelemmel foglalkozó karizmatikus.hu oldalon, kérem olvassa el! A guru vagy Jézus címmel készült kis riportfilmet is ajánlom akik nem értik ennek a lényegét! Egy emberről szól aki megtér a keleti tanokból és pap lesz, Ő Joseph-Marie Verlinde , akinek a könyve most jelent meg a Tiltott tapasztalat címen és a Szent Atanáz könyvesboltban is kapható, ajánlom szeretettel, főleg azoknak akik belenyultak ebbe fertőbe! Gál Péter New age keresztény szemmel c. könyvében is megtalálható a jóga témája, ezzel a bűnnel nem szabad szentáldozáshoz járulni, elötte mindenképpen meg kell gyónni! De legbölcsebb dolog ha kérik Istent a megkülönböztetés adományáért, mert a mai korban rengeteg okkult, spiritiszta, keleti tan akarja behálozni a keresztény embert ! Köszönettel: Egy hívő
Azzal a sorával teljesen egyetértek, hogy Istent kell kérni a megkülönböztetés adományáért. Ugyanis e téma helyes kezeléséhöz is szükséges a helyes megkülönböztetés. Amikor ugyanis a jóga gyakorlata elválaszthatatlanul összefügg annak elméletével, akkor helytálló a kijelentés, hogy semmiképpen sem fér össze a kereszténységgel. Mert olyan - egyébként a Kinyilatkoztatással sokszor nagyon hasonló - tanokat hirdet, amely épp e hasonlóság miatt teljesen megtévesztő lehet. De meg kell tudnunk különböztetni a jóga tornagyakorlatait annak szellemiségétől. Be kell látnunk, hogy sok emberi tapasztalatot is összegyűjtött, magába szívott az a gondolkodásmód, amelyet a jóga gyűjtőnév fog össze. Ezek a tornagyakorlatok önmagukban nem károsak, nem ellentétesek a keresztény tanítással. Például, ha valaki megtanul jóga-fejenállásban egyensúlyozni, illetve ezen a módon eljutni a nyugalmi állapotba, ez nem csak nem káros, hanem nagyon sok élettani haszonnal is jár. De még a lélegzés lelassítása is hozzásegít egyfajta nyugalmi állapothoz, amely megint önmagában nem veszedelmes, hanem egész egyszerűen józan emberi tapasztalat. Tény azonban, hogy ezeket nem szabad összekeverni semmiféle transzcendensre irányuló törekvéssel, mert az félrevezető. A gyakorlatokat, tehát szabad végezni, nincsen velük semmi baj, amíg azok valóban csupán tornagyakorlatok.
Kedves Lelkiatya! Köszönöm válaszát a kérő imával kapcsolatos kérdésemmel kapcsolatban. Akkor a Lelkiatya is azt hangsúlyozza, hogy nincs olyan, ami csak azért történik meg, mert mi kérjük, egyébként nem következett volna be? Persze elképzelhető, hogy Isten akarata olyan, hogy van valahány esemény, amit jónak tart és azok közül választ. (Valami hasonló cselekvésminta benne van az emberben is. Például moziba szeretnék menni, de már bezárt, akkor szívesen elmegyek sétálni.) A kérdésem másik felével (Isten előrelátásával) kapcsolatban azért még vannak kérdéseim. Hogyhogy nem látja az Úr előre, ki hogy fog dönteni? Ő kívül van az időn, tehát egyben látja a világ teremtését az utolsó ítélettel. Jól gondolom? Vagy ez egy teljesen másik világ: az idő keretei között másképp nyilvánul meg Isten tökéletessége, mint abban az időtlen világban, ahol a szentek színről színre látják? Ez kissé tudathasadásos állapotnak tűnik. Vagy mivel magyarázná a Lelkiatya azt, hogy Isten nem tudja előre, hogy fogunk dönteni? Milyen szempontból áll szemben a szabad akarat Isten előrelátásával? Minden döntésünk szabad, de az Úr könyvében már minden meg van írva rólunk...?!
Vannak lelkiatyák, akik egyenesen úgy fogalmaznak, hogy a hittel mondott imának akkora hatalma van, hogy még Isten akaratát is meg tudja változtatni. Tehát, ha Ő akart valamit, de a hívő ember buzgón kéri, akkor még az Isten akarata is megváltozhat. Ez mondható lelki szinten, igaznak tartható az Isten és az ember kapcsolatában. Ám, ha pusztán hideg rációval, filozófiai értelemben akarjuk megközelíteni, akkor badarság. Isten nem ember, hogy változtatgassa az akaratát. Isten mindent előre tud, benne nincsen semmi változás, de még árnyéka sincs a változásnak. Nem mondható az, hogy az Úr nem látja előre, hogy ki hogyan fog dönteni. De az sem mondható, hogy ő dönti el ezt helyettünk. Hasonlat: valaki látja messziről, hogy kanyarodik egy kocsi ott, ahol egy babakocsiban van egy pici baba. A távolról szemlélő esetleg kiabálhat, hadonászhat, elkezdhet nyomban oda rohanni, de lehet, hogy az már késő. Látja előre, hogy mi fog történni, de megváltoztatni már nem tudja. Ez a hasonlat több ponton sántít, de mégis hátha segít érzékeltetni, hogy Isten előre tudása és akarása nem föltétlenül esik egybe. Tehát csak megerősíteni tudom, megmagyarázni nem, hogy a döntéseink teljesen szabadok, de az Úr már jó előre tudja, hogy mi lesz az.
Tisztelt lelkiatya! Férjemmel 18 éve élünk házaságba és neveljük két fiú gyermekeinket.Sajnos mindkettönk multjában van egy-egy érvényes Gör.kat házaság a gyerekek megszületése után valahogy elmaradoztak majd megszüntek a testi együtlétek,szeretük egymást nem ezzel volt gond csak rengeteget dolgozot állandó kimerült volt és a gyerekekkel egy szobába voltunk 5-6 évig éltünk ugynevezet Szent József házaságba és ez valóban testileg érintetlen időszak volt még a megcsalás is kizárt!!! Ezért a férjemért is tűzbe teszem a kezem őt nem is érdeklik a nők.ez alatt az időszak alat járultam gyónáshoz áldozáshoz erre én engedélyt kaptam felső egyházi személytől.Most hogy a gyerekik kamaszodnak egyre többet vannak tölünk távol és valahogy mi is közelebb kerültün egymáshoz de sajnos rá kellet jönnöm hogy ez nem müködik közötünk annyira kimerült fáradt hogy ez már nem fér bele 2 éve probáljuk egymást azóta természetesen nem járulok szentségekhez sajnos még templomba se járok mert azt gondolom magamról hogy szentlélek elleni bünt követtem el azzal hogy szándékosan fel adtam a Szent József házaságot és a szentlélek elleni bün megbocsájthatatlan a kérdésem az valóban szentlélek elleni bünben élek e???? Illetve mivel nem müködik közötünk a testi kapcsolat ujra járulhatok e szentségekhez??? Válaszát előre is köszönöm
Nem ez nem a Szentlélek elleni bűn. Miért is volna az. Templomba viszont mindenképpen járjon el rendszeresen. Arra semmi indoka nincsen, hogy ne vegyen részt a szertartásokon, hogy ne hallja az igehirdetést, hogy ne találkozzék keresztény testvéreivel. Az Istennel való kapcsolatát mindenképpen építenie kell, akár van Önök között testi kapcsolat, akár nincsen. Bizonyos értelemben teljesen természetes az a törekvés, amelyről beszél. Ugyanakkor egészen érdekes módon úgy rendezi a Gondviselés, hogy mégse ebben az irányban fejlődjön az Önök kapcsolata. Legyen ezért hálás. Ne erőltesse ezt a vonalat. Az Úr segít Önnek, hogy szeresse is a mostani férjét, gyermekei édesapját, mégis megmaradhasson az Úrral szentségi kapcsolatban. Törekedjék erre. Egyetlen szentgyónással az eddigieket mind rendezheti. Ne halogassa, tehát!
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Abban a kérdésben szeretném tanácsát kérni,hogy ha egy katolikus fél, akinek érvénytelenítették a házasságát, köthet-e szentségi házasságot egy elvált féllel, aki baptista szertartás szerint kötött házasságot? A katolikus félnek lelki gondja, hogy nem járulhat szentségekhez. Mi erről a véleménye? Köszönettel, Marika
Kedves Marika! Valóban, a legfontosabb, hogy tudjon szentségi életet élni. Ennyi adat alapján még nem lehet eldönteni, hogy köthet-e házasságot ezzel a férfival vagy nem. Ennek több részletét is meg kell vizsgálni. Javaslom, hogy keresse föl a saját parókusát, mondja el neki a részleteket. Adja Isten, hogy sikerüljön az életét Istennek tetszően alakítania!
Szeretett Lelkiatya! Már váltottunk üzenetet ezzel kapcsolatban, viszont még mindig választ keresek arra a kérdésre, hogy egy keresztény ember hogyan válassza meg szórakozási lehetőségeit? Én úgy gondolom, hogy elsősorban az Úrtól kapott talentumaink kamatoztatásával tudjuk tartalmasan tölteni szabadidőnket (fotózás, képzőművészetek, zene, stb.), valamint az önkéntes szolgálat is nagyon jó időtöltés. Viszont az egyes szórakozási ágak (könyvek, filmek, számítógépes játékok) esetén hogyan döntsön egy keresztény ember? Tehát mi az, amit "szabad", mi az amit nem? Gondolok itt arra például, hogy egy jó könyv olvasása, ami tartalmaz csúnya szavakat, erőszakot, valószínűleg jó időtöltés, viszont mi a helyzet pl. az olyan könyvvel ami erősen az erőszakra van kiélezve? Ugyan ez érvényes a zenékre, játékokra, filmekre. Milyen esetben kell nekünk tartózkodnunk az egyes dolgoktól? Milyen esetben követünk el bűnt a szórakozással? Mi az Úr akarata ezzel kapcsolatban? Vagy ez egyénfüggő? Tehát pl. ha az erőszakos film hatására jobban hajlunk a bűnre, ez esetben kerülendő az a szórakozás? Ön azt tetszett írni régebben, hogy mindennel az Urat kell dicsőítenünk. De honnan tudom, mi szerez Neki dicsőséget? Valamint még olyan tanácsot is kaptam mástól, hogy az a szórakozás, amiben megjelenik a bűn, még nem számít bűnnek, viszont ami arra éleződik ki, hogy "dicsőíti" a bűnt, az már bűnnek számít (pl. gyilkoló, parázna filmek, játékok -> az erőszakot, paráznaságot "hirdetik"). Ezen kívül természetesen az is fontos, hogy ne a szórakozásnak éljünk, valamint ne töltsünk túl sok időt ezekkel. Még mindig kérdések vannak bennem. Hogyan szórakozzak úgy, hogy az Úrnak szerezzek azzal dicsőséget? Szeretettel és imával
Valóban az a mérce, hogy csak az a helyes szórakozás, ami közelebb visz az Úrhoz. Ami eltávolít tőle, azt minden esetben kerülni kell. Nemigen tudom megfogalmazni, egységes képletet fölállítani arra, hogy mi az, ami dicsőíti Istent és mi az, ami nem. Az biztos, hogy nem kell keresni a bűnt. Még azzal a céllal sem, hogy óvatosan elkerüljük. ez tévút. Élni kell, örülni kell az életnek. Csak értékes dolgokkal szabad és érdemes tölteni az időnket és a lelkünket. Az erőszakos filmek aligha lehetnek Isten-dicsőítő alkotások. Lehet, hogy csak utólag tudja meg az ember, hogy ettől vagy attól az élménytől a lelke emelkedettebb, békés lesz-e vagy zaklatott. Ez utóbbi az, amit mindenképpen kerülni kell. Nem azért, mert bűn, hanem azért, mert árt vele önmagának az ember. A kettő, persze, legtöbbször együtt jár. A bűn sohasem lehet hasznos, és ami ártalmas a léleknek, abban minden bizonnyal ott van a bűn is. Az élettapasztalat tanítja meg az embert, hogy magabiztosan eligazodjék a világ dolgaiban. De ha törekszik erre az ember, akkor egészen bizonyosan jó úton halad.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves lelkiatya! Mi a véleménye arról,ha valaki keresztényként a jógát,lecsupaszítva ,csupán testgyakorlásként kívánja használni a gerince állapotának javítása céljából? Úgy is van veszélye? Köszönettel:Anikó
Testgyakorlásra nagyon jó a jóga. Ha könyvekből vagy más forrásból el tudja sajátítani azt a néhány tornagyakorlatot, amely jót tesz Önnek, akkor nyugodtan alkalmazhatja. Ha már egy guru is kínálkozik, hogy megtanítsa rá, azt már veszélyesnek tartom, mert az a személy már óhatatlanul a szellemiségét is megpróbálja továbbadni. Amely önmagában még nem is lenne baj,hiszen számtalan elem összeegyeztethető benne a keresztény tanítással. De van, ami nem, s ezt világosan kell látni. Nos, ezért nem javaslom, hogy valami mestert kövessen ebben, de ha a saját szakállára végzi a gyakorlatokat, az bizonyára jót tesz. Bár ehelyett is inkább azt javaslom, hogy egyszer keressen föl egy gyógytornászt, aki elmagyarázza Önnek, hogy milyen gyakorlatokat érdemes alkalmaznia. Ez még több, mint a könyvekből vagy világhálóról összeszedett egyéni ismeret.
Kedves Lelkiatya!A problémám a következő:Elvesztettem egy régi felvételt ,amin az 1998-as templombúcsúnk ünnepi szertartása látható.Van rá esély,hogy a felvételt önöktől esetleg újra megkaphatom?Nagyon köszönöm a válaszát.O
Attól tartok, ennek kicsi az esélye. De legalább azt kellene tudnom, hogy melyik településen készült ez a felvétel, mert enélkül el sem tudunk indulni a keresésben.
Szeretett Lelkiatyám! Miért ellenzi Isten az öngyilkosságot miért ajándék az élet ha valakinek már gyerekként és fiatal felnőttként is ördög és pokol? ... Kérem segítsen el nem veszni, mert a pogány pszichológusommal nem jutok előre, nem ad lelki vezetést. Szeretnék önnel személyesen találkozni mert segítségért ordít üres lelkem... Remélem számíthatok a segítségére. Ámen
Javaslom, hogy írjon a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre, s azon keresztül meg tudjuk beszélni a személyes találkozót. Szeretettel várom levelét.
Kedves Lelkiatya! Egy probléma merült fel bennem a kérő imával kapcsolatban. Ha Istenben nincs változás (Jak 1, 17), akkor mégis miért kellene bármit is kérnünk? Az bizonyos, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik (Róm 8, 28), de a változás hiánya magával vonja azt is, hogy hiába kérünk, úgy történik, ahogy azt Isten előre elgondolta, nem változtathatja meg a terveit. Miért kérünk tehát? Más helyen azt olvassuk: minden meg van írva rólunk az Úr könyvében (Zsolt 139,16). Hiszem azt, hogy hálát kell adnunk azért, hogy megteremtett és halhatatlan lelket adott, dicsőítenünk azért, mert mindennél nagyobb Isten, aki azáltal lett még nagyobb, hogy hozzánk hasonló emberi testet öltött, de a kérés... Nem értem. Az Úr Jézus is arról beszél, hogy az Ő nevében kell kérni (Jn 16,24). Ez mit jelent pontosan? Olyan abszurd az is, amikor Ő maga kéri, hogy múljék el tőle a szenvedés kelyhe (Mt 26,39), pedig tudta jól, hogy nem "lehetséges" elkerülnie a kereszthalált (amennyiben teljesíteni akarja az Atya akaratát, ami egyben az Ő akarata is). Miért kérte ezt Jézus, ha tudta, hogy nincs más módja annak, hogy megmentsen minket? (Ha lett is volna más megoldás, nem lett volna ilyen mélységes, mivel az a legjobb, amit az Isten ad az embernek, ha pedig mégis "kitalál" alternatív utat az Úr, akkor ismét változás áll be a tervében.) Egy másik kérdésem is lenne, ami kissé kapcsolódik az elsőhöz. Sokszor hallottam már, hogy más dolog az, hogy az Isten előre LÁTJA, amit teszünk, mint az, hogy AKARJA is, hogy megtegyük. Ha eleve látja Isten, hogy valaki egész életében Tőle elfordulva fog élni, akkor miért teremti meg? A pokolban azt kívánják a lelkek, hogy bárcsak megsemmisüljenek, de nem tudnak, mert a lélek halhatatlan. Ezt a kérést miért nem veszi figyelembe az Úr? Hiszen látja a teremtés pillanatában, hogy valaki hogy fog életében dönteni, és hogy a megsemmisülését fogja kívánni... Ha nem teremtené meg, akkor megmentené az időtlen időkig tartó szenvedéstől! Bár ha pedig látja, hogy mi lesz a teremtmény életével, és azért nem teremti meg, hogy ne szenvedjen örökké, akkor is belebotlunk abba, hogy az Isten terveiben, szándékában változás történik... (Akit egyszer akar, hogy legyen, azt nem tudja nem akarni, hogy legyen...) Olyan abszurd ez... Ha megkímél bennünket a kárhozattól, akkor elveszi a szabadságunkat (a létünket), és változás következik be benne (nem teremti meg az illetőt, pedig rágondolt a teremtésére; Isten gondolatainak pedig teremtő ereje van). Nem lehet az a háttérben, hogy végül mindenkit üdvözít, azáltal, hogy megmutatja neki az utolsó pillanatban a poklos állapotot, hogy megmentse az illető lelkét? Tudom, hasonlóért közösítették ki Origenészt az ókorban...
A kérdés logikusnak tűnik, s valójában az is. Mégis azért tűnik paradoxonnak, mert ez az igazság, nevezetesen a kérő ima, a mi kéréseink és az Isten szabadsága ellentmondásnak tűnik. A logika szintjén az is, nem segítenek az értelmi szillogizmusok. Ugyanakkor tény, hogy buzdított minket Jézus arra, hogy kérjünk. A lelkiatyák úgy magyarázzák, hogy azért kell kérnünk, sokszor az Úrhoz fordulnunk kéréseinkkel, hogy az Úrral imádságban együtt töltött idő, az Úrra figyelő odaadásunkat valójában minket változtat meg, nem az Isten akaratát. Minket tesz egyre készségesebbé arra, hogy fölismerjük az Úr akaratát, s azonosulni is tudjunk vele. Végeredményben tehát nem azt történik, amit mi akarunk, hanem azt akarjuk, ami történik. Persze, száraz szavakkal leírva ez is csak logikai érvelésnek tűnik, de kezdjen el valaki hosszan imádkozni, s maga megérti, megtudja, hogy mit jelent az Úr Isten akaratához simulni. Hasonlóképpen vagyunk a szenvedéssel is. Míg csak egyedül a magunk szemszögéből nézzük, akkor azt látjuk, hogy ennek így nem sok értelme van. De ha Krisztussal együtt szemléljük, aki maga is vállalta értünk a szenvedést és kereszthalált, akkor Őbenne minden értelmet nyer. Megmagyarázni ezt igen nehéz, de megérteni mégis meglehet. Azt csak a (korabeli) protestáns teológia tanítja, hogy az ember életének végkimenetele már le van játszva, már tudható előre, hogy ki hová fog kerülni, A Katolikus Egyház azt tanítja, hogy az utolsó pillanatig is van még remény. Jézus bízik bennünk, hogy az utolsó pillanatban, amikor még döntést hozhatunk, akkor Őmellette fogunk dönteni. Adja Isten, hogy így legyen!
Szeretett Lelkiatya! Tanácsot szeretnék Öntől kérni. Van egy ismerősöm, aki nemsokára lesz 25 éves, és még mindig nem tudja, Isten milyen életre hívta Őt. Megfordult a fejében a papi hivatás is, nagyon nyílt, érzelmes személyiség. Tudna nekem javasolni valamilyen könyvet, amivel meglephetném a születésnapjára, ami segíthet neki az orientációban? Köszönöm, szeretettel és imával
Sok ilyen könyv van. Fölsorolok néhányat. Kiechle Stefan: Hogyan döntsek? Ciardi Fabio: Hogyan kövessem? Válasz Jézus hívására Hans Schaller SJ: Hit, hűség, hivatás (Ideál vagy túlzott elvárás?) Josef Maureder SJ : Arra tartunk, amerre tekintünk (Hivatást élni ma) Eamon Tobin: Segíts nehéz döntéseimben (? a mindennapi életben előforduló választásokban) Anselm Grün: Mit akarok? Cantalamessa Raniero: Szüzesség Luigi Giussani: Lehet így élni? 1. - A hit Luigi Giussani: Lehet így élni? 2. - A remény Luigi Giussani: Lehet így élni? 3. - A szeretet
Szeretett Lelkiatya! Lehet, hogy ez egy kicsit hosszabb írás lesz, valamint én Önnel már leveleztem erről Önnel, most mégis nyíltan szeretném ezt leírni, hogy mások is lássák. 23 éves vagyok, és szerintem kb. 10 éves korom óta nincs jó kapcsolatom édesapámmal. Egyszerűen fogalmam sincs, hogyan orvosoljam ezt, hogyan változtassak ezen. Édesapámnak egyszerűen nem lehet megfelelni. Nem szeretném őt leírni, hiszen ahogy a Szentírás is írja, szüleinket tisztelnünk kell, viszont szeretném egy kicsit ismertetni Őt. Úgy érzem, egyszerűen nem tudok neki megfelelni. Folyamatosan keres valamit, és minket leszid, leír adott dolgokért. Szerintem minden nap történik ilyesmi, ami néha óriási veszekedésekbe torkol. Valamint nem lehet neki megmagyarázni dolgokat, csak nagyon ritkán, folyamatosan védi a maga igazát, és úgy érvel, hogy mindig neki legyen igaza. Sajnos az alkohollal is vannak gondjai... Mielőtt Jézusnak adtam életemet, folyamatosan visszabeszéltem neki, és bűnös élvezetekben kerestem az apahiány űrét betöltő "szeretetet". Tettem néha próbákat egy jó viszony kialakítására, de nem ment. A mai nap pl. viszonylag jobb volt, együtt társasjátékoztunk, majd ő takarítani kezdett, én édesanyámmal és testvéremmel vacsorát készítettem később. A vacsorán jött a szidás, hogy nem segítek neki, és azt mondta nekem, hogy egyáltalán nem látszik rajtam itthon, hogy templomba járok. Ez szíven döfött. Vallási kényszerbetegséggel küzdök, folyamatosan rettegek a bűntől, próbálok Istennek mindenben megfelelni és másokat szolgálni, és úgy érzem nagyon jól megy az, hogy másokat többre tartsak magamnál, és ez a mondat szíven döfött. Annyiszor próbáltam már ezen javítani, de egyszerűen úgy érzem, nem megy. Édesapám lelkét is féltem, nagyon szeretném hogy Ő is üdvözüljön. Nem mondom, hogy tökéletes vagyok, és tényleg egyáltalán nem akarom őt leírni, annyira szeretném, hogy végre jó viszony legyen közöttünk. Nekem ez a kapcsolat akkora óriási sebeket okozott... Melyek a mai napig nem gyógyultak be. Fogalmam sincs mi az az apai szeretet. Fogalmam sincs. Annyira szeretném Istennel is ezt a szeretetkapcsolatot kialakítani, és egyszerűen nem megy, és úgy érzem ennek az egyik oka az, hogy nekem fogalmam sincs, mi az az apa-fia kapcsolat, hogy lehet ebben szeretet? Én is rengeteg dologban hibáztam, de nem tudom mit tegyek. 23 évesen úgy érzem magam, mint egy 17 éves gyerek, aki még mindig egy apát hajszol, aki végre megérti, vagy legalább elfogadja őt. Édesapám egyáltalán nem ismer engem, nem tudja miket szeretek, mit nem szeretek, mik a céljaim, stb. Annyit tudnék még erről írni, és úgy gondolom rengeteg ember tud velem azonosulni. Egyébként rengeteg dolgok köszönhetek neki, hiszen a napig Ő lát el, és nélküle valószínűleg nem lenne diplomám, nyelvvizsgám, és egy jó munkám. Lehet, hogy ez életem nagy keresztje, és életem végéig hordozni fogom az apa-fia kapcsolat sebeit, amit természetesen, ha ez az Úr akarata, készségesen vállalok, de ha tehetek bármit ezen sebek begyógyítására, és Isten is ezt akarja, azt is megteszem készségesen. Viszont megtanultam, ezeket a sebeket nem leragasztani kell, hanem begyógyítani, amire csak az Úr képes. Úgy érzem ezeket most ki kellett írnom magamból. Tényleg nem akartam Édesapámat megbántani, hiszen Ő jó ember, egyszerűen szerettem volna szemléltetni helyzetemet. A tanács mellé ha kérhetem, imádkozzon Édesapámért, Édesapám lelkéért. Szeretettel, Z
Kedves Z! Természetesen imádkozom az Édesapjáért és Önért is. Az, hogy 23 évesen világosan megfogalmazódik Önben, hogy a hiányosságai, beilleszkedési és egyéb nehézségei az Édesapjával való konfliktusaiból származnak, már igen nagy előrelépés a tudatosságban. Mondhatni, fél siker. Tegyük hozzá, bizonyára nem csak ebből fakadnak a nehézségek, de alighanem igaza van abban, hogy az édesapja viselkedése igen erősen meghatározó az Ön személyiségének formálódásában. Ez nagy lépés, tehát, az első nagy lépés a teljes leválás útján. Mert hogy ennek kell következnie. Lehet, hogy egy háztartásban élnek még egy ideig, de az élet rendje, hogy egyre kevésbé függjön a szüleitől, az édesapjától. Ezt a szálat nem drasztikusan kell elvágni, hanem egyre inkább fölerősíteni a többi kapaszkodót, emberit és kegyelmit egyaránt. Ma már, hogy milyen az Édesapja, ez egyre kevésbé számít. Önnek a saját életét kell élnie. Ami muníciót hozzá megkapott, azt látni kell, értékelni kell, ismerni kell a hiányosságokat, de az építkezés sohasem lehetetlen. Még ha emberileg úgy tűnne is, hogy kevés alapot kapott eddig a saját életének a fölépítéséhöz. Ezen nincs mit keseregni. Senkinek sem tökéletes az élete, mindenütt vannak erények és hiányosságok. Az már önmagában óriási eredmény, hogy Ön a hitben él, hogy Istennel meg tudja beszélni a dolgait. Ezért nagy hálát adjon az Úrnak! Legyen ugyanakkor tudatos ez az apától való elszakadás. Isten kegyelme mindenre képes. Ön nagyon szép fejlődésen megy keresztül. Egészen biztos, hogy az Úr Isten ezt folytatni akarja, és képes is rá, hogy folytassa. Ezzel akarjon együttműködni. Önnek már van egy másik Édesapja, egy sokkal hatalmasabb és erősebb, aki százszor megbízhatóbb, ezerszer jobban szereti Önt. Egyre jobban ebbe az égi Atyába akarjon kapaszkodni, Őhozzá akarjon hasonlítani. Az Ön nevelése már régen abbamaradt. Most már Önmagát kell nevelnie. Tegye meg bátran az ehhöz szükséges lépéseket!
Lelkiatyám, lehet e öntöl személyesen súlyos életvezetési problémában segítséget kérni? Egy elveszett fiatal
Előre jelzem, nincs elveszett fiatal, nincs elveszett élet. Az Isten mindnyájunkat megtart. Javaslom, hogy írjon a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre, s akkor bővebben is el tudunk beszélgetni, hogy mire is van Önnek szüksége. Addig is imádkozom Önért.
Tisztelt Lelkiatya! Megfigyeltem, hogy az elmúlt félévben a Jóisten többször is megadta, hogy valahogy érzékeljek ott, ahol nem vagyok, legutóbb pl. hogy hol van szabad hely a parkolóban. Ezek a megérzések váratlanul, rendszertelenül és maguktól kijelentésként jönnek, de csak akkor, ha a másik rá kérdez. Ilyenkor önkénytelenül/tudattalan kimondom, és magamat is meglepem vele. Miként kell helyesen viselkednem ezzel kapcsolatban? Hálát adok Istennek e csodáiért, de magam nem értem, miért adja, mi a rendelése vele? Szívből köszönöm válaszát.
Igen, vannak ilyen, un. parapszichológiai jelenségek, melyeket a lélektan nem tud megmagyarázni. Akár Isten ajándékának is tekinthetők, de csak akkor, ha nem akar vele az ember mások előtt tetszelegni. Ezért a legjobb nem is beszélni róla másoknak. Az ilyen különleges ajándékok azonban megkövetelik, hogy az illető törekedjék még szorosabb kapcsolatra Istennel. Akkor nem fogja elvéteni a helyes arányt, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítson e jelenségnek, illetve arra is lesz rálátása, hogy mikor használja ezt képességét mások megmentésének érdekében. Ne féljen tehát tőle, de nem is kell túlértékelni a jelentőségét. Nem kell vele foglalkoznia különösebben. S mondom, ha az imaéletét buzgóbbá teszi, akkor megadatik majd, hogy teljesen nyilvánvalóan érzékeli, mikor kell használnia mások javára, s mikor nem.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Azt szeretném kérdezni, hogy a Teofil (Isten kedveltje / Istent kedvelő) névnek van-e magyar megfelelője, mint ahogy Amadeus a latinban vagy Gottlieb a németben?
Nem tudok ilyenről. Görögkatolikus egyházunk liturgikus szövegeiben a püspöknek állandó jelzője az istenszerető. De ezt ilyenkor nyilván nem keresztnévnek veszik. A Teofil nevet azonban a magyarok is használják. Ismerek olyan családot, ahol a kisfiú ezt a szép keresztnevet kapta.
Kedves Lelkiatya! Hogy tartsak ki erővel testben és lélekben a sok teendő közepette? Ha érzem, hogy kész vagyok a szeretetszolgálatra pl. a családomért, a társamért, de tudom, hogy magam erre kevés vagyok? Hogyan fordulhatok az Úrhoz, hogy átsegítsen, erőt adjon? Hogyan adhatom magam Istennek annyira, hogy Ő maga ne csak részben, hanem teljesen hathasson általam: az Ő erejével, az Ő szeretetével, az Ő kitartásával és türelmes irgalmával? Szívből köszönöm az útmutatását.
Az első és legfontosabb, hogy dolgozza ki az állandó erőforrást, vagyis az Istennel való állandó kapcsolattartást. Enélkül bármilyen jó szándékkal és elszántásággal állna is készen a szolgálatokra, a lelkesedése előbb-utóbb alábbhagy, kedve elszáll, lelkesedése kimerül. Ha sok a teendője, akkor kínálkozik a logikus következtetés, hogy kevesebb időt fordítson az imádságra. Ez tévedés! Természetesen józan mértéket kell találni, de ha valóban nagy elszántsággal szeretné szolgálni családját, hozzátartozóit, akkor legalább napi egy órát szánjon az imádságra. Ez lehet napi szent mise vagy más szertartás is, Szentírás olvasás, más személyes imák, Jézus-ima, rózsafüzér, de még inkább a zsolozsma bizonyos részei. Nyilván lehet ennél többet is, de általában ennél kevesebbet szoktak. A második fontos lépés, hogy ebből az Istenkapcsolatból olvassa ki, hogy mi valójában az Ön teendője. Ne zárja le röviden ezt a kérdést, hogy ezt úgyis tudja. Imádságban, elmélyülésben keresse, kérje Istentől a világos látást, hogy mindig tudja, az adott helyzetben mit kell tennie. Ha ezt követi, akkor az erő is meg lesz hozzá. "Aki meghívott benneteket, az hűséges, és végbe is viszi" (1Tessz 5,24). Persze, ne mulassza el azt is kérni. Ha pedig néha ennek ellenére is nehéz, ne csodálkozzék, van, amikor a kitartásunk, a hűségünk az, amely közvetíti a kegyelmet és nem az éppen végzett munkánk hatékonysága. Isten kegyelme fogja hatékonnyá tenni a munkáját, az életét.
  1 2 
3
  4 5 6 7 8 9 10 11 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016