Szerzetesi fogadalomtételt ünnepelt a metropólia

A keleti egyházakban a szerzetesjelölt a fogadalomtétellel kap új nevet. A szerzetesség egyik ősi hagyománya szerint megtartja keresztnevének első betűjét, jelezve, hogy a keresztségi kegyelem folytatódik az életében. Az új név a Szent Liturgia keretében tartott szertartás során hangzott el először.

„Őáltala, elköteleződése és megszentelése által Isten egész közösségünknek, egész egyházunknak utat mutat a keresztény élet felé” - mondta Atanáz püspök a Szent Liturgián.

Az ünnepi Szent Liturgiát a sajópálfalai templomban Fülöp metropolita, Ábel és Atanáz püspökök végezték, főként olyan atyák koncelebrálása mellett, akik Anna nővért a szerzetesség felé vezető úton támogatták.

Miközben a tékozló fiú tropárját énekelte a kórus, a szerzetesjelölt (raszofor) hosszú, fehér vezeklőingben, mezítláb, kibontott hajjal, nincstelenül lépett Isten elé. A templomhajón keresztül haladva három leborulást végzett.

„Az irgalmasság Istene, mint a gyermekeit szerető Atya, látva alázatodat és őszinte megtérésedet, úgy fogad téged vissza, gyermekem, mint a tékozló fiút, téged, aki bűnbánó életet kezdesz és teljes szívedből meghajolsz előtte.” - szólította meg a püspök, aki az ikonosztáz előtt várta.

A kis angyali öltözet feladásának szertartása a jelölt fogadalomtételével folytatódott. Ebben több olyan intelem is elhangzik, amelyben nem csak egy szerzetes, hanem minden megkeresztelt ember találhat megszívlelendőket: tedd teljessé megszentelődésedet az Isten félelmében, vesd le a világi élet önhittségét, teljesítsd zúgolódás nélkül a rád bízott szolgálatot, légy állhatatos az imádságban, ne légy rest a virrasztásban, ne hagyj föl a böjtöléssel, ne becsülj semmit többre az Úrnál, maradj mindig megfontolt! A szertartásban több olyan imádság és mozzanat ismétlődik meg, amely a keresztség felvételekor is jelen van.

Ezután következett a szerzetesi ruha fölvétele. Minden egyes ruhadarab a krisztusi élet egyes mozzanatát jelképezi. Elsőként a paramandiászt kapja meg a volt raszofor, hogy ez „állandóan emlékeztesse Krisztus édes igájára, és hogy vegye magára és viselje a könnyű terhet, a test minden vágyának megfékezésére.” A köntös a „lelki öröm ruhája”, a bőröv az „igazság ereje”, a mandiász az „üdvösség ruhája”, a kamilavka az „üdvösség és remény sisakja". Legvégül a sarut, a „készség saruját” veszi fel, a „békesség evangéliumának hirdetésére, hogy készséges és figyelmes legyen az engedelmesség minden formájára és jó cselekedetre”.

A nővér számára választott Anna név három, a Szentírás ó- és újszövetségi írásaiból megismert viselőjét állította a figyelem középpontjába Atanáz püspök az ünnepi homíliában.

Az ünnepen emlegetett Anna mélységes fájdalommal panaszolta el imádságában gyermektelenségét. Isten meghallgatta őt és hallatlan örömre változtatta azt a szomorúságot. „Az igazéletű Joákim és Anna világra szóló örömöt árasztott ránk” – idézte az ünnepet megelőző virrasztás énekeinek sorát a főpásztor, majd így folytatta:

„Azt az ószövetségi Annát, aki keserű fájdalmában a sílói kultuszhelyen szívéből imádkozott, még a pap sem értette. (1Sám 1,1-28) A szív imádságában egy fogadalom is rejlett, hiszen Anna megfogadta, ha imádsága meghallgatásra talál, a születendő gyermek életének valamennyi napján Istennek fog szolgálni, Istennek lesz szentelve. Egy szerzetesi fogadalom föleleveníti ezeket a hajdani emlékeket, föleleveníti az Istennek szenteltség minden elemét. Azt, ahogyan majd az újszövetségi szerző emlegeti, hogy a nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami az Istené, hogy testben és lélekben szent legyen (1 Kor 7, 34). Igen, erről van ma szó; egyházunknak jobban szüksége van erre, mint odakint a száraz, szomjas földnek az esőre. Szükségünk van azokra a személyekre, akik keresztségi fogadalmukat fölelevenítve, elmélyítve teljesen az Úrnak akarnak tetszeni, mindenben az Úrnak akarnak szolgálni, testben és lélekben egyaránt szentek akarnak lenni.”

Végül, a most örökfogadalmat tett nővért az újszövetségi Anna pártfogásába is ajánlotta Atanáz püspök: „Anna prófétaasszony, Fánuel leánya, életét a templomban töltötte. Böjtölt és imádkozott, éjjel és nappal. Amikor az Úr Jézussal találkozott, örömében mindenkinek újságolta ezt, és erejéhez képest dicsőítette az Istent. (Lk 2,36-38) Őt is felkérem ma Anna nővérünk pártfogására, hogy a mindenkor szűz Istenszülő mellett ez a prófétaasszony legyen védőszentje Anna nővérünknek, szerzetesi életének útján. Segítsen kiesdeni az állhatatosság kegyelmét, hogy amit ma itt fogadalomban hallottunk, az valósággá váljon, és a nehéz pillanatokban is az egyház épülésére – különösen pedig Anna nővérünk üdvösségére és javára – valósuljon meg. Adja meg a mindenkor szűz Istenszülő könyörgésére, Anna prófétaasszony esdeklésére a mindenható Isten, hogy ő ezt a szerzetesi utat boldogan és áldozatkészen járja végig, és az apostol instrukciója szerint testben és lélekben szent legyen.”

Anna nővér mélyen hívő katolikus családban nőtt fel. Szülei szeretetben nevelték a keresztény értékekre, most is örömmel álltak mellette. Monostorba lépése előtt Sajópetriben tevékenykedett, a Haza-Várlak Tanodában oktatta-nevelte a gyermekeket. A mostani nevelők, a régi munkatársak Thodory Ferenc parókus kíséretében érkeztek és köszöntötték a szerzetesnővért. Kiss Attila Gellért sajópálfalai parókus arra mutatott rá, hogy a szerzetesség nélkül az egyház elhal, hiszen ők tartják fenn az élő kapcsolatot a „szőlőtőkével”.

A megszentelt élet gyarapodásának együtt örvendeztek a liturgián megjelent női és férfi sztudita, bencés, és domonkos szerzetesek, Szent Ferenc kistestvérei, valamint a fokoláre mozgalom és a szociális testvérek képviselői is.

Fülöp metropolita úgy fogalmazott, hogy a szerzetesek láthatóvá teszik azt a boldog életet, amely abból fakad, hogy mindenről lemondanak, mindent átadnak az Istennek, az Isten pedig mindent megad nekik. Köszöntőjét intelemmel zárta a metropolita: „Tanuljunk ebből mindnyájan”.