A tavaly útjára indított Mozdulj, Debrecen! iskolaprogramnak köszönhetően az idei egészségfelmérésen már pozitív irányú változást tapasztaltak a szakemberek. A jó tendenciát igyekeznek tartani, így a mostani kétnapos verseny célja is egyértelműen az egészséges életmód népszerűsítése volt. Az első nap küzdelmeiről itt olvashatnak: Mozdulj a Szent Lászlóval! - a Szent Efrém Iskola is a döntőbe jutott!
Dr. Seszták István, a fenntartó Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke köszöntőjében Jelenits István piarista atyára, teológusra emlékezett. Hiszen a méltán híres tanár úr 92. évében a héten költözött el a Mennyei Atyához. Fennmaradt vele kapcsolatban egy mondás: a fiatalokat minden reggel, amikor nehezen indult a napjuk a kollégiumban, azzal biztatta: érdemes fölkelni. „Ha ma és holnap is úgy ébredünk fel, hogy ebben napban lehetőséget látunk, akkor raktározzuk el szívünkbe ezt a gondolatot, hogy érdemes fölkelni. Isten gyermekei vagyunk, az Isten sportos fiataljai, akiknek érdemes fölkelni” – mondta a főhelynök.
Ahogy korábban is írtuk, 10 csapat jutott be a döntőbe:
Az első három helyezett így alakult:
1. a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola
2. a Szent József Katolikus Iskola
3. Petőfi Sándor Általános Iskola
Szívből gratulálunk a résztvevőknek! Bízunk benne, hogy sok-sok élménnyel tértek haza.
Köszönjük a felkészítést Krizsai Andrásnak, a Szent Efrém Iskola testnevelő tanárának.
Jövőre találkozunk! Mozdulj Debrecen!