"Akinek fontos a kereszt, az lehet Isten templomává" - Keresztállítás Hajdúnánáson

A keresztet Nagy Sándor asztalosmester készítette és adományozta a Hajdúnánási Parókiának. Az ő neve számunkra nem ismeretlen, hiszen számtalan alkotáson fedezzük fel az ő keze munkáját: a vásárosnaményi ikonosztáziontól kezdve, kántorszékeken és olvasóállványokon keresztül, az érseki trónszékig igényes mestermunkái gazdagítják Egyházunkat.

A Szent Liturgiát Dalanics Zoltán hajdúdorogi esperes-parókus atya végezte, aki megköszönte a meghívást és azt, hogy részese lehet a templomot hirdető kereszt felállításának. 

Homíliájában az evangéliummagyarázat kapta a lényegi szerepet, melyben a szeretetről elmélkedett. A törvényt megtartó ember kérdést intézett Jézushoz a mennybejutás lehetőségéről. A válasz a főparancs volt.

„A tisztességes és emberhez méltó életnek ez az alapja: szeresd Istent és embertársaidat. Az Istent a teljes embernek kell szeretnie. Nemcsak az érzelmeinknek, nemcsak az eszünknek, hanem az akaratunknak is, és ha az Isten áll az ember életében az első helyen, akkor kerül minden a helyére az életben. Akkor fogjuk tudni helyesen szeretni a családunkat, akkor tudjuk a munkánkat úgy végezni, ahogyan kell, ha a Jóisten áll az első helyen.” – hangsúlyozta esperes-parókus atya. 

Gondolataival arra is rávilágított, hogy nem elég az embernek az érzelmeivel szeretni az Istent, mert azok változnak, ezért az értelmünkkel is szeretnünk kell Őt, meg kell ismerni az Istent. Ki is az, akit én szeretek? – tette fel a kérdést Dalanics atya, aki mindenkit arra biztatott, hogy törekedjen a megismerésére és, ha az érzelmekkel, értelemmel ez már sikerült, akkor az akaratot is tegyük mellé.

„Nem biztos, hogy mindig van kedvünk imádkozni. Nem biztos, hogy minden vasárnap van kedvünk templomba jönni. De mégis megteszem, mert akarom. Mert szeretem az Istent.” – figyelmeztetett az atya. 

Majd a parancsolat második részéről is beszélt, ami azt feltételezi, hogy az ember szereti önmagát, hiszen csak akkor tud szeretni, elfogadni másokat, ha saját magát is.  Igaz – mondta Zoltán atya – ennek az önszeretetnek két zsákutcája van: az egyik, ha valaki alábecsüli, a másik pedig, ha túlbecsüli magát. Előbbit gyerekeknél tapasztalja sokat, akik közül többen úgy érzik nincs helyük a világban, nincs értelme életüknek. Pedig a Jóisten számára mindannyian egyformán fontosak vagyunk, senki sem született meg véletlenül erre a Földre! 

„Hogyne kellene magamat becsülni, ha annyira becsült engem az Isten, hogy egyszülött Fiát odaadta értem? Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy értékesek vagyunk az Isten számára! >>Még a hajatok szálai is számon vannak tartva.<< (Mt 10,30) Számon tart bennünket az Isten. Nevünkön szólít bennünket. Beír a tenyerébe bennünket. (Iz 49, 16) El kell tudni fogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Isten így szeret minket.” – világított rá parókus atya és azt is hozzátette, hogy természetesen kerülni kell a túlzott önbecsülést, amikor valakinek senki nem számít. Mindenkinek tisztában kell lenni azzal, hogy senki sem jobb a másiknál. Dosztojevszkij ezt úgy írja le a Karamazov testvérek című regényében, hogy: „A bíró sem ítélheti el a bűnöst, amíg a bíró maga rá nem ébred, hogy ő is pontosan ugyanolyan bűnös, mint az előtte álló.”  Ezért nem ítélkezhetünk senki fölött. 

„Az egyik ember nem különb, mint a másik. S ha ezt tudjuk, akkor azt hiszem, hogy az önbecsülésünk és az önszeretetünk helyes, akkor alá és túl sem becsüljük magunkat, tudjuk, hogy hol a helyünk ebben a világban. Ez a hármas szeretet útja: szeretem Istent, embertársaimat és önmagamat. Így érzem azt, hogy harmónia van körülöttem. Ám ezt zavarja meg a bűn, ami után az ember félni kezd. Ez átformálja a környezetünket, mások leszünk embertársaink, saját magunk, de még a Jóisten felé is.” – mondta Zoltán atya, aki szerint a hármas szeretet gyakorlásában nincs jobb példa előttünk Jézusnál, aki karácsony ünnepében mutatja meg, hogy szeret bennünket és felveszi emberi természetünket. Majd a Nagypéntekben válik igazán világossá, hogy annyira szeret mindnyájunkat, hogy életét adja értünk. 

Zoltán atya prédikációját azzal zárta, hogy a keresztállítás és majd a felépülő templom is azt jelzi, hogy az Isten az első. 

„Egy templom mellett közömbösen senki sem tud elmenni. Vagy keresztet vetünk, vagy elmondunk egy fohászt, eszünkbe jut a saját életünk… Mindenképpen azt hirdeti a templom, hogy ebben az embertelen világban még van remény, és a rend helyreáll a lelkünkben, ha beengedjük a Jóistent. Akinek fontos a kereszt, az lehet Isten templomává.” – figyelmeztetett esperes-parókus atya. 

A Szent Liturgia végén átvonultunk a telekre, melyen már állt a kereszt. Szaplonczay Gergely atya megrendülten állt mellette és az enyhülő idő hatására a vízcseppek könnyekként hullottak le a keresztről a földre. Ez parókus atya számára szimbólumértékű volt. 

Szaplonczay Gergelyné tisztelendő asszony is meghatódott a Jóisten könyörületes szeretetét megtapasztalva, hiszen a napokon át tartó esőzések lehetetlenné tették, hogy a hívek eljussanak a kereszthez a telken végighúzódó hatalmas sártenger miatt. Nem tudták, hogyan lehet majd megközelíteni, de reggelre megfagyott a föld, így minden gond nélkül – erről a nehézségről mit sem sejtve – vonultunk át a kereszt megszenteléséhez.

A csípős hidegben az Úr gondoskodott rólunk, meleg napfénnyel árasztotta el a híveket a szentelés alatt. A szertartásra megérkezett Kocsis Áron református lelkipásztor is, aki áldást kért a keresztre, a templomra, és a hívekre. Szintén csatlakozott hozzánk Dobai Barna Ottó római katolikus káplán atya híveivel, aki ugyancsak megáldotta és megszentelte a keresztet, imádkozott a templomért és híveiért. 

A keresztszentelést Dalanics Zoltán esperes atya végezte Szaplonczay Gergely parókus atyával és Tóth Lóránt diakónussal. A Jóisten kegyelme segítse a hajdúnánási híveket és parókusukat, hogy Isten terve szerint munkálkodjanak a mindennapokban, és imáik által felépüljön templomuk!