Vasárnap búcsúzik híveitől a nyugdíjba vonuló Legeza József atya

Vasárnap búcsúzik híveitől a nyugdíjba vonuló Legeza József atya

2022-06-23 15:18:34
Szerző: Görögkatolikus Metropólia, fotó: Fábián Attila
Budapest
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Közel negyven éve rendületlen lelkesedéssel szolgálja a Budapesten élő görögkatolikusokat Legeza József. Június 26-án Szent Liturgián búcsúzik híveitől budapesti szolgálatának helyszínein: a rákospalotai Szentháromság-templomban; Sashalmon, a Krisztus Király-plébániatemplom, majd az újpesti Jézus Szíve-templomban.

A négyévnyi nyíregyházi szolgálatot követően tizenhét évig budai Fő utcai, majd húsz évig újpesti parókusként szolgáló, súlyos betegségeit is hittel és derűvel leküzdő Jozsó atya – ahogy mindenki ismeri – évtizedek óta hívők ezreit vonzotta szentbeszédeivel, lelkigyakorlataival, melyek mindig bővelkedtek irodalmi párhuzamokban.

1991-es újraindulása óta a Görögkatolikus Szemle Könyvespolc mellett című rovatában rendszeresen közli irodalmi témájú írásait, melyekben a művek és az evangéliumi tanítás közötti párhuzamokra és az Istenben való élet összefüggéseire mutat rá. Összegyűjtött írásai – a rovatával azonos címmel – két kötetben jelentek meg.

*

Legeza József 1954-ben született Sátoraljaújhelyen, 1981-ben szentelték pappá Nyíregyházán. 1985-től a fővárosban szolgál. Korábbi betegségeit példamutató tartással és türelemmel viselte, az erről írt gondolatai most is aktuálisak:

A szenvedés nem passzív, terméketlen, meddő, kiesett idő, hanem életünk legproduktívabb, leggyümölcsözőbb, legaktívabb időszaka lehet, ha megtanulunk Isten oldalán járni.”

A magyar görögkatolikus közösségeket évtizedek óta szolgáló lelkipásztori tevékenysége, valamint szépirodalmi témájú ismeretterjesztő írásai elismeréseként Jozsó atya a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést vehette át 2021. március 15. alkalmából.

Jozsó atya június 26-án Szent Liturgián búcsúzik híveitől budapesti szolgálatának helyszínein:

8.45: Rákospalota, Szentháromság-templom (Kistemplom), 1151 Kossuth utca 39–41.
10.30: Sashalom, Krisztus Király-plébániatemplom, 1163 Sasvár utca 23.
17.30: Újpest, Jézus Szíve-templom, 1047 Baross utca 70.

Görögkatolikus Szemle szerkesztősége, egykori és jelenlegi munkatársai, a budapesti görögkatolikusok és az egész görögkatolikus egyház hálásan köszöni Legeza József négy évtizedes lelkipásztori szolgálatát, magával ragadó előadásait és írásait, melyekkel gazdagította az Egyházat.

Kísérje nyugdíjas éveit egészség, boldogság és a mindenható Isten bőséges kegyelme!

Kapcsolódó írás:

Ha egy pap nem tud valakit Istenhez vezetni, akkor próbálja meg Istent hozzá vezetni - interjú a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Legeza József atyával

Jézus passiója folytatódik itt a földön – Beszélgetés Legeza József görögkatolikus pappal

VEZETŐ HÍREK
Szolga az ember: vagy a bűnnek szolgál vagy az igazságnak - Gedeon Tamás diakónusszentelése

Úton vagyunk - Már lehet jelentkezni az idei Ifjúsági Gyalogos Zarándoklatra!

Két keréken érkeztek az Istenszülőhöz
 
AKTUÁLIS
VEZETŐ HÍREK
Szolga az ember: vagy a bűnnek szolgál vagy az igazságnak - Gedeon Tamás diakónusszentelése

Úton vagyunk - Már lehet jelentkezni az idei Ifjúsági Gyalogos Zarándoklatra!

Két keréken érkeztek az Istenszülőhöz
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A világ első operája lesz hallható a Metropólia székh...
A világ első operája lesz hallható a Metropólia székh...
 
Szolga az ember: vagy a bűnnek szolgál vagy az igazságnak...
Szolga az ember: vagy a bűnnek szolgál vagy az igazságnak...
 
Elhunyt Erdei József bazilita szerzetes
Elhunyt Erdei József bazilita szerzetes
 
Megjelent a Vigilia júliusi száma, a görögkatolikusokkal...
Megjelent a Vigilia júliusi száma, a görögkatolikusokkal...
 
Úton vagyunk - Már lehet jelentkezni az idei Ifjúsági Gy...
Úton vagyunk - Már lehet jelentkezni az idei Ifjúsági Gy...
 
Két keréken érkeztek az Istenszülőhöz
Két keréken érkeztek az Istenszülőhöz