ApCsel 28,1-31

Azokban a napokban épségben partra jutva megtudtuk, hogy a szigetet Máltának hívják. A helybeliek nem mindennapi kedvességet tanúsítottak irántunk. Mivel esni kezdett és hideg volt, tüzet raktak, és mindannyiunkat szívesen fogadtak. Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, egy vipera jött elő a melegtől, és a kezére csavarodott. Amikor a helybeliek meglátták a kezéről lecsüngő állatot, így szóltak egymáshoz: „Ez az ember biztosan gyilkos! A tengerből ugyan kimenekült, de Diké istennő nem engedi, hogy életben maradjon.”
Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja nem esett. Azok meg azt várták, hogy felpuffad, vagy hirtelen holtan esik össze. Mikor azonban hosszas várakozás után látták, hogy semmi különös nem történik vele, megváltozott a véleményük, és azt mondták róla, hogy isten.
Azon a környéken volt Publiusnak, a sziget első emberének a birtoka, aki befogadott minket, és három napon át nagyon barátságosan megvendégelt. Publius apja lázrohamoktól és vérhastól gyötörve feküdt. Pál bement hozzá, imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította. Ezután a többi beteg szigetlakó is odajött hozzá, és mind meggyógyultak. Ezért nagy megbecsülésben részesítettek minket, és amikor indulóban voltunk, elláttak bennünket minden szükséges dologgal.
Három hónap múlva indultunk el egy alexandriai hajón, amelyik a szigeten telelt. A hajó orrán a Dioszkuroszok voltak. Miután Szirakúzába értünk, három napig ott maradtunk. Innét a part mentén hajózva jutottunk Régiumba. Mivel másnap feltámadt a déli szél, Puteoliba értünk, ahol testvéreket találtunk; arra kértek bennünket, hogy maradjunk náluk egy hétig. Így értünk Rómába. Amikor az ottani testvérek hallottak érkezésünkről, elénk jöttek a fogadásunkra. Forum Appiinél és Tres Taberné-nél találkoztunk. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és újra bizakodni kezdett.
Amikor megérkeztünk Rómába, Pálnak megengedték, hogy külön lakjék az őt őrző katonával.
Három nappal később magához hívatta a zsidók elöljáróit. Amikor ezek összegyűltek, így szólt hozzájuk:
– Testvérek, bár semmit sem vétkeztem népünk ellen vagy atyáink szokásai ellen, Jeruzsálemben mégis letartóztattak, és átadtak a rómaiaknak. Miután ezek kihallgattak, szabadon akartak bocsátani, mert semmi halállal büntetendő vétket nem találtak bennem. Mivel azonban ez ellen tiltakoztak a zsidók, kénytelen voltam a császárhoz fellebbezni; de nem azért, mintha népem ellen akarnék vádat emelni. Emiatt kértem, hogy láthassalak titeket, és beszélhessek veletek, hiszen Izrael reménye miatt viselem ezt a láncot.
Ők pedig ezt mondták neki:
– Mi Júdeából sem levelet nem kaptunk rólad, sem a testvérek közül nem jött ide senki, és nem jelentett vagy mondott rólad semmi rosszat. Tőled szeretnénk tehát hallani, mi az álláspontod. Erről az irányzatról csak azt tudjuk, hogy mindenütt ellenállásba ütközik.
Megállapodtak vele egy bizonyos napban, amikor sokan eljöttek hozzá a szállására. Beszámolójában tanúságot tett előttük Isten országáról, és Mózes Törvénye, valamint a próféták alapján reggeltől estig igyekezett őket meggyőzni Jézusról. Egyesek hittek szavainak, mások nem. Mivel nem értettek egyet, szétoszlottak. Ezután Pál még ezt mondta:
– Helyesen mondta a Szentlélek Izajás próféta által atyáitoknak: Menj, és mondd ennek a népnek:
„Hallván halljatok, de ne értsetek! Nézvén nézzetek, de ne lássatok! Mert érzéketlenné lett e nép szíve, fülük nagyothalló, szemüket behunyták; hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” Vegyétek tehát tudomásul: Istennek ez az üdvössége a pogányokhoz küldetett. Ők majd meghallják. Két teljes esztendeig saját bérelt szállásán lakott, és mindenkit fogadott, aki fölkereste. Hirdette Isten országát, és tanított az Úr Jézus Krisztusról teljes bátorsággal és minden akadályoztatás nélkül.

1Tessz 4,13-17

Testvérek! Nem akarjuk, hogy tudatlanságban legyetek az elhunytak felől, és szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük. Ha ugyanis hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, akkor az is bizonyos, hogy Isten a Jézussal együtt elhunytakat is előhozza vele együtt. Azt pedig az Úr szava alapján mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Mert amint elhangzik a parancs, a főangyal szava és Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik élünk és itt vagyunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.

Jn 5,24-30

Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Bizony, bizony, mondom nektek, aki hallja szavamat, és hisz annak, aki küldött, örök élete van, és nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek, elérkezik az óra, és már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fia szavát, és akik meghallják, azok élni fognak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, és hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az ő szavát, és előjönnek. Akik jót tettek, az élet feltámadására, akik pedig gonoszat tettek, az ítélet feltámadására. Magamtól nem tehetek semmit. Amint hallom, úgy ítélek. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem az Atya akaratát, aki küldött engem.”

Jn 21,14-25

Abban az időben Jézus kinyilvánította magát a tanítványoknak, miután feltámadt halottaiból, és megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jónás fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jónás fia, szeretsz-e engem?” „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek” - válaszolta. Ő azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jónás fia, szeretsz-e engem?” Elszomorodott Péter, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz-e engem?”, és így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged.” Azt mondta neki Jézus: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatalabb voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahova akartál. Amikor viszont megöregszel, kiterjeszted kezedet, és majd más övez fel téged, aztán oda fog vinni, ahova nem akarod.” Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni Istent. Miután ezt mondta, így szólt: „Kövess engem!” Péter megfordulva látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, és aki a vacsorán a keblére hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” Mikor meglátta őt Péter, megkérdezte Jézustól: „Uram, vele mi lesz?” Jézus így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem!” Elterjedt tehát a testvérek között, hogy az a tanítvány nem hal meg. De Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz ezekről, és ezeket írta, és tudjuk, hogy igaz a tanúsága. De van sok egyéb dolog is, amit Jézus tett, amelyek, ha egyenként le lennének írva, úgy vélem, maga a világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene. Amen.

Szent Helládiosz felszentelt vértanú

Életerői nagyon keveset tudunk. Hitéért különféle kínzások után tűzbe vetették. A hagyomány szerint a börtönben meglátogatta őt Krisztus és begyógyította sebeit, még a bilincsek is lehulltak róla. Azt feltételezik, hogy a perzsáktól szenvedett vértanúi halált, amikor azok a római birodalom keleti területeire rátámadtak. Agyonverték a IV. században.