Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenegy meg kilenc? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Kedves Atyám!

Véleménye szerint, hogyan lehetne összeegyeztetni görög katolikus egyházunk spirituális hagyományát és a katolikus karizmatikus spirituális tapasztalatát. Mint aki a papi hivatás gondolatát forgatom a fejemben és a szívemben, nagy szükségem lenne megnyugtató válaszra. Sosem "voltam oda" a liturgikus szertartásokért, papként pedig nagyon fontos lenne ez. A karizmatikus imaformák és összejövetelek szabadsága és gyümölcsöző mivolta pedig kétségessé teszi előttem a szigorú liturgikus keretek szükségességét és hasznát. Mi lehet a megoldás? A katolikus Egyház tanításának igazságáról többszörösen meg vagyok győződve, a keleti keresztény spirituális örökség értékeivel is - nagyjából - tisztában vagyok, szertartásaink értékét viszont nem tudom eléggé becsülni. Mitévő legyek?

Válaszát köszönöm:

Tamás
Kedves Tamás!
Mindenekelőtt nagyon köszönöm Önnek ezt a kérdést. Bizonyára másokat is, nem csak a papságra készülő fiatalembereket foglalkoztat az említett kétféle lelkiség viszonya, kapcsolata.
A liturgia olyan, mint a nyelv. Aki ismeri ezt a nyelvet, az érti, tud rajta beszélni, érti, amit mondanak neki, aki nem ismeri, annak hottentotta.
Vagy egy másik hasonlat szerint a liturgia olyan, mint egy tánc. Aki ismeri a lépéseit, szabályait, az tud táncolni, aki meg nem, az ülve marad a terem szélén.
E kép szerint az un. "karizmatikus" megnyilatkozás olyan, mint a szabad tánc: szól a zene, és mindenki úgy ugrál rá, ahogyan jólesik neki. Ha pedig a nyelvhez hasonlítjuk, olyan mint amikor valaki maga talál ki szavakat. Mások nemigen értik, csak úgy nagyjából. Ezért a társalgás is felületes marad. Aki még nem táncolt néptáncot, annak számára idegenül hat, és jobban érzi magát az egyéni kifejezésmódban. Aki viszont ismeri és szereti a néptáncot, vagy a klasszikus táncot, annak már elégtelennek és semmitmondónak tűnik az az ugra-bugra, amit a diszkóban csinálnak.
A liturgiánk hihetetlenül ősi nyelv. S nem idegen nyelv. Olyan, mint a néptánc, az ember vérében van, vele született, de ki kell belőle hozni. Ehhez sok tanulás szükséges. Az anyanyelvünk is akkor válik alkalmas kifejező eszközzé, ha sokat használjuk. De érdemes művelni, hozzá tanulni, hogy minél választékosabban, minél mélyebb tartalommal tudjuk használni. Nem lehet azt mondani, tehát, hogy ez a mai ember számára érthetetlen. Csak nem foglalkozott vele, idegennek tűnt neki, és nem vette a fáradságot, hogy megbarátkozzék vele. Pedig ez az Isten nyelve! A liturgia a kinyilatkoztatott isteni szóból nőtt ki. Minden részletében bibliai indíttatású, szellemében az egyház romlatlan tanítását hordozza. A liturgiában tehát Isten szavaival imádkozunk, melyet a szentek évezredes gyakorlata még inkább megszentelt. Ehhez képest a magunk készítette imák, bármennyire át tudják járni az érzelemeinket, csak sekélyesek és színtelenek.
Remélem, nem bántom meg, Tamás, ezekkel a szavakkal. Nem rossz a "karizmatikus" imádság, de a liturgikus ima sokkal mélyebb, tartalmasabb, az egyház tanítását tartalmazza és mentes minden szubjektivitástól. (Azért használom az idézőjelet, mert a liturgikus ima még sokkal karizmatikusabb, vagyis a Lélek ajándéka, csak a "karizmatikus" ma már lefoglalt szónak tűnik az egyéni kifejezésű csoportos vagy egyéni imamódra.)
Érdemes, tehát, tanulmányozni, minél jobban megismerni a liturgiánkat, hogy használni tudjuk és minél jobban megismerjük. (Ez a római katolikusokra is éppen úgy áll, hiszen nekik is nagyon szép a liturgiájuk.) Idővel bizonyosan beletanul majd ebbe is. Arra kérem csupán, ne utasítsa el azon nyomban. Mint ahogyan balgaság volna lenézni egy idegen nyelvet csak azért, mert nekem az hottentotta.
Ide írhatja a kérdését...Kedves Lelkiatya! Ne haragudjon, én vagyok megint. A múltkor azzal a problémával fordultam Önhöz, hogy "démoni hatást" érzek, mikor a lelkiatyámmal beszélek(röviden ez volt a lényeg, ezt most azért írom le, hogy emlékeztessem arra, hogy mi volt a probléma, majd nyugodtan húzza ki ezeket a felesleges sorokat), akit 15 éve ismerek. Ön azt tanácsolta, hogyszakítsam meg vele a kapcsolatot és menjek el nyugodtan húsvét előtt egy ismeretlen paphoz gyónni. Én akkor elmentem-megfogadtam a tanácsát, szertartásokra is máshová mentem, nem találkoztam az említett "lelkivezetővel", akivel még sikerült jól össze is vesznem. Nem tud nekem megbocsátani, ez lehet az egyik baj.
A mostani problémám a következő: elmentem Húsvétkor a szertartásokra, sokat imádkoztam, böjtöltem is, igyekeztem mindent betartani, gyóntam, áldoztam stb. De valami miatt a Húsvétnak nem tudtam úgy örülni, mint korábban. Kétségbeesés, keserűség, fájdalom gyötört. Hatalmába kerített a hitetlenség is, elkezdtem kételkedni a feltámadásban. Mi van, ha a valóságban mégsem támadt fel? Ha a tanítványok tényleg ellopták a holttestét? Azóta is olyan a lelkiállapotom, tele fájdalommal és keserűséggel, úgy érzem, hogy végleg el vagyok keseredve és rajtam már semmi sem segíthet. Még az öngyilkosság gondolata is megfordult (fordul) többszőr a fejemben. Soha nem éreztem ennyire reménytelennek,keserűnek az életet, mint most. Szinte minden este imádkozom a rózsafűzért, szeretnék hinni. Felmerült bennem az a kérdés is, hogy most Húsvétkor szentségtörő módon áldoztam, mert ennyire meggyengült a hitem. Mitévő legyek egy ilyen helyzetben? (Gondoltam arra is, hogy otthagyom az Egyházat, mert úgy érzem, hogy hiába imádkozom, a helyzet és az emberek nem változnak. Anyámnak van egy 80 éves bátyja /közel 20 év köztük a korkülönbség/, aki azzal tömi a fejemet, hogy barátság és szeretet valójában nem léteznek, csak érdekkapcsolat és alá-fölé rendeltség van, semmi más. higyek neki mert 80 év alatt sokat megélt, megjárta Recsket és Márianosztrát is az ötvenes években.Pesszimista világkép az biztos.) Én is kezdem azt érezni, hogy nincs barátság, ez is közrejátszhat a lelkiállapotomban, de legjobban a "hitetlenség" zavar.
Válaszát előre is köszönöm! Mariann
Kedves Mariann!
Mindenekelőtt fogadja dicséretemet azért a bátorságért,hogy követte tanácsomat, és szakított korábbi vezetőjével. Ha emiatt megneheztelt Önre, ne bánkódjék miatta. Azért is hangsúlyozom ezt, mert bár nem említette, nem kizárt, hogy bizonyos bűntudata is van emiatt. Ne legyen! Higgye el, nagyon helyesen cselekedett, hogy Húsvétkor elment gyónni és áldozni. A Föltámadás kegyelmei oly hatalmasok, hogy ha még nem is sikerült volna teljes bánatot tartania, de törekedett rá, ez bőségesen elegendő, hogy az Úristen az ő végtelen szeretetével kiemelje Önt a bűn sötétségéből.
Azóta is gyötri a szomorúság, sőt, kísérti a hitetlenség? Ez bizonyosan egyfajta lelki támadás, mint a többi más említett rossz gondolat. Éppen ezért nem is szabad hinni ezeknek a gondolatoknak. Világosan látni kell, hogy kísértés, a rosszra vezet, nem érdemes követni, sőt erőnek erejével el kell fordulni ezektől.
Ha a családjában is efféle gondolatokat kap, az bizony még megnehezíti a helyzetét. Kérem, tekintse sokat szenvedett nagybátyját úgy, mint akit megpróbált az élet, de akinek a gondolkodását nem kívánja követni. A pesszimista világkép nem csak hogy szenvedést okoz, de valósággal eltávolít Istentől.
Tanácsom, hogy gyónjék újra és újra, legalább havonta egyszer, esetleg kétszer. (Többször ne!) Bízzon, és várja az Isten gyógyító kegyelmét. Ezzel együtt jól teszi, ha fölkeres egy keresztény pszichológust, aki esetleg közvetlenebb tanácsokat is tud adni Önnek.
Sok kegyelmet! Ne adja fel! A küzdelmei nem vesznek kárba!
Kedves Atya!
Mérhetetlenül fáj, hogy lisztérzékeny gyermekem nem álddozhat két szín alatt, mert az előírás az, hogy BÚZA lisztből készülhet csak a proszfora.
Érdekes, hogy létezik gluténmentes ostya, és a közelünkben lévő római kat. pap meg csak azzal áldoztatná meg gyermekünket.
Nagyon rossz érzés, többgenerációs görögcsalád sarjaként megélni ezt.
Most lesz még elsőáldozó, de mi lesz kamaszkorban?
Tényleg csak a búzaliszt elfogadható?
Annyi mindenről kell lemondania egy lisztérzékenynek, még a két szín alatt áldozásról is?? Biztos Jézus is így gondolkodna? Az én lelkiismeretem nem ugyanazt a választ adja, mint a görög katolikus egyház képviselője.
Egy szomorú Anyuka
Kedves Szomorú Anyuka!
Vígasztalódjék! Sok más család is van a görögkatolikusok között, akiknél szintén van lisztérzékeny gyermek. Lehet készíteni proszforát is, nem csak ostyát a gluténmentes lisztből. Ezt vagy Ön készíthetné el - megtanulva a proszforakészítés módját és a hozzávaló imákat - vagy megbeszélve a parókussal az a személy, aki a proszforát szokta készíteni. A tisztelendő úrnak csak csöppet nagyon figyelemmel kell lennie arra, hogy gyermeke ebből részesüljön. Nálunk, görögkatolikusoknál, egyébként az is megoldás, hogy szintén egy szín alatt áldozik, de a szent vérből kap az, aki lisztérzékeny. Ez kevésbé föltűnő, és könnyebben megvalósítható. Természetesen mindenképp meg kell ezt beszélnie a parókussal, aki bizonyára segítségére lesz. Ha tanácstalan volna, akkor javaslom neki, hogy keressen olyan lelkipásztort, akinek van már tapasztalata ilyen esetben.
Nincs tehát oka a szomorkodásra.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Föltámadt Krisztus!

Tisztelendő Atya!

Kissé bonyolult,és nem mindennapi élethelyzetben szeretnék tanácsot kérni.
Nemrégiben megismerkedtem egy kedves,szimpatikus fiatalemberrel,akivel úgy érzem szívesen összekötném az életemet.Jelen pillanatban nehézséget jelent a munkahelyem szempontjából (ami egyházi intézmény),hogy kedvesem elvált.
Életkorunk szerint (35 éves nő és 40 éves férfi) mindketten gyermekre vágyunk,teljes családi életre,mivel ezeddig számunkra ez nem adatott meg. Egyikünknek sincs gyermeke (az elvált félnek sem!). Ebből kiindulva azt szeretnénk megkérdezni,hogy az egyház szabályai szerint,milyen lehetőségeink vannak,lennének arra,hogy Isten előtt is megvalljuk szerelmünket egy teljes család reményében. A párom korábbi esküvője Római Katólikus szertartás szerint történt, én Görög Katólikus vagyok.
Napjainkban sajnos egyre több ilyen esettel találkozunk,valószínűleg ez a probléma másokat is érint. Mi azonban arra törekszünk,hogy úgy oldjuk meg a problémát,hogy ne forduljunk el az egyháztól.Ez mindkettőnknek nagyon fontos!
Bízunk reménytadó válaszába!-ami boldogságunkat kiteljesítheti.
Köszönettel egy bizakodó szerelmes pár


Kedveseim!
Valóban, nagyon-nagyon nehéz ez a kérdés. Isten a megmondhatója, mi a teendő ilyen helyzetben.
Tehát, Tőle kell megkérdezni, és teljesen Őrá hagyatkozni. Az új ismerőse, ha nem szabad állapotú, akkor semmiképp sem lehet az Öné. Ez világos. Egyszer már elkötelezte magát valakinek, arra kérte az Isten áldását, melyet Ő meg is pecsételt a házasság szentségével. Ha megromlott a kapcsolata a feleségével, ez még semmiképp sem jogosítja föl őt, hogy más, új kapcsolatot létesítsen. Abban az esetben, ha ismerősének a házassága kezdettől fogva rossz volt, ha túl fiatalon, felelőtlenül kötötték össze az életüket, vagy esetleg valami más ok miatt arra lehet gondolni, hogy ez a házasságkötés mégsem volt érvényes, akkor érdemes az Egyház által megvizsgáltatni ezt az akkori házasságkötést. Ennek nem túl bonyolult módja van, melyben az illetékes parókus, ill. plébános biztosan segítséget nyújt. Ha az Egyház alapos vizsgálat után kimondja, hogy ez a házasság nem megromlott, hanem kezdettől fogva érvénytelen volt, akkor ez mutathatja meg az Egyház fejének, Krisztusnak az akaratát, hogy Önök mégis egymáséi lehetnek.
Ugyanakkor nem szabad elsietni semmit. Mint jelezte, nemrégiben találkoztak. Mindenképpen hagyniok kell időt arra, hogy jobban megismerjék egymást - és az Isten akaratát. Ilyen helyzetben az ember könnyen be tudja csapni önmagát, s már nagyon vágyván egy társra, túl könnyen fölismerni véli a másikban azt, aki keres. Holott még inkább csak azt látja benne, akit önkéntelenül kivetített rá. Nyilván nem biztos, hogy ez az Önök esete is, csupán jelzem a veszélyt. Semmi esetre sem szabad elhagyni az Isten útját! Akkor nem is remélhetjük, hogy meghalljuk, megtaláljuk az akaratát. Például féltő szeretettel óva intem, hogy testi kapcsolatot létesítsenek egymással. Nem pusztán azért, mert ez házasságtörés, (mindaddig, amíg nem bizonyította az Egyház,hogy mégsem volt érvényes az első házaság), s ezzel súlyos bűnt vennének magukra, hanem, mert ezáltal kapcsolatuk is óhatatlanul megromlik, elvesztik annak lehetőségét, hogy igazán megismerhessék egymást. Hiszen a vágyva vágyott testi kapcsolat szenvedélye annyira erős, hogy hosszú időre el tud nyomni sok más, fontosabb elemét a kapcsolatnak.
Arra kérem, azt tanácsolom, őrizze tisztán a lelkét, keresse, fürkéssze tovább Isten akaratát. S ha valóban ő az a férfi, akit az Úr Önnek szánt, akkor ez az isteni akarat meg fog mutatkozni a megfelelő egyházi vizsgálat eredményében is. Sok kegyelmet és örömet adjon az Úr!
Excellenciás Püspök Atya!

Hamarosan pályaválasztás előtt állok, és erősen foglalkozom a papság hivatásával. Azonban ezekről ismereteim sajnos nem megfelelőek, így Önhöz fordulok ez ügyben. Amit szeretnék tudni az az, hogy hogyan működik a felvételi a szemináriumra? Annyit tudok, hogy írásbeli, és szóbeli része van, de sajnos többet nem. Pl. mikor történik a vizsgára való behívó, hány napra rá van a szóbeli, és mi alapján történik a felvételi. Sajnos környezetem, iskolám nem tette lehetővé a jó tanulmányi eredményeket számomra, de hitemben megingathatatlan vagyok, és elkötelezettséget érzek a papság iránt. A kevésbé jó tanulmányi eredmények nagy hátrányt jelentenek a felvételi során? Hallottam továbbá, hogy a a 0. évet ezen túl nem Vácott, hanem a fővárosban kell majd tölteni, igaz- e hír? Mi határozza meg azt, hogy egy évben hány tanuló kerül felvételre, egyáltalán van-e létszám maximalizálás? Illetve pl. idén és az elmúlt években mekkora volt a jelentkezések aránya?

Válaszait köszönöm Atya!
A Szemináriumba való jelentkezést személyesen a Megyéspüspöknek kell
címezni, melyhez fontos iratok (érettségi bizonyítvány, keresztlevél,
szülők templomi házassági igazolása, stb.) szükségesek, ami kiegészül a
Hittudományi Főiskola jelentkezési lapjával, hiszen a teológiai
tanulmányokat az államilag elismert rendszerben a Főiskolán végzik a
papnövendékek. (Az Egyházmegyei Hivatal szívesen segít ezen iratok összegyűjtésében.)
A felvételi június utolsó napjaiban van, mely egy háromnapos
együttlét keretében történik: írásbeli vizsga, egészségügyi felmérés, majd
a végén a szóbeli elbeszélgetés (ezeknek az anyagát is szívesen
elküldi a püspöki hivatal).
A felvételi előtt nyilván szükséges és fontos az alapos felkészülés, a megfelelő hittani, liturgikus ismeretek fölelevenítése, ill. egy általános műveltségi szint elérése. Ezeket ötvözi a hitbeli elkötelezettség, melyek szépen kiegészíthetik egymást! Az elmúlt években tapasztalható volt egyfajta "túljelentkezés", ez azonban nem jelent létszámkorlátot.
A legfontosabb az Úristennel való személyes kapcsolat, annak belső vizsgálata, hogy oda tudom-e adni az életemet egészen az Isten és az emberek szolgálatára. Persze, ugyanebben segít a szemináriumban eltöltött 6-7 év is.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Kedves Atya!
Érdekes témát feszeget a Fórum rovat, mármint a papi cölibátus kérdését.
Pár gondolatot írtam a témához, amire remélem lesznek hozzászólások, én azért mégis szeretném megkérdezni Atya véleményét, hogy a rk. egyház egykori "szakemberei" miért alkották eme nemes törvényt???
Talán egyik Szentség kizárja a másikat??? (Egyházi rend+házasság). Nem Jézus alapította mindkettőt??? Jézus megtiltotta valaha, valahol is, hogy a kettő együtt "nem jár" na és mélyen tisztelt és általam nagyon szeretett gk. testvéreimnek hogyan lehetséges egyszerre felvenni a keresztség és bérmálás szentségét? ami persze nem baj, nincs benne semmi probléma...
szóval furcsa dolog ez!
kötni egy szentség felvételét emberek alkotta törvényhez..

szívesen kommunikálnék Atyával-e témában.

imádságos szeretettel:

András
Kedves András! A két szentség, természetesen nem zárja ki egymást. Nem érdemes erről az oldalról megközelíteni. A különböző egyházakban különböző hagyományok, sőt különböző lelki és teológiai hangsúlyok és irányzatok alakultak ki. Az, hogy a római katolikus egyházban a IX. századtól kötelező lett a papság számára a cölibátus, egy sajátos egyházi hagyomány. Nyilván jogerőre is emelkedett. Ezzel együtt sok más, a római katolikus egyház sajátjának tekinthető dolog is kialakult. Más rítusú és más felekezetű egyházban pedig mások. Ám nem szabad ezeket külön, egymástől elszigetelten értelmezni. Ma sok támadás éri a katolikus egyházat a cölibátus intézménye miatt. Mégpedig azért, mert mai világunk elveszítette az érzékét a szentség iránt. Ha pusztán szociológiai, vagy pszichológiai értelemben közelítjük meg a kérdést, akkor valóban értetlenül állunk e sok száz éves hagyománnyal szemben. A cölibátust nem lehet megérteni, csak Istenért lángoló szeretettel. Természetesen vállalni sem lehet másként. Meglátásom szerint, ha egyszeriben eltörölnék a cölibátust a római katolikus egyházban, ez súlyosan megrázná a hitéletet és a lelkiéletet. Nem az a helyes irány, ha az Egyház alakul a világhoz, enged követeléseinek, alkalmazkodik az emberek fölfogásához, hanem ha mindezek megszentelésére törekszik. Ez roppant nehéz munka manapság. Mégis ebben az irányban látom a megoldás lehetőségét. Az is a különböző, történelmileg kialakult egyházi hagyománynak tekinthető, hogy a bizánci szertartásuak egyszerre szolgáltatják ki az iniciációs szentségeket, vagyis a keresztséget, bérmálást, eukharisztiát. Ennek mai változata hazánkban - amely jobban hasonlít a római katolikusokéhoz - hogy a gyermeket a kereszteléssel együtt meg is bérmálják. Ma még idegennek tűnik az, hogy mindjárt meg is áldoztassák. De ez sok más sajátossággal is összfügg, melyeket nem lehet pusztán egyszerű rendelkezésekkel megváltoztatni. Összességében kell látni és kezelni ezeket.
Ide írhatja a kérdését...Kedves Lelkiatya!
Most csak egy rövid kérdés: milyen könyveket-itt elsősorban lelki olvasmányokra gondolok-és mely Biblia-részleteket tud ajánlani a szentgyónásra való otthoni felkészüléshez? Most nincs időm lelkigyakorlatra menni, legfeljebb 1-2 órás lelkigyakorlatos beszédet van módomban meghallgatni itt a környéken.
Válaszát hálásan köszönöm! M
Anselm Grün Hétköznapok lelkigyakorlata c. könyve, ill. szinte minden
írása a fent említett szerzőnek.
Szentírási elmélkedésként a Boldogságok sorát javaslom vagy a Miatyánkot.
Ide írhatja a kérdését... A hodászi hírben láttam Farkas Flóriánt. Nagyon remélem, hogy nem az egyház meghívottja volt a sikkasztásért elítélt fideszes roma képviselő, aki csak az elnöki kegyelemnek köszönhetően nem ül börtönben!
Én is.
Kedves Atyám!

Lám, még a megszólításban sem vagyok biztos. Édesanyám Hajdúdorogon született, magam is görögkatolikus vagyok. Nem vagyok templomba járó ember, de amikor tehetem, bemegyek, s foházkodom az Úrhoz, Máriához. Munkám során (újságíró vagyok) eljutottam már a hodászi görögkatolikus templomba, s a máriapócsi Bazikába is, az utóbbiba időnként fohászkodó emberként is.
Újszülött gyermek örökbefogadását várjuk az állami rendszerben, hivatalos papírok birtokában. Ez három év várakozást jelentett, már bármikor megtörténhet velünk a csoda. Azért riportjaim során nagy nyomorral, szomorú gyermeki sorsokkal is találkozom. Időnként megfogalmazódik bennem, hogy nehéz sorú: nagyszülőkre maradt, sokadik gyermek, szociális ellehetetlenülés fenyegetésében élő nagyobb, öt-nyolc éves gyermeket is örökbe fogadnánk. Természetesen körbejárva a kérdést, és teljesen hivatalosan. Önökhöz sok panasz eljut, vajon érdemes-e nekem ezen az úton elindulnom, támpontot, tanácsot, információt kérnem a görögkatolikus egyházon belül? És kihez forduljak?

Elnézést, ha meglepő a kérdés, de ez lehetséges út-e a számunkra mindaz amit felvetettem?

Üdvözli: Varga Attila

Tisztelt Varga Attila!

Most csak azt tudom tanácsolni, hogy várakozzék bizalommal az Isten ajándékozta gyermekre, aki éppen sorra fog kerülni. Sok házaspár éli meg ezeket a nehéz éveket, és kitartásuk, s főként Istenbe vetett bizalmuk gyümölcseként éppen a kellő időben megérkezik a gyermek.
Ugyanakkor örömmel jelezhetem, hogy tudomásom szerint már folynak a tárgyalások arról, hogy a görögkatolikus egyháznak is legyen saját gyermekvédelmi hálózata. Tehát, akár azt is megteheti, hogy amikor alkalom adódik rá, ott is bejelentkezik, mint gyermeket örökbefogadni kívánó szülő. Csak most még ez korai lehet. Nem tudom, hol tartanak e téren a tárgyalások, s mikor teljesül be ez a szép terv.
Legfőbb tanácsom azonban, hogy imádkozzanak együtt a feleségével, hogy fölismerhessék Isten akaratát a maguk életében, és el tudják fogadni a keresztet és az áldást egyaránt.
Kedves Lelkiatya! Nyáron 2 alkalommal vettem részt gk papi temetésen, és nagyon megtetszett: nagyon mély értelmű liturgikus szövegek, szép énekek stb. Az iránt érdeklődnék, hogy nyomtatott formában ezt hol tudnám beszerezni? Nagyon megköszönném ha segítene ebben.
Valóban gyönyörűek ezek a szövegek, valóságos teológiai tanítást adnak azon felül, hogy csodálatosan gyógyítják a gyásztól szenvedő lelket. Nyíregyházán, az Örökségünk kiadónál vásárolhatók olyan liturgikus könyvek, amelyekben ez szerepel. Egyelőre - tudomásom szerint másutt nem elérhető. Talán püspökség megújul könyv- és kegytárgyboltjában is.
Kedves Lelkiatya!
Latin szertartású vagyok és Budapesten végeztem a teológiát 8 évvel ezelött. Voltak közöttünk gk. kispapok is, velünk együtt ültek az egyháztörténelem órán. Nem emlékszem, hogy a négy félév alatt hallottam volna ott az unióról akármit is. Pláne nem az okairól és a körülményeiröl - nem hogy több véleményt elöadva - de még a " római hivatalos verziót" sem. Azután késöbb hallottam, hogy az unió után az egri püspökség és vezetése olyan megalázóan bánt uniált papokkal és híveikkel, ahogyan állatokkal sem nagyon szokás. (Lehet, hogy ez az állítás túlzás, a forrást nem tudom.) Szerintem nem lehet célunk, hogy a múlt különféle eseményei mellett leragadjunk, de azok értö és mindenek elött közös feltárása sokat segíthene a jövö szempontjából. Ezt az igazságérzet mondatja velem, nem a háttér ismerete. Lelki atya szerint elérkezett ennek az ideje? És ha nem, miért nem? Esetleg már el is kezdödött a "közös" múlt feldolgozása, csak én nem tudok róla? köszönöm
Fontos feladatunk, hogy föltárjuk a múltat. Ez egyrészt tudományos feladat, amely a történészeket illeti. Hála Istennek, elindult az a folyamat, amely érzelmektől mentesen próbálja felszínre hozni a dokumentumokat és azok értelmezését annak érdekében, hogy a múltunk eseményeit minél jobban, minél világosabban megismerhessük. Számos történelmi konferencia volt már a közelmúltban, és ismereteim szerint a centenáriumi előkészületeknek is fontos része a múlt minél mélyebb föltárása. Van azonban e feladatnak lelki része is. Szembesülni a föltárt múlttal mindnyájunk feladata. Megismerni és megérteni a gyökereinket azért kötelességünk, hogy értő módon tudjuk építeni a jelent és a jövőt. Ez már nem tudományos történelmi feladat, hanem minden érintett személy lelki munkája.
Politikával kapcsolatban szabad kérdezni? Ha nem, akkor nyugodtan tessék törölni a kérdésemet:)Nem tudom, lehet, hogy a fórumba kellett volna írnom, mert nem éppen lelkiségi téma, na mindegy.

Nos, nálam kiverte a biztosítékot az egyik jobboldalinak és kereszténynek aposztrofált párt lakossági fórumán az igen tisztelt agitátor hölgy...

Párt-nevet nem írok, mert igazságtalan lenne egyet kiemelni, hisz' meglehet, hogy egyik se tökéletes, és bármelyikbe bele lehetne kötni, és meglehet, hogy keresztényként egyikkel sem lehet teljesen azonosulni és különben is, lehet, hogy az illető hölgy nem is a párt hivatalos álláspontját mondta.

Mindenesetre szó szerint azt mondta, hogy "ki kell mondani, hogy bűncselekmény az, ha a cigány világra hozza a negyedik vagy az ötödik gyerekét..."

Én ezzel szemben -mint keresztény- azt tartom bűncselekménynek, ha valaki elveteti a gyerekét, s nem az, ha világra hozza... De hát különbözőek vagyunk, ha ők így gondolják, akkor így gondolják, csak azt nem értem, hogy a párt logójában miért van kettős kereszt... az mit akar szimbolizálni???

A mi falunkban, de máshol is, 80-100 évvel ezelőtt a magyar családokban is 4 vagy 5 vagy több gyerek volt? Akkor ezek szerint ők is bűnt követtek el? Vagy amit a magyaroknak lehet, azt más népnek tilos?

Ha végignézünk a történelmen, a sok gyerek volt a természetes, a legtöbb helyen ma is az, mi vagyunk a kivételek, akik kevés gyereket vállalunk és azt hisszük, hogy a többség viselkedése a deviáns...

(Egyszer elérhetjük azt is, hogy lesz egy ország, ahol a homoszexuálisok lesznek többségben, és a hetero-házasságokat fogják bűncselekménynek tartani?)

Az Egyháznak mennyire feladata, joga, illetve kötelessége ilyen esetekben felemelni a szavát?

Tisztelettel: Csikue
Kedves Csikue! - ha szólíthatom így, ezzel az érdekes becenévvel.

Igen nagy balgaság azt állítani, hogy a negyedik vagy ötödik gyermek világrahozatala bűn volna. Hatványozottan nagy balgaság, ha ezt valamely nemzetre megkülönböztetve mondja valaki. Hiszen a gyermek születése áldás, Isten ajándéka. Persze, vissza lehet élni vele, mint minden más ajándékával is. Sajnos, vannak olyan családok, akik felelősség nélkül hozzák világra a gyermekeket, utána pedig nem gondoskodnak róluk megfelelőképp. Ez a bűn, nem a világrahozataluk.
De ennél sokkal nagyob baj ma hazánkban az ellenkezője. Keresztény fiatalokkal beszélgetve végtelen szomorúsággal hallom, hogy legtöbbjük megelégedne, ha egy vagy két gyermekük születik. Az igazán érett személyiségek a nagy családban tudnak legtermészetesebben kifejlődni. Ahol születésüktől fogva meleg, szeretetteli közösségben cseperednek föl. Sokkal kevésbé alakul ki, vagy legalábbis sokkal könnyebben kezelhető az önzés emberi magatartása. Márpedig ez az önzés az, amely mérgezi a társadalmat,az emberi kapcsolatokat.
Mai világunk, s benne hazánk egyik legnagyobb betegsége az egészséges családok hiánya. Minden keresztény testvérmet - kivált a görögkatolikusokat - nagy szeretettel és reménységgel bátorítom és bíztatom, hogy ne féljenek az Isten áldásától. Adják meg gyermekeiknek - és önmaguknak - a nagy család hatalmas boldogságát!
Tisztelt Lelki Atya!

Lelki beteg vagyok, kiégett, kiüresedett. Gyakran mondják valászul, hogy ez azért van mert elfordultam az Istentől. Nem vitatom, ugyanis pólyáskoromtól kezdőden látogatom a templomot, részt veszek egyházközség életben, harmadrendi tag vagyok, mindezek tudom nem jelentenek semmit, mert erre én kényszetítem saját magam. De mit tegyek, he csak eszemet tudom írányítani a szívemet nem, akkor csak aszkéta módon tudom csinálni a fent felsoroltakat. Már pedig a kényszer betegséget szül, azaz feszültséget, félelmet stb. Akkor mi a megoldás. Egyik atya aki pszichológiában jártas ajánlotta, hogy keressek fel pszichológust. Lehetetlen megfizetni, aki pedig ingyeneses végzi az nem keresi a baj gyökerét. Prédikációk alkalmával gyakran hallom, hogy az emberek inkább a pszichiátert látogatják, szedik az általuk felírt mérget, gazdagítják a gyógyszergyártókat.Van benne valami, sajnos én is szedek gyógyszert kevés mennyiségben, de nem igazi a javúlás. Nincs örömöm és nincs forrás amiből merítkezzem az rémmért kereszthordozásban.
De kérdem én mi a megoldás? Sajnos nem én magam nem tudom, rengeteget gondolkodom éjjel-nappal.
Városz válaszát.
Üdvözlettel: Ilonácska
Kedves Ilonácska!
Lehet, hogy valóban érdemes fölkeresnie egy keresztény pszichológust. Hála Istennek, ilyenekből is van jópár. Vannak közöttük, akik őszinte segítő szándékkal kezelnek minden hozzájuk fordulót. Ha egy pszichológus nem keresztény, vagy legalábbis nem a keresztény embertan alapján keresi a gyógyulás-gyógyítás útját, az vajmi keveset tud segíteni. Ilyenek fölkeresését én sem javaslom.
Gyógyszert semmiképp sem szabad orvosi tanács és felügyelet nélkül szedni.
Azt javaslom, ne gondolkodjék annyit a megoldáson. Ezen az úton nem fogja megtalálni. Első lépésként fogadja el a helyzetét. Alighanem egyfajta betegség ez, de legalábbis egy nehezen leküzdhető állapot. Fogadja el, hogy ez az Isten ajándéka, amellyel titkozatos módon szeretné előre vinni. Ha elfogadta, már egészen másként fog közelíteni hozzá. Természetesen kérheti, hogy vegye el az Úr ezt a nehéz állapotot, de ezt már csak az elfogadás után. S akkor is, ha Ő is úgy akarja. Bármilyen nehéz, tegye hozzá az imádságban, hogy "legyen úgy, ahogy Te akarod".
A vallási és imagyakorlatokban ne a kötelezettséget nézze. Most inkább azt javaslom, engedje el őket, mert úgy tűnik béklyóként működnek. Járjon el minél gyakrabban a templomba akár szertartásra, akár azon kívül. A templom légköre is gyógyít. S Önnek is tanácsolom, mint mindenkinek, a Szentírás rendszeres, mindennapi olvasását.
Ide írhatja a kérdését...Akaratlanul is igen zaklatott vagyok .Néha nem tudok az imatságaimra tiszt szivből figyeli

Dicsőség Jézus Krisztusnak
Kedves Testvérem!
A zaklatottságnak sok oka lehet. Többnyire az életünk adta helyzet okozza, melyben leggyakrabban mi is hibásak vagyunk. Érdemes keresni, a magunk felelősségét benne. Bizonyosan mások is közrejátszhatnak itt, de azok megváltoztatására nincs módunk. Önmagunkkal azonban igen.
Persze, nagy baj, ha úgy érzem, nincs hozzá erőm, fáradtan, bágyadtan beletörődöm a megváltoztathatatlanba. Ez már a pokol előtornáca. Nem szabad itt maradni. Keresni kell nagy bűnbánattal, hogy én mit teszek rosszul (neheztelek valakire, nem tudok megbocsátani, jobbnak tartom magam a másiknál, hitetlenséget keltő dolgokkal kacérkodom, beletörődöm a reménytelenségbe, s hasonlók). Ezeket meg kell gyónni, hogy valóban megtisztulhassak tőlük. Még ha újra és újra kell, akkor is, így gyarapszik bennünk a kegyelem.
Az imádságot pedig nem szabad abbahagyni. Éppen így kísért bennünket az ellenség, hogy rávegyen az imádság elhagyására. Nem élményt kell keresni az imában, hanem hűséggel kitartani benne. Ha nem tud rá odafigyelni, nem olyan nagy baj. CSak ne hagyja abba, az fontos.
Tanácslom még, hogy olvassa a Szentírást rendszeresen. Az sem baj,ha nem érti, ha nem tud rá odafigyelni, de Isten szava gyógyító üzenet még akkor is, ha az elme nem fogja fel.
Kedves Lelkiatya!

Kérem szépen segitsen nekem megfejteni mit jelent:
"Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében"?
Hogy kell a fentieket értelmezni?

Köszönettel: Katalin
Kedves Katalin!
E szavakat maga az Úr mondta Szent Pálnak éppen akkor, amikor arra kérte, hogy vegye el tőle a gyöngeségét (2Kor 12,9). A nagy hittérítő úgy érezte, akadályozza az a "tövis a testében", hogy jól végezhesse apostoli munkáját. Igazán nem valószínű, hogy csupán saját kényelme végett kérte volna, hanem minden bizonnyal a hivatása hatékonysága miatt. Mégis az Úr jobbnak látta meghagyni "testében a tövist" - nem tudjuk, mi lehetett ez - s inkább e szavakkal bíztatta: "Elég neked az én kegyelmem..."
Ez számunkra is óriási bíztatás. Éppen akkor, amikor gyöngének érezzük magunkat. Szeretnék erősebbek lenni, vagy talán csak megszabadulni valami nehéz kereszttől - lehet, hogy önzőbb módon, mint az Apostol -, de az Úr minket is ugyanezzel vigasztal és erősít: "Elég neked az én kegyelmem..." Ezt teszi hozzá maga Szent Pál: "Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős." Gyöngeségünk megóv az elbizakodttsától, ugyanakkor növeli hitünket, hogy egyedül a Úrra hagyatkozzunk. Nagy áldás, ha valaki ezt megtapasztalja!
    ... 196 197 198 199 200 201 202 
203
  204 205 206   
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016