Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás
Pol. Konstantin és Ilona társapk.
előző nap
 május 21. 
következő nap
ApCsel 16,16-34

Azon időben történt, hogy amikor az imádságra mentünk, egy jósoló szellemtől megszállott leánnyal találkoztunk, aki jövendöléseivel nagy hasznot hajtott gazdáinak. Ez nyomon követte Pált és minket és így kiáltozott: »Ezek az emberek a magasságbeli Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek.« És ezt tette több napon át. Pált bántotta ez, azért hátrafordult s azt mondta a léleknek: »Jézus Krisztus nevében parancsolom, menj ki belőle.« Ki is ment belőle abban az órában. Mikor azonban a gazdái látták, hogy oda van reményük a bevételre, megragadták Pált és Szilást, s elvitték a piacra az elöljárókhoz. A bírák elé állították őket és azt mondták: »Ezek a zsidó emberek zavart keltenek városunkban, és olyan életmódot hirdetnek, amelyet nekünk nem szabad elfogadnunk, sem cselekedetben követnünk, mivel rómaiak vagyunk.« A nép is összecsődült ellenük, a bírák pedig letépették a ruháikat és megvesszőztették őket. Sok ütést mértek rájuk, aztán börtönbe vetették őket. Az őrnek pedig megparancsolták, hogy szigorúan őrizze őket. Miután ilyen parancsot kapott, a belső tömlöcbe vitte őket s lábukat kalodába zárta. Éjféltájban Pál és Szilás imádkozva dicsérték Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, s a börtön alapjai meginogtak. Egyszerre minden ajtó kinyílt és mindnyájuk bilincsei leoldódtak. Amikor a börtönőr felriadt és azt látta, hogy a börtön ajtajai nyitva vannak, kirántotta a kardját s meg akarta magát ölni abban a hitben, hogy a foglyok megszöktek. Pál azonban fennhangon így kiáltott: »Ne tégy magadban semmi kárt, mert mindannyian itt vagyunk.« Az erre világosságot kért, beljebb ment és remegve borult Pál és Szilás lábához. Azután kivezette őket és így szólt: »Uraim, mit kell tennem, hogy üdvösséget nyerjek?« Azok azt felelték: »Higgy az Úr Jézusban és üdvözülni fogsz, te és házad népe.« S hirdették neki az Úr igéjét, és mindazoknak, akik a házában voltak. Ő pedig még abban az éjjeli órában elvitte őket, megmosta sebeiket, és mindjárt megkeresztelkedett ő és övéi mindnyájan. Aztán bevezette őket otthonába, asztalt terített nekik és örvendezett házanépével együtt, hogy híve lett az Istennek.

ApCsel 26,1.12-20

Abban az időben Jézus útközben látott egy születésétől vak embert. Tanítványai pedig megkérdezték tőle: „Rabbi, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus így válaszolt: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell nyilvánvalóvá válniuk benne. Nekem addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” Ezt mondva a földre köpött, sarat csinált a nyálból, a sarat pedig a vak szemére kente, és azt mondta neki: „Menj el, mosakodj meg a Siloe tavában”, ami annyit jelent: „küldött”. Elment tehát, megmosdott, és amikor visszatért, már látott. A szomszédok tehát, és akik azelőtt, mint vakot látták őt, megkérdezték: „Nem ez-e az, aki itt ült és koldult?” Némelyek azt állították, hogy ő az, mások pedig, hogy „hasonló hozzá.” Ő pedig azt mondta, hogy „Én vagyok”. Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyílt meg a szemed?” Elmondta nekik: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szememet, és azt mondta nekem: Menj a Siloe tavához, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosdottam, és látok.” Erre megkérdezték tőle: „Hol van ő?” Azt felelte: „Nem tudom.” Elvitték a farizeusokhoz azt, aki egykor vak volt. Szombat volt pedig, amikor a sarat csinálta Jézus, és megnyitotta a szemét. Ismét megkérdezték tehát tőle a farizeusok, hogyan nyerte vissza a látását. Ő pedig elmondta nekik: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és látok.” Azt mondták erre a farizeusok közül némelyek: „Ez az ember nem Istentől való, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azt mondták: „Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodajelet?” Így szakadás támadt közöttük. Azért hát tovább faggatták a vakot: „Mit tartasz arról, aki megnyitotta a szemedet?” Ő pedig azt felelte, hogy próféta. De a zsidók sehogy se hitték el róla, hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, amíg oda nem hívták az újra látó ember szüleit, és megkérdezték őket: „Ez-e a ti fiatok, akiről azt mondjátok, hogy vakon született? Hogyan lát tehát most?” A szülei ezt válaszolták: „Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született. Azt viszont, hogy most miképpen lát, nem tudjuk. Vagy, hogy ki nyitotta meg a szemét, azt sem tudjuk. Kérdezzétek meg őt, hisz megvan a kora, beszéljen ő magáról!” A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis már elhatározták, hogy ha valaki Őt Krisztusnak vallja, ki kell zárni a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: „Megvan a kora, őt kérdezzétek.” Másodszor is hívatták tehát azt az embert, aki vak volt, és azt mondták neki: „Adj dicsőséget az Istennek! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.” Ő ezt felelte tehát nekik: „Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok, hogy vak voltam, és most látok.” Erre újra faggatni kezdték: „Mit csinált veled? Hogyan nyitotta meg a szemed?” Ezt válaszolta nekik: „Mondottam már nektek, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Csak nem akartok ti is az ő tanítványai lenni?” Erre becsmérelték, és azt mondták neki: „Te vagy az ő tanítványa! Mi viszont Mózes tanítványai vagyunk. Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de hogy ez honnét való, nem tudjuk.” Az ember így felelt nekik: „Éppen az a csodálatos, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis megnyitotta a szememet. Tudjuk viszont, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, hanem aki istenfélő és teljesíti akaratát, azt meghallgatja. A világ kezdetétől sem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon születettnek a szemét. Ha ő nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.” Azt felelték neki: „Mindenestül bűnökben születtél, és te oktatsz ki minket?” És kitaszították őt. Jézus meghallotta, hogy kitaszították, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Isten Fiában?” Ő így felelt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Ezt mondta neki Jézus: „Hiszen láttad is őt, és aki beszél veled, ő az.” Ő pedig így szólt: „Hiszek, Uram!”, és leborult előtte.

Jn 9,1-38

Abban az időben Jézus útközben látott egy születésétől vak embert. Tanítványai pedig megkérdezték tőle: „Rabbi, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus így válaszolt: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell nyilvánvalóvá válniuk benne. Nekem addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” Ezt mondva a földre köpött, sarat csinált a nyálból, a sarat pedig a vak szemére kente, és azt mondta neki: „Menj el, mosakodj meg a Siloe tavában”, ami annyit jelent: „küldött”. Elment tehát, megmosdott, és amikor visszatért, már látott. A szomszédok tehát, és akik azelőtt, mint vakot látták őt, megkérdezték: „Nem ez-e az, aki itt ült és koldult?” Némelyek azt állították, hogy ő az, mások pedig, hogy „hasonló hozzá.” Ő pedig azt mondta, hogy „Én vagyok”. Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyílt meg a szemed?” Elmondta nekik: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szememet, és azt mondta nekem: Menj a Siloe tavához, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosdottam, és látok.” Erre megkérdezték tőle: „Hol van ő?” Azt felelte: „Nem tudom.” Elvitték a farizeusokhoz azt, aki egykor vak volt. Szombat volt pedig, amikor a sarat csinálta Jézus, és megnyitotta a szemét. Ismét megkérdezték tehát tőle a farizeusok, hogyan nyerte vissza a látását. Ő pedig elmondta nekik: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és látok.” Azt mondták erre a farizeusok közül némelyek: „Ez az ember nem Istentől való, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azt mondták: „Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodajelet?” Így szakadás támadt közöttük. Azért hát tovább faggatták a vakot: „Mit tartasz arról, aki megnyitotta a szemedet?” Ő pedig azt felelte, hogy próféta. De a zsidók sehogy se hitték el róla, hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, amíg oda nem hívták az újra látó ember szüleit, és megkérdezték őket: „Ez-e a ti fiatok, akiről azt mondjátok, hogy vakon született? Hogyan lát tehát most?” A szülei ezt válaszolták: „Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született. Azt viszont, hogy most miképpen lát, nem tudjuk. Vagy, hogy ki nyitotta meg a szemét, azt sem tudjuk. Kérdezzétek meg őt, hisz megvan a kora, beszéljen ő magáról!” A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis már elhatározták, hogy ha valaki Őt Krisztusnak vallja, ki kell zárni a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: „Megvan a kora, őt kérdezzétek.” Másodszor is hívatták tehát azt az embert, aki vak volt, és azt mondták neki: „Adj dicsőséget az Istennek! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.” Ő ezt felelte tehát nekik: „Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok, hogy vak voltam, és most látok.” Erre újra faggatni kezdték: „Mit csinált veled? Hogyan nyitotta meg a szemed?” Ezt válaszolta nekik: „Mondottam már nektek, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Csak nem akartok ti is az ő tanítványai lenni?” Erre becsmérelték, és azt mondták neki: „Te vagy az ő tanítványa! Mi viszont Mózes tanítványai vagyunk. Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de hogy ez honnét való, nem tudjuk.” Az ember így felelt nekik: „Éppen az a csodálatos, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis megnyitotta a szememet. Tudjuk viszont, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, hanem aki istenfélő és teljesíti akaratát, azt meghallgatja. A világ kezdetétől sem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon születettnek a szemét. Ha ő nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.” Azt felelték neki: „Mindenestül bűnökben születtél, és te oktatsz ki minket?” És kitaszították őt. Jézus meghallotta, hogy kitaszították, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Isten Fiában?” Ő így felelt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Ezt mondta neki Jézus: „Hiszen láttad is őt, és aki beszél veled, ő az.” Ő pedig így szólt: „Hiszek, Uram!”, és leborult előtte.

Jn 10,1-9

Mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Bizony, bizony, mondom nektek, aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Annak az őr ajtót nyit, és a juhok hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Amikor saját juhait kibocsátja, előttük megy, és a juhok követik őt, mert ismerik a hangját. Idegent viszont nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.” Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de nem értették, mit akart vele mondani. Jézus tehát ismét szólt: „Bizony, bizony, mondom nektek, hogy én vagyok a juhok számára az ajtó. Mindnyájan, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, kijár és bejár, és legelőt talál.”

Szent Konstantin és Ilona társapostolok

Konstantin, Konstancius Chlorus római császár és Ilona fia volt. Atyja halála után ő lett az utóda. Kitűnt értelmével, testi szépségével és erejével. Alattvalóit bölcsességgel kormányozta, a keresztényeket nem üldözte. A birodalom másik részében az emberek kegyetlen uralkodók igája alatt éltek, A rómaiak kérték, hogy szabadítsa meg őket Maxencius uralmától, 312-ben, miután az égen látta a kereszt jelét megjelenni, szembeszállt Maxenciussal és a milviuszi ütközetben legyőzte őt, így az egész birodalom egyeduralkodója lett, miután 323-ban Liciniust is legyőzte. Konstantin Krisztusban hivővé lett, de a keresztséget halálos ágyáig halasztotta. Mindenképpen arra törekedett, hogy a pogányságot visszaszorítsa és a keresztény vallást tegye uralkodóvá. Templomokat épített, a keresztény papságnak jogokat adott és javakat és hogy az ariánus tévtanítástól felzaklatott Egyházban békét teremtsen, összehívta az I. egyetemes zsinatot Nikaiába, 325-ben. 65 eves korában hunyt el Nikomédiában, 387-ben.

Szent Ilona Bithiniában született, alacsony sorban, családja vendéglős volt. Konstancius Shlorus római hadvezér feleségül vette, így anyja lett Konstantin császárnak, aki a kereszténységnek a 300 éves üldözés után szabadságot adott. Férje elvált tőle, hogy előkelőbbet vegyen el, Konstantin azonban fiúhoz illően megbecsülte. Udvarába fogadta, császárné címmel tüntette ki. Mint keresztény, sok Jótéteménnyel ékesítette fel életét. Szeretett templomokat építeni. Fiának anyagi segítségével ásatásokat végeztetett a szent helyeken. Megtalálta ez Üdvözítő elrejtett keresztjét, eltávolította a pogány emlékek maradványait. Templomokat épített Betlehemben, az Olajfák hegyén és más szent helyeken. Elhunyt 80 éves korában, 327-ben.

UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016