Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi négy meg tíz? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Elnézést kérek, hiszen nem lelki tanácsért fordulok most Önhöz... Római katolikus vagyok, és egy görög katolikus liturgikus szövegre bukkantam, amit magyarul kell értelmesen visszaadnom. Mit jelent, Önök hogy éneklik ezt az antifónát (magyarul)? (Szent András antifóna) ?O bona crux, diu et jam concupiscenti animo preparata; securus et gaudens venio ad te; ita et tu exultans suscipias me, discipulum ejus qui pependit in te.? Jól értem, van annak értelme, hogy ezt a péntek előestéjén, csütörtök este, nyitott ajtóknál kell énekelni, és arra fordulni, amerről jönnie kell???? (Honnan "kell jönnie" - a Keresztnek??? ) Hálával előre is a válaszért!
Minthogy ehhöz kevéssé értek, megkérdeztem egy nálam jóval tájékozottabb és nagyobb tudású atyát. A következőt válaszolta. Ez nem görögkatolikus liturgikus szöveg, hanem Szent András latin zsolozsmájából való (a zsinat előttiből) , a vesperás Magnificat-antifonája (úgy tűnik, a szövegből kimaradt egy szó; persze, az is lehet, hogy ez egy másik szövegváltozat). Én így ismerem: O bona crux, diu desiderata, et iam concupiscenti animo praeparata: securus et gaudens venio ad te, ita et tu exsultans suscipias me discipulum eius, qui pependit in te. "Ó, drága Kereszt, régóta vágyom már rád, most pedig, hogy készen állsz számomra, lelkem feléd kívánkozik; nyugodtan és örömmel jövök hozzád, te pedig ujjongva fogadj engem, mint annak tanítványát, aki rajtad függött." A Szent András cselekedeteit és halálát elbeszélő (apokrif) akták szerint, melyből több verzió is fennmaradt, az apostol, amikor a kereszt elé vezették, ezekkel és más hasonló szavakkal üdvözölte szenvedésének eszközét. A mai zsolozsma (a római katolikus) is idéz ebből a keresztet magasztaló beszédből: Üdvöz légy, dicsőséges kereszt! Egykor Krisztus, az én Mesterem függött rajtad, most fogadd az ő tanítványát!
Tisztelt Lelkiatya! Nem tudom, hogy ebben a rovatban lehet-e imát kérni. Ha igen, kérem, imádkozzon egy rokonomért, aki súlyos betegségben van. Tisztelettel és üdvözlettel: Anonim.
Természetesen imádkozom az Ön szándékáért is. Amikor válaszolok, akkor is mindig imádkozom a kérdezőért és a helyzetéhez kapcsolódó személyekért is. Segítse és áldja az Úr Mindnyájukat!
Tisztelt Lelkiatya! Miért van az, hogy a nagy lelkek olykor úgy tesznek, hogy az mások szemében elsőre butaságnak, nevetségesnek hasson? Néri Szent Fülöpről is olvastam, hogy olykor tréfával élt és nem zavarta, hogy nevetnek rajta, olykor maga is mintha szándékkal hagyta volna, hogy félnótásnak nézzék. Ez vajon védekezés? Lehet titkolása a lélek mélységének? Szolgálhat-e arra, hogy Isten iránti legbensőbb viszonyukat/rajongásunkat vagy mély megindultságunkat az értetlenkedők előtt olykor ezáltal, magunkban titokban tartsuk? Szabad ilyet tenni? Ha igen, mikor? Válaszát szívből köszönöm.
Ez nagyon érdekes kérdés. A Keleti Egyház, főként Oroszországban ismeri és nagy becsben tartja a Krisztusért balgatagokat, akik a még erősebb Krisztus-követés miatt oktalannak, félkegyelműnek tettetik magukat. Ennek több összetevője is van. Ehhöz igen nagy alázat kell, és ezen alázatgyakorlat mélyítheti az Istennel való kapcsolatát. De az emberektől kapott gúny és megvetés még inkább késztetheti arra az illetőt, hogy ne az embereknél keressen megerősítést, hanem egyedül az Istennél, aki ismeri a belső világát. Aztán van, aki azért vállalja ezt a balgaságot, mert föl akarja hívni a figyelmet arra, hogy az emberek ne a világ tetszését keressék. Ehhöz hasonló lehet Néri Szent Fülöp esete, vagy más, hasonló szent magatartása, akik egyáltalán nem törődnek azzal, hogy ki mit gondol róluk, Nem föltétlen a megbotránkoztatás a céljuk, hanem az a hiteles magatartás, amely nem törődik az emberek véleményével. Ilyet szabad tenni, sőt, érdemes is törekedni arra, hogy az emberek véleménye minél kevésbé befolyásoljon a tetteimben, döntéseimben. Ne az embereknek akarjak tetszeni, hanem az Istennek. S ha ez valamikor nem esik egybe, akkor mindenképpen az Isten szándékát válasszam, ne az embereknek megfelelés elvárását.
Dicsőség J K ! Arra lennék kíváncsi, hogy hogyan vélekedik arról, hogy az utóbbi időben egyre jobban az érződik az egyházközségben, hogy az atyánk egyre kevesebbet foglalkozik híveivel, szinte leépít. Emellett viszont más irányú elfoglaltságára bőven akad ideje. Ez jó így ? Helyes ??? Válaszát várva ,tisztelettel ! Anonim
Tanácsom, hogy előbb beszélje meg ezt néhány személlyel az egyházközségből, hogy valóban így van-e, nem csak rosszul érzékeli a helyzetet. Ha ez többeknek is a meglátása, akkor semmiképpen se hagyják így a dolgot. Szólítsa meg az atyát, és mondja el neki ezt a meglátását. Ez nem tűnik könnyűnek, de mindenképp meg kell tenni. Különben részeseivé válnak az Egyház hanyatlásának. Előtte, persze, alaposan imádkozza meg a találkozást. Ha az atya nem veszi komolyan a figyelmeztetést, akkor újra keressék föl, most már ketten-hárman. Ha ezt sem veszi komolyan, akkor értesítsék az esperest vagy akár a püspököt is, de erről mindenképpen előtte tájékoztassák az atyát is. Ez így becsületes. S természetesen mindeközben nagyon imádkozzanak érte, hogy a Lélek vezesse a gondolatait. Mindig van remény a megtérésre, a jobbra fordulásra, ne adják föl ezt reményt. De hogy valóban be is következzék, ezért Önöknek is tenniök kell. Persze, ami a legtöbb, az érte mondott imádság.
Kedves Lelkiatya! Római katolikus vagyok,de az egész gyerekkoromban helyi sajátosságok miatt (kis falu stb.) úgy éltem ,hogy szinte évente 1-2 x volt latin rítusú szertartás a többi bizánci volt. Most 43 évesen tanulom a "saját" szertartásomat,bár az előzmények miatt( a nagymamám görögkatolikus volt) inkább a görög katolikus templomokban érzem magam otthon. Hiába tudom már a latin szertartás szövegét is,nem érzem magam otthon,nem kapom meg azt az összetartozás érzést ,azt a megnyugvást,mint egy bizánci szertartáson. Otthon görög katolikus imakönyvből imádkozom,mert sokkal jobban megérint. Próbálom erőltetni a keresztségben kapott rítus megismerését,de a szívem mégis inkább a keleti szertartás felé húz. Baj ez? Mit tegyek? Járhatok rendszeresen bizánci szertartásra? Anikó
Más esetek is vannak arra, hogy valaki nem a saját rítusában nő föl, s ezért lelkéhez közelebb érzi a másik rítust. Akár görög- akár római katolikusról van szó. Semmi rossz nincsen abban, ha Ön görögkatolikus szertartásokra jár. Javaslom, hogy az egyházközségi hozzájárulást a római katolikusoknál fizesse be ? ezen túl, persze, a görög egyházat is támogathatja, de kötelessége mégis a római katolikus felé van ? és járjon arra a szertartásra, ahol jobban tud imádkozni. Ez ugyanis mindennél fontosabb.
Szeretett Lelkiatya! Aki sokat kap, attól sokat is várnak el. Úgy érzem, mintha Isten és köztünk, teremtményei között egy olyan bizalmi viszony lenne, amely ahogy mélyül, mindinkább édes teherré válik. Az Úr mintha fokozatosan többet és jobban és egyre finomabban és ellenállhatatlanabul kérne. Vajon hogyan maradhatunk meg e szolgálatban hűségesen? Úgy hiszem ez az alábbi vers is Isten kegyelmének gyümölcse bennem, amit nem megtartani, hanem továbbadni kaptam. Hogy látja Lelkiatya? Köszönet gondolataiért. Megérezni az idők szavát, S benne az Isten akaratát Felérni ésszel a végtelent, Hányszor s meddig lehet? Dőreség időnek szabni határt, Megmondani mit mikor lehet, Kérkedni vele, ha a sejtés talált, Mert nincsenek véletlenek. Vannak életünknek kegyelmi percei, Mikor Isten enged látni és érteni, Mint sötét éjben ragyogó csillagok, Olykor felvilan nekünk is 1-2 titok. Maradni mégis csendes áhitatban, Nyitott szívvel, hálás-boldogan, Elfogadni, hogy a végtelenben Istenben, meglelhetem magam
Mindenképpen vegye komolyan ezt a belső indíttatást, belső hívást. Érdekes, elgondolkodtató, hogy egyszerre érzi az Istennel való mind bensőségesebb kapcsolatot, s ugyanakkor együtt jár ezzel az a késztetés is, hogy ezt az élményt, vagy inkább ennek erejét tovább adja másoknak. Ez még inkább hitelessé teszi ezt a belső tapasztalatot. Törekedjék ebben megmaradni és kérje is ehhöz az Isten kegyelmét. Nagy ajándék, amit óvnia de használnia is kell. Ezen túl pedig egyszerűen végezze a napi feladatait a legnagyobb odaadással, s amennyiben emberekkel van dolga, a legnagyobb szeretettel. Ha az Úr Isten ennél többet kér, nagy fordulatot az életében, teljes elköteleződést mellette, teljes önátadást, azt is értésére fogja adni, ne féljen, nem fogja elmulasztani. Amikor az Isten szól, szólít, az semmivel össze nem téveszthető. De persze, ez csak akkor van így, ha az ember is minden porcikájával arra törekszik, hogy meghallja az Isten szavát és hogy teljesítse is azt.
Tisztelt Lelkiatya! Én Református vagyok de megosztom önnel történetem mely nem rég történt, érdekel a válasza. Jött a szerelő aki 50 valamennyi éves lehetet.Meglátta a Házi Áldást a falon illettve a kersztet az asztalon és ikon is van nálunk,( Reformátusok vagyunk de szívesen tartok Szent Képeket amin a Megváltónk van hisz más felekezethez tartozunk de ugyanazt az Úrat imádjuk csak máshogy) Szóval meglátta és elkezdtett kérdezni a jövőmről hogy hol szeretnék tovább tanulni ( 15 éves vagyok) és bizony a teológia köztük van és elmondtam és azt mondta hogy nagyon király az a teológia és megkérdeztem miért tetszik neki ennyire azt válaszolta hogy szereti őket piszkálni és elmondta hogy ő ateista és olyanokat mondot amire én mint 15 éves hívő nem tudtam válaszolni elhallgatatot. Kihúzta magát és nevetett és amint befejezte elment. Nagyon felzaklatottam hogy mint keresztény nem tudtam válaszolni és azt hiszem hogy megkísértett az ördög, én őt az ördöggel egyesítem ön mit gondol? De a hitem nem rendűlt meg és imádkoztam érte a lelkéért este és bár sikerűlt elhalgatattni megkísértett a hitemet nem ingatta meg és nem is fogja és ezért hálás vagyok a Krisztusnak hogyy mindig velem van és megbocsáltja bűneimet. Ez a történetem várom válaszát. Köszönöm!
Kedves Barátom! Ez volt az első jelentősebb próba, amely a hitét meg akarta ingatni. Szerintem nagyon jól viszonyult hozzá. Valóban lehetséges, hogy ebben a korban még nem tud minden efféle támadó kérdésre válaszolni, de éppen az mutatja meg a hitét, annak mélységét és helyénvalóságát, hogy bár a piszkálódó kérdésekre akkor nem tudta megadni a feleletet, ez valójában mégsem ingatta meg Önt. Az pedig külön értékelendő, hogy megértette, hogy imádkoznia kell érte. Az ördöggel nem kell egyesíteni ezt az úriembert, erről nincs szó. Csak fölhasználta őt a gonosz, hogy ezt a támadást intézze a hite ellen. Éppen ezért kell imádkozni érte, de ezt meg is értette, nagyon helyesen. Biztosíthatom, hogy a jövőben lesznek még ilyen kísértései, vélhetően egyre nagyobbak. Amikor Jézus arról beszél: "Tudja a ti Mennyei Atyátok, hogy mire van szükségetek" (Mt 6,8), akkor ezt nem csak a ruhára, élelemre, hanem a lelkünk szükségleteire is értette. Tudja, hogy mit tudunk elviselni és mit nem. Szent Pál másutt ezt írja: "Hűséges az Isten, nem hagy erőtökön felül megkísérteni" (1Kor 10,13). De elbíznia sem szabad magát. Mondjon el egy imádságot azért is, hogy erősödjön meg a hite, hogy ez az eset ne elbizonytalanodásra, hanem megerősödésére szolgáljon.
Kedves Lelki atya! Milyen a jó böjt? Hogyan tehetjük a böjtünket imává? Köszönettel: Zsóka
Kedves Zsóka! A böjthöz nagyon fontos hozzákapcsolni a személyes szeretetünk kifejezését. Nem lehet a böjt személytelen, tárgyias magatartás csupán. Minden egyes lemondást Krisztusért vállalok, és ezt ki is fejezem neki. Persze, erre nem neki van szüksége, hiszen jól látja a lelkem, a szívem állapotát, de azért kell kimondanom, hogy bennem minél mélyebben tudatosuljon, hogy ezt Őérte teszem. Ha a böjtömből kimarad ez a személyes vonatkozás, hogy legalább egy fohásszal Krisztushoz ne fordulnék a lemondás idején, akkor valójában csak fogyókúráról van szó. Akkor is legyen imádságom, amikor elkezdem a böjtöt, amikor a fölajánlást teszem, de akkor is, amikor éppen az adott falatot teszem félre. Én azt szoktam mondani: "Uram, Teérted." Vagy: "Fogadd el, szeretetem jeléül ezt a csekélységet." Ezek az egyes fohászok is már sokat segítenek abban, hogy a böjtünket imává tegyük. Ha ezt még kifejezettebben akarom tenni, akkor a böjttel együtt az ima mennyiségét, rászánt időt is növeljem. A kettő erősíteni fogja egymást. (Nagyböjtben is így teszünk, eleve erre tanít az egyház liturgikus rendje.) De nagyböjtön kívül is figyelhetünk erre.
Kedves Lelkiatya! Többször is irtam már Önnek és sajnos mindig előjönnek az itthoni alkoholos problémák és már nagyon elegem van.Szeretnék elköltözni itthonról de sajnos nincs annyi keretem,ami hosszú ideig tartana.Van még egy évem a hétvégi főiskolából,de időközben jó lenne munka is,ami mellett ezt tudnám csinálni és függetlenedhetnék itthonról.Már arra is gondoltam otthagyom az iskolát akkor talán könnyebben elhelyezkedhetnék ha nem kötne annyira a hétvége.Már nagyon rosszul birom a nyomott légkört itthon,elegem van belőlük.Mindig ugyanaz folytatódik van hogy egy ideig minden sima utána jönnek a problémák a megtalált és eldugott ital,az anyám részéről apám meg a napokban fél délutánt kimaradt és holt részegen támolygott ki a kocsmából,úgy kellett hazavinni,ez nincs mindig igy,de a napi italozás az megvan.És amikor szóvá teszem neki akkor veszekszik multkor a karomra is rávágott emiatt,meg üvöltözik.Az anyám meg olyan mint egy vegetáló növény,nem reagál ha mondok valamit.Már addig fajultak a dolgok,hogy lelkileg terrorizálom őket.Sajnos van bennem egy olyan hajlam ha valaki bántó velem és jó ideig tűröm azt,egy idő után elkezdem lelileg bántani.Vérig sértenek a viselkedésükkel.Nem tudok velük együttérezni,megérteni őket,mert apám kritikus és szekálódó volt velünk mindig,az anyámnak meg közömbös,rideg,nem megértő megnyilvánulásai voltak és emiatt sokat szorongtam ha valamit kellett kérnem tőle vagy mondanom neki.És ezek a tulajdonságok egyikükben sem változtak.Az egyetlen pozitiv dolog,hogy amit tudtak megpróbáltak anyagilag biztositani és vannak dolgok amiket nekik köszönhetek.De ez sajnos nem minden.Nem birom ezt a környzetet nincs bennem itt béke,csak haragos,gyülölködő gondolatok vannak bennem.Minden veszekedés után lelkibetegnek érzem magam és szerenék megszűnni létezni,belefáradtam az egész életbe.Már abban sem hiszek,hogy van ebből kiút,megoldás,hogy Isten megsegit.Hivtak zarándokútra ahova egyébként szeretek menni,de azzal kapcsolatban is mélységes ellenérzés van bennem.Pénzbe kerül,bár nem olyan sok mde az ősszel egy kisebb szájsebészeti műtétre is kell mennem és az is pénzbe kerül.Sokszor voltam már ezen a zarándoklaton és nem hiszem,hogy ez megoldást hozna a problémáimra.Néha templomba is ellenérzéssel megyek és ott van a kisértés,hogy ne is menjek.Ugyanezt érzem gyónáskor is mikor ezek a bűnök terhelik a lelkemet,nincs is erőm azonnal feltárni őket,meg nem tdom menyni értelme van ha ugyis elkövetem utána.Azt hiszem nálam az ördög jól megtalálta a taktikát amivel távoltarthat Istentől.Az ad kis erőt,hogy vizualizálom és megpróbálom elképzelni,hogy milyen lesz ha elköltözök a közeli városba.Félek,hogy egyedül kell ebbe belevágnom,de az hogy elképzelem a dolgokat,meg jutnak eszembe ötletek,hogy mibe és hogyan kapcsolódhatnék be segit megbarátkozni a gondolattal.Talán igy a szüleimet is könnyebb lenne szeretnem.Ön szerint milyen gyorsan kellene realizálni a költözést? Köszönöm,hogy meghallgatott!
Drága Testvérem! Minél hamarabb. Újra és újra mondom, nem fog megoldást találni, amíg ki nem lép ebből a környezetből. Ne féljen ettől a lépéstől! A hit és a bizalom azért nagyon fontos, mert akkor látja meg az ember a kiutat, a segítséget, akkor tudja lelkébe fogadni a felülről érkező erőt. A kishitű ember csak vergődik a nehézségek hullámain, míg a bízó ember meglovagolja azokat. A templomot, a szentgyónásokat, főként a szentáldozást el ne hagyja. Inkább menjen hétköznap is, ha tud. De az első a kilépés. Minél tovább halogatja, annál nehezebb, illetve annál nagyobb lesz a törés, annál keserűbb lesz minden vele járó nehézség. Tehát lépjen bátran, Istenben bízva, Istenre hagyatkozva! Az iskolát lehetőleg semmiképp se hagyja abba. Azt meg később bánná meg nagyon. Vegyen erőt ezekhöz a feladatokhoz, és csinálja végig. Meglátja, szép fordulatot fog hozni az élete. Nem föltétlen már ez az elköltözés, ez még csak az első lépés. Látja, már ha csak rágondol is jobban érzi magát. Legyen bátor és bizakodó! Ne féljen lépni! Én is imádkozom Önért, hogy Istenünk akarata szerint sikerüljön.
Kedves Lelkiatya! Úgy gondolom hogy szertartásainknak gyönyörű részét képezik a zsoltárok. Nagyon szép szövegük van és képes az ember teljesen hatása alá kerülni. Mostanában azonban elgondolkodom azon hogy miért veszünk bele minden zsoltárt szertartásainkba. Sok műnek a szövege átkot mondd, rosszakarat sugárzik benne, vagy esetleg túlzott önsajnáltatás. Ez a tipikus "mindenki rossz csak én vagyok kitartó az Úr szolgálatában". Istent dicsérő eseményen miért kérünk átkot vagy rosszat a másik emberre? S közben Jézus azt tanítja hogy imádkozzunk ellenségeinkért, s úgy szeressük őket mint saját magunkat. A kettő kicsit furcsán összeegyeztethető. Mit gondol erről?
A zsoltárok valóban gyönyörűek, de szépségük mellett van egy másik nagy értékük: nagyon igazak. Az ember minden lelki rezdülését, indulatait, örömeit, bánatát képesek kifejezni. Akár úgy is lehet használni őket, hogy az ember éppen adott lelkiállapotának megfelelő zsoltárt keres és azt imádkozza. Ennél azonban jobb, ha állandó rend szerint imádkozzuk a zsoltárokat, és ráhagyjuk a Teremtőre, hogy ő hozza össze vagy kapcsolja össze az adott élethelyzetünket az éppen adott zsoltárokkal. Ebben az esetben mélyebben átjárnak bennünket a zsoltárok, a mélyebb értelmüket is jobban magunkévá tudjuk tenni. Van olyan törekvés, hogy a keményebb, átokszerű zsoltárokat vagy legalább az ilyen tartalmú sorokat kihagyják a zsolozsmából. Én azon vagyok, hogy nem érdemes így válogatni, s nem kell okosabbnak lennünk, mint a kinyilatkoztatott imádságos könyv, a Biblia, illetve maga a Zsoltároskönyv. Indulataink, bizony vannak, akár bevalljuk, akár nem. Ha nem vesszük be az imádságokba, a zsoltárokba, akkor másutt törnek elő, az imádság körén kívül. Az vajon jobb? Mindent az Isten színe elé kell vinnünk, nem csak a jólfésült dolgokat. Az igaz viszont, hogy embertársainkra nem kívánhatunk rosszat, kivált nem az imádságban. Az atyák azt javasolják, hogy az átokzsoltárokat, illetve az ehhöz hasonló sorokat sohase embertársainkra értsük, hanem átvitt értelemben az egyetlen ellenségünkre, az ördögre. Ha így tekintjük ezeket a sorokat, akkor mindjárt a helyükre kerülnek. Kell bizonyos elvonatkoztatás, több rétegbeli értelmezés ehhez. De szükséges is, hogy így legyen, mert akkor ez a törekvésünk segít helyére tenni az egyébként is meglévő indulatainkat, amelyre fentebb utaltam. Azokat ne elfojtani, kiirtani akarjuk - úgysem fog menni -, hanem helyes irányba terelni. Nem emberekre, mert az emberek sohasem ellenségeink. Ha annak tűnnek, az csak a sátán játéka, s valójában ők inkább áldozatok. Sohasem rájuk haragszunk, hanem az igazi ellenségre, a gonosz erőkre. Ebben is nagyon sokat tudnak segíteni a zsoltárok, ha helyesen imádkozzuk őket.
Kedves Lelkiatya! Mennyire vegyük komolyan az álmainkat? A Biblia szerint Isten az álmokon keresztül is üzen, de van a saját képzeletvilágunk is, amelyik napunk alakulása szerint olykor alkothat sok furcsa képzetet. Vajon hogyan lehet megkülönböztetni, helyén kezelni az álmainkat? Olyan érzésem van, hogy egyes esetekben valóban történik valami, azaz tényleges eseményről/találkozásról van szó, bár "csak" lelkiekben. Saját tapsztalásom, hogy elhunyt keresztapám nem sokkal halála után, álmomban megjelent, beszélgetett velem, boldogan, épen és egészségesen és mikor mondtam neki, hogy de hisz ő meghalt, győzködött, hogy nem, ő él. Addig mondta, tanúsította, míg valóban elhittem neki és ezután nyomban felébredtem. Mi a meglátása ezek kapcsán? Tud-e esetleg olyan katolikus szellemiségű könyvről, amely ezt a kérdéskört részletesen vizsgálja és Ön szerint hitelesen teszi? Köszönettel: Zsóka
Kedves Zsóka! Bevallom, nem tudok ilyen könyvről. De ha valóban nincs, akkor azért, mert ez a kérdés korántsem olyan jelentős, hogy könyvet kellene róla írni. No, persze, van rengeteg álmokat magyarázó könyv, de Ön hiteles írást kért tőlem. Ugyanis az álmok esetében arról van szó, hogy az alvó ember agya bizonyos mértékben tovább munkálkodik. Azokkal az ismeretekkel dolgozik, amelyek korábban érkeztek, belevegyítve a belső vágyakat, gondolatokat, még az érzéseket is. Ezeknek egyvelege az álom, amelynek aktivitása még az alvó állapot fokozataitól is nagy mértékben függ. Tehát leginkább nem érdemes foglalkozni az álmokkal. Ugyanakkor hozzá kell tennünk, hogy az álmaink is hordozhatnak elgondolkodtató üzeneteket. Az ember életében lehet egy-két meghatározó álom, amelyet - érdekes módon - nem is felejt el, mélyen a tudatába ivódik. Az elhunyt szeretteink megjelenései az álmokban szintén inkább a mi érzelmi kötődésünk eredménye. Ezzel együtt is lehetségesnek kell tartanunk, hogy a Mindenható ezt az emberi képességet, tevékenységet is föl tudja használni arra, hogy bizonyos hatásokkal megérintsen bennünket. De ez - tapasztalatom szerint - nagyon ritka. Ezért is írtam az elején, hogy nem is érdemes különösebben foglalkozni vele. Ha valóban isteni üzenet hordozója, az olyan erős, hogy utána nem is kezd el gondolkodni az ember, hogy ez vajon mi lehetett. Ha álmunkban jelenik meg valaki, aki nemrégen hunyt el, akkor javasolni szokták, hogy Szent Liturgiát (szent misét) végeztessenek érte. Ez egészen bizonyosan nagy lelki hasznára van mindenkinek: annak is, akiért imádkoznak, de azoknak is akik az illetőért imádkoznak.
Drága Lelkiatya! Isten mindnyájunkat meghívott az üdvösségre. Vajon hogy segíthetnénk zsidó testvéreinket, akik még nem ismerték fel Jézusban a Messiást? Válaszát szívből köszönöm.
Egyszer egy rabbihoz bement egy keresztény ember, és próbálta meggyőzni, hogy már eljött a Messiás. Erre a rabbi az ablakhoz lépett, kinézett rajta, és azt mondta: Nem, ez a világ még nincs megváltva. A személyes meggyőzés a legtöbb, de nem szavakkal, hanem az életünkkel. Ha ránk néznek, és magyarázat nélkül is látják rajtunk, hogy már meg vagyunk váltva, hogy megkeresztelkedtünk, vagyis Krisztus él bennünk, ezzel tudunk legtöbbet tenni mások megtéréséért. Ha ezt a képet tudnánk zsidó testvéreink elé tárni, akkor könnyebben megértenék, hogy mit jelent a megváltás, mit jelent a krisztusi élet. Enélkül aligha volna értelme a győzködésnek. Persze, ezért is elsősorban imádkoznunk kell, hogy hiteles kereszténnyé váljunk. De imádkozni kell a zsidó testvérek megtérésért is.
Főtisztelendő Lelkiatya! Szentendrei római katolikus hívő vagy, de múltkor betévedtem egy keleti katolikusra szertartásra (feltételezem görögkatolikusra, mert nem hallottam szerb nyelvet benne, minthogy a mi környékünkön a szerbek nemzeti ortodox egyháza jellemző inkább). Milyen gyakran elérhető az egyházuk arra? Örömmel ellátogatnék ritkán, kíváncsiságból oda! Ezzel kapcsolatban kérdezném, hogy szentáldozáshoz római katolikusként járulhatok görögkatolikus szentmisén? Vagy külön engedély szükséges ehhez? Úgy tudom, hogy egyházaink teljes közösségben vannak - de javítson ki, ha valamit rosszul tudok. Köszönettel és szeretettel, Mária
Kedves Mária! Természetesen egy eucharisztikus közösségben vagyunk, hiszen a görögkatolikusok is részét képezik a Katolikus Egyháznak. Szentendrén is minden vasárnap van görögkatolikus Szent Liturgia, mégpedig 11-kor a várdombi római katolikus plébánia templomban?. Mosolygó Péter atya nevében is írom: szeretettel várjuk.
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Két kérdésem volna Önhöz. Az egyik, a "szombat vasárnap" vitával kapcsolatos. A katolikus Egyház tanítása szerint szombaton lehet-e munkát végezni? Valamint ha a vasárnapot ünnepeljük, az mit jelent? Erről is olvasni eltérő véleményeket. Tehát pl. ha a családommal töltöm, és étteremben étkezem vagy szórakozom, viszont ezzel más "miattam" dolgozik úgymond, az megengedett? Valamint a Szentségi böjt Szentáldozás előtt pontosan mennyi idő? Olvastam már egy órát, három órát is. Valamint csak a Szentáldozás előtt kell megtartani, vagy más Szentségek előtt is (pl. Szentgyónás) ? Köszönettel, szeretettel.
A szombatra nem vonatkozik semmilyen munkavégzési tilalom. A vasárnap megkülönböztetésének lényege pedig az, hogy azt az Istennek kell szentelnünk. Nem elegendő, ha ezt az Istennek szentelést "letudjuk" egy szűk templomi órácskával - jobb esetben. Egész nap kell, hogy tudatosodjék bennünk, hogy ez a föltámadás napja, az Isten ajándéka, az élet forrása, Isten szeretetének életünket is átjáró, fogható jele. Fontos, hogy ezen a napon többet imádkozzunk, mindenképpen olvassunk Szentírást, ha lehet ne is csak egyszer menjünk el a templomba. (Ez utóbbit jobbára a görögkatolikusoknak mondom, mivel nálunk a vasárnaphoz több szertartás is kapcsolódik: előesti vecsernye, utrenye, Szent Liturgia, vasárnapi vecsernye, s ezek is mind részei lehetnek a nap megszentelésének.) A munkára vonatkozó tilalomnak is ez az értelme: nem lehet ugyanolyan a vasárnapunk, mint a hétköznapok. Ebbe a különlegességbe nagyon szépen beleillik, ha elmegyünk kirándulni, akár étterembe, színházba, moziba. Igen, sajnos ilyen a társadalmunk, hogy vannak, akiknek ilyenkor is dolgozniok kell, de azoknak, akik ezzel is a saját vasárnapjuk megszenteléséhez hozzájárulnak, nem követnek el bűnt. A szentségi böjt mostani előírása az, hogy a szentáldozás előtt egy órával nem szabad étkezni. Ha valaki a lehető legkisebb áldozatra törekszik, megteheti, hogy kiszámítja a perceket, hogy mikor lehet az áldozás, és ahhoz igazítja az utolsó falat lenyelését, de ezt senkinek sem javaslom. Ez olyan kicsinyességre, lelki igénytelenségre vezethet, hogy rosszabb, mintha nem is törődne vele az ember. Ezért azt szoktam javasolni, hogy legalább a szentmise megkezdése előtt legyen meg ez az egy óra. De ennél még jobb, ha egyéni buzgalomból az ember többet is vállal, s ez lehet akár a három óra is. S ne feledjük, hogy nem is olyan régen még az volt a szabály, hogy éjféltől már semmit sem szabad enni, ha szentáldozáshoz járulunk, illetve tőlünk keletebbre több helyen is ezt tartják. A szentgyónás előtt nincsen ilyen böjti kötelezettség, de buzgóságból ez is jót tesz, ha valaki törekszik rá. Diakónus- és papszentelés, templomszentelés előtt van még hasonló, illetve sokkal szigorúbb böjti követelmény, mely nem csak a szentségben részesülőre, hanem a szertartást vezetőre is vonatkozik.
Kedves Lelkiatya! A férfi-nő barátsággal kapcsolatban kérdeznék én is. Barátkozhatok fiatal nőként fiatal (római) katolikus pappal? Tölthetünk együtt időt lelkivezetésen kívül is? (Általában tásaságban, de előfordulhat, hogy ketten is)
Óva intem ettől. Nagyon veszélyes dolog, s bár szépnek, építőnek, lelkinek tűnik, az ember egyszerűen nem veszi észre, hogy mikor mászott bele a sátán, amely aztán szörnyű rombolást tud végezni. Ebből pedig vérverejtékkel lehet csak újra építkezni. Tegyük hozzá: jobb esetben, mert akár bele is rokkanhat a hivatás - mindkét személy részéről. Ha vonzódást érez az illető pap iránt, akkor - szomorúan kell mondanom, de - még a lelkivezetés kapcsolatát is szüntessék meg. A nagy lelki megértés útján szintén roppant könnyen be lehet csúszni a kölcsönös emberi vonzalomba, s ember legyen a talpán, aki onnan sértetlenül kimászik. Nem mondom durván, hogy hagyjon föl minden kapcsolattal, de arra figyelmeztetem, óvakodjék attól, hogy hosszabb időre kettesben legyenek. Szervezzenek közösségi együttléteket, értékes programokat, amelyben el lehet kerülni ezt a kettesben levést. Persze, ezt is bölcsen, hiszen, ha a szervezések ürügyén vannak sokat kettesben, megint a csúszdára léptünk. Ezeket nagy bölcsességgel, gondossággal kell kezelnünk, és inkább sokszoros legyen a lemondás, az áldozathozatal, minthogy szép emberi kapcsolatra hivatkozva csúful elbukjunk.
  1 2 3 
4
  5 6 7 8 9 10 11 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016