Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás
Lit. A Legszentebb Istenszülő elszenderülése (Nagyboldogasszony)
előző nap
 augusztus 15. 
következő nap
Fil 2,5-11

Atyámfiai! Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.

Lk 10,38-42; 11,27-28

Abban az időben Jézus betért egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki Jézus lábához ülve hallgatta a szavát. Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt és így szólt: „Uram, nem törődsz-e vele, hogy húgom egyedül hagy engem szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem!” Az Úr azonban így válaszolt neki: „Márta, Márta, sok mindenre van gondod, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a legjobb részt választotta, amely nem is vétetik el tőle.” Történt, hogy miközben ezeket mondta, egy asszony a tömegből felkiáltott: „Boldog a méh, amely hordozott, és az emlő, amelyet szoptál!” Ő pedig ezt mondta: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!”

Az Istenszülő elszenderülése (Nagyboldogasszony)

Az Istenszülő elhunytáról a Szentírás szövegei nem tesznek semmiféle említést. Egy apokrif evangéliumban ezt olvassuk róla: „Két esztendő telt el Urunk Jézus Krisztus mennybemenetele után. A halálát megelőző harmadik napon eljött hozzá az Úr angyala, köszöntötte őt, és ezt mondta neki: Három nap múlva bekövetkezik a mennyekbe való fölvételed! Akkor (Mária) magához szólította az Arimathea városából származó Józsefet, meg az Úr többi tanítványát … és hírül adta minden körülötte állónak … Szűz Mária megmosakodott, királynői ékeibe öltözködött és várta Fiának megérkezését. … hatalmas villámlás, eső és égzengés támadt … János apostol … belépett Szűz Mária szobájába … Íme az Úr összes tanítványa ott állt szobája ajtajában, kivéve Tamást. Mindegyikük felhőben érkezett … beléptek, köszöntötték és hódoltak a királynő előtt. Az Úr napja harmadik órájának elérkeztekor … szállt le most Krisztus az angyalok sokaságával és magához vette szeretett anyjának lelkét. Hatalmas ragyogás támadt. A ragyogás megszűntével Szűz Mária lelke is felvétetett a mennyekbe … Az apostolok … zsoltározások közepette Sión hegyéről Jozafát völgyébe vittek a szent testet … nagy tisztelettel helyezték el a sírboltba Mária testét … Akkor a boldogságos Tamás hirtelen az Olajfák hegyére vezettetett, és látta a legszentebb testet, amint az égbe emelkedik. A felhő, amely odahozta őket most mindegyiküket a saját helyére vitte vissza.”

UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016