Üdvösség köszöntött erre a házra - rászorulók felzárkózását segítő központ nyílt Pocsajon

Üdvösség köszöntött erre a házra - rászorulók felzárkózását segítő központ nyílt Pocsajon

2021-11-06 13:06:34
Szerző: H. Varga Eszter/ Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szociális
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A Belügyminisztérium, a Hajdúdorogi Főegyházmegye, a Magyar Máltai Szeretet-szolgálat és Pocsaj Nagyközség Önkormányzata közös összefogásának, kitartó munkájának eredményeképpen hivatalosan is megnyílt a Jelenlétpont központ, amely a hátrányos helyzetű gyermekek, családok szociális felzárkóztatását segíti majd. Ünnepélyes felszentelése 2021. november 5-én volt.

Magyarország Kormánya 2019-ben indította el a „Felzárkózó települések” hosszútávú programját, melyhez Pocsaj település 2020-ban csatlakozott. Ez a példa nélküli kezdeményezés, a fogantatástól a foglalkoztatásig állandó, tevékeny, együttérző jelenléttel kíséri végig az itt élőket, hogy az évtizedek óta megoldhatatlannak tűnő nehézségek helyébe megoldások lépjenek, a rászorultságot pedig felváltsa a fenntartható öngondoskodás.

A „Felzárkózó települések” program két fővel van jelen Pocsaj településen, illetve 2021. február 1-től elindult a Fókuszban a gyermek program is, így a csapat kiegészült 5 családmentorral, akiknek elsődleges faladatuk a családok kísérése. A két program kéz a kézben járva dolgozik minden nap a településen, hogy segítse az itt élőket, eddig mintegy 150 családot.

A Hajnal utca 9. szám alatt működő központot dr. Seszták István atya szentelte fel.  A Főegyházmegye főhelynökétől az ünnepségen megjelentek rövid tanítást is kaptak, melynek alapja Zakeus története volt, görögkatolikus szertartás szerint végzett házszenteléskor ugyanis mindig ez hangzik.  

Ám a Lukács evangéliumában olvasható szakasz e központ megáldásakor talán minden eddigiektől hangsúlyosabban fejezi ki Jézus mondandóját, hiszen tanúi vagyunk egy földi kezdeményezésnek, amelynek részeként a „Felzárkózó települések” programban már két éve segítünk embereken, családokon – hangsúlyozta főhelynök atya.

Zakeus is úgy élt, hogy végezte materiális hivatását, de mikor meghallotta, hogy Jézus a környékén jár átkerült egy teljesen más lelki síkra, szimbolikusan már azzal is, hogy felmászott a fára, hogy másként lássa a világot. Mi, ennek a háznak a megszentelésével akarjuk még közelebb vinni az Istenhez az itt dolgozókat, az ide betérőket.  Emberi erőfeszítéseink csak lesznek eredményes, ha azt megáldja a Jóisten – mondta dr. Seszták István atya.

Jézus azt mondja Zakeust látva, és a mi kezdeményezésünket is, hogy üdvösség köszöntött erre a házra. Mindannyian rászorulunk az Isten segítségére, és azért lehetünk most különösen hálásak, mert bizonyos értelemben a föld és az ég összeért. A földi szükség és az isteni segítség ennek a szentelésnek a kegyelmében valahol egymásra talál. Fülöp metropolita atya nevében is hálásak vagyunk azért, hogy az itt dolgozók Isten kegyelmével az ellátottakat magasabbra szeretnék vinni – zárta gondolatait.  

Az ünnepségen részt vett és köszöntőt mondott dr. Vitányi István a térség országgyűlési képviselője, aki kiemelte: a Magyar Kormány fókuszában a család áll s véleménye szerint ezt a célt szolgálja a központ is. Hozzátette: ugyan az eredmények csak egy bizonyos idő elteltével látszanak majd, de nem kell csüggedni és kitartónak, elhivatottnak kell lenni a rászorulóknak, szakembereknek egyaránt.  Szólt az egyház szerepéről is. Mint fogalmazott: a kormány kiemelten támogatja az egyházakat, mely által azok visszakapták a lehetőséget arra, hogy a szociális szférával foglalkozzanak.

„Azon túlmenően természetesen, hogy ez egy hiánypótló tevékenység, arról se feledkezzünk meg, hogy hét munkahelyet is teremt. Azt gondolom, hogy ebben a halmozottan hátrányos térségben nagyon nagy szükség van erre a tevékenységre – hangsúlyozta Vitányi István.

A Jelenlétpont központ vezetője Nuszer Krisztián is szólt néhány szót az ünnepség végén. Mint mondta: a Máltai Szeretetszolgálat már nagyon régóta dolgozik az úgynevezett jelenlét-módszertannal, ami az alapja az országos projektnek. Ennek lényegi része a szociális diagnózis, amely rávilágít a helyi problémákra. Összeáll egy tanulmány, melyben leírjuk ezeket a problémákat és elkezdjük a megoldási javaslatokat kidolgozni. Az épületben fejlesztőszobát, közösségi konyhát, közösségi mosdót és fürdőszobát is kialakítottak. Ezek mellett egy közösségi konyha segíti majd a fiatal anyákat, valamint egy közösségi szoba, amely a nagyobb gyerekek számára szolgál tanulást segítő, klubszerű foglalkozásokkal.

– Különböző fejlesztő eszközök és fejlesztő szakemberek is rendelkezésre állnak majd itt, amely egy közösségi házként is működik, nemcsak a szociálisan hátrányos helyzetű családoknak, hanem a falu más közösségeinek is – mondta Nuszer Krisztián. 

VEZETŐ HÍREK
Légy „bet-man”! Országos görögkatolikus hit- és erkölcstan verseny 2025 – döntő

„Az Istenszülő kertjéből Mária házába” – úti beszámoló Efezusról a Görögkatolikus Múzeumban

Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek mutatta meg tudását
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Légy „bet-man”! Országos görögkatolikus hit- és erkölcstan verseny 2025 – döntő

„Az Istenszülő kertjéből Mária házába” – úti beszámoló Efezusról a Görögkatolikus Múzeumban

Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek mutatta meg tudását
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Légy „bet-man”! Országos görögkatolikus hit- és erk...
Légy „bet-man”! Országos görögkatolikus hit- és erk...
 
„Az Istenszülő kertjéből Mária házába” – úti b...
„Az Istenszülő kertjéből Mária házába” – úti b...
 
Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek muta...
Liturgikusének-verseny döntő: több mint 200 gyermek muta...
 
Szezonnyitó találkozóra készülnek a Görögkatolikus Mo...
Szezonnyitó találkozóra készülnek a Görögkatolikus Mo...
 
Építsük tovább görögkatolikus egyházunkat! – Tízé...
Építsük tovább görögkatolikus egyházunkat! – Tízé...
 
A Szent vonzásában – Puskás László-emlékkiállítás...
A Szent vonzásában – Puskás László-emlékkiállítás...