Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenkettő meg három? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Kedves Atya! Az a gondom,hogy a párommal külön élünk én várandos vagyok. Nem egy portán lakunk az anyosomékkal hanem ök a fö uton mi a mellékuton lent lakunk és a kert össze van nyitva. Azzal fordulok Önhöz,hogy nincs nyugtom tölük folyton dirigálnak,mikor nem vagyok itthol bejárnak a házba és kutákodnak, keresztül járnak az udvaron mindenbe bele szolnak. A párom ezt türi és inkább az ö oldalukon áll. Még azt is elnézzi hogy hazugságokat állitanak rólam a faluban. Mit tegyek? Minden nap csak idegeskedek. Köszönöm a válaszát.
Bocsásson meg az első tisztázó kérdésért. Ugyanis a "párom" kifejezés, sajnos, ma nagyon sokszor nem valódi hitvesi kapcsolatot jelent, hanem házasság nélküli összeköltözést. Bár teljesen méltatlanul, hiszen a "párom" szó az egyik legszebb kifejezése az Isten áldotta összetartozásnak. Szóval, ha még nem volnának összeházasodva Isten színe előtt, akkor ezt minél hamarabb tegyék meg, és keressék a módját a távolabbra költözésnek, lehetőleg akár másik településre is. Amennyiben pedig házasok és várják az első gyermeküket, ami hatalmas öröm, akkor is az a javaslatom, hogy költözzenek másik helyre. Ha így állnak hozzá a férje szülei, akkor abból nem sok jó remélhető a jövőben. A férjének mindenképpen az Ön pártjára kell állni. Ha ezt nem teszi, kockára teszi a házasságukat. Természetesen nagyon sok múlik az Ön magatartásán is. De ehhöz nagyon nagy lelki erő kell. Legyen határozott és szelíd, következetes és alázatos. Meg kell próbálnia kerülni az ütközéseket, ugyanakkor az sem volna jó, ha hagyná, hogy felülkerekedjenek. Ez nagyon nehéz, látszólag lehetetlen is. De Istennek minden lehetséges. Ezért a legfontosabb, hogy az ő segítségét kérje. Legyen nagyon biztos abban, hogy Isten akar és tud is segíteni Önnek ebben a nehéz helyzetben. Ha Istentől kér segítséget, akkor ő bátorságot és bölcsességet, leleményességet is ad ahhoz, hogy ezeket a "támadásokat" hogyan kezelje. A férjét is vegye rá szelíd szeretettel, hogy a párja mellé álljon, ne pedig azok mellé, akiket - a Biblia tanúsága szerint is! - el kellett hagynia ahhoz, hogy Önnel összekösse az életét. A szülőkkel is legyen határozott, de sohasem támadó. Az alázat ahhoz kell, hogy a rágalmakat, jogtalan bántásokat higgadtan tudja kezelni. Esetleg külső személy, pl. a helyi parókus/plébános vagy más, Önt szerető, befolyásos ember segítségét is kérheti, hogy jobb belátásra bírja a férjét és az ő szüleit. De a legbefolyásosabb maga az Úr Jézus, illetve még az ő Édesanyja, a pócsi Mária. Őt is vonja be ebbe a nehéz családi helyzetmegoldásba! S minthogy egy családba tartozunk, én is imádkozom Önért.
Tisztelt Atya! Egy nehéz döntésben szeretnék segítséget kérni, illetve tanácsot. Jó magam római katolikus családból származom és annak is vagyok keresztelve. Nem vagyok gyakorló hívő, amolyan útkereső féle vagyok, még nem érzem, hogy megtaláltam volna az utamat. Viszont egyre jobban kezd megtetszeni (nem épp a legtalálóbb szót használom rá ezért elnézést) a görög-katolikus ág a kereszténységben. Érdekel a teológia is és jelentkezek is felsőoktatási képzésben rá, viszont nem tudom, hogy mit válasszak. Egy számomra új és nem ismert dolgot (Nyíregyházi iskolát) vagy egy közeli ismertebbet (Budapest) Számomra a z ismeretlen vonzóbb, de nagyobb lemondással jár, hiszen az ország másik feléről járnék oda, ha felvételt nyernék. Heteken belül meg kell hoznom a döntésemet és ez ügyben szeretnék tanácsot kérni, hogy ilyen esetben, mi a meglátása, hogy lehet helyesen dönteni? A válaszát előre is köszönöm szépen!
Bátorítom, hogy ismerkedjék meg a görögkatolikus főiskolával. Mások is vannak, akik az ország különböző pontjairól iratkoznak be oda. Van az intézménynek kollégiuma is, ha arra van szükség. A nehézségektől, áldozatoktól pedig nem kell félni. Egyrészt, azok kikerülhetetlenek is, de éppen azért, mert részét képezik az életünknek. Minél bátrabb az ember, annál nagyobb események várnak rá.
Kedves atya! Az a tapasztalatom a papok politikai megnyilvánulásaival kapcsolatban, hogy általában diszkréten kezelik ezt a témát. Az értékeket és nem a pártot dicsőítik. Van azonban egy papjuk, akinek a megnyilvánulása nem csak a politikában, hanem egyéb téren is, alpári, nem paphoz méltó. Nem jó fényt vet az egyházunkra. Üdvözlettel, F. A.
Kedves A.! Köszönjük szépen jelzését. Valóban, igaza van, egy papnak, még ha magánemberként fejti ki véleményét, akár szóban, akár a világhálón keresztül, mindig józan megfontoltsággal kell tennie, hiszen közvetve mindig az egyházat is képviseli. Továbbítottam üzenetét.
Tisztelt Lelkiatya! Ha fogok egy darab kenyeret, meg egy kis bort, mindkettő fölött külön imádkozom, illetve elmondom az átváltoztatás szavait, majd magamhoz veszem, azzal követek el bármilyen súlyos vétséget? Természetesen mindezt annak a tudatában, hogy a kenyér és a bor nem változik át, a szándék egy amolyan mélyebb lelki áldozás megteremtése lenne ezen a szimbolikus cselekedeten keresztül, egyénileg. Szabályos ez így?
Nem tudom helyeselni ezt a gyakorlatát, bár azt sem mondhatom, hogy súlyos vétséget követne el vele. Inkább értelmetlen vagy értelmezhetetlen lenne ez a cselekedet. Kérdés. hogy miért szeretne "lelki áldozásban" részesülni? Valami miatt akadályozva lenne, hogy elmenjen a Szent Liturgiára (szent misére)? A legfőbb nehézséget az "egyénileg" kifejezésben látom leginkább. Jézus azt mondja: "Amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz". (Mt 6,6). Tehát nyilván fontos szerepe van az istenkapcsolatunkban ennek az egyéni imádságnak. Az Istennel való egységnek sok módja van, és ezek nem párhuzamosan működnek, egymástól függetlenül, hanem együtt. A csendben, az egyéni imában keressük az Istennel való lelki egységet. Az Eucharisztia ünneplésében azonban úgy keressük ezt az egységet, hogy összegyűlünk a templomban, az egyházközségben. Erre is adott tanítást Jézus: "Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt 18,20). Ez egy másfajta egység az Istennel, mely a közösség révén jön létre. Mind a kettő elengedhetetlenül fontos, de a kettőt nem szabad összekeverni. Az Eucharisztia a legkiemelkedőbb módon az egység szentsége: miközben Istennel egyesülünk, az Egyházzal, annak tagjaival is egyesülünk. Ez a közösségi elem elválaszthatatlan az Eucharisztiától. Ennek csak - bocsánat a szóért - eljátszása az, hogy, ha az ember magányosan elmondja a szent mise egyes szavait. Jobb nem játszani ezzel.
Tisztelt Lelkiatya! Segitene abban, hogy hogyan imádkozam a rózsafüzért? Leirná nekem ezt pontosan?
Sajnos ebben nem vagyok kellően járatos. Ezen a téren mástól kell tanácsot kérnie.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Maga szerint hogyan lehet felkészülni egy hosszútávú kapcsolatra, ami teljes mértékben keresztényi, erkölcsös, és a szeretet/szerelem a legfontosabb? Miket kell magamban elrendeznem, hogy készen álljak Istennek tetsző módon szeretni a másik felet?
Az alapelv a következő: az én boldogságom az, hogy szerethetem. Az a célom, hogy szeretetemmel őt boldoggá tegyem. És végig ennek az elvnek kell érvényesülnie. A boldog házasságnak ez a titka, hogy az ember nem a saját boldogságát keresi benne, hanem a másikét próbálja megadni. Nyilván fontos, hogy ez kölcsönös legyen. De mégsem állhatok elő azzal az elvárással, hogy én akkor teszek így, ha te is így teszel velem. Tehát feltétel nélkül a másik boldogságát akarom, keresem. Ha esetleg még nem is ismeri azt, akivel szeretné összekötni az életét, csak belső fölkészülésre kérdez rá, akkor is ehhöz kell igazítania a lelkét: kialakítani azt az önzetlenséget, amely alapja lehet ennek az egészséges és Istennek tetsző kapcsolatnak. Túl ezen a fent említett alapelven még sok fontos szempontot szedhetnénk össze, de ezen a fórumon nincs erre lehetőség. Már csak azért is, mert más a férfinak és más a nőnek a fölkészülése, hozzáállása. . Ami még elengedhetetlenül fontos, az az Istenbe vetett bizalom. Tökéletes kapcsolat, tökéletes ember nincsen. Tehát egészen biztosan lesznek kudarcok, feszült, nehéz helyzetek. Ez elkerülhetetlen. De ezeket nem is annyira elkerülni, mint inkább jól kezelni, hasznosan földolgozni kell. Ehhöz mindenképpen szükség van az isteni segítségre és arra a bizalomra, amely elengedhetetlen annak érdekében, hogy az isteni segítséget képesek legyünk befogadni.
Kedves Atya! Férjem súlyos betegségét végig kisérve, imádkozva - vele együtt- a betegek kenetével ellátva halt meg otthonunkban. Nagyon vártam, hogy a túlvilágról bármi módon majd tudatja, hogy ott van. Mivel egyedül voltam a halálakor, nyugodtan és békésen elengedtem, mert tudtam, hogy már itt az ideje. el kell mennie. Mégis több hónapig vártam, hogy bármi módon "üzen" majd nekem. Ez nem történt meg. Ezért nagyon csalódott voltam. A hitem is egy kissé megingott, mert az élet sok küzdése, szenvedése egy pillanat alatt semmivé vált, ennyi volt. A hitem azt gondoltam, hogy szikla szilárd és semmi sem kezdheti ki. Sem betegség (sőt ebben az esetben óriási segítség volt), sem a halál. De mégis ez egy sarkalatos pont lett, nincs túlvilág? Nincs mennyország? Ha nincs, akkor mi a reményünk? Mindennap olvasom a bibliát és keresem az igazi választ erre. Mi az igazi reményünk? Jézus föltámadt, Lázárt is feltámasztotta Jézus, és az özvegyasszony fiát, Jairus lányát. Mi velünk mi lesz?
Az teljesen természetes, magától értetődő, hogy föltámadunk, hogy a földi halál után az örök élet vár ránk. Ezt Jézus teljesen világosan kinyilatkoztatta, ehhöz nem fér semmi kétség. Arról azonban sehol nem adott ígéretet, hogy az oda átkerülők majd jeleket, üzeneteket küldenek nekünk. Van erre példa, kétségtelen, de ezek hitelessége legtöbbször nem is ellenőrizhető, s nem is szükséges különösebben vizsgálgatni ezt. Van, akinek megadatik ez a megerősítés, van, akinél nem tapasztalható ilyesmi. A hitünk nyilván nem ezen múlik. Azt sejtem, hogy az Ön esetében az erős érzelmi kötődés miatt remélte, hogy kap majd visszajelzést elhunyt társától, s mivel ez nem érkezett, ezért érez ilyen nagy csalódást. Ismétlem, a hitét ne ettől tegye függővé, nem ezen múlik. Ugyanakkor bátorítom egy merész dologra. Ha ez Önnek ennyire fontos, kérje magától az Úrtól, hogy kapjon ebben a dologban valami megerősítést. Ha ezt imádságban hittel kéri, bizonyos vagyok abban, hogy az Úr meg is hallgatja ezt a kérését. De ne szabjon feltételeket, hogy ez hogyan történjék, hogy ez a megerősítés a férje személyéhöz kötődjék vagy hasonló. Bízza ezt is teljesen az Úrra! És ne a férjével keresse, várja a kapcsolatot, hanem az Istennel, a föltámadt Krisztussal. Odaát is az Ő kezében vannak a dolgok, s mi csak engedelmeskedünk neki itt is, ott is. (Ott, persze, sokkal könnyebb, magától adódó az engedelmesség:-).
Kedves Lelkiatya! Egy olyan Liturgián voltam, ahol a szertartás előtti tíz-tizenöt percben a kántor végigvezetett a dallamokon, vagyis az énekeket ilyen átabotában elődúdolgatta, vele együtt a "közönség". Majd rögtön kezdődött is a szertartás, ami alatt ő teátrális karnagyi mozdulatokat tett a hívek felé, jelezvén, hogy na, most kell belépni. Lehangoló és bosszantó volt ez a leplezetlen exhibicionizmus. Sose láttam még ilyet. Egyrészt nem szeretném a szent énekeket a templomtérben a Liturgia előtt gyors tempóban, töredékeiben eldúdolni, nem énekkari próbára jöttem! Másrészt, ha a Szent Liturgián való részvétel kiváltságos helyzetében lehetek, akkor az Atyára és az ikonokra szeretnék figyelni, végképp nem egy hadonászó kántorra. Rendben van ez így?
Főként ortodoxoknál lehet ez szokásban, s inkább olyan környezetben, ahol a hívek nem vagy kevéssé ismerik a szertartást, a dallamokat. Görögkatolikusoknál is előfordul, hogy a Liturgia vagy más szertartás előtt énekpróbát tartunk. Én nem látok ebben semmi rosszat. Amikor elkezdtük újra énekelni a Miatyánkot többféle dallamon, akkor láttam rá példát, hogy a kántor előtte elpróbálta a jelenlévőkkel, megismertette a dallamot, elgyakoroltatta. Lehet, hogy furcsának hat, hogy az imádság előtt az imádságot elpróbáljuk, de nem ez a cél, hanem az, hogy a gyakorlás által az imádság gördülékenyebb legyen. A szerzeteseknél, de más helyeken is természetes gyakorlat az énekpróba a szertartás előtt. Igaz, hogy nem közvetlenül előtte és nem a templomban. Mivel azonban a hívek közössége nehezen hozható össze külön erre a célra, ezért szokták ezt választani, hogy a vasárnapi Liturgia előtt van egy kis énekgyakorlás. A másik tényező, a szertartás közbeni énekvezetés sem idegen a keleti szertartástól. Néhol egészen sokat segít, ha az énekvezető nem csak a hangjával, de a testtartásával, gesztusaival is irányítja a közös éneket. Ez nem szükségszerűen teátrális. Lehet nagyon alázatosan végezni, de azért kétségtelenül kell némi határozottság is ahhoz, hogy egy nagyobb csoportot, a hívek közösségét vezetni tudja. Tehát nem a dolog gyakorlata a rossz, inkább annak kivitelezése, személyes megvalósítása lehetett sikerületlen.
Kedves Lelkiatya! Ha egy szerzes nővér örökfogadalmas volt és elhagyja a rendet azt egyszerűen megteheti vagy ennek van valami eljárása?Úgy tudom a nővérek bár örökfogadalmat tesznek,de őket nem szentelelik fel.Az örökfogadalomnak is van súlya ami kihat az egész életre? Mélyen megrendített,hogy a nővérekhez ahova azelőtt lelkigyakorlatra jártam tavaly az egyik nővér kilépett a rendből.Ő már örökfogadalmas nővér volt.Néhány éve tett örökfogadalmat.12éve nővérként élt és számomra ez felfoghattalan volt.Néhány éve Medjugorjéban is összefutottam vele a Jelenések hegyén meg a templom körüli téren is és akkor mondta ő szeret minden évbe ide visszajárni megköszönni Istennek a hivatását és hogy elhívta,hogy őt szolgálja.Ezt tanúságként az ottani keresztény rádiónak is elmondta akkor.Utoljára amikor lelkigyakorlaton voltam a rendjükben vele beszélgettem legtöbbet és számos jó útmutatást és tanácsot kaptam tőle,úgy éreztem Isten szólt általa és működött általa.Sajnos több nővér is elhagyta mostanában az ő rendjüket.Közülük jó néhány még jelölt vagy novicia volt,de volt aki már 3-4 alkalommal ideiglenes fogadalmat is tett.Nem is lenne kedvem már menni hozzájuk.Sajnos ezek a dolgok kicsit elvették a hitelességét az egésznek.Tudom nem általánosíthatok.Ez most egyfajta hitbeli próbatétel is. Válaszát előre is köszönöm!
Az mindig nagy fájdalom, amikor egy szerzetes elhagyja a rendet. Én úgy értékelem, mint a házasságban a válást. Azzal a különbséggel, hogy amikor tönkremegy egy házasság, akkor egészen bizonyos, hogy mindkét fél hibás, kisebb vagy nagyobb mértékben. A szerzetesi eljegyzettség megszakításának oka azonban egészen biztosan nem az Úr Istenben keresendő, hanem az illető szerzetes hűtlenségének az eredménye. Nyilván megvan ennek a jogi folyamata, de az már csak kényszeredett lepapírozása a fájó valóságnak. S természetesen azt is célozza, hogy a rendjét hűtlenül elhagyó szerzetes is tudjon normális, kiengesztelődött életet élni. Az Egyház azzal is irgalmas, aki nem volt elég erős, hogy kitartson hivatásában. Teljesen megértem, hogy ez mélyen megrendíti Önt. A hitét, Istenhöz ragaszkodását azonban nem kell elveszítenie emiatt. Inkább még jobban erősödjék meg abban, hogy mennyire irgalmas a mi Istenünk. Ezt az Ön által említett személyt is fölhasználta kegyelmének közvetítésére, holott már előre tudta, hogy nem lesz végig kitartó. De amíg az ő szerzetesi közösségében volt, addig gazdagon elhalmozta kegyelmével. Erre tekintsen inkább, és ne az emberi gyarlóságra, amely le tudja rontani az Isten művét, de csak ideiglenesen. Mindig Istené az utolsó szó, mindig az ő kezében van a történelem és az egyéni életutak sorsa. Ezért kell őbenne bíznunk a végsőkig, még ha meg is tapasztaljuk az emberi állhatatlanságot másokban vagy akár önmagunkban.
Kedves Lelkiatya! Felülemelkedhet-e keresztény hitünk a nemzeti ellentéteken? Lehet-e erősebb a nemzeti öntudatunknál? S ha a Kárpát-medencében az egység forrásává lehetne, akkor Európát is nem pont ez a keresztény összetartozás menthetné meg egyedül? Mit tehetünk ezért? Mikor Felvidéken egy római katolikus templomban szlovákul hallottam a híveket imádkozni a szentmisén, szívükben alázattal és odaadással, akkor megrendültem, miért a sok acsarkodás..hisz ők is, mi is ugyanúgy ugyanazt az Úr Jézust keressük és imádjuk. Válaszát köszönve: Zsóka
Kedves Zsóka! Nagyon fontos, hogy keresztény hitünk fölülemelkedjék a nemzeti ellentéteken. Bár a nemzettudat önmagában szintén keresztény érték, de ha ellenséges érzületeket gerjeszt, akkor annak inkább megcsúfolása. Nyilvánvaló, hogy elsősorban keresztények vagyunk és másodsorban magyarok - ha már sorrendet kell fölállítani. Hiszen elsősorban Isten gyermekei vagyunk, s csak másodsorban Árpád fiai, Szent István hűtlen utódai. Akkor vagyok Krisztushoz hű, hiteles keresztény, ha a másik nemzetbeli embertársamat is tudom, legalábbis megpróbálom szeretni.
DJK! A metropólia létrejöttével mely területeken kapott (nagyobb) önállóságot és döntési jogkört? Megnőtt-e a befolyása, döntési jogköre a MKPK-n belül?
Az MKPK-n belül nem, de azon kívül igen. Bár az is számottevő változás, hogy ma már a Katolikus Püspöki Karban három személy képviseli a görögkatolikus egyházunkat. A rítuskülönbségből fakadóan eddig is megvolt a saját önállósága, ez nem változott. Aprónak tűnő, de nem jelentéktelen különbség, hogy saját másodfokú bírósága van, legalábbis a szufragánus egyházmegyék számára (amelyeknek másodfokú bírósága főegyházmegye). Jelentős változás még, hogy saját püspöki karral is rendelkezik, melynek elnevezése azonban a keleti szóhasználat alapján: Hierarchák Tanácsa. Ennek négy tagja van, mivel a nyugalmazott püspök is jelen van a tanácskozásokon. Természetesen ezeken csak a magyar görögkatolikus egyházra vonatkozó döntéseket hoznak. Jelentős változás még, hogy a MKPK-hoz hasonlóan a Metropóliának is vannak közös intézményei, amelyek a három egyházmegye közös fenntartásában működnek. A különböző tárgyalásokon a Metropóliának saját küldötte van, amely, természetesen elsősorban a görögkatolikus egyházat képviseli. Ez a megnövekedett jogkör nem csak Magyarországon érvényes, hanem az egyetemes egyházban is. Ennek eredménye az is, hogy a metropolita hivatalból tagja a püspöki szinódusnak. Biztosan több egyéb pont is van, amelyek jelzik a megnövekedett szerepét a magyar görögkatolikusságnak, de hirtelen ezek jutottak eszembe.
Kedves lelkiatya! Miért nem tetszik az embereknek ha durván megmondom a magamét hogy hagyjon békén?
Azért, mert durván mondja. Ha valamit el akarunk érni a másik embernél, akkor nagy körültekintéssel kell megválasztani annak idejét és módját, hogy a szavaim valóban elérjenek a füléig, de inkább a szívéig. Amikor indulatból mondunk valamit, akkor annak legkisebb esélye sincsen, hogy célt ér. Ugyanis ilyenkor az indulatból fakadó szavak valójában csak a saját feszültségünk levezetésére szolgál, nem pedig a másik megváltoztatásának célját szolgálja. Ahhoz, mint mondtam, sokkal nagyobb körültekintésre, figyelemre, együttérzésre van szükség.
Kedves Lelkiatya! Mikor tartanak majd Városmissziót és evangelizásást azaz nyitást a Krisztust nemismerők felé is a Hierarcha atyák .Látom Szombathelyen és Kaposváron a lelkes evangelizációk szervezését..Bizony jól leset látni ahogy megszólítják a keresőket. Görögkatolikus templomaink lassan kiürülnek míg az aktív missziós lelkületú egyházmegyék plébániák épületei megtelnek.Egy jó Zsinat lehet átalakítaná ezt a passzivitást mindnyiáunkban :laikusokban is Beszélne erről a megfelelő helyen és időben kedves lelkiatya a Krsiztus GK nyájáért felelúsökkel? Köszönettel és imával János
Kedves János! Köszönjük aggódó szavait. Minden bizonnyal az egyházi vezetők is olvassák e sorokat. De biztos vagyok abban, hogy ők legalább annyira törekszenek arra, hogy minél több embert elérjünk, megszólítsunk, meghívjunk és Krisztushoz vezessünk. A városmisszió is egyik eszköze lehet ennek a megszólításnak, de kétségtelenül nem annyira a Keleti Egyház eszköztárába való. Nem elég csak az utcán megszólítani az embereket és hívogatni a templomba. Ha utána a templomban nem találja meg azt, amire behívtuk, akkor hamarosan odébbáll a megszólított. Templomainknak és közösségeinknek kell olyan lelki tűzhellyé válniok, hogy oda akármilyen indíttatásból is betér valaki, akkor már azt érezze, hogy szinte a mennyben van. Ezen dolgozunk, dolgoznak a lelkiatyák. Hogy nem elég hatékonysággal, ezt is belátom. Egy jó zsinat minden bizonnyal sokunkat megmozgatna. Kaptunk is már jelzést az egyházi vezetőinktől, hogy érdemes erre készülni. Hála Istennek! Hiszen a jó zsinat éppen attól jó, hogy alaposan elő van készítve, mindenki készül rá. Amíg el nem jön ennek az ideje, addig is érdemes lelkileg készülni rá. Vagyis növelni saját ima- és lelkiéletünkben a buzgóságot, hogy mire odaérünk, mi magunk készületleneknek ne bizonyuljunk.
Dicsőség, A következő lenne a kérdésem: Egy kis faluban élek, párommal nem vagyunk megházasodva. Két gyermekünket neveljük, ők is görög katolikusok. Édesapám halálakor szentgyónás után a szent áldozatot is magamhoz vettem, mely a helyi hithez igencsak értő testvérben felháborodást váltott ki, mondván hogy én aki bűnben élek, számomra nem szolgáltatható ki a szent áldozat. Valóban az atya nem is feloldozást kért, csupán hogy kérjek valamit a Jóistentől magam és családom számára. Kérdésem tehát, valóban akkora bűn az én életem Isten előtt, hogy még a gyilkosnak is jár a feloldozás, de számomra nincs bocsánat az Egyház szerint? Igaz az eset óta nem keresem a templomi találkozást, hiszek, de magamban, egyedül Istennel .
Hát, ha a bűnben élőknek nem volna szabad kiszolgáltatni a Szent Áldozatot, akkor senki sem mehetne áldozni. Hiszen mindnyájan bűnösök vagyunk, ki-ki a maga mértékében. De összehasonlítani ezeket egyáltalán nem lehet: ki a bűnösebb, a másik jobban vagy kevésbé, mint én. Ezek balga gondolatok, ezekre nem is érdemes odafigyelni, akár az én agyamból pattannak ki, akár máséból hullanak rám. Hogy a rendezetlen házastársi kapcsolatban élők miért nem gyónhatnak, áldozhatnak, az nem a bűnös mivoltukkal van összefüggésben. Az megy a templomba gyónni, áldozni, aki az Egyház közösségébe akar tartozni. Amikor a pap feloldoz valakit, akkor kinyilvánítja azt, hogy bár előtte vétkezett, de azért közösségben van az Egyházzal, ennek megpecsételése jeléül és ennek megerősítéséül pedig a gyónás után az Eucharisztiában, az egység Szentségében is részesülhet. Az Egyház és Isten közösségének fontos része a megáldott házasság. Ha valaki az egység egyik jelét, az Eucharisztiát magához szeretné venni, akkor miért zárja ki az életéből ezt a másik nagyon fontos szentséget, a házasságot? Vajon mi az oka, hogy nem rendezik a házasságot? Nem lehetséges? Egészen biztosan így van? Ezt mindenképpen meg kell beszélnie a pappal. Sok esetben láttam arra példát, hogy az illető azt hitte, nem járulhat szentségekhöz, s ezért távol is maradt, holott aránylag könnyen lehetett rendezni Isten színe előtt az életállapotát. Tehát mindenképpen érdemes megvizsgálni, szakértővel átbeszélni az életük helyzetét, hátha van rá megoldás. Az is elgondolkodtató, hogy - ha jól értem - egy hívő társa jegyezte meg, hogy a bűnös állapota miatt nem mehet áldozni. De hát, érdemes egyes emberek véleményéhöz, értékítéletéhöz igazítani az imaéletemet, az Isten-kapcsolatomat? Még ha egy pap mondott volna ilyen kemény ítéletet, akkor is mérlegelni kell a szavait, de egy valaki a hívek közül "szól be", lehet arra adni? Érdemes? Lám, egyáltalán nem, hiszen az Ön életében is igen súlyos következményei lettek ennek a "véletlen" beszólásnak. Ezt ne hagyja. Igen is - ha úgy tetszik, dacból - menjen el a templomba, igenis, Önnek ott a helye (talán ki is hagyták?). Az Isten és az Egyház számára Ön éppen olyan fontos, mint, mondjuk, az az illető, aki a bűnös állapotát firtatta. Szép, ha magában imádkozik, de kevés. Erősítse föl az Isten-kapcsolatát azzal, hogy fölerősíti a lelkét és újra elmegy a templomba. Egyáltalán ne törődjék azzal, hogy ki mit mond! Beszélje meg a pappal, hogy Ön áldozhat-e vagy sem, hogy ez a helyzet hogyan orvosolható. De annyi bizonyos, hogy az Úr Önt is mérhetetlen módon szereti, és Önnek akarja ajándékozni önmagát. Ennek a módját pedig ő meg is fogja találni, csak az Önök együttműködése szükséges hozzá. Ezt akkor is meg tudja tenni, ha történetesen mégsem gyónhat, mégsem áldozhat. De az Istennek semmi sem lehetetlen. Legegyszerűbb módja ennek az egyesülésnek az Eucharisztia, de nem az egyetlen. Bízzon abban, hogy az Úr megtalálja az Ön szívéhöz vezető utat is. S nem csak külön, az otthonában, csöndes magányában. Az is fontos, de még fontosabb az Egyházhoz való tartozás. Erősen javaslom, hogy újra lásson hozzá, és próbálja meg egyenesbe tenni, helyére igazítani lelkében ezt a kérdést. Imádkozzék az Önt megszóló testvérért, majd pedig azért, hogy az Istennel való kapcsolata - s persze, a házastársával való is - mihamarabb rendeződjék!
Dicsőség Jézuskrisztusnak! Tisztelt lelki atya! Görögkatolikus hívő vagyok. Kritikát, miként fogalmazzunk olyan személy irányába akit tisztelünk, nagyrabecsülök, de nem akarom meg sérteni mondanivalómmal.
Akit őszintén tisztelünk, attól nem félünk. Akit szeretünk, azzal őszinték vagyunk. Először is azt kell mérlegelni, hogy mi a szándékom ezzel a kritikus megjegyzéssel. Változtatni akarok az illetőn? Az ő javát keresem ezzel, vagy magamat akarom megvédeni ilyen módon? Ezt az indítóokot mindenképpen tisztázni kell, fontos hogy tisztában legyek a magam álláspontjával. Ez a világos látás egyben erőt is ad. Valójában akkor van értelme az ilyen megszólalásnak, ha van remény a változásra. Ha tudatosítottam magamban, hogy ezt érdemes megtenni, akkor éppen az illető iránti tiszteletem és szeretetem vegyen rá arra, hogy meg is szólítsam őt. Előtte fontos imádkozni, hogy legyen ereje a dologhoz, illetve legyen meg a kellő bölcsessége is, hogy hogyan is csinálja. Hagyatkozzék Isten Szentlelkére! Ezzel az imával adja át magát Istennek, ő pedig megajándékozza magát a saját erejével. Pontosabban szólva az történik, hogy ezzel a hívő önátadással megnyitja magát arra, hogy be tudja fogadni ezt az isteni erőt. Biztatom, bátorítom, hogy ne habozzék megtenni ezt a lépést. Ezzel az önlegyőzéssel nem csak az illetőn fog tudni segíteni, hanem saját maga is nagy lépést tesz előre a személyiségének érlelésében.
  1 2 3 4 5 
6
  7 8 9 10 11 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016