Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenkilenc meg öt? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném megkérdezni, hogy áldozás előtt miért kell böjtött tartani? Válaszát előre köszönöm.
A legrégebbi időkben a keresztények nem böjtöltek az áldozás előtt, hiszen az eucharisztikus összejövetel maga is lakoma keretében ment végbe, hűen ahhoz a hagyományhoz, hogy az Úr Jézus a zsidó pászkavacsora alkalmával hagyta ránk ezt a misztériumot. Egészen hamar azonban szükségesnek mutatkozott a böjt, talán, amiért Pál is figyelmezteti a korintusi híveket: "aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az Úr testét, saját ítéletét eszi és issza" (1Kor 11,29). Így szétvált az Eucharisztia ünneplése és a szeretetlakoma, pontosan azért, hogy tudatosuljon a hívekben: az eucharisztikus kenyér és bor nem közönséges étel és ital. Ez az elsődleges értelme és célja az eucharisztikus böjtnek, ami megkülönbözteti más böjtöktől. Hasonló módon a nagy fokú tisztelet jele is az, hogy testileg is előkészítjük magunkat az Úr érkezésére. Egyes helyeken az Eucharisztia vétele után sem szabad közönséges ételt a szánkba venni, ezért osztanak megáldott kenyeret és bort, hogy a szent pillanat után is, amennyire lehetséges, tisztán maradjon a test. Természetesen az evés nem rossz, nem bűn. Nem ezért kell kerülni, hanem, hogy testileg is, lelkileg is fölkészülten állhassunk oda, hogy Krisztus testét és vérét magunkba fogadjuk. Talán meglepő a hasonlat, de ha valami nagy, ünnepi lakomára vagyunk hivatalosak, akkor is ügyelünk, hogy oda ne tele hassal érkezzünk, mondván, hogy ott majd úgyis "nagy kanállal eszünk?" Ezt a lelkületet hivatott bennünk felébreszteni az eucharisztikus böjt: a várakozásét, ha ti. már a testi táplálék vételére is így készülünk, hogyne készülnénk annak a tápláléknak a vételére, amely testi és lelki is?
Kedves Lelkiatya! Egy szivfájdalmamat szeretném megosztani és tanácsot kérni.A plébános a karácsonyi prédikációban az emberek közötti, konkrétabban a családtagok közötti távolságról beszélt.Azt mondta ha nem közeledünk egymáshoz akkor távolodunk,az emeberi kapcsolatokban nincs stagnálás,ha nem teszünk a kpcsolatokért,nem beszélgetünk egymással akkor távolodunk egymástól,igy van ez az Istennel való kapcsolatban is.Azt is mondta,hogy a meleg szoba és étel nem minden.Meg ha a szülő nem tudja hol van a gyermeke,mit csinál akkor nem ismeri igazán,lehet az istállóban lévő állatokról is többet tud,mint a saját gyermekeiről.Nálunk és gondolom sokaknál ez a helyzet,még igy idősödő fiatalként is előtudnak jönni ilyen dolgok és nagyon zavaróak tudnak lenni.Számomra a szüleim oyan távoliak mintha másik bolygón élnének.Semmiben,de semmiben nem értjük meg egymást.Teljesen idegen emberekkel is sokkal jobb ommunikációt lehet velük kialakitani.Abból az okból kifolyólag,hogy ők nem figyelnek rám,soha nem is fiygeltek lelkiértelemben véve.Ha mondok valamit látom nem érdekli őket,igy már engem sem.A kritika,lebcsülés amit kaptam kritikát szül a részemről is az irányukba.Egyikükkel sem lehet megtalálni a közös hangot,azt hiszem ez már késő lenne.Számomra az anyám nem az ideális nő és anya képe.Jó volt hallani,hogy egy fiatal lány ilyen péladképként néz fel az édesanyjára.Nekem ez nem megy.De még az apám irányába se aki egy kritikus,szekálódó ember volt mindig,mostmár nem annyira mert elkezdtem visszaszólogatni, beolvasni neki.Sokszor azt érzem igazi szeretet se tudok érezni irányukba.Ők nem azok a szülők akikhez sürün és szivesen jönnének a gyerekeik.Azt is mondta a plébános hogy az iylen távolságtartó kapcsolatok végül ezt eredméynezik.Azt hallottam egyszer a gyermeket aki sok kritikát kap megrontják,mert utána már nem tud bizni a felnőttekben,az emberekben,bizalmatlanná válik.Sokszor gyökértelennek érzem magam,néha motivációt se érzek semmihez sem.Csak úgy jó lenne nem lenni.Valami hézag van a személyiség érlelődésemben valószinüleg,de pszichologusra most nincs pénzem,olyan támogató családom meg baráti köröm meg nincs akikhez fordulhatnék.Sajnálom,hoyg iyg érzem ezekkel a dolgokkal kapcsolatban,de le kellett irnom mindezt. Válastát előre is köszönöm! Lea
Kedves Lea! Elképzelhetőnek tartom, hogy ez most inkább egy időszak, amikor végképp úgy érzi, hogy elhidegült a szüleitől. Van remény tehát arra, hogy ez változni fog, de valószínű, csak sok idő múlva, bizonyára éveknek kell eltelnie. Addig is ki kell tartani a szeretetben. Még akkor is, ha nem kap viszonzást. Ha valaki úgy érzi, hogy nem kap elég szeretetet, arra csak egyetlen orvosság létezik: ha ő maga megpróbál minél több szeretetet adni másoknak. Ha ezzel kudarcot vallott a szüleinél, akkor keressen más területet. (Persze, a szüleiről sohasem szabad lemondania, lehet, hogy el kell telnie egy kis időnek, s akkor újra közelebb kerülnek majd egymáshoz. Sokat változik a világ, sokat változunk benne mi magunk is.) Tehát azt javaslom, keressen lehetőséget arra, hogy szeretetet adjon: gyermekeknek, időseknek, fogyatékosoknak, diákoknak, bárkinek. Ez töltse ki az életét, hogy a munkája mellett igyekszik minél több szeretetet adni, adni, adni. Ez, persze, csak úgy lehetséges, ha élő kapcsolatot tart a Jóistennel. Ha tőle kéri ehhöz a végtelen, kimeríthetetlen erőt. Ő meg is adja. Ha az emberek iránti szeretetében tudott már kicsit előhaladni, akkor majd a szüleit is másként fogja látni, lassan egyre könnyebb lesz majd őket is újra szeretnie. De ehhöz sok embert kell elsőnek, feltétel nélkül, viszonzást nem várva szeretni. A szeretet az a gyógyító balzsam, mely azt is gyógyítja, aki kapja, de azt is, aki adja. Javaslom, ne töprengjen hát a csalási kapcsolatain. Igyekezzék minél több szeretetet adni, s közben élő kapcsolatot fönntartani a szeretet forrásával, Krisztussal.
Kedves Lelkiatya! A tegnapi evangéliumi szakasz kapcsán felmerült bennem két kérdés is, amire keresném a választ. Az első, hogy miért Józsefig vezetik le a nemzetségtáblát, miért nem Máriáig? Hisz Józsefnek testileg nem volt köze Máriához. Erre kérdezne rá a második kérdésem, hogy miért szerepelt az a szövegben, hogy egész addig nem ismerte meg feleségét. Utána megismerték egymást bibliai értelemben? Ebben az esetben hogyan lehet szűz Mária? Válaszát előre is köszönöm
A nemzetségtáblák eredete a nomád törzseknél keresendő, melyek még ma is így ábrázolják a pusztalakók társadalmi tagozódását. Izrael népe nomád törzsekből alakult ki, így az egyes ember helyzetét a családhoz, nemzetséghez tartozás határozta meg. Alapja az egy atyától származás vérségi viszonya mellett, a családhoz tartozás jogi, szociális jellegű közös élettérben megnyilvánuló kötöttsége. Eredetileg nők nem szerepelhettek a családfában, de voltak kivételek. Az evangéliumi családfák sokkal inkább teológiai szempontból fontosak. Érdekes, hogy Máté és Lukács által lejegyzett családfa nem egyezik. Ugyanis mindketten más és más forrást használtak fel, forrásaikat nem tudták, de valószínűleg nem is akarták ellenőrizni. Ezért vannak komoly eltérések, máig megoldatlan, s talán megoldhatatlan kérdések, melyek a teológiai cél megvalósulása miatt viszont lényegtelenek, ezért számukra nem vált lényegi kérdéssé, hogy vérségégileg Józsefhez van-e kapcsolata Jézussal vagy sem. A Mt 1,25. vers: "nem ismerte meg, míg...nem" része sok vitára adott okot. Egyesek ebből arra következtettek, hogy Jézus születése után József és Mária házaséletet éltek. A Szentírás azonban sehol sem beszél erről, még ezen a helyen sem, mert a görögben (heosz) és még inkább az arámban szereplő (ad di) kötőszónak nincs ilyen többlet jelentése. Mária örök szüzességét az Egyház kezdettől fogva vallotta, mint az apostoli hagyományban kapott kinyilatkoztatást, s "mindenkor szűznek" nevezte Őt. S így vélekedett például Luther is. Máriának más gyermeke nem volt, Jézus "testvérei" ugyanis az unokatestvéreket jelentette, kiknek más volt az anyjuk és nem Mária Jézus anyja. Nem véletlen az sem, hogy Jézus a kereszten Jánosra bízza anyját, mert más gyermeke nem volt és József sem élt már. A szűzi születésről érdemes megjegyezni, hogy a megtestesült Ige az emberi természetet házasságból is felvehette volna, de Isten itt is természetfölötti jelet adott. Külön ki akarta mutatni, hogy az örök Fiú lett emberré, akinek csak egy Atyja van, a mennyei. Itt tehát Isten maga a kezdeményező és a végrehajtó. Ugyanakkor József ad nevet a gyermeknek, ezzel jogilag sajátjának ismeri el a gyermeket, s a világ előtt a gyermek atyja lesz.
DJK! Kedves Lelkiatya, véleményezné ezt a cikket? Miért van az, hogy különböző vallások jegyei fellelhetőek a keresztény vallásban? Köszönöm válaszát! P Áldott Karácsonyt!
A vallási gyakorlatok nagyon sok rokon vonást mutatnak. Ezzel foglalkozik, egyebek között a vallástudomány, vallástörténelem. Legfőbb oka, hogy az emberben vannak alapvető igények és mélyről fakadó kifejezési formák, amelyek függetlenek a népcsoporttól és kultúrától. Továbbá minden vallásnak ugyanaz a fő célja: bizonyos kapcsolatot találni a transzcendenssel. A kereszténység ebben azért alapvetően más, mert az nem az ember vallási próbálkozásai a kapcsolattartásra a följebbvalóval, hanem abban maga Isten az, aki leszáll, hogy valóságosan megszülessék ez a kapcsolat. De teljes mértékben fölhasználja az ember természetében rejlő kifejezési formákat. Pl. a térdepelés az alázat testtartása, annak kifejezése, hogy valaki sokkal nagyobbal állok (térdeplek) szemben. Vagy az imafüzér, amelynek nagyon sok fajtája található a különböző vallásokban. A kereszténység, főként" nem formájában egyedi, hanem tartalmában.
Kedves lelkiatya! Arra szeretnék választ kapni hogy miért tartják úgy hogy addig jó amíg az ember tanul? Válaszát köszönöm!
Kisebb a felelőssége. Amikor már dolgozik, akkor ezzel általában többek felé is el kell számolnia. Még ha egyelőre nincs is saját családja, mégis, a keresetével másokon is kell segítenie. Hisz senki sem sziget. A munkavégzése is általában több embert érint, bármilyen munkakörben van is. A diák, amíg tanul, a felelőssége jobbára csak saját fejlődésére vonatkozik. Továbbá a tanulás öröm. (No, jó, tudom, hogy ezt nem mindig érezzük...) Érezhető, élvezhető az állandó fejlődés. Ennek később is meg kell maradnia (a jó pap holtig tanul), de a munka és egyéb felelősségek miatt ez már sokkal nehezebb. Több más érv is lehetséges, de talán ezek a legsúlyosabbak.
Kedves Lelkiatya! Köszönöm a választ a leborulással kapcsolatban. Ha jól értelmezem akkor a latin és görög között az a különbség, hogy az utóbbinál a térd behajlítva marad, míg az előbbinél az is kiegyenesedik? Azt, hogy Szent Margit 2000 veniát végzett nem irodalmi művekből tudjuk, hanem szentté avatási peranyagából, amelyben ezt a vele együtt élő szororok esküvel tanúsították. Szinte orvosi vizsgálat hűségével le van benne írva azon elváltozás is, mely ezen veniák elvégzése miatt térdein keletkezett. Összevetvén egyéb vezeklési módjaival, még ezt tartanám a legkevésbé drasztikusnak. Az említett regényekkel kapcsolatban a Kodolányi félét nem olvastam, Gárdonyi viszont katolikussága ellenére sem katolikus módon dolgozta fel: a domonkos atyák egy részének pl. olyan súlyos eretnekséget tulajdonít, mely véleményem szerint anakronizmus, saját korának teozófia hitét vetíti vissza. Szent Margit bár kedves és jámbor, nem az a Szent Margit, akinek kemény tisztasága és eredeti jelleme a korabeli forrásokból elénk tárul. Azt szeretném még megkérdezni, nem tudja e véletlenül, nem készül e magyar fordítása (esetleg az általam nagyon tisztelt Baán István atya nem tervezi e lefordítását) Jóannész Moszkhosz: A lelki rét c. művének?
Nem vagyok biztos abban, hogy ennyire pontosan meg lehet állapítani a keleti és nyugati gyakorlat különbségét. A keleti rítusban is láttam, hogy az illető teljes hosszában a földre fekszik, és nyugati szerzetest is ismerek, aki leboruláskor csak homlokával érinti a földet. De ennél szakszerűbb választ valóban nem tudok adni. Sajnos, ismerősi körömben nem találtam olyan személyt, aki foglalkozna az említett könyv fordítási szándékával.
Kedves Lelki Atya! Én írtam Önnek helyes Istenkép kereséséről. Segítségét szeretném kérni a gyászban való krisztusi vigasztalódásról, hogyan tudjuk elengedni szeretteinket, mit tanít KRisztus a gyászolásról, abból való kijövetelből, vigasztalódásról? Hogy tölti meg szeretettel az üres, hitevesztett szíveket a gyászban? Köszönöm előző levelemere a szívből jövő választ olvasgatom az Evangéliumokat, kérem magyarázza el nekem a kereszt értelmét, a vigasztalódást mélypontok idején. Az Úr Krisztus áldja meg az Ön tiszta szívét, és vigasztaló válaszát, levelét. Ahogy Krisztus írja: "Boldogok ,kik sírnak, mert megvigasztaltatnak". Hiszem a vigasztalódást egy magabiztos lelki vezetés mellett, hisz egyedül nem száradnak fel a gyászolók könnyei. :( Az Ön segítségét kérem hogy újra megtaláljam a Világosságot. Ámen!
Krisztus Urunk azzal vigasztalt minket, hogy magára vette szenvedéseinket. Legtöbbször nem a szavakkal, tanításokkal tudunk segíteni a fájdalomban, a gyászban, hanem az együttérzéssel, amelyet kifejeznek a szavaink. A megosztott fájdalom enyhül (míg a megosztott öröm sokszorozódik! - ez érdekes igazság). Azzal tudjuk legjobban megosztani fájdalmunkat, aki maga is átéli azt. Márpedig Krisztus Urunk maga átélte minden szenvedésünket. Nincs olyan bánat vagy fájdalom, amit ő ne ismerne, amit ő maga is át ne élne. Amikor az egyetlen fiát gyászoló asszonynak azt mondta: "Ne sírj!" - e két szóval a teljes együttérzését át tudta adni. Ha más mondja ki ugyanezeket a szavakat, az nem jelentett volna olyan vigasztalást. Ezért egyedül Krisztus tud minket valóságosan megvigasztalni. Mondja el neki a fájdalmát a templomban, ahányszor csak jólesik. Őt ugyanis nem tájékoztatnunk kell a bánatunkról, hisz mindent tud rólunk, ismeri minden vágyunkat is. De amikor kimondjuk ezeket, kipanaszkodjuk magunkat neki, ezzel azt is igazoljuk, hogy bízunk abban, hogy meghallgat, hogy együtt érez, hogy velünk van. Ezért esik jól a templomban - vagy akár másutt is - elsírni bánatunkat az Úrnak. Tegye ezt gyakran, szégyenkezés nélkül! S amikor már elégszer elmondta, amikor eltelt a megfelelő idő, akkor a bánat enyhülni fog, sőt, egészen el is tűnni. Hiszen az élet megy tovább. A keresztnek is Krisztus Urunk adta meg, adja meg az értelmét. Önmagában a kereszt egy szörnyű bitófa, mint az átvitt értelmű kereszt, a szenvedésünk is önmagában egy szörnyű valóság, semmi több. De Krisztussal minden átalakul. Krisztussal értelmet kap minden szenvedésünk. Még akkor is, ha éppen akkor, a fájdalom tüzében ezt nem látjuk, nem értjük. De itt is az a fontos, hogy hiszek-e Istenben, hiszek-e jobban mint a saját előérzeteimben, a saját gondolataimban. Azok ugyanis a szenvedés idején kegyetlenül le tudnak húzni minket. Annál csak egy lehet erősebb, az Istenbe vetett hitünk és bizalmunk, hogy ő kézben tartja egész életünket, beleértve a keresztjeinket is. Befejezésül javaslom még, hogy olvassa el a 2Kor 1, 3-7 verseket. Nagy vigasztalást fog adni. Természetesen imádkozom is Önért, hogy krisztusi vigasztalást találjon.
Kedves Lelkiatya! Elszoktam járni egy tőlem idősebb asszonyhoz aki anyám lehetne.Néha mikor felszaporodik nála a munka elhiv,hogy besegitsek neki, azt ki is fizeti, bár szivesen megcsinálnám ingyen is, De amúgy is elszoktam járni hozzájuk időnként beszélgetni vele,mivel ő mindig mondogatja is,hogy nincs sok dolga,van gonda lábaival, igy jobban a benti munkát végzi.Örül ha elmegyek,mert jól eltudunk beszélgetni szoktunk együtt imádkozni is.Megvitani,megbeszélni dolgokat.Először azt vettem észre,hogy a menye meg a veje,akik a mellettük lévő házakban laknak egyikük balról, másikuk jobbról ezt nem nézik jó szemmel.A veje általában nem köszönt, a menyével is előfordult,de nála inkább egy távolságtartást figyeltem meg. Ezek nem egyszeri alkalmak voltak.A lánya nem ő az én korosztályom ő örül ha elmegyek, barátságos.Az utóbbi időben azt vettem észre,hogy mintha af érjét is zavaraná. Múltkor is mondta a feleségének amikor ott voltam,hogy nem öntött ki valamit az állatoknak.Most utóbbi alkalommal szintén azzal kezdte mikor belépett,hogy ki kellett volna önteni valamit az állatoknak, meg nincs a csirkéknek vizük.Mondta is az ismerős asszony ,hogy szerinte lódit a férje. Majd pár perc múlv azt mondta vendégeik lesznek hamarosan,az illető öccse és fia ment volna hozzájuk.Azt mondta az asszony csak maradjak ők ugyis inkább a férjéhez jönnek.Ez rosszul érintett mert én is egy vendég voltam ott.Kicsit késöbb kihivta a feleségét,hogy valamit kérdezzen töle, ami hallható volt és nem volt semmi extra dolog.Ott voltam még egy rövid ideig,hogy ne tűnjön úgy,hogy megsértődtem és elmegyek,de lehet rögtön elkellett volna jönnöm. Nem értem mi a gond velem.Nem járok oda napi szinten,még csak hetente se mindig.Jobbára hét hetente havonta megyek.Az igaz egyszer kétszer hosszabb ideig belemerültünk a beszélgetésbe, de az sem volt úgy mindig.Ha láttam volna az asszonyt feltarom elmentem volna. A jó szándéka mellett ő elág erélyes személyiség tudom mondta volna ha nem ér rá vagy feltartom.Nekem ő kicsit olyan mintha anyám lenne és jó tanácsokkal lát el munkával, emeberrekkel kapcsolatban.Sokat segit minden tekintetben,igyekszem én is segiteni neki ahol tudok, amire megkér.Azelőtt még állandó munkám volt szinte csak évente néhány alkalommal mentem el hozzájuk.Azt akkor szóvá is tette,hogy igérem és nem megyek.Most hogy több az idöm többször eljutok,de igyekstzem mértéket tartani.Főleg ezután az eset után nem tudom,hogy vislekedjek,menjek-e még látogatóba?Éreztem,hogy a férjét zavartam mikor hazaért. Másik dolog ehhez kapcsolodoan,nem értem miért van az ha én vagyok ott valahol akkor előttem simán utalnak rá,hogy vendégük lesz, ezt sok helyen tapasztaltam.Vagy ha szól a telefon hosszan beszélgetnek,mikor én hivtam ezekből a személyekből valakit lelettem patintva mondván vendége van.Ha a barátnői társaságban ahol 3an vagyunk barátnők ha én hivom az egyiket nem jön,mert azt mondja rosszul érintené amásikat. Ők ketten viszont találkoznak, az nem baj ha én kimaradok. Ugy érzem ledegradálnak mások. Ez sziven üt.Önnek mi a véleménye tanácsa ezzel kapcsolatban? Válaszát előre is köszönöm! JJ
Nem könnyű helyzet ez, amikor az egyik ember szívesen veszi a jelenlétét, sőt, szinte kéri, a másik ember viszont nem szívesen veszi. Javaslom, hogy bátran szólítsa meg az illető férjét, kérdezzen rá, hogy esetleg nem szívesen látják itt. Érdemes őszintén megbeszélni az ilyen helyzeteket. Ha elmondja a kifogásokat, ahhoz lehet igazodni. Ha nem mond kifogásokat, akkor is azt javaslom, hogy kicsit ritkítsa a látogatásokat. Nagyjából úgy, mint régen. Azon nem kell megütközni, hogy az Ön jelenlétében beszélgetnek más vendégekről. Valószínű, Önre már nem is úgy tekintenek, mint vendég, hanem mint állandó látogató, akivel közvetlenebb viszony is megengedett. Én így érzékelem a leírt helyzet alapján. Úgyhogy ennek inkább csak örülhet. Arra mindig figyelnünk kell, hogy ne legyünk terhesek mások számára, ugyanakkor mégis legyünk nyitottak, ha szükség van ránk, szívesen álljunk rendelkezésre. Ez az élet alaptörvénye: nem magunknak élünk, hanem mások szolgálatára.
Kedves Lelkiatya! Emese nevű kérdezőnek a görögkatolikus Liturgia megértéséhez még ajánlanám Gogol: Elmélkedések ay isteni Liturgiáról c. könyvet. Szeretettel: Marika
Köszönjük szépen. Valóban, ez is nagyon hasznos olvasmány ebben a kérdéskörben.
Tisztelt Lelkiatya! Elég intim kérdés, de az éjszakai magömlés bűnnek számít? Felhagytam az önkielégítéssel, viszont néha emiatt előfordul. Főként akkor kellemetlen ha nem otthon alszom vagy ha kölcsönveszem édesapám ruháját és abban alszom. Ilyen esetekben mindig hatalmas bűntudatom van, de nem tudom, meg kell e ezeket gyónni hiszen ez egy akaratlan tett.
Ez természetes biológiai folyamat, ezt nem kell meggyónni. Még akkor sem, ha esetleg érzéki tartalmú álmok kapcsolódnak hozzá. Ez teljesen akaratunkon kívüli dolog. A vele járó kellemetlenségeket, nincs mit tenni, viselni kell.
Tisztelt Lelkiatya! Nem értem ezt a világot, az embereket. Habár még viszonylag fiatal vagyok, de azért megéltem már pár dolgot, illetve teszem a dolgom amit kell. Azt nem értem meg, hogy az emberek miért ilyen panaszkodóak. Állandóan panaszkodnak, ha esik az eső, azért, ha nem, akkor azért, ha meleg van azért, ha hideg van azért, ha esik a hó, azért, ha nem azért. Sosem jó az embereknek semmi, csak mindenben a negatívat látják, mintha mindig azt keresnék, mikor tudnak panaszkodni. Meg annyira el vannak kényelmesedve a mai emberek, hogy ne kelljen még egy gyufát se meggyújtani. Erről is mindig panaszkodnak az emberek, hogy jaj, ezt is meg azt csinálni kell. Nem jobb lenne inkább örömmel végezni a dolgunk, és hálát adni hogy megtehetjük. Gyakori mondás az emberektől, hogy mit kínlódsz ezzel meg azzal. De én szeretek "kínlódni" azzal hogy fával begyújtok, hogy megsütök valamit, hogy megetetem a jószágot, hogy kitakarítom a lakást, mert hálát érzek hogy megtehetem ezt, és látom az eredményét. Persze ha van időm, de ha nincs időm, akkor meg elfogadom hogy most nincs időm, és lejjebb adok, de nem zsörtölődök égre világra, hogy én nem kínlódok, hanem csendben maradok. Nem szeretnék olyan lenni később se, remélem az élet nem tesz olyanná. Olyan felesleges idő meg energia pocsékolás ez a panaszkodás szerintem. Meg szerintem Istent is szomorítjuk ezzel. Ön mit gondol erről? Tisztelettel: H.
Kedves H.! Abban teljesen egyetértek Önnel, hogy "felesleges idő meg energia pocsékolás ez a panaszkodás". Ehhez talán még azt a bölcsességet érdemes hozzátenni, hogy nem érdemes az emberek ilyetén gyarlósága miatt sem bosszankodni. Sajnos, így van, ahogy mondja, nagyon elkényelmesedtünk, és nagyon sok ember észre sem veszi, milyen jelentéktelen apróságok miatt panaszkodik. Ahelyett, hogy örülne az életnek, hálát adna azért, amije van, amit kapott, s nem azon keseregne, ami hiányzik neki, amit nem kapott meg. Ám látva az emberek ezen gyöngeségeit, a mi dolgunk mégis az, hogy ezzel se sokat törődjünk. Éljük hálával és örömmel a magunk életét, s ezzel hátha másokra is tudunk hatni, hogy vegyék észre ők is az életük számtalan szépségét. Mindenesetre ezzel a magatartásunkkal sokkal jobban tudjuk segíteni őket ebben az irányban, mint azzal, hogy szomorkodunk a panaszaik sokasága miatt.
DJK! Kedves Lelki Atya! Egy éve írtam Önnek több dologgal kapcsolatban, amikre szívet átmelengető, lelket felemelő válaszokat kaptam Öntől. Ezek közül egyik volt az Édesapám "féltése", az érte való aggódás. Dióhéjban az volt a fájdalmam, személyes kudarcom mondhatni, hogy az Apuval "nem beszéltünk egy nyelvet". Félreértés ne essék, végtelenül hálás vagyok a Jóistennek az Apukámért, csak ellentétben a család többi tagjával, az Apunak eddig a templomba járás és a hitélet az évi két misében (Húsvét, Karácsony) és a család Máriapócsra fuvarozásában (és az ottani misén való részvételben) merült ki. Hiába hívtuk vasárnaponként nem jött, mint egy makacs kisfiú körülbelül úgy viselkedett. Mindeközben persze a napi gondok, feladatok és munkahelyi stressz őt sem hagyta nyugodni, de mindig azt láttam rajta, hogy "Na majd én" és "Ki ha én nem?". Valahogy minden mozdulatából, minden problémával szembeni megoldásából hiányzott az a bizonyos "Plusz egy fő". Féltettem, és igen még ma is féltem, mert habár egy igazi szuperapu, jó fizikumú, kedélyes, egészséges (Hála Istennek) a lelke mégis...azt valahogy mégis nagyon féltem... Engedje meg Lelki Atya, hogy Önnek és a kedves Olvasóknak beszámoljak ezzel kapcsolatban egy csodáról. Csodának mondom, mert életemben talán először volt ennyire kézzel fogható, szemmel látható az Isteni végtelen gondviselése! A Megbocsátás Napján részt vettem lelki beszélgetésen/gyónáson. Egy számomra korában ismeretlen atyához irányított a mi Urunk, akivel közel másfél órán át beszélgettünk. Többek között Édesapám féltése volt megint a legnagyobb "falat", mert mint már említettem, személyes kudarcomnak éltem meg, hogy az egyik legkedvesebb családtagomat nem hívom templomba..nem erősködök vasárnap reggel, hogy de igenis menjünk EGYÜTT...nem fordítok kellő időt a Vele való lelki közösség kialakítására..ami számomra bűn, mert hagyok egy hozzám ilyen közel álló embert a világban sodródni? Nem adok neki sor(s)vezetőt? Nem segítek neki? Sándor atyával nagyon sokat beszéltünk erről, "férfiasan" még sírtam is, pedig a gyónásnak nem erről kellene szólnia, de én annyira nagyon bántam ezt! Persze, sok minden van egy Budapestre került közel harminc éves felnőtt nő életében, ami "nagyobb bűn", de ez igazán fáj. Belül, nagyon. Mindeközben, míg én a 14. kerületben imádkoztam Édesapámért, és hallgattam Sándor atya tanácsait a jövőre vonatkozóan, és hogy miként javasolja az Apu bevonását a családi hitéletbe, otthon, Hajdúböszörményben Anyu fogta Apu kezét, és magával vitte az otthoni Megbocsátás Napjának rendezvényére, és részt vettek az előadásokon, imákon. Valami ebben a csodálatos világban, valami mindennél nagyobb történt ott, ahol mi még nem jártunk és amit még nem ismerünk, ugyanis vörösre sírt szemekkel hazaérve, a lakásba betoppanva és a wifire kapcsolódva a következő facebook messenger üzenet várt engem és az öcsémet egy csoportban megcímezve, amit az Apu hozott létre: "Legközelebb a reggeli misére is megyek drága gyermekeim csók Apa" Azóta együtt járnak a vasárnap reggeli Szent Liturgiára és már nagyon várom a Karácsonyi misét, ahol egy padban ülhet a család apraja nagyja és egymás kezét fogva, teljes szívből mondhatjuk, hogy "Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod" Köszönöm, hogy elmondhattam, és szívből kívánok áldott, békés Ünnepi lelki felkészülést mindenkinek. B.
Kedves B.! Köszönjük, hogy megosztotta velünk ezt a fontos tapasztalatot. Mindnyájunk megerősítésére szolgál. Jelet kaptunk, hogy nem hiábavaló az imádság, hogy Isten kegyelme jelen van az életünkben.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Egy engem nagyon nyugtalanítü kérdésben kérem a tanácsát. A környezetemben lévő keresztény értelmiségiek körében egyre elterjedtebb a szalonzsidózás (érdekes módon mások körében ezt nem tapasztaltam). Akik nem zsidóznak, azok is elnéző mosollyal hallgatják, "nem kell vele foglalkozni"- mondják. Még papoktól is hallottam már ezt (zsidózást is). Tudom, mindenkinek más a politikai meggyőződése, a kereszténység nem húz ránk egységes "formaruhát", de szerintem van olyan vélemény, ami már nem megengedhető. Lelkiatya mit tanácsol, mit tegyek, ha a társaságomban zsidózni kezdenek?
Egy másik kérdéssel kezdem a válaszom: Mit tegyen egy keresztény ember, ha a jelenlétében káromkodnak? A helyzettől függ, hogy érdemes-e szólni. Általában jobb, ha nem szólunk rá a másik (felnőtt) emberre, nem a mi dolgunk a többi embert kiigazítani, de ha mégis valamikor szólnunk kell, akkor az a káromkodás. Bár itt sem kéri tőlünk az Úr, hogy legyünk védőügyvédjei, mégis a jóérzés azt diktálja, hogy ne hagyjuk szó nélkül. Ám ennek ellenére is lehet olyan helyzet, hogy mégis jobb nem szólni. Például, ha egy még cifrább káromkodást váltunk ki vele. A zsidókat, cigányokat, románokat (csak akiket leggyakrabban szoktunk) szidni egyáltalán nem keresztény magatartás, mindig tartózkodjunk ettől. De erre másokat figyelmeztetni csak akkor érdemes, ha a megszólalásunk remélhetően meghozza az eredményt. Ha csak a magam méltatlankodása vezet abban, hogy szóvá tegyem a dolgot, akkor én is hibát követek el: lehet, hogy nem zsidózom, de ítélkezem, önkéntelenül is lenézem azt, aki ilyet tesz.
Kedves Lelki Atya! Elnézést, de egyáltalán nem lelki, hanem nagyon is gyakorlati kérdéssel fordulok Önhöz, remélem, nem baj: Hitemet gyakorló római katolikus vagyok, de alkalomadtán részt veszek görögkatolikus szent liturgián is. Nagyon zavar, hogy nem értem a szertartás minden egyes részletét, s összevetve a latin rítusú liturgiával, a szentmise egyes imádságai, s annak szabályai teljesen beazonosíthatatlanok számomra. Nagyon szeretném megismerni és megérteni a lényegi különbségeket, hogy tudatosabban és felszabadultabban kapcsolódhassak be a görögkatolikus szertartásba. Milyen (tan)könyveket ajánl, miket szerezzek be, mit olvassak el? Köszönettel: Emese
Kedves Emese! Épp nemrégiben látott napvilágot egy egyszerű kis könyvecske, Baán István: Uram, tehozzád kiáltok. Igaz, ez nem részletesen a Szent Liturgia részeit mutatja be csupán, mégis sok fontos támpontot ad a görögkatolikus liturgia megértéséhez. Jó szívvel ajánlom, sok mindent meg fog érteni belőle. Ha még ezek után is maradnak kérdései, jobb, ha valamelyik görögkatolikus atyával közvetlenül veszi föl a kapcsolatot, de természetesen én is szívesen segítek ezen a fórumon keresztül.
Kedves Lelki Atya! Segítséget szeretnék kérni, hogy visszakapjam a tiszta lelkiismeretem. Református vagyok, úgy élek, mint aki mintha még az evangéliumokról se hallott volna. Kérem segítsen egy egészséget képet kapni Isten szívéről, mely szeret és eltörli a bűneinket feloldoz a bűn terhétől. Sasjnos rossz Istenképet kaptam már kisgyerekkoromban a bűneset, eredendő bűn példáján, mely szerint az én bizonyára rossz Istenképem alapján sose tudjuk azokat a bűnöket kiengesztelni egyedül, valójában mi is Isten terve az emberrel, gondolom, nem az, hogy egy életen át vezekeljen a felmenői bűnei, rossz döntései miatt, melyben úgy érzem nem mi vagyunk a hibásak, elég nekünk a saját bűneink miatt felelnünk. Tehát egy plusz terhet, egy indokolatlan(nak tűnő) bűntudatot érzek már gyerekkorom óta, mely oly sötétségbe vitt le hogy a kisgyerekkorban még meglévő életszeretetemet már akkor elvesztettetm és azóta is szenved a lelkem. Sajnos mindezek után annyira befeketedett a lelkem hogy képtelen voltam Jézus kereszthalálát, bűneinktől való szabadítását lelki füleimmel s szívemmel meghallani. Kérem adjon egy új, egészséges, tiszta lelkiismeretet adó IStenhitet, mert keresem az Urat csak fájó, sajgó lelkem elveszettnek éreztet engem, hiába vagyok felnőtt nem találtam meg KRisztus szeretetét, ő vajon megtalált engem? Kérem szóljon a szívem mélyéhez hogy megismerjem Isten, Krisztus szeretetének erősségét és az Ószövetség szerinti haragjának elmúlását. Ámen. Köszönöm válaszát hogy ne temessem el magam egy hamis Istenkép miatt, hanem jöjjek ki a lelki gödörből Krisztus szíve alapján. ÁMEN! Segítségért kiált elveszett szívem. Mielőbbi válaszában bízva, mert tudom olvasva a kérdéseket, hamar válaszol :)
Kedves Testvérem! Ön már most nagyon sokat tud az Úrról. Azzal, hogy belátja, nem helyes az Isten-képe, ezzel azt is elárulja, hogy érzi, tudja, van egy helyes kép is. Hogy pedig levelét megírta, ezzel pedig azt igazolja, hogy mennyire nagy erővel keresi is ezt a helyes képet, amely teljes egészében azonos Vele. Tehát Ön szíve mélyéből Istent keresi. Bárcsak ilyen lelkületű volna minden keresztény ember! Fölismerte az is, hogy sok torzulás történt az életében. Valamelyest látja is, hogy mik voltak ezek, egyrészt a családi körülményeiben, másrészt pedig a saját tetteiben. Igaz, hogy ez utóbbit nagyon fölnagyítva látja, de még azt is tudja, hogy ez sem helyes. Tudja, hogy nem szabad másban keresnünk a hibát, másra tolni a felelősséget, de tudja azt is, legalább ekkora hiba, ha a magunkét túlozzuk el. Ön tehát nagyon sokat tud már ezekről az igazságokról. Nyugodtan mondhatom, csupán egy paraszthajszál választja el Önt attól, hogy fölismerje, milyen is az Isten, hogy kicsoda Ő. Persze, azt is tudnunk kell, hogy Istent megtalálni, azt az igazi képet, amely valóban azonos Ővele, majd csak akkor lesz lehetséges, amikor már nem csak tükör által homályosan látunk (1Kor 13,12). De újabb és újabb lépéseket kell tennünk, küszöböket kell átlépnünk, hogy legalább közelítsük azt, hogy egyre közelebb kerüljünk Hozzá. Erre a mostani küszöbátlépésre vágyakozik most Ön. Még azt érdemes mindehhöz hozzátenni, hogy az Isten-képünk szorosan összefügg az én-képünkkel. Önmagunkról is helyes képet kell találnunk ahhoz, hogy Istent helyesen tudjuk látni - már amennyire lehetséges. Minden bizonnyal ezen a téren is szüksége van Önnek bizonyos gyógyulásra. Mit is tegyen, hogy átlépje ezt a küszöböt, és önmagára és az Istenre találjon? Még azt is helyesen mondta, hogy távol érzi magát az Evangéliumtól. Nos, hát induljon el ebben az irányban! Vegye kézbe újra az Evangéliumot! Olvassa el Máténál a Hegyi beszédet (5-7. fej), Lukácsnál a példabeszédeket (8-12. fej.), Jánosnál a búcsúbeszédet (13-17. fej.), meg Szent János levelét (1Ján lev.). Ezek olyan gyönyörű szövegek Isten végtelen szeretetéről, hogy majd nem győz betelni velük. Annyit tegyen csak, hogy minden egyes alkalommal, amikor kézbe veszi a Bibliát, előtte kéri a Szentlelket, hogy nyissa meg az értelmét és a szívét, hogy az éppen abból szóló napi üzenetet meghallhassa, a szívébe zárhassa. Mondom Önnek, Testvérem, hamar rá fog találni az Életre. Természetesen imádkozom is ezért, imádkozom Önért.
  1 2 3 4 
5
  6 7 8 9 10 11 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016