Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi nyolc meg tizennyolc? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya!


Gorögkatolikus Dédapám, aki 1836-ban született Galíciában, Muszynka helységben, (jelenleg Lengyelország) szülei származásáról szeretnék adatokat megtudni. Dédapám keresztlevelét Tylicz parókián állították ki, mellyel rendelkezem.
Érdeklődöm, kihez fordulhatnák ez ügyben segítségért?
Válaszát érdeklődéssel várva
üdvözlettel:
Hormay Ákos
Kedves Hormay Ákos Úr! Sajnos mi ebben nem tudunk segítséget nyújtani. Az anyakönyvi föltárásokban a helyi parókusok tudnak közreműködni. Nincs más lehetőség, mint hogy megpróbálja fölvenni a kapcsolatot Tylicz parókusával, és onnan kér bővebb tájékoztatást. Egyébként ez egyáltalán nem lehetetlen, a parókusok - jó esetben - készséggel állnak rendelkezésre ilyen ügyekben. Sok sikert! Munkatársaim készsége révén azzal egészíthetem ki mindezt, hogy bár az érintett parókia anyakönyvi anyaga még nem, de a környezőké már megtalálható a következő címen: http://pilot.familysearch.org/recordsearch/start.html#p=waypoint&s=waypointsOnly&c=fs%3A1670491&w=0 Lehet, hogy itt is talál értékes adatokat. Továbbá a Püspöki Hivatal el tudja küldeni Önnek Dr. Hormay Mihály gyászjelentésének másolatát. Az eparchia@gorogkatolikus.hu címen érdeklődhet.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Kedves Lelkiatya!Szeretnék Öntöl kérdezni magán úton,ha lehetséges.
Hova címezhetem e-mailem?
Válaszát előre is köszönöm.
lelkiatya@gorogkatolikus.hu
Papok, görögkatolikus papok végezhetnek-e ördögűzést? Van-e ilyen szertartás egyáltalán? Ha van, akkor ez hogyan kapcsolódik a görögkatolikussághoz? Vannak erre kijelölt személyek, akik végezhetik?
Igen, nálunk is van ördögűzés. Úgy tudom, ez alapvetően a püspök feladata, illetve azé, akit kijelöl erre. Nem tudok róla, hogy egyházmegyénkben volna erre külön kijelölt személy. Egyszerűen más ennek a szertartása nálunk, mint a római katolikusoknál. Egyebet nem tudok erről mondani.
Kedves Lelkiatya!
Ahogy olvasom rovatát egy dologra lettem figyelmes. Majdnem minden válaszában benne van az ima, az ima ereje, az imádkozás. Ennyire fontos lenne az ima? Mitől jó egy ima?
Lebuktam. Valóban, én másról sem tudok beszélni, csak az imáról, annak fontosságáról, annak mindent megoldó erejéről. Jézus így bíztat: Ha akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, hegyeket tudtok mozgatni.
Az ima és a hit szorosan összefüggenek. Nem lehetséges hit nélkül imádkozni ("hátha bejön..."), nem is lehetséges hinni imádság nélkül ("én hiszek a magam módján...", akkor az hamar elhal. Az imában Istennel találkozunk, rátalálunk, belékapaszkodunk. Az ima oly módon kettőzi meg az erőnket, hogy az a másik: az maga a mindenható Isten. Ezért tudhatunk hegyeket mozgatni, mert Ő cselekszik, ha mi együtt vagyunk Vele.
Mitől jó az ima? Erre is azt mondom, egymást erősíti a kettő: hittel kell imádkozni, és imádkozni kell, hogy tudjak hinni. Kérni kell, hogy tudjak hinni, és hinni kell, hogy tudok kérni.
Van még egy másik, sokkal gyakorlatibb része a válaszomnak. Az a jó ima, amely nem marad abba. A kitartás elengedhetetlen. Nem mindig könnyű imádkozni, sőt van, amikor kifejezetten nehéz. De nem szabad abbahagyni. Ez a kitartásunk hozza meg - emberileg - azt az eredményt, hogy egyszercsak megtanulunk imádkozni.
Kedves Lelkiatya!

Érdekelne mi a tanácsa egy olyan fiatal nő részére, aki egyedül él, és nagyon nehezen tudja elviselni az egyedüllétet, magányt.
Mindig házasságban képzeltem el az életem, ezért is fáj annyira.
Igyekeztem mindig erkölcsösen élni, a keresztény erkölcsöket tiszteletben tartani, és imáimban kérni azt, akit az Isten nekem szánt...
Ezért is nem értem, hogy miért engedi meg az Isten, hogy értékes fiatalok maradjanak egyedül?
Válaszát köszönöm! Egy 30 éven felüli nő
Kedves Húgom!
Az a tanácsom, hogy minden módon próbálja meg megtalálni a békét, a megbékélést. Nem a jelenlegi helyzetével, nem a beletörődésről beszélek, dehogy. Hanem az Jóistennel való megbékélésről, azt keresse. Záró kérdése arra utal, hogy vád van a szívében az Istennel szemben. Lehet, úgy érzi, jogos, hiszen sok mindent tett már a kedvére, Ő pedig ezt az egyetlen kérését nem teljesítette. Bele szoktunk csúszni ilyen rossz meggondolásokba, amikor nehéz helyzetben érezzük magunkat. Semmiképp sem helyes, nem érdemes úgy gondolkodnia, hogy az Isten a hibás mindezért, hogy neki, mintegy kötelessége lett volna e kérdésben már eddig is segíteni. Hogy Ő mit miért tesz, azt legtöbbször nem értjük, nem látjuk át. Amit nem értünk, azt el kell fogadni. Ostobaság volna másként cselekedni. De nem csak azért, mert Ő az Úr, mi pedig úgyis tehetetlenek vagyunk Vele szemben, hanem mert amit Ő ad, Ő megenged, az mindig nekünk a legjobb. Végtelen szeretettel és végtelen bölcsességgel vezeti, segíti az életünket. Még inkább Ő az, aki helyrehozza, amit mi rosszul tettünk.
Hogy eddig így alakult az élete, annak sok oka lehet, de nem érdemes firtatni, ez a tanácsom. Ne veszítse el a bizalmát! Lehet, elmúlt 30 éves. De tudnia kell, hogy a mai korban - sajnos - a házasságkötések, a nagy döntések nagyon sok esetben elhúzódnak. A mai fiatalok nehezen tudnak dönteni, sokszor nincs meg a távolságlátásuk, a bátor bizalmuk a jövőben. Ez korjelenség, kór-jelenség. Nem pusztán az Ön hibája. (A Jóistené semmiképpen sem!) Keresse a békét, a megbékélést. Amíg nem tud megbékélni az Úrral, addig nem fog tudni békére jutni saját magával, de az embertársaival sem. Ez pedig éppen rossz irányba viszi az Ön életét is. Hisz melyik az a fiatalember, aki olyan hölgyet keresne, aki nem békét áraszt?
Ha megtalálja a békét, nem ígérhetem bizonyosra, hogy az élete párját is megtalálja, de legalábbis nagyobb esélye van rá, viszont az élete boldogságát egészen biztosan megleli.
Kedves lelkiatya!

Van arra lehetőség, hogy a Görögkatolikus egyházban is megjelenjen a Szent Jakab liturgia?

Ugytudom ez a legrégebbi liturgia. A névadó ifj. Sz.Jakab apostol Jeruzsálem első püspöke volt, maga a liturgia még a keresztényüldözések idején keletkezett. Antiochián keresztül elsősorban a szír területen terjedt el, a nyugati szír (antiochiai), majd a bizánci liturgiának az alapja lett, de hatott az örmény és a kopt liturgiára is. A Jeruzsálemi Patriarchátus területén a VIII. századig általánosan használatos volt, utána váltották fel a - szintén belőle kifejlődött - konstantinápolyi liturgiák. A XIX.század végéig csak Jeruzsálemben végezték, évenként egyszer. Jelenleg a többi ortodox egyház is végzi, évenként két alkalommal.
Szép volna, ha nálunk is, ezen az egy alkalommal, Szent Jakab ünnepén végezhetnénk. Különleges helyzetben vagyunk mi, magyarok, hiszen csak nálunk munkaszüneti nap Szent Jakab ünnepe, október 23-a.
Tudomásom szerint egyelőre nincsen jóváhagyott magyar fordítása ennek a liturgiának. Reméljük, egyszer elkészül ez is. Érdekessége még, hogy ősisége miatt sok ponton jobban hasonlít a római katolikus szentmiséhez, mint az Aranyszájú Szent János Isteni Liturgiája.
Az utóbbi időben 4-5 barátnőmnek hallgatom meg a gondjait, örömeit, szerelmi ügyeit. Tanácsot is kérnek tőlem. Én megtartom a titkaikat, amikor boldogok, én is az vagyok... stb. Ezt mind tiszta szívből, őszintén(ahogy egy jó barátnőhöz illik). Ám érzem azt, hogy nehéz, egyre nehezebb segítenem nekik a keresztjüket cipelni, de nem azért mert nem akarom. Túl sok és nehéz. Emellett egyre szomorúbb és összetörtebb vagyok, mert egyedül érzem magam (nekem nincs párom és érzem, hogy ha lenne, ő adna nekem lelki támaszt és erőt) Ezen felül boldogság tölt el, hogy segíthetek nekik.
Mit tegyek, hogy könnyebb legyen, de ne veszítsem el a barátságukat? A barátság az lehet tehet vagy csak rosszul érzem? Esetleg össze vagyok zavarodva?
Köszönöm előre is válaszát!
Természetesen lehet teher a barátság. Mint ahogyan nagyon sok emberi adottságunk egyszerre ajándék és feladat, öröm és küzdelem, fölfelé és lefelé húzó erő. Nem maga az adottság minősíti, hanem az, hogyan viselem, hogyan kezelem. A barátság akkor válik teherré, ha elkezdek méricskélni, hogy én mit kapok belőle. Egy feladat akkor válik nehézzél, ha nem tudok azonosulni vele, ha már nem az enyém, ha lerázni akarom. Eléggé oktondi hozzááállás ez, mert valószínű, így is, úgy is el kell végezni a feladatot, és magamat büntetem, ha nem örömmel végzem, hanem nehéz teherként cipelem. De e szavakkal korántsem megróni akarom a föltett kérdéséért. Remélem, nem érzi így. Arra szeretnék rávilágítani, hogy nem egészen jól hordozza a barátai, barátnői gondját-baját. Az emberi erő elég hamar elfogy, ha csupán arra támaszkodunk. Meg kell tanulnunk imádságban továbbadni a hozzánk forulók terheit. Az értük mondott imával, imákkal, fölajánlott szertartásokkal tud igazán segíteni rajtuk. Már a meghallgatás is nagy kincs, ez igaz, de akkor válik igazán termékennyé és nem csupán balzsamozóvá az embertársi segítség, ha az természetfölötti támaszt kap. Ezenközben pedig a lelki szemetesládának választott személy nem telik meg, nem merül ki, hanem e szép és nehéz feladat közben ő maga is tisztul, erősödik, hiszen az emberek gondjait hordozva ő is egyre közelebb kerül az Istenhez. Magányossága miatt meg végképp nem szabad csüggednie. Az, hogy sokan keresik gondjaikkal, arra utal, hogy alapvetően nyitott az emberi kapcsolatokra - különben nem fordulnánnak Önhöz. Ez a nyitottsága segíteni fogja, hogy olyan társra találjon, aki valóban értékes ember. Bátran bízzon abban, hogy megkapja ezt a társat az igazi Baráttól és Társtól, az Úr Jézustól!
Tisztelt Lelkiatya!
Római katolikus vagyok, és ma a hittanon azt hallottam, hogy a görögkatolikus papoknak felszentelés előtt meg KELL nősülniük. Eddig úgy tudtam, hogy SZABAD felszentelés előtt, utána tilos.
Nagyon örülnék, ha a legmegfelelőbb helyről biztos választ kaphatnék.
Tisztelettel
Csipkebokor
Természetesen arról szó sincs, hogy a görög papoknak kötelező volna megnősülni. Az a pontosabb fogalmazás, hogy a keleti egyház házas embereket is fölszentel, de, ha valaki nőtlenül akar szentelődni - hála Istennek, van ilyen, és jó volna, ha még többen lennének - akkor fölszentelés (diakónusszentelése)után már nem gondolhatja meg magát: fölszentelet pap vagy diakónus már nem nősülhet.
Kedves Lelkiatya!
Én arról szeretnék Öntől információt kérni, hogy milyen szokásaik vannak a Görög Katolikusoknak, milyen emberek ők, mikor mit csinálnak!
Előre is köszönöm.
Üdv.: Szandra
Kedves Szandra!
Nem könnyű kérdést tett föl. Mondanám, hogy a válasz szétfeszítené e honlap kereteit, de talán mégsem. Épp e honlapon való böngészés adhat részletes, ha nem is kimerítő feleletet arra a kérdésre, hogy kik és milyenek a görögkatolikusok. Persze, ez is csak annak a világhálóra vetülő felülete.
Bocsásson meg, nem is merek belekezdeni még címszavakkal sem annak fejtegetésébe, hogy milyenek is vagyunk. Annyira különfélék és sokfélék, annyira mások mind egytől egyig, hogy alig lehet mindenkire érvényes közös jelzőt találni.
Sokat kaphat, ha a honlapunk Rólunk című rovatára kattint. Remélem, idővel egyre többet fog majd megtudni rólunk.
Kedves Lelkiatya!

Pásztor Mihály (elhunyt) görög katolikus lelkészről szerettem volna többet megtudni, de oldalukon sajnos nem találtam semmit. Annyit tudok, hogy Csegöldön is tevékenykedett,Ópályiban 1951-től nyugdíjazásáig,1984-ig szolgált és, hogy a 80-as években halt meg. Életrajzi adatokra lenne szükségem...

Köszönettel: egy fiatal kutató
Az 1982-es sematizmus és a gyászjelentés adatai alapján a következőket tudjuk róla (a levéltári anyag még nem kutatható):

Született Nyíracsádon 1915. április 7-én. Pappá szentelték 1940. május 2-án. Nős papként szolgált. Szolgálatának állomásai: 1938-40 között, vagyis szentelése előtt római katolikus hitoktatóként működött. 1940-47: segédlelkész Nagylétán. 1947-51: adminisztrátor Csegöldön, majd parókus Ópályiban. 1978-ban tiszteletbeli esperessé nevezték ki. 1994. november 13-án hunyt el Debrecenben; november 22-én Kislétán temették el.
Kedves lelkiatya!

Arra vagyok kíváncsi, hogy egy bizánci templom berendezésénél kötelező-e az oltár feletti baldachin építése?
Régebbi templomainkban megtalálhatók, az újabbakban nem jellemző. Igyekeztem figyelni az ortodox templomokat is ebből a szempontból, ott hol van, hol pedig nincs, bár hazánkban láttam inkább, ortodox többségű területen ahol jártam, sehol sem találkoztam ilyennel.
Válaszát köszönöm.

Már az ókeresztény korban ismert volt az ún. cibórium, vagyis a kőből épült oltársátor, amelynek oldalairól függönyöket lógattak le. Innen eredhet, hogy gyakran megjelenik az ikonokon is. Ez a kora-középkorig szinte általánosan elterjedt volt mind Nyugaton, mind Keleten (Nyugaton nagyobb jelentősége volt, ahol a szentélyrekesztő nyitottabb maradt, mint Keleten). Később lassan visszaszorul, de főként Rómában a barokk korban újra fölfedezik. Nálunk is ekkor terjed el. Azonban legtöbbször már nem kőből, hanem fából készül, és baldachinnak kezdik nevezni, a hordozható baldachinok mintájára, amely a barokk korban a körmenetek elválaszthatatlan kellékeivé lettek. A baldachinok az uralkodóknak járó, kiemelt mennyezetek voltak, valószínűleg ezért jelentek meg a keresztény oltár körül is, mint a legfőbb Uralkodó trónusát kísérő szimbolikus építmények, amelyek utalhatnak az ószövetségi sátorra vagy az égboltra. Neve egyébként bagdadi selymet jelent, ami a sátorszerű alkalmazásnak köszönhető.
1799-ben Bacsinszky püspök kötelezővé teszi a munkácsi egyházmegyében (vagy baldachin vagy oltárkép készítését), de ebben az időben az ortodox templomokban is teljesen általános volt, legalábbis a mai Magyarország területén. Nálunk a 19. és a 20. század első feléig építettek ilyet, de ma már nálunk sem szokás.
Kedves Lelkiatya!
Szeretném megkérdezni hogy mikor kezdődik a karácsony előtti bojt, mit lehet enni és mit nem.
Karácsony előtt kereken 40 nappal, tehát november 15-én. Nincsen erre vonatkozó tételes előírás. Igen ajánlott, hogy ezen időszakban szerdán és pénteken tartózkodjunk a húsevéstől - igaz, ez egész évben kívánatos. Emellett aztán ki-ki a maga buzgósága és lelkiatyjának tanácsa szerint ajánlhat föl kisebb vagy nagyob lemondásokat. Jócselekedtre "váltani" nem érdemes, mert az inkább csak erőtleníti a böjtöt. Hiszen jót tenni minden helyzetben igyekeznünk kell, a böjt pedig éppen arra való, hogy tesünket-lelkünket az előttünk álló szent dolgokra irányítsa.
Kedves Lelkiatya! Tudom, hogy mindig kell imádkozni. De van olyan helyzet mikor az ember "kizökken" lelkileg és nem tud. Pontosan úgy érzi, hogy Isten egyáltalán nincs jelen egy súlyos bűn elkövetése után. Velem az elmúlt hónapokban annyi minden történt ami rossz és nekem is sikerült besétálnom a csapdába, hogy eljutottam odáig, hogy úgy érzem, hogy talán nem az van a túlvilágon, mint amit mondanak. Konkrétan fogalmazva: ateista gondolatok kísértenek, úgy érzem elég gyakran, hogy talán nincs is Isten. A lelkiatyámmal nem régen beszéltem, de akkor nem tudtam előhozni ezeket a dolgokat. Hirtelen mintha minden kiment volna a fejemből. Nem tudom, hogy mi ez. (A lelkiatyám nagyon jó pap, azt mondhatnám, hogy "szentember" és én mégis valahogy "leblokkolok" újabban. Mi lehet ez? Az jutott eszembe, hogy évekkel ezelőtt Rómában beszéltem egy püspökkel, aki nagyon modern ember volt és azt mondta, hogy bevezetné az internetes gyónást. Utána rámentem a netre és találtam egy ilyen "gyóntató"-oldalt. Nálunk a parókián a velem egyidős, házasság előtt álló fiatalok közül többen vannak, akik úgy érzik, hogy az interneten keresztül bátrabban mernének gyónni, mert nem látják az atya arcát. Bevezethetik-e valaha ezt? A szüleim szerint már nincs messze a netes gyónás, "mert haladni kell a korral" és a napokban egy felmérés azt igazolta, hogy a fiatalok több időt töltenek a neten, mint pl. szórakozóhelyeken a barátaikkal.
EGY KERESŐ FIATAL
Valóban, van olyan helyzet, amikor az ember "kizökken" lelkileg és nem tud imádkozni. Ez bármelyikünkkel megtörténhet. Az a fontos, a legfontosabb, hogy ilyenkor sem szabad abbahagyni az imát! Ha a sátán kísértése, támadása ez, akkor nyilvánvaló, hogy nem szabad engednünk neki, és a legjobb fegyver az lesz, hogy nem hagyjuk abba az imát, még ha nehezünkre esik is. Ha pedig a magunk korábbi bűnei, esetleg pusztán restségünk miatt alakul ki ilyen helyzet (ez sem ritka!), akkor meg mi egyebet tehetnénk, mint hogy nagy erőfeszítéssel az imán keresztül próbáljuk magunkat újra megnyitni az Isten felé?
Nagyon fontos tudni, hogy a Jóisten sohasem bújik el. Ilyenkor mindig mibennünk zárul be valami kapu, amely nem enged feléje megnyílni, közeledni. Hogy a lelkiatyának sem sikerült megnyílni, ennek is hasonló oka lehet. Ilyenkor azt tanácsolom, hogy írja föl, amit mondani akar neki. Vigyen puskát a szentgyónáshoz, a lelki beszélgetésre. Igen, le kell győzni ezt a távolságtartást. De hát, Istenem, a lelkiélet nem könnyű. Nem szabad meghátrálni akkor, amikor kicsit nehezebb szakaszhoz értünk.
A világhálós gyónást igazán nem ajánlom. Valamit félreérthetett a római püspökkel való beszélgetés során, ugyanis nem is érvényes a gyónás, ha nem személyes kapcsolatban történik. Még telefonon is csak rendkívüli szükségben lehetséges, pedig ott még valamelyest megvan a személyes kapcsolat. Ez elmenekülés volna a személyes felelősségtől. Az Úr Jézus éppen azért rendelte a szentgyónást (Jn 20,23), hogy emberként emberi módon szembesüljünk a bűneinkkel. Ugyanakkor minden bűnünkkel az embertársainknak is vétünk, az Egyházat is sértjük, nem bújhatunk ki e személyes felelősségünk alól.
Nem hiszem, hogy valaha bevezetnénk a világhálón keresztül való gyóntatást. Hacsak nem szkájpon át, de mondom, az is csak végső esetben lehetséges.
kedves lelkiatya. Nem régen cisztát állapitottak meg nálam,gyogyszeres kezelést kapok. Gyogynövényes kezeléssel is gyogyitom magam.Hiszek a gyógyulásban,hiszek magamban,es hiszek abban,hogy ön is segit nekem. Üdvözlettel.TÜNDÉRKE
Kedves Tündékre!
Mindenekelőtt a Jóistenben higgyen, hogy kezében tartja a maga életét, sorsát, egészségét, jövőjét. Semmi sem történhet Önnel az Ő tudta nélkül. Minál inkább figyel Rá, annál hamarabb és annál jobban meg fogja érteni, hogy mi az Ő akarata, hová akarja elvezetni a mostani szenvedés által. Nem kell félnie, nincs is mitől!
Természetesen, ahogy számít is rá, én is imádkozom Önért.
Kedves Atya!

Valaki írta az előzőekben, hogy ?miért kell megfertőzni a görög egyházat ortodox elemekkel?. Én is azt tapasztalom, hogy az elmúlt 3 évben rideggé, hideggé, idegenné, szokatlanná váltak szertartásaink. Mi nem ebben nevelkedtünk! Nem ezt tanultunk görög katolikus szüleinktől! Nem ezt szeretnénk továbbadni gyermekeinknek!

Ha pár embernek ez a jó, akkor csinálja saját körében, de ne kényszerítse rá a többséget. Meg kell, hogy mondjam, mostanában én is kerülöm a görög templomokat, családommal inkább rómaiba megyünk, mivel egyházközségünk is nagyon megosztott lett. Az ortodox barátok teret nyertek, kellemetlen helyzetbe hozzák ezzel a parókust is. Sok a vita, szócsata?.
Kérdésem: Meddig mehet ez így? Kinek jó ez?? Mi a cél ezzel?

Egy aggódó apa a szórványból
Kedves Aggódó Édesapa!
Bár nem kifejezetten lelki kérdéseket tett föl, megpróbálok válaszolni rá. A vitát, szócsatát mindenképpen kerülni kell(ene), az aligha vezet jóra. Hogy ezekről a kérdésekről nyíltan beszéljünk, azt viszont nem tartom rossznak. Addig menjen ez a beszélgetés - de nem egymás bántása - amíg nyugvópontra nem jut. Mindenkinek meglehet a véleménye, egyéni érzése. Ezt jó elmondani, egymásét meghallgatni, próbálni megérteni. Azonban nem irányíthatja pusztán ez az egyházi életünket. Figyelnünk kell a vezetőinkre. Nemrég hallhattuk a katolikus rádióból, hogy Róma is várja, sőt előírja a szükséges változtatásokat, hogy visszatérjünk az ősi hagyományokhoz. Ezt pedig a szakértők, és persze, az egyházi vezetők fogják megmondani nekünk, nem pedig a botcsinálta ortodoxizálók.
Az, hogy emiatt széthúzás támad, egyedül az ellenségnek, a gonosznak jó. A széthúzással éppen az a célja, hogy minél inkább megosszon bennünket. Ezt nem szabad hagyni. Ennek ellenszere, ellenfegyvere nyilván nem lehet más, mint egymás megértésére törekvés, emellett pedig az alázat és az egyházi vezetőinknek való engedelmesség.
    ... 209 210 211 212 213 
214
  215 216 217 218 219 ...