Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizennégy meg tizenkilenc? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Tisztelt Lelkiatya! Jézus azt mondja, hogy aki hozzá megy, azt nem küldi el magától. Felmerülhet a kérdés: mi van akkor, ha olyan ember megy Jézushoz, aki elkövette a Szentlélek elleni bűnt, és emiatt nem üdvözülhet. Jól gondolom, hogy ennek a látszólagos ellentmondásnak az a magyarázata, hogy aki elkövette a Szentlélek káromlását, az biztosan nem megy Jézushoz, aki pedig hozzá megy, az biztosan nem követte el a megbocsáthatatlan bűnt, tehát Jézus nem küldi el magától, és kész minden bűnét megbocsátani? Előre is nagyon köszönöm a választ!
A Szentlélek elleni bűn a megátalkodottság. Ezért mondja Jézus, hogy megbocsáthatatlan, mert a megátalkodott ember nem is kér bocsánatot, tudatosan a bűnben él, a bűnben marad. Mikor azonban valaki fölismeri ennek tarthatatlanságát, megtér, és az Úrhoz fordul, akkortól már újra van reménye, hogy bocsánatot nyerhet.
Tisztelt Lelkiatya! Néha történeteket írok, saját szórakoztatásomra. Ezzel kapcsolatban a következő lenne a kérdésem: Bűn olyan történetet írni, amiben házasság előtti szex történik, ha a következő feltételek teljesülnek: 1) nem részletezem a cselekményeket, csak utalás történik rá 2) a történetből kiderül, hogy a házasság előtti szex bűn, nem tüntetem fel jó dologként, esetleg maguk a szereplők is utólag megbánják, szégyellik tettüket, Isten bocsánatát kérik miatta. Tisztelettel köszönöm a választ!
Ilyen összefüggésbe állítva kifejezetten hasznos lehet erről a dologról írni.
Tisztelt Lelkiatya! Létezik olyan magyar nyelvű irmologion, mely tartalmazza az egyes ünnepek kánonjainak (és persze a többi különleges/alkalmi éneknek, pl. fényénekek) díszes dallamait? Megvan nekem a Boksay-féle irmologion, de az e téren elég hiányos (pl. a nagyhétből is alig van benne valami). Ha létezik, hol lehet hozzájutni? Valamint érdeklődni szeretnék, hogy a Nyolchangú énektár mikor fog elkészülni? Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel, Gábor
Kedves Gábor! Egyelőre sajnos nincsen ilyen. De úgy tudom, hogy készülőfélben van. Talán leghamarabb a Nyolchangú énektár fog elkészülni. Reméljük, minél hamarabb.
Kedves lelkiatya! Azt mondta az egyik ismerősöm azt mondta hogy azért nem szeretnek az emberek mert nagyképű vagyok és hazug is. Ha valaki nem szimpatikus én nem éreztetem vele mert úgyse érek el vele semmit azzal csak magamnak ártok, mert visszakapom én is egyszer. Én nem szoktam senki életével foglalkozni, mert mostanság azon vagyok hogy minél előbb legyen munkahelyem. Nem tudom miért probléma az, hogy más politikai párttal szimpatizálok mint más. Miért van ez?
Bizony, sok türelemmel tanulnunk kell az emberi kapcsolatainkat jól kezelni. Sok viszály fakad abból, hogy nem vagyunk egyformák, s ez még nem is lenne baj, eleve így van kitalálva, csak ott rontjuk el, hogy a másiktól is azt várnánk el, hogy legyen olyan, gondolkodjék, viselkedjék úgy, mint én. Ez már téves megközelítés. A másikat úgy kell elfogadni, ahogy van. Ezzel egyet is szoktunk érteni, amikor el akarjuk hárítani, ha minket kritizálnak. De be kell látnunk, magunk is nagyon gyakran ugyanezt tesszük. Igaz, hogy Ön azt mondja, Ön nem foglalkozik senki életével - ami önmagában nem is túl nemes hozzáállás - mégis bosszantja Önt az illetőnek a magatartása. Elvárná, hogy ne tegyen ilyet, ne legyen ilyen. Mondom, sok türelem kell. Ha az ismerőse kimondta ezeket a súlyos vádakat, azt tanácsolom Önnek, hogy egy kis magányba visszavonulva gondolkodjék el ezen. Akkor kerül ki jól ebből a helyzetből, ha tanul belőle, és amit szükséges, igyekszik változtatni a viselkedésén. Amikor kikerülünk szüleink szárnyai alól, akkor nekünk kell kézbe vennünk saját nevelésünket. Nekünk kell tovább fejlődnünk, amit úgy hívnak, hogy önnevelés. Tehát ne bántódjék meg, ha ilyeneket mondtak Önre. Ha igaz, el kell fogadni, ha nem igaz, nem kell vele törődni. Kövesse nyugodtan legjobb meggyőződését, s ha bármi okból kritika éri Önt, jussanak eszébe Jézus szavai: "Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak."
Kedves Lelkiatya! Lelkiismereti kérdésben kérném a tanácsát.Van egy mondjuk úgy barátnőm.Amikor állapotos lett a 2.gyermekével és előrehaladottabb állapotba került a nyárban kellett neki valaki aki segít feltakarítani a házat.Én ajánlottam neki,?azt vállalom de kikötöttem gyermekvigyázást nem vállalok? Igaz,hogy fizetnek érte,de felháborított,hogy megpróbáltak manipulálni,hogy vállaljak be gyerekvigyázást is,pedig nem vagyok az a típus aki ezt ellátná.Nem értem miért kell forszírozni avlamit mindenáron ha azt a másik ember nem akarja elvállani, ? Nem tudok úgy segíteni másoknak ha azzal magamnak ártok? Ön hogy látja a helyzetet? Mit kellene tennem? Már azon is gondolkodom egyáltalán nem kellene menni hozzájuk.(Kérem ne közölje teljes egészében amiket leírtam csak részletekben, a helyzet ismeretetése végett irtam ilyen részletesen). Válaszát előre is köszönöm! Mia
Kedves Mia! Bátorítom, hogy legyen ebben a dologban továbbra is határozott. A szülőket most itt nem minősítem, hogy bizony, nekik kellene többet foglalkozniok a gyermekekkel, de nem is erre kérdezett rá. Minden bizonnyal jól mérte föl, hogy Ön miben tud segíteni nekik és miben nem. Tartson is ki ebben. Ez nem szeretetlenség, hanem józanság, s az ő érdekükben is teszi. Ha lehet, járjon el továbbra is hozzájuk, de akár meg is említheti, hogy ha az Ön akarata ellenére is erőltetik ezt a gyermekvigyázást, akkor azt érhetik el vele, hogy inkább nem is jár tovább hozzájuk. Legyen tehát őszinte és bátor!
DJK! A gluténérzékenyek hogy áldozhatnak? Kérhetik csak egy szín alatt a szentséget? Kicsit úgy érzem, hogy a kenyér használata az Eucharisztiánál nehezebbé teszi, hogy éljek az Egyház által kínált üdvösséghez segítő "eszközökkel". Rosszul érzem? Köszönöm válaszát. KM
A római katolikusoknál erre a célra készített gluténmentes ostyát szoktak használni. A görögkatolikusoknál pedig csak a Szent Vérből részesül a gluténérzékeny személy. Ilyenkor érdemes előre értesíteni az atyát, mert akkor a többi részecske kehelybe helyezése előtt áldoztatja meg az illetőt. Több templomunkban van már erre gyakorlat.
DJK! A liturgikus ruhákkal kapcsolatban lenne kérdésem. Egy papnövendék/pap mikortól viselhet kamilavkát, valamint grecát? Köszönöm a válaszát!
A grékát (rászont) akkor kapják meg, amikor felolvasói rendben részesülnek. A kamilavkát, fátyol nélküli papi sapkát diakónusi rangtól kezdve lehet viselni.
DJK! Kedves Lelkiatya! Egyetemista lány vagyok, aki boldog kapcsolatban él. A párommal fél éve vagyunk együtt, maximálisan megbízok benne, ahogy ő is bennem. Úgy érzem, hogy ő az a fiú, aki nélkül nem akarom élni az életemet, így igyekszem mindenben támogatni és megérteni őt. Azért, hogy ez menjen, próbálok a barátaival is jóban lenni, de szerencsére ez nem nehéz. Mégis, van egy lány, akinek a nevének az említésétől is elönt a féltékenység, pedig erre semmi okom se lenne. Tudom, hogy a párom szeret s, hogy engem választott. A szerelmét is mindig bebizonyítja, így tényleg nincs okom kételkedni benne. Ám, ahogy meghallom a lány nevét, végig fut rajtam a hideg és utálatot érzek. Tudom, hogy ez nem helyes, nem is keresztényi, sőt, ezzel a kapcsolatomat is mérgezem. Ezért szeretném megkérdezni, hogy van-e valamilyen megoldás a féltékenységre? Válaszát előre is köszönöm.
Nem tudom, beszéltek-e már erről a kedvesével. Mindenképp javaslom, hogy tárja föl előtte. De ne azzal a céllal, hogy emiatt ő bármit is változtasson a vele való viselkedésén. Ez zsarolás lenne. Hanem ossza meg vele mint lelki problémáját, amellyel küzd. Ha erről nyíltan tudnak beszélgetni, akkor ez a helyzet nem hogy kárára, de még kifejezetten javára is válik a kapcsolatuknak. Másik tanácsom, hogy ha elég erősnek és érettnek érzi magát hozzá, akkor beszéljen erről azzal a lánnyal is. Ezt megfontoltan kell tenni, akár rosszul is elsülhet, tehát meg kell gondolni alaposan. De ha sikerül erről egymás között beszélniük, akkor ezzel az őszinteséggel, nyíltsággal ki tudják húzni a méregfogát ennek az ostoba helyzetnek. Ezekkel a lépésekkel egy idő után el fog tűnni ez a féltékeny gyanakvás. Amíg pedig még támadnak ezek a féltékenységre késztető gondolatok, addig kezelje őket úgy, ahogyan a gonosz gondolatok kísértését: nem kell komolyan venni. Oda se kell bojszintani. Éppúgy, mint ahogy Jézus-ima során is nem elhessegetjük a támadó gondolatokat, nem birkózunk velük, hanem egész egyszerűen dolguk végezetlen elengedjük őket. Nagy Szent Teréz úgy fogalmaz: mutass fityiszt neki (pontosabban azt írja: mutass neki fügét), és hagyd ott, ne foglalkozz vele. Ezen az úton fog szépen lassan elporladni ez a most még annyira erősnek tűnő érzés, ez a kapcsolatukat támadó kísértés.
Dicsőség Istennek ! Kedves Atya ! Barátnőm másfél éve rákbeteg. Kapja a kezeléseket, de nem javul az állapota. Tulajdonképpen fent j ár és nem érzékeli a rák hatását, de mert további terjedést állapítottak meg és az orvos újabb gyógyszert javasolt, ő ezt visszautasította azzal a felkiáltással, hogy ezentúl ő már rábizza a dolgot a Teremtőre. Én ezzel nem értek egyet és hamis magyarázatnak találom. Jómagam 12 éve kapok kezelést és mondhatnám jól vagyok. Néha másfél évig tünetmentes,majd ujból van kisebb daganatom és megint kapok kemoterápiás kezelést. Vajon egy hivő eldöntheti- e azt, hogy abbahagyja, nem próbál újabb gyógyszert, ha tudja,hogy ez az elhatalmasodáshoz és halálhoz vezet. Barátnőm orvos. Szeretettel üdvözlöm : Anna
Kedves Anna! Nagyon nehéz kérdést tett föl. Azt hiszem, nem lehet erre általános választ adni, ezt mindenkinek egyénileg kell eldöntenie. Alapvetően kötelességünk küzdenünk az életért, a másokért való felelősségünk miatt is. Ugyanakkor nem mondhatjuk, hogy ez minden orvosi beavatkozás elfogadására is vonatkozik. Persze az Ön által leírt esetben lehet, hogy inkább arról van szó, hogy az illető tünetek hiányában nem érzi a betegség súlyát, s ha az már most fájdalmakkal járna, akkor talán másként gondolkodna erről. Nem könnyű tanácsot adni. Hogy Ön is hordoz hasonló betegséget, ez mindenképpen súlyt ad az Ön véleményének. Javaslom, hogy álljon továbbra is a barátnője mellett, s amikor mégis úgy érzi, hogy szüksége van Önre, akkor álljon rendelkezésre. Egyébként nem érdemes tanácsokkal, figyelmeztetésekkel ostromolni. Hadd élje ő is a maga életét, ahogy szeretné. Nem vállalhatjuk át mások felelősségét, mindenki a magáét hordozza. Ugyanakkor tegyen lelkiismerete szerint, hisz arra is volt már példa, hogy valakit ezek a baráti figyelmeztetések mentettek meg.
Tisztelt Lelkiatya! Mikor érezheti azt egy fiatal, hogy tisztán lépett ki egy kapcsolatból? Tehát ha két fiatal együtt jár, de valamilyen okból úgy döntenek, hogy külön folytatják, tisztának érezhetik magukat, ha a kapcsolatukban jelen volt az ölelés, simogatás (nem intim helyeken), csók, de ennél tovább nem mentek el testileg? És még egy kérdés: ellenkező neműek között bűn a baráti ölelés? Néha olyan jól esik... Előre is köszönöm a válaszokat!
Az itt leírtak nem teszik tisztátalanná a kapcsolatot, feltéve, ha ezek a mozdulatok valóban tiszta szeretetből fakadnak, nem pedig érzelem nélküli élvezetkeresésből. A baráti ölelés nagyon szép dolog. De ha megjelenik benne az érzékiség, akkor az nagyon méltatlanná teszi, s az ilyet mindig kerülni kell, mert hazug. Barátinak mutatja magát, miközben testi örömöket lopkod belőle.
Kedves Lelkiatya! Miről énekelnek a Soviet Prevechnii-ben? Engem nagyon megfogott. Mikor ezt becsukott szemmel hallgattam azt éreztem, mintha e dal az Isten iránti szomjazó vágyakozást fejezné ki. A dalnak van egy olyan hullámzása, hogy a lélek egészen kitárul és mintha egy pillanatra betöltené Isten. Lehet, hogy egészen másról szól ez a mű, de mégis nagyon átütő erejű. Válaszát köszönve: Zsóka
Kedves Zsóka! Ez a himnusz magyarul is megtalálható a görögkatolikus Énekeskönyvünkben. Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25.) ünnep vecsernyéjének első sztihirája: Az örök elhatározást...
Kedves Lelkiatya ! Mi a neve a Hajdúdorogi női/fetfi korusának amit pl a Görögkatolikus médiaközpont YouTube csatornáján halunk ? (pl : Akathisztosz Himnusz az Istenszülő Szűz tiszteletére)
A NIKA kamarakórus énekel ezen a felvételen.
Kedves Lelkiatya! Nekem az a problémám, hogy jegyben járok egy férfival egy éve. Az eljegyzés előtt, az együttjárásunk idején megbeszéltük egymással, hogyan képzeljük el a jövőt. Melyik városban élünk, milyen házban lakunk, az esküvőt és legalább két gyermeket minél hamarabb. Ehhez képest minden megváltozott az utóbbi időben. El kell költöznöm jó messzire, az ő szülővárosába, mert ott keresett munkát és én mondjak fel itt, ahol vezető beosztásban vagyok, lakjak nagymamája régi lakásában, amit most örökölt, nekem saját tulajdonom nem lehet, magának vesz egy kocsit, amit néha használhatok, az esküvőt csak 2 tanúval képzeli el és hagyjam el a szüleimet, majd néha jöjjek haza látogatóba. Nagyon szomorú vagyok emiatt. Nem ebben egyeztünk meg, amikor együtt jártunk. Kompromisszumot nem köt, azt mondta, ha nem megyek utána, akkor elhagy. 33 éves vagyok és nem tudom, mit csináljak. Szeretettem ezt a fiút, de mióta ilyen zsarnok és anyagias, nagyon haragszom rá, mert becsapott. A munkahelyen megismerkedtem egy férfival, aki tetszik nekem. Lelki Atya szerint bontsam fel az eljegyzést és kezdjek el ismerkedni mással vagy tartsak ki a vőlegényem mellett, aki így zsarol? Köszönöm a választ.
Még ha nem is volna a láthatáron más férfi, akkor is azt javasolnám Önnek, hogy ne kösse magát végérvényesen ahhoz a férfihoz, aki már most ilyen erőszakosan akarja irányítani az életét. A közös megbeszélés, közös megállapodás, egymás kölcsönös elviselése és tisztelete alapvető elemek a jó házasságban. A jegyesség ideje arra is való, hogy mindezek megmutatkozzanak. Ha ezt nem találja meg, akkor vajmi esélye van annak, hogy a házasságban majd megvalósuljon.
Kedves Lelkiatya! Míg válaszára vártam, én is megtaláltam a II. Vaticanum papságról szóló zsinati cikkelyét és megmutattam ennek az ismerősömnek. Ő azt állítja, hogy azok az írások, amelyekben a nős papságról esik szó, párhuzamos igazságokat fogalmaznak meg és nem szögezik le sehol, hogy a nős keleti papság érték az Egyházban. Szerinte a Szentszéknek már régen meg kellett volna szüntetnie ezt az elhajlást az apostoli hagyománytól. Úgy véli, hogy ez csupán egy engedmény az uniátus egyházaknak az egység érdekében, amire Róma csak rákényszerült a visszatérő szentszékek nyakassága miatt, de soha nem fogadta el igazi értéknek, és az Egyház ezt az álláspontját csak a békesség kedvéért nem hangoztatja. Azt hangoztatja, hogy a Nyugati Egyház rátalált a Krisztus akarata szerinti papság értelmére és azóta azt követi, míg a többi Egyház nem akarja meghallani ezt és továbbra is megengedi az alacsonyabb rendű életállapotot (ld. a szűzi állapot kiválóbb a házas állapotnál a Tridentinum szerint) a papjainak. Azt sulykolja, hogy ezzel csak megcsúfítjuk és lealacsonyítjuk a szentségi papság hivatalát. Azt is mondta, hogy a házas papok életét nem lehet példaként állítani a híveknek, mert élheti akár a legszentebb életet is a pap, az is eltörpül amellett, hogy a szent rendhez egy megengedett gyengeséget gyakorolva csatlakozott, és szerinte nem is állította követendő példának az Egyház soha a keleti "viri probati"-t még a keleti egyházak híveinek sem. ....... Ha valóban nem áll ki egyetlen iratban sem az egyház a papságra vonatkozó keleti egyházfegyelem értékei mellett, akkor ez számomra igen nagy csalódás, mert én hiszem, hogy a keleti egyházak gyakorlata a maga kontextusában igenis helyes és működőképes, egyházközségeik pedig virágoznak, miközben a latin közösségek pap nélkül maradnak... Egy még korábbi levelemre adott válaszából megértettem, hogy a latin egyházban nem lehet egy tollvonással megváltoztatni a szentségi fegyelmet, most pedig ez az ismerősöm azt erőlteti, hogy a cölebsz papság gyakorlatát még csak újragondolni sem lehet, mert annak esetleges fakultatívvá tételével meghasonlana a Nyugati Egyház... A Lelkiatya is úgy gondolja, hogy ha a társadalmi körülmények, a hívek érettsége, valamint az Egyház belátása úgy hozná, hogy egyszer eltörlik a kötelező celibátust, akkor elhagyná azzal az igaz hitet és nem lenne hiteles mérce a katolikus keresztények számára? Azt gondolom egyébként, hogy az Úr ugyanúgy szeretné akkor is az Egyházat, ha nőtlen papok csak a szerzetesrendekből kerülnének ki, és elfogadná, hogy a magány és izoláció fenyegető veszélye miatt, amik az egyházmegyés papokra leselkednek, ennek a gyöngeségnek engedményt tesz az Egyház. Egy kérdés még felmerült bennem, miközben az előbbi bekezdést megfogalmaztam: a Lelkiatya szerint miért olyan nagy erény a világi papok cölibátusa az Egyházban? Tartalmaz teológiai vagy spirituális szempontból bármilyen többletet azoknak a papoknak az életállapotához képest, akik a tisztaságot egy monasztikus közösségben vagy remeteségben élik meg? Mind a szerzetességnek, mind pedig a remeteségnek természetes velejárója és követelménye a tisztaság, míg a világi papság terén ez bizonyos megosztottságot szül az Egyházban, hiszen a korai hagyomány és a keleti egyházak gyakorlata is mást mutat, mint ami a papság római felfogásából kiolvasható. Mit veszítenénk el pontosan azzal, ha minden cölebsz pap és egyházmegyés püspök egyben szerzetes is lenne?
Szerintem nem érdemes versenyt hirdetni a különböző életállapotok között. Ha lehetne ilyen sorrendet fölállítani, és megjelölni a győztes, vagyis a legjobb életállapotot, akkor mindenkinek arra kellene törekednie. Ha ez a szüzesség, a cölibátus volna, akkor elég hamar kihalna az Egyház. Mindig voltak olyan lelkiségi irányzatok, amelyek a házasságot, a szexuális életet csupán gyöngeségnek tartották, mintha a Teremtő éppen csak megengedné az embernek, mert nem bírja ki nélküle, de az az igazán magasztos, aki tartózkodik ettől. Az ókeresztény korból is bőségesen találunk erre példát. De ettől még ez tévedés marad. Hogy a házasságot, a férfi és a nő közötti egyesülést a Teremtő akarta, ehhöz nem fér kétség (Ter 2,24). Az atyák írásaiban valóban aránylag kevés szó esik a házasság erényéről, de sok más értékes téma is hiányzik ezekben az értekezésekben, például az egészséges táplálkozás. Ezek a ma annyira égető kérdések akkor sokkal természetesebbek voltak. A cölibátus, mint nem természetes jelenség sokkal inkább igényelte, hogy tanításokat, buzdításokat fogalmazzanak meg róla. Azt mondani, hogy a nős papságot csak a gyöngeség miatt engedte az egyház Keleten is, meg a Rómával egyesült keletieknél is csupán elvakult latin álláspont, amely nem tud elképzelni mást, mint a saját gyakorlatát. A keleti egyházban folyamatosan jelen volt a családos emberek pappá szentelésének gyakorlata. Erről valószínű, nem fogja tudni meggyőzni azt az illetőt, akivel erről vitáznak. Hogy maga az életállapot eleve szentebbé tenné azt, aki azt választja, függetlenül attól, hogy hogyan éli meg az illető, erről meg nem is érdemes vitázni. A személyes véleményemre is rákérdezett. A római katolikus egyházban szintén évezredes hagyománya van a cölebsz papságnak. (Általánosan kötelezővé csak a X. században tették, korábban csak helyi zsinatok kötelezték rá a papjaikat.) Ez a gyakorlat is nagyon sok csodálatos emberi példát eredményezett, tehát ez is hiteles. Ahol ma fogyatkozik a papi hivatás, ez a helyi egyház gyöngeségét jelenti, de ilyenkor szerintem erősíteni kell az egyházat, nem pedig tovább gyöngíteni azzal, hogy a nehezebb elemeit egyszerűen kivesszük. Ilyen például a böjt is. Sokat veszít az egyház azzal, hogy ma nem vagy kevéssé értékeli a böjtöt. Erre nem az volna a helyes válasz, hogy akkor töröljük is el ennek előírásait, hanem az, hogy igyekszünk nagyobb buzgósággal legyőzni ezt a gyöngeséget. Záró kérdésére azt kell mondanom, itt sem szabad összekeverni az életállapotokat. A szerzetesség egészen más hivatás, mint a papság. Vannak hasonló elemei, vannak, akik mindkettőt megkapják és megélik, de nem szabad egyenlőnek tekinteni a kettőt. Maga a nősülés lehetősége még egyáltalán nem oldaná meg a hivatások problémáját. Vannak protestáns egyházak, ahol a családos emberek is lehetnek lelkészek, mégis nagy hiány van belőlük. A dolog nyitja tehát másutt van. Az egyház gyöngesége a hitélet gyöngesége. A hitélet gyöngülése eredményezi a hivatások csökkenését. A hitéletet kell fölerősíteni, ennek érdekében kell áldozatokat hozni. Én így látom.
Tisztelt Lelkiatya! Amikor liturgiát fizetünk, a pap imádkozik értünk a liturgiában, de nem ajánlja fel a személyért vagy szándékért. Azt gondolom, hogy a felajánlás több, mint a pap imádkozása a személyért vagy szándékért. Külföldön a görögkatolikus liturgiában, amikor a pap bevonul a kenyérrel és borral, megteszi a liturgia felajánlását - szó szerinti fordításban: N.-ért, akiért felajánlom ezt a szent liturgikus áldozatot, könyörögjünk az Úrhoz! Mit gondol erről a témáról és gyakorlatról? Dicsőítés Jézusnak!
Nálunk ugyanez a gyakorlat. Amikor kérik a papot, hogy imádkozzék a Szent Liturgiában egyes személyekért vagy szándékért, akkor mindig "fölajánlást tesz", részecskét helyez a diszkoszra a kért személyekért, vagy akik a szándékot kérték. Egyes helyeken még a nagybemenetkor is megemlíti a pap azokat a személyeket, akikért a fölajánlást teszik, ez nálunk nem gyakorlat, de a szándék "ereje" ettől semmit nem változik. Gyakorlat még az is, hogy az ekténiában említik ezeket a neveket vagy szándékot. Ennek az az értelme, hogy a közös imádságba jobban bevonják a híveket, de ez is olyan elem, amely nem erősíti vagy elmaradása nem gyöngíti a fölajánlási szándékot. Inkább annak kifejezője, hogy nem csak a pap az, aki imádkozik az adott személyekért vagy szándékért, hanem az egész egyház.
  1 
2
  3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...