Újságíró találkozó Máriapócson

A találkozóra, mely egyben lelki nap is volt a résztvevők számára, a máriapócsi Családvárban gyülekeztek a résztvevők, akik között a Magyar Rádió, a Magyar Katolikus Rádió, a Szent István Rádió, a Mária Rádió, az EWTN/Bonum TV, a Kölcsey TV, a Keresztény Élet, a Kelet-Magyarország, dehir.hu, a Hajdúdorogi Főegyházmegye Sajtóirodája, a Nyíregyházi Egyházmegye Sajtóirodája, a Miskolci Egyházmegye Sajtóirodája is képviseltette magát.

A program imaórával kezdődött a kegytemplomban, amelynek különlegességét az adta, hogy a vendégek olvasták fel a zsoltárokat. A szertartás végén Fülöp metropolita köszöntötte a találkozó résztvevőit, és egyúttal arra kérte őket, hogy „mindig csak örömhírt közöljenek, közvetítsenek”. Az Isten titkának a kifürkészése jóval bonyolultabb annál, minthogy egyszerűen rávághatnánk, nincs Isten, vagy ellenkezőleg, mindenre Jézus a válasz. A válaszokat épp annyira nehéz megtalálni, mint a hírek mögött rejtőző örömhírt. Mert minden mélyén ott van az Isten, és minden hírben meg lehet találni az örömhírt. A legszörnyűbb dologban is jelen van Isten üzenete, s a hívő újságírók feladata, hogy ezt közvetítsék az emberek felé. „Nyitogassuk az emberek szemét! Nem kell magyarázkodni, ha az igazságot keressük, hiszen ott van az Isten, ott van az örömhír. Tartózkodjunk a féligazságoktól, amiket sokkal könnyebb megtalálni! Az igazságkeresés egyúttal istenkeresés is. Ekkor az Isten átalakítja a munkánkat, és apostolokká tesz minket. Kérem az Istent, hogy igazság hírnökeit sokszorosan áldja meg!” – zárta gondolatait Fülöp atya.

Papp Miklós görögkatolikus pap, morálteológus „A médiában dolgozók prófétasága” című előadásában ahhoz kaptak a jelenlévők segítséget, mit kell tenniük ahhoz, hogy növekedjen az örömhír befogadásának és továbbadásának készsége. Másszóval milyen változást, megújulást kíván a médiában dolgozó keresztényektől a szekularizált-, posztmodern-, információs társadalom emberei felé irányuló újságírói kommunikáció?

Papp Miklós szerint a médiában dolgozni prófétai hivatás, melyben a büszkeség érzete, a maradandót alkotás érzése mellett gyakran meg kell küzdeni a szélbe szórt szavak érzésével is, hiszen ez a munka talán kevésbé megfogható, mint egy tényleges fizikai alkotó folyamat végeredménye.

A médiában dolgozni csak hivatástudattal lehet, prófétálni pedig egyben részesedés a próféták életéből is, s a fizetséget nem feltétlenül ettől a világtól kapjuk meg. Miklós atya Ezékiel próféta meghívástörténetét idézte, akinek meg kellett ennie az Úr keze által nyújtott könyvtekercset, hogy annak tartalma a bensőjévé váljék. Ezáltal az Isten szava édessé vált benne, s egyúttal az Úr keze súlyosan rá is nehezedett. A hivatás eszerint áldás és teher is lehet is egyszerre.

A szó erejének fontosságát hangsúlyozva Miklós atya kifejtette, hogy bizalommal hirdessük Isten szavát, melyet előtte meghallgattunk. A szó ugyanis a gondolatvilágig jut el, a szív közepébe, ami nemcsak az érzelmek, hanem egyben a döntés központja is. Ferenc pápa Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdítása idézve: „A szónak olyan lehetőségei vannak, melyeket nem láthatunk előre. Az evangélium olyan magról beszél, mely, ha elvetették, önmagától növekszik, akkor is, amikor a földműves alszik (vö. Mk 4,26-29). Az Egyháznak el kell fogadnia a szó e felfoghatatlan szabadságát, mely a maga módján, különféle formákban hatékony, annyira, hogy gyakran felülmúlja előrelátásunkat és széttöri sémáinkat.”

A „kikhez kell szólni?” és a „hogyan kell szólni?” kérdéseket taglalva az előadó kifejtette, hogy régen a harcos ateizmus és a harcos hitvédelem álltak szemben egymással. A posztmodern mai világban azonban mindannyian útitársak vagyunk, és egy igazság felé haladunk. A mai társadalmat a spirituális éhség jellemzi, a posztmodern kereső ember felé pedig már nem harcos hitvédelemmel, hanem örömmel és „élvezettel” kell közeledni, mert így lehetünk hitelesek és követhetők.

Magunkra reflektálva elsősorban a jövőképünket kell rendbe tennünk, mert a jövőképünk hat a jelenünkre, és ez a múlttal való bánást is képes korrigálni. Krisztus az abszolút jövő, a jó emlékezés pedig a jövőt mutatja.

Előadása zárásaként Papp Miklós arra ösztönözte a jelenlévő újságírókat, hogy több személyes vallomást, kortárs és sorstárs történetet osszanak meg az emberekkel. Legyen fókuszban a tudósok hitvallása és a „más” bemutatása is nemcsak az egyházban, hanem különböző felekezetben, különböző vallásokban egyaránt!

Papp Miklós második előadása „A szép” címet viselte. A témát történeti áttekintésben szemlélve az előadó kifejtette, hogy vissza kell térnünk a szép azon felfogásához, melyet az ókori görögök és a középkori ember képviselt a szépségről, amely azt holisztikusan szemlélte a jó és igaz fogalmakkal egységben. Ezt a felfogást a felvilágosodás filozófiája törte meg, amely megteremtette a szépség esztétikai fogalmát, s ezáltal az igazat és a jót elszakította a széptől. Ebben az értelemben a szép elveszítette metafizikai tartalmát és csupán csak szórakoztat.

Miklós atya szerint azonban „birkózni kell a széppel”! Hans Urs von Balthazart említve a szépség elbűvölésében és a hit aktusában ugyanis ugyanaz történik, melynek a végkimenete mindkettő folyamatban az öröm. Bemutatta a szépség nyugati és keleti felfogását is, szerinte a keleti út új szintézist hozott létre, mely szerint: a filozófiai szépség egyenlő Isten dicsőségével: „Minden szép Isten dicsőségének epifániája.”

„És hogy miért fontos Isten dicsősége, szépsége?” - tette fel a kérdést Miklós atya. A szép bizalmat ébreszt, elbűvöl, beindítja az igazra és a jóra való törekvést, nem hagy nyugton, őrzi Isten misztériumát és egyúttal az emberét is. Végezetül pedig vigasztal, és a keresztet is átkeretezi -zárta gondolatait Papp Miklós.

Az előadások után a résztvevők közös ebéden vettek részt a Zarándokházban, majd egy kötetlen hangulatú beszélgetésen tehettek fel kérdéseket az előadónak és egymásnak. Szóba kerültek napjaink médiájának műfaji kihívásai, az állami finanszírozás és függetlenség kérdése, a minőségi anyaggyártás problémái, a helyi egyházak és világegyház megjelenése a médiában, s végül, de nem utolsósorban a fiatalabb generációk megszólítása is.

Miklós atya búcsúzóul minden jelenlévőnek feltette a kérdést, hogy „mit visz magával a mai napról?” Az elhangzó válaszokból pedig azt szűrhették le a résztvevő újságírók, hogy egy igazán intenzív, mély, lelki élményben lehetett részük, hiszen a mintegy harminc válaszoló mindegyike tudott új gondolatot hozzáfűzni az elhangzottakhoz.

Akinek még mindezek után is volt ideje és lehetősége, az a program zárásaként sétát tehetett nemzeti kegyhelyünkön, amelynek keretében Pindzsu István atya mesélte el a kegykép történetét, valamint bemutatta az érdeklődőknek a kegyhelyet és annak intézményeit is. Kondás Sándor atya mint szervező a nap végén úgy bocsátotta útjára a résztvevőket, hogy gondolataiban már a következő találkozó kezdett körvonalazódni mindenki legnagyobb örömére.

A program a NEAO-KP-1-2022/6-001000 azonosítószámú projekt keretében, a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.