Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi hét meg tizenhárom? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya!
Ahogy olvasom rovatát egy dologra lettem figyelmes. Majdnem minden válaszában benne van az ima, az ima ereje, az imádkozás. Ennyire fontos lenne az ima? Mitől jó egy ima?
Lebuktam. Valóban, én másról sem tudok beszélni, csak az imáról, annak fontosságáról, annak mindent megoldó erejéről. Jézus így bíztat: Ha akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, hegyeket tudtok mozgatni.
Az ima és a hit szorosan összefüggenek. Nem lehetséges hit nélkül imádkozni ("hátha bejön..."), nem is lehetséges hinni imádság nélkül ("én hiszek a magam módján...", akkor az hamar elhal. Az imában Istennel találkozunk, rátalálunk, belékapaszkodunk. Az ima oly módon kettőzi meg az erőnket, hogy az a másik: az maga a mindenható Isten. Ezért tudhatunk hegyeket mozgatni, mert Ő cselekszik, ha mi együtt vagyunk Vele.
Mitől jó az ima? Erre is azt mondom, egymást erősíti a kettő: hittel kell imádkozni, és imádkozni kell, hogy tudjak hinni. Kérni kell, hogy tudjak hinni, és hinni kell, hogy tudok kérni.
Van még egy másik, sokkal gyakorlatibb része a válaszomnak. Az a jó ima, amely nem marad abba. A kitartás elengedhetetlen. Nem mindig könnyű imádkozni, sőt van, amikor kifejezetten nehéz. De nem szabad abbahagyni. Ez a kitartásunk hozza meg - emberileg - azt az eredményt, hogy egyszercsak megtanulunk imádkozni.
Kedves Lelkiatya!

Érdekelne mi a tanácsa egy olyan fiatal nő részére, aki egyedül él, és nagyon nehezen tudja elviselni az egyedüllétet, magányt.
Mindig házasságban képzeltem el az életem, ezért is fáj annyira.
Igyekeztem mindig erkölcsösen élni, a keresztény erkölcsöket tiszteletben tartani, és imáimban kérni azt, akit az Isten nekem szánt...
Ezért is nem értem, hogy miért engedi meg az Isten, hogy értékes fiatalok maradjanak egyedül?
Válaszát köszönöm! Egy 30 éven felüli nő
Kedves Húgom!
Az a tanácsom, hogy minden módon próbálja meg megtalálni a békét, a megbékélést. Nem a jelenlegi helyzetével, nem a beletörődésről beszélek, dehogy. Hanem az Jóistennel való megbékélésről, azt keresse. Záró kérdése arra utal, hogy vád van a szívében az Istennel szemben. Lehet, úgy érzi, jogos, hiszen sok mindent tett már a kedvére, Ő pedig ezt az egyetlen kérését nem teljesítette. Bele szoktunk csúszni ilyen rossz meggondolásokba, amikor nehéz helyzetben érezzük magunkat. Semmiképp sem helyes, nem érdemes úgy gondolkodnia, hogy az Isten a hibás mindezért, hogy neki, mintegy kötelessége lett volna e kérdésben már eddig is segíteni. Hogy Ő mit miért tesz, azt legtöbbször nem értjük, nem látjuk át. Amit nem értünk, azt el kell fogadni. Ostobaság volna másként cselekedni. De nem csak azért, mert Ő az Úr, mi pedig úgyis tehetetlenek vagyunk Vele szemben, hanem mert amit Ő ad, Ő megenged, az mindig nekünk a legjobb. Végtelen szeretettel és végtelen bölcsességgel vezeti, segíti az életünket. Még inkább Ő az, aki helyrehozza, amit mi rosszul tettünk.
Hogy eddig így alakult az élete, annak sok oka lehet, de nem érdemes firtatni, ez a tanácsom. Ne veszítse el a bizalmát! Lehet, elmúlt 30 éves. De tudnia kell, hogy a mai korban - sajnos - a házasságkötések, a nagy döntések nagyon sok esetben elhúzódnak. A mai fiatalok nehezen tudnak dönteni, sokszor nincs meg a távolságlátásuk, a bátor bizalmuk a jövőben. Ez korjelenség, kór-jelenség. Nem pusztán az Ön hibája. (A Jóistené semmiképpen sem!) Keresse a békét, a megbékélést. Amíg nem tud megbékélni az Úrral, addig nem fog tudni békére jutni saját magával, de az embertársaival sem. Ez pedig éppen rossz irányba viszi az Ön életét is. Hisz melyik az a fiatalember, aki olyan hölgyet keresne, aki nem békét áraszt?
Ha megtalálja a békét, nem ígérhetem bizonyosra, hogy az élete párját is megtalálja, de legalábbis nagyobb esélye van rá, viszont az élete boldogságát egészen biztosan megleli.
Kedves lelkiatya!

Van arra lehetőség, hogy a Görögkatolikus egyházban is megjelenjen a Szent Jakab liturgia?

Ugytudom ez a legrégebbi liturgia. A névadó ifj. Sz.Jakab apostol Jeruzsálem első püspöke volt, maga a liturgia még a keresztényüldözések idején keletkezett. Antiochián keresztül elsősorban a szír területen terjedt el, a nyugati szír (antiochiai), majd a bizánci liturgiának az alapja lett, de hatott az örmény és a kopt liturgiára is. A Jeruzsálemi Patriarchátus területén a VIII. századig általánosan használatos volt, utána váltották fel a - szintén belőle kifejlődött - konstantinápolyi liturgiák. A XIX.század végéig csak Jeruzsálemben végezték, évenként egyszer. Jelenleg a többi ortodox egyház is végzi, évenként két alkalommal.
Szép volna, ha nálunk is, ezen az egy alkalommal, Szent Jakab ünnepén végezhetnénk. Különleges helyzetben vagyunk mi, magyarok, hiszen csak nálunk munkaszüneti nap Szent Jakab ünnepe, október 23-a.
Tudomásom szerint egyelőre nincsen jóváhagyott magyar fordítása ennek a liturgiának. Reméljük, egyszer elkészül ez is. Érdekessége még, hogy ősisége miatt sok ponton jobban hasonlít a római katolikus szentmiséhez, mint az Aranyszájú Szent János Isteni Liturgiája.
Az utóbbi időben 4-5 barátnőmnek hallgatom meg a gondjait, örömeit, szerelmi ügyeit. Tanácsot is kérnek tőlem. Én megtartom a titkaikat, amikor boldogok, én is az vagyok... stb. Ezt mind tiszta szívből, őszintén(ahogy egy jó barátnőhöz illik). Ám érzem azt, hogy nehéz, egyre nehezebb segítenem nekik a keresztjüket cipelni, de nem azért mert nem akarom. Túl sok és nehéz. Emellett egyre szomorúbb és összetörtebb vagyok, mert egyedül érzem magam (nekem nincs párom és érzem, hogy ha lenne, ő adna nekem lelki támaszt és erőt) Ezen felül boldogság tölt el, hogy segíthetek nekik.
Mit tegyek, hogy könnyebb legyen, de ne veszítsem el a barátságukat? A barátság az lehet tehet vagy csak rosszul érzem? Esetleg össze vagyok zavarodva?
Köszönöm előre is válaszát!
Természetesen lehet teher a barátság. Mint ahogyan nagyon sok emberi adottságunk egyszerre ajándék és feladat, öröm és küzdelem, fölfelé és lefelé húzó erő. Nem maga az adottság minősíti, hanem az, hogyan viselem, hogyan kezelem. A barátság akkor válik teherré, ha elkezdek méricskélni, hogy én mit kapok belőle. Egy feladat akkor válik nehézzél, ha nem tudok azonosulni vele, ha már nem az enyém, ha lerázni akarom. Eléggé oktondi hozzááállás ez, mert valószínű, így is, úgy is el kell végezni a feladatot, és magamat büntetem, ha nem örömmel végzem, hanem nehéz teherként cipelem. De e szavakkal korántsem megróni akarom a föltett kérdéséért. Remélem, nem érzi így. Arra szeretnék rávilágítani, hogy nem egészen jól hordozza a barátai, barátnői gondját-baját. Az emberi erő elég hamar elfogy, ha csupán arra támaszkodunk. Meg kell tanulnunk imádságban továbbadni a hozzánk forulók terheit. Az értük mondott imával, imákkal, fölajánlott szertartásokkal tud igazán segíteni rajtuk. Már a meghallgatás is nagy kincs, ez igaz, de akkor válik igazán termékennyé és nem csupán balzsamozóvá az embertársi segítség, ha az természetfölötti támaszt kap. Ezenközben pedig a lelki szemetesládának választott személy nem telik meg, nem merül ki, hanem e szép és nehéz feladat közben ő maga is tisztul, erősödik, hiszen az emberek gondjait hordozva ő is egyre közelebb kerül az Istenhez. Magányossága miatt meg végképp nem szabad csüggednie. Az, hogy sokan keresik gondjaikkal, arra utal, hogy alapvetően nyitott az emberi kapcsolatokra - különben nem fordulnánnak Önhöz. Ez a nyitottsága segíteni fogja, hogy olyan társra találjon, aki valóban értékes ember. Bátran bízzon abban, hogy megkapja ezt a társat az igazi Baráttól és Társtól, az Úr Jézustól!
Tisztelt Lelkiatya!
Római katolikus vagyok, és ma a hittanon azt hallottam, hogy a görögkatolikus papoknak felszentelés előtt meg KELL nősülniük. Eddig úgy tudtam, hogy SZABAD felszentelés előtt, utána tilos.
Nagyon örülnék, ha a legmegfelelőbb helyről biztos választ kaphatnék.
Tisztelettel
Csipkebokor
Természetesen arról szó sincs, hogy a görög papoknak kötelező volna megnősülni. Az a pontosabb fogalmazás, hogy a keleti egyház házas embereket is fölszentel, de, ha valaki nőtlenül akar szentelődni - hála Istennek, van ilyen, és jó volna, ha még többen lennének - akkor fölszentelés (diakónusszentelése)után már nem gondolhatja meg magát: fölszentelet pap vagy diakónus már nem nősülhet.
Kedves Lelkiatya!
Én arról szeretnék Öntől információt kérni, hogy milyen szokásaik vannak a Görög Katolikusoknak, milyen emberek ők, mikor mit csinálnak!
Előre is köszönöm.
Üdv.: Szandra
Kedves Szandra!
Nem könnyű kérdést tett föl. Mondanám, hogy a válasz szétfeszítené e honlap kereteit, de talán mégsem. Épp e honlapon való böngészés adhat részletes, ha nem is kimerítő feleletet arra a kérdésre, hogy kik és milyenek a görögkatolikusok. Persze, ez is csak annak a világhálóra vetülő felülete.
Bocsásson meg, nem is merek belekezdeni még címszavakkal sem annak fejtegetésébe, hogy milyenek is vagyunk. Annyira különfélék és sokfélék, annyira mások mind egytől egyig, hogy alig lehet mindenkire érvényes közös jelzőt találni.
Sokat kaphat, ha a honlapunk Rólunk című rovatára kattint. Remélem, idővel egyre többet fog majd megtudni rólunk.
Kedves Lelkiatya!

Pásztor Mihály (elhunyt) görög katolikus lelkészről szerettem volna többet megtudni, de oldalukon sajnos nem találtam semmit. Annyit tudok, hogy Csegöldön is tevékenykedett,Ópályiban 1951-től nyugdíjazásáig,1984-ig szolgált és, hogy a 80-as években halt meg. Életrajzi adatokra lenne szükségem...

Köszönettel: egy fiatal kutató
Az 1982-es sematizmus és a gyászjelentés adatai alapján a következőket tudjuk róla (a levéltári anyag még nem kutatható):

Született Nyíracsádon 1915. április 7-én. Pappá szentelték 1940. május 2-án. Nős papként szolgált. Szolgálatának állomásai: 1938-40 között, vagyis szentelése előtt római katolikus hitoktatóként működött. 1940-47: segédlelkész Nagylétán. 1947-51: adminisztrátor Csegöldön, majd parókus Ópályiban. 1978-ban tiszteletbeli esperessé nevezték ki. 1994. november 13-án hunyt el Debrecenben; november 22-én Kislétán temették el.
Kedves lelkiatya!

Arra vagyok kíváncsi, hogy egy bizánci templom berendezésénél kötelező-e az oltár feletti baldachin építése?
Régebbi templomainkban megtalálhatók, az újabbakban nem jellemző. Igyekeztem figyelni az ortodox templomokat is ebből a szempontból, ott hol van, hol pedig nincs, bár hazánkban láttam inkább, ortodox többségű területen ahol jártam, sehol sem találkoztam ilyennel.
Válaszát köszönöm.

Már az ókeresztény korban ismert volt az ún. cibórium, vagyis a kőből épült oltársátor, amelynek oldalairól függönyöket lógattak le. Innen eredhet, hogy gyakran megjelenik az ikonokon is. Ez a kora-középkorig szinte általánosan elterjedt volt mind Nyugaton, mind Keleten (Nyugaton nagyobb jelentősége volt, ahol a szentélyrekesztő nyitottabb maradt, mint Keleten). Később lassan visszaszorul, de főként Rómában a barokk korban újra fölfedezik. Nálunk is ekkor terjed el. Azonban legtöbbször már nem kőből, hanem fából készül, és baldachinnak kezdik nevezni, a hordozható baldachinok mintájára, amely a barokk korban a körmenetek elválaszthatatlan kellékeivé lettek. A baldachinok az uralkodóknak járó, kiemelt mennyezetek voltak, valószínűleg ezért jelentek meg a keresztény oltár körül is, mint a legfőbb Uralkodó trónusát kísérő szimbolikus építmények, amelyek utalhatnak az ószövetségi sátorra vagy az égboltra. Neve egyébként bagdadi selymet jelent, ami a sátorszerű alkalmazásnak köszönhető.
1799-ben Bacsinszky püspök kötelezővé teszi a munkácsi egyházmegyében (vagy baldachin vagy oltárkép készítését), de ebben az időben az ortodox templomokban is teljesen általános volt, legalábbis a mai Magyarország területén. Nálunk a 19. és a 20. század első feléig építettek ilyet, de ma már nálunk sem szokás.
Kedves Lelkiatya!
Szeretném megkérdezni hogy mikor kezdődik a karácsony előtti bojt, mit lehet enni és mit nem.
Karácsony előtt kereken 40 nappal, tehát november 15-én. Nincsen erre vonatkozó tételes előírás. Igen ajánlott, hogy ezen időszakban szerdán és pénteken tartózkodjunk a húsevéstől - igaz, ez egész évben kívánatos. Emellett aztán ki-ki a maga buzgósága és lelkiatyjának tanácsa szerint ajánlhat föl kisebb vagy nagyob lemondásokat. Jócselekedtre "váltani" nem érdemes, mert az inkább csak erőtleníti a böjtöt. Hiszen jót tenni minden helyzetben igyekeznünk kell, a böjt pedig éppen arra való, hogy tesünket-lelkünket az előttünk álló szent dolgokra irányítsa.
Kedves Lelkiatya! Tudom, hogy mindig kell imádkozni. De van olyan helyzet mikor az ember "kizökken" lelkileg és nem tud. Pontosan úgy érzi, hogy Isten egyáltalán nincs jelen egy súlyos bűn elkövetése után. Velem az elmúlt hónapokban annyi minden történt ami rossz és nekem is sikerült besétálnom a csapdába, hogy eljutottam odáig, hogy úgy érzem, hogy talán nem az van a túlvilágon, mint amit mondanak. Konkrétan fogalmazva: ateista gondolatok kísértenek, úgy érzem elég gyakran, hogy talán nincs is Isten. A lelkiatyámmal nem régen beszéltem, de akkor nem tudtam előhozni ezeket a dolgokat. Hirtelen mintha minden kiment volna a fejemből. Nem tudom, hogy mi ez. (A lelkiatyám nagyon jó pap, azt mondhatnám, hogy "szentember" és én mégis valahogy "leblokkolok" újabban. Mi lehet ez? Az jutott eszembe, hogy évekkel ezelőtt Rómában beszéltem egy püspökkel, aki nagyon modern ember volt és azt mondta, hogy bevezetné az internetes gyónást. Utána rámentem a netre és találtam egy ilyen "gyóntató"-oldalt. Nálunk a parókián a velem egyidős, házasság előtt álló fiatalok közül többen vannak, akik úgy érzik, hogy az interneten keresztül bátrabban mernének gyónni, mert nem látják az atya arcát. Bevezethetik-e valaha ezt? A szüleim szerint már nincs messze a netes gyónás, "mert haladni kell a korral" és a napokban egy felmérés azt igazolta, hogy a fiatalok több időt töltenek a neten, mint pl. szórakozóhelyeken a barátaikkal.
EGY KERESŐ FIATAL
Valóban, van olyan helyzet, amikor az ember "kizökken" lelkileg és nem tud imádkozni. Ez bármelyikünkkel megtörténhet. Az a fontos, a legfontosabb, hogy ilyenkor sem szabad abbahagyni az imát! Ha a sátán kísértése, támadása ez, akkor nyilvánvaló, hogy nem szabad engednünk neki, és a legjobb fegyver az lesz, hogy nem hagyjuk abba az imát, még ha nehezünkre esik is. Ha pedig a magunk korábbi bűnei, esetleg pusztán restségünk miatt alakul ki ilyen helyzet (ez sem ritka!), akkor meg mi egyebet tehetnénk, mint hogy nagy erőfeszítéssel az imán keresztül próbáljuk magunkat újra megnyitni az Isten felé?
Nagyon fontos tudni, hogy a Jóisten sohasem bújik el. Ilyenkor mindig mibennünk zárul be valami kapu, amely nem enged feléje megnyílni, közeledni. Hogy a lelkiatyának sem sikerült megnyílni, ennek is hasonló oka lehet. Ilyenkor azt tanácsolom, hogy írja föl, amit mondani akar neki. Vigyen puskát a szentgyónáshoz, a lelki beszélgetésre. Igen, le kell győzni ezt a távolságtartást. De hát, Istenem, a lelkiélet nem könnyű. Nem szabad meghátrálni akkor, amikor kicsit nehezebb szakaszhoz értünk.
A világhálós gyónást igazán nem ajánlom. Valamit félreérthetett a római püspökkel való beszélgetés során, ugyanis nem is érvényes a gyónás, ha nem személyes kapcsolatban történik. Még telefonon is csak rendkívüli szükségben lehetséges, pedig ott még valamelyest megvan a személyes kapcsolat. Ez elmenekülés volna a személyes felelősségtől. Az Úr Jézus éppen azért rendelte a szentgyónást (Jn 20,23), hogy emberként emberi módon szembesüljünk a bűneinkkel. Ugyanakkor minden bűnünkkel az embertársainknak is vétünk, az Egyházat is sértjük, nem bújhatunk ki e személyes felelősségünk alól.
Nem hiszem, hogy valaha bevezetnénk a világhálón keresztül való gyóntatást. Hacsak nem szkájpon át, de mondom, az is csak végső esetben lehetséges.
kedves lelkiatya. Nem régen cisztát állapitottak meg nálam,gyogyszeres kezelést kapok. Gyogynövényes kezeléssel is gyogyitom magam.Hiszek a gyógyulásban,hiszek magamban,es hiszek abban,hogy ön is segit nekem. Üdvözlettel.TÜNDÉRKE
Kedves Tündékre!
Mindenekelőtt a Jóistenben higgyen, hogy kezében tartja a maga életét, sorsát, egészségét, jövőjét. Semmi sem történhet Önnel az Ő tudta nélkül. Minál inkább figyel Rá, annál hamarabb és annál jobban meg fogja érteni, hogy mi az Ő akarata, hová akarja elvezetni a mostani szenvedés által. Nem kell félnie, nincs is mitől!
Természetesen, ahogy számít is rá, én is imádkozom Önért.
Kedves Atya!

Valaki írta az előzőekben, hogy ?miért kell megfertőzni a görög egyházat ortodox elemekkel?. Én is azt tapasztalom, hogy az elmúlt 3 évben rideggé, hideggé, idegenné, szokatlanná váltak szertartásaink. Mi nem ebben nevelkedtünk! Nem ezt tanultunk görög katolikus szüleinktől! Nem ezt szeretnénk továbbadni gyermekeinknek!

Ha pár embernek ez a jó, akkor csinálja saját körében, de ne kényszerítse rá a többséget. Meg kell, hogy mondjam, mostanában én is kerülöm a görög templomokat, családommal inkább rómaiba megyünk, mivel egyházközségünk is nagyon megosztott lett. Az ortodox barátok teret nyertek, kellemetlen helyzetbe hozzák ezzel a parókust is. Sok a vita, szócsata?.
Kérdésem: Meddig mehet ez így? Kinek jó ez?? Mi a cél ezzel?

Egy aggódó apa a szórványból
Kedves Aggódó Édesapa!
Bár nem kifejezetten lelki kérdéseket tett föl, megpróbálok válaszolni rá. A vitát, szócsatát mindenképpen kerülni kell(ene), az aligha vezet jóra. Hogy ezekről a kérdésekről nyíltan beszéljünk, azt viszont nem tartom rossznak. Addig menjen ez a beszélgetés - de nem egymás bántása - amíg nyugvópontra nem jut. Mindenkinek meglehet a véleménye, egyéni érzése. Ezt jó elmondani, egymásét meghallgatni, próbálni megérteni. Azonban nem irányíthatja pusztán ez az egyházi életünket. Figyelnünk kell a vezetőinkre. Nemrég hallhattuk a katolikus rádióból, hogy Róma is várja, sőt előírja a szükséges változtatásokat, hogy visszatérjünk az ősi hagyományokhoz. Ezt pedig a szakértők, és persze, az egyházi vezetők fogják megmondani nekünk, nem pedig a botcsinálta ortodoxizálók.
Az, hogy emiatt széthúzás támad, egyedül az ellenségnek, a gonosznak jó. A széthúzással éppen az a célja, hogy minél inkább megosszon bennünket. Ezt nem szabad hagyni. Ennek ellenszere, ellenfegyvere nyilván nem lehet más, mint egymás megértésére törekvés, emellett pedig az alázat és az egyházi vezetőinknek való engedelmesség.
Kedves Lelkiatya!
Nem tudom, hogy mit tegyek. Új pap érkezett a mi kis templomunkba, akit nagyon szívesen fogadtam, de utána rögtön összevesztünk. Istennek hála, másnap kibékültünk. Én utána felajánlottam a segítségemet több dologban is, ami úgy látszik már nem tetszett neki. Adtam neki néhány tanácsot is levélben, amire szintén megint megsértődött, s azóta nem hajlandó békülni. Írtam neki több levelet is, amire egyáltalán nem reagál. Még a kérdéseimre se válaszol. Nem akarom őt bántani és nem értem a magatartását. Azt látom, hogy nem szeret sok időt tölteni a templomban, az irodai ügyeletet is lerövidítette napi másfél órára.(Mondván, hogy a hívek úgyse jönnek.) Úgy eltűnik Liturgia után, hogy nem is lehet beszélni vele két mondatot sem! Azt a stratégiát dolgoztam ki, hogy ezután is eljárok a templomba, de ővele egyáltalán nem beszélek, marad a köszönés. Ha nem akar a hívekkel szorosabb kapcsolatot (az eddigi atyákkal nagyon személyes, szinte baráti volt a kapcsolat. A mostani azért is szomorú, mert egy velem egyidős, fiatal atyáról van szó.), hát akkor nem lesz. A rómaiaknál vannak olyan barátaim, akik egyáltalán nem tartanak a papjukkal személyes kapcsolatot, csak a nevét tudják és kész. Gyónni meg eljárnak a ferencesekhez. Lehet-e ez megoldás? Mariska
Kedves Mariska!
A kidolgozott stratégiát nem tartom rossznak, de mindenképpen ideiglenes állapotnak tekintse. Nem volna helyes, ha soká így maradna. Hogy volt összeveszés, megsértődés, ez nagyon sajnálatos dolog. Idő kell hozzá, hogy ez gyógyuljon. Hagyjon neki időt: a helyzetnek is, az atyának is. Közben, persze, imádkozzék érte, és akkor ez kegyelmi idő is lesz. Neki is, Önnek is.
Tudja, sok esetben, mi, papok, sajnos érzékenyek vagyunk. Isten bocsássa meg! A hívek vezetését, a közösség irányítását kaptuk feladatul, és olykor - mitagadás? - kissé bután ragaszkodunk ehhez. Nem mindig könnyű tanácsokat elfogadni. Ahhoz már nagy érettség kell. Szavaiból arra következtetek, hogy fiatal atyáról van szó, aki sokat fog még tanulni az évek során. Mások közeledésének és tanácsának elfogadását is. Lehet, hogy Önnek sem sikerült megtalálnia a helyes módot és időt. Nem baj. Imádsággal várja ki, hogy szépen, Istennek tetsző módon alakuljon a dolog.
Nem szabad viszont a személytelenségbe beletörődni. Ne tartson attól sem, hogy ennél az atyánál gyónjék. Viszont nagyon fontos, hogy abba ne keverje bele a személyes ügyeket! Ott a saját bűneire figyeljen, azokat tárja föl. Meglátja, ha ezzel a visszafogottsággal, mégis az imában lelki buzgósággal hordozza tovább ezt a nehéz helyzetet, idővel meglesz ennek a kegyelmi gyümölcse. Adja Isten!

Kedves Lelkiatya!
Elöször is szeretném nagyon megköszönni ezt a rovatot, mert példásnak (magam mind a kérdezöktöl, mind a válaszolóktól nagyon sokat tanulok), evangéliuminak tartom azt a körültekintést és türelmet, amellyel a gyakran indulatos hozzászólásokat fogadja és ha van kérdés megválaszolja. Isten áldja az indulatos kérdezöket is - én legalább is nagyon örülök, hogy mernek írni, hiszen véleményem szerint sok seb és félreértés halmozódott fel az elmúlt évtizedekben, és a gyógyulás nem megy egykönnyen. Úgy érzem, kicsiben és nagyban is, Isten Szent Lelke nagy dolgokat müvel azokban, akik Rá hagyatkoztak.
Én igazán akkor tudok tanulni és növekedni, ha közösségben tehetem, mást ellenvéleményeket is hallok, tapasztalok, de nincs ellenségeskedés. Én (gyakorló) római katolikus vagyok, a bizánci liturgiát külföldön ismertem meg, havonta többször is járok liturgiára. A mai (Mindenszentek) novemebr 1-i ünnepnapon, mivel az itt is állami ünnepnap, ebben a közösségben is "vasárnapi miserend" volt, hiszen zárva vannak az üzletek, senki sem dolgozik, és a környék összes latin rítusú templomában délelött misék voltak. Úgy döntöttem, hogy itt bár nincs "akkora ünnep", ide jövök és megkértem a diakónust, hogy mivel rajtam kívül többen vannak Munkácsról, bár "csak" "boldogról van szó", Szent Kozma és Damján mellett említsék mega megfelelö helyeket Romzsa Tódort is. A diakónus azt mondta, nem hinné, hogy gond lenne és megbeszélte a föcelebránssal. A kántor a liturgia elött bejelentette, hogy a változó részeket "egy hieromártir" szerint vesszük, akit Theodor Romzha-nak hívnak (szerencsére ö munkácsi ukrán). A prédikáló latin pap a tövid kis beszédbe, amellyel a Mindeszenteket ünneplö "külsösöket" is meg akarta szólítani, bevonta Boldog Romzsa Tódor példáját (szerencsére ö meg járt Mukácson és elég jó az emlékezötehetsége). Így aztán, úgy éreztem, mindnyájan - a többi nációbeli is, aki sose hallott Romzsa Tódorról - tanultunk valamit, nem éreztem, hogy fejetlenség vagy káosz lett volna. Még az is érdekesen jött ki, ahogy énekeltük (biztosan az ókori hierarchákra alkalmazva): aki a bálványoknak szánt áldozatot számüzteded - néhányan biztosan voltunk, akik "értettül", hogy a szovjet ateista bálványnak szánt áldozatról, eladott lélekröl, van szó, mások biztos nem. (Számomra felejthetetlen Mindenszentek napi liturgia lett.)
Én nem mondom, hogy ez mindenütt müködik, van ahol biztosan nem lehet a liturgia elött 10 perccel eldönteni, hogy mit is csináljunk, hogy mi lenne jó egy közösségnek, és nem lehet mindenkivel megtenni ezt. Nagyon kell érezni, érteni a Szent Lélek segítségével, hogyan tudunk közösen tanulni épülni. Azért osztottam meg ezt a kis történetet a kérdésem elött, mert úgy érzem, hogy ez a rovat is - mint ahogy leginkább az egész magyar görögkatolikus egyház (legalább is talán nem tévedek hogy sokan benne) -érzik, hogy együttes (határokon is átívelö) tanulási, növekedési, identitás keresési fázisban, igazi "kairosz"-ban vagyunk. Végre nem kell nyelnünk, nem eröltetnek ránk semmit, visszakérdezhetünk, nem kell hallgatnunk.
A kérdésem pedig az lenne, hogyan szólnak Boldog Romzsa Tódornak (Teodor fölszentelt vértanú) a magyarországi görög katolikus egyházra érvényes változó részei. Nagyon köszönöm.
A teljes liturgikus szöveg eredetileg ószláv nyelvű. Itt csak a tropárt és kontákot tudom közölni. Remélem, hamarosan meglesz az egész napi zsolozsmaszöveg magyarul is.
TROPÁR, 4. hang.
Az apostoloknak útját követted tisztességgel, * Tódor fölszentelt vértanú, * és megóvtad Krisztus nyáját mint jó pásztor, * lelkedet adva érte. * Az istentelenek pedig megöltek téged, * és te sebekkel fölékesítve mentél be az örök dicsőségbe, * hol megkoszorúzott az Isten Báránya. * Imádd őt a mi lelkünkért!
KONTÁK, 3. hang
Mint a virág kívánja a Napot, úgy szeretted te is az igazság Napját, Krisztus Istent. * Mint buzgó főpap, a Kárpátok földjét tisztes bölcsességre tanítottad, * és mélyen alázatos életet éltél. * A hit sziklájaként az istentelenek útját elzártad, * és te, értékes gyöngyszem, a halálig türelmes voltál. * Ma megrendülten kiáltunk hozzád, tisztelve téged, * Tódor fölszentelt vértanú, imádkozz értünk, bűnösökért, az Irgalmas trónja előtt!
Kedves Lelkiatya.

A mi kis pici városunkba új Lelkiatyák érkeztek.A családom és én próbálunk mindenben segítséget nyújtani.Nem csak Atyáinknak, hanem ha lehet minden embernek.Elég aktívan részt veszünk az Egyházi közösségben.Az itteni embereknek ezt nem nézik jó szemmel.Sokan bántanak minket.Még az is akinek már nem kevésszer segitettünk, és azt hinné az ember hogy Ő a legkerésztényebb.Néha már elkerülhetetlen hogy a szívünk ne haraggal teli legyen.Fordítsuk hátat,bezárkózva,segítségnyújtás nélkül és éljük minndennapjainkat ahogyan sajnos a legtöbb ember?
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Dicsőség mindörökké! Nehéz helyzet ez. Mindenképpen dicséretes, hogy szeretnének sokat tenni az Egyházért, a közösségért, papokért, hívekért. Azon nincs mit csodálkozni, hogy mindezen munkálkodásukért nem sok hálát kapnak. Sajnos, gyakran van ez így, még az Egyházban is, ahol sok, hozzánk hasonló gyarló ember él. A hibát akkor követjük el, ha mégis várjuk ezt a hálát. Még ha nem is hálákodást, de legalább valami apró elismerés félét. Ez nagy hiba. Éppen ezért nem is kapjuk meg, amit várunk. Javaslom a mások, az egyház segítségét kicsit lelkibbé, vagy inkább úgy mondom, még lelkibbé tenni. Semmiképp sem az a megoldás, hogy bezárkózzanak. Mégis, ha úgy érzik, visszautasítást kapnak, akkor a mások segítésben kapjon nagyobb szerepet az értük való imádság. Meglátják, kissé átalakul a látásmódjuk ettől. Sokszor van, hogy a legjobb szándékkal próbálunk segíteni, mégis nem sikerül eltalálni annak helyes módját, idejét. Ha több imádsággal kísérjük, akkor ebben is előbbre juthatunk. Mindenesetre semmiképp sem szabad magunkat másokhoz viszonyítani és fordítva. Hogy ki mennyit segít, mire kap indíttatást, mihez van kitartása, ezt nem tudjuk megítélni. Nem is érdemes. Segítsék továbbra is az Egyházat, Krisztust szolgálva ezzel, és Ő gazdagon megjutalmazza Önöket. Még inkább, ha itt nem kapják meg érte a "jutalmat". Sok kegyelmet a buzgóságukhoz!
    ... 205 206 207 208 209 
210
  211 212 213 214 215 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016