Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenkilenc meg nulla? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Szeretett Lelkiatya! Azt kéri az Úr Jézus, hogy szeressük ellenségeinket. Hogyan lehet a szeretet ilyen fokára lépni és ebben meg is maradni? Hogyan emelkedhetünk felül saját ítéletünkön a másikért? Nekem ez még a munkahelyi közegben is nehezen megy egyesekkel szemben, akiknek viselkedését nem értem, sőt olykor elfogadhatatlannak tartom. A legtöbb amire eddig eljutottam csupán a szánalom. Válaszát köszöni: Kincső
Kedves Kincső! Már az jelentős dolog, hogy ezt a kérdést fölteszi. Ez azt jelenti, hogy Ön törekszik ennek megvalósítására. Mondhatnánk, hogy ez természetes, hiszen maga az Úr parancsolja ezt, de lássuk be, sok olyan keresztény van, aki ezt egész egyszerűen képtelenségnek tartja, és ezért el is engedi a füle mellett. A kérdés megfogalmazása tehát már önmagában nagy reményeket hordoz. Az egyik fontos alapelv, hogy a másik ember sohasem valós ellenség. Ha rosszat tett nekem, ha aljas, ha gonosz, akkor valójában áldozat, a gonosz lélek prédája, aki emberi gyengeségeit kihasználva - amely mindegyikünknek van - gyermekkori sérüléseitől kezdve a kudarcélményeken keresztül csavarta, gyűrte a lelkét, hogy szörnyeteggé formálja. De az ember, maga, nem gonosz, csak viselkedésében azzá lett. Általában az ilyen ember is nagyon vágyik a szeretetre, megértésre. Ha az ilyen legvadabb emberekre is úgy tudunk nézni, mint áldozatokra, akkor már könnyebb nem haragudni rájuk, hanem szánni őket. Miként ezt Ön is mondja. Innen már csak egy lépés, hogy imádkozzék is ezekért a rászoruló, szeretetre éhes, kegyelemre kiéhezett emberekért. Ha már imádkozni tud értük, akkor már eltűnt a gyűlölet. Sok rossz érzés még megmaradhat, de ezek már csak nyomai a korábbi fájdalmaknak. S végül Önnek is ezt mondom, mint az előző kérdezőnek: ha kitart ebben a törekvésében, akkor egyszer csak meglátogatja az Úr kegyelmével, az emberi mértéket meghaladó szeretet ajándékával.
Tisztelt lelkiatya! Mit tegyek ha érzékeny lelkű vagyok? Válaszát köszönöm!
Mindenekelőtt adjon hálát ezért. Az érzékeny lelkű ember fogékonyabb a másik ember bajára, figyelmesebb, ha a másik ember szükségben van. Innen már csak egy kicsi lépés, hogy valóban segítsen is neki. De általában meg is van erre a késztetés az ilyen emberekben. Ezért mondom, hogy leginkább hálát adjon érte. Persze, hátulütője, hogy könnyebben megsértődik az ilyen ember, esetleg haragot tart, gyanakvó is lehet. Ezeket nem könnyű legyőzni. Még ha a lelkiatyától kap is erre vonatkozó buzdításokat, hogy ne legyen ilyen, természetéből fakadóan nem könnyen győzi le ezeket a rossz érzéseket. Mit tegyen, tehát? Erősítse magában azt, ami ebből jóra fordítható, s igyekezzék minél kisebb jelentőséget tulajdonítani az ebből fakadó rossz érzéseknek. Aztán még azt is teheti, hogy amikor úgy érzi, megbántották, sebet kapott, a szeretetlenség sebeit, akkor imádkozzék azért az emberért, aki, úgy érzi, hogy rosszul bánt Önnel. Ha mást nem, mondjon el érte egy Üdvözlégyet, hogy égi Édesanyja segítse meg az illetőt. Ha ebben a törekvésében: hálaadás, a figyelmesség kifejlesztése, a negatív érzelmek elfelejtése és a másik emberért való imádság, nos, ha ezekben kitart, akkor eljön a nap, hogy egyszer csak azt veszi észre, már egészen másként viszonyul a másik emberhöz, kevésbé érzékeny, ugyanakkor segítőkészebb, mint régebben volt. Sose feledje, "a növekedést az Isten adja" (1Kor 3,6), Tőle kérje tehát, hogy ezt a talentumát kamatoztatni tudja.
Tisztelt Lelkiatya! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz hogy hogyan koncentrálhatnék jobban a Jézus imára? Sokszor elgondolkozom rajta hogy a szerzetesek még társalgás közben is morzsolják a csotkit, ők ilyenkor ténylegesen az imádságot mondják, vagy ez már csak olyan reflex-féle? Próbálkoztam már vele, de vagy a mondanivalómba keveredtem bele, vagy az imába.. Válaszát előre is köszönöm, Péter
Kedves Péter! Azt semmiképp sem javaslom, hogy próbálkozzék ezzel a kétfelé figyeléssel. Lehet mondani a Jézus-ima fohászt más tevékenység közben, de csak akkor, ha az nem kíván különösebb figyelmet. Pl. futás, séta, utazás, vagy éppen takarítás, mosogatás közben nagyon jól lehet mondani, ismételgetni ezt a fohászt. Ha közben beszélgetünk vagy éppen olvasunk, tehát a figyelmünk le van kötve, akkor inkább ne kísérletezzünk ezzel, mert akkor sem az imára, sem az adott szellemi tevékenységre nem fogunk tudni odafigyelni. Hogy a szerzetesek ezt hogyan csinálják, nem tudom. Gondolom, 20-30 évi imatapasztalat alapján nekik már magától megy a szívükben az ima, oda sem kell rá figyelniük, mégis teljesen ott vannak benne. De mondom, ez igen távoli cél, nem is érdemes törekedni rá. Inkább azt javaslom, hogy minden nap szánjon időt arra, hogy csak a Jézus-imára figyeljen. Akár csak napi 5-10 percet, de azt teljes odaadással. Ha ezt megteszi, akkor a napközben mondott fohászok is mélyebb tartalmúakká válnak. De tegyük hozzá, sok idő kell ahhoz, hogy az ember elsajátítsa ezt az imát. Vagy az Úr egyszer csak nyomban megadja, az is lehetséges. Ez teljesen Tőle függ.
Kedves Lelkiatya! Miért szorulnak ki templomainkból- különösen a püspöki templomokból - a rózsafűzér imádkozása? Miért kell hozzányúlni miközben a z egyik legszebb Mária imádság.
Hogy kinek melyik a legszebb Mária imádság, az inkább egyéni vélemény és ízlés kérdése, nehéz volna a kérdést eldönteni. Valóban nagyon szép imádság a rózsafüzér, s kötve hiszem, hogy bármely görögkatolikus templomban ez tiltva volna. Hogy a püspöki templomokat említette, ennek az lehet az oka, hogy az utóbbi időkben a görögkatolikus székesegyházakban egyre többször végeznek zsolozsmát, vagyis imaórákat, vecsernyéket, utrenyéket még hétköznapokon is. Ha ezek miatt marad el a rózsafüzér, az akkor nem valamely imádságnak a kiszorulása, hanem az imádkozó közösség lelkiségének, imaéletének a megváltozása. A zsolozsma mindenképpen ősibb, gazdagabb, lelkileg tartalmasabb, mint a rózsafüzér. Persze, ezeket egyáltalán nem lehet, nem is szabad szembeállítani. Legjobb, ha nem egymást kiszorítják az imaéletünkben ezek az imák, hanem egyik a másikat még termékenyebbé teszi.
DJK! Tisztelt Atya! A kérdésem az lenne, hogy tudjuk-e hány olyan pap van ma Magyarországon, akiket mindkét rítus szerint felszenteltek. Mi tette ezt egyáltalán szükségessé vagy lehetővé? Ma is lehetséges lenne ilyen, ha egy pap kérné?
Hogy valakit két rítus szerint szenteltek volna, ilyen aligha lehetséges. A pappá szentelés szertartása - ha vannak is közös elemek - meglehetősen eltér a két rítusban, nem lehetséges ezek keverése. Mint más dolgokban sem a két rítus keverése. Arra van példa, hogy valamely rítusban szentelt pap később megkapja az engedélyt, hogy más rítusban is celebráljon. Ezek a "birítusú" papok. Ezt a hívek lelki, lelkipásztori szükséglete indokolhatja, nem pedig a pap egyéni kívánsága, lelki indíttatása. Erre a Keleti Kongregáció hivatott engedélyt adni, de meg kell, hogy mondjam, elég nehezen adja ki ezt az engedélyt. Van rá példa, de csak valós lelkipásztori igény indokolhatja. Hogy hány ilyen pap van Magyarországon, azt nem tudom pontosan megmondani, de azt hiszem, egy kezemen meg tudnám őket számlálni.
Kedves Lelkiatya! Azt hiszem emberbe szerelmesnek lenni, olyan mint mikor drótkötélen egyensúlyozzunk, könnyűnek és szabadnak érezzük magunkat. De mikor Isten szeretetében élünk, valóban szárnyalhatunk, mert ott van Ő, a biztosító kötél. Vajon kapcsolatunkat Istennel mondhatjuk/hívhatjuk szerelemnek vagy más megfogalmazás a helyes? Válaszát szívből köszönve: Zsóka
Kedves Zsóka! Szerintem nagyon jól megragadta ezzel a képpel az emberi és isteni szerelmet. Bátor, de azért helyénvaló kifejezés az Isten iránti forró szeretetünket is szerelemnek nevezni. S ha már itt tartunk, még ki is egészítem. Nemde a földi szerelemnek, ha beteljesült, ha a szerelmesek összekötötték az életüket, s erre Isten is áldását adta, akkor ennek az eggyé válásnak része a testi egyesülés is. Bizony mondhatjuk, hogy az Istennel való eggyé válásunknak is megvan ez a része, nem csak lelkileg, de az Eucharisztiában testileg is egyesülhetünk vele. Ó, ha ezt megértenénk, életünk legfőbb célja, legfőbb vágya az volna, hogy állandóan az Eucharisztiával éljünk!
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy az Egyház tévedhet abban, hogy valaki valóban szentéletű volt? Ha valakit szentté avatnak, akkor az mindenképpen üdvözült, vagy előfordulhat, hogy tévesen ítélték meg az életszentségét? A Keleti Egyházban például igen kétséges Nagy Konstantin szentéletűsége, ugyanis ő hozta az igazhitű ortodoxok (és katolikusok) "nyakára" a rendkívül mérgező arianizmust. Megeshet ilyen a Katolikus Egyházzal is?
Lehet megkérdőjelezni egyes személyek életszentségét, de nem érdemes. Amit mi tudunk az egyes emberekről, kivált, ha több száz évvel korábban éltek, az vajmi kevés. Akit az Egyház szentté avatott, az egészen biztosan üdvözült, lehet közbenjárását kérni, lehet a példáját követni. Természetesen csak abban, amiben az illető is Krisztus példáját követte. Ugyanis minden szent egyben bűnös ember is, vannak, lehetnek tévedései. De nem az a szent, aki kiemelkedően jó ember, hanem az, akit Isten kegyelme, még a gyarlóságai ellenére is szentté tett, üdvözített. Nagy Konstantinhoz minden bizonnyal sok szentéletű király is imádkozott, kérve közbenjárását. Nem érdemes, tehát ezeket a kérdéseket feszegetni, magunkat okosabbnak gondolni, mint az Egyház. Sem a katolikus, sem az ortodox egyházban nem lehetséges az, hogy valakit szentté avattak, szentként tisztelnek, s nem üdvözült volna.
DJK! Plébánosi változások miatt a jelenlegi plébánosom 5 településen lát el lelkipásztori feladatokat, így sajnos a vasárnapi Szentmise nem minden településen van vasárnap, hanem 2 faluban szombatra tolódik. Ilyen esetben megfelelő az, ha a saját településemen éppen emiatt szombatonként járok Szentmisére? Az érdekes helyzet miatt félévente cserélődnek az időpontok, így ez jelenleg csak fél évet érint. Köszönöm!
Természetesen igen. A római katolikus egyházban egyébként is van lehetőség arra, hogy szombat esti szent misével szenteljék meg az Úr napját, de ilyen szükség helyzetben pedig, amiről Ön írt, még nyilvánvalóbb, hogy ez az egyetlen lehetőség. Görögkatolikusoknál a szombat esti vecsernye alkalmasabb a nap megszentelésére, hiszen már ez is hordozza a föltámadás teológiai-lelki tartalmát. Hasonlóképpen a vasárnapi utrenyén való részvétel is lehet eszköze a nap megszentelésének, amennyiben nincs lehetőség Szent Liturgián részt venni.
Kedves Lelkiatya! Hogyan is kell megtartani pontosan az augusztusi böjtöt? Köszönettel: Tamás
Ó, kedves Tamás! Kérem, bocsásson meg, elkerülte a figyelmemet a kérése. Most pedig már az utolsó napnál vagyunk. A négy böjti időszak közül ez a legrövidebb: aug. 1-15-ig. Érdemes komolyan venni. A böjt mértéke kinek-kinek más és más. Minden lemondás értékes lehet az Úr szemében, aki a lelkünket jól ismeri, a szívünkbe lát. Igyekezzünk a tőlünk telhető minél komolyabb felajánlást tenni, s azt szívesen veszi az Úr. De mindig fontos imádságban fölajánlani azt, legyen bár apró vagy nagyobb dolog. Boldogasszony böjtje időszaknak még különlegessége lehet, hogy jobban kötődik az Istenszülő személyéhöz, Tőle kérhetjük, hogy a fölajánlásunk sikerüljön. Ennél pontosabb leírást - főként az utolsó napon - már nem tudok adni. Ami általánosságban követhető, hogy míg az évközi időben nálunk, görögkatolikusoknál pénteken húsmentesen kell étkeznünk, a böjti időszakokban ez a szerdákra is vonatkozhat.
Szeretett Lelkiatya! Jézus azt kéri tőlünk az Újszövetségben, hogy legyünk olyanok mint a gyermekek (Mt 18,3) hogy bejuthassunk a Mennyek országába. Mikor ezen elmélkedtem, arra jutottam, hogy talán a szív nyitottságára gondolhatott, amelyik rá tud csodálkozni a legapróbb dolgokra is és őszinte/álarc nélküli marad minden helyzetben. 1., Ön szerint ez az a gyermeki lét, amire Jézus utalt? 2., Vajon itt a Földön hogyan lehet megmaradni ebben az Isten szeretetére kész lelkületben, mikor a világ ezt naivitásnak bélyegzi és szemben állítja a földhöz ragadt józansággal, amely mérlegeli a lehetségest és az ész érvei alapján kizárni törkeszik a felfoghatatlant? 3., Ezek kizárják egymást vagy valahogyan mégis kiegyensúlyozandóak? Azaz másképp megfogalmazva: lehet az ész és a szív együtt jó irányban vagy a szívnek uralkodnia kell? Meglátásait szívből köszönöm. Tisztelettel: Lívia
Kedves Lívia! Nagyon fontos, hogy az ész és a szív összhangban legyenek. Semmiképp sem szabad szétválasztani vagy szembeállítani őket. Az észnek el kell jutnia oda, hogy fölfogja azt, amit a szív "lát", a szívnek pedig el kell jutnia oda, hogy azt lássa, amit az Isten lát. Erre, közvetlenül az ész valóban nem képes. De nem ellenlábasa a folyamatnak, csak másként működik, ezért tanítani kell. Például az ész nemigen tudja elfogadni, hogy olyannak kell lenni, mint a gyermeknek, hiszen az ember felnőttségre törekszik, nagyon helyesen. Hogy mit is jelent Jézusnak ez a szava, arról könyvtárakat lehet írni, s íródtak is már. Nem könnyű egy ilyen válaszban összefoglalni. Amit Ön ír, az is teljesen helyénvaló. A gyermek szíve még sokkal nyitottabb, éppen az ártatlansága, a romlatlansága, s tegyük hozzá, a tapasztalatlansága miatt. Éppen ezért nem egy idő után, amikor már sok nehéz dolgot is megtapasztalt az ember, nem könnyű megmaradni ebben az érintetlenségben. Illetve, nem is lehet. A megszerzett, visszaszerzett gyermekség más, sokkal több, mint a kisgyermekek természetes ártatlansága. Nem azt mondanám, hogy meg kell maradni ebben a lelkületben, hanem el kell jutni ide. Túl azon, hogy ezt is kérnünk kell, a következő törekvések segíthetnek hozzá: őszinteség, egyszerűség, alázat, a hiúság levetése, s hasonlók. Egyrészt ezeket gyakorolni kell minden körülmények között, másrészt kérni kell Isten Szentlelkét, hogy ő vezessen a gyermeki lelkület, annak fölfedezése felé.
Kedves Lelkiatya ! Éveken keresztül a Szent misét "nyomon követtük " az imakönyvben. A helyes végzését tudtuk. Mostanában imák maradnak ki, a Miatyánk előtti könyörgéseket ( kis könyvben 2 oldalnyi ) folyamatosan kihagyja az Atya. Lehet melegre, hidegre ... fogni, de gondolom ez így nem helyénvaló. Valahogy a gyorsaság miatt az igazi lelküket hiányzik !!!!! Sajnos !!! TH
Nagyon jól gondolja, ez valóban nem helyénvaló. Mostanában már nem szoktak ilyet tenni az atyák. Szerintem nyugodtan lehet szólni neki, hogy a hívek körében is megvan az a lelkület, mely nem nézi az órát sem hidegben sem melegben, hanem egyrészt hűséges akar lenni az egyházi előírásokhoz, másrészt odaadó és nem szűkkeblű akar lenni az imádságban.
Tisztelt Lelkiatya! Nem tudom mennyire járatos a témában, de bízom benne hogy tud segíteni. Kérdésem az lenne hogy lehetséges-e Szent Eucharisztiát otthon tartani (természetesen méltó körülmények között)? Válaszát előre is köszönöm, Péter
Kedves Péter! Püspöki engedéllyel lehetséges otthon, illetve más, templomon kívüli helyen tartani az Eucharisztiát. Enélkül szigorúan tilos. Be kell látnunk, hogy még a templomban sem tudunk méltó körülményeket biztosítani. Bármily nagy fokú buzgóság késztet is arra, hogy otthon őrizzük az Eucharisztiát, ezt lehetőleg inkább kerülni kell. Illetve, ha valami különleges ok indokolja, akkor a helyileg illetékes püspöktől kell erre engedélyt kérni.
Kedves Lelkiatya! Bocsánatot kérek az akadékoskodásért, de attól tartok, Líviának a "lélekben és igazságban" imádásra vonatkozó kérdésére részben rossz választ adott. Jézusnak a János-evangéliumban megörökített titkos vacsorai szavai - "Én vagyok az út, az igazság és az élet.." - legjobb tudomásom szerint a mózesi szentsátor, valamint a salamoni és heródesi templomok ajtókárpitjainak neveit idézik fel. A zsidók útnak nevezték azt az ajtót, ami a papok udvarát választotta el a külvilágtól, igazságnak azt, amelyik az udvarról (majd az előcsarnokból) a szentélybe vezetett, és életnek azt, ami a szentélyből a szentek szentjébe nyílt. Fülöp apostol - "Nem tudjuk hova mész, miként tudhatnánk az oda vezető utat?" - is arra kérdez rá, hogy hova megy Jézus, hogy követhessék. Jézus erre a kérdésre válaszol. A válasz azt tárja fel, hogy a valóságos Isten jelenlétébe Jézus Krisztus által vezet az út, hogy "nem adatott más név az ég alatt, melyben üdvözülnünk kellene, csak Jézus neve". A Máté szerinti szenvedéstörténet is a szentek szentjét és a szentélyt elválasztó ajtókárpit Jézus halálakori felülről lefelé széthasadásáról számol be. Az igazság még a Szentírásban is a valóság tényeinek megfelelő tudattartalom. Aligha lehetne a szellemi tisztességnek más követelménye, mint az elme elvonatkoztatásainak a valósághoz való megfeleltetése. A lélekben imádás tehát az ember legjavából való hódolata az Isten előtt, az igazságban imádás pedig ennek a valóság tényei közepette megcselekvése. Jézus azt kéri, hogy az imádó álljon két lábbal a földön, ragaszkodjon ahhoz, ami van, a tárgyi tényekhez, mert álomvilágban nem lehet imádkozni - ami nincs, ott az Isten nem lehet jelen, ami viszont van, ott a mindeneket betöltő Isten is jelen van. (Szép szó ez a "jelenvaló" - az Isten a jelenben és a valóságban jelenvaló, tegnap és holnap nem lehet találkozni vele, csak most, ahogy a hazugságban, a tévedésben, az ábrándokban és a hóbortokban sem, csak a tényekben.) Alighanem keményebb házi feladat ez, mint olyan rejtett üzenetet fürkészni a szövegben, ami nincs. Szeretettel: Tamás
Kedves Tamás! Köszönöm a kiegészítését, esetleges kiigazítását. Utóbb több teológust is megkérdeztem, s nem erősítették meg, hogy a válaszom téves lett volna. Viszont, mint utaltam is rá, nagyon sokrétű értelmezés lehetséges még, könyveket lehetne írni, hogy még mélyebben megértsük Jézusnak ezt a tanítását.
Kedves Lelkiatya! Hogyan kell viszonyulnom ahhoz, ha egy katolikus pap prédikációi közben folyamatosan szidja a protestánsokat, ortodoxokat? Bevallom őszintén, nem szívesen hallgatom ezeket a "szentbeszédeket". A kérdéses atya anti-ökumenikussága disszertációjában (http://www.htk.ppke.hu/uploads/File/disszertaciok/Juhasz_PhD_Disszertacio.pdf) is tetten érhető: "Nem lehet igaz tehát az az állítás, hogy a katolikus, a görögkeleti és a protestáns ugyanabban az Istenben hisz, és ezért legalább ebben közös a hitük. A legkisebb hitbeli tévedés is más istenfogalmon alapul, mert nem ugyanaz az istenfogalma a katolikusnak, aki olyan Istent fogad el, aki a hitet és a jócselekedeteket egyformán fontosnak tekinti, mint a protestáns istenfogalma, aki Istenről azt hiszi, hogy a teremtményeitől csak hitet kíván, és a bűneik fölött szemet huny. Ezért a hit obiectum formale quod-jának, a kinyilatkoztató Isten tekintélyének elfogadása dönti el, hogy objektíve a katolikus laikus az Egyházhoz tartozik-e, vagy sem. Ebből persze az is következik, hogy az ortodox hívő nem áll közelebb a hit természetfeletti aktusának (fides qua) dolgában a katolikushoz, mint a protestáns. " Másutt pedig azt állítja, hogy az ortodox klérus csak a papi hatalommal rendelkezik, királyi és prófétai hatalommal nem: "Mivel a hit obiectum formale quod-ja a Veritas Prima revelans se, ezért csak az mondható a hit isteni erénye gyakorlójának, aki a kinyilatkoztatott igazságokat Isten tekintélye és nem a saját belátása miatt fogadja el (DH 1789, 1792, 1795, 1796; vö. Summa theologiae II-II, q 1, a 1). A hit anyagi tárgyai (obiectum materiale) sokfélék ugyan, de mind kapcsolatban állnak közvetve, vagy közvetlenül Istennel. Mivel az ortodox egyházak a pápai primátus és tévedhetetlenség tagadásával, továbbá a Filioque elvetésével tagadják a katolikus Egyház három dogmáját, valójában híjával vannak a hit isteni erényének a tanítás egészben a hit obiectum formale quod-ja szempontjából. Ha ugyanis valaki válogat a kinyilatkoztatott és az Egyház által dogmaként hívés végett előterjesztett tanítások között, akkor szoros értelemben véve egyetlen hitigazságot sem a teológiai hit aktusával fogad el, mert amit materialiter elfogad, azt nem a kinyilatkoztató Isten tekintélye miatt, hanem a saját tetszése alapján fogadja el. Ezért az ortodox klerikus semmiképpen sem részesülhet univok értelemben a katolikus püspök prófétai hatalmából, mert eretneksége miatt már magában az ortodox püspökben sincs meg a prófétai hatalom mint potestas propria, ezért ezt a püspök nem is delegálhatja, és így analogia proportionis értelemben ki van zárva az ortodox klerikus prófétai hatalma." Hasonlóképpen zárja ki az ortodox klérus királyi hatalmát is. Ez valóban a katolikus egyház tanítása lenne? Miként kell tekintenie egy katolikusnak az ilyen jellegű megnyilvánulásokra?
Bevallom, alig értem, ami ide le van írva. De hogy nagy badarság, az egészen biztos. Ha ilyen jellegű prédikációkat kell hallgatni, az valóban nem lehet könnyű. Nem tudok jobbat, imádkozzék érte, hogy ez a nagy tudású atya is megbékéljen az ortodoxokkal is meg a protestánsokkal is. Neki is könnyebb lenne az élete, meg a rábízott híveknek is.
Drága Lelkiatya! Melyik fontosabb a szentmise vagy a szentgyónás? Köszönettel: Zsóka
Kedves Zsóka! Vajon miért kell versenyeztetni e kettőt? Talán ha nincs idő mindkettőre, akkor melyiket válassza? A szent misét. Abban pedig tartson bűnbánatot, és - ha csak nincs valami egyéb súlyos akadálya - akkor részesüljön az Eucharisztiában is! Ennek is bűneltörlő hatása van. Pontosabban éppen az Eucharisztiában jelenlévő Úr Jézus az, aki eltörli a bűnöket. Ezért kell mindig bűnbánattal közeledni feléje ("Uram, nem vagyok méltó..." - imádkozzuk a szent misén; "Hiszem, Uram, és vallom... a bűnösöket, akik között az első én vagyok... - imádkozzuk a Szent Liturgián). De természetesen ez nem teszi fölöslegessé a bűnbánat szentségét sem, melyet érdemes hamar pótolni, ha valami miatt erre nem volt lehetősége. De a szent misét sose mulassza el!
1
  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016