Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi kettő meg öt? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
A Titok c. film lényege, hogy ha erősen akarunk valamit, akkor az beteljesül, ezt nevezik a filmben a vonzás törvényének is. Ezen csak nevettem, mert Jézus már 2 évezreddel korábban mondta, hogy csak kérni kell - vagy még azt sem - és kapunk. De Jézustól idézni manapság nevetséges sajnos...
A "vonzás törvénye" sajnos ennél sokkal veszedelmesebb tant rejt magában. Az un. EFT-technika módszerével próbál gyógyítani, lelkiállapotot javítani, szóval azt, amit általában ezek a buta szekták vagy vallási irányzatok kínálni próbálnak.
A kérés, a nagyon erős akarás még önmagában semmi. Nem vitatom, van lélektani ereje annak, ha valaki nagy meggyőződéssel vall egy tényt vagy egy igazságot. Kétségtelen, nagyobb sikere lesz, ha erősen bízik a tette eredményességében. De mindez semmi ahhoz képest, amit Jézus kínál, amire Ő tanít. Igaz, több helyütt is olvashatjuk a Szentírásban: "Kérjetek és adatik nektek..." Másutt ugyanezt mondva hangsúlyozza a lényeget: "Bármit kértek a nevemben?" A nagy hittel kérés, a hitbeli bizonyosság, az nem pusztán valami emberi elszántság. Jézus nevében kell kérni, ami azt jelenti, hogy úgy kérem, ahogy Ő, vagyis éppen úgy akarom én is az Atya akaratát, mint Ő. A lélektan csupán annyit tud kínálni, hogy ha valamit nagyon erősen hiszünk, akkor az meg is valósul. Az emberi akarat valóban hatalmas dolgokra képes. De itt még sehol sincs az Isten cselekvése. Márpedig semmi mást ne akarjunk, mint az Isten, mint amit Isten akar, mint amit Ő cselekszik. A nagy hit nem holmi varázslatot jelent, hanem nagy bizalmat az Istenben.
Mélyen tisztelt Lelkiatya!

A zsoltárokban olvassuk a következő szófordulatokat: hajtsd hozzám füledet, vedd füleidbe..., figyelmezzünk, stb. Miért vannak ezek így írva? Ezek valamiféle rossz szó szerinti tükörfordítás eredményei? Ezek nem régies alakok, magyar ember sohasem használta ezeket, ezek egyszerűen magyartalanok és értelmetlenek! Fiatalok számára még inkább visszataszítóak.

Köszönöm válaszát!
A zsoltárok szövegei nálunk legtöbbször az un. Káldy fordítást követik. Ez meglehetősen régies szöveg, az eredeti 1626-ban jelent meg, a legutolsó revíziója pedig 1934-ben. Tehát már ez is elavult. Néhol egészen szép és költői, de vannak hibák is benne, nem beszélve a ma már szinte érthetetlenül régies alakokról. A magyar görögkatolikus liturgikus fordítások javarészt ezt használták. Mindenképp felújításra szorul. Úgy tudom, folyamatban van az új zsoltárfordítás, amely már nem is a Vulgata, hanem a hozzánk még közelebb álló Szeptvaginta görög szöveg liturgikus kiadása alapján készül. Ugyanakkor vannak régies bár, de szép és nem föltétlenül érthetetlen szavak, melyeket kár volna kidobni. Szerintem ezek közé tartozik egyebek között a "figyelmezzünk" szó is.
Kedves Lelkiatya!
Az előző héten reggeli szentmise közben gyóntatás volt. Elégtételként olyan imát kaptam, amelyet nem tudtam pontosan kivülről, így nem tudtam elimádkozni a szentgyónást után azonnal, de szentáldozáshoz járultam. Amint hazaértem, megkerestem az imát és még aznap elimádkoztam. Az lenne a kérdésem, hogy bűnt követtem e el azzal, hogy így mentem áldozni?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: István
Kedves István!
Nagyon helyesen cselekedett, nem követett el bűnt. Tudása szerint elvégezte az elégtételt. Fontos volt, hogy részesüljön a szentáldozásban, jól tette, hogy odament. Utána pedig, lelkiismeretétől vezetve pontosabban is elvégezte az elégtételt. Ez érzékeny lelkiismeretre és készséges lelkületre vall.
Egyébként máskor is van olyan alkalom, hogy az ember nem tudja elvégezni azon mód az elégtételt, de attól még nyugodtan mehet áldozni. Később pedig, ahogy lehetősége engedi elvégzi a penitenciát amikor és ahogyan lehet.
Kedves lelki Atya!

Olyan sokat hallani, hogy házasságok mennek tönkre, évek óta jó házasságban élő párok, családok szakadnak szét...
És a keresztény családok sem kivételek! Ott is ugyanúgy megjelent a válás.
Mi a véleménye erről a görög katolikus egyháznak?
Ahogy olvasom Máté evangéliumát, nagyon kemény szavakkal írja le a házasságtörést.
Mi számít házasságtörésnek?
Miben más ma egy házasságtörés, mint 1000 évvel ezelőtt?
Ha adnak egy házasságra felmentést, attól az nem lesz bűn?

Köszönöm válaszát:
János
Kedves János!
Valóban nagyon sok házasságkötés megy tönkre, szakad szét. Sokkal több, mint akár csak néhány évtizeddel ezelőtt. Ennek egyik legfőbb oka nyilvánvalóan a kultúránk változása, az emberi gondolkodás eltávolodása a természetes, Isten adta rendtől, s még inkább az Evangéliumtól. Olykor erősen gyanakszom, hogy ez a szemléletváltozás bizonyos körök szándékos irányítása nyomán történik. A családtól megfosztott ember sokkal törékenyebb, kiszolgáltatottabb, irányíthatóbb.
Ez a támadás nem csak nem kíméli meg a keresztény családokat, hanem éppen ellenkezőleg, a fő célpontjainak tekinti. Mi, keresztény emberek éppúgy a világban élünk, és hordozzu annak minden baját, betegségét. Nagy baj, hogy a mi családjainkba, a mi gondolkodásunkba, a mi lelkünkbe is elér ez a romboló szemlélet.
Magam is szomorúan tapasztalom, hogy jószándékú fiatalok, sőt, idősebbek is, ha a házasságuk nehéz pontjához értek - mindegyikben van ilyen, nem is egy - akkor egyszerűen a válásra gondolnak, mint egyetlen megoldásra. Holott éppen az nem jelent semmiféle megoldást. Nehézség még az is, hogy éppen, mivel sokkal könnyebben és hamarabb gondolnak az emberek a válásra, ezért a házasság megkötése is sokszor felelőtlenebb, átgondolatlanabb, mint régebben volt.
Sokat rombol a házasság hűségén, hogy a fiatalok közül sokan nem szűzen kötnek házasságot, hanem hamarabb létesítenek testi kapcsolatot, minthogy azt a szentség áldottá tenné. Aki gyakran átugrik a kerítésen, ahová még nem szabad bemennie, az később, amikor már bent van, könnyebben kiugrál rajta.
A görögkatolikus egyház erről ugyanúgy gondolkodik, mint az egész katolikus egyház vagy az ortodox. Jézus tanítása világos: Ketten egy testté lesznek. Amit Isten összekötött, ember el ne válassza (Mk 10,8-9).
Jogi értelemben az a házasságtörés, ha a házasság kötelékében élő ember más személlyel szerelmi kapcsolatot tart, épít, ápol. Krisztus szava arra figyelmeztet, hogy már egyszerű tekintettel is elkövethet az ember házasságtörést (Mt 5,28).
Semmiben sem más a házasságtörés ma, mint régen volt. Hogy ma sokan megtévesztve másként gondolják, ez nem változtat semmit a tényen.
Nemrégen hosszabban írtam arról, hogy az Egyház mennyire védi a házassági köteléket. Nem ad alóla fölmentést - itt ki kell igazítanom a szavát -, hanem adott esetben megvizsgálja, hogy érvényesen volt-e megkötve. Mint mondtam, ma nagyon sokszor felelőtlenül kötik meg a házasságot, ezért sokkal több ma az érvénytelenül megkötött házasság, mint régebben.
DJK!

Kedves Lelkiatya!

Arról szeretném kikérni az atya véleményét hogy egyre jobban azt veszem észre hogya korosztályomban 16-20 éves korú "gyerekeknél" hogy a szeretlek szó kezdi elveszíteni a jelentését. Napi szintem akár 30-szor is mondják egymásnak akár barátok akár kapcsolatban vannak.

Erről mit gondol az atya helyes-e ez a használat?

A választ előre is köszönöm.
Sajnos ez a meglátás helyénvaló. Annyit kell hozzátennem, hogy nem csak az Ön korosztályánál érvényes. Nem is tudom, hogyan lehet orvosolni. Másokra nemigen tudunk hatni, hogy próbáljuk őket meggyőzni, használják kevesebbszer, vagy nagyobb odafigyeléssel. Amit tehetünk, az csupán saját körünkre vonatkozik. Ön és most már én is, és még esetleg, aki velünk együtt olvassa e sorokat, ezentúl megpróbálunk még jobban odafigyelni erre a legmélyebb tartalmú szavunkra. Törekszünk arra, hogy akkor használjuk, amikor a jelentése is igaz, s megpróbáljuk a tetteinket és az életünket is hozzáigazítani. Ez a javaslatom.
Kedves Lelkiatya! Miért nem válaszol minden kérdésre? Vannak, amik meg sem jelennek még érintőlegesen sem ezen az oldalon...
Ezen fölötte csodálkozom. Mint nemrégiben írtam, igyekszem minden kérdésre válaszolni, egyet sem hagyok ki. Ha nem kifejezetten lelki tartalmú kérdés vagy hozzászólás érkezik, akkor azt a fórumra továbbítjuk.
Az a kérésem, ha úgy érzi, hogy volt írás, amelyre semmilyen visszajelzés nem érkezett, azt küldje el újra. Remélem, nem vész el sehol az éterben. Köszönöm szépen.
Édesanyám nagybeteg volt a tisztelendő úr akkor engemet is megáldoztatott azt mondta aki ilyen nagybeteget ilyen szeretettel ápol azt feloldozza ,négy éve történt. Szeretném tudni,hogy ha gyónni szeretnék mit mondjak arra a kérdésre mikor gyónt utoljára? Köszönöm a válaszát.
Azt tanácsolom, hogy a legközelebbi szentgyónásában mondja ezt el ugyanígy. Utoljára ennél régebben gyónt, de a beteg mellett a szentáldozás alkalmával feloldozást kapott. Ugyanakkor amennyire lehetséges tárja föl mindazokat a bűnöket is, melyeket ez előtt a szentáldozás előtt a legutóbbi formális gyónása óta elkövetett. Remélem, sikerül mihamarabb letennie ezeket a terheit.
Dicsőség Jézus Krisztusnak
Kedves lelkiatya!
Többször olvastam már a házasság jogi rendezéséről.Mármint ha templomban köttetett,és végül több oknál fogva váláshoz vezetett.Az a kérdésem az lenne,hogy pontosan hogyan kell elinditani a házasság rendezését.Lányom is elvált,templomi esküvője volt.Lehet e erről egy kicsit részletesebben választ kapni arról,hogy hogyan zajlik,és kb.mennyi ideig tart,a másik felet is beidézik-e,helyileg hol történik a meghallgatás,ki az illetékes személy,aki meghallgatja a felet ,végül ki dönt?
A megkötött házasságot EGyházunk mindaddig érvényesnek tartja, amíg az ellenkezője egyházi bíróság előtt be nem bizonyosodik. Azt vizsgálja az egyházi bíróság, hogy annak idején a házasság megkötése érvényes volt-e vagy sem.
Az érvénytelenség megállapításáért folyó eljárást legegyszerűbben a saját parókuson (plébánoson) keresztül benyújtott keresetlevéllel lehet elindítani, melyet az illetékes egyházi bíróság helynökéhez juttatnak el. Ennek a személyes adatokon kívül, a kérelem mellett tanúk és bizonyítékok megjelölésével együtt tartalmaznia kell azon tényeket, melyek az érvénytelenség mellett szólnak.
A keresetlevél elfogadása után következik a tanúk meghallgatása. Ez történhet a bíróság székhelyén, vagy más alkalmas helyen (például a legközelebbi parókián, plébánián). Ekkor a megbízott ügyhallgató segít föltárni a házasságkötési kísérlet részleteit.
Ez után az első fokú bíróság, a kötelékvédő észrevételeit is meghallgatva hozza meg az első fokú ítéletet. Ha megállapítja a házasságkötés érvénytelenséget, akkor hivatalból a másod fokú fellebbviteli bírósághoz küldik az ügyet. Amennyiben itt megerősítik az ítéletet, akkor végrehajthatóvá válik az, vagyis kimondják a felek szabad állapotát, mivel megállapították, hogy annak idején a házasságkötés érvénytelen volt.
A per szereplői:
Felperes, aki a keresetlevél benyújtásával kezdeményezi az eljárást.
Alperes, értelemszerűen a másik fél. Az ő megidézése nélkül semmis az eljárás. Nyilatkozatot azonban tehet arról, hogy nem kíván tevőlegesen részt venni a perben.
Tanúk, akiket mindkét fél állíthat. Szavahihető emberek, akik közvetlen ismerettel rendelkeznek a felekről és házasságkötésük körülményeiről.
Ügyhallgató, aki elbeszélget a felekkel és a tanúkkal.
Kötelékvédő, aki szintén a bíróság kinevezett tagja. Kötelessége mindent előadni és kifejteni az adott ügyben, ami ésszerűen felhozható a házasság érvényessége mellett.
Három bíró (elnök, előadó-, szavazó bíró), akik az adott egyházi bíróság püspök által kinevezett tagjai. A perben keletkezett vallomásokat és egyéb bizonyítékokat értékelve, a bírók lelkükben megszületett erkölcsi bizonyosság alapján fogalmazzák meg ítéletüket.
A per időtartama az általános tapasztalatokat figyelembe véve kb. 1-1,5 év.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya!Azt szeretném kérdezni,hogy mit gondol ön a vonzás törvényéról,a titokról.Lehet a ebben hinni?
Nagy butaság! Az u.n. meridián pontokon való kopogtatás által akar gyógyítani, meg a személyiségen alakítani. Sok öngyógyító módszerrel próbáltak már becsapni bennünket. Ez egyik igen primitív válfaja.
Hinni nem érdemes másban, csak egyedül az Élő Istenben. Minden eszmében lehet csalódni, Öbenne sohasem!
Miben különbözik a görög és a római katolikus hit?...
Semmiben. Ugyanazt a hitet valljuk, csak kicsit eltérő módon éljük meg az Isten tiszteletét.
Kedves Lelkiatya!
Az a kérdésem, hogy Ön szerint ez az igerészlet mit jelent(het).
Milyen értelmezését adná Ön?

Egy másikat felszólított: ?Kövess engem!? Az így válaszolt: ?Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.? ?Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat - mondta neki -, te meg menj, és hirdesd az Isten országát.?

Köszönettel:
F.Éva
Kétségtelenül nehéz, nehezen értelmezhető szakasz. A következőket gondolom róla.
Jézus meghívása mindig személyre szóló. Vannak ugyan közös elemek, de nem mindig ugyanazt kéri. Van, akitől többet, van, akitől kevesebbet. Van, aki önként jelentkezik, s szinte visszautasítja (pl. a gerazai megszállott: Lk 8,38, vagy egy lelkes írástudó: Mt 8,20). Van, akitől mindent kér (a gazdag ifjú: Mt 19,21), van, akinél megelégszik a felével (Zakeus: Lk 19,8).
Ez nyilván kemény beszéd, itt sokat követel, még az apja eltemetését sem engedi az önjelölt követőnek.
Több dologra is lehet gondolni. Ne feledjük azt a jellegzetes zsidó gondolkodást - Jézus is az volt, a kérdező is - hogy halottakat érinteni tisztátalan dolog, még a saját rokont is. Aki papi tisztséget látott el, annak nem volt szabad még a közvetlen hozzátartozóját sem érinteni. Nyilván Jézus meghívása nem az ószövetségi értelemben vett templomi szolgálatra vonatkozott, no, de azt is mondta: "Nagyobb van itt Salamonnál." (Lk 11,31; Mt 12,42) Ő saját testének templomáról beszélt (Jn 2,21).
Lehet jelképesen az Ó- és Újszövetség ütközőpontjaként is értelmezni. A törvény betűje önmagában halott, ha nem a Lélek élteti. Egyiket el kell hagyni, mint az ócska ruhát (Mt 9,16), hogy újba öltözhessünk.
Lehet abban az értelemben is gondolni, amit Jézus másutt is kifejt, hogy aki Őt követi, az még a családi kapcsolatokról is mondjon le (Mt 10,37).
Az sem kizárt, hogy egy szájhőssel van dolga Jézusnak, amit Ő nyomban föl is ismer. Nem hasonlóan járt Péter is, amikor üres lelkesedéssel fogadkozott? (Mt 26,33).
Az bizonyos, hogy nem szabad csupán a mai helyzetből kiindulva értelmezni, amikor igen súlyos bűnnek számítana, ha valaki a saját édesapja temetéséről elmarad.
Jézusnak ezek a szavai nem a szülők iránti kegyeleti megemlékezésről szólnak, hanem az odaadó, elszánt Krisztus-követésről.
Kedves Lelkiatya!

Köszönöm az elözö válaszát, viszont volna még további kérdésem, ha az nem megterhelő az Ön számára.

A korábbi kérdésem nem volt egészen pontos. Mármint nem abban kételkedtem, hogy volt-e jobb és bal lator, hanem, hogy a jobb lator biztosan bűnbánatot tartott-e a kereszten, és ennek következtében üdvözült-e ott.
Megnéztem a helyeket, és nagyjából jól emlékeztem. Úgy néz ki a dolog, hogy Jánosnál csak egy mondatba van megemlítve, hogy másik kettőt is megfeszítettek vele. Ez eddig rendben van. János különc, tőle nem lehet elvárni, hogy úgy lássa a dolgokat, és azokat tartsa fontosnak, mint a szinoptikusok. No, de az én problémám itt következik, hogy a szinoptikusok 2:1 arányban megoszlanak, mégpedig a negatív irányba. Lukácsnál van ugye az, amit leírt a lelki atya, hogy a jobb lator megtért. Máténál, és Márknál viszont az áll, hogy a Vele megfeszített két lator is káromolta őt. "Így gyalázták őt a rablók is, akiket vele együtt feszítettek keresztre." (Mt 27,44) ; "Gyalázták őt azok is, akiket vele együtt feszítettek keresztre." (Mk 15,32b)
Kedves Atya érti a dilemmát, ugye? Ha van rá lehetősége, ideje, ereje akkor örömmel és köszönettel fogadnám a válaszát.

Tisztelettel: a Hitetlen Fráter
Kedves Hitetlen Fráter Barátom! A firtatása bizonyos értelemben jogos. Elmondom, hogy én mit gondolok erről, bár a biblikusok többet tudnának mondani. Majd kérdezzük meg őket is. Valóban, a bibliatudomány úgy tartja számon, hogy ez "Lukács sajátja". Több ilyen hely is van Szent Lukács evangéliumában, amely még a másik két szinoptikusnál sem található. Honnan tudta ezt Lukács apostol, és a többi miért nem írt erről? Nem szabad elfelejteni, hogy ezek a beszámolók az események után több évtizeddel íródtak. Gondoljuk csak meg, ha most le kellene írni az 56-os évek, vagy akár a 89-90-es évek eseményeit, akkor bizony sok eltérés volna a részletekben. Az evangéliumokban kapott szövegek voltaképpen az Ősegyház gyakran hallott és továbbmondott prédikációinak leírt változata. Ha Máté és Márk nem ír róla, ez még nem teszi hiteltelenné Lukács beszámolóját. Ki erre, ki arra figyelt föl. Az esemény különössége miatt valószínűbb, hogy megtörtént a dolog, még ha rossz is az arány, 1:2, vagy 1:3. Ugyanis inkább valószínű, hogy a megtörtént esemény elkerülte a beszámolók figyelmét, vagy idők során (30-50 év!) megfeledkeztek róla, mint az, hogy valaki csak úgy kitalálta. Szent Lukács egyébként is finomabb lélek, mint másik két szinoptikus társa, az apró részletekre másutt is jobban figyel. Én a következőképp tudom elképzelni. Talán nem is volt ott semmilyen párbeszéd a két keresztrefeszített között. A katonák biztosan nem, még Szent János apostol sem hallott semmit. Mária, Jézus anyja sem, de amint gyötrődve figyelte szenvedő Fiát, egy pillanatra észrevette, hogy az rátekint a mellette lévőre. Önkéntelenül odapillantott, és annak a szemében hirtelen fölfigyelt valamire. Két kínokban agonizáló ember mit tud beszélgetni? De a tekintetek találkozása mégis sokkal több, mint amit szavakkal ki lehetne fejezni. Mária nyilván akkor nem beszélt még erről, hiszen egészen gyorsan zajlottak a rendkívüli események. De ő, aki a betlehemi látogatás óta szívében forgatja, amit lát és hall, és gyakran elelmélkedik rajtuk, később többször fölidézhette. Amikor aztán az apostolok egyre többet kezdenek beszélni a megbocsátásról, a szenvedés általi megváltásról, akkor egyszercsak újra eszébe jut ez a pillantás. Lehet, hogy elmondta a többieknek, lehet, hogy csak csöndesen mesélt róla egyik este valakinek. Ő nem tartozott az igehirdetők közé. Aztán, hogy ki figyelt föl erre az apró részletre, ki adta tovább, ezt már nem tudjuk. Eljutott azonban Szent Lukácshoz, vagy akár éppen neki mondta el, és ő fontosnak tartotta, hogy le is írja. Mindenesetre az Ősegyház később ennek nyomán fölfigyelt rá és a belőle fakadó tanításra, és nagy jelentőséggel ruházta föl. A keleti egyházban a jobb latort tartjuk az első üdvözülő embernek, s van olyan föltámadási ikon is, mely azt ábrázolja, amikor még csak egyedül ő van a mennyben, a megtért gonosztevő. Jézusnak elég egy pillantás.
Kedves Lelkiatya!
Kaptam egy házi feladatot a plébániák közösségeiről, és nem tudom hogy fogjak hozzá. De az idő szorít, és a falunknak nincs papja, csak diakónusa, és sietnie kell, mindig eltűnik a mise után. Kérem, ha tudna egy weboldalt ajánlani, amely részletesen leír minden fontosat a plébániák közösségéről, kérem válaszolja meg, ha tud most nekem segíteni.
Köszönettel:Dávid
Csak azt tudom javasolni, hogy a www.ujkatolikus.hu oldalon keresztül az érintett egyházmegyére kattintva keresse meg a plébániák sorát. Nem tudom, talál-e majd azon elegendő ismertető anyagot. Remélem, igen.
Kedves lelkiatya
Köszönöm válaszát de fiatalságunk felnő és felnőtt s gyermekeik ha ez igy marad már nem hallhatják e drága kincset.Mivel az én unokáim korosztálya akik a parochus érkezésekor voltak 6 évesek tudják még ezen énekeinket és sok családban sajnos a nyelvet is.Mit tegyünk? az egyháztanácsot is megszüntette a parochus s senki sem szolhat semmit mert megharagszik a p. segítsen atya.
Hogyan is tudnék segíteni, Kedves Testvérem?
Azt tudom csak javasolni, bátran írjon erről a Püspök atyának. De ne aláírás nélkül, mert azt nem szokták elolvasni sem. Aztán, hogy mit lehet tenni, majd ő megmondja.
Kedves lelkiatya!
Azt szeretném kérdezni,hogy van-e a sátoraljaújhelyi börtönben görögkatolikus börtönlelkész?
Ha van,mikor tart görögmisét?
Köszönettel:egy rokon



















Úgy tudom, börtönlelkészi szolgálatunk csak Nyíregyházán és Miskolcon, illetve most már Tiszalökön is van. Sátoraljaújhelyen van viszont az országos börtönlelkészi szolgálat vezetője, Hajdú Miklós atya. Ha szeretne az illető görögkatolikus pappal találkozni, bátran jelezze nála, bizonyosan segítségére lesz.
    ... 207 208 209 210 211 
212
  213 214 215 216 217 ...