Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás


Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizennégy meg tizenhárom? (a választ számmal kell beírni)


küldés

eddigi válaszok
Föltámadt Krisztus! Kedves Lelkiatya! Napokban elgondolkodtam azon, hogy a görögkatolikus testvérek miért nem ünneplik a magyar szenteket, legalábbis annyit mint a római katolikusok? Brenner János boldoggá avatásáról a görögkatolikus egyházmegyék is beszámoltak, sőt elöljáróik is képviseltették magukat. Az ő ünnepe, miért nem kerül be a kalendáriumba? Ferenc pápa idei évtől elrendelt pünkösdhétfőre Szűz Mária az egyház anyja ünnepet. Római katolikusok nem ünneplik pünkösd másnapját, nincs is külön miséje, általában az előest vagy a pünkösdvasárnapit szoktuk imádkozni. Viszont ettől az évtől Szűz Mária ünnepe lesz. Ezek a rendelkezések nem a teljes katolikus egyházra vonatkoznak? (tudom, hogy pünkösd másnapján a görögkatolikus testvérek a Szentháromságot ünneplik.) Ha a Pápa egy új ünnepet rendel el, akkor az csak a római katolikusokra vonatkozik? Ez fordítva is igaz, mert én nagyon sajnálom, hogy a római egyházban nem ünnepeljük Szűz Mária oltalmának ünnepét, vagy például, hogy a mennybemenetelt sem a 40. napon tartjuk, amint régen volt. Köszönöm válaszát!
Az ünnepek rendje a rítus szerves elemei közé tartozik. Amikor létrejött a Rómával való egyesülés, akkor a görögkatolikussá váló ortodox őseinknek egyik feltétele volt, hogy az ünnepeiket mind megtarthassák. Így alakult ki az a történelmi helyzet, hogy általában a görögkatolikusoknak több ünnepük van, mint a római katolikusoknak, azoknak pedig több, mint a protestánsoknak. (Nem kevés vita volt emiatt az évszázadok során, például protestáns földbirtokosok és katolikus, görögkatolikus jobbágyaik között. Ez is oka volt a "cuius regio, eius religio" elv kialakulásának, miszerint akié a föld, annak vallását kell követni a rajta élőknek. Lám, ilyen súlyos következményei voltak e felekezeti különbségnek.) Amikor tehát a pápa elrendel egy ünnepet, akkor az csak a római katolikusokra vonatkozik. Az viszont tény, hogy nekünk, görökatolikusoknak is tisztelnünk kell a magyar szenteket. Tesszük is, de sajnos, kissé hiányosan. Ugyanis mind a mai napig nem születtek meg ezeknek a szenteknek az "officiumai", vagyis azok a liturgikus szövegek, amelyekkel az adott szentet ünnepelni, tisztelni lehetne. Voltak ugyan próbálkozások, de úgy tűnik, még nem született olyan magyar anyanyelvű himnuszköltő, aki ezt a nagyszabású feladatot el tudta volna végezni. Ismereteim szerint csak néhány magyar szentnek van teljes officiuma (teljes vecsernye és utrenye szöveg), ezek azonban nem magyar nyelven íródtak, hanem csak a fordításuk van meg magyarul. Ilyen például Magyar Mózes és a testvére, Efrém, Árpádházi Szent Piroska, Boldog Romzsa Tódor. És ilyen Szent István és Szent Hierotheosz püspök, akiknek officiumát 2000-ben írta meg egy görög himnuszköltő, s amely szöveget Orosz Atanáz atya fordította le magyarra.
Kedves Lelkiatya! Talán nem éppen a legmegfelelőbb, hogy ide írok, már csak azért sem, mert rítusom szerint római vagyok. Ugyanakkor az az igazság, hogy az utóbbi hetekben nagyon erős késztetésem volt a papi, méghozzá a görögkatolikus papi hivatás felé. Tisztában vagyok az akadályokkal. Azonban nem tagadhatom le, hogy a görög lelkiség és rítus annyira megfogott, amennyire - igaz, fáj kimondani - a nyugati nem tudott. Úgy megdobbant a szívem, ahogyan a nyugatiért nem tudott, hiába szerettem volna római rítusú pap lenni - nem ment. Komoly dilemmában vagyok, mert ez így szép, meg jó, de nem vagyok görög, nincsenek mögöttem azok az évek és tapasztalatok, ami indokolttá tennének egy ilyen döntést, és bár el kezdtem elmélyedni a görög lelkiségben, voltam is szent liturgián nem egyszer, de elég idiótán érzem magam ebben az ügyben. Ha tudna valami jó tanáccsal szolgálni, azért nagyon hálás lennék.
Kicsi az esélye annak, hogy ez lehetséges volna, mégis azt tanácsolom, keresse föl a lakhelyéhöz közel élő görög atyát és beszélgessen vele erről.
Kedves lelki atya! Római katolikus rítusú fiatal vagyok, de több éve görögkatolikus szertartásra járok. Teljesen szilárdan megérett bennem a gondolat, pap szeretnék lenni. De érzem, hogy lelkemhez a keleti rítus áll közel. Lehetek görögkatolikus papnövendék is? Köszönettel: Péter
Kedves Péter! Azt javaslom, keresse föl a lakhelyéhöz legközelebb élő görög atyát, és beszélgessen vele erről.
Kedves Lelkiatya! Ön szerint javíthat a szülő-gyermek kapcsolaton a külőnköltözés?Lehet azt jobbá tenni?Elég feszültségteljes a kapcsolatunk.Vannak nyugodt időszakok,de becsúsznak viszályok,amik elég komolyak és mindkét fél részéről,részemről és az ő részükről sem sérelem mentesek.Nem igazán kommunikálunk egymással inkább hétköznapi dolgokról.Nem étkezünk együtt,én külön étkezem.Ez így van megszokva már jó ideje ameddig a testvérem is itt élt ő evett először,utána én és utána a szüleink.Nem tudom miért alakult ez igy.Meglehet valamikor sértettségemben mondtam is olyat,hogy asztalhoz sem ülök velük.Már nem emlékszem.A nagycsütörtöki prédikációban azt hallottam az asztal tartja össze a közösséget a templomban és a családot is az asztal tartja össze.Az a helyzet nem is igénylem az együttétkezést,bár tudom nem szép ezt mondani.Nincs közöttünk minőségi kommunikáció,őszinte érdeklődés,odafigyelés.Sose nem is volt.Amikor felhoztam dolgokat azt mondták őket az nem érdekli.Némiképp szeretnék ezen változtatni,de vannak itt olyan dolgok,amelyeket szakember bevonása nélkül meg sem lehet oldani.A megbeszélés elől elzárkóznának,talán édesanyám nem,de amikor szembesítve van dolgokkal tagad és hárít.Engem meg ez dühít és úgy érzem forgok körbe-körbe egy ördögi körben amiből nem találom a kivezető utat.Sokszor düh rohamaim vannak az irányukba,amiket nem akarok és utána napokig nehéz a lelkem,depressziós állapotba kerülök.A megoldatlan problémák így találnak utat maguknak.Volt már olyan gondolatom-nem tenném meg,de folyton ez kísért a viták után,ha ők nem vesznek figyelmebe dolgokat,akkor előttük késsel fogom vagdosni magam.Szívem szerint költöznék,de nincs hozzá anyagi keretem.Ami régen volt munkám az nem fedezte volna,hogy külön menjek.Most meg egy ideje nem találok munkát.Minden elakad ezen a téren.Nem jön össze.Pár hónapja egy ígért munka megvalósulása nagyon padlóra küldött.Az olyan valami volt amit szerettem volna,mgeflelet volna és örültem volna neki.Most ezen a téren csak volontőrködöm,de azzal nem keresek semmit.Egyenlőre a főiskolai ösztöndjíamból élek ami hamarosan lejár.Nem tudom mitévő legyek, merre induljak. Válaszát előre is köszönöm! Adri
Kedves Adri! A nemzedékek együttélése, gyermekek, szülők, nagyszülők (dédszülők), általában hasznos, léleképítő minden szereplő számára. De azért ez nem mindig van így. Kivált akkor nem működik, amikor még nincsen a fiatal(ok)nak saját családja. Ekkor jobb külön költözni. Ezt különösen is javaslom az Ön esetében, amikor érezhetően az együttlét, együttélés nem gyógyító, személyiségerősítő, hanem épp ellenkezőleg, nehezen elviselhető, sőt, mondhatni, kapcsolat romboló. Jobban tudja szeretni a szüleit távolról. Egyelőre sok sebet hordoz a kapcsolatuk, amelyeknek gyógyulniuk kell. Nagy kár, hogy ez a külön étkezés alakult ki. De talán ezen a mostani helyzeten változtatni sem nagyon tudnak. Persze, érdemes megpróbálni. De ez csak felszíni kezelés, azért nem ez a fő javaslatom. A következőt tanácsolom. Mivel addig nem tud elköltözni, amíg nincs megbízható munkája, ezért ez legyen az első. Mindenképpen keressen munkát, amivel egy egyszerű albérletet ki tud fizetni, s el tudja tartani magát. Akkor aztán költözzön is külön, s már ettől nagyon sok minden meg fog változni. Persze, ezek még csak az első lépések, amelyeket újabbaknak is kell követniök. Ne nyugodjék bele abba sem, hogy ilyen rossz lett a viszony a szüleivel. Hozzáteszem, hogy a kényszeredett együttélés is keltette ezt. Próbálja meg minden tekintetben függetleníteni magát tőlük, anyagilag is, érzelmileg is. Akkor fogja tudni őket jó gyermekként helyesen szeretni, ha függetlenül tőlük föl tudja építeni saját egzisztenciáját, saját személyiségét. Azon ne keseregjen, hogy nem talált munkát. Keressen tovább, kérje a Mindenhatótól, és találni fog. Ha nem az első, akkor a második vagy a sokadik fog majd sikerülni. Bízzon az Istenben, aki az Ön életét, a szülei életét és a kapcsolatukat is szeretné gyógyítani. Lehet, hogy jó ötlet szakembert is megkérni a helyzet orvoslására, de talán elegendő egy lelki vezetőt, egy állandó gyóntatót találni, akinek rendszeresen kiöntheti a lelkét.
Krisztusban szeretett Lelkiatya! Két kérdésben szeretném a válaszát kérni. Miért választja el Jézus a főpapi imájában a világot, azoktól, akiket az Atya neki adott? Kik azok, akiket az Atya neki adott? Különösen is e sorokra gondolok: "Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál." és előtte még ez is: "Te hatalmat adtál neki (Fiúnak) minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon." Köszönettel: Réka
Kedves Réka! Az "akiket az Atya nekem adott" nem mások, mint a tanítványok, akik hittel elfogadták Jézust. Ez a hitet az Atya belső késztetése, kegyelme tette lehetővé: "Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon" (Jn 6,44). A "világ" szó ezen a helyen a Krisztust elutasító embereket jelenti. Jézus a zsidó gondolkodásnak és nyelvhasználatnak megfelelően az ellentét itt fontosságát hangsúlyozzai. Amikor ezeket a szavakat mondja, a szenvedése előtt áll, s búcsúzik a számára annyira kedves tanítványoktól. Érthető, hogy figyelme elsősorban rájuk irányul. Ráadásul a hitbeli megtartást és megerősítést csakis számukra kérheti ("Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben" 17,11). Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy Jézus a "világot" sem veti el, hiszen a szenvedésével éppen a világ bűnét veszi el (Jn 1,29). Sőt a tanítványait éppen azzal bízza meg, hogy folytassák küldetését: "Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba" (Jn 17,18). A tanítványoknak a világban és a világ felé - nyilván a megnyerés céljából - magát Jézust kell képviselniük. A főpapi ima éppen arra irányul, hogy a tanítványok hitelesen tudják ezt a küldetést teljesíteni.
Kedves Lelkiatya! Érdeklődve kérdezem, hogy Ön szerint van-e létjogosultságuk az átkoknak? Ha valaki teljes szívéből a legrosszabbat kívánja a másiknak, bekövetkezik-e? Mit gondol a mágiáról? Különféle holdállásnál gyújtott színes gyertyákról? Létezik-e az, hogy az átok visszaszáll arra, aki mondja? Honnan tudom, hogy balszerencsém okozója, hogy valaki rámolvasott? Le lehet azt szedni? Lehetséges-e ha valaki mással rosszat tett, az kétszer olyan súlyosan fog szenvedni? Miért hagyja az Isten, hogy aki gonoszul elbánik a másikkal, mégis nagyon boldog élete legyen? Mikor fog ő megbűnhődni? A másiké pedig az örök életen át tartó boldogtalanság... Miért lehetetlen szeretni az ellenséget??? Csak azért kérdezem ezeket, mert tudom, hogy egyházunkban is vannak olyan papok, akik ördögűzéssel foglalkoznak, tehát biztosan jelen vannak a sötét erők is. Válaszát köszönöm!
Az átoknak nincs létjogosultsága. A "létjogosultság" szó eredeti értelmében: az átkoknak nem volna szabad létezniük, nem volna szabad, hogy bárki ajkán vagy akár gondolatában létrejöjjenek. Sajnos, ennek ellenére sok ember alkot, mond ilyet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kimondott átoknak foganatja is van. Bár a szavaknak valóban nagy súlya van, amit kimondunk, az már létezik is. De a szavak mégsem önmagukban állnak, nem a fizikai létük miatt van súlyuk, erejük, hanem a hatásuk alapján. Ha tehát valaki kimond egy átkot, az még önmagában semmi rosszat nem tartalmaz. Hangzók összessége, amely csupán az azt kimondó, az átkot létrehozó személy lelkiállapotáról árulkodik, de önmagában még nincs hatása. Akkor lehet hatása, ha az illető, akire, aki ellen irányul, elkezd félni tőle. A félelem útján hatol be a másik emberbe. Ha valaki rám átkot mond, én meg visszanevetek rá, mert nem rémiszt meg, bármilyen félelmetes dolgokat mond is rám, akkor az égvilágon semmi hatást nem gyakorol rám Tegyen közben bármilyen hókusz-pókusz mozdulatokat is. Vagyis a mágiának ugyanígy nincsen semmi ereje önmagában. Csakis akkor, ha valaki azt komolyan veszi. Ami az átok visszaszállását illeti, abban lehet valami. Éppen az említettek miatt. Ha valaki ilyet mond, ez csak a saját lelkiállapotát jellemzi. Ha ebben a lelkiállapotban valaki másnak szánt szándékkal rosszat akar, az minden bizonnyal őrá, a kimondóra valósan rossz hatással van. Hogy ennek a visszaszállásnak a mértékét meg lehet-e állapítani, ezt kétségesnek tartom. Hogy egyszer- vagy kétszer vagy többször annyi rossz szállna vissza rá. Az biztos, hogy a jóságos Úristen nem sokszorozza meg. Nem alkalmaz ilyen büntetést arra, aki átkozódik. Az viszont igaz lehet, hogy ha valaki a gonosz erőkkel paktál - az átokmondás is ennek egyik válfaja -, az sokszorosan rosszul jár. Mindenképpen kerülni kell tehát az átkot, átkozódást. Ne várjuk viszont a bűnhődését a másik embernek! Bármilyen rosszat tett is velünk. Ha valaki rosszat tett nekünk, akkor egyedül a rossz igazi forrására, a gonosz lélekre legyünk haragosak, sohasem a másik emberre. Az ugyanis jobbára csak áldozata a gonosz erőknek. Persze, hogy abban neki mennyi a felelőssége, az más kérdés, de mi azt úgysem tudjuk megállapítani. Nagyon logikusan áll itt a következő kérdés, hogy miért ennyire nehéz, miért tűnik lehetetlennek, hogy az ellenségünket szeressük. Azért, mert a mi szeretetünk is gyönge, töredékes, a rosszra hajló természettől megtépázott. Nem tudunk úgy szeretni, ahogyan az Úr Jézus, aki még megalázóiért is imádkozott. Mégis törekednünk kell rá. S az Úr meg is adja hozzá az erőt, csak kérnünk kell. Nem a saját erőnkből kell szeretni ellenségeinket, hanem kérni kell hozzá az Isten erejét. Azzal már lehetséges lesz.
Tisztelt Lelkiatya! A napokban megnéztem a tv "Ma reggel" műsorából a metropolita atyával április 26-án készült interjút, erről szeretnék írni. Illetve nem szeretnék, hisz ki vagyok én, hogy okosabb legyek metropolita atyánál, de nem hagy nyugodni, hogy a Szentírás több helyen is figyelmeztet: ha azt látod, hogy egy testvéred helytelenül cselekszik, nem hallgathatsz - egy helyen még azt is írja, hogy ha nem szólsz, és testvéred elvész miatta, rajtad kéri számon az ő lelkét az Úr. De lehetséges, hogy becsap a saját fel nem ismert gőgöm, butaságom, és helytelen, amit írok. Ez esetben kérem, imádkozzon az Úrhoz, hogy világosítson meg és könyörüljön rajtam! Az interjú elején metropolita atya a "migránsáradatról" beszélt, és arról, hogy "a keresztény kultúrát, értékrendszert óvni kell, mert megvan a veszélye annak, hogy a menekültáradat elsöpri", a második felében pedig arról, miért veszteség mindenkinek, ha ezek a szegény emberek elhagyni kényszerülnek hazájukat, és hogyan lehet segíteni nekik. Aki többször látta már metropolita atyát beszélni, láthatta, mennyire más az arca az interjú kezdetén, mint később, amikor a segítésről szólt, hogy fellelkesült, amikor a személyes odafigyelésről, törődésről beszélt, így tudhatja, hogy nem a "migránsáradaton", hanem ezen volt a hangsúly. Aki Istennek tetszően próbálja élni az életét, és ehhez a kereszténység történetét is igyekszik megismerni, az tudja, hogy sokszor üldözték és pusztították már testvéreinket, sok helyen, és a szenvedésükből, vérükből mindig új élet sarjadt - pl. az ókori Rómában, a középkori Japánban, vagy nálunk a múlt évszázadban, a kommunizmus idején. Soha, egyik üldözés sem törölte el a hitet. Sőt, olyan is volt már, hogy muzulmán "migránsok" özönlötték el az országunkat, egy részén uralkodtak is, 150 évig, mégsem lettünk törökké. Nem a pogányság jelenti a legnagyobb veszélyt a kereszténységre - sok pogányból lett jó keresztény, sőt szent -, hanem a hitetlenség, az, ha kivész a szívekből a hit, az Isten szeretete, mert a lelkekben keletkező "Isten alakú vákuum" (nem emlékszem, melyik teológus írt erről) bevonzhat mindenféle pótlékokat, mint pl. az ezotéria vagy akár az iszlám fundamentalizmus. A hitet kell védeni, szívünket Istennel megtölteni, és ez őrzi majd meg a kereszténységet és értékeit is. Tudjuk, hogy metropolita atya is így gondolja, hisz számtalanszor beszélt az Istennel való minél szorosabb kapcsolat fontosságáról. Csakhogy vannak embertársaink és honfitársaink, nem kis számban, akik a "migránsáradat" és "meg kell védenünk tőlük értékeinket és kultúránkat" kifejezéseket más összefüggésben és környezetben hallották és tanulták az utóbbi években - akár tudják a fent leírtakat, akár nem. Ők pedig félő, hogy a sokszor hallott kifejezéseket hallva úgy értelmezik az interjú e szavait, hogy metropolita atya egyetért azzal a szemlélettel, amely ezeket a szegényeket "migráns hordáknak" és még rosszabbnak nevezve arra tanítja a népet, hogy félje és elutasítsa őket. Egyesek, akik azt hiszik, hogy metropolita atya ezt a szemléletet hirdeti, egyenesen bátorításnak tekinthetik metropolita atya szavait, hogy e szemlélet szerint gondolkodjanak és cselekedjenek. Ez pedig már több, mint baj. Mert sajnos, azok között, akik e szemlélet szerint gondolkodnak, vannak olyan embertársaink, akiket a félelem kifordít józan ítélőképességükből, sőt emberségükből is. Annyira, hogy rendőrt hívnak ártatlan, mit sem sejtő emberekre, külföldi turistákra, diákokra, sőt még a tv-ből ismert "celebre" is, mert "migránskülsejűek". Sőt, saját földijüket károsítják meg, fenyegetik életét, mert segíteni akar e szegények gyermekein! Vajon ezek az emberek megállnának megkérdezni a "migránskülsejű" menekültektől, keresztények-e vagy muzulmánok, mielőtt meglincselik őket? Nem valószínű! És félő, hogy azokban is bajt okoz, akik tudják, hogy metropolita atya nem a menekültek ellen, hanem a segítésük mellett szólt. Mert egy részük megbotránkozhat, mondván: metropolita atya meggyőződése ellenére, "emberi tekintetekre nézve" szólt, elítélve metropolita atyát, talán az egyházat is, akinek nevében beszél. Más részük (mint én) elszomorodhat, hogy honfitársaink, még keresztény testvéreink is a fentebbi módokon értelmezhetik szavait. És nekünk szomorúaknak nem marad más, mint imádkozni: visszalapozni az énekeskönyvben a nagyböjti Szent Efrém-imához, és kérni az Atyát, hogy "meg ne ítéljük felebarátunkat", hisz Isten a szívek egyedüli ismerője. És egy darabig kicsit nehezebb lesz a kísértő elleni küzdelem, hisz ellenségünknek új fegyvere támadt - egy darabig, míg magunkba nem szállunk, elismerve, hogy egyedül Isten az, aki minden hiba nélkül való, mi pedig mindnyájan szegény bűnösök vagyunk. És akkor ismét imádkozunk metropolita atyáért, hogy fordítsa az Úr jóra a rosszat, amit szavai félreértése okozhat, és ne kelljen emiatt szenvednie egy ártatlannak se. Kedves Lelkiatya, mit gondol erről? Gitta
Kedves Gitta! Amit említ, az valós veszély lehet. Számtalanszor tapasztaljuk, hogy a jó szándékkal kimondott szavakat is kiforgatják, félreértelmezik, vagy akárcsak tudatlanul félreértik, mert felszínesen ítélik meg. Metropolita atya interjúja annak kapcsán született, hogy több más görögkatolikus püspökkel közös nyilatkozatot tettek közzé a migránsok és az európai országok helyzetével kapcsolatban: http://hd.gorogkatolikus.hu/A-V4-ek-gorogkatolikus-puspokeinek-felszolitasa--2018-aprilis-25 Ennek lényege éppen az, hogy a hontalanná váló embereken segíteni kell, de úgy, ahogyan azt az ő emberi méltóságuk megköveteli: nem csak étellel, ruhával, pénzzel, munkával, hanem identitásuk tiszteletben tartásával is. Erre a részletre különösen a keleti rítusúak érzékenyek, akik jól tudjuk, hogy még az is kevés, ha valaki hazájától elszakadva templomba járhat, mert ha nem saját rítusa és felekezete szerint gyakorolhatja hitét, vallását, akkor hamarosan saját identitását is elveszti, amelyben felnőtt. Következésképp az egyre vékonyodó keleti egyházak is elvesznek, elpusztulnak a kivándorlás, idegen földön való újvilágkeresés eredményeképpen. Ezt a keleti országok püspökei is gyakran hangsúlyozzák, és ennek mintegy továbbítására vállalkoztak a közép-európai görögkatolikus püspök atyák. A másik fontos tény volt a nyilatkozatukban, hogy miközben segíteni akarunk, őriznünk kell a keresztény kultúránkat is. Abban igaza van Gittának, hogy ez nem merülhet ki pusztán a szép templomaink megvédésében, hanem saját hitünk minél mélyebb megélését követeli tőlünk. Emlékem szerint erre is tett utalást a metropolita atya. De legszenvedélyesebben arról az igazságtalanságról és hazugságról beszélt és nyilatkozott másutt is, amely elhallgatja azt a tényt, hogy a "migránsáradat" valójában egy háttérből tudatosan irányító folyamatnak az eredménye. Az otthonaink közelében lévő bajbajutottakon valóban segítenünk kell, mint arra Ferenc pápa is számtalanszor fölhívja a figyelmünket, s erre utalt a görkat. püspökatyák nyilatkozata is, de itt sokkal súlyosabb jogtalanság folyik, amelynek jószerivel mindenki áldozata, az országukat elhagyni kényszerülő és az azokkal hazájukban találkozó emberek egyaránt. Hogy e bonyolult folyamatban ki hol s miképp vétkezik súlyosabban, ezt igen nehéz megmondani. S nem is feladatunk megítélni, mint írja Ön is. Legfőbb feladatunk valóban a saját hitünk minél hitelesebb megélése akár az imádságban és lelkiéletben, akár az embertársainkkal való cselekvéseinkben.
kedves Lelki Atya, mi a különbség Szent Ágoston és Kálvin predesztinációs nézete között? A katolikus dogmák mit mondanak (szabad akarat,elrendelés) kapcsán? köszönettel Arminius:)
A katolikus hit tartalma szerint mindenki csakis Isten kegyelme által üdvözülhet, már csak azért is, mert az Üdvösség nem akármilyen jólétet jelent, hanem a kölcsönösen beteljesedett szeretetkapcsolat örök megélését Istennel. Erre, a maga részéről részéről csakis Isten mondhat igent, ez sohasem jár senkinek, ezt semmivel nem lehet kiérdemelni, minden érdemet felülmúló nagylelkű és szabad döntése Istennek, hogy kivel és miért akar örök szeretetben egyesülni. Szent Ágoston, a kegyelem doktora Pelágiusszal vitázva tanította, hogy minden kegyelem, mert minden Isten ajándéka. Pelágiusz abban vitázott Ágostonnal, hogy a teremtésünkben és azóta kapott ajándékokért viszont már felelősek vagyunk, nem tehetünk úgy mintha még semmit sem kaptunk volna Istentől. Kálvin katolikus szemmel nézve olyan messzemenő következtetésre jutott a puszta kijelentésbe kapaszkodva, hogy "minden kegyelem", hogy feladta a katolikus hit tartalmát, miszerint Isten eleve mindenkit üdvösségre rendelt, mert mindenkit őszintén üdvözíteni akar, ami a katolikus predesztináció, vagyis eleve elrendelés tana, és azt kezdte hirdetni, hogy aki nem üdvözül, az azért nem, mert Isten valamilyen okból nem választotta ki az üdvösségre, vagyis valakit nem üdvösségre, hanem eleve kárhozatra szánt. Erre a következtetésre már a mai kálvinista teológia szerint sem volt Kálvinnak semmilyen evangéliumi felhatalmazása, viszont, ha őszintén keressük, hogy valakit milyen okból nem üdvözít Isten -- ha van ilyen ember --, akkor a katolikus válasz az, hogy ez semmiképp sem eleve eldöntött Isteni rendelkezés, hanem csakis az illető személy tettet követő rendelkezés lehet, mivel az illető konokul és megátalkodottan, sőt végérvényesen ellene szegült Isten üdvözítő kegyelmének. Hitünk szerint az ember is szabad Istennel való kapcsolatában a maga feleletének megfogalmazásában. Örök szeretetkapcsolatok ugyanis csak kölcsönösen fennálló kényszerítés nélküli szabad akaratból születhetnek. A Katolikus hit tartalma szerint, maga Isten biztosítja ezt a szabadságot igen drága áron mindannyiunknak, Ezért Isten kegyelme sohasem leértékeli, vagy megsemmisíti az emberi áldozatos döntések értékét és megvalósításuk jelentőségét, hanem éppen, hogy alátámasztja és maradandóan értékessé teszi azokat. Aquinói Szent Tamás szerint így történhet meg, hogy amit mindenestül Isten kezdeményez és munkál bennünk, azt kegyelmesen és nagylelkűen végül nekünk tudja be érdemül, mert így tartja helyesnek és igazságosnak. És akkor bizonyára így helyes és így igazságos
Lehet-e kérni az atyát arra, hogy labdarúgó mérkőzés előtt ( ami fontos) megszentelje a pályát, azért, hogy sérülésmentesen végződjön az összecsapás helyett a megmérkőzés?
Minden jó dologért lehet és érdemes imádkozni. A pálya megszentelése is jó eszköz erre, de ezt érdemes a pálya elkészültével, mindjárt az elején, az átvételkor megtenni. Utána már nem szükséges újra és újra szentelni, hogy az égi oltalom erősebb legyen. Akkor már az egyéni imádság marad feladatul a szurkolók és sportolók, illetve hozzátartozóik részéről.
Kedves Lelkiatya! Pontosan hogyan kell imádkozni a csotkival? Válszát előre is köszönöm!
Hogy pontosan hogyan kell, azt nem tudom megmondani. De azt hiszem, más sem. Ennek nincs pontos, mindenkire érvényes szabálya. Az egyik fontos elem, hogy fogni kell, legyen kézben. De hozzáteszem, még ha éppen nincs is az ember keze ügyében a csotki, akkor is mondhatja a Jézus-imát. A másik, hogy minden szemre mondjon egy Jézus-ima fohászt: ?Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!? De erre sem lehet azt mondani, hogy ez a pontos ima, mert lehet ennek rövidebb, sőt, jóval rövidebb változata is: ?Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!? vagy: ?Uram, Jézus, könyörülj!? vagy csak ennyit: ?Jézus!? Lehet mondani minden szemre egy fohászt, és annyiszor körbeérni, ahányszor csak jólesik. Tehát a számolás sem igazán lényeges elem. Lehet mondani úgy, hogy az ember közben egyéb tevékenységet is végez, mosogat, takarít, füvet nyír, fut, úszik, kocsit vezet, vonaton utazik, stb., de úgy is, hogy mindent félre tesz, teljes csöndet teremt maga körül, majd belül is, és csak ebben a nagy csöndben van, s mondja a Jézus-ima fohászt, vagy akár nem is mondja ebben a nagy csöndben. Mint láthatja, nagyon sokféle lehet a Jézus-ima. Ha esetleg mostanában kezdené el, akkor a következő a tanácsom. Amekkora csotkival rendelkezik (van 10, 30, 33, 50, 100, 200 szemes vagy akár ennél is nagyobb), szóval, amilyen van Önnek, azzal mondjon el minden nap egy kört, minden csomóra egyszer mondva a fenti fohász valamelyik változatát. Közben igyekezzék teljesen odafigyelni, nem is annyira a szavakra, hanem arra a személyre, akihez e fohászokon keresztül szól, vagyis Jézusra. Ennél részletesebb tanács nem szükséges. Ha kitart ebben az imában, akkor idő közben nagyon sok mindent meg fog tanulni. Igaz, érdemes ezeket a tapasztalatokat mindig meg is osztani egy lelkiatyával. Még az sem baj, ha az az atya nem mondja, nem ismeri a csotkit, a Jézus-imát, mégis egy másik imádkozó, imatapasztalatokkal rendelkező ember. Ennek a lelkiatyának a szerepe fontos még. Sok sikert! Sok kegyelmet!
Krisztus feltámadt! Tudom, hogy nem lelki jellegű kérdés, de Fülöp metropolita atyán az a néha látható kék ruházat mellénnyel és bőrövvel szerzetesi, vagy püspöki ruha? Az is reverenda, vagy habitus?
Nem mondható szerzetesi ruhának. A szerzetesi ruha keleten inkább fekete. De püspökinek sem mondanám, hiszen papokon is lehet látni más színű reverendát, nem csak feketét. A bőröv és a fejfedő (kamilavka) viszont valóban szerzetesi öltözék.
Tisztelt Lelkiatya! Milyen gyakran ajanlatos a gyonas?
Természetesen személye válogatja. De még az élethelyzetektől is függ. Ami fontos, hogy rendszeres legyen, s ne a pillanatnyi lelkiállapottól függjön. Általánosságban azt lehet mondani, hogy havonta érdemes gyónni, s akkor az ember minden vasárnap áldozhat is. Ha valaki naponta jár Szent Liturgiára és naponta áldozik, az gyakrabban is gyónhat, de azért a heti gyónásnál gyakoribb túlzásnak tűnik. Bár hallottam arról hogy egyes szerzetesek naponta gyóntak. Az évi egy vagy két gyónás viszont kevés. Az csak épp arra jó, hogy meg ne haljon a lélek, a lelki élet.
Kedves Lelkiatya! Milyen egy jó keresztény? Mit szokott csinálni egész nap? Néz tévét vagy használja az internetet? Szeretnék jó keresztény lenni de nem tudom mit szokott csinálni egy ilyen ember.
Talán úgy lehetne legjobban megragadni a helyes választ, ha nem azt kérdezzük, hogy mit csinál egy keresztény, hanem, hogy amit csinál, azt hogyan csinálja. Teréz anya úgy fogalmazta meg ezt, hogy nem nagy dolgokat kell tennünk, hanem kis dolgokat nagy szeretettel. A keresztény ember ugyanazt teszi, mint minden más jó szándékú, jóra törekvő ember. Kerüli azt, hogy valakinek ártson, s keresi azt, hogy hogyan segítsen. De ez egy jó szándékú embertől is elvárható. Attól válik kereszténnyé, hogy mindent Krisztusért, Krisztusban, Krisztus által teszi. És ebben a mondatban Krisztus nevét lehetne helyettesíteni azzal a szóval, amelyet János evangélista az Istennel azonosít: Isten a szeretet. A keresztény mindent szeretettel csinál. Főként az Isten iránti szeretettel, de ezzel együtt az emberek iránti szeretettel is - a kettő együtt jár. Viszont ez a szeretet minden másra, nem emberekre, tárgyakra is kiterjedhet. A keresztény ember szereti az állatokat, szereti a természetet, szereti a művészetet, szeret mindent, ami szép, igaz és jó. Szeret mindent, amiben fölismeri az Isten ajándékát. Ha valaki úgy használja a világhálót, hogy különböző rossz tartalmakat tölt le, az nem szereti a világhálót, hanem kiszipolyozza. Persze, aki ilyen hitvány tartalmakat tölt rá, az éppen úgy, csak más irányból, de szintén visszaél vele. A világháló vagy a tévé fölfedezése is Isten ajándéka. Jól kell élni vele, hasznunkra, mások javára kell fordítani. S ez minden más földi dologra is igaz. Ha szeretne jó keresztény lenni, akkor mindazt, amit éppen tennie kell, az nagy szeretettel tegye, hálás lelkülettel. A hálás, Istenre figyelő, Isten ajándékait meglátó lélek azt is tudni, látni fogja, hogy mi az, amit nem kell, nem szabad megtennie, ami nem tetszik az Istennek, de arra is felnyílik a szeme, hogy mi kedves neki, mi az, amiben Isten is örömét leli.
Krisztusban szeretett Lelkiatya! Amikor az Úr Jézus azt mondja: ?Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.? (Jn 6, 65) - akkor azt hogyan kell helyesen értenünk? Az Atyát kell hinnünk és szeretnünk elsőnek, hogy Fiának szavai a szívünkig juthassanak? Máshol azt mondja Jézus Urunk: "Senki sem juthat el az Atyához, csak általam" (Jn 14, 6). Akkor melyik van előbb? Fontos-e a sorrend, hogy az Atyát vagy a Fiát szeretem inkább? Hisz azt is mondja Jézus: "Én és az Atya egyek vagyunk" (Jn 10, 30). Miért van mégis ez a különbségtétel, ez az Istenhez való kétféle irányulás jelen az Újszövetségben? Válaszát köszönve: Zsóka
Kedves Zsóka! Az Atya a Fiúval együtt a Szentlélekben készítette el a világ üdvösségének útját. Azért kell engedelmeskedni a Fiúnak, mert minden bűn lényegében engedetlenség, az üdvösség pedig a szerető, engedelmes közösség az Atyával a Fiú által a Szentlélekben. Ezért kell megismerni Isten akaratát, és ha ismerjük, akkor egyedül annak engedelmeskedni. Az Atya kéri, hogy, aki szereti Őt az szeresse a Fiút is, mert a Fiú szereti az Atyát és minket is Hozzá akar vezetni. Ő visszatért az Atyához, ahogy az Atyától eredő Szentlélek is mindig vissza is tér az Atyához a Fiú által. Ezért kell a Lélek szerint élnünk, ahogy a Fiú és az Atya is teszi. Mert csak az egyetlen jóért való közös buzgóság egyesíthet minket Istennel. Valójában ez nem pusztán kötelesség, ez vonzódás. Egész életünkben a Szentháromságos Egy Isten felé vonzódunk. S ez a vonzódás nem más, mint folyamatos lelki fejlődés, amelynek, értelemszerűen fokozatai is vannak. Ezeket a fokozatokat semmiképpen sem vélhetjük úgy, mintha a Szentháromság személyei közötti fokozatok tükörképei lennének, hisz az Atya, a Fiú és a Szentlélek személyei között istenségben, hatalomban és uralomban nincs különbség. A fokozatokat kizárólag csak a mi lelki fejlődésünkre érthetjük. Minél közelebb kerülünk Istenhez, annál jobban ismerhetjük meg Őt, és minél jobban ismerjük, annál jobban szerethetjük. Azonban, a mi emberi megismerő képességünk nagyon korlátozott. Még egymást sem ismerjük rendesen, nem hogy a végtelen Istent. E korlátozottság leküzdése végett Isten először prófétáin keresztül nyilatkoztatta ki magát, vagyis emberek által tette magát megismerhetővé, a Szentlélek erejében. Majd pedig közvetlenül a Fia által, az emberi megismerhetőséghez mérve, szemtől szemben mutatja meg magát. Az emberré lett Jézus Krisztus tehát az emberi módon megközelíthető, sőt az emberi módon megismerhető, és ez által az emberi módon szerethető isteni személy. Amikor Jézus arcát szeretem, Isten szemlélhető arcát szeretem, amikor Jézust ölelem, Isten megölelhető alakját ölelem, és amikor Jézus Krisztussal egyesülök az Eucharisztiában, akkor az emberi módon befogadható Istennel egyesülök. A Mennyei Atyához nincs más emberi módon megközelíthető út, csak Jézus. Ez nem korlát, és nem is szakadék a Mennyei Atya és az emberiség között, hanem ?híd?. Méghozzá ?közvetítő?. Ő a közvetítő Isten és ember között (1Tim 2,5), akit a Mennyei Atya a mi érdekünkben, végtelen emberszeretetéből adott nekünk a Megtestesült Jézus személyében. Minden ember megdicsőült állapota az lesz, amikor személyi fejlődésében a teljes Szentháromságot közvetlenül lesz képes szemlélni, ölelni, sőt a Szentháromságos Isten tölti be őt. Vagyis, ha itt a földön a Mennyei Atyát saját akaratának megfelelően akarom szeretni, akkor őt Fia által közelítem meg a Szentlélek által ránk árasztott kegyelem erejében. Ez egy felfoghatatlan és csodálatos út, amelyhez az Atya áldását, a Fiú közreműködését, a Szentlélek erejét kell kérnünk. Ez az Egyház, amely mindezt megadja nekünk.
Dicsőség Krisztusnak! Most hogy Feltámadt, hogyan köszönthetem azokat akik nem ortodoxok?
Ha szeretné és nem röstelli, mindenkit köszönthet úgy, hogy "Föltámadt Krisztus!" Szárovi Szent Szerafimnak is ez volt a szokása. Hogy ez a köszöntés kinek mit jelent, az más kérdés. De akinek nem jelent semmit, azoknak is föltámadt, azokat is megváltotta. Ezért nem kell pironkodni e köszöntéssel, hisz nem tudjuk, mikor kiben ébreszti föl a hitet ennek megvallása.
    ... 2 3 4 5 6 
7
  8 9 10 11 12 ...    
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016