Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi három meg egy? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Munkahelyi problémában kérnék tanácsot. 2 éve megkaptam azt az állást, amiről mindig is áhítoztam. Nagyon szeretem a munkakört, élvezem minden percét. A főnököm régebben szerelmes volt belém, de én sosem őbelé és nem is bíztattam. Amióta eljegyeztek, pokol minden napom, a főnököm ott rúg belém, ahol tud. Beszélni nem tudok vele, rendkívül buta és szerintem elmebeteg ember, gonosz és dühöng. A múlt héten úgy összevesztünk, hogy elmondtam neki, ha továbbra is bánt vagy megvonja a fizetésem, elmondok az ő feletteseinek minden mocsokságot, amit eddig művelt. Mindemellett rajongok a munkakörömért és jó is vagyok benne. De minden nap ellehetetleníti az életem az az ember. Lelkiatya szerint mi erre a megoldás? Felmondás, munkaügyi bíróság vagy tartsak ki mindenáron? Köszönöm a választ!
Nem könnyű helyzet. Úgy sejtem, meglehetősen összetett ez az állapot, ami így kialakult. E néhány tényező ismerete alapján aligha mondhatok felelősen jó tanácsokat. Néhány alapelvet tudok csupán hangsúlyozni. Ha szereti a munkáját, jó volna megmaradni abban, kár volna elmenekülni egy-egy nehéz tényező miatt. Ne féljen a főnökétől! Nyugodtan és őszintén lépjen föl vele szemben. Nem kell fenyegetőzni, sem jelenetet rendezni. Egyszerűen szembesítse a jogtalansággal. Ha ez nem hoz eredményt, ne vonakodjék följebb folyamodni. Arra is ügyeljen, hogy ez a szeretett, de most nehezen viselt munkakör ne legyen rossz hatással a jegyesével való kapcsolatra sem. A munkaügyi bírósághoz akkor érdemes fordulni, ha valóban bizonyíthatóan jogtalanság történt, és nem mutatkozik más orvoslása a helyzetnek. De ha így van, akkor meg ne féljen megtenni azt a lépést sem. Csak higgadtan, belső békével érdemes lépni, cselekedni. Erre törekedjék. Ha jó lelkiismerettel végzi ezt a munkáját, akkor nem is lesz ez olyan lehetetlen. Persze, mindehhez kérje a Mindenható segítségét is!
Tisztelt Lelkiatya! Olykor feltör bennem a halálfélelem, s mintha az önérzetem attól rettegne, hogy akkor majd végérvényesen megsemmisül. Pillanatra átélem ezt a rettegést, de aztán elengedem s egy darabig nyugton hagyja a lelkemet ez a kísértés, de aztán újra kínoz. Végleleges gyógyírt erre eddig sehogyan sem találtam. A napokban felmerült bennem, hogy milyen jó lehet szerzetesnek lenni, mert a rendi életmód alkalmat arra, hogy nap mint nap győzedelmeskedjünk az önérzetünkön és Istennek engedjünk át életünk irányítását s ezzel talán a bennük lévő természetes halálfélelem rettegéssé válása is felülmúlható. Vajon így van ez? Könnyebb elengedni a földi életet is annak, aki szerzetes? S hogy követhetik ebben őket a világi hívek? Válaszát köszönve: Zsóka
Kedves Zsóka! E jelenség, amelyet leír minden bizonnyal valami jóval korábbi, talán gyermekkorában átélt traumának, vagy szenvedés sorozatnak az eredménye. Lehet, nem volna haszontalan ennek a végére járni. Akár saját magában, esetleg egy lelkivezető segítségével fölidézve a múltat, akár egy pszichológus szakemberrel. Mindenesetre az jó, ha már úgy fogalmaz, hogy ez kísértés, amely időről időre megjelenik. Igen, ez kísértés, amelyet nem szabad hagynia eluralkodnia. Persze, az sem teljesen biztos, hogy az életében valaha is végérvényesen szabadulni tud tőle. Mindnyájunknak vannak sebei, melyeket hordozunk, melyekkel küzdenünk kell. De ne féljen ettől sem. Óriási jelentősége van annak, amit Szent Pál ír: Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik (Róm 8,28). A szerzetesi élet ebben sokat segít, mert már az örökéletben él. Elszakad az evilági élettől, és tekintetét az eljövendőre függeszti. Így nem rémüldözik sem a nehezen viselhető jelen helyzet, sem a nem látható jövő miatt. Ez, szerintem, nem annyira legyőzött önérzet miatt van, hanem e végtelen távlat miatt, amit a világról lemondott ember megélhet. A világban élő hívek abban követhetik őket, hogy ők is igyekeznek magukat függetleníteni a világtól, s nem azok elvárásaihoz, divatdiktátoraihoz igazodnak, hanem minél inkább törekszenek arra, hogy a belső hangot, az Isten szavát kövessék. S persze, nem csak a lemondások, hanem minden cselekedetük által arra törekszenek, hogy minél inkább Istennek kedves életet éljenek.
Kedves Lelkiatya! Hogyan szabad értelmezni Jézus e szavait: "Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.? (Mk 3, 22-30). Szó szerint kell ezt érteni? Ez a kijelentés a három isteni személy közül "csak" a Szentlélekre érvényes? Sajnos volt, hogy jelenlétemben a Szentlelket káromolták és mélységesen elszomorodott szívem erre az Isten káromlásra, de csak annyit mondtam az Úrnak magamban, amit Jézus tanított nekünk: Kérlek Atyám, bocsáss meg neki, nem tudja mit cselekszik. De ez az evangéliumi rész elbizonytalanított, lehet olyan, hogy Isten nem tud megbocsátani, ha Őt magát a Szentháromságban káromolják? Tanácsát előre is szívből köszönöm: Virág
Kedves Virág! Ez valóban megint nem könnyen érthető rész a Szentírásban. Ha jobban megnézzük a szövegnek a környezetét, akkor érthetjük meg, hogy miről is van itt szó. A Szent Márk által lejegyzett szövegre utal, de ugyanezt megtaláljuk Szent Máténál is kicsit bővebb formában: Mt 12, 22-33. (Szent Lukácsnál csak egészen röviden, az a rész önmagában kevésbé segít ennek megértésében.) Mindkét esetben arról van szó, hogy Jézus meggyógyít egy beteg embert, és a nyilvánvaló csoda láttán a farizeusok azt mondják, az ördöggel paktál, Belzebub segítségével művel csodát. Jézus nyilvánvalóan tudja, hogy ő csakis a Szentlélek segítségével teheti, amit tesz, és ezt a hívő, de legalábbis nyitott lelkű csodálkozó emberek nem is vonják kétségbe. Mégis vannak, akik a Lélek művére azt mondják, ez az ördög műve. Ez azért durva! S nem is az a baj, hogy méltatlan dolgot mondanak vagy gondolnak a Szentlélekről, hanem mert emiatt a bezártságuk miatt az Isten sem tud rajtuk segíteni. Látják a csodát, látják a Lélek művét, s azt az ördögnek tulajdonítják. Így remény sincsen a megtérésre. Ez az, ami nem bocsáttatik meg soha, mert nem is kérnek bocsánatot. Ezt úgy hívják: megátalkodottság. Ez a Szentlélek elleni bűn. Azonban mihelyt valaki ráébred lelkének e betegségére, és szeretne kigyógyulni belőle, azaz megtérni, bűnbánatot tartani, akkor nyomban eltűnik a Szentlélek elleni bűn, a megátalkodottság, és az Isten őt is éppen úgy magához öleli, mint minden más bűnöst.
Dicsőség! Ki volt a hajdúdorogi megyéspüspök, akinek a segédpüspöke volt a vértanúhalált halt Romzsa Tódor? Miklós :)
Az nem mondható, hogy Romzsa Tódor a hajdúdoroginak segédpüspöke lett volna. Ilyen helyzet nem volt. Viszont Sztojka Sándor munkácsi püspök halála után Dudás Miklós a munkácsi egyházmegye kormányzója volt. Ő szentelte fel Romzsa Tódort püspökké, és adta át neki az egyházmegyét, amikor a front elérte Kárpátalját.
Kedves Lelkiatya! Hogy lehet Önnek úgy írni, hogy más azt ne lássa?
Ha a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre ír, azt egyedül csak én olvasom, s az Ön címére tudom írni a választ.
Kedves Lelkiatya ! Részt szoktam venni a facebookos német katolikus fórumon. Döbbenten látom, hogy mennyire eltorzult a szemléletük a homoszex. kérdésben. Legutóbb az volt a vita tárgya, hogy kaphatnak- e áldást az ilyen párok.Van aki azt mondja az "jár" még nekik is. Én kettébontanám. Egyenként, mint embernek igen, de mint párnak, vagy ún. esküvőn NEM.Sőt én természetesen nem is esketném őket, mert ilyen házasság nincs. Arra gondolok, hogy a mise után minden résztvevő,még ha éppen bűnös is, kaphat áldást. Nem tudom jól spekulálok- e. Másik. Vallásos csoportban beszélgettünk és egy állatorvos előhozta, hogy vajon az ő kedves kutyáit is láthatja- e a túlvilágon. Szerintem nem, de nem tudom, vajon az állatok - mert nem lelkek - odajutnak- e ?Én csak egyet tudok, hogy ott boldogság vár ránk, ha megérdemeltük és ez igy lesz akkor is, ha kedves állatunk nem lesz velünk. Köszönöm előre az atya válaszát.
Nagyon helyesen gondolja. Egyenként mindenki kaphat áldást, sőt, akár közösségben többen is, akár homokosok is, csak azt kell világossá tenni, hogy azt a bűnt, amit még a Biblia is "ocsmányságnak" nevez, ez az áldás még véletlenül se akarja hitelesíteni, illetve, aki kapja, az se gondolja így. Mivel az állatoknak nincsen lelkük, ezért azok ott nem lesznek úgy, mint itt, körülöttünk. Viszont mégsem kell attól félni, hogy majd ott hiányozni fognak nekünk. Ez csak földi kivetítésünk, mert a mennyországot nem tudjuk másként elképzelni, mint egy nagyon nagy utazást, de aminek a végén mégis valami olyasmi vár, mint amit itt élünk. Persze, éppen ezért olyan nagyon biztos válaszokat sem adhatunk, hogy ott mi lesz és mi nem. Annyit mégis bizton állíthatunk, hogy mindaz az öröm, ami itt megvan, például a kiskutya ajnározása, az ott is meglesz, mégpedig végtelenül hatványozott mértékben.
Kedves Lelkiatya. Vallását gyakorló, fiatal férjes asszony vagyok. Pár éve egy súlyos hormonális betegséget állapítottak meg nálam (Súlyos inzulinbetegség, amely már az életemet fenyegette és súlyos egyéb hormonzavar, hormonhiány) Hormonpótló gyógyszer kell szednem, mert a szervezetem nem termel már elegendő hormont, pedig még fiatal vagyok. Nagyon nehezen fogadtam el ezt az állapotot, mert rengeteg tünetem volt, a munkámat sem tudtam ellátni, szinte megszűntem nőnek is lenni. (eszméletvesztés, kopaszodás, súlyos ekcéma, 13kg fogyás, nőgyógyászati ti panaszok, pánikbetegség.) Mára ez nornalizálódott, a hajam is kinőtt. Az orvos azt mondta, hogy valószinüleg egész életemben kell szednem a gyógyszert. A gyógyszer szedése mellett azonban nem tudok teherbe esni. Mi ezt az állapotot a férjemmel elfogadtuk, beletörödtünk. A gyógyszerek abbahagyásával nem szívesen kísérletezgetnék, nem akarom, hogy kiújuljon a betegségem. Ha hónapokra táppénzre kell mennem, elveszítem az állásomat is. Sajnos egyre több, főleg vallásos társaságban szó szerint megszólnak minket, hogy miért nincs gyermekünk. Nagyon kínos magyarázkodni, úgy gondolom, az egészségi állapotom csak rám tartozik tartozik. Ha mégis elmondom, akkor azt a választ kapom, hogy kibúvót keresek, ne legyek önző, hagyjam abba a gyógyszert, meghalni úgysem fogok, milyen vallásos vagyok, a pokolba fogok kerülni, vegyük igénybe a lombikot,csak az a jó keresztény, akinek gyereke van, stb... Ehhez hasonló megjegyzést kapok. Ezek nagyon fájnak nekem, és súlyos bűntudatot okoznak. Már arra is gondoltam, hogy nem gyakorlom a vallásomat többet,egy ilyen ember imáját úgysem hallgatja meg a Jóisten, semmi jó cselekedetem sem számít. Lelkiatyának mi a véleménye? Tényleg halálos bűnt követek el és semmi keresnivalóm a templomban?
Istenem! Mekkora butaságokat mondanak keresztények! Valóban senkire nem tartozik, hogy kinek van gyermeke, kinek nincs. Ebben nagyon sok tapintatlanságot követünk el. Persze, hogy örülnénk, ha sok gyermek lenne a családokban. Erre vonatkoznak a buzdítások. Ezeket csöndesen el kell viselniök azoknak, akiknek valami miatt nem lehet gyermekük. Vélhetően ők is egyetértenek abban, hogy jó a nagy család, de hát nem mindenkinek adatik meg. Az nagyon szeretetellenes, Krisztus-ellenes magatartás, amikor valaki erősködik, erőlködik, hogy "de miért nincs gyerek?" Kivált, ha még szemrehányást is tesz emiatt. Az ilyeneket erős szívvel, belső békével el kell engedni a fülünk mellett. Nincs mit tenni, nincs mit magyarázni. Ön azonban legyen nyugodt afelől, hogy az Istennek így kedves az életük. Nagyon sokat jelent az, hogy ezt a nehéz, sok szenvedéssel járó helyzetet, elfogadták. Maradjanak is meg ebben a békében. Az Úr más módon fogja megajándékozni Önöket.
Kedves Lelkiatya! Érdeklődni szeretnék, hogy mi az egyház véleménye a ThetaHealing -ről. Nem találtam a netten, az Egyház szemszögéből álláspontot erről. Köszönöm válaszát! Imre Balázs
Kedves Balázs! Ez egy a számtalan módszer közül, amely valami módon a vallást és az Isten jelenlétét próbálja meg pótolni. Ha még nem jelent meg eddig katolikus oldalon vélemény erről a módszerről, akkor ez most az első. Kerülje el messzire! Az sem kizárt, hogy eredményeket tud elérni, mint általában minden hasonló igérvény, de hosszú távon semmi jót nem lehet remélni ezektől az öngyógyító, önmegváltó módszerektől. Az alaptétel ott hibázik, hogy azt hiszi, helyes tanulási módszerrel, eddig nem használt tudati képességekkel ki lehet küszöbölni a hibát, a gyarlóságot, a bűnt az életünkből. Ezektől csak Krisztus tud megszabadítani, megváltani, semmi és senki más. Távlatában pedig azt próbálják ezek a módszerek elhitetni, hogy nincs szükség Krisztus megváltására. Még ha kereszténynek tartják is magukat. Ezért nem szabad, nem érdemes a részeredmények miatt belemenni. Ha ugyanannyi időt szán egy jó lelkigyakorlatra, sokkal többet ér vele.
Kedves Lelkiatya! Néhány évvel ezelőtt megszakadt egy mély barátságom.Az illető barátnő nagyon súlyos dolgokat mondott,mindazzal amikett mondott megtagadta a barátságunkat.Rágalomként éltem meg az akkor elhangzottakat.Illúziónak is nevezte a barátságunkat.Nagyon mélyen megviselt a dolog.Egy keresztény mentálhigiénés szakemberkhez jártam beszélgetésekre ennek kapcsán.Hosszú időbe telt az elengedés,megbocsátás kb.2,5évembe mire azt mondhattam megbocsátottam a dolgot.Újra tudtam üdvözölni az illető személyt,mosolyogni és tudok rá.Ha egy társaságban vagyunk beszélünk is valamennyit.Nem állt helyre a barátság,nem is fog.Úgy érzem egyikünk sem igényli ezt.Ha látjuk egymást köszönünk,társaságban beszélünk,irunk egymás születésnapjára társasági oldalon.A volt barátnőm látványa nem vált már ki belőlem semmilyen érzelmi reakciót,mégis a régi fájdalommal újra szemben találtam magamat egy önismereti rajzterápiás tanfolyamon ez előjött belőlem.Azt a nagy fájdalmat megint átéltem,de a barátnő személyétől függetlenül.Nem teljesen értem mi okozhatta ezt,mert tényleg tiszta szívből megbocsátottam,megjártam a saját mélységeimet és nincs bennem szemrehányás,neheztelés,magyarázatra való igény.A bizalmamon,korrektségen,szereteten,segítőkészségen nagy sebet ejtett a barátság megszakadása.Jó ideig barátkozni se volt kedvem senkivel.De az idő múlásával ez változott.A személyiségemben is ennek hatására nagyon nagy változások mentek végbe.A pusztaság után sokkal jobbnak élem a meg az emberi kapcsolataimat.Anniyra az elengedésre,megbocsátásra koncentráltam azelőtt,hogy úgy érzem talán kimaradt a lelkem gyógyulásával való foglalkozás.A beszélgetésre járást is abbahagyztam idővel,amikor a folymamatban előrehaladtam.Valami még visszamaradt ebből az egészből,nem tudom pontosan mi.Ön szerint mi okozhatta ezt a nagy fájdalmat,ami olyan mintha nem is a saját fájdalmam lenne,de legbelül mégis intenziven élem át és mit lehetne tenni annak érdekében,hogy ez ne jelentkezzen újra valaminek kapcsán? Válaszát nagyon szépen köszönöm! Tina
Kedves Tina! Ön bizonyosan egy különleges érzékenységgel megáldott személyiség, akit egy ilyen seb hosszan és mélyen érintett. Sajnos ez az életünk része, amelyet nem zárhatunk ki. Nem is szükséges ellene hadakoznunk, mert megerősítésül is szolgálhatnak. Ennek folyamatát írta le Ön is. Hogy van visszamaradt nyoma a lelkében, ezen se csodálkozzék. A testünkön is lehetnek olyan sérülések, amelyek nem múlnak el. Már nem fájnak, de láthatók maradnak egész életünkön át. Az ember hozzászokok egy-egy forradáshoz, állandósult heghez. Szerintem ma már semmit nem kell ezzel tennie. Ha olykor előjön, tudja jól, hogy mi ez, mi okozta annak idején. De akár azt is eszébe idézheti, hogy azóta már egészen másként áll - kicsit ennek is köszönhetően - az emberi kapcsolatokhoz. Tehát nincs mit lerázni, kitörölni saját magából. Életének részévé vált, ne hadakozzék tovább ellene. A hétköznapokban törekedjék arra, hogy Ön ne ejtsen sebeket, hogy Ön mindenkivel elfogadó tudjon lenni.
Dicsőség Jézuskrisztusnak! Tisztelt lelki atya! Görögkatolikus hívő vagyok, nem csak templomba járó. 13 éve járok rendszeresen templomba. Sokan kinevetnének érte, de én tudom, hogy az Égiek vezéreltek. Azóta érzem fontosságát a házszentelésnek is. Azt szeretném kérdezni, hogy diakónus járhat-e egyedül házat szentelni? Gyöngyi
Kedves Gyöngyi! A keleti egyházban a diakónus feladata a liturgikus és szociális szolgálat. Semmiféle papi feladatot nem lát el. Mivel a betegek látogatása miatt az Eucharisztia vitele is a feladatai közé tartozik, ezért szükség helyzetben áldoztathat. Más papi feladatot, így például házszentelést azonban nem végezhet.
D.J.K. Kedves Lelkiatya! Aban kérem a segítségét, hogy hol találhatom meg a Szent Jakab Liturgia teljes szövegét, Már végigbogarásztam azt hiszem mindent, de sehol nem találom azt, ami végigvezet szó szerint a teljes liturgián. Köszönettel Borbála.
Kedves Borbála! Ismereteim szerint magyar nyelven hivatalosan csak a Magyarországi Ortodox Egyház adta ki Berki Feriz fordításában 1972-ben. A Liturgikon II. kötetében található a 235-288. oldalon. Ezen a címen akár meg is vásárolható a könyv: https://www.antikvarium.hu/konyv/dr-theol-berki-feriz-liturgikon-i-ii-102464
Krisztusban szeretett Lelkiatya! Mit jelentenek Jézusnak e szavai (Mt 11, 11-15)? "A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mindmáig erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg." Köszönettel: Lívia
Kedves Lívia! Bizony, ez nem könnyen érthető rész a Szentírásból. Sokan sokféle módon magyarázták már. Én úgy gondolom, hogy mindazok, akik bátorsággal, lelki erővel törekszenek a keresztény élet követelményeinek és szükségszerű lemondásainak elfogadására, azok remélhetik, hogy részesei lesznek az Országnak. És nem is csak az eljövendőnek. Akik nem lagymatag módon követik Krisztust és az Ő tanítását, azok már itt, a földön is belekóstolnak a mennyei boldogságba. Szent Lukács evangéliumában is találunk hasonlót, mely szintén ezt az értelmezést támasztja alá: A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta az Isten országának örömhírét hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik feléje (Lk 16, 16 ).
Kedves Lelkiatya! A türelem a hitből vagy az alázatból fakad? Köszönettel: Csenge
Érdekes kérdés. Vajon miért fontos ez? Persze, érdemes megértenünk a belső folyamatokat, ez segíthet azok helyes kezelésében. De bevallom, ezen én még sosem gondolkodtam. Némi töprengés után azt mondom, a rövid távú türelemhöz alázatra,a hosszú távú türelemhöz hitre van szükség. Kell ahhoz alázat, hogy az ember el tudja fogadni, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, mint ahogyan szeretné. De ez inkább csak a pillanatnyi elfogadás, az együttműködés készsége azzal, amit nem szeretnék vagy másként szeretnék. Ahhoz hit kell, hogy bízni tudjak az adott esemény jobbra fordulásában, pontosabban abban, hogy ha nem is kedvem szerint alakulnak a dolgok, azért mégis áldássá válhatnak. A legjobb, persze az, ha a hithez alázat is párosul, s a kettő egészségesen erősíti egymást.
Tisztelt Lelkiatya! Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, anyukám már több mint 5 éve nyugtatót szed de már annyira uralkodja a gyógyszer hogy mindnekit utál főleg apukámat szegény egesz nap dolgozik de neki az se jó,megcsalta már az apukámat de ezt csak én tudom . Én külön élek várandós vagyok nagyon félek hogy baja lesz a babának a sok idegeskedés miatt. Elbeszélgetni nem lehet vele mert akkor üt minket és átkozodik. Mit ajánlana mit tegyünk? Esetleg imádkoznak értünk. Előre is köszönöm !
A legnehezebb helyzetben is a hit a menedékünk, az Istenünkbe, az ő hatalmába vetett hitünk, bizalmunk. Emberileg nem is tudom, lehet-e megoldást találni erre a kilátástalannak tűnő helyzetre. Ha így áll a dolog, kénytelen vagyok azt tanácsolni, hogy mostanában ne keresse a szoros kapcsolatot az édesanyjával, mert félő, hogy Ön is és a szíve alatt hordozott gyermek is sérülhet. Inkább az édesapjának próbáljon segíteni, hogy neki legyen ereje kitartani. Az édesanyjukat pedig most így kell elfogadni ezzel a súlyos gyengeségével együtt. A hitnek abban van szerepe, hogy ebben az emberileg megoldhatatlannak tűnő helyzetben se veszítse el a reményt, hogy ne engedje a kétségbeesést elhatalmasodni a lelkében, az esetleges gyűlöletet terjedni a szívében. Mert ilyen helyzetekben ez is előfordulhat. Őrizze a békéjét, örüljön a gyermekének, neki akarjon adni minél többet, szeretetet, gondoskodást, derűt. Énekeljen neki. Az ének nagyon jó gyógyító erő. Imádkozzék az édesanyjáért! Ebben is a hitnek van óriási szerepe. Mert, ha hit nélkül imádkozna érte, akkor az nem sokat ér, akkor ne is reméljen meghallgatást. A hittel imádkozásnak pedig az is része, hogy az Istenre bízza, mikor adja meg a gyógyulást, a megoldást, a kiutat. Természetesen, mint kérte, én is imádkozom Önökért.
DJK! Tisztelt Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy mit tehetek az ellen, hogy ne legyen folyamatosan kisebbség érzetem? A helyzet az, hogy nincsen magamba vetett hitem, nincsen bizalmam magamban. Nem hiszem el, hogy bármit is meg tudnék csinálni, nem hiszek abban, hogy megérdemlem azt ahol vagyok. Nem találom a helyem az új munkahelyemen, de igazából az előző munkahelyemen sem éreztem magam jól, mert ott is folyamatosan kisebbrendűségi érzésem volt. Most ez hatványozódott, mert külföldre költöztem dolgozni, egy olyan munkahelyre ahol körülöttem mindenki nemzetközi szinten elismert, szakmailag erős, nálam idősebb képzett kolléga. Mindenki szakértő, felkészült és én ettől nagyon messze vagyok. Emiatt úgy érzem, hogy sokszor undok vagyok és inkább a hangommal akarom kompenzálni azt az érzést, ami miatt mindenki alá helyezem magam. Sokszor mondják, hogy "ne szólj szám, nem fáj fejem" na ez rám minden szinten igaz, amikor ilyen "undokság hullám" jön rám. Valami történik a munkában, azon elkezdek beforogni, azt érzem, hogy semmi helyem itt, nem is értek semmihez, majd egyre jobban eluralkodik rajtam ez az érzés, szétterjed az egész testemben mint egy méreg, aztán onnantól kezdve egy mély depressziós állapotba kerülök, amikor mindent azonnal fel akarok adni, el akarok magamtól dobi, ilyenkor utálom magam, az életem, és azt érzem, hogy könnyebb lenne ha nem is lennék. Lehet ez már olyan dolog, amivel pszichológushoz kellene fordulni, vagy önbizalom tréninghez, de nem szeretnék. Most itt nagyon nagyon messze otthonról nincsen magyar nyelvű mise, főleg nem görög katolikus. Nincs olyan, mint otthon volt, hogy amikor mélyen voltam akkor felkerekedtem a Rózsák terére és ott kerestem vigasztalást. Hiába van itt velem a férjem, azt érzem nincs semmim és senkim, borzasztóan hiányzik az otthonom és amikor ilyen mélyen vagyok, akkor ezek az érzések csak felerősödnek. Persze a szüleimnek nem mondom, ne aggódjanak, plusz ennyi idősen már nem az anya szoknyája mögé kell bújni. Minden esetre nem tudom, mit tehetek, hogy közel 30 évesen legyen önbizalmam? Magamba vetett hitem? Hogyan lehet az, hogy az Istenbe vetett hitem nagy, a magamba vetett pedig nincs? Vagy akkor nincs is erős hitem? Ne haragudjon Lelkiatya, hogy ennyi kérdésem van, de végtelenül el vagyok keseredve magam miatt, magamban. Annyira jó lenne, ha elhinném azt, hogy meg tudom állni a helyem és nem én vagyok az utolsó, ahova mindig teszem magam, mindenki alá. Áldott Adventi időszakot, békés napokat kívánok a messzi távolból.
Először is kérem, hogy bocsásson meg, amiért csak ilyen sokára válaszoltam. A többi kérdezőtől is hasonló megértést kérek. Alighanem valóban szüksége van szakértő segítségére. Ez túl nagy fokú önbecsülés hiányra vall. Semmi oka nincsen rá, ugyanis. Ha ön külföldön is megállja a helyét, még ha követ is el hibákat, de ez egészen különleges helytállás. Nyilván ott olyan emberek veszik körül, akik a nyelv, a hely, a kultúra és szokások természetszerű ismerete sokkal előnyösebb helyzetbe hozza őket Önnel szemben. Mégis helytáll! Ez nagy dolog. Hogy nem a legtökéletesebben, ezen csöppet se csodálkozzék. De ne is keseregjen emiatt! Örüljön minden egyes apró eredménynek! Ugyanakkor, hogy ezt bírni fogja-e, azt nem tudom előre megmondani. Félő, hogy ha egyedül próbálja hordozni ezt a nehéz terhet: a külföldi helytállást és saját önbecsülésének a hiányosságait, akkor ebben felőrlődhet. Ezért mondom, hogy kell külső segítség. Az nagyon fontos, például, hogy a férjével ezt teljesen meg tudják beszélni. Ha még otthon is szerepet akarna játszani, abba bedilizik. Nem szabad. Mindenütt, de legkivált otthon kell őszintének lennünk. De van, amikor ehhöz az otthoni őszintéseghöz is külső segítség kell. Főként lelkiatyát javaslok, akivel mindent megbeszélhet, de az is lehet, hogy adott esetben más jellegű szakértőre is szükség van. Az érdekes fölvetés, hogy az Istenben bízik, csak önmagában nem. Azt hiszem, ez így nem is lehetséges. Félő, hogy az istenhitét is alaposabban meg kell vizsgálni. Gondolja csak el, ha valami kudarc éri a munkahelyén, vagy saját hiányosságait érzékeli, akkor tud-e bízni abban, hogy Isten a maga erejével pótolja ezt a hiányt? Lehet, hogy így van, lehet, hogy pont ez élteti, tartja még életben. Akkor az helyes. Akkor valóban jobban mer bízni az Úrban, mint saját magában. De ezt a hitet és bizalmat fejlessze tovább! Erősítse meg saját magát abban, hogy ez mindenre érvényes. Istennek semmi sem lehetetlen. Nincs az a munkahelyi feladat, amiben ne tudná Önt megsegíteni. Nem igaz?! Első lépésben, tehát az Istenbe vetett bizalmát erősítse tovább. Annak lesz természetszerű folyománya, hogy önmagában is egyre jobban fog bízni. Sok kegyelmet hozzá!
  1 2 3 4 
5
  6 7 8 9 10 11 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016