Zsúfolásig megtelt a dunaújvárosi görögkatolikus templom, csaknem harminc pap is jelen volt, köztük szép számmal római katolikus paptestvérek is.
Fülöp érsek-metropolita atya sokszor felhívta már a hívek figyelmét arra, hogy a szentelés napjának kiválasztása soha nem a véletlen műve, hiszen az aznap ünnepelt szent komoly hatással lehet a felszentelt személy életére. Richárd atya esetében a szentek sorban állhattak a mennyországban – jegyezte meg némi derűvel Fülöp atya – ki legyen a védőszentje a jövőbeli jóreményű diakónus atyának. Végül Illés kapta meg ezt a lehetőséget.
„Richárd testvérünk szolgálatát Illés próféta pártfogásában és az ő élethivatásának jegyében kapja meg. Hosszan sorolhatnánk Illés próféta éllettörténetének kiemelkedő pillanatait, de talán legérdemesebb prófétaságára rámutatni és azt kifejezni, hogy ha már így alakult és Illés próféta lett Richárd testvérünk diakónusi szolgálatának védőszentje, akkor ez a ma kezdődő szolgálat legyen prófétai, hordozza a prófétaság jegyeit.”
Fülöp atya ezt követően megidézte a próféták alakját: aszkéta ember, aki szőrruhába öltözik, a pusztában él, de az emberek között harsogva hirdeti az Isten üzenetét. Isten üzenetének közvetítése által a próféta célja az emberek megtérése, Istenhez vezetése.
„Ez lesz Richárd testvérünk és minden diakónusi szolgálat fő feladata. A rövidebb vagy hosszabb ideig tartó diakónusi szolgálat kell, hogy prófétai alakká formálja az embert, hogy amikor majd papként már megszólal, valóban az Isten szavát tudja közvetíteni. De addig is minden mozdulata, minden cselekedete beszéljen az Istenről, hogy amikor ránéznek, amikor látják a templomban a szentélyből ki-be járva, a szolgálat látványa indítsa meg a szívüket, hogy Istenhez közelebb jussanak.”
Barsi Balázs atya egyszer figyelmeztetett engem, – emlékezett vissza Fülöp atya – hogy a diakónusszentelés még nem szentté avatás, én most mégis szeretném felidézni, hogy Ricsit úgy ismertük meg, mint, aki szeret szolgálni. Eddig is sokat szolgálta az embereket nagy elszántsággal: időseket, fiatalokat, nőket, férfiakat egyaránt. Tekinthetjük úgy ezt a mai napot, hogy a Richárd testvérünkben a gyermekkorában kialakult és az Isten meghívása nyomán szárba szökkent szolgálatkészség ezzel a diakónusi szenteléssel megpecsételődik, szentségi rangot kap.
Fülöp érsek-metropolita atya prédikációja végén újra hangsúlyozta: a püspök nem képes egyedül papot szentelni, ahhoz nélkülözhetetlen a közösen megélt Liturgia. Mindnyájunk imádsága kell hozzá, hogy a Szentlélek leszálljon és jólelkű, törekvő, segítőkész Richárd barátunkat diakónussá szentelje.
“Nekem püspökként is nagyon sokat számít a hívek imádsága, érzem, hogy általa olyan dolgokat vagyok képes megtenni, amire egyedül, saját erőmből alkalmatlan volnék.”
Kívánjuk, hogy Richárd is hasonló élményeket éljen majd meg, kísérjük imádságainkkal, hogy szolgálata valóban Istennek tetsző legyen.