Főegyházmegye a Facebookon Élő közvetítés Szentírás
Pol. A szevasztei 40 vt.
előző nap
 március 9. 
következő nap
Ter 12,1-7

Így szólt az Úr Ábrámhoz: „Menj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet megmutatok neked. Én majd nagy nemzetté teszlek és megáldalak, s naggyá teszem nevedet, és áldott leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, és megátkozom azokat, kik átkoznak téged. Benned nyer majd áldást a föld minden nemzetsége.” Elindult tehát Ábrám, ahogy az Úr megparancsolta neki, és vele ment Lót is. Ábrám hetvenöt esztendős volt, amikor elindult Háránból. Ábrám magával vitte Sárát, a feleségét, meg Lótot, testvérének fiát, s minden vagyonukat, amijük volt, és mindazokat, akikre Háránban szert tettek, és kivonultak, hogy Kánaán földjére menjenek. Aztán Ábrám végigvonult az országon, egészen Szichem vidékéig, a magaslati tölgyesig. Azon a földön akkoriban kánaániak laktak. Ekkor az Úr megjelent Ábrámnak és így szólt hozzá: „A te ivadékodnak adom majd ezt a földet.” Erre Ábrám oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki.

Péld 14,15-26

Az együgyű minden beszédnek hitelt ad, az okos viszont bűnbánatra irányítja lépteit. A bölcs fél és kerüli a rosszat, a balga pedig elbizakodottan törvényszegők közé vegyül. A hirtelen haragú meggondolatlanul cselekszik, a bölcs férfi viszont sok mindent eltűr. Az együgyűeknek balgaság az osztályrészük, az ügyesebbek pedig megragadják a megismerést. Meghajolnak majd a rosszak a jók előtt, és az istentelenek tiszteletben tartják majd az igazak ajtaját. A szegényt még barátja is megveti, a gazdagokkal ellenben sokan barátkoznak. Aki a nyomorultakat megveti, vétkezik, de boldog az, aki a szegényeken megkönyörül. Az igazságtalanságban tévelygők csak gonoszságot forralnak magukban, a jók pedig irgalmat és igazságot. Akiknek csak gonoszságon jár az eszük, azok nem számíthatnak irgalomra és hűségre. Könyörület és hűség csak azokat illeti meg, akik jót cselekszenek. Minden fáradságnak bőségesen megvan az eredménye, az élveteg és érzéketlen viszont ínségre jut. Bölcs embereknek bőség a koronájuk, a balgák viszont bolondságokkal foglalkoznak. A megbízható tanú megmenti a lelket sokféle bajból, a csalárd pedig csak hazugságot kohol. Az erős az Úr félelmébe veti bizalmát, s ezzel hagy békés támaszt gyermekeinek is.

Zsid 12,1-10

Atyámfiai! Mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet és a minket környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőteret. Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; és Isten trónjának jobbján ül. Gondoljatok hát őrá, aki a bűnösök részéről maga ellen ilyen nagy ellentmondást szenvedett el, – hogy el ne lankadjatok, és lelketekben ne csüggedjetek. Mert még nem álltatok ellen vérigontásig a bűn ellen vívott harcban, és elfelejtettétek a vigasztalást, amely nektek, mint fiaknak szól: »Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha büntet, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz minden gyermeket, akit magához fogad«. A fegyelemért szenvedtek. Mint fiakkal, úgy bánik veletek Isten; s melyik fiú az, akit apja nem fenyít meg? Ha kimaradtatok a fenyítésből, amelyben mindenki részesült, akkor korcsok vagytok és nem fiak! Ezenkívül ha a testi apáink megfenyítettek minket és féltünk tőlük, vajon nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? Mert apáink kevés napon át, tetszésük szerint fenyítettek meg minket, ő pedig azért, ami segítségünkre van, hogy az ő szentségében részesedjünk.

Mt 20,1-16

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte őket a szőlejébe. A harmadik óra körül megint kiment, és látta, hogy mások is ácsorognak tétlenül a piacon. Megszólította őket: »Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami jogos, majd megadom nektek.« Azok ki is mentek. A hatodik és kilencedik órában újra kiment, és ugyanígy tett. Amikor pedig a tizenegyedik óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: »Miért ácsorogtok itt egész nap tétlenül?« Azok így válaszoltak: »Mert senki sem fogadott fel minket.« Erre ezt mondta nekik: »Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami jogos, majd megkapjátok«. Amikor beesteledett, így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: »Hívd össze a munkásokat, és add ki bérüket, kezdve az utolsókon az elsőkig!« Jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra tájban álltak munkába, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor aztán az elsők jöttek, azt hitték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták: »Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.« Ő pedig feleletül egyiküknek ezt mondta: »Barátom, nem vagyok veled igazságtalan. Vajon nem egy dénárban egyeztél-e meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem tehetem-e a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy jó vagyok?« Így lesznek az utolsók elsőkké, az elsők meg utolsókká, mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

A szebasztei negyven szent vértanú emlékezete

A katonaszentek közül a szebasztei 40 vértanú lett a leghíresebb csoport. Mindannyian a híres 12. légióhoz (Legio fulminata) tartoztak, amely évszázadokon át Örményországban tevékenykedett. Licinius császár, Kappadókiában elrendelte, hogy minden kereszténynek halálbüntetés terhe alatt meg kell tagadnia hitét. Agrikolaosz, Kappadókia és Kis-Arménia helytartója az ediktum tartalmát azzal a szigorú felszólítással közvetítette a hadsereghez, hogy szerezzenek érvényt neki. Ekkor előlépett negyven keresztény katona, s mindegyikük röviden és határozottan kijelentette: ,,Keresztény vagyok”, és megtagadták a bálványok előtti áldozatbemutatást.

Arméniában a tél még márciusban is olyan hideg volt, hogy lóval és kocsival is át lehetett kelni a folyók és a tavak jegén. A helytartó kivárt egy különösen hideg éjszakát, és ekkor megparancsolta, hogy a negyven katonát meztelenül tegyék ki az egyik városszéli befagyott tavon a hidegre. Egy ott található fürdőházban ugyanekkor meleg fürdőt készíttetett azoknak, akik nem maradnak állhatatosak. Az elítéltek nem várták meg, hogy megfosszák őket ruháiktól, hanem maguk vetkőztek le, és szenvedésük helyére igyekeztek. Egy szívvel-lélekkel imádkoztak Istenhez: ,,Urunk, negyvenen kezdtük el a harcot; ne engedd, hogy negyvennél kevesebben kapjuk meg a győzelmi koszorút!” Az egyik katona, aki már nem bírta a hideget, a fürdőhöz rohant fölmelegedni, de azonnal meghalt. A fürdőháznál őrségben álló katonának volt egy látomása: égi sereg szállt le, hogy a hős harcosok között kiossza a győzelmi koszorúkat, amint az a római hadseregben szokásos volt. Erre ledobta ruháit, és bajtársaihoz futott a jégre, hogy betöltse a gyengének mutatkozott katona helyét. Másnap aztán eltörték végtagjaikat, és elégették holttestüket. Ereklyéiket Péter, a város püspöke összegyűjtötte, és tisztességgel eltemette.

UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
LELKIATYA
ÍRJON NEKÜNK  IMPRESSZUM
Hajdúdorogi Főegyházmegye © 2016