Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi hét meg négy? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Kedves Lelki Atya! Én írtam Önnek helyes Istenkép kereséséről. Segítségét szeretném kérni a gyászban való krisztusi vigasztalódásról, hogyan tudjuk elengedni szeretteinket, mit tanít KRisztus a gyászolásról, abból való kijövetelből, vigasztalódásról? Hogy tölti meg szeretettel az üres, hitevesztett szíveket a gyászban? Köszönöm előző levelemere a szívből jövő választ olvasgatom az Evangéliumokat, kérem magyarázza el nekem a kereszt értelmét, a vigasztalódást mélypontok idején. Az Úr Krisztus áldja meg az Ön tiszta szívét, és vigasztaló válaszát, levelét. Ahogy Krisztus írja: "Boldogok ,kik sírnak, mert megvigasztaltatnak". Hiszem a vigasztalódást egy magabiztos lelki vezetés mellett, hisz egyedül nem száradnak fel a gyászolók könnyei. :( Az Ön segítségét kérem hogy újra megtaláljam a Világosságot. Ámen!
Krisztus Urunk azzal vigasztalt minket, hogy magára vette szenvedéseinket. Legtöbbször nem a szavakkal, tanításokkal tudunk segíteni a fájdalomban, a gyászban, hanem az együttérzéssel, amelyet kifejeznek a szavaink. A megosztott fájdalom enyhül (míg a megosztott öröm sokszorozódik! - ez érdekes igazság). Azzal tudjuk legjobban megosztani fájdalmunkat, aki maga is átéli azt. Márpedig Krisztus Urunk maga átélte minden szenvedésünket. Nincs olyan bánat vagy fájdalom, amit ő ne ismerne, amit ő maga is át ne élne. Amikor az egyetlen fiát gyászoló asszonynak azt mondta: "Ne sírj!" - e két szóval a teljes együttérzését át tudta adni. Ha más mondja ki ugyanezeket a szavakat, az nem jelentett volna olyan vigasztalást. Ezért egyedül Krisztus tud minket valóságosan megvigasztalni. Mondja el neki a fájdalmát a templomban, ahányszor csak jólesik. Őt ugyanis nem tájékoztatnunk kell a bánatunkról, hisz mindent tud rólunk, ismeri minden vágyunkat is. De amikor kimondjuk ezeket, kipanaszkodjuk magunkat neki, ezzel azt is igazoljuk, hogy bízunk abban, hogy meghallgat, hogy együtt érez, hogy velünk van. Ezért esik jól a templomban - vagy akár másutt is - elsírni bánatunkat az Úrnak. Tegye ezt gyakran, szégyenkezés nélkül! S amikor már elégszer elmondta, amikor eltelt a megfelelő idő, akkor a bánat enyhülni fog, sőt, egészen el is tűnni. Hiszen az élet megy tovább. A keresztnek is Krisztus Urunk adta meg, adja meg az értelmét. Önmagában a kereszt egy szörnyű bitófa, mint az átvitt értelmű kereszt, a szenvedésünk is önmagában egy szörnyű valóság, semmi több. De Krisztussal minden átalakul. Krisztussal értelmet kap minden szenvedésünk. Még akkor is, ha éppen akkor, a fájdalom tüzében ezt nem látjuk, nem értjük. De itt is az a fontos, hogy hiszek-e Istenben, hiszek-e jobban mint a saját előérzeteimben, a saját gondolataimban. Azok ugyanis a szenvedés idején kegyetlenül le tudnak húzni minket. Annál csak egy lehet erősebb, az Istenbe vetett hitünk és bizalmunk, hogy ő kézben tartja egész életünket, beleértve a keresztjeinket is. Befejezésül javaslom még, hogy olvassa el a 2Kor 1, 3-7 verseket. Nagy vigasztalást fog adni. Természetesen imádkozom is Önért, hogy krisztusi vigasztalást találjon.
Kedves Lelkiatya! Elszoktam járni egy tőlem idősebb asszonyhoz aki anyám lehetne.Néha mikor felszaporodik nála a munka elhiv,hogy besegitsek neki, azt ki is fizeti, bár szivesen megcsinálnám ingyen is, De amúgy is elszoktam járni hozzájuk időnként beszélgetni vele,mivel ő mindig mondogatja is,hogy nincs sok dolga,van gonda lábaival, igy jobban a benti munkát végzi.Örül ha elmegyek,mert jól eltudunk beszélgetni szoktunk együtt imádkozni is.Megvitani,megbeszélni dolgokat.Először azt vettem észre,hogy a menye meg a veje,akik a mellettük lévő házakban laknak egyikük balról, másikuk jobbról ezt nem nézik jó szemmel.A veje általában nem köszönt, a menyével is előfordult,de nála inkább egy távolságtartást figyeltem meg. Ezek nem egyszeri alkalmak voltak.A lánya nem ő az én korosztályom ő örül ha elmegyek, barátságos.Az utóbbi időben azt vettem észre,hogy mintha af érjét is zavaraná. Múltkor is mondta a feleségének amikor ott voltam,hogy nem öntött ki valamit az állatoknak.Most utóbbi alkalommal szintén azzal kezdte mikor belépett,hogy ki kellett volna önteni valamit az állatoknak, meg nincs a csirkéknek vizük.Mondta is az ismerős asszony ,hogy szerinte lódit a férje. Majd pár perc múlv azt mondta vendégeik lesznek hamarosan,az illető öccse és fia ment volna hozzájuk.Azt mondta az asszony csak maradjak ők ugyis inkább a férjéhez jönnek.Ez rosszul érintett mert én is egy vendég voltam ott.Kicsit késöbb kihivta a feleségét,hogy valamit kérdezzen töle, ami hallható volt és nem volt semmi extra dolog.Ott voltam még egy rövid ideig,hogy ne tűnjön úgy,hogy megsértődtem és elmegyek,de lehet rögtön elkellett volna jönnöm. Nem értem mi a gond velem.Nem járok oda napi szinten,még csak hetente se mindig.Jobbára hét hetente havonta megyek.Az igaz egyszer kétszer hosszabb ideig belemerültünk a beszélgetésbe, de az sem volt úgy mindig.Ha láttam volna az asszonyt feltarom elmentem volna. A jó szándéka mellett ő elág erélyes személyiség tudom mondta volna ha nem ér rá vagy feltartom.Nekem ő kicsit olyan mintha anyám lenne és jó tanácsokkal lát el munkával, emeberrekkel kapcsolatban.Sokat segit minden tekintetben,igyekszem én is segiteni neki ahol tudok, amire megkér.Azelőtt még állandó munkám volt szinte csak évente néhány alkalommal mentem el hozzájuk.Azt akkor szóvá is tette,hogy igérem és nem megyek.Most hogy több az idöm többször eljutok,de igyekstzem mértéket tartani.Főleg ezután az eset után nem tudom,hogy vislekedjek,menjek-e még látogatóba?Éreztem,hogy a férjét zavartam mikor hazaért. Másik dolog ehhez kapcsolodoan,nem értem miért van az ha én vagyok ott valahol akkor előttem simán utalnak rá,hogy vendégük lesz, ezt sok helyen tapasztaltam.Vagy ha szól a telefon hosszan beszélgetnek,mikor én hivtam ezekből a személyekből valakit lelettem patintva mondván vendége van.Ha a barátnői társaságban ahol 3an vagyunk barátnők ha én hivom az egyiket nem jön,mert azt mondja rosszul érintené amásikat. Ők ketten viszont találkoznak, az nem baj ha én kimaradok. Ugy érzem ledegradálnak mások. Ez sziven üt.Önnek mi a véleménye tanácsa ezzel kapcsolatban? Válaszát előre is köszönöm! JJ
Nem könnyű helyzet ez, amikor az egyik ember szívesen veszi a jelenlétét, sőt, szinte kéri, a másik ember viszont nem szívesen veszi. Javaslom, hogy bátran szólítsa meg az illető férjét, kérdezzen rá, hogy esetleg nem szívesen látják itt. Érdemes őszintén megbeszélni az ilyen helyzeteket. Ha elmondja a kifogásokat, ahhoz lehet igazodni. Ha nem mond kifogásokat, akkor is azt javaslom, hogy kicsit ritkítsa a látogatásokat. Nagyjából úgy, mint régen. Azon nem kell megütközni, hogy az Ön jelenlétében beszélgetnek más vendégekről. Valószínű, Önre már nem is úgy tekintenek, mint vendég, hanem mint állandó látogató, akivel közvetlenebb viszony is megengedett. Én így érzékelem a leírt helyzet alapján. Úgyhogy ennek inkább csak örülhet. Arra mindig figyelnünk kell, hogy ne legyünk terhesek mások számára, ugyanakkor mégis legyünk nyitottak, ha szükség van ránk, szívesen álljunk rendelkezésre. Ez az élet alaptörvénye: nem magunknak élünk, hanem mások szolgálatára.
Kedves Lelkiatya! Emese nevű kérdezőnek a görögkatolikus Liturgia megértéséhez még ajánlanám Gogol: Elmélkedések ay isteni Liturgiáról c. könyvet. Szeretettel: Marika
Köszönjük szépen. Valóban, ez is nagyon hasznos olvasmány ebben a kérdéskörben.
Tisztelt Lelkiatya! Elég intim kérdés, de az éjszakai magömlés bűnnek számít? Felhagytam az önkielégítéssel, viszont néha emiatt előfordul. Főként akkor kellemetlen ha nem otthon alszom vagy ha kölcsönveszem édesapám ruháját és abban alszom. Ilyen esetekben mindig hatalmas bűntudatom van, de nem tudom, meg kell e ezeket gyónni hiszen ez egy akaratlan tett.
Ez természetes biológiai folyamat, ezt nem kell meggyónni. Még akkor sem, ha esetleg érzéki tartalmú álmok kapcsolódnak hozzá. Ez teljesen akaratunkon kívüli dolog. A vele járó kellemetlenségeket, nincs mit tenni, viselni kell.
Tisztelt Lelkiatya! Nem értem ezt a világot, az embereket. Habár még viszonylag fiatal vagyok, de azért megéltem már pár dolgot, illetve teszem a dolgom amit kell. Azt nem értem meg, hogy az emberek miért ilyen panaszkodóak. Állandóan panaszkodnak, ha esik az eső, azért, ha nem, akkor azért, ha meleg van azért, ha hideg van azért, ha esik a hó, azért, ha nem azért. Sosem jó az embereknek semmi, csak mindenben a negatívat látják, mintha mindig azt keresnék, mikor tudnak panaszkodni. Meg annyira el vannak kényelmesedve a mai emberek, hogy ne kelljen még egy gyufát se meggyújtani. Erről is mindig panaszkodnak az emberek, hogy jaj, ezt is meg azt csinálni kell. Nem jobb lenne inkább örömmel végezni a dolgunk, és hálát adni hogy megtehetjük. Gyakori mondás az emberektől, hogy mit kínlódsz ezzel meg azzal. De én szeretek "kínlódni" azzal hogy fával begyújtok, hogy megsütök valamit, hogy megetetem a jószágot, hogy kitakarítom a lakást, mert hálát érzek hogy megtehetem ezt, és látom az eredményét. Persze ha van időm, de ha nincs időm, akkor meg elfogadom hogy most nincs időm, és lejjebb adok, de nem zsörtölődök égre világra, hogy én nem kínlódok, hanem csendben maradok. Nem szeretnék olyan lenni később se, remélem az élet nem tesz olyanná. Olyan felesleges idő meg energia pocsékolás ez a panaszkodás szerintem. Meg szerintem Istent is szomorítjuk ezzel. Ön mit gondol erről? Tisztelettel: H.
Kedves H.! Abban teljesen egyetértek Önnel, hogy "felesleges idő meg energia pocsékolás ez a panaszkodás". Ehhez talán még azt a bölcsességet érdemes hozzátenni, hogy nem érdemes az emberek ilyetén gyarlósága miatt sem bosszankodni. Sajnos, így van, ahogy mondja, nagyon elkényelmesedtünk, és nagyon sok ember észre sem veszi, milyen jelentéktelen apróságok miatt panaszkodik. Ahelyett, hogy örülne az életnek, hálát adna azért, amije van, amit kapott, s nem azon keseregne, ami hiányzik neki, amit nem kapott meg. Ám látva az emberek ezen gyöngeségeit, a mi dolgunk mégis az, hogy ezzel se sokat törődjünk. Éljük hálával és örömmel a magunk életét, s ezzel hátha másokra is tudunk hatni, hogy vegyék észre ők is az életük számtalan szépségét. Mindenesetre ezzel a magatartásunkkal sokkal jobban tudjuk segíteni őket ebben az irányban, mint azzal, hogy szomorkodunk a panaszaik sokasága miatt.
DJK! Kedves Lelki Atya! Egy éve írtam Önnek több dologgal kapcsolatban, amikre szívet átmelengető, lelket felemelő válaszokat kaptam Öntől. Ezek közül egyik volt az Édesapám "féltése", az érte való aggódás. Dióhéjban az volt a fájdalmam, személyes kudarcom mondhatni, hogy az Apuval "nem beszéltünk egy nyelvet". Félreértés ne essék, végtelenül hálás vagyok a Jóistennek az Apukámért, csak ellentétben a család többi tagjával, az Apunak eddig a templomba járás és a hitélet az évi két misében (Húsvét, Karácsony) és a család Máriapócsra fuvarozásában (és az ottani misén való részvételben) merült ki. Hiába hívtuk vasárnaponként nem jött, mint egy makacs kisfiú körülbelül úgy viselkedett. Mindeközben persze a napi gondok, feladatok és munkahelyi stressz őt sem hagyta nyugodni, de mindig azt láttam rajta, hogy "Na majd én" és "Ki ha én nem?". Valahogy minden mozdulatából, minden problémával szembeni megoldásából hiányzott az a bizonyos "Plusz egy fő". Féltettem, és igen még ma is féltem, mert habár egy igazi szuperapu, jó fizikumú, kedélyes, egészséges (Hála Istennek) a lelke mégis...azt valahogy mégis nagyon féltem... Engedje meg Lelki Atya, hogy Önnek és a kedves Olvasóknak beszámoljak ezzel kapcsolatban egy csodáról. Csodának mondom, mert életemben talán először volt ennyire kézzel fogható, szemmel látható az Isteni végtelen gondviselése! A Megbocsátás Napján részt vettem lelki beszélgetésen/gyónáson. Egy számomra korában ismeretlen atyához irányított a mi Urunk, akivel közel másfél órán át beszélgettünk. Többek között Édesapám féltése volt megint a legnagyobb "falat", mert mint már említettem, személyes kudarcomnak éltem meg, hogy az egyik legkedvesebb családtagomat nem hívom templomba..nem erősködök vasárnap reggel, hogy de igenis menjünk EGYÜTT...nem fordítok kellő időt a Vele való lelki közösség kialakítására..ami számomra bűn, mert hagyok egy hozzám ilyen közel álló embert a világban sodródni? Nem adok neki sor(s)vezetőt? Nem segítek neki? Sándor atyával nagyon sokat beszéltünk erről, "férfiasan" még sírtam is, pedig a gyónásnak nem erről kellene szólnia, de én annyira nagyon bántam ezt! Persze, sok minden van egy Budapestre került közel harminc éves felnőtt nő életében, ami "nagyobb bűn", de ez igazán fáj. Belül, nagyon. Mindeközben, míg én a 14. kerületben imádkoztam Édesapámért, és hallgattam Sándor atya tanácsait a jövőre vonatkozóan, és hogy miként javasolja az Apu bevonását a családi hitéletbe, otthon, Hajdúböszörményben Anyu fogta Apu kezét, és magával vitte az otthoni Megbocsátás Napjának rendezvényére, és részt vettek az előadásokon, imákon. Valami ebben a csodálatos világban, valami mindennél nagyobb történt ott, ahol mi még nem jártunk és amit még nem ismerünk, ugyanis vörösre sírt szemekkel hazaérve, a lakásba betoppanva és a wifire kapcsolódva a következő facebook messenger üzenet várt engem és az öcsémet egy csoportban megcímezve, amit az Apu hozott létre: "Legközelebb a reggeli misére is megyek drága gyermekeim csók Apa" Azóta együtt járnak a vasárnap reggeli Szent Liturgiára és már nagyon várom a Karácsonyi misét, ahol egy padban ülhet a család apraja nagyja és egymás kezét fogva, teljes szívből mondhatjuk, hogy "Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod" Köszönöm, hogy elmondhattam, és szívből kívánok áldott, békés Ünnepi lelki felkészülést mindenkinek. B.
Kedves B.! Köszönjük, hogy megosztotta velünk ezt a fontos tapasztalatot. Mindnyájunk megerősítésére szolgál. Jelet kaptunk, hogy nem hiábavaló az imádság, hogy Isten kegyelme jelen van az életünkben.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Egy engem nagyon nyugtalanítü kérdésben kérem a tanácsát. A környezetemben lévő keresztény értelmiségiek körében egyre elterjedtebb a szalonzsidózás (érdekes módon mások körében ezt nem tapasztaltam). Akik nem zsidóznak, azok is elnéző mosollyal hallgatják, "nem kell vele foglalkozni"- mondják. Még papoktól is hallottam már ezt (zsidózást is). Tudom, mindenkinek más a politikai meggyőződése, a kereszténység nem húz ránk egységes "formaruhát", de szerintem van olyan vélemény, ami már nem megengedhető. Lelkiatya mit tanácsol, mit tegyek, ha a társaságomban zsidózni kezdenek?
Egy másik kérdéssel kezdem a válaszom: Mit tegyen egy keresztény ember, ha a jelenlétében káromkodnak? A helyzettől függ, hogy érdemes-e szólni. Általában jobb, ha nem szólunk rá a másik (felnőtt) emberre, nem a mi dolgunk a többi embert kiigazítani, de ha mégis valamikor szólnunk kell, akkor az a káromkodás. Bár itt sem kéri tőlünk az Úr, hogy legyünk védőügyvédjei, mégis a jóérzés azt diktálja, hogy ne hagyjuk szó nélkül. Ám ennek ellenére is lehet olyan helyzet, hogy mégis jobb nem szólni. Például, ha egy még cifrább káromkodást váltunk ki vele. A zsidókat, cigányokat, románokat (csak akiket leggyakrabban szoktunk) szidni egyáltalán nem keresztény magatartás, mindig tartózkodjunk ettől. De erre másokat figyelmeztetni csak akkor érdemes, ha a megszólalásunk remélhetően meghozza az eredményt. Ha csak a magam méltatlankodása vezet abban, hogy szóvá tegyem a dolgot, akkor én is hibát követek el: lehet, hogy nem zsidózom, de ítélkezem, önkéntelenül is lenézem azt, aki ilyet tesz.
Kedves Lelki Atya! Elnézést, de egyáltalán nem lelki, hanem nagyon is gyakorlati kérdéssel fordulok Önhöz, remélem, nem baj: Hitemet gyakorló római katolikus vagyok, de alkalomadtán részt veszek görögkatolikus szent liturgián is. Nagyon zavar, hogy nem értem a szertartás minden egyes részletét, s összevetve a latin rítusú liturgiával, a szentmise egyes imádságai, s annak szabályai teljesen beazonosíthatatlanok számomra. Nagyon szeretném megismerni és megérteni a lényegi különbségeket, hogy tudatosabban és felszabadultabban kapcsolódhassak be a görögkatolikus szertartásba. Milyen (tan)könyveket ajánl, miket szerezzek be, mit olvassak el? Köszönettel: Emese
Kedves Emese! Épp nemrégiben látott napvilágot egy egyszerű kis könyvecske, Baán István: Uram, tehozzád kiáltok. Igaz, ez nem részletesen a Szent Liturgia részeit mutatja be csupán, mégis sok fontos támpontot ad a görögkatolikus liturgia megértéséhez. Jó szívvel ajánlom, sok mindent meg fog érteni belőle. Ha még ezek után is maradnak kérdései, jobb, ha valamelyik görögkatolikus atyával közvetlenül veszi föl a kapcsolatot, de természetesen én is szívesen segítek ezen a fórumon keresztül.
Kedves Lelki Atya! Segítséget szeretnék kérni, hogy visszakapjam a tiszta lelkiismeretem. Református vagyok, úgy élek, mint aki mintha még az evangéliumokról se hallott volna. Kérem segítsen egy egészséget képet kapni Isten szívéről, mely szeret és eltörli a bűneinket feloldoz a bűn terhétől. Sasjnos rossz Istenképet kaptam már kisgyerekkoromban a bűneset, eredendő bűn példáján, mely szerint az én bizonyára rossz Istenképem alapján sose tudjuk azokat a bűnöket kiengesztelni egyedül, valójában mi is Isten terve az emberrel, gondolom, nem az, hogy egy életen át vezekeljen a felmenői bűnei, rossz döntései miatt, melyben úgy érzem nem mi vagyunk a hibásak, elég nekünk a saját bűneink miatt felelnünk. Tehát egy plusz terhet, egy indokolatlan(nak tűnő) bűntudatot érzek már gyerekkorom óta, mely oly sötétségbe vitt le hogy a kisgyerekkorban még meglévő életszeretetemet már akkor elvesztettetm és azóta is szenved a lelkem. Sajnos mindezek után annyira befeketedett a lelkem hogy képtelen voltam Jézus kereszthalálát, bűneinktől való szabadítását lelki füleimmel s szívemmel meghallani. Kérem adjon egy új, egészséges, tiszta lelkiismeretet adó IStenhitet, mert keresem az Urat csak fájó, sajgó lelkem elveszettnek éreztet engem, hiába vagyok felnőtt nem találtam meg KRisztus szeretetét, ő vajon megtalált engem? Kérem szóljon a szívem mélyéhez hogy megismerjem Isten, Krisztus szeretetének erősségét és az Ószövetség szerinti haragjának elmúlását. Ámen. Köszönöm válaszát hogy ne temessem el magam egy hamis Istenkép miatt, hanem jöjjek ki a lelki gödörből Krisztus szíve alapján. ÁMEN! Segítségért kiált elveszett szívem. Mielőbbi válaszában bízva, mert tudom olvasva a kérdéseket, hamar válaszol :)
Kedves Testvérem! Ön már most nagyon sokat tud az Úrról. Azzal, hogy belátja, nem helyes az Isten-képe, ezzel azt is elárulja, hogy érzi, tudja, van egy helyes kép is. Hogy pedig levelét megírta, ezzel pedig azt igazolja, hogy mennyire nagy erővel keresi is ezt a helyes képet, amely teljes egészében azonos Vele. Tehát Ön szíve mélyéből Istent keresi. Bárcsak ilyen lelkületű volna minden keresztény ember! Fölismerte az is, hogy sok torzulás történt az életében. Valamelyest látja is, hogy mik voltak ezek, egyrészt a családi körülményeiben, másrészt pedig a saját tetteiben. Igaz, hogy ez utóbbit nagyon fölnagyítva látja, de még azt is tudja, hogy ez sem helyes. Tudja, hogy nem szabad másban keresnünk a hibát, másra tolni a felelősséget, de tudja azt is, legalább ekkora hiba, ha a magunkét túlozzuk el. Ön tehát nagyon sokat tud már ezekről az igazságokról. Nyugodtan mondhatom, csupán egy paraszthajszál választja el Önt attól, hogy fölismerje, milyen is az Isten, hogy kicsoda Ő. Persze, azt is tudnunk kell, hogy Istent megtalálni, azt az igazi képet, amely valóban azonos Ővele, majd csak akkor lesz lehetséges, amikor már nem csak tükör által homályosan látunk (1Kor 13,12). De újabb és újabb lépéseket kell tennünk, küszöböket kell átlépnünk, hogy legalább közelítsük azt, hogy egyre közelebb kerüljünk Hozzá. Erre a mostani küszöbátlépésre vágyakozik most Ön. Még azt érdemes mindehhöz hozzátenni, hogy az Isten-képünk szorosan összefügg az én-képünkkel. Önmagunkról is helyes képet kell találnunk ahhoz, hogy Istent helyesen tudjuk látni - már amennyire lehetséges. Minden bizonnyal ezen a téren is szüksége van Önnek bizonyos gyógyulásra. Mit is tegyen, hogy átlépje ezt a küszöböt, és önmagára és az Istenre találjon? Még azt is helyesen mondta, hogy távol érzi magát az Evangéliumtól. Nos, hát induljon el ebben az irányban! Vegye kézbe újra az Evangéliumot! Olvassa el Máténál a Hegyi beszédet (5-7. fej), Lukácsnál a példabeszédeket (8-12. fej.), Jánosnál a búcsúbeszédet (13-17. fej.), meg Szent János levelét (1Ján lev.). Ezek olyan gyönyörű szövegek Isten végtelen szeretetéről, hogy majd nem győz betelni velük. Annyit tegyen csak, hogy minden egyes alkalommal, amikor kézbe veszi a Bibliát, előtte kéri a Szentlelket, hogy nyissa meg az értelmét és a szívét, hogy az éppen abból szóló napi üzenetet meghallhassa, a szívébe zárhassa. Mondom Önnek, Testvérem, hamar rá fog találni az Életre. Természetesen imádkozom is ezért, imádkozom Önért.
Kedves Lelkiatya!Nincs rálátásom arra,hogy a Hatalom kártyái,vagy valami ehhez hasonló,mennyiben károsítja a fiatalok gondolkodásmódját?Esetleg függőség is kialakulhat? ha ez veszélyes,fel kellene hívni rá a figyelmet! Köszönöm fáradozását!Imával:János
Amennyire sikerült utánanéznem, valóban nem csak ártatlan játékról van szó. Illetve, önmagában én annak ítélem, nem vélem, hogy gonosz szándékkal hozták létre. De a játékszabályok, a célkitűzések nem éppen keresztényiek, az egyszer biztos. Amikor az a cél, hogy a másik fölé kerüljek, hogy elvegyek tőle annyi életet, amennyit csak tudok (ezek szerint több van?), ezek nem segítik az Isten teremtette rendezett világ józan értékelését. De nem találtam a világhálón sem más fórumon olyan figyelmeztetéseket sem, amely erről a játékról bárkit is erőteljesen le akarna beszélni. Igaz, épp ez az, amit Ön is hiányol. Nem tudok hát megnyugtató választ adni. Szerintem nem érdemes ilyen játszmákba belemenni, de annyira nem látok bele ebbe a kérdésbe, hogy szilárd meggyőződéssel adhassak véleményt róla.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Azt szeretném megkérdezni,hogy a mi Egyházunkban,miért nincsen hagyománya a rorátéknak?Annyira szép készülődés Karácsonyra. Köszönettel:Magdolna
Kedves Magdolna! Az elnevezés magában foglalja a választ. Azért nevezzük az adventi hajnali miséket roraté-nak, mert ezen misék introitusának kezdőszavai így hangzanak: Rorate caeli desuper..., ami azt jelenti: Harmatozzatok egek a magasból... A bizánci Liturgia e tekintetben teljesen más szerkezetű, ott nincsen ilyen introitus, kivált nem latin nyelven. A keleti hagyomány más lehetőségeket kínál a karácsonyi készületre. Eleve a karácsonyi előkészületet is nem adventi vasárnapok és hetek építik föl, hanem együttesen 40 nap, amely összesen hat hetet ölel föl. Viszont ilyen értelemben a vasárnapoknak sincsen olyan nagy jelentősége, mint a négy adventi vasárnapnak. A böjt kap nagyobb hangsúlyt, és a zsolozsmákban jelenik meg jobban Krisztus születésének az ószövetségi előkészülete. Ebben illeszkedik bele aztán a két utolsó vasárnap kiemelése, az Ősatyák és az Ószövetségi szentatyák vasárnapja. Látható, tehát, hogy sok ponton eltér a két hagyomány, Mindkettő szép és gazdag, de keverni őket nem érdemes.
Tisztelt Lelkiatya! Ismét szeretnék az aggályossággal kapcsolatban szeretnék írni Önnek, és most elsősorban a kedves olvasóknak is. Mostanában nagyon erősek voltak a félelmeim, és folyamatosan úgy éreztem, hogy súlyos bűn alatt állok. Tegnap voltam, gyónni, de azonnal bűnösnek éreztem magam és ma ismét elmentem gyónni, egy Adventi lelki nap keretein belül. Elhatároztam, hogy beszélek kényszereimről és aggályaimról a gyóntató atyával, ami nagyon nehéz volt, de adott nekem néhány nagyon fontos tanácsot amit most szeretnék megosztani, hátha valakinek segítségére lesz. Először is, azt mondta, hogy a súlyos bűn csak az lehet, aminek tényleg súlyos a tárgya. Tehát sokszor követünk el bűnt, de a súlyosnak tényleg súlyos tárgya kell, hogy legyen. Pl, ellopni egy gyufát és ellopni egy gyémántot nem azonos súlyosságú! Azt is mondta, hogy fontos elfogadnunk és rájöjjünk Isten szeretetére. Isten mindnyájunkat feltétel nélkül szeret. Bűn az, ami akadályozza Isten szeretetének megélését. Ez nagyon érdekes megközelítés, amire nem is gondoltam még. Az a bűn, ami akadályozza ezt a szeretet megélést. Érdekes és bátorító szavak. Nem szabad állandóan a bűntől rettegni. Valamint azt is mondta, hogy ezt legyőzni nem egy nap alatt fog történni. Idő kell hozzá. Igazából még lenne egy kérdésem is, ami szintén egy kis aggályosság. Sajnos a kényszerbetegségem következménye az, hogy sokszor eszembe jutnak akaratlan rossz dolgok, rossz gondolatok. Ezt nagyon nehéz elmagyarázni. Egy egészséges embernek is vannak ilyen gondolatai, de ő azonnal túlteszi magát és nem okolja önmagát ezek miatt. Egy kényszerbetegséggel küzdő embernél viszont ez teljesen más. Jön egy rossz gondolat, ő retteg tőlük, retteg, hogy talán szándékosak a gondolatai, és elkezd kényszerdolgokat végrehajtani emiatt. Viszont ettől csak még rosszabb lesz. Hogy egy példával szemléltessem, gyakori, hogy ima közben jön egy ilyen rossz gondolat, és a kényszerbeteg úgy próbálja ezt "javítani", hogy megismétli az imát. Tehát kényszert hajt végre. Ez abban a másodpercben békét hoz a kényszerbeteg számára, ő azt hiszi, ezzel megnyugodott, viszont ez nem jó, mivel csak több és több gondolatot teremt. Amit kell tenni, az az, hogy ellenkezünk a kényszerrel, és elfogadjuk ezeket a gondolatokat, annak a tudatában, hogy ez nem mi vagyunk. Nos nekem is sokszor vannak ilyen gondolataim, amik akaratlanak, ezekről nehéz beszélni, mivel nagyon rossz gondolatok, némelyik szexuális gondolat is. Én mindig meg szoktam ezeket is gyónni, de a gyóntató atya mindig azt mondja, hogy ez nem bűn, mivel nem szándékos. Most viszont nem gyóntam meg, utolsó gyónásom alkalmával. A kényszerbetegségem azonnal közbelépett, és most attól rettegek, hogy eltitkoltam egy bűnt gyónás alkalmával. Ön mit gondol? Ne haragudjon, hogy állandóan az aggályosságról kérdezem Önt, de szeretnék újra egészséges életet élni.
Nagyon köszönöm, hogy leírta ezeket a tapasztalatokat. Bizonyára másoknak is sokat segítenek. A föltett kérdésére egyértelműen tudok válaszolni, hogy Ön nem titkolt el semmit, nem volt ilyen szándéka. Megpróbálja jól kezelni ezt a jelenséget, s ez vezette, hogy most ne mondja el, nem pedig az elrejtés, a félrevezetés. Én is csak megerősíteni tudom, amely tapasztalatot elmondott, hogy nem kell félni a bűntől. Isten sokkal hatalmasabb, mint a mi gyarlóságunk, sokkal jobban szeret minket, mint amennyire mi megbántjuk Őt bűneinkkel. Emlékeztetem még, hogy egy kedves sorstársa fölkínálta, hogy egymás között is megoszthatják tapasztalataikat. Ezt a címet adta meg: tzsi0921@gmail. com
Tisztelt Lelkiatya! Édesanyám szhihés gondokkal küz, xanax nyugtatót szed már kb. 8 éve. DE ez már nem haszál neki, ordibál ,átkozz minket,néha meg is ver minket, senkivel nem lehetünk jobba mert akkor azzal a személyel is kiabál. Mond nekünk dolgokat pl: hozzunk a boltból kenyeret közbe mirre haza érünk azért kiabál mert ő nem ezt mondta. 21 éves vagyok, a szakmám szakács deitthol nem merek fözni mert mindig belekt elhord mindennek,vlt hogy kihajitotta az ételt amit föztem. Édesapánkal folyton veszekedik, persze nem apukám a hibás. Van egy utcabeli alkalmi társa amit letagad. Én már nem nagyon biom,nincs életünk tőle. van megölöm magam vagy Őt elöbb utobb ha nagyon idegesit. a faluba mindenki lenéz minket mert tudják hogy anya bolond. Mit tegyek,kérem segitsen!?
Ez nagyon nehéz kereszt! Nagyon sokat számít, hogy a család többi tagja meg tudja érteni egymást. Hogy az édesapjával, esetleg testvéreivel jól át tudják beszélni ezeket az eseteket. Egyedül borzasztó nehéz, szinte lehetetlen elviselni egy ilyen helyzetet, ha viszont együtt hordozzák, meg tudják egymás között beszélni, akkor még azon is fölül tudnak emelkedni, ha a falu a szájára veszi az Önök családját. Valószínű, külső segítségre is rászorulnak. Vagy az orvossal, vagy az Önkormányzat megfelelő emberével is beszéljék meg, hogyan lehet kezelni ezt a helyzetet. De az is fontos, hogy otthon Önök is határozottak legyenek és együtt lépjenek föl, ha szükséges az édesanyával szemben. Attól tartok, hogy ez a határozott föllépés hiányzott eddig. Az tud zsarnokoskodni másokon, akit hagynak. Lehetőleg el kell kerülni az agressziót, de azt sem szabad hagyni, hogy tettlegességre vetemedjen elborult elméjében. Kell ez a határozottság, határozott föllépés. Ha ezt meri vállalni, akkor Ön lelkében is kevesebb lesz az elfojtott indulat. Ez azért is fontos, mert ezek az elfojtott indulatok vezethetnek olyan balga gondolatokra, hogy itt már csak a gyilkosság segít. Ez a gonosz kísértése, aki kihasználva ezeket az emberi gyöngeségeket a legszörnyűbb dolgokra próbálja rávenni, belehajszolni Önöket. Az imádságon túl tehát, a határozottságot javaslom, és a külső segítség kérését, elfogadását. Én is imádkozom Önökért.
Tisztelt Lelkiatya! Ismét az aggályos lelkiismerettel kapcsolatosan lenne egy kérdésem. Már harmadik hete gyónok minden pénteken. (csak hétvégén tudok gyónni, munkaidőm miatt) Viszont mar harmadik hete mindig úgy érzem, halálos bűn alatt vagyok. Szükségem lenne egy papra, vagy lelki vezetőre, aki tudna nekem ebben segíteni, meg tudnám érteni mely bűn halálos, ugyanis emiatt olykor félek áldozni is. Nos a kérdésem most jön. Ma gyónás után az utcán gyalogoltam, amikor láttam, hogy egy férfi pénzt kéregetett egy másik embertől. Én mellettük álltam és hirtelen elindultam egy másik irányba, hogy tőlem ne kérjen. Fogalmam sincs miért csináltam ezt, nagyon szívrdrn adakozom és szívesen segítek másoknak. Azonnal megbántam és visszamentem, majd kb 10-15 percen keresztül gyalogoltam a környéken, hátha feltűnik a férfi, és tudok neki adni. Imádkoztam is, hogy ha Isten úgy akarja, találkozzak össze vele. Viszont nem találkoztam vele ezután. Ez közvetlenül a gyónás után történt, még el sem mondtam az elégtételt, most ismét rettegek, hogy halálos bűnt követtem el. Rettegek áldozni, és újra várom a pénteket, hogy gyónhassak. Mi a véleménye?
Bátran áldozzon rendszeresen! Mivel Ön törekszik arra, hogy a lelkiismerete tiszta legyen, egészen biztos, hogy ezek az elgyöngülései, bizonytalanságai, esetleges rossz döntései nem halálos bűnök. Nem könnyű halálos bűnt elkövetni. Ahhoz igen nagy fokú gonoszság szükséges, hogy valaki tudva és akarva súlyos dologban szándékosan akarjon Isten akarata ellen cselekedni. Ha bármikor hasonló bizonytalanságban van, nyugodtan tegyen mással valami jót. A végtelen hatalmú Isten el tudja juttatni a jóságot oda, ahová arra szükség van. Én is azt javaslom, hogy beszélgessen el a gyóntató atyával, hogy világosabban lásson. Soha nem kell félnie a bűntől. Az kedves az Úrnak, ha Ön fölszabadultan él, s éppen azért ajándékozta nekünk a bűnbocsánatot, hogy élvezhessük ezt a fölszabadultságot. Éljen vele bátran!
Kedves Lelki atya! Mi a különbség egy venia (máshol véniának is írják) és egy metánia között? Hogyan kell pontosan végezni? Tudna esetleg mutatni róla videót vagy képet? Elvégzésük módja változott e valamit az idők során? Árpád-házi Szent Margit 2000 veniát is végzett egyetlen vigília alatt. Ő hogyan végezte? Köszönöm a választ!
Alapvetően ugyanarról van szó: a latin hagyományban véniának nevezik a teljes leborulást, keleten pedig prosztrációnak proszkünészisz-nek, magyar szóhasználatunkban nagy metániának. Alább mellékelek néhány címet, amelyen látható ez az imádságot kifejező testhelyzet. Vélhetően költői túlzás az, hogy boldog Margit egyetlen vigília alatt 2000-et végzett. Ráadásul Kodolányi a Boldog Margitról szóló regényében még jobban túloz, mikor ennek kivitelezési módját olyan drasztikusan írja le. Vélhetően saját tapasztalata alapján nemigen ismerte közvetlenül ezt a gesztust. A katolikus Gárdonyi az ugyane témát földolgozó regényében jóval visszafogottabban ír róla. Lényege, hogy két térdre ereszkedve az ember leborul a földre és homlokával meg is érinti azt. Utána föláll, és ennek a fölállásnak lendületéből keresztet is vet. Az alább látható címeken néhány képet is kaphat róla. https://www.google.hu/search?q=byzantine+prostration+pictures&espv=2&biw=1366&bih=638&tbm=isch&imgil=xqRoAl7H1gYnZM%253A%253BneM0PkUg2782QM%253Bhttp%25253A%25252F%25252Fwww.dominicannuns.ie%25252Ftag%25252Fcontemplation-2%25252F&source=iu&pf=m&fir=xqRoAl7H1gYnZM%253A%252CneM0PkUg2782QM%252C_&usg=__aUogcHG2F74WGkQUFgj2Wc4zsd8%3D&ved=0ahUKEwj58MKw693QAhXBLsAKHdMdDtEQyjcINA&ei=48ZFWLnzLcHdgAbTu7iIDQ#imgrc=4LEqP5_yYRA1bM%3A http://www.pravmir.com/and-why-do-we-make-prostrations/ http://www.christthebridegroom.org/2015_03_01_archive.html
    ... 2 3 4 5 6 
7
  8 9 10 11 12 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016