Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi húsz meg nyolc? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Önnek mi a véleméyne a jobbagyféltekés rajzolásról? Lát benne valami nem helyén valót? Válaszát előre is megköszönöm! Üdvözlettel: Antónia
Minden bizonnyal különleges és nagyon érdekes jelenség lehet. Nincsenek róla mélyebb ismereteim, de a hozzáférhető ismeretanyagok alapján nem kételkedem a hitelességében. Viszont taszító számomra, szinte riasztó, hogy mennyien ajánlják nagy hévvel a saját tanfolyamukat, mégpedig nem kevés pénzért. Úgy érzem, valóságos fölfedezés volt a kutatók részéről ez a módszer, de nagyon sokan akarják meglovagolni, és hamari hasznot húzni belőle.
Jézusban szeretett Lelkiatya! Mit gondol arról, hogy a saját Bibliánkba feljegyzéseket hagyjunk? Például, ha egy igevers megfog/megérint/megindít akkor szabad-e azt szövegkiemelővel, ceruzával jelölni, esetleg dátumot is mellé írni? Válaszát köszönve: Zsóka
Kedves Zsóka! Válaszul annyit mondok el, hogy nekem is tele van irkálva a Bibliám, s másoknál is láttam ezt a gyakorlatot. Szóval, szerintem szabad.
DJK! Lelkiatya, szeretnék pszichés problémákkal szakemberhez fordulni, viszont mivel részben vallási kényszerbetegséggel is küszködök, olyan szakemberre volna szükségem, aki hívő/keresztény/katolikus. Ön tudna nekem abban segíteni, hogy Győr környékén hogyan tudnék hasonló gondolkodású szakembert találni? Köszönöm előre is,
Sajnos, én nem ismerek azon a környéken ilyen szakembert. De figyelmébe ajánlom ezt az oldalt, hátha ezek között a személyek között talál megfelelő segítséget. Adja Isten, hogy valóban találjon! http://docplayer.hu/2191130-Kereszteny-pszichologusok-pszichiaterek-szakemberek.html
Kedves Lelkiatya ! Lombik bébi ügyben olvastam a korábban feltett kérdéseket és válaszokat,ahol a fölösleges embriók lefagyasztása ,vagy életének kioltása volt az ellenérv. A negyvenes éveimben járok,nagyon későn mentem férjhez,az egyik petevezetékem elzáródott ,ketyeg az a bizonyos óra. Az én esetemben nincsenek felesleges petesejtek,embriók,már az is csoda volt,hogy 2 petesejt megérett és egy szabályosan megtermékenyült,de sajnos nem tapadt meg. A férjem ivarsejtjét és az én petesejtemet használták. Így is bűnt követtünk el? Köszönettel:Anikó
Kedves Anikó! Vannak ilyen egészen sajátos, különleges esetek is. Gyilkosságot, természetesen nem követtek el, ilyen értelemben az Önök helyzete, mondom, egészen sajátos. Mégis az a javaslatom, hogy egyszer szentgyónásban azt gyónja meg, hogy nem követte az Egyház tanítását, és a saját elképzelését, meggyőződését emelte föléje. Nem tudom megmondani, hogy az Úr Isten hogyan ítéli meg az Önök helyzetét és döntését. De érdemes inkább egyszer kimondani a gyónásban, mert ha bűn vegyült bele, akkor minek cipelje azt tovább.
DJK! Van különbség gyászliturgia és olyan liturgia között, ahol "csak" halotti megemlékezés van? Ez a liturgiában hogy jelenik meg? Piros a liturgikus szín mindkét esetben? Köszönöm megtisztelő válaszát! Egy lelkes kántor
Igen van. Gyászliturgiát akkor tartunk, amikor azt a temetéshez kötve végezzük el, illetve, amikor a liturgikus évkör írja azt elő (például halottak szombatjain), halotti megemlékezést pedig a temetésnek egyes fordulóin (negyven napos, egy éves, stb.). Az ekténiában ugyanúgy megemlékezünk az elhunytról, megemlékező liturgiákon általában többről is. A változó részeket is: tropárt és kontákot, prokiment, alleluját és áldozási verset szintén halottast veszünk mindhárom esetben. Az Apostol és Evangélium azonban csak a gyászliturgián illetve a liturgikus előírás szerint végzett liturgiákon halottas, egyébként mindig a soros. A Valóban méltó... helyén is csak ezeken a liturgiákon van Üdvözítsd a benned bízókat... himnusz, a megemlékező Liturgiákon nincsen. További lelkes szolgálatot!
Tisztelt Lelkiatya! Miben nyílvánul meg a nyelveken való imádkozás? Ez az imádság azt jeleni hogy valaki gy konkrét nyelven mondja az imát, vagy egyfajta "halandzsa" nyelven imádkozik? Válaszát tisztelettel megköszönöm
Bevallom, nem tudom. Amit én eddig nyelveken való imádságként hallottam, az inkább révült halandzsázás volt, nem nagyon éreztem benne a Lélek erejét, jelenlétét. De lehet, nekem nem volt szerencsém azokkal a közösségekkel, ahol ilyennel találkoztam. Szent Pál azt mondja, hogy a gyülekezetben egyszerre csak egy beszéljen, s ő is csak akkor, ha van, aki meg tudja magyarázni. Ő maga pedig, aki bevallottan rendelkezik a nyelvek adományával, mégis inkább szól öt értelmes szót, hogy másokat tanítson, mint tíz ezer szót az elragadtatás nyelvén (ld. 1Kor 14, 1-33).
Kedves Lelkiatya! Mi az, amitől igazán megtér a lelkünk Krisztushoz? Mikor felismerjük Őt magunkban? Köszönettel; Csenge
Kedves Csenge! Sohasem mondhatom azt, hogy én már túl vagyok a megtérésen, nekem már arra nincs is szükségem. A megtérés nem csak egyszeri az életünkben. Sok ember életében történik nagy lelki fordulat, és leggyakrabban 18-24 éves korban. De az ekkor átélt megtérés nem teszi fölöslegessé a későbbieket. A megtérés jele a bűnbánat, annak fölismerése, hogy bűnös vagyok, s ezen változtatnom kell. A másik jele az isteni kegyelem fölismerése, hogy Isten engem mégis szeret, hogy magához ölel, hogy a bűneim, legyenek bármily hitványak, nem szakíthatnak el Isten szeretetétől. Az elsőnek következménye a bánat, a másodiké az öröm. Valójában a kettő együtt él a keresztény ember lelkében. Éppen ezért mondtam, hogy nem állíthatjuk, hogy megtértünk, s már nincs szükségünk bűnbánatra. Hiszen bűnbánatra folyamatosan szükségünk van. Nem is csak az ismétlődő, újra és újra meggyónandó bűneink miatt, hanem, mert az ember sohasem lehet méltó az Isten közelségére, nem tudja magát érdemessé tenni az Isten ajándékára. Az Isten szeretete mindig ingyenes, nem kiérdemelhető, arra mindig méltatlanok vagyunk. Ez a méltatlanság tudatunk, tehát nem föltétlen a bűneink beismeréséből származik, hanem sokkal inkább az Isten jóságának fölismeréséből. A bűnbánat, a megtérés együtt jár az ámulattal, hogy Isten mennyire, de mennyire jóságos, és én ettől mennyire messzire vagyok. Tehát ne az "igazán megtérést", hanem a megtérő lélek lelkiállapotát keressük. Amikor folyamatosan abban a tudatban élünk, hogy Isten szeret, ingyen szeret, érdemtelenül szeret. S amit még hozzá kell tennünk, hogy Ő pedig bűnösségünk, méltatlanságunk ellenére elfogadja a mi töredékes szeretetünket is. Tehát nem szabad túlhangsúlyoznunk sem a magunk bűnösségét és méltatlanságát. Hogy mikor ismerjük fel Őt önmagunkban, ez ajándék. Törekedni kell a bűnbánó, megtérésre kész lelkületre, s így egyre beljebb kerülünk a titok mélyére. Hogy hogyan s mikor ismerjük föl ezt, azt nem lehet megmondani. Ezért nem azt mérlegelem, hogy hol tartok, hanem, hogy mit tehetek még.
Kedves Lelkiatya! Köszönöm válaszát. Azt hiszem tényleg előbb a saját életemet/életünket kellene rendezni. Csak abban nem tudok egyet érteni, hogy mások akaratát kövessem. Olyan sokan próbálnak okoskodni a másik életébe, én pedig nem szeretem ha a társadalmi trendek szerint kell élni. (Ennyi meg ennyi gyereket kell szülni stb., ilyen meg ilyen házat kell építeni) Csak azt nehéz eldönteni, hogy mi Isten akarata, mi az enyém, és mi a társadalomé. Igen, össze vagyok zavarodva, ezért van bennem ennyi ellenérzés például a szüléssel, a saját élet kezdésével kapcsolatban.
Az fontos, és helyesen érzékeli, hogy nem lehetnek a társadalmi elvárások az életünk irányító elvei. Természetesen figyelembe kell venni, hiszen közösségben élünk, és a közösségben másokra is figyelni kell. De a másokra figyelés nem jelent másoknak megfelelési kényszert. Nyugodtan vállalja önmagát. Nem azt kell tennie, amit mások várnak el, hanem azt, amit Isten kér Öntől. Ha gyakran imádkozik, olvassa a Szentírást (lehetőleg naponta), ezek segítenek abban, hogy egyre inkább az Istenre hangoltan éljen. Az állandó lelkiatya, vagy akárcsak a rendszeres gyóntató is, sokat segíthetnek az egyes kérdések mérlegelésében. Ezt a katolikus egyházunkban adott lehetőséget is használnunk kell.
Kedves Lelkiatya! A mai napon a plébános atya a túlvilágról prédikált a szentmisén. Kifejtette a limbusról szóló középkori tanítást, és nyomatékosította, hogy a földön szerzett érdemek és a kapott kegyelmek alapján az üdvözültek boldogságában különbségek tapasztalhatók (nem ugyanúgy élvezi Isten színe látását az, aki sok jót tett, mélyen elmerült az Isten szeretetében, mint az, aki csak "ímmel-ámmal" követte az Úr akaratát, mindig a minimumra törekedve, csak "harmincszoros termést" hozva). Ez lenne valóban az Egyház tanítása? Erről hol esik szó a Katekizmusban? Azt olvastam egyébként, hogy a limbusról szóló tanítást XVI. Benedek pápa megalapozatlannak tartotta és hivatalosan is elvetette. Szabad a limbusról szóló elgondolást az Egyház hivatalos tanításaként bemutatni?
"Ez az elmélet, melyet a középkortól fogva dolgoztak ki a teológusok, soha nem került be a Tanítóhivatal dogmatikus meghatározásai közé, még akkor sem, ha ugyanez általános Tanítóhivatal a tanítása folyamán időnként emlegette egészen a II. Vatikáni Zsinatig. Így tehát egy lehetséges teológiai feltevés marad. Mindazonáltal a Katolikus Egyház Katekizmusa (1992) a limbus elméletét nem említi. Ellenben a Katekizmus azt tanítja, hogy a keresztség nélkül meghalt gyermekeket az Egyház rábízza Isten irgalmasságára, amint azt az ilyen gyermekek számára szóló külön temetési szertartás mutatja." Idézet a Pápai Nemzetközi Teológiai Bizottság vonatkozó dokumentumából, melynek teljes szövege itt elérhető: http://www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/cti_documents/rc_con_cfaith_doc_20070419_un-baptised-infants_hu.html
Tisztelt Lelki Atya! A segítségét szeretném kérni egy már évek óta húzódó problémában. Jelenlegi állapotomban nagyon rosszul érzem magam és teljesen tanácstalan vagyok. Nagyon szeretnék családot és gyermekeket és jelenlegi páromnak- akivel 1 éve vagyunk együtt- is komolyak a szándékai, talán heteken belül el is jegyez. A baj csak az, hogy én még mindig az előző páromba vagyok szerelmes. Minden nap őrá gondolok, az foglalkoztat, hogy vele mi van. 3 évig együtt jártunk. Nagyon szerelmes voltam, életemben nem voltam még olyan boldog, mint azokban az időkben. Azt gondoltam, ő az Igazi. 26 éves koromig senkim sem volt, kértem az Istent, hogy küldje el nekem azt, akire olyan régóta vártam és el is küldte. 3 éven keresztül minden reggel hálát adtam, hogy van nekem, csodaszép jövőt terveztem, szerettük egymást. A 2. év után felmerült a házasság gondolata is, alig vártam a nagy napot, amikor megkér, de ő egyre csak hezitált, hallgatag lett és izgatott. Egy napon kaptam tőle egy sms-t, amiben közölte, hogy nem akar már velem együtt lenni, szabadságra vágyik. Személyesen nem beszéltünk a szakításról, egyszer kerestem fel, a háza előtt találkoztunk, de azt mondta, hogy kellemetlen neki ez az egész, nem akar beszélni róla és otthagyott az utcán, elsétált. Azt hittem, megszakad a szívem, nem értettem az egészet. Rengeteget imádkoztam, fohászkodtam és reménykedtem az Istenben, hogy ha már ekkora boldogságot adott nekem, nem veszi el tőlem. Míg egy nyári napon megláttam szerelmesen andalogni az én nagy szerelmemet egy másik nővel. Azt hittem, elájulok és sírva fakadtam. Nem sokkal később megismertem jelenlegi páromat, aki rendes, kedves és nagyon szeret engem, velem képzeli el a jövőt. Én viszont akkorát csalódtam már az előző kapcsolatomban, hogy teljesen megváltoztam. Megtörtem, realista lettem, nem hiszek az őszintének tűnő szavakban és teljes odaadással sem tudok már szeretni. Volt párom egyébként 2 hete megházasodott, elvette feleségül azt a nőt, akivel sétálgatni láttam. Villám tempóban eljegyezte és el is vette októberben. Ezzel nekem feldolgozhatatlan sokkot okozott. Jelenlegi párom azt ígérte, még ebben az évben megkéri a kezem. Hozzá kellene mennem, bár fele annyira sem szeretem, mint az előzőt és úgy érzem, már senkit nem is fogok. Azóta, ha szabad így fogalmazni, csak 50 %-osan vagyok jelen a szent miséken, nem tudok már tiszta szívvel kérni. Sokszor úgy érzem, hogy hiábavaló az imádság és nem tudok belenyugodni ebbe az 50 %-os boldogságba sem, haragszom mindenkire, az egész életre. És közben azon tűnődöm, hogy létezik az, hogy egy kapcsolatban egyiknek a másik az Igazi, a másiknak pedig egy harmadik?.. ? Vagy nincs is Igazi? Csak Ideális? Mióta a régi párom megházasodott, rettenetes keresztény vagyok, talán még az sem vagyok. Minden rossz, ami létezik: szomorúság-nyomorúság. Képtelen vagyok beletörődni, hogy ő boldog, én pedig nem? El nem tudom mondani, mit érzek aziránt a férfi iránt, milyen érzelmi hullámvasutakat éltem meg. Nem tudom, milyen nyelven imádkozzak az összes szenthez, hogyan verjem ki végre a fejemből?..?! Megköszönném segítő gondolatait!
Az alapvető nehézség most az, hogy nem sikerült lezárni az előző kapcsolatot. De nem föltétlenül azért, mert Ön még most is annyira szereti azt a pernahajdert, hanem mert nem volt alkalma letennie, kitennie a szívéből. Nagy kár, hogy az illető ennyire udvariatlanul, emberség nélkül próbált kilépni ebből a kapcsolatból. Ha szakít, akkor azt vállalni kell, át kell beszélni. Önnek egyszerűen arra van szüksége, hogy a szemébe mondja a sérelmeit. Ha ezt egyszer megtehetné, ha volna rá lehetősége és bátorsága, akkor ez óriásit lendítene mostani lelkiállapotán. Ki kellene húzni a dugót a palack nyílásából, különben belül fortyog minden méreg. Ha erre a szembesítésre, kibeszélésre nincsen lehetősége, akkor azt javaslom, hogy írjon neki egy jó hosszú levelet. Lehetőleg papírra vetve, tollat a kézbe fogva. A számítógépes pötyögés nem ugyanazt eredményezi az ember lelkében mint a penna és papiros. S ebben a levélben, akármilyen hosszan, ahogy a csövön kifér, mondja ki, írja le minden fájdalmát és keservét. Utána pedig meglátja, hogy el is küldje, vagy csak az asztalfióknak írta. Ebben most nem tudok tanácsot adni, ezt helye, helyzete válogatja. De ez a panaszáradat kiírása mindenképpen fontos. Utána várjon pár napot, vagy lehet pár hetet is. Nem tudom, meg tudta-e osztani mostani párjával, hogy ez Önnek ennyire nehéz. Jó volna, ha meg tudná tenni. Lehet, hogy meg is inog erre ez az új kapcsolatuk, de akkor legalább kiállta a próbát. Ha nem egyedül kell hordoznia ezt a nagy terhet, akkor könnyebb lesz az elviselése. Persze, hogy ezt a párja hogyan fogadja, azon is nagyon sok múlik. De ha intelligens, megértő - ezeket egyébként is kiolvastam az Ön leveléből -, akkor nagy bölcsességgel fogja kezelni és nem tesz Önnek szemrehányásokat. Furcsa, hogy ezt mondom, de ezeket a lépéseket, persze, nem imádkozás és Isten nélkül, de mégis csak emberi lépésekként tegye. Gyakorlatilag egy pszichológus is hasonlóakat mondana Önnek. Tehát ez még csak az emberi megoldás. Ezek után láthat hozzá, hogy az Istennel való kapcsolatát is rendezze. Külön kell választani. Lehet vádaskodni Vele szemben, csak nem érdemes. Nem azért, mert Ő hatalmas, mi meg porszemek vagyunk, hanem azért is, mert Ő bölcs, mi meg szűklátókörűek vagyunk. Egészen bizonyosan Neki van igaza, ezt már néhány perlekedő belátta. De érdemes Őneki is kimondani, - ha a másiknál belejött, akkor - Őfeléje is kimondani minden sérelmet (vagy vélt sérelmet). Nyugodtan mondja, kiabálja ki Neki is a sérelmeit. Erre is szükség van, ne fojtsa el. Nem garantálom Önnek, hogy ezek után minden helyére fog jönni, de azt bizton állítom, ha ezeket nem teszi meg, továbbra is megoldhatatlannak látszik majd ez az élethelyzete. Pedig nem az.
Kedves Lelkiatya! Mit tehetünk olyan esetben amikor úgy érezzük nem vagyunk a helyünkön?Folyamatos belső nyugtalanságot,feszültséget tapasztalok, mindig mennék valahova,legfőképp a településemhez közeli városba,ott felszabadultabnak érzem magam,jobban fel is találom magam,mint ebben a beszűkült falusi környezetben.Az utóbbi időben néha sirás rohamok is rámtörnek a semmiből.Valami hajt belülről,hogy tennem kell valamit,olyan érzésem van mintha ki kellene lökődnöm ebből a környezetből.A szüleimmel nem túl jó a kapcsolatom,felszines sose volt igaz szülő-gyermek kapcsolat.Vannak dolgok amik folyamatos konfliktust eredményeznek közöttünk.Szeretném már a saját életemet élni,saját rendszert kialakitani,az itthoni úgyse fog változni.Néha nem birom elviselni őket meg másokat sem.Ez javarészt nem az ő hibájuk tisztában vagyok vele.Nem érzem jól magam ebben az életállapotban.Hétvégi főiskolát csinálok amiből maradt még másfél év a diplomálást is beleszámitva.Közben folymatosan munkát keresek,dolgoztam azelőtt is mellette és mostmár a jó ideje tartó munkanélküliséget sem viselem jól.Teszek a dolgokért amennyire tőlem telik keresem a munkát.érdeklődöm,mindennap imádkozom külön erre a szándékra is,hogy legyen munkám és függetlenedni tudjak, az utóbbi hónapokban egyre intenzivebben.De folyamatos falakba ütközöm és semmi sem jön össze.Az anyagi tartalékom is kezd megfogyatkozni.Nem tudom miért kell,hogy ez igy legyen.De ettől az egésztől csak még csüggedtebbé,csalódottabbá válok.Sokan emiatt megbélyegeznek pedig nem csinálok semmi rosszat.Nem élvezet számomra,hogy ilyen helyzetben vagyok,nincs munkám,saját családom, mégha egyes emberek ezt nem is látják át.Mindig könnyebb valakit elitélni mint megérteni. Bekapcsolódok különféle egyházi programokba,szolgálatokba-főként fiatalokkal,gyermekekkel kapcsolatos volontőrködések ezek,a tanulmányaim is erre irányulnak,elkezdtem új dolgokkal is foglalkozni.Próbálok kijönni ebből az állapotból.Ameddig mozgásban vagyok, nem itthon vagyok jól is érzem magam.De elég két nap itthon a napi rutinból és rámtörnek az emlitett dolgok,sirás,zaklatott lelkiállapot.Szeretnék már dolgozni,hogy értékesebben értelmessen tölthessem a napjaimat.Ön szerint mit lehetne tenni? Mi a kiút ebből? Válaszát nagyon szépen köszönöm! Tina
Kedves Tina! Bátorságra biztatom. Persze, lépjen. Erre most nagy szükség van. Igen, ki kell jönnie ebből az állapotból. Ha figyeli az állásokat, akkor biztosan fog is találni. Csak akkor is azt mondom, hogy imádságban mérlegeljen és hozzon döntést. Az Úr Istent ne hagyja ki ebből! Az önkéntes munka önmagában is nagyon értékes. Ne érezze azt, hogy hiábavaló az élete. Ne arról képzelődjön, hogy mit lehetne csinálni, hanem annak örüljön, amit most tud csinálni. S ezek szerint nem is keveset. Amennyire lehet, ezeket is folytassa, de keressen magának munkahelyet és ehhöz szükséges albérletet vagy más elfogadható lakhatást. Bízzon az Istenben és úgy kérje a segítségét. Bizalom, ráhagyatkozás nélkül nem érdemes imádkozni, mivel az nem is imádság, csak rémült kiáltozás. A kérésben és ráhagyatkozásban is legyen bátor!
DJK! Tisztelt Lelkiatya, néhány hónapja kérdeztem, hogy mivel a plébánosom 5 települést lát el, így a faluban csak szombaton van szentmise, megfelel-e ha arra járok. Kérdésem az lenne, hogy ugyan ez parancsolt ünnepek esetén is megfelel? Most pl október 31-en volt a Mindenszentek eloesti Szentmiseje, igy Mindenszentek ünnepén nem volt. Szeretném tartani magam ahhoz, hogy amikor csak tudok a falumban járok misére, viszont másik településen el tudnék menni "aznapi" tehát jelen esetben pl november 1-ei misére is. Ön szerint ez a jelenlegi átmeneti előestés miselatogatas megfelel? Elnezest kerek hogy ez nem görögkatolikus, hanem római liturgiára vonatkozik. Köszönöm
A római katolikus rendelkezés szerint minden egyes előesti szentmise alkalmas a vasárnapnak vagy éppen az ünnepnapnak a megszentelésére. Tehát helyesen járt el akkor is, ha Mindenszentek előestéjén vett részt szentmisén.
Kedves Lelkiatya! Mindenszentek ünnephez kapcsolódóan lehet teljes búcsút nyerni, ha a szentgyónásomat október 27-én végeztem? Köszönöm!
Ebben a kérdésben nem vagyok járatos. Az biztos, hogy sok kegyelmet nyert vele, s nagyon jól tette, hogy azon a napon meggyónt. Nem hiszem, hogy több kegyelem érte volna, ha néhány nappal később, Mindenszentek ünnepéhez közelebb végzi el a szentgyónását. Így hát egészen bizonyosan nem maradt le semmiről.
DJK! Kedves Lelkiatya! Mostanában sok olyan munkahelyi konfliktushelyzetem adódik, amelyek során és után megbántottságot, dühöt, és haragot érzek a konfliktusban szereplő embertársaim iránt. Nem táplálom szándékosan ezeket, mégis mérgezik az életemet. Aztán rájöttem (vagy inkább a Szentlélek megsúgta), hogy ezek a negatív érzések és érzelmek abból fakadnak, hogy többnek, nagyobbnak képzelem magamat. Hogy lehetne ezen változtatni? Felülemelkedni a mindennapi konfliktusokon, és a többi emberre úgy tekinteni, mint a Jóisten gyermekeire, akiknek ugyanaz az úticélja, mint nekem és mindenkinek: a Jóisten. Hogy lehet a mindennapok megoldhatatlannak tűnő, a végcél szempontjából érdektelen, mégis mérgező gondjait felajánlani őszintén Istennek? Felhasználni ezeket arra, hogy ne elfordítsanak Tőle, hanem inkább Felé vezessenek? Köszönettel: K
A fölismerés teljesen jogos, a törekvés nagyon helyes. Néhány tanács. A reggeli imáját egészítse ki egy fölajánlással: mindaz, amit aznap elszenved, azt Jézus szenvedéseihez teszi, és vele együtt ajánlja föl mindig egy-egy kiválasztott emberért vagy embercsoportért (például a papokért, a kábítószeres fiatalokért, a hajléktalanokért, az üldözött keresztényekért, stb.). Ezzel a fölajánlással nagyon értékessé teszi a napját. S ez még akkor is "érvényes" lesz, ha aznap sem lesz több türelme elviselni a méltánytalanságokat, de legalább lelki erőfeszítést tesz, hogy ez a szenvedés ne vesszen kárba. A másik dolog, hogy minden nap imádkozzék ezekért a munkatársaiért is. Elegendő, ha egyetlen Üdvözlégyet elmond értük, kérve az Istenszülőt, hogy Ő segítse meg őket. Meglátja, ezek után már könnyebb lesz őket elviselni. Érdekes fölismerés, hogy többnek képzeli magát náluk. Igen, ez is nagyon mérgezi a kapcsolatainkat, és sokan nem is veszik észre. Ezt Ön már, Isten kegyelméből, meglátta. Adjon hálát érte! Ennek ellenszere pedig az alázatra törekvés. Ezt a törekvését is újítsa meg minden nap, kérjen hozzá isteni segítséget. Ne féljen a következményeitől. Adott pillanatban kellemetlennek tűnik, de hosszú távon olyan édes magabiztosságot ad, amit nem is lehet elvenni tőlünk. Ha belekezd ennek az iskolájába, akkor hosszú távon még hálás is lesz ezeknek a személyeknek, hogy nehezen elviselhető viselkedésükkel rávették Önt, hogy lelkileg fejlődjön, előre lépjen.
DJK! A Lelkiatya mit gondol a fenevad bélyegéről? A Biblia a 666 számot említi. Ön szerint ha ezzel a számmal találkozunk, el kell kerülnünk ezt a számot? Több szolgáltatás telefonszámában is szerepel ez a szám, Ön szerint ezeket ajánlott elkerülnünk? Vagy ennek nincs jelentősége? Köszönettel,
Az biztos, hogy nem kell félni ettől a számtól. Szimbolikus szám, amelynek közvetett üzenete van. A bibliai szövegekben a 7 a tökéletesség száma. Ennél eggyel kevesebb azt jelöli, amely nem éri el azt, csak próbálja. A Sátán gyakran a világosság angyalának tünteti föl magát. A földre küldött szolgáját például ezekkel a szavakkal imádják leborulva: Ki olyan, mint a vadállat? (Jel13,4). Ezzel próbálja utánozni Isten angyalát, Mihályt, akinek a neve azt jelenti: Ki olyan, mint az Isten? A Jelenések könyvének leírása sok más helyen is arról árulkodik, hogy a gonosz hatalma próbálja utánozni Isten művét, de csak káosz, összevisszaság, kudarc kerekedik belőle. Ebben az összefüggésben kell látni ezt a 6-os számot, amely csak a nyomatékosság miatt szerepel háromszor. A fenevad bélyege is az ószövetségi parancsot idézi, azt akarja utánozni. "Legyen ez jelként a kezeden és emlékeztetőként a homlokodon!" (Kiv 13,9). Ez a parancs a kivonulást, a szabadulást napját akarja minden hívő emlékezetébe idézni. Természetesen az is jelképes cselekedet - még ha a zsidóság körében volt, van is rá próbálkozás, hogy szó szerint értelmezzék. Nem szó szerint kell tehát értelmezni a Jelenések könyvének leírását. Közvetett üzenete az, hogy nem szabad hinnünk a gonosznak, amely csak utánozni próbálja Isten művét. A világ csak hazug örömöket, álboldogságot kínál. Ezeket észre kell vennünk, s nekünk csak Istent szabad követnünk.
  1 2 3 4 
5
  6 7 8 9 10 11 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016