Mindig vidám volt, mert bízott Istenben és az emberekben - Virányi atya temetése

A templom a hétfő délelőtti időpont ellenére megtelt, érezhető volt milyen sokan szerették, de helyesebb a jelen idő: szeretik Gyuri bácsit, Gyuri atyát.

Szolgálati helyei voltak:

1955 - Hajdúdorogi Püspöki Hivatal iktató
1955-1956 - Nyíregyháza hitoktató
1956-1958 - Hajdúböszörmény segédlelkész
1958-1967 - Lácacséke h. lelkész, majd parókus
1967-1976 - Létavértes-Nagyléta II. parókus
1973-1976 - Létavértes-Nagyléta adminisztrátor
1976-1987 - Nyírgelse parókus
1987-2008 - Budapest parókus
2008-tól nyugállományban volt.

Szilárd püspök atya azokkal a mondatokkal búcsúzott az elhunyttól, amiket Gyuri bácsi papi pályájának bizonyos állomásaira jelmondatként választott. Ezek az idézetek végig kísérnek minket Virányi György papi életpályáján. 1956-os pappá szentelésekor ezt a messiási jövendölést választotta jelmondatául. „Itt jövök Istenem, hogy akaratodat megtegyem.” Jönnie kellett valakinek, aki nem a maga akaratát akarja teljesíteni, hanem az Atyáét - magyarázza Szilárd atya. „Az Isten úgy sietett a bűnben elveszett emberiség segítségére, hogy egyszülött Fia a világra jött. Testet adott neki az Isten, hogy emberi szóval tanítson, testet adott neki, hogy benne lássák meg az Atya akaratát és szeretetét, testet adott neki, hogy legyen mit a kereszten véresen feláldozni. Íme itt jövök Istenem, hogy teljesítsem a te akaratodat - ezt a képet egy pap soha nem veszítheti el a szeme elől.”

Virányi György ezüstmisés jelmondata: “Benne bízott szívem és megsegített engem az Isten.” Micsoda nehézség - mondja Keresztes Szilárd - a földi életpályán az Isten bizalmára építeni mindent. Ez nem vakbuzgóság, ez tudatos ráhagyatkozás az Atya akaratára, és ebből a bizalomból származott Virányi György mindenki iránti bizalma is. Bízott a munkatársaiban, a híveiben, mindig tiszteletben tartotta mindenki életét, és éppen ez adta papi életének örömét, boldogságát is. Mindig vidám volt, mert bízott Istenben és az emberekben.

Budapesten, leghosszabb szolgálati helyén ünnepelte aranymiséjét. Izajás könyvéből választotta újabb jelmondatát: „Magasztalom az Úr irgalmát és csodálatos tetteit, dicsőítem mindenért, amit velünk tett, a sok jóért, amivel megajándékozott minket, mérhetetlen irgalmasságában és szeretetében.” Aranymisés korban - mondta Szilárd atya - már visszafele tekintünk és értékeljük az életünket. „Biztos neki is voltak kudarcok az életében, mégis betöltötte az az öröm, hogy Isten akarata szerint élte az életét, és rajta is beteljesedett valami, ami megmondatott a próféták által.”

Hatvan éves papi jubileumára ezt a mondatot választotta: „Hálát adok neked Uram teljes szívemből.” Amíg fiatalok és aktívak vagyunk, hajlamosak vagyunk elfelejtkezni a háláról, de ahogy múlnak az évtizedek, egyre világosabban rajzolódnak ki a hála szálai. Nincs az életemben semmi, amiért ne kellene hálát adnom. „Az Isten úgy irányította Gyuri atya sorsát, hogy végül mindenért csak hálát adni tudott.” Kell, hogy az életben legyenek olyanok, akik ellentmondanak nekünk - folytatta Szilárd püspök - akik másképp látják a dolgokat, mint mi. Egy igazi keresztény ezt is a Jó Istentől valónak tartja. Az Isten így akar engem figyelmeztetni életem hiányosságaira, a hibáimra. Ha Istenre hallgatok, győzök azok felett, akiket ellenségeimnek mondhattam.

Hatvanöt éves papi jubileumán már beteg volt Gyuri bácsi, jóformán elvesztette a látását, teljesen rá volt utalva mások szeretetére, de ezt is jó szívvel, igazi hálás szeretettel fogadta. „Nagy művészet ez, embernek maradni a végső szenvedésben is. Nagy egyéniség, aki úgy tudja a szeretetnek mindennapi szolgáltatásait elfogadni, hogy ebben látja a hitvestársi, a gyermeki szeretetnek és a papi közösségnek az éltető erejét. Hiába volt már beteg az öröm fakadt ki belőle ekkor is jelmondatában: „Mily nagy dolgot művelt velem a hatalmas, a Szent.”

„Ha az Istenben elmerült csodálkozásban, ami Virányi Györgyöt utolsó idejében jellemezte, lepereg előttem az életem, bízhatok abban, hogy életem ott folytatódik, ahol Jézus Krisztusé, a mi Atyánk örök dicsőségében.”