Rangos állami elismerésben részesült intézményvezetőnk

„Lelkiismeretes, magas szakmai színvonalú munkavégzésének köszönhetően kivívta vezetői, tanítványai és szüleik elismerését, tiszteletét.” – részlet abból a felterjesztésből, amit a nevelőtestület nevében fogalmazott meg Kovácsné Sándorné, intézményegység-vezető. Lassan 20 éve köszöntik egymást nap, mint a munkahelyen, és volt, amikor ön „dolgozott alatta”. Mit szólt ahhoz, amikor megtudta, hogy éppen egykori főnöke javasolja önt erre a díjra? 

Igazán szívet melengető érzés volt ez számomra, hiszen Kovács Sándorné „Katika” a szakmai példaképem. 1999-ben kerültem a szolnoki Újvárosi Iskolába pedagógusként és utána lett Kovács Sándorné az intézmény igazgatója. 2012-ben tőle vettem át a vezetői feladatokat, de azzal a kikötéssel, hogy helyettesként ő segítse továbbiakban is a munkámat. Ő az a kolléga, akivel befejezzük egymás mondatait, akivel együtt nevetünk, együtt sírunk. Az, amit ő megfogalmazott, azért jelent nekem sokat, mert egy komoly szakmai múlttal megáldott pedagógus és nagy tapasztalattal rendelkező vezető. Rengeteget tanultam tőle és kiváló kapcsolatunkat jól példázza, hogy amikor a Görögkatolikus Egyház átvette az iskola fenntartását, akkor ő előkészítette az átadás-átvételt és minden ellenérzés nélkül adta át az igazgatást.

Elkötelezett és sok energiát igénylő az a munka, amit Ön és kollégái végeznek.

Pontosan az. Pedig egykor ez volt Szolnok egyik legjobb iskolája: többféle tagozattal és a diákok országos versenyek rendszeres indulói voltak. Ám idővel a városnak ez a külső része elkezdett hanyatlani; ez főként a rendszerváltás utáni időszakra tehető.  A jó státuszú családok máshová költöztek, a gyerekek száma csökkent, az iskola kezdett kiürülni, egyre több nehéz helyzetben élő roma családdal népesült be a környék. Ma a szülők elsősorban akkor íratják ide a gyerekeiket, ha nem oda nyernek felvételt ahová szerették volna, vagy a körzetes iskola sem tudja őket fogadni. Mi a „sor végén állunk”. Holott folyamatosan fejlődünk, szépülünk: tavaly óta új játszóterünk van és sószobánk. Rendszeresen visszük diákjainkat ingyen kirándulni Máriapócsra, Budapestre, „kinyitjuk számukra a világot” hiszen a szülőkkel jóformán a Szolnok táblán túl sem jutnak el. De a szakmai munkáról is büszkén mesélhetek, ugyanis csaknem a teljes nevelőtestületet nagyon magas szinten minősült és kiváló értékelést kapott a szakemberektől.  Próbálunk tehát minden téren olyan dolgokat nyújtani, amik vonzóvá tehetik az iskolát.Hány gyermekről gondoskodnak jelenleg?

Október 1-jén volt 102 diákunk, jelenleg 95….De nekünk nem azon kell keseregni és aggódni, hogy mi lesz azzal, aki lemorzsolódik, hanem azzal foglalkozni, aki már ideje korán megérti, hogy a tanulás kiút abból a helyzetből, amibe önhibáján kívül került. Nemrég egy nyolcadikos diáklányunk fogalmazta meg, hogy „tudja Andi néni, én úgy félek innen elmenni, mert itt annyira figyelnek és törődnek velem, velünk, és ezt máshol nem fogjuk megkapni.” Ez a kislány egyébként, amikor elment felvételizni az egyik kolléganő úgy felkészítette rá, hogy a bizottságnak tátva maradt a szája. Tagjai nem gondolták ugyanis, hogy a Szent Tamásból kikerülhet ügyes, tehetséges tanuló. Persze e mögött rengeteg munka van, ami abban a néhány percben egy jó adag előítélettel találkozott szembe….

Rengeteg irányba kell a figyelmét fordítani, mi az, ami 25 év után is erőt ad a mindennapokhoz?

Én első sorban pedagógusnak tartom magam, a vezetői feladataimat pedig egy olyan feladatnak tekintem, ami kapcsán Kocsis Fülöp érsek atya belém fektette bizalmát és aminek én nagyon szeretnék megfelelni. Erőt a mindennapokhoz első sorban mindenképpen a gyerekek adnak, akikkel együtt dolgozunk, a pedagógusközösség, amit egy olyan láthatatlan kötelék tart össze, ami a mai világban nagyon ritka. A másik a filozófiám, miszerint panaszkodni a legkönnyebb, de semmi értelme, hiszen minden nehézség megoldható  a megfelelő emberekkel közösen, a megfelelő eszközökkel. Nem utolsó sorban pedig érzem a fenntartó irányából érkező bizalmat, amivel biztosít minket arról, hogy szeretnék, ha minél tovább működnénk. Ezt jól alátámasztja például az is, hogy felnőttképzést akarnak indítani, nyilván a létszámnövekedés érdekében. Milyen tervei vannak a jövőt illetően?

Nagy kihívás elé állít az, hogy megoldást találjak a pedagógus-utánpótlásra. Pályafutásomat pedig akkor fogom igazán kereknek érezni, ha részt vehetnék egy, a történelemhez kapcsolódó szakmai munkában. Például egy tankönyv megírásában vagy egy olyan verseny megszervezésében, ami ehhez kapcsolódik. Addig is teszem a dolgom, mert különleges és nagyon érzés, hogy munkámat Magyar Arany Érdemkereszttel ismerték el, de én még mindig nem gondolom, hogy olyat tettem volna, ami különlegesnek számít.

                                                                                                                                                                                                                                            Gratulálunk a kitüntetéshez!