Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizennyolc meg kilenc? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves lelkiatya! Mi a véleménye arról,ha valaki keresztényként a jógát,lecsupaszítva ,csupán testgyakorlásként kívánja használni a gerince állapotának javítása céljából? Úgy is van veszélye? Köszönettel:Anikó
Testgyakorlásra nagyon jó a jóga. Ha könyvekből vagy más forrásból el tudja sajátítani azt a néhány tornagyakorlatot, amely jót tesz Önnek, akkor nyugodtan alkalmazhatja. Ha már egy guru is kínálkozik, hogy megtanítsa rá, azt már veszélyesnek tartom, mert az a személy már óhatatlanul a szellemiségét is megpróbálja továbbadni. Amely önmagában még nem is lenne baj,hiszen számtalan elem összeegyeztethető benne a keresztény tanítással. De van, ami nem, s ezt világosan kell látni. Nos, ezért nem javaslom, hogy valami mestert kövessen ebben, de ha a saját szakállára végzi a gyakorlatokat, az bizonyára jót tesz. Bár ehelyett is inkább azt javaslom, hogy egyszer keressen föl egy gyógytornászt, aki elmagyarázza Önnek, hogy milyen gyakorlatokat érdemes alkalmaznia. Ez még több, mint a könyvekből vagy világhálóról összeszedett egyéni ismeret.
Kedves Lelkiatya!A problémám a következő:Elvesztettem egy régi felvételt ,amin az 1998-as templombúcsúnk ünnepi szertartása látható.Van rá esély,hogy a felvételt önöktől esetleg újra megkaphatom?Nagyon köszönöm a válaszát.O
Attól tartok, ennek kicsi az esélye. De legalább azt kellene tudnom, hogy melyik településen készült ez a felvétel, mert enélkül el sem tudunk indulni a keresésben.
Szeretett Lelkiatyám! Miért ellenzi Isten az öngyilkosságot miért ajándék az élet ha valakinek már gyerekként és fiatal felnőttként is ördög és pokol? ... Kérem segítsen el nem veszni, mert a pogány pszichológusommal nem jutok előre, nem ad lelki vezetést. Szeretnék önnel személyesen találkozni mert segítségért ordít üres lelkem... Remélem számíthatok a segítségére. Ámen
Javaslom, hogy írjon a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre, s azon keresztül meg tudjuk beszélni a személyes találkozót. Szeretettel várom levelét.
Kedves Lelkiatya! Egy probléma merült fel bennem a kérő imával kapcsolatban. Ha Istenben nincs változás (Jak 1, 17), akkor mégis miért kellene bármit is kérnünk? Az bizonyos, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik (Róm 8, 28), de a változás hiánya magával vonja azt is, hogy hiába kérünk, úgy történik, ahogy azt Isten előre elgondolta, nem változtathatja meg a terveit. Miért kérünk tehát? Más helyen azt olvassuk: minden meg van írva rólunk az Úr könyvében (Zsolt 139,16). Hiszem azt, hogy hálát kell adnunk azért, hogy megteremtett és halhatatlan lelket adott, dicsőítenünk azért, mert mindennél nagyobb Isten, aki azáltal lett még nagyobb, hogy hozzánk hasonló emberi testet öltött, de a kérés... Nem értem. Az Úr Jézus is arról beszél, hogy az Ő nevében kell kérni (Jn 16,24). Ez mit jelent pontosan? Olyan abszurd az is, amikor Ő maga kéri, hogy múljék el tőle a szenvedés kelyhe (Mt 26,39), pedig tudta jól, hogy nem "lehetséges" elkerülnie a kereszthalált (amennyiben teljesíteni akarja az Atya akaratát, ami egyben az Ő akarata is). Miért kérte ezt Jézus, ha tudta, hogy nincs más módja annak, hogy megmentsen minket? (Ha lett is volna más megoldás, nem lett volna ilyen mélységes, mivel az a legjobb, amit az Isten ad az embernek, ha pedig mégis "kitalál" alternatív utat az Úr, akkor ismét változás áll be a tervében.) Egy másik kérdésem is lenne, ami kissé kapcsolódik az elsőhöz. Sokszor hallottam már, hogy más dolog az, hogy az Isten előre LÁTJA, amit teszünk, mint az, hogy AKARJA is, hogy megtegyük. Ha eleve látja Isten, hogy valaki egész életében Tőle elfordulva fog élni, akkor miért teremti meg? A pokolban azt kívánják a lelkek, hogy bárcsak megsemmisüljenek, de nem tudnak, mert a lélek halhatatlan. Ezt a kérést miért nem veszi figyelembe az Úr? Hiszen látja a teremtés pillanatában, hogy valaki hogy fog életében dönteni, és hogy a megsemmisülését fogja kívánni... Ha nem teremtené meg, akkor megmentené az időtlen időkig tartó szenvedéstől! Bár ha pedig látja, hogy mi lesz a teremtmény életével, és azért nem teremti meg, hogy ne szenvedjen örökké, akkor is belebotlunk abba, hogy az Isten terveiben, szándékában változás történik... (Akit egyszer akar, hogy legyen, azt nem tudja nem akarni, hogy legyen...) Olyan abszurd ez... Ha megkímél bennünket a kárhozattól, akkor elveszi a szabadságunkat (a létünket), és változás következik be benne (nem teremti meg az illetőt, pedig rágondolt a teremtésére; Isten gondolatainak pedig teremtő ereje van). Nem lehet az a háttérben, hogy végül mindenkit üdvözít, azáltal, hogy megmutatja neki az utolsó pillanatban a poklos állapotot, hogy megmentse az illető lelkét? Tudom, hasonlóért közösítették ki Origenészt az ókorban...
A kérdés logikusnak tűnik, s valójában az is. Mégis azért tűnik paradoxonnak, mert ez az igazság, nevezetesen a kérő ima, a mi kéréseink és az Isten szabadsága ellentmondásnak tűnik. A logika szintjén az is, nem segítenek az értelmi szillogizmusok. Ugyanakkor tény, hogy buzdított minket Jézus arra, hogy kérjünk. A lelkiatyák úgy magyarázzák, hogy azért kell kérnünk, sokszor az Úrhoz fordulnunk kéréseinkkel, hogy az Úrral imádságban együtt töltött idő, az Úrra figyelő odaadásunkat valójában minket változtat meg, nem az Isten akaratát. Minket tesz egyre készségesebbé arra, hogy fölismerjük az Úr akaratát, s azonosulni is tudjunk vele. Végeredményben tehát nem azt történik, amit mi akarunk, hanem azt akarjuk, ami történik. Persze, száraz szavakkal leírva ez is csak logikai érvelésnek tűnik, de kezdjen el valaki hosszan imádkozni, s maga megérti, megtudja, hogy mit jelent az Úr Isten akaratához simulni. Hasonlóképpen vagyunk a szenvedéssel is. Míg csak egyedül a magunk szemszögéből nézzük, akkor azt látjuk, hogy ennek így nem sok értelme van. De ha Krisztussal együtt szemléljük, aki maga is vállalta értünk a szenvedést és kereszthalált, akkor Őbenne minden értelmet nyer. Megmagyarázni ezt igen nehéz, de megérteni mégis meglehet. Azt csak a (korabeli) protestáns teológia tanítja, hogy az ember életének végkimenetele már le van játszva, már tudható előre, hogy ki hová fog kerülni, A Katolikus Egyház azt tanítja, hogy az utolsó pillanatig is van még remény. Jézus bízik bennünk, hogy az utolsó pillanatban, amikor még döntést hozhatunk, akkor Őmellette fogunk dönteni. Adja Isten, hogy így legyen!
Szeretett Lelkiatya! Tanácsot szeretnék Öntől kérni. Van egy ismerősöm, aki nemsokára lesz 25 éves, és még mindig nem tudja, Isten milyen életre hívta Őt. Megfordult a fejében a papi hivatás is, nagyon nyílt, érzelmes személyiség. Tudna nekem javasolni valamilyen könyvet, amivel meglephetném a születésnapjára, ami segíthet neki az orientációban? Köszönöm, szeretettel és imával
Sok ilyen könyv van. Fölsorolok néhányat. Kiechle Stefan: Hogyan döntsek? Ciardi Fabio: Hogyan kövessem? Válasz Jézus hívására Hans Schaller SJ: Hit, hűség, hivatás (Ideál vagy túlzott elvárás?) Josef Maureder SJ : Arra tartunk, amerre tekintünk (Hivatást élni ma) Eamon Tobin: Segíts nehéz döntéseimben (? a mindennapi életben előforduló választásokban) Anselm Grün: Mit akarok? Cantalamessa Raniero: Szüzesség Luigi Giussani: Lehet így élni? 1. - A hit Luigi Giussani: Lehet így élni? 2. - A remény Luigi Giussani: Lehet így élni? 3. - A szeretet
Szeretett Lelkiatya! Lehet, hogy ez egy kicsit hosszabb írás lesz, valamint én Önnel már leveleztem erről Önnel, most mégis nyíltan szeretném ezt leírni, hogy mások is lássák. 23 éves vagyok, és szerintem kb. 10 éves korom óta nincs jó kapcsolatom édesapámmal. Egyszerűen fogalmam sincs, hogyan orvosoljam ezt, hogyan változtassak ezen. Édesapámnak egyszerűen nem lehet megfelelni. Nem szeretném őt leírni, hiszen ahogy a Szentírás is írja, szüleinket tisztelnünk kell, viszont szeretném egy kicsit ismertetni Őt. Úgy érzem, egyszerűen nem tudok neki megfelelni. Folyamatosan keres valamit, és minket leszid, leír adott dolgokért. Szerintem minden nap történik ilyesmi, ami néha óriási veszekedésekbe torkol. Valamint nem lehet neki megmagyarázni dolgokat, csak nagyon ritkán, folyamatosan védi a maga igazát, és úgy érvel, hogy mindig neki legyen igaza. Sajnos az alkohollal is vannak gondjai... Mielőtt Jézusnak adtam életemet, folyamatosan visszabeszéltem neki, és bűnös élvezetekben kerestem az apahiány űrét betöltő "szeretetet". Tettem néha próbákat egy jó viszony kialakítására, de nem ment. A mai nap pl. viszonylag jobb volt, együtt társasjátékoztunk, majd ő takarítani kezdett, én édesanyámmal és testvéremmel vacsorát készítettem később. A vacsorán jött a szidás, hogy nem segítek neki, és azt mondta nekem, hogy egyáltalán nem látszik rajtam itthon, hogy templomba járok. Ez szíven döfött. Vallási kényszerbetegséggel küzdök, folyamatosan rettegek a bűntől, próbálok Istennek mindenben megfelelni és másokat szolgálni, és úgy érzem nagyon jól megy az, hogy másokat többre tartsak magamnál, és ez a mondat szíven döfött. Annyiszor próbáltam már ezen javítani, de egyszerűen úgy érzem, nem megy. Édesapám lelkét is féltem, nagyon szeretném hogy Ő is üdvözüljön. Nem mondom, hogy tökéletes vagyok, és tényleg egyáltalán nem akarom őt leírni, annyira szeretném, hogy végre jó viszony legyen közöttünk. Nekem ez a kapcsolat akkora óriási sebeket okozott... Melyek a mai napig nem gyógyultak be. Fogalmam sincs mi az az apai szeretet. Fogalmam sincs. Annyira szeretném Istennel is ezt a szeretetkapcsolatot kialakítani, és egyszerűen nem megy, és úgy érzem ennek az egyik oka az, hogy nekem fogalmam sincs, mi az az apa-fia kapcsolat, hogy lehet ebben szeretet? Én is rengeteg dologban hibáztam, de nem tudom mit tegyek. 23 évesen úgy érzem magam, mint egy 17 éves gyerek, aki még mindig egy apát hajszol, aki végre megérti, vagy legalább elfogadja őt. Édesapám egyáltalán nem ismer engem, nem tudja miket szeretek, mit nem szeretek, mik a céljaim, stb. Annyit tudnék még erről írni, és úgy gondolom rengeteg ember tud velem azonosulni. Egyébként rengeteg dolgok köszönhetek neki, hiszen a napig Ő lát el, és nélküle valószínűleg nem lenne diplomám, nyelvvizsgám, és egy jó munkám. Lehet, hogy ez életem nagy keresztje, és életem végéig hordozni fogom az apa-fia kapcsolat sebeit, amit természetesen, ha ez az Úr akarata, készségesen vállalok, de ha tehetek bármit ezen sebek begyógyítására, és Isten is ezt akarja, azt is megteszem készségesen. Viszont megtanultam, ezeket a sebeket nem leragasztani kell, hanem begyógyítani, amire csak az Úr képes. Úgy érzem ezeket most ki kellett írnom magamból. Tényleg nem akartam Édesapámat megbántani, hiszen Ő jó ember, egyszerűen szerettem volna szemléltetni helyzetemet. A tanács mellé ha kérhetem, imádkozzon Édesapámért, Édesapám lelkéért. Szeretettel, Z
Kedves Z! Természetesen imádkozom az Édesapjáért és Önért is. Az, hogy 23 évesen világosan megfogalmazódik Önben, hogy a hiányosságai, beilleszkedési és egyéb nehézségei az Édesapjával való konfliktusaiból származnak, már igen nagy előrelépés a tudatosságban. Mondhatni, fél siker. Tegyük hozzá, bizonyára nem csak ebből fakadnak a nehézségek, de alighanem igaza van abban, hogy az édesapja viselkedése igen erősen meghatározó az Ön személyiségének formálódásában. Ez nagy lépés, tehát, az első nagy lépés a teljes leválás útján. Mert hogy ennek kell következnie. Lehet, hogy egy háztartásban élnek még egy ideig, de az élet rendje, hogy egyre kevésbé függjön a szüleitől, az édesapjától. Ezt a szálat nem drasztikusan kell elvágni, hanem egyre inkább fölerősíteni a többi kapaszkodót, emberit és kegyelmit egyaránt. Ma már, hogy milyen az Édesapja, ez egyre kevésbé számít. Önnek a saját életét kell élnie. Ami muníciót hozzá megkapott, azt látni kell, értékelni kell, ismerni kell a hiányosságokat, de az építkezés sohasem lehetetlen. Még ha emberileg úgy tűnne is, hogy kevés alapot kapott eddig a saját életének a fölépítéséhöz. Ezen nincs mit keseregni. Senkinek sem tökéletes az élete, mindenütt vannak erények és hiányosságok. Az már önmagában óriási eredmény, hogy Ön a hitben él, hogy Istennel meg tudja beszélni a dolgait. Ezért nagy hálát adjon az Úrnak! Legyen ugyanakkor tudatos ez az apától való elszakadás. Isten kegyelme mindenre képes. Ön nagyon szép fejlődésen megy keresztül. Egészen biztos, hogy az Úr Isten ezt folytatni akarja, és képes is rá, hogy folytassa. Ezzel akarjon együttműködni. Önnek már van egy másik Édesapja, egy sokkal hatalmasabb és erősebb, aki százszor megbízhatóbb, ezerszer jobban szereti Önt. Egyre jobban ebbe az égi Atyába akarjon kapaszkodni, Őhozzá akarjon hasonlítani. Az Ön nevelése már régen abbamaradt. Most már Önmagát kell nevelnie. Tegye meg bátran az ehhöz szükséges lépéseket!
Lelkiatyám, lehet e öntöl személyesen súlyos életvezetési problémában segítséget kérni? Egy elveszett fiatal
Előre jelzem, nincs elveszett fiatal, nincs elveszett élet. Az Isten mindnyájunkat megtart. Javaslom, hogy írjon a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre, s akkor bővebben is el tudunk beszélgetni, hogy mire is van Önnek szüksége. Addig is imádkozom Önért.
Tisztelt Lelkiatya! Megfigyeltem, hogy az elmúlt félévben a Jóisten többször is megadta, hogy valahogy érzékeljek ott, ahol nem vagyok, legutóbb pl. hogy hol van szabad hely a parkolóban. Ezek a megérzések váratlanul, rendszertelenül és maguktól kijelentésként jönnek, de csak akkor, ha a másik rá kérdez. Ilyenkor önkénytelenül/tudattalan kimondom, és magamat is meglepem vele. Miként kell helyesen viselkednem ezzel kapcsolatban? Hálát adok Istennek e csodáiért, de magam nem értem, miért adja, mi a rendelése vele? Szívből köszönöm válaszát.
Igen, vannak ilyen, un. parapszichológiai jelenségek, melyeket a lélektan nem tud megmagyarázni. Akár Isten ajándékának is tekinthetők, de csak akkor, ha nem akar vele az ember mások előtt tetszelegni. Ezért a legjobb nem is beszélni róla másoknak. Az ilyen különleges ajándékok azonban megkövetelik, hogy az illető törekedjék még szorosabb kapcsolatra Istennel. Akkor nem fogja elvéteni a helyes arányt, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítson e jelenségnek, illetve arra is lesz rálátása, hogy mikor használja ezt képességét mások megmentésének érdekében. Ne féljen tehát tőle, de nem is kell túlértékelni a jelentőségét. Nem kell vele foglalkoznia különösebben. S mondom, ha az imaéletét buzgóbbá teszi, akkor megadatik majd, hogy teljesen nyilvánvalóan érzékeli, mikor kell használnia mások javára, s mikor nem.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Azt szeretném kérdezni, hogy a Teofil (Isten kedveltje / Istent kedvelő) névnek van-e magyar megfelelője, mint ahogy Amadeus a latinban vagy Gottlieb a németben?
Nem tudok ilyenről. Görögkatolikus egyházunk liturgikus szövegeiben a püspöknek állandó jelzője az istenszerető. De ezt ilyenkor nyilván nem keresztnévnek veszik. A Teofil nevet azonban a magyarok is használják. Ismerek olyan családot, ahol a kisfiú ezt a szép keresztnevet kapta.
Kedves Lelkiatya! Hogy tartsak ki erővel testben és lélekben a sok teendő közepette? Ha érzem, hogy kész vagyok a szeretetszolgálatra pl. a családomért, a társamért, de tudom, hogy magam erre kevés vagyok? Hogyan fordulhatok az Úrhoz, hogy átsegítsen, erőt adjon? Hogyan adhatom magam Istennek annyira, hogy Ő maga ne csak részben, hanem teljesen hathasson általam: az Ő erejével, az Ő szeretetével, az Ő kitartásával és türelmes irgalmával? Szívből köszönöm az útmutatását.
Az első és legfontosabb, hogy dolgozza ki az állandó erőforrást, vagyis az Istennel való állandó kapcsolattartást. Enélkül bármilyen jó szándékkal és elszántásággal állna is készen a szolgálatokra, a lelkesedése előbb-utóbb alábbhagy, kedve elszáll, lelkesedése kimerül. Ha sok a teendője, akkor kínálkozik a logikus következtetés, hogy kevesebb időt fordítson az imádságra. Ez tévedés! Természetesen józan mértéket kell találni, de ha valóban nagy elszántsággal szeretné szolgálni családját, hozzátartozóit, akkor legalább napi egy órát szánjon az imádságra. Ez lehet napi szent mise vagy más szertartás is, Szentírás olvasás, más személyes imák, Jézus-ima, rózsafüzér, de még inkább a zsolozsma bizonyos részei. Nyilván lehet ennél többet is, de általában ennél kevesebbet szoktak. A második fontos lépés, hogy ebből az Istenkapcsolatból olvassa ki, hogy mi valójában az Ön teendője. Ne zárja le röviden ezt a kérdést, hogy ezt úgyis tudja. Imádságban, elmélyülésben keresse, kérje Istentől a világos látást, hogy mindig tudja, az adott helyzetben mit kell tennie. Ha ezt követi, akkor az erő is meg lesz hozzá. "Aki meghívott benneteket, az hűséges, és végbe is viszi" (1Tessz 5,24). Persze, ne mulassza el azt is kérni. Ha pedig néha ennek ellenére is nehéz, ne csodálkozzék, van, amikor a kitartásunk, a hűségünk az, amely közvetíti a kegyelmet és nem az éppen végzett munkánk hatékonysága. Isten kegyelme fogja hatékonnyá tenni a munkáját, az életét.
Kedves Lelkiatya! Elnézést kérek, hiszen nem lelki tanácsért fordulok most Önhöz... Római katolikus vagyok, és egy görög katolikus liturgikus szövegre bukkantam, amit magyarul kell értelmesen visszaadnom. Mit jelent, Önök hogy éneklik ezt az antifónát (magyarul)? (Szent András antifóna) ?O bona crux, diu et jam concupiscenti animo preparata; securus et gaudens venio ad te; ita et tu exultans suscipias me, discipulum ejus qui pependit in te.? Jól értem, van annak értelme, hogy ezt a péntek előestéjén, csütörtök este, nyitott ajtóknál kell énekelni, és arra fordulni, amerről jönnie kell???? (Honnan "kell jönnie" - a Keresztnek??? ) Hálával előre is a válaszért!
Minthogy ehhöz kevéssé értek, megkérdeztem egy nálam jóval tájékozottabb és nagyobb tudású atyát. A következőt válaszolta. Ez nem görögkatolikus liturgikus szöveg, hanem Szent András latin zsolozsmájából való (a zsinat előttiből) , a vesperás Magnificat-antifonája (úgy tűnik, a szövegből kimaradt egy szó; persze, az is lehet, hogy ez egy másik szövegváltozat). Én így ismerem: O bona crux, diu desiderata, et iam concupiscenti animo praeparata: securus et gaudens venio ad te, ita et tu exsultans suscipias me discipulum eius, qui pependit in te. "Ó, drága Kereszt, régóta vágyom már rád, most pedig, hogy készen állsz számomra, lelkem feléd kívánkozik; nyugodtan és örömmel jövök hozzád, te pedig ujjongva fogadj engem, mint annak tanítványát, aki rajtad függött." A Szent András cselekedeteit és halálát elbeszélő (apokrif) akták szerint, melyből több verzió is fennmaradt, az apostol, amikor a kereszt elé vezették, ezekkel és más hasonló szavakkal üdvözölte szenvedésének eszközét. A mai zsolozsma (a római katolikus) is idéz ebből a keresztet magasztaló beszédből: Üdvöz légy, dicsőséges kereszt! Egykor Krisztus, az én Mesterem függött rajtad, most fogadd az ő tanítványát!
Tisztelt Lelkiatya! Nem tudom, hogy ebben a rovatban lehet-e imát kérni. Ha igen, kérem, imádkozzon egy rokonomért, aki súlyos betegségben van. Tisztelettel és üdvözlettel: Anonim.
Természetesen imádkozom az Ön szándékáért is. Amikor válaszolok, akkor is mindig imádkozom a kérdezőért és a helyzetéhez kapcsolódó személyekért is. Segítse és áldja az Úr Mindnyájukat!
Tisztelt Lelkiatya! Miért van az, hogy a nagy lelkek olykor úgy tesznek, hogy az mások szemében elsőre butaságnak, nevetségesnek hasson? Néri Szent Fülöpről is olvastam, hogy olykor tréfával élt és nem zavarta, hogy nevetnek rajta, olykor maga is mintha szándékkal hagyta volna, hogy félnótásnak nézzék. Ez vajon védekezés? Lehet titkolása a lélek mélységének? Szolgálhat-e arra, hogy Isten iránti legbensőbb viszonyukat/rajongásunkat vagy mély megindultságunkat az értetlenkedők előtt olykor ezáltal, magunkban titokban tartsuk? Szabad ilyet tenni? Ha igen, mikor? Válaszát szívből köszönöm.
Ez nagyon érdekes kérdés. A Keleti Egyház, főként Oroszországban ismeri és nagy becsben tartja a Krisztusért balgatagokat, akik a még erősebb Krisztus-követés miatt oktalannak, félkegyelműnek tettetik magukat. Ennek több összetevője is van. Ehhöz igen nagy alázat kell, és ezen alázatgyakorlat mélyítheti az Istennel való kapcsolatát. De az emberektől kapott gúny és megvetés még inkább késztetheti arra az illetőt, hogy ne az embereknél keressen megerősítést, hanem egyedül az Istennél, aki ismeri a belső világát. Aztán van, aki azért vállalja ezt a balgaságot, mert föl akarja hívni a figyelmet arra, hogy az emberek ne a világ tetszését keressék. Ehhöz hasonló lehet Néri Szent Fülöp esete, vagy más, hasonló szent magatartása, akik egyáltalán nem törődnek azzal, hogy ki mit gondol róluk, Nem föltétlen a megbotránkoztatás a céljuk, hanem az a hiteles magatartás, amely nem törődik az emberek véleményével. Ilyet szabad tenni, sőt, érdemes is törekedni arra, hogy az emberek véleménye minél kevésbé befolyásoljon a tetteimben, döntéseimben. Ne az embereknek akarjak tetszeni, hanem az Istennek. S ha ez valamikor nem esik egybe, akkor mindenképpen az Isten szándékát válasszam, ne az embereknek megfelelés elvárását.
Dicsőség J K ! Arra lennék kíváncsi, hogy hogyan vélekedik arról, hogy az utóbbi időben egyre jobban az érződik az egyházközségben, hogy az atyánk egyre kevesebbet foglalkozik híveivel, szinte leépít. Emellett viszont más irányú elfoglaltságára bőven akad ideje. Ez jó így ? Helyes ??? Válaszát várva ,tisztelettel ! Anonim
Tanácsom, hogy előbb beszélje meg ezt néhány személlyel az egyházközségből, hogy valóban így van-e, nem csak rosszul érzékeli a helyzetet. Ha ez többeknek is a meglátása, akkor semmiképpen se hagyják így a dolgot. Szólítsa meg az atyát, és mondja el neki ezt a meglátását. Ez nem tűnik könnyűnek, de mindenképp meg kell tenni. Különben részeseivé válnak az Egyház hanyatlásának. Előtte, persze, alaposan imádkozza meg a találkozást. Ha az atya nem veszi komolyan a figyelmeztetést, akkor újra keressék föl, most már ketten-hárman. Ha ezt sem veszi komolyan, akkor értesítsék az esperest vagy akár a püspököt is, de erről mindenképpen előtte tájékoztassák az atyát is. Ez így becsületes. S természetesen mindeközben nagyon imádkozzanak érte, hogy a Lélek vezesse a gondolatait. Mindig van remény a megtérésre, a jobbra fordulásra, ne adják föl ezt reményt. De hogy valóban be is következzék, ezért Önöknek is tenniök kell. Persze, ami a legtöbb, az érte mondott imádság.
Kedves Lelkiatya! Római katolikus vagyok,de az egész gyerekkoromban helyi sajátosságok miatt (kis falu stb.) úgy éltem ,hogy szinte évente 1-2 x volt latin rítusú szertartás a többi bizánci volt. Most 43 évesen tanulom a "saját" szertartásomat,bár az előzmények miatt( a nagymamám görögkatolikus volt) inkább a görög katolikus templomokban érzem magam otthon. Hiába tudom már a latin szertartás szövegét is,nem érzem magam otthon,nem kapom meg azt az összetartozás érzést ,azt a megnyugvást,mint egy bizánci szertartáson. Otthon görög katolikus imakönyvből imádkozom,mert sokkal jobban megérint. Próbálom erőltetni a keresztségben kapott rítus megismerését,de a szívem mégis inkább a keleti szertartás felé húz. Baj ez? Mit tegyek? Járhatok rendszeresen bizánci szertartásra? Anikó
Más esetek is vannak arra, hogy valaki nem a saját rítusában nő föl, s ezért lelkéhez közelebb érzi a másik rítust. Akár görög- akár római katolikusról van szó. Semmi rossz nincsen abban, ha Ön görögkatolikus szertartásokra jár. Javaslom, hogy az egyházközségi hozzájárulást a római katolikusoknál fizesse be ? ezen túl, persze, a görög egyházat is támogathatja, de kötelessége mégis a római katolikus felé van ? és járjon arra a szertartásra, ahol jobban tud imádkozni. Ez ugyanis mindennél fontosabb.
    ... 2 3 4 5 6 
7
  8 9 10 11 12 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016