Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi hét meg öt? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Dicsőség Jézus Krisztusban ! Kedves Atya ! Úgy tudom,hogy a lombikbébi program hivő keresztények részére tiltott,mert a megtermékenyült petesejtekből nem mindegyiket ültetik be. A kevésbé életképesnek látszót vagy megsemmisitik vagy lefagyasztják, esetleges későbbi használatra. Ez= gyilkossággal. Van aki azt állítja,hogy ez megengedett,mások azt,hogy az orvosi technika megváltozott már. Egy vitában úgy érvelt valaki mellette,hogy ez a lehetőség Isten ajándéka a tudomány által,mert mi Isten képmása vagyunk mint emberi teremtmények. ???? Én ezt a nézetet hamisnak tartom. Ez a hitelvek kiforgatása,hogy az emberi helytelen szándék megvalósulhasson. Föltették a kérdést,hogy akkor a betegséget miért gyógyítjuk,miért használjuk a tudományt ha itt nem lehet. Nem tudok érvelni, de én elvetem. Akettő nekem nem ugyanaz. Kérek tanítást!Köszönettel - Anna
Kedves Anna! A kettő valóban nem ugyanaz. A tudomány valóban Isten ajándéka, de nyilvánvaló példákat tudunk hozni arra, hogy az ember ezzel a tudománnyal rossz célokat valósít meg, például a fegyverkezés terén. De éppen az Ön által említett kérdéskör is ilyen. Ezzel a tudományos eredménnyel olyan pontra jutott az ember, amelyet már nem tud kezelni. Létrehoz emberi lényeket, de azokkal nem tud mit kezdeni, lefagyasztja vagy megsemmisíti őket. Ezért hívja föl az Egyház a figyelmet arra, hogy ennél sokkal körültekintőbben kell a saját tudásunkat kezelni, s mindig a Teremtő iránti alázattal szabad csak használni. Ez vonatkozik magára a kutatásra és annak eredményei felhasználására is.
Dicsőség Jézus Krisztusban ! Kedves Atya ! Az a kérdésem,hogy ha egy római katolikus atya észreveszi - és joggal -hogy a miseszövegben helytelen fordítás van,ő változtathat- e rajta.Ez közismert, de a papok többsége mégsem teszi, csak 2 "komoly" papot ismrek aki megtette. Vajon ehhez a püspök, vagy abíboros engedélye szükséges? Ezért az engedélyig kötelező az en gedelmesség ebben? Egy pap ismerősöm azzal érvelt,hogy a változtatás önkényeskedés, pedig ő is tudja,hogy hibás a szöveg és hitelvet érintő. A Szentirás fordítása egy vezető nővér szerint most van korrekció alatt. Én biztosan a jó változatot mondanám. Válaszát előre köszönöm Anna
Kedves Anna! A papnak kötelessége azt a szöveget imádkozni, amelyet a jóváhagyott liturgikus könyv előír. Nehezen tudom elképzelni, hogy helytelen volna a fordítás, ráadásul hitelvet érintő. De ehhöz nem értek, nem ismerem közelről ezeket a szövegeket. De azt is nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy az illető pap jobban tudja a fordítást, mint a püspökök, vagy az általuk fordításra kijelölt szakemberek. Ám, ha mégis ilyen előfordulna, akkor a papnak ezt a saját püspöke felé kell jeleznie, s tőle kérni tanácsot. Addig pedig nincs följogosítva arra, hogy a szövegen önkényesen változtasson.
Kedves Lelkiatya! Megdöbbenten olvastam, hogy egyes bíborosok dubiát fogalmaztak meg (https://www.churchmilitant.com/news/article/dubia-cardinals-publish-letter-requesting-meeting-with-pope) és korrigálni szeretnék Ferenc pápa tanítását az újraházasodott elváltak áldozásáról. A pápa nem válaszolt a kérdésekre, amiket a négy bíboros megfogalmazott. Sőt, a Szentatya méltatta (http://www.ncregister.com/blog/edward-pentin/pope-francis-thanks-maltese-bishops-for-amoris-laetitia-guidelines) a máltai püspökök útmutatóját az Amoris Laetitia 8. fejezetének értelmezéséhez, melyben ezt olvashatjuk: They stress ?If, as a result of the process of discernment, undertaken with ?humility, discretion and love for the Church and her teaching, in a sincere search for God?s will and a desire to make a more perfect response to it?, a separated or divorced person who is living in a new relationship manages, with an informed and enlightened conscience, to acknowledge and believe that he or she are at peace with God, he or she cannot be precluded from participating in the sacraments of Reconciliation and the Eucharist.? (http://en.radiovaticana.va/news/2017/02/27/maltese_bishops_call_for_mercy_and_discernment_for_divorced/1295433) "Békében vannak az Istennel..." Ezek a homályos szavak eretnek ízűek, és rendkívül szubjektivista-relativista színben tűntetik fel az erkölcsi törvényeket. A Lelkiatya mit gondol erről? Nem fog ez szakadáshoz vezetni az Egyházban?
Szeretném fölhívni a figyelmét arra, hogy az itt közölt írásában - talán önkéntelenül - ugyanolyan csúsztatásokat tesz, mint sok sajtóorgánum ebben a kérdésben, közöttük az Ön által idézettek is. Azt mondja, megdöbbenést keltett Önben, hogy egyes bíborosok dubiát (kétséget) fogalmaztak meg Ferenc pápa tanításával kapcsolatban. Ezt igazolandó olyan forrásra mutat, amely nem hozza ugyan a levelet, csak utal arra, hogy ez a levél megjelent valahol. A jelölt híradás pedig tovább egy másik sajtóforrást idéz, amely viszont híres arról, hogy féligazságokkal folyamatosan igyekszik zavart kelteni a Katolikus Egyházon belül, azt a látszatot keltve, hogy igen jól értesült különösen a vatikáni belügyek terén. Ez a forrás aztán egyetlen bíboros aláírásával hozza a portugál nyelvű levelet, amelyben utal más bíborosokra is. Furcsa hitelesítés, hogy levele elején megnevez még három bíborost, akiknek a nevében ír, de azok ezt a levelet nem írták alá. Emlékeztetem arra, hogy ugyanez a belügyek ismeretével dicsekvő sajtóorgánum a legutóbbi család szinódus ideje alatt hozott nyilvánosságra egy olyan levelet, amelyet állítólag 13 bíboros írt alá. A hír később kacsának bizonyult, de ennek a leleplezésnek már nem lett olyan nagy hírverése. Most a nyugalmazott bologna-i bíboros aláírásával megjelent levél sem található másutt, csak ennél a bennfentes hírközlőnél, illetve azokon a portálokon, amelyek innen átvették. Erre a levélre, Ön szerint a pápa nem válaszolt. Lehet, azért, mert ő nem olvassa ezt a bizonyos zavarkeltő web-felületet. Majd Ön azzal folytatja fölháborodását, hogy a "Szentatya méltatta" a máltai püspökök nyilatkozatát az Amoris Laetita-val kapcsolatban. Ezt is igazolni próbálja egy világháló címmel, amely azonban semmi mást nem közöl, mint azt, hogy Baldisseri bíboros "állítólag köszönő levelet küldött" Ferenc pápa nevében a máltai püspököknek. Ezt a levelet nem hozza, nem is ad meg címet, hogy hol található, viszont utána hosszan taglalja, hogy milyen képtelenségeket állítanak a máltai püspökök. Ezt idézi Ön is, teljesen kiragadva a valóban lelkipásztori indíttatású máltai iránymutatásból. Tegyük hozzá, azt mindössze két püspök írta ezt az iránymutatást a saját papjai számára. Ha valami szakadáshoz vezet az Egyházban, az ezen a téves és félinformációk szajkózásának az ostobasága. Nagyobb nyitottsággal és nagyobb alázattal kellene figyelnünk a pápai megnyilatkozásokra és az Egyház tanítására, s nem hagyni, hogy a világi sajtó (akárha egyházi köntösbe burkolózva is) elsötétítse gondolkodásunkat. Én ezt gondolom minderről.
DJK! Kedves Lelkiatya, lehet, hogy ez egy furcsa kérdés. A szentmise megkezdése előtt 3 óra böjtöt szoktam tartani az Úrért (tudom, hogy a szentségi böjt a Szentáldozás előtt csak 1 óra minimum). Viszont borzasztó rossz szokásom, amiről igyekszem leszokni, rágom a körmeim és az ujjaim. A szentmise előtt véletlenül, nem figyelve erre és ismét rágtam, le is nyeltem a bőrt. Utána jöttem rá, mi van, ha ez is ellene van a Szentségi böjtnek? A saját Szentáldozásom pillanata és a körömrágás között szinte percre pontosan de eltelt az 1 óra, viszont még így is félve mentem ki. Ön szerint a böjt az ilyen rossz szokásokra is kiterjed? Ettől függetlenül persze igyekszem leszokni erről. Elnézést kérek a furcsa kérdésért, köszönöm szépen.
A körömrágás, persze, rossz szokás, de semmi köze nincs az eucharisztikus böjthöz. Hadd mondjak egy másik szélsőséges példát. Előfordulhat - velem már előfordult, hogy az úton közlekedve egy apró bogár a szájamba repült, s önkéntelenül lenyeltem. Vajon egy ilyen apró baleset akadályozna abban, hogy részt vegyek az Eucharisztiában? Semmiképp sem. Így az Ön által említett eset sem tartozik bele. Dicsérem, azonban, hogy szeretne többet fölkínálni, mint ami kötelezőleg elő van írva. Ez bizonyára kedves az Úrnak. Bátorítom, hogy tartson is ki ebben a szokásában. De az tény, hogy ha ettől valami miatt el kell térnie, az ne akadályozza Önt a sokkal nagyobb és fontosabb dologban, a szentáldozásban!
Kedves Lelkiatya! Mit gondol arról, hogy Beer Miklós püspök levelet ír Ferenc pápának a nős férfiak pappá szentelésének bevezetéséről (http://szemlelek.blog.hu/2017/08/10/beer_miklos_nos_papok?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201708). Valóban ez lehet a megoldás a paphiányra? A nős papok, miközben Istenhez vezetik a népet, gyermekeikkel benépesíthetik a Katolikus Egyházat is, így megoldást jelentenének a kereszténység terjedésére is. Tudom, hogy az Egyház fél elindítani a változást, de nem maradhatunk a zárt ajtók mögött rettegve, ahogy az apostolok pünkösd előtt... Olvasgatva a Lelkiatya korábbi válaszait, láttam, hogy a hagyományt nevezi a legfőbb akadálynak a választható cölibátus kapcsán. Milyen konkrét problémákat lát Ön abban, hogy a rátermett, nős férfiak az oltár szolgálatára szenteljék az életüket? Ha jól tudom, az Egyház kezdetben összeegyeztethetetlennek tartotta a szerzetességet a papsággal, később mégis támogatta, hogy szerzetesek is elláthassanak papi szolgálatot. Miért merőben más átértékelni ezt, mint azt, hogy a kor megváltozott körülményei a papi életforma keleti modelljét igénylik? Félő, hogy a nyugati rítus emiatt egyre inkább háttérbe fog szorulni (Európában), míg a keleti katolikus egyházak egyre nagyobb szerephez fognak jutni. Nemrég láttam egy videót, melyben egy latin pap arról beszélt, hogy RELATÍV, hogy kevés vagy sok pap van (https://www.youtube.com/watch?v=KoB6nkUMkf0). Nem visszás egy ilyen hozzáállás? Egyre kevesebb a vallásukat gyakorló római katolikusok száma Európában, de ennél még drasztikusabban csökken a lelkipásztorok száma. Mi a RELATÍV ebben?
Ha jól értem, Beer Miklós atya még nem írt levelet a pápának, csak tervezi. Nyilván nagyon sok minden változik az Egyházban is, mint a világban. Éppen ez a változás, megújulásra való készség, nyitottság élteti. De megtartó állandóságokra is szükség van, különben az egyre gyorsabb változásokban teljesen elvész az irány meg a cél is. Az Egyházban, persze, ez sohasem történhet meg, hiszen ígéretet kaptunk arra, hogy a pokol kapui nem vesznek erőt rajta (Mt 16,18). Ez azonban nem jelenti azt, hogy bizonyos korokban, bizonyos területeken nem élhetne át hanyatlást, sőt, akár pusztulást is. Ma Európában ennek lehetünk a tanúi. Fájdalmas hanyatlást él meg a Katolikus Egyház, főként Nyugaton. Éppen ezért kevéssé gondolom, hogy a főként Nyugatról diktált erőteljes változások hoznának hiteles megújulást az egyházban. Hogy a papság és a családos életállapot között nincs ellentét, ezt gondolom, görögkatolikus körökben fölösleges hangsúlyozni, hisz magától értetődő. A papság és a hivatások hiánya azonban sokkal mélyebb gyökerekre vezethető vissza, semhogy egy-két egyházjogi lépéssel valami nagy változás remélhető lenne. Az a merőben emberi logika, hogy nős emberek is pappá szentelhetők lennének, csak számszerű megoldást kínálna, s ez aligha lenne alkalmas és hiteles megoldás a mai nagyon sokrétű hanyatlásra. Véleményem szerint például az egyház hanyatlásának egyik legfőbb oka a mérhetetlen jólét, a kényelem, a szórakozás eszeveszett túlhangsúlyozása. Ha ezeket a lélekgyilkos körülményeket nem változtatjuk meg, akkor a fiatalok hivatás iránti fogékonysága vajmi keveset fog változni. A megoldást, tehát sokkal mélyebben kell keresni.
Kedves Lelkiatya! Néhány napja olvastam itt az elvált emberek áldozásával kapcsolatos kérdést. Bár én személy szerint igazságtalannak tartom ezt a kirekesztést, de mivel gyakorló katolikus vagyok, így elfogadom. A kérdésem az lenne, hogy az újraházasodott emberek sorsa mi lesz? Hiszen az Egyház szerint az ilyen kapcsolat halálos bűn (emiatt nem áldozhatnak). Ha azonban ez a második (polgári) házasság egy szeretetteljes kapcsolat, amelyben minden házastársi erény megtalálható, a hűségtől kezdve az egymásért való lemondásig minden, emellett közös gyerekek is születtek, vagyis egy komplett új CSALÁD-ról beszélünk, ez esetben mi lesz a felek sorsa Isten szerint? Én nem gondolnám, hogy életük végén bármelyikük is megbánná azt a "bűnt", hogy évtizedekig együtt éltek szeretetben, emellett felneveltek 2-3 gyereket becsülettel. Nem akarom kisarkítani a kérdést, de akkor ez azt jelenti, hogy ez a fentebb említett házaspár elkárhozik? Köszönöm a válaszát!
Pedig ez a kérdés, annak ilyetén fölvetése nagyon erős sarkítás. Hogy ki üdvözül, s ki kárhozik el, az felette nagy titok. Ezt nem érdemes feszegetni. Az Egyház senkiről nem mondja ki, hogy biztosan elkárhozott, még Júdásról sem. Minden remény megvan arra, hogy az újraházasodottak is üdvözülnek. Sehol semmiféle egyházi megnyilvánulás nem állítja, utalást sem tesz rá, hogy emiatt az üdvösségük volna veszélyeztetve. Az, hogy valaki nem részesülhet az Eucharisztiában, az nem kirekesztés. Akkor volna kirekesztés, ha a szentáldozásban részesülők valamiféle belső csoportot alkotnának, akik "joggal" tartoznak oda, s akiknek meg erre joguk nincsen, azokat abból kizárják. Sajnos, van olyan katolikus ember, még pap is, aki így közelíti meg ezt a kérdést, s ebben a megközelítésben valóban úgy érezheti az újraházasodott ember, hogy őt ezek a bennfentesek kizárják a köreikből. Szögezzük le, hogy senki sem méltó az Eucharisztiára. Ez senkinek nem "jár", nem jussa, nem joga. Ingyenes ajándék, amelyben, ha valaki részesülhet, az ujjongó szívvel adjon hálát, aki viszont nem, az ne akarjon odatolakodni, hogy abból őneki is kell, hanem az előbbiekhez hasonló alázattal annak örvendezzék, amiben részesülhet, s azt a kegyelmet használja ki a tőle telhető legnagyobb odaadással, amit kaphat. Akárhogy is vesszük, az újraházasodottak mind egy nagyon szomorú élettapasztalat után vannak. Elkezdtek valami hatalmas dolgot, ami nem sikerült. Függetlenül attól, hogy mennyi felelősségük volt az első házasságuk rossz döntésében, ez nem törölhető ki nyomtalanul az életükből. Az Egyház feladata, hogy segítsen ezt a sebet a lehető legjobban kezelni, de meg nem történtté tenni nem tudja. (Az annuláció, a házasság érvénytelenségének a kimondása nem más, mint a vizsgálatok során annak kiderítése, hogy az első kapcsolat valójában nem is volt igazi házasság, a felek tehát szabad állapotúak a házasságkötésre, s ebben az esetben nem is újra házasodottakról kell beszélnünk.) Aki nem kaphat feloldozást, nem részesülhet az Eucharisztiában, az sok más módon kaphat kegyelmet, kapcsolódhat az Egyház közösségébe. Erre hívta fel a figyelmünket Ferenc pápa a legutóbbi szinódus kapcsán, hogy az ilyen életállapotban lévő emberek még nagyobb figyelmet érdemelnek, semmiképpen sem szabad kirekeszteni őket, nem szabad, hogy az egyházból kizártnak érezzék magukat. De ennek nem az az egyetlen lehetséges útja, hogy dacára a házasságuk Isten előtti rendezetlenségének, ők azért mégis gyónjanak, áldozzanak. Sok más módja van az Egyházban a kegyelemközvetítésnek, ezeket kell bőségesen használni.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Évek óta járok görög katolikus vecsernyére több, kevesebb rendszerességgel, de még mindig nem nagyon tudom magam benne kiismerni. Vannak alkalmak, amikor a 103. Zsoltárt követően a szolgálattevők még két másik zsoltárt is elmondanak, de többnyire nem. Van, amikor több szentírási olvasmány is elhangzik, de többnyire nem. Van, amikor a végén a nép azt mondja, hogy "Tedd erőssé Isten az igaz katolikus hitet örökkön-örökké!", de többnyire nem. Van görög katolikus zsolozsmáskönyvem, abban viszont nem szoktam megtalálni azokat a sztihirákat és előverses sztihirákat, amelyeket nagyon gyakran fénymásolt lapokon kiosztanak a főszékesegyházban, Debrecenben. Még szerencse, hogy a kántorok beütik az Énekeskönyv oldalszámát, így legalább az segít, bár ez időnként eltér attól, mint ami a könyvben van. Római katolikusként viszonylag hamar megtanultam zsolozsmázni. A tradicionális latin rítust is (van abból is nem hivatalos magyar fordítás); néhány rendi zsolozsmarítus változatot is (bencés, kármelita...), de a görög katolikus vecsernyét vezető nélkül nem tudnám végezni. Az utrenyét meg végképp nem. Nemcsak azért, mert nagyon kevés alkalommal voltam életemben utrenyén, hanem azért sem, mert ott aztán végképp "hiányos" az Énekeskönyv: a zsoltárokra csak utal (lásd a 25. oldalon). Évekkel ezelőtt volt egy kis közösségféleség, túlnyomórészt görög katolikusokból. Többen közülünk hallgatói voltak a nyíregyházi teológiának is. Én, aki előtte évekig jártam hasonló, de római rítusú zsolozsmáskörbe, kapva kaptam a meghíváson, mert mindig is szerettem zsolozsmázni. Nos, ebben a körben, a született görög katolikusok, teológushallgatók is komoly bajban voltak, amikor vezetni kellett volna a vecsernyét, mert ők sem tudták. Hol lehet laikus hívőként megtanulni a görög katolikus zsolozsmázást?
Erre leginkább a nyáron rendezett zsolozsmás-táborok a legalkalmasabbak. Igaz, ezeken nem a zsolozsmavégzés tanulása a cél, de ekkor oly bőségesen kapunk belőle, hogy sokszor "összeáll a kép", megértjük, mi mi után, mikor és miért következik. A rendje, rendszere valóban meglehetősen bonyolult, de azért a mostani kispapok csaknem mindegyike jól ismeri már ezeket. Legalábbis azt remélem. A nyáron a főegyházmegye liturgikus tanoktatást is szervezett (http://hd.gorogkatolikus.hu/Liturgikusenek-oktatas-2017-junius-08). Ha lesz rá igény, akkor ilyet a későbbiekben is érdemes meghirdetni. Viszont a gyakorlat teszi a mestert ebben az esetben is. Érdemes minél több alkalommal részt venni ezeken a szép szertartásokon (a vecsernyén és utrenyén kívül vannak még mások is!), s lassan sok mindent meg lehet tanulni, meg lehet érteni. Bár azt nem tudom, hogy van-e olyan személy, aki mindent tudna ezen a téren. De hát, nem csak a jó papra, a jó kántorra is lehet mondani, hogy holtig tanul....
Kedves Lelkiatya! Kevésbé lelki, mint inkább hittani kérdéssel fordulok Önhöz. Tudjuk, hogy a görög nyelvben legalább két szó használatos, ami "élet"-nek fordíttatik, mégpedig a "biosz" és a "dzóé". A "biosz" értelme még elég világos: egy szervezet önfenntartó és öngerjesztett cselekvésfolyamatát, tehát a biológiai értelemben vett életet jelenti. A "dzóé" értelme azonban már nem egészen az. A gyanúm vele kapcsolatban az - és javítson ki, ha tévednék -, hogy az életnek egy társadalmi szövetbe, személyek közötti valamilyen viszonyrendszerbe ágyazott megélését, emberi együttélést és együttműködést jelenthet magában a nyelvben. A kérdésem tehát mindenekelőtt az, hogy a "dzóé" főnév pontosan mit is jelent magában a görög nyelvben? Mit értettek alatta a keresztény hittani összefüggésen kívül a közgörögben és az ógörögben? Milyen értelemben használatos a ma élő görög nyelvben? Hogyan került ez a szó az örök élet és a föltámadt élet leírásába? Tehát pusztán nyelvi szempontból mit kaptunk Krisztustól, aki a sírban lévőknek életet ajándékozott (dzóin khariszamenósz)? Előre is hálásan köszönöm a fáradságát! Szeretettel: Tamás
Szent János evangéliumának a három legfontosabb fogalma között van a dzóé (élet), a fósz (világosság) és a pneuma (Lélek) mellett. A krisztusi élet Isten ajándéka, mint a világosság a világosságtól. Akiket Isten Lelke vezérel, akik újjászülettek vízből és Lélekből, akikre Isten kiárasztotta Fia lelkét, azok mind Isten fiai. Etzt jelenti az új élet, amely dzóé és nem biosz. Ádám élő lénnyé lett (biosz) a teremtésekor, Krisztus, az új Ádám pedig elevenítő Lélekké. Az örök élet, isteni élet (dzóé), fölötte áll a múlandó és feltételekhez kötött halandó életnek (biosz). Az Egyház tanítása szerint, maga az üdvösség ez, amelyet szeretet és öröm kísér. A keleti atyák nyelvén ez nem más, mint a theószisz, az isteni természetben való részesedés.
Kedves Lelkiatya! Van egy személy, aki jóval előttem jár a lelki életben és sokat segít nekem. Amikor megtudom vagy megsejtem, hogy szenved, imádkozni szeretnék érte, mert csak ezt tudom tenni érte. De ilyenkor elbizonytalanodok és nem tudom, hogyan is imádkozzak. Mert én azt kérném, hogy múljon el a szenvedése, vagy jobban legyen, de aggódok, hogy Isten esetleg a szenvedésen keresztül vezeti, ez a tisztulás, növekedés útja, és én akkor Isten akaratának az ellenkezőjét kérném a számára. Ilyenkor az istenképem téves, mert rossznak feltételezem Őt (vagyis hogy a szenvedésünket akarja), vagy csak egyszerűen még nem tartok ott a lelki életben, hogy megértsem, hogy a szenvedés jó lehet? Köszönöm a válaszát!
Nem kell attól tartanunk, hogy rosszul imádkozunk, rosszul fogalmazzuk meg a kéréseinket. Akkor rossz az imádság, ha nincs benne hit és bizalom, s még akkor, ha nincs benne kitartás. Jogos a gondolat, amit fölvetett, hogy mi esetleg nem tudjuk pontosan, hogy a másiknak mire van szüksége. Ennek ellenére nyugodtan kérhetjük azt, ami szerintünk hasznos a számára, csak mindig hozzá kell tennünk, amit Krisztus is hozzátett a maga imájához, amikor megvolt az esélye annak, hogy emberileg mást szeretne, mint az Atya. A Getszemáni kertben átélte a szenvedés minden poklát, és kérte az Atyát, hogy ha lehetséges, vegye el tőle a szenvedésnek ezt a kelyhét. De hozzátette: Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te (Mt 26,39). Ezt kell nekünk is tennünk. Megfogalmazni a kéréseinket, és hozzátenni: de legyen meg a te akaratod - mint ahogyan erre szintén Jézus tanított.
Kedves Lelkiatya! Mi a véleménye a katolikus karizmatikus megújulásról?
Isten ajándéka az Egyháznak. Nagy megújulási lehetőség, amelyet a Szentlélek indított egyszerre sokakban. Ugyanakkor veszélyt is rejt - mint minden új lendület. Ha a karizmatikus jegyek külsőségei túl nagy hangsúlyt kapnak, ha azt gondolják, hogy e látható külsőségek nélkül nincsenek is karizmatikus ajándékok, ha megpróbálják ezeket a külső jegyeket emberi erővel (gitár, hang- és egyéb érzelmi effetktusok) reprodukálni, hogy már a Lélek sem kell hozzá, akkor a valóban Istentől származó kezdeményezés könnyen eltérhet Isten akaratától. Veszélye még az a gőgöt rejtő gondolat is, hogy azok az igazán buzgó keresztények, akik ehhöz a mozgalomhoz tartoznak, mások pedig, legyenek bár hívek, papok, püspökök, csak felszínesen élik meg a hitüket. Nos, egyebek között ezeket a veszélyeket látom én ebben az egyébként nagyszerű, és Egyházat megújítani képes mozgalomban.
Kedves lelkiatya! Gyermekek számára szervezett,keresztény alapokon nyugvó nyári táborban vettem részt,ahol nyolc gyermek volt rám bizva.Kis csoportban beszélgettünk velük és különféle tartalmas programok voltak szerűvezve a számukra.Az egyik lány-14éves nagyon magába volt zárkózva,ezért küldte el az édesapja ebbe a táborba.Bár a lányon ez nem tűnt fel,mert velem nagyon kommunikativ volt,de a csoporttársaktól sokszor elkülönült ,inkább másik csoportból voltak ismerősei és voltak dolgok amikre nagyon érzékeynen raegált és nem szép kifejezéseket használt pl.lebunkózott másokat,de ez még az enyébb kifejezés volt.Nagyon sok lelkisérülést hordoz magában és sok benne a gyűlölet mások irányába akik csak minimális szinten is bántják,meg sok mindent félre is értelmez.A szülei elváltak és az édesapjuk a gyámjuk,akiről szépen és lágyan beszél,de ő valószinüleg minden igyekezete ellenére sem tud mindent megadni neki lelkileg.Az édesanyjával szemben viszont nagyon haragos,sok benne a negativ indulat az irányába.Szerzetesnővérek is tartottak előadást a tábor ideje alatt és az egyik azt mondta az édesanya az első személy akiről mindenkinek valami szép jut eszébe.A lány ott ült mellettem és odasúgta ezzel nem egyezik,egyáltalán nem igy van.Nem ismerem a részleteket,de úgy vettem ki az édesnya tett valami rosszat a családdal,ami miatt az szétesett.Sajnáltam a lányt,mert nagyon intelligens,és voltak dolgok amikor könnyekig meghatódott pl.szentségimádásnál ő maga mesélte,hogy ahogy a nővérek nézték az oltáriszentséget és zene szólt közben sirva fakadtak az egyik barátnőjével.A lázadással meg csak a sérülékeynségét palástolja.A kérdésem az lenne,hogy a rossz anyaképnek milyen hatásai vannak egy lány gyermek életében?És hogyan lehet ezt orvosolni? Válaszát nagyon köszönöm!
Egyik legfájdalmasabb seb a rossz anyakép. Többször találkoztam olyan személlyel, aki emiatt Máriára sem tudott úgy tekinteni, mint égi édesanyjára, hiszen a földi édesanyja nem tudott ebben előkép lenni. Viszont az Isten kapcsolata, Isten-képe esetleg könnyebben formálható. Főként, ha van egy szerető édesapja. Ám sok esetben a pap, a lelkiatya tudja saját személyisége által formálni az Isten-képet a lelkében. Ezért fontos, hogy az ilyen sérült személyek különösen is sok szeretetet, megértést, figyelmességet kapjanak. Gyermektáborban ez nem könnyű, mert a gyermekek olykor kegyetlenek tudnak lenni, s nem értik meg, hogy az ilyen társuk miért olyan "undok", csak eddig jutnak el. A pedagógusoknak itt is óriási szerepük van, hogy ne csak ők adjanak kitüntetett szeretetet a sebzett lelkű gyermeknek, hanem a társaikat is vegyék rá erre. Segíteni kell, továbbá az illetőt, hogy minél több barátra tegyen szert, hogy jól érezze magát a közösségben. Erre is külön oda kell figyelni. Érdemes néhány társára rábízni, akik tudatosan is törődnek vele, odafigyelnek rá. Ez a feladat nekik is jót tesz, de különösen a sebzett gyermeknek.
Kedves Lelkiatya! Az Isten az Ószövetség szerint féltékeny és ma ezt ismét hallottam, hogy akit kiválasztott, ahhoz nem enged mást. Vajon ez tényleg így van? Nekem a szívem inkább azt mondatja, hogy annyira szeret minket Isten és az Ő szent Fia, hogy fájdalommal de hagyja, hogy nemet mondjunk neki, mindazonáltal továbbra sem szűnik meg kifejezni, hogy szeret és végtelenül türelmes és nagylelkű. Lelkiatya hogy látja? Válaszát szívből köszönöm.
Az Ószövetség valóban használja ezt a merész kifejezést (pl. Kiv 34,14). De még Szent Pál is utal rá: Mert Isten féltékenységével vagyok féltékeny rátok. Eljegyeztelek ugyanis titeket egy férfival, hogy mint tiszta szüzet vezesselek Krisztushoz (2Kor 11,2). Az emberi féltékenységet az irigység készteti. Istenben semmi ilyesmi nincsen. Az ő féltékenysége a féltésből származik. Nem elzárni akar mást attól, akit szeret, hanem megóvni. Ő valóban szabadon enged bennünket, az ő szeretete nem fojtogató, hanem felszabadító. De azért szeretné, ha őt szeretnénk a legjobban, mert tudja, hogy ez nekünk is a legjobb. Ennek ellenére nem kényszeríti magát egyikünkre sem, mert annál sokkal jobban szeret.
Tisztelt Lelkiatya ! Szeretném megkérdezni hogy halálos büne vagy csak bocsánatos kissebb bün amit nem muszáj föltétlen meg gyonni a gumiovszer ritka néha időként egyszer -kétszeri használata . Köszönöm előre is válaszát.
Szögezzük le, hogy ez is csak a házasságon belül vetődhet föl. Ha azon kívül, akkor súlyos bűn. Azon belül is azt ajánlja az Egyház hogy inkább kerüljék a házasfelek ennek használatát. De nem mondhatjuk, hogy halálos bűn volna.
Kedves Lelkiatya! Két kérdésem volna az Egyház tanításával kapcsolatban. Van olyan teológiai mű, ami összefoglalja azokat a tételeket, amelyeket az Egyház végérvényesen és megfellebbezhetetlenül tanít, mint hitigazságot, mint dogmát, hogy világosan el lehessen különíteni az időről időre változó tanítóhivatali igehirdetéstől azt, ami a tévedhetetlenség igényével végleges meghatározásként kerül a hívek elé. A Katekizmus és a Denzinger sem igazít el ebben a kérdésben, mindent szinte egyformán fontosnak, a megkülönböztetés lehetősége nélkül ad elő, még azt is, ami nyilvánvalóan ellentmondó tétel. Tudja egyáltalán valaki, hogy hány dogmája van az Egyháznak? A második kérdés inkább filozófiai, mint szorosan teológiai. Hogyan lehetséges feloldani azt az ellentmondást, hogy míg logikából tudjuk, hogy egyetlen fórum sem kompetens a saját állításai kvalifikálására, addig az Egyház Tanítóhivatala olykor ex cathedra tanítva ezt teszi? Köszönöm a választ! Szeretettel: Tamás
Kedves Tamás! Az egyház az üdvösséghez szükséges hitigazságokat a Katekizmusában tárja a hívei felé. A hitigazságok forrása elsősorban a Szentírás, aztán ezeknek a Szentlélek irányításával a századok során keletkezett értelmezései (különösen a zsinatok), melyeket az Egyház megvizsgál, mint a hitletétemény őrzője, majd Tanítóhivatalával hívei elé terjeszt. A dogmák alapvetően a Hitvallás tételeire, a Tízparancs újszövetségi értelmezésére, Szentségtani alapokra és az imádság szempontjaira terjednek ki - természetesen a Jézusi tanítás egészének fényében -, ezért ez a négy fő témája mindig a Katekizmusnak. A Katekizmus azért az egész katolikus hit mércéje, mert minden lényeges, hitünkkel kapcsolatos szempont megjelenik benne. Ezért a dogmák nagyon sokféle megközelítésének sajátos lényegi összefoglalása a Katekizmus, még akkor is, ha túlzottan bőségesnek látszik, de meggyőződésem, hogy alig lehet rövidebben és mégis érthetően megfogalmazni a hitet, különösen, ha az erkölcsi-gyakorlati szempontokat is hozzátesszük. Ugyanakkor, mivel a hit ágazatok kifejtésének fejlődésével is számolni kellett, emiatt már sohasem csupán a dogmák szám szerinti leírása a döntő. Ezért a dogmák, mint konkrét tételek a dogmatika könyvekből talán jobban azonosíthatóak. Nem tudok azonban olyan teológiai műről - az elmondottak talán ezt indokolják -, mely számszerűsítve venné sorra a dogmákat. Az Egyház érezve ezt a problémát is, fogalmazta meg a Katekizmus vademecum-át a Kompendiumot, mely a maga rövidségével, teljességével és világosságával jogosan mondhatjuk minden emberhez a hit leglényegét közvetíti, s kikerülhetetlen a nyitott kérdéseknek további művekben utánanézni - lásd: Nagy Katekizmus, ill. teológiai művek. Filozófiailag jogos a második kérdés föltevése is. Viszont ezt nem lehet teológia nélkül megválaszolni, itt a filozófia csak "szolgáló leánya" a teológiának, önmagában a logika kevés. Isten a forrása mind a teológiának, mind a filozófiának, s végeredményben minden tudománynak. Isten közölte önmagát a kinyilatkoztatásban, Szent Fiát pedig elküldte, hogy teljessé tegye a kinyilatkoztatást. Krisztus küldi az Egyházat, az egyházra pedig rábízta mindazt az igazságot, amit neki a Szentlélek irányításával előadnia és megélnie kell. Ilyen értelemben az Isten tekintélye áll az Egyház tanítása mögött, s nem az egyház vindikál jogot "kinyilatkoztatni" önhatalmi módon. A tanítás kvalifikációja tehát Istentől származik, Ő ezek védnöke. Az más kérdés, hogy ennek elfogadásához érett hit kell, s szinte természetes, hogy ezt más hitűek nehezen fogják talán megérteni. Ezért lesz az Egyházban mindig óriási jelentősége a tanúságtételnek.
DJK! Azt szeretném kérdezni, hogy a Szentírás Jelenések könyvében található fenevad bélyege pontosan mire utal? Ha mi, keresztények, ezt a számot látjuk valahol, van félnivalónk? Vagy nem kell ettől tartanunk? Köszönöm
Nem kell tartani tőle, nem kell félni. Sok találgatás történt már arról, hogy mit is jelent ez a bélyeg. Főként az utóbbi időkben próbálták azonosítani a vásárlási vonalkódokkal, mostanában pedig a bőr alá ültethető mikrocsipekkel. Egészen biztosra vehető, hogy aki a pénztárcájában tart egy kártyát, vagy akár a bőre alá egészségügyi vagy biztonsági okokból hord magán ilyen jelet, az még ettől nem válik a vadállat, a sátán foglyává. Ilyen becsapás nincs. Csak az kerül a sátán hatalma alá, aki magát aláveti neki, aki megnyitja feléje a lelke kapuját. Hogy aztán az illetőt a gonosz lélek hogyan jelöli meg, azt lehet találgatni. Szerintem leginkább a szemében van az ismertető az ilyen embernek. A szemen, az ember tekintetén nagyon látszik, hogy odabent mi van. A zavaros tekintetű fiatalok vagy akár idősebb emberek elárulják, hogy a lelküket már elárulták. Ezek már intő jelek, ettől mindenképp óvakodjunk. De ismétlem, nem a jelektől, a számoktól kell tartózkodnunk, hanem a bűntől, amelyen keresztül beengedhetjük életünkbe a gonoszt, hatalma alá hajthatjuk a fejünket.
    ... 2 3 4 5 6 
7
  8 9 10 11 12 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016