Csaknem hetven gyermek részesült az Eucharisztiában kenethozó asszonyok vasárnapján Debrecenben

Ünneplőbe öltözött kisfiúk és kislányok indultak el ezen a borongós vasárnapon az érseki rezidencia udvaráról. Kapin István parókus atya és Zuró József káplán atya hónapok óta készítette a gyermekeket erre a napra, az oltári szentséggel való találkozás misztériumára.

A kenethozó asszonyok vasárnapjához kapcsolódó igeszakasz azt beszéli el, amikor Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalóme üresen találják a Megváltó sírját.

„Hiába vitték magukkal a fűszereket, már nem volt mit bebalzsamozni. Pedig ez lett volna Jézus iránti szeretetük utolsó nagy jele: ahogy asszonyi gondoskodással körülvették őt életében, úgy szerettek volna róla utoljára gondoskodni, bebalzsamozni halott testét. Igen, ilyenek az asszonyok, ilyenek az édesanyák, ők mindenre gondolnak.” – mondta Kocsis Fülöp metropolita atya prédikációjában és felhívta a figyelmet arra a különös egybeesésre, hogy épp kenethozó asszonyok vasárnapján ünnepeljük a gondoskodó édesanyákat is.

„Milyen érdekes, hogy mi, férfiak nem tudunk ilyenek lenni. Persze, vannak nagyon gondos édesapák is, akik szintén tudják, hogy mit kell betenni az iskolatáskába, minek kell bekerülnie az uzsonnás szatyorba akár iskolába, akár kirándulásra indulnak a gyermekek, de lássuk be ez a ritkább, s erről legtöbbször a drága édesanyák gondoskodnak asszonyi szeretetükkel. Legyenek áldottak ezért!” – szóltak Fülöp atya kedves szavai, majd tovább folytatva elmélkedését felhívta a figyelmet arra, hogy a kenethozó asszonyok Jézus sírjához menve mindenről gondoskodtak, csak egy dolgot nem vettek számításba: a férfierőt kívánó kő elgördítését a sír bejáratánál. Fáradozásaikat az Úr minden elképzelésüket felülmúló módon jutalmazta, hiszen nem volt, akit bebalzsamozzanak, a holttest eltűnt, Krisztus föltámadt. S így ők lehettek az egész világ számára a föltámadás első hírnökei – hívta fel a figyelmet a főpásztor.

Ezen a Szent Liturgián a hívek egy másik evangéliumi szakaszt is hallhattak: az Apostolok Cselekedeteiből azt a részt, amikor az apostolok munkatársakat választanak maguknak. Ez Jézus föltámadása után néhány évvel történhetett, amikor már igen sokan lettek kereszténnyé, annyira, hogy a tizenkét apostol nem győzte ellátni őket. (Tudjuk, hogy Júdás helyére Mátyást választották, tehát újra tizenketten voltak.) Arra az elhatározásra jutottak, hogy kiválasztanak arra alkalmas, jó hírben álló, imádságos és bölcs férfiakat, hogy segítsenek nekik. Így ők az imádságnak és az Ige szolgálatának szentelik magukat, ezek a bölcs, imádságos emberek pedig a híveket látják el az asztalközösségben. Ezek lettek az első diakónusok.

„Kicsit olyan ez, mint itt a mi templomunkban. Ha körülnézek, azt látom, hogy alig férünk be ebbe a hatalmas templomba. Már olyan sokan vagyunk, hogy az atyák nem is győzik ellátni a feladataikat, ezért mi is választottunk arra alkalmas bölcs, imádságos férfiakat, és fölszenteltük őket a diakónusi szolgálatra. Az itt szolgáló atyák az apostolok utódai, ők felelősek elsősorban a tanításért és imádságért, a diakónus atyák pedig segítik őket az asztal szolgálatában.” – magyarázta Fülöp metropolita atya és rögtön hozzá is tette, hogy bár a templomban nincs asztal és ételt sem szokás enni, de egy valamivel táplálhatjuk testünket, ez pedig nem más, mint az Eucharisztia.

„Mi is az Eucharisztia? Krisztus Teste és Vére, amelyet magunkhoz vehetünk. Ezt kapjuk itt, az isteni lakomán, valójában ezért jövünk ide a templomba, hogy ebből a mennyei táplálékból részesülhessünk. Itt is van asztal, az oltárasztal, amelyre kenyeret és bort viszünk föl. S itt is történik valami hatalmas csoda, pontosan olyan nagy, mint ami az üres sírnál történt, amikor Krisztus föltámadt.” – mondta érsek-metropolita atya és reményét fejezte ki annak kapcsán, hogy az első szentáldozásban részesülők megtettek minden tőlük telhetőt az Úrral való találkozásért.

„Mi csak földi dolgokat tudunk hozni, mi csak kenyeret és bort tudunk az oltárra tenni, de abból még nem lesz isteni táplálék. Ez az Isten hatalmas, ingyenes ajándéka. Minden elképzelést fölülmúl. Sokkal többet kapunk ebben, mint amit valaha is remélhetünk. Fontos tudnunk, hogy bár jól fölkészültünk erre a mai napra, mindent megtanultunk, ami kell, de itt még óriási titkok rejlenek! Még ezeknél sokkal, de sokkal többet fogunk megtanulni, megérteni, fölfogni, befogadni. Az Isten minden tettünket fölülmúlja. Ő így szeret minket, végtelen isteni szeretettel. Azt várja tőlünk, hogy mi is beletegyünk mindent, ami tőlünk telik, ebbe a találkozásba, és ő is beletesz mindent, ami őtőle telik, ebbe a találkozásba: maradéktalanul beleteszi végtelen önmagát. Ez az Eucharisztia.” – hangsúlyozta Fülöp atya, végezetül pedig arra szólított fel mindenkit, hogy ahogyan a kenethozó asszonyok halott-balzsamozás helyett a föltámadás hírnökei lettek, úgy kell nekünk is átváltozni, átalakulni, és hétköznapi emberekből a föltámadás hírnökeivé, az Eucharisztia terjesztőivé válni.

A hatvanhét gyermek áldoztatását érsek-metropolita atya végezte, majd a szertartás végén a szülők kezüket gyermekük fejére helyezve anyai és atyai áldásukat adták elsőáldozó fiukra vagy lányukra.

Az elsőáldozókat és hozzátartozóikat az egyházközség Szent Miklós termében vendégelték meg, ahol a gyermekek oklevelük mellett proszforát is kaptak, vagyis a keleti egyház kovászos kenyerét, amiből az Eucharisztia lesz.