Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás
Tivadar nvt., Zakariás pr.
előző nap
 február 8. 
következő nap
Júd 1,11-25

Atyámfiai! Jaj nekik, mert Káin útján járnak, és Bálám tévedése, a nyereség után törik magukat, és mint Kóré a lázadásban, elvesznek. Szégyenfoltok ezek a lakomáikon, tartózkodás nélkül lakmároznak s önmagukat hizlalják; esőtlen felhők, amelyeket a szelek ide-oda kergetnek, őszi, terméketlen, kétszer kiveszett, gyökerestül kitépett fák, vad tengeri hullámok, amelyek saját gyalázatukat tajtékozzák ki, bolygó csillagok, amelyekre a sötétség vihara vár örökké. Ezekről jövendölt Hénok, Ádám után a hetedik, mikor így szólt: »Íme, jön az Úr ezernyi szentjével, minden fölött ítéletet tart, és megfenyíti az összes istentelent minden gonoszságért, amelyet gonoszul véghezvittek; és minden durva beszédért, amelyet az istentelen bűnösök Isten ellen szóltak.« Izgága elégedetlenkedők ezek, akik saját kívánságaik útján járnak; a szájuk kevélységet beszél, s haszonlesésből hízelegnek az embereknek. Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg az igékről, amelyeket előre megmondtak a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai. Megmondták nektek, hogy »az utolsó időben gúnyolódók jönnek, akik saját kívánságaik útján járnak, istentelenségben.« Ezek azok, akik elkülönülnek, érzékiek, Lélek nélkül valók. Ti ellenben, szeretteim, épüljetek rá legszentebb hitetekre, imádkozzatok a Szentlélekben, őrizzétek meg magatokat Isten szeretetében, s várjátok a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre. Ezeket ítéljétek el és fenyítsétek meg; amazokat viszont mentsétek meg, ragadjátok ki őket a tűzből. A többieken pedig könyörüljetek félelemmel. Még a bűnös által viselt ruhát is gyűlöljétek. Annak pedig, akinek van hatalma bűn nélkül megőrizni titeket, s a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelekor szeplőtelenül és boldog örömmel az ő dicsőségének színe elé állítani, a mi egyedül üdvözítő Istenünknek, Urunk Jézus Krisztus által, legyen dicsőség és magasztalás, uralkodás és hatalom minden idő előtt, most és mindörökkön-örökké. Amen.

Lk 23,1-31.33a.44-56

Abban az időben a főpapok, írástudók, és a nép vénei Pilátushoz vitték Jézust, és így kezdték vádolni őt: „Úgy találtuk, hogy ez fellázítja a népet, megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt mondja magáról, hogy ő Krisztus király.” Akkor Pilátus megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Ő pedig feleletül így szólt: „Te mondod.” Pilátus erre azt mondta a főpapoknak és a tömegnek: „Semmi ítéletre méltót nem találok ebben az emberben.” De azok így erősködtek: „Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában Galileától kezdve egészen idáig.” Miután Pilátus meghallotta Galileát, megkérdezte, hogy ez az ember Galileába való-e. Amikor megtudta, hogy Heródes uralma alá tartozik, elküldte Heródeshez, aki maga is Jeruzsálemben volt azokban a napokban. Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Ugyanis régóta szerette volna őt látni, mert sokat hallott felőle, és remélte, hogy valami csodajelet lát tőle. Sokat faggatta, ő azonban semmit sem felelt neki. A főpapok és az írástudók pedig ott álltak, és hevesen vádolták. Heródes katonai kíséretével együtt megszégyenítette őt, csúfot űzött belőle, aztán fehér ruhába öltöztette, majd visszaküldte Pilátushoz. Ezen a napon Heródes és Pilátus jó barátok lettek, előtte ugyanis haragban voltak egymással. Pilátus pedig összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet, és így szólt hozzájuk: „Ide hoztátok ezt az embert, mint a nép lázítóját. Íme, előttetek kihallgattam, de semmi ítéletre méltót sem találtam ebben az emberben, abból, amivel vádoljátok őt. De Heródes sem, hiszen elküldtelek titeket hozzá és lám, semmi halált érdemlő dolgot nem követett el. Veréssel büntetem tehát, és szabadon bocsátom.” Az ünnep alkalmával szabadon kellett bocsátania egyvalakit. Ezért valamennyien kiáltozni kezdtek: „Veszítsd el ezt, és bocsásd el nekünk Barabást!” Őt a városban történt lázadásért és gyilkosságért vetették börtönbe. Pilátus ismét fölemelte szavát, mert szabadon akarta bocsátani Jézust. Ők azonban így kiáltoztak: „Feszítsd meg, feszítsd meg őt!” Ő pedig harmadszor szólt hozzájuk: „De hát ez mi rosszat tett? Semmi halált érdemlő dolgot nem találok benne. Veréssel büntetem tehát, és szabadon bocsátom.” De azok erősködve nagy hangon követelték, hogy feszítse keresztre. Egyre erősödött a lármájuk és szintúgy a főpapoké. Erre Pilátus úgy döntött, hogy legyen meg, amit kérnek: szabadon bocsátotta kérésükre azt, aki lázadásért és gyilkosságért került börtönbe, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak. Ahogy elvezették, megragadtak egy bizonyos cirenei Simont, aki a mezőről érkezett, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. A népnek és az asszonyoknak nagy sokasága követte, akik gyászolták és siratták őt. Jézus hozzájuk fordult ezekkel a szavakkal: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok! Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok, mert jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: »Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak.« Akkor azt kezdik majd mondani a hegyeknek: »Omoljatok ránk!« És a halmoknak: »Borítsatok be minket!« Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a kiszáradttal?” Amikor odaértek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívtak, ott keresztre feszítették őt. A hatodik óra körül pedig sötétség lett az egész földön a kilencedik óráig. A nap elsötétedett, a templom függönye középen kettéhasadt. Jézus ekkor hangosan felkiáltott: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” E szavakkal kilehelte lelkét. Amikor a százados látta, ami történt, ezekkel a szavakkal dicsőítette az Istent: „Ez az ember valóban igaz volt.” És az egész sokaság, amely összeverődött erre a látványra, a történtek láttán mellét verve hazatért. Jézus valamennyi ismerőse, velük az asszonyok, aki Galileából követték őt, távolabb állva látták ezt. Íme, volt egy József nevű ember, a nagytanács tagja, derék és igaz férfi, ő nem értett egyet a határozatukkal és eljárásukkal. Arimateából, a zsidók egyik városából származott, és maga is várta az Isten országát. Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és egy sziklába vájt sírba helyezte, ahová még soha senkit sem fektettek. A készület napja, péntek volt, és már feltűnt a szombati fény. Asszonyok is követték őt, akik Galileából jöttek Jézussal és megnézték a sírt, és hogy miként helyezte oda az ő testét. Miután hazatértek, illatszereket és keneteket készítettek, de a szombatot a parancs szerint nyugalomban töltötték.

Szent Tivadar hadvezér (Theodórosz Sztratilatisz) nagyvértanú

A sok katona-szent és több Szent Tivadar közül is ez a hadvezér tűnik a leghitelesebbnek, s a görög egyház Szent György mellett Theodórosz „sztratilatiszt” tiszteli leginkább. A róla szóló legrégibb tanúságtételünk Nisszai szent Gergelytől származik, aki egy külön szentbeszédet szentelt a nagyvértanú tiszteletére. Ez a kiváló hadvezér lehetett a többi Szent Tivadar nevű harcos szentnek a prototípusa.
Licinius császár idején (308-323) a hagyomány szerint a pontuszi Hérakleia kormányzója volt. Szeretetre méltó egyéniségével és ékesszólásával sokakat térített keresztény hitre. Széttörette az arany ás ezüst bálványokat, s darabjaikat a szegények között osztotta szét. Amikor kereszténysége miatt a császár elé idézték, elítélte annak bálványimádását, és felszólította őt, hogy térjen meg az egy élő Isten hitére. A bátor katonát tanúságtétele miatt szörnyű kínzásoknak vetették alá, s végül 318-ban lefejezték. A keresztények vitték át holttestét Hérakleiából Eukhaiszba.


Szent Zakariás próféta

A tizenegyedik „kispróféta”, az ószövetségi Szentírás utolsó előtti könyvének szerzője, amelynek elején pontos dátum is van: 520. október-november, tehát a fogság utáni évtized. A könyv kezdő képsora Zerubbábelre, a dávidi királyi család egyik sarjára utal, akit a perzsa hatalom kormányzóként küldött Jeruzsálembe. Neki, a dávidi reménység hordozójának kell, mint „Jahve szolgájának” a templomot helyreállítania. A görögösen Zorobbábelnek hívott király titokzatos megkoronázását említi. Ezután annak örökösét, a Józsue főpap által képviselt papságot magasztalja. Zerubbábelt Jozija főpappal együtt „az olajfa fiai”-ként, egy új messiási fölkenés hordozóiként mutatja be (amely királyi és főpapi: a későbbi qumráni két-messiásra való várakozás kiindulópontja). A két Messiás egyenjogúként jelenik meg. A később átdolgozott Zak. 6,11-13 szövegben a most már „főpapnak” nevezett Józsue, a kialakuló istentiszteleti közösség feje kerül előtérbe a dávidi ivadék Zerubbabel előtt, aki sohasem lett király. Helyette Józsuét koronázták meg, aki így a király nélküli nép közösségének egyedüli vezetője és tulajdonképpeni közvetítője lesz.
Zakariás Lévi törzséből származott, tehát pap is volt, s prófétai működését Ezekiel hagyományai szerint folytatta. Témái között különlegesen fontos Isten irgalmas ítéletének, a zsidók és pogányok kibékülésének és Jézus kínszenvedése bizonyos részleteinek megjövendölése.

UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016