Ne várjuk a csodát! Legyünk mi a csoda!

Ne várjuk a csodát! Legyünk mi a csoda!

2023-10-03 08:10:05
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI
Debrecen
Búcsú
Október 1-jén emlékezünk meg az Istenszülő, Szűz Mária oltalmáról. Az ünnephez kapcsolódóan számos görögkatolikus templomban tartanak búcsút, így van ez a debreceni Attila téri főszékesegyházban is. Az egyházközség tagjai napok óta lelkesen készültek erre a szép ünnepre, az asszonyok sütöttek-főztek, hogy vendégül lássák az érkezőket.

A Szent Liturgiát dr. Szarka Gergely parókus atya vezette, az ünnepi szónok pedig Szigetszentmiklósról érkezett: Deák Csaba atya sajátos, sokszor humoros elemekkel is tarkította prédikációját. Visszaemlékezett azokra a régi időkre, amikor még az imának valóban nagy szerepe volt a hétköznapi emberek életében. Hittek abban, hogy ereje van minden sornak, minden áhítatnak. Arra kérte a híveket: ne várják a csodát! Legyenek ők maguk a csoda! Hiszen az ünneppel kapcsolatos történetben is ezt láthatjuk: a Krisztusért őrültséget színlelő Szent András szokása volt, hogy az Istenszülőnek szentelt templom ambónja előtt állva imádkozzon, amíg erejéből telik. Egy virrasztás során hajnal négykor látta, hogy a királyi ajtónál az Istenszülő a kíséretével együtt megjelenik, és hosszan imádkozik. Az imája közben a vállkendőjét levette a fejéről és a jelenlévő nép feje fölé terjesztette. Deák Csaba atya azt kérte a hívektől: ők is higgyenek és imádkozzanak!  

Parókus atya a Szent Liturgia végén egy várva várt jó hírrel szolgált: hamarosan valóban elkezdődik az Attila téri templom felújítása. A tervek szerint az utolsó Liturgia október 22-én lesz a főszékesegyházban. Ez viszont azzal is jár, hogy várhatóan két hónapig nem lehet majd szertartást végezni. Az ideiglenes helyszínekről és a Szent Liturgiák időpontjairól folyamatosan tájékoztatják a híveket.

A templombúcsú végén a hagyományoknak megfelelően körmenetet tartottak, majd következett a miroválás és az agapé, ahol a jó hangulat közepette sok régi ismerős köszönthette egymást.

 Deák Csaba atya prédikációját teljes egészében itt olvashatják: 

       Mindig jó érzés kiállni olyan templomi közösség elé, amelyik mosolyog csillogó szemekkel, kisimult arccal, hiszen innét lehet tudni, hogy ezek az emberek valóban ismerik az ünnep titkát. Jól és biztonságban érzik itt a templomban magukat. Mert ez fontos nekünk. Hány embernek simulnak ki a ráncai attól, ami a birtokában van: egy jó életbiztosítás, egy vaskos bankszámla, egy befolyásos barát, két derék házőrző eb a kertben…stb. Ma mégis inkább arra gondolunk, hogy igazából nem attól érezzük jól magunkat, hogy mi van a bírtokunkban, hanem attól, hogy mi kinek a birtokában, oltalmában állunk.

      A mi szigetszentmiklósi templomunk Árpád-házi Szent Piroska tiszteletére van szentelve. Magyar királylány, bizánci császárné, nyolc gyermekes családanya, a nagy lovagkirály Szent László leánya. Ő egy erős asszony. Ma mégis nem egy, hanem az erős asszonyt az Istenszülő Mária oltalmát ünnepeljük, bár meggyőződésem, hogy ezek az erős asszonyok valahogyan kapcsolatban vannak egymással. Lassan 25 éve, hogy Kiss Zsolt atyát innét a debreceni káplánságból a szülőfalumba Dámócra helyezték és egyszer felhívta édesanyámat, hogy várja az asszonyokat, mert két szerzetes atya érkezik hamarosan és ki kellene takarítani a régi kántortanítói lakást. Mentek is az asszonyok és négykézláb súrolták, dörzsölték a hideg metlakit, hogy lakható állapotba hozzák a régóta használaton kívüli helységeket. Egyszer csak benézett valaki az ajtón, s csak annyit mondott: „Erzsi te, Erzsi, Erzsi! Hát hiányzik ez neked? A te derekaddal, visszeres lábaddal, ízületeddel a decemberi hideg kövön gebeszkedni? Erzsi te Erzsi, Erzsi! Papok szolgája lettél?” Édesanyám csak annyit mondott: „Tudod, ha minden igaz az én fiam is egyszer majd pap lesz és lehet, hogy messze helyezik tőlünk. Nem fogok tudni odamenni, nem fogok tudni mindig segíteni rajta, de ha én segítettem valaki gyermekén (hiszen a szerzetes atyákat is anya szülte), hátha lesz majd ott is egy asszony, aki felkarolja, oltalmazza, segíti az én gyermekemet is.” Mindig megmosolyogtat, ha arra gondolok, hogy a jelenlegi templomi közösségünkben három Erzsike néni is van. A mi szívügyünk az ő szívügyük is. A mi gyermekeinket ők is szinte unokáiknak érzik. Néha úgy érzem, hogy ezek az asszonyok azokat a kéréseket is meghallják, amiket még ki se mertünk mondani. És bárhova is kerül az ember, mindenhol vannak Erzsik, Piroskák, Máriák, és mindenhol ott van az Istenszülő oltalmazó leple. Mert mindenhol vannak erős asszonyok. Édesanyák, nagymamák, felnőtt leánygyermekek, aki beleállnak ebbe a szolgálatba.

       A keleti végeken a mai ünnepet szokták úgy is nevezni, hogy „pakrovai”, vagy „pokrovai” búcsú. Kárpátaljai atyákkal minap beszélgettünk róla, hogy vajon ennek a „pokrova” szónak, van-e valami köze a mi „pokróc” szavunkhoz? Nem jutottunk dűlőre, én mégis azt gondolom, hogy igen. Ha van valakinek élménye arról, hogy milyen az, ha egy esőáztatta kirándulás, zarándoklat, vagy éjszakai virrasztás után egy puha, száraz, meleg pokróccal betakarják az embert. Nem nagy dolog! De akkor, az, ott mindent jelent. De csak annak, akivel történik, akire ráborítják azt a pokrócot. El kellene időznünk ez alatt a lepel alatt. Tudatosítanunk kellene magunkban azokat a különleges szabadulásélményeket, mikor semmi reményünk nem volt, látszólag teljesen kilátástalan helyzetből az Úristen azért mégiscsak megszabadított bennünket, mert Mária ránk terítette pokrócát, közbenjárt értünk Fiánál.

      Valaki egyszer azt mondta, hogy míg régen az emberek a csodák miatt, a csodák hatására hittek az Istenben, ma inkább csodák ellenére teszik azt. Hiszen a modern ember ott, ahol nem tud mindent racionálisan megmagyarázni, ott gyanússá válik számára valami és inkább idegenkedni kezd tőle. Valamikor az 1800-as évek második felében egy furcsa irányzat ütötte fel a fejét, amit empirista bibliakritikának neveztek és arra törekedett, hogy még a Biblia legcsodálatosabb eseményeit is pusztán természettudományos módszerekkel magyarázza, kizárva a természetfeletti, isteni beavatkozás lehetőségét. A tudomány majd mindent megold, megmagyaráz. Így történhetett, hogy a Vörös tengeren való csodálatos átkelést a puszta apály-dagály jelenséggel, a sziklából való vízfakasztást az erózióval, a fürjek csodáját pedig pusztán a vándorló madarak kitikkadásának tényével magyarázták. Az embernek vannak saját élményei is arról, hogy milyen az, amikor egy látszólag teljesen kilátástalannak tűnő helyzetben, amikor már semmi remény, semmi lehetőség a szabadulásra, az Isten azért mégis szerzett megoldást a problémánkra talán épp az Ő édesanyja közbenjárására. Fontos megélni, elmesélni, leírni, továbbadni ezeket az élményeket, hogy a ránk bízottak hite is növekedhessék.

        Sokat kutatták, hogy az évezredek során az a kicsiny választott nép, hogyan maradhatott fenn a történelem hatalmas világbirodalmai között (egyiptomiak, asszírok, babiloniak, perzsák, hellének, rómaiak). Számos zsidó történész a választ abból vezette le, hogy a választott nép mindig vissza tudott emlékezni az Isten nagy szabadító tetteire. Erőt tudott meríteni a visszaemlékezés és felidézés segítségével, s ennek köszönhetően kitartott a szabadulás hitében a történelme legsötétebb pillanataiban is.

        Persze olykor az is előfordul, hogy mi emberek válunk a gondviselés, az oltalmazás eszközeivé. Az ötvenes évek legsötétebb időszakában a kommunista hatalom a legsötétebb pribékjeit, a legprimitívebb verőlegényeit küldte el Karácsony Szentestélyén azért, hogy elvigyék a falu görögkatolikus papját annak érdekében, hogy a falunak ne legyen karácsonya. Ezt hallva, a falu apraja-nagyja kivonult a parókia elé és sorfalat állt s azt mondták, hogy békében el lehet menni itt közöttünk, de csak a papunk nélkül. Elkezdték énekelni a „Velünk az Istent” és az akkor szokásos izajási verseket. A hatalom emberei megfélemledtek és jobbnak látták eltávozni. Néha mi is válhatunk az Istenszülő pokrócává, mi is lehetünk a gondviselés eszközeivé.

         Ez hát a mai nap hármas üzenet: 1; Időzzünk el az Istenszülő védőleple alatt minél többet és merítsünk erőt. 2; Osszuk meg, mondjuk el ezeket a kegyelmi történéseket a ránk bízottaknak, hogy az ő hitük is erősödjön. 3; Ne várd a csodát, de a csoda légy te magad. Tudj oltalommá, oltalmazóvá válni, ha az Isten úgy kívánja.

VEZETŐ HÍREK
Egyesülésre hív minket az Isten - Pünkösd Debrecenben

Három püspök beszélgetett a pünkösdről a Debrecen Televízióban

Találkozás a föltámadottal
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Egyesülésre hív minket az Isten - Pünkösd Debrecenben

Három püspök beszélgetett a pünkösdről a Debrecen Televízióban

Találkozás a föltámadottal
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Egyesülésre hív minket az Isten - Pünkösd Debrecenben
Egyesülésre hív minket az Isten - Pünkösd Debrecenben
 
Három püspök beszélgetett a pünkösdről a Debrecen Tel...
Három püspök beszélgetett a pünkösdről a Debrecen Tel...
 
Izgatottan várjuk a találkozást - főegyházmegyei csalá...
Izgatottan várjuk a találkozást - főegyházmegyei csalá...
 
Szociális gondozót keresnek Debrecenbe
Szociális gondozót keresnek Debrecenbe
 
Találkozás a föltámadottal
Találkozás a föltámadottal
 
Ne a feladat nehézségét, hanem a lehetőségnek az öröm...
Ne a feladat nehézségét, hanem a lehetőségnek az öröm...