A keresztény élet hivatás: cselekedeteinket Isten hívására tesszük - üvegablakokat szenteltek a budai templomban

Az 1760-ban Szent Flórián tiszteletére épült templom éppen száz esztendeje került a budai görögkatolikusok tulajdonába. Ablakai sosem voltak díszesek, jóllehet „testvérei”, a Batthyány-téri Szent Anna templom és az Országúti ferences templom – melyeket ugyanaz a tervező tervezett és korban nagyon közel állnak egymáshoz – híresek szép ólomüvegablakaikról. Ámde sosem késő, és ilyen hosszú idő után különösen is nagy öröm orvosolni a hiányosságot!  

A parókusként szolgáló Makláry Ákos atya elmondta, mennyire hálás az ablakok cseréjét felvető családnak, akik nagylelkű adománnyal tették lehetővé az üveg ikonképek elkészítését. Fülöp metropolita atya szintén a tervezéstől a megvalósulásig támogatta a jó szándékot, és köszönet illeti az alkotókat is: Megulesz Magdolna és Schultz Gábor művészházaspárt, akik a barokk templom adottságait, a bizánci ikonográfia kánonját és a hívek szempontjait is figyelembe véve készítettek négy nagyon szép és maradandó értékű ólomüveg ablakot. 

A templomot díszítő nyolc szent: Aranyszájú Szent János, Nagy Szent Bazil, Árpád-házi Szent Piroska, Árpád-házi Szent Margit, Szent Efrém, Szent Atanáz, Nazianzoszi Szent Gergely és Jeruzsálemi Szent Cirill. Alakjaik napközben a templomban, az esti, kivilágított templombelső fényében pedig a forgalmas utcán lévőknek válnak láthatóvá. „A szentek ragyogó jelenléte azonban mindenki számára azt üzeni, hogy magunk és környezetünk megszentelésére szól krisztusi küldetésünk” – mondta Makláry Ákos atya.  

A szentelési Liturgián Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya homíliájában a fő parancs életünkre gyakorolt hatását és következményeit járta körül.

Az evangéliumban Jézus az őt kérdező farizeussal mondatta ki a főparancsot: „Szeresd Uradat Istened teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Ezzel mintegy világossá tette számunkra is, hogy a két legfőbb parancs az Ószövetségből is kiolvasható.  Teljesen igaz, és mákszemnyit sem vesztett értékéből, de nem ez a kereszténység igazi üzenete. „Ennek ellenére sajnos sokszor mégis megállunk itt, az Ószövetség igazságánál, és nem lépünk tovább. Nem fedezzük fel, mi az a több, amit az Újszövetség kínál. Mert a két főparancs alapvetően az Ószövetség igazsága, sőt más vallások is ismerik: az embereket szeretni kell és az Istent imádni” – magyarázta az érsek-metropolita atya. 

Keresztény törekvéseink is sok esetben kimerülnek abban, hogy ezt a két parancsot próbáljuk úgy ahogy megtartani. Igyekszünk ugyan, de ha nem sikerül, hát meggyónjuk. „Csakhogy a keresztény élet nem csiki-csuki játék!” – intette hallgatóit a szónok. Ez gyerekes fölfogása a legnagyobb drámának. „Hisz a keresztény élet nem ilyen kicsinyes játék, amelyben azt remélem, hogy majd az életem utolsó pillanatában éppen nyitva lesz az ajtó. Vagy az utolsó ítéletben, éppen jobb irányba billen majd a mérleg nyelve” – folytatta. Jézus ennél sokkal többre hív. Mi is hát ez a jézusi többlet?  

Jézus arra hívja fel a figyelmet, hogy a keresztény felebaráti szeretet túlmegy azon, mint a természetes emberi jóság. Ha mi keresztények akarunk lenni, és nem csak az Ószövetség igazságát akarjuk követni, vagy más vallásokból is kiolvasható igazságok útján járni, akkor meg kell keresnünk, hogy a mi életünk személyes többletét.  

„Amely nem feltétlenül az, hogy a mai naptól kezdve, erről a Liturgiáról kilépve a görögkatolikusok körbejárják Budapest utcáit, és ha hajléktalant látnak, akkor elviszik egy panzióba, kifizetik a szállását meg az egészségügyi ellátását. Lehet, hogy valakit erre szólít a lelkiismerete, de nem mindnyájunknak ugyanaz a feladata. S én nem is tudom megmondani, hogy kinek mi. Mert ez a személyes meghíváson múlik” – mondta Fülöp atya.  

Azt hallottuk ma Szent Páltól: „Éljetek méltóan, ahhoz a hivatáshoz, amelyet az Istentől kaptok, teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben.” Aki valóban keresztényként akar élni, az életét hivatásnak tekinti: mindazt, amit tesz, Isten hívására teszi. A tetteit nem csupán az emberi jószándék irányítja, hanem arra figyel, hogy az adott pillanatban mit vár tőle Isten. A hivatás nem csak egyszeri életmódválasztás, hanem folyamatos Istenre figyelés. Isten mindig hív, mindig megszólít. És nyilván nem mindenkinek ugyanazt mondja. A meghívás, a megszólítás személyre szabott. Ez az isteni szó adja meg életem irányát, tetteim mozgatóját.  

„Hivatásunk is egy reményre szól” – folytatta Szent Pál. Bát életutaink különbözőek, a tetteink eltérnek, de mindnyájan arra vagyunk meghíva, hogy figyeljünk Istenre.Lelkiéletünk arra irányul, hogy minél jobban meghalljuk Isten szavát, minél érzékenyebbé váljunk arra, hogy értsük, mire szólít, mire hív. 

Most, amikor ezen a vasárnapon a Fő utcai templomban ezeket a gyönyörű ikon képeket megáldjuk, Mária templomba vezetésének ünnepkörében vagyunk. A keleti lelkiség nagyon szereti ezt a történetet lelki értelemben magyarázni. Amikor ezt az egyszerű leányt bevezetik a templomba, nem csak Mária lép be oda, hanem vele együtt mi is. Mi is Mária kísérői vagyunk, és vele közeledünk a szentély felé. Nem csak egyszer lépünk be a templomba, hanem egyre mélyebben, egyre beljebb akarunk jutni az Istent követő életben. Erre irányul minden törekvésünk, ezért akarjuk az életünket minél mélyebben élni.

„Mert hol van az a szentély, amihez nekem közelednem kell? – kérdezte a főpásztor. – A templom és az oltár csak hozzásegít, hogy egyre közeledjek a saját szentélyem felé. Mert hol lakik Isten? A templomban és bennünk. Mi is a Szentlélek templomai vagyunk, Isten a megkeresztelkedésünkkor belép az életünkbe, és bennünk él.” 

Azzal, hogy egyre közelebb kerülök Krisztushoz, egyre közelebb jutok saját magamhoz is. És viszont, minél közelebb kerülök önmagamhoz, minél inkább saját magam vagyok, annál inkább tudom érzékenyen fölismerni, hogy mi a dolgom, mit vár tőlem Isten a különböző helyzetekben. Ebben segít mindnyájunkat a valóságos templom. Mert fizikailag is, lelkileg is bevezet az Isten titkaiba. Ezért is állítja elénk Isten ebben az időszakban a templomba vezetés ünnepét, hogy segítsen minket ebben az egyre mélyebbre jutásban.  

Egy hete elindultunk karácsony felé. A karácsonyi böjt is lélekben egyre közelebb visz a nagy titokhoz, a megtestesülés ünnepéhez, amikor Krisztus lejön közénk. Ebben az időszakban napról napra közelebb jutunk Krisztus Urunk földre szállásához, ahhoz a nagy eseményhez, hogy megjelent az életünkben. 

Köszönjük az adományozóknak, az alkotóművészeknek, parókus atyának és mindenkinek, akik segédkeztek, hogy ezekkel a gyönyörű színes ablakokkal még szebbé válhatott ez a kedves templom. S úgy sejtem, hogy itt sem áll meg a templom szépítése, hiszen titkos tervünk, hogy egy szép  ikonosztázt is elhelyezünk majd itt. Ez az ikonfal majd keleti egyházunk rendje szerint szépen elválasztja a szentélyt a templomhajótól, de még szorosabban össze is köti, még erősebben hangsúlyozva, hogy a templomnak és az életünknek ez a része már a mennyországot jelképezi. Így szépüljön tovább ez a templom, ez a közösség, a saját életünk, egyre közelebb jutva Istenhez. S ezt azzal tudjuk elkezdeni, hogy most a karácsonyi böjtben elindulva, egyre közelebb akarunk kerülni a karácsony titkához. Ebben segítsen mindnyájunknak az Isten! – mondta záró szavaiban Fülöp atya.