Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizennégy meg öt? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya!
Szinte fizikai fájdalmat érzek, mikor azt látom,hogy bárki beír valamilyen negatív véleményt a papjáról, akkor automatikusan igazat ad neki. Talán azért is fáj, mert van köztük általam is ismert és elismert pap is.
Azt hiszem, hogy legalább az egyházi fórumokon védjük ki a sokszor megalapozatlan, vagy pusztán személyes ellenszenvből fakadó támadásokat. S ez a fórum ne legyen egy újabb panaszláda,besúgó, feljelentő fórum.
Lelki segítő, tanácsadó gondolatait szeretettel köszönöm.
Berger
Köszönöm a megjegyzését.
Az ember, ha javítani akar, mindig előbb a saját házatáján kell kezdenie. Ezt az évet a papság megújulására szántuk. Lehet, ez is vezet engem abban, hogy nyíltabban beszéljünk a paptestvérek hibáiról. "Növeli, ki elfödi a bajt."
Való, én is jobb szeretem, ha minél inkább lelki kérdések jelennek meg. Abból mindnyájan tanulunk. De szeretnék mindenkit meghallgatni, s igyekszem mindenkinek a kérdésére válaszolni.
A ?-i ESPERES ÚR AKI VASÁRNAP ELFELEJTETT PRÉDIKÁLNI, ?
MOST MÁR HA NEM KAPUNK ÚJ PAPOT ÍRUNK A TV2 NEK ÉS AZ RTL KLUBNAK, A NEM RÉGIBEN LÁTOTT TÖBB IDŐSEK OTTHONÁRÓL SZÓLÓ BOTRÁNYOKAT MEGLOVAGOLVA BIZTOSAN LECSAP EGY ILYEN TÉMÁRA AZ AMÚGY SEM EGYHÁZ BARÁT MÉDIA. ?
Gondolom, ha tetszenek írni az RTL klubnak, az sem fog tudni adni új papot. És nagyobb békét és rendet sem fog tudni teremteni az egyházközségben. Kérem, higgyék el, továbbítottam a panaszokat, s azt még inkább, hogy akinek a kezében van a döntés, az is megpróbál mindent megtenni a dolog gyógyítására. Föltétlenül kérem megértésüket, türelmüket, s legfőként imáikat a tisztelendő úrért és az egyházunkért. Köszönöm szépen.
Főtisztelendő atya!
Körülbelül hét bejegyzéssel ezelőtt egy kérdező többek között az istenfélelem jelentését tudakolta. Atya a fobosz főnevet és jelentését ugyan megemlítette, de úgy érzem enyhített az értelmezésén euszebia főnévvel. Számomra viszont még mindig nem teljesen világos a magyarázata, már csak azért sem, mert a szentség magunkhoz vétele előtt elhangzó felszólítás, a görög nyelvű Szent Liturgián pontosan a fobosz főnévvel használatos (meta fobou theou...)Akkor hogy is állunk ezzel a tremendummal? Válaszát köszönve maradok tisztelettel
Köszönöm szépen a kiigazítását. Bevallom, nem néztem utána, hogy a görög liturgikus szövegben pontosan milyen szó szerepel. S most már látom, hogy még az idézett 36. zsoltárban is fobosz theou van. Ennek ellenére mégis teljesen igaz, hogy az Isten irányában érzett félelem nem a fóbia, hanem az a tisztelet teli hódolás, amely kijár a Teremtőnek, s amelyet minden alázatos ember szívesen megad Neki.
A filológiai tévedésért elnézést kérek.
Kedves Lelkiatya!
Mi a teendő, ha bizonyosságot nyert, ...
Kedves Testvérem!
A fenti sorokkal kezdte levelét. Szeretnék válaszolni Önnek, de inkább személyesen. Ha megad egy személyes címet, oda elküldöm a választ.
Miért nem volt most vasárnap ...-ban prédikáció? Nem kötelező része a liturgiának? Vagy fakultatív?
Hát ezt nem tudom.
Azt is nehéz megmondani, hogy kötelező része-e a Liturgiának. Mindent meg kell tennünk az istentisztelet méltó végzéséért és embertársaink javáért. Bármilyen hanyagság bűn. De hát ki tud ebben maradéktalanul teljesíteni. Még a szentek sem. Lehet, hogy sietnie kellett valahová az atyának.
Kedves lelkiatya!
A napokban a helyi tv-ben katolikus pap beszélt búcsúról, mindenszentekről.
Nagyjából tudom már csak visszaidézni emlékezetembe, de arra lennék kíváncsi, hogy ezek a görögkatolikus egyházban is "így vannak" ?
1. búcsúkor a lelkigyakorlaton való részvétel is feltétele a teljes búcsú elnyerésének? Ilyenkor az "ideig tartó büntetéseket is elengedik" ?
2. Mik azok az ideig tartó büntetések?
3. mindenszentek előtt hasonlóképpen cselekedve: gyónás, áldozás, ima a szentatya szándékára (bár ezutóbbiban nem vagyok biztos) halottak részére is lehet búcsút nyerni?
4. A görögöknél is lehet a halottaknak búcsút nyerni? És mikor és hogy?
5. Ha nem búcsúkor gyónunk és áldozunk, akkor is elengedik az ideig tartó büntetéseket?
6. Ha nem engedik el a 4. esetében, és később teljes búcsút nyerünk utólag elengedik azokat is?
7. Mit jelent, és van-e 40, 60, 100 napos búcsú? Van-e ilyen?
Hogy vannak ezek a dolgok a görögkatolikusoknál? Mik a különbségek?
Sajnos ezekben a kérdésekben egyáltalán nem vagyok járatos. A görögkatolikusoknál ma már ritkán beszélnek ezekről. Az időszaki ? 40,60,100 napi ? búcsú fogalmát, úgy tudom, már a római katolikus egyházban is eltörölték. Valójában hitbuzgóságra serkentő gyakorlatokról van szó, melyeknek nyilván van gazdag kegyelmi vetülete. Az valószínű, hogy számolgatni nem érdemes sem a gyakorlatokat, sem az értük kapott, általuk elérhető kegyelmeket. A mi érdemeink úgyis mindig végesek, Isten ingyenes kegyelme pedig végtelen. Nehéz egymáshoz mérni őket.
Kedves Atya!
Amikor a másokért mondott imádságot javasolja konkrétan mire gondol? Milyen hogyan végzett imára? A görög egyházban tudomásom szerint nem szokványos a saját szavainkkal megfogalmazott imádság, akkor hogyan imádkozzunk? Meddig, hiszen olyan sokan eszembe jutnak ? Sőt önmagamat is ide kell sorolnom akiért imádkoznom kell, hiszen a saját gyarlóságaimmal találkozom a legtöbbet.
Szeretettel: Mária
Kedves Mária!
Mindenekelőtt azt kell megértenie, hogy az imádság nem pusztán igénybejelentés, amelyre, jó esetben kedvező választ, hatékony meghallgatást kapunk. Igaz, hogy az imádság Istennel való beszélgetés, mégsem olyan társalgásra kell gondolnunk, mint ami tudatlan emberek között folyik. Igaz, hogy Neki mindent elmondhatunk, mégsem gondolhatjuk azt, hogy ezen keresztül kell Őt tájékoztatnunk a szükségeinkről és igényeinkről. ?Tudja a ti Mennyei Atyátok, hogy mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek? (Mt 6,8). Ha kérünk ? mert erre is bíztat minket Krisztus: ?Kérjetek és adatik nektek?? (Mt 7,7) ? erre nekünk van szükségünk, s nem Neki. Ezzel magunkat nyitjuk meg a kegyelemnek, ezzel hozzászoktatjuk magunkat az Isten közelségéhez, a jelenlétéhez, a hangjához. Az imádság során belekerülünk a kegyelem áramkörébe, és megnyílik a lelkünk, a szívünk, az életünk Isten felé. Mindazok, akiket a szívünkben hordozunk, minden imádságunkkal gazdagodnak. Még ha nem is soroljuk föl őket név szerint. Persze, nem árt a szeretteinket, ránk bízottakat név szerint számon tartani, de erre is nekünk van szükségünk, hogy a szeretetünk ki ne hűljön, s nem a Jóistennek kell átadni a listát.
Nagyon sokféle módon imádkozhatunk másokért. Lehet saját szavainkkal is, de van, amikor ezek sekélyeseknek tűnnek. Lehet mondani ismert imákat meghatározott személyekért: Miatyánkot, Üdvözlégyet, Mennyei Királyt, stb. Figyelemreméltó, hogy éppen a Miatyánkban az ellenségeinket említjük külön megjelölve is, legalábbis, akik nekünk vétettek. Lehet templomi szertartást, vagy zsolozsmát fölajánlani egyes emberekért, rászorulókért. Lehet fölajánlani lemondást, elkerülhetetlen fájdalmat, vagy egyszerűen egy-egy napot ezért vagy azért. Sok módja van az imának. Ráadásul különbözőek vagyunk, s mindenkinek más és más az imája, az imaélete. Csak bele kell kezdeni, és az ima lassan megtanít mindenre. A másokért végzett imára is.
Kedves Lelkiatya! Az elébb olvastam egy történetet, miszerint egy kötélen lógó hegymászó nem engedelmeskedve Isten tanácsának, nem vágta el a kötelét (a földtől 1 méterre, de ezt ő nem tudta), és meghalt mert nem volt elég erős az Istenhite. Elgondolkodtam, hogy ha Isten szólna hozzám, én biztosan megtennék mindent amit kér, hiszen Ő mindent szeretetből tesz és jót akar. De honnét lehetek biztos abban, hogy Isten szól hozzám, és nem a gonosz? Akár imádság közben is?

Egy Jézus-ima lelkigyakorlaton Püspök atya mondta, hogy ha imádság közben megjelenik Jézus, az nem jó, az a gonosz műve. Ezeket honnan tudhatja egy egyszerű ember, aki valószínűleg örülne ennek. Honnan lehet tudni, hogy Isten szól-e hozzánk, vagy a Sátán, hiszen mindkettőnek ugyanaz a "kommunikációs csatornája".

Ha a történelem során valakinek megjelent pl. Szűz Mária, azt honnét tudhatjuk, hogy ő, és nem a gonosz játszott vele?

Köszönöm válaszát.
Én is hallottam ezt a történetet, s kicsit vakmerőnek tartottam. Isten szól hozzánk szüntelenül, de a legritkább esetben efféle hallható hangon. Nem is érdemes hát így ?fülelni?. Isten szól hozzánk, és nekünk törekednünk kell arra, hogy meghalljuk Őt. ?Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá?? (Jel 3,20). Az Evangéliumban pedig olyan pásztornak mondja magát Jézus, aki ?nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket,?. s a juhok követik, mert ismerik a hangját? (Jn 10,4). Voltaképpen az egész életünk feladata az, hogy minél közelebb kerüljünk Istenhez, minél jobban megismerjük Őt. Aki sokat imádkozik, vagyis imádságban sokat ?beszélget? az Istennel, az megtanulja meghallani a hangját. Az imádkozó, az Istennel együtt élő ember egyre inkább megismeri, fölismeri az Ő szavát és akaratát. Ezért is furcsa nekem a hegymászós történet, mert aki nem szokott hozzá az Istennel való beszélgetéshez ? az imádsághoz, annak valóban nem sok esélye van, hogy meghallja és fölismerje az Isten figyelmeztető szavát.
Semmiképp sem szabad azt gondolnunk, hogy Istennek és az ördögnek ?ugyanaz a kommunikációs csatornája?. Az Isten a szívben szól hozzánk, a szívünkön keresztül. Ilyet az ördög nem tud. Amíg bizonytalankodunk, hogy a ?kapott? gondolat vagy hang vajon Istentől jön-e, addig bizonyosak lehetünk abban, hogy az nem Istentől származik. Az Isten szava teremtő szó. Szépen beszél róla a 28. zsoltár, érdemes elolvasni, elimádkozni.
A megjelenésekről pedig azt mondhatom, hogy bár ennek lehetőségét nem kell kizárni, de ez olyan titkos, oly személyes ajándék, hogy egyértelműen párosul azzal az érzéssel vagy akár üzenettel, hogy ez csak neki szól megerősítésül. Erről legjobb nem beszélni senkinek a lelkiatyán kívül. Aki mindenképp szeretné hirdetni, hogy mit mondott neki egyik vagy másik égi jelenség, nos, az eléggé biztos jele annak, hogy csak saját képzeletének szüleményével társalgott.
E sz
öveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését...
Tisztelt Lelkiatya!
Azt szerettem volna megtudni, hogy hogyan lehet a kispapok elöljárója olyan pap, aki nem szereti őket-saját bevallása szerint.Azt pedig nem hiszem ,hogy pszich. végzettségük is van. Ön mintha kibújt volna a válasz elöl,ami pedig a célzást illeti, ha elolvassuk a kérdéseket, mindegyik valós, konkrét dolgot takar.Az érett és felelős szeretetről vannak értesüléseim.
Mit is mondjak?
Az egyes elöljáróknak a pszichológiai és pedagógiai végzetsségükről papírjuk van. Ez végső szükség esetén ellenőrizhető. A kispapok iránti szeretetükről már nem tudnak papírt fölmutatni, igaz, de az végképp bajos volna, ha így kellene magukat igazolni.
Kérem, bocsásson meg, ha nem értettem meg világosan a szándékát. Semmiképp sem akartam kibújni a válasz elől, éppen azért próbálom megfogalmazni ezen a nyilvános fórumon. Lehet, immár ezt a kérdést is érdemes a Fórum oldalunkra föltenni, hiszen lassan beszélgetéssé válik a dolog.
Mindenesetre Önnel együtt én is imádkozom a kispapjainkért és elöljáróikért.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya!

Nagyon érdekes dolog történt nem rég velem. Egy szentmisén(rk.) vettem részt ahol két szín alatt áldoztattak.Az áldoztató pap nem áldoztatott meg minket-csak magával hozta a két kelyhet- hanem az ostyát kellett kivennünk a kehelyből és mi nekünk kellett belemártanunk az ostyát a borral telt kehelybe.Ez a fajta áldoztatás szabályos? Én ki menni mert én ezzel a "fajta" áldoztatással nem tudtam azonosulni(mert egyrészt a lelkiismeretem is ezt diktálta) másrészt és nem is szoktam kézben sem áldozni.És szabályosnak sem tartom.Kérem mielőbb válaszoljon erre a kérdésemre és köszönöm előre is válaszát.
A kézbe áldozás egyik legszebb és legősibb leírását jeruzsálemi Szent Cirill müsztagógikus katekézisében olvashatjuk:

"Amikor odajárulsz, ne kinyitott tenyérrel és szétfeszített ujjakkal jöjj, hanem bal tenyered legyen jobb tenyered trónja, így fogadd az eljövendő Királyt, és tenyered hajlatába fogadd Krisztus testét, rámondva az áment. Elővigyázattal szenteld meg a szent test hozzáérintésével szemeidet, ügyelj rá, nehogy valamennyi is elmorzsolódjon belőle. Mert ha valamennyit is elmorzsálsz belőle, az olyan, mintha saját tested egy tagja menne veszendőbe. Mondd meg nekem: ha valaki aranyport adna neked, nem tartanád-e igen óvatosan, nehogy valami is elvesszen belőle, és megkárosodj? Hát akkor nem fogsz-e még sokkal jobban vigyázni, hogy még egy szemernyi se essen el belőle, ami aranynál és drágaköveknél is értékesebb?"

Ez a IV. századból való tanács voltaképpen ma is érvényes. Igaz, gyakorlati okok miatt egyesek ma inkább azt tanácsolják, hogy kézbeáldozáskor inkább a bal kéz legyen a jobb kéz fölött, hogy az áldozó könnyen meg tudja fogni a szentostyát, s azt rögtön magához tudja venni.
A kézbeáldozás tehát nem szabálytalan. A Szentszék az ilyen módon történő áldozás engedélyezését az egyes országok püspöki karaira bízta, a Magyar Katolikus Püspöki Kar pedig ezt a gyakorlatot 1986-ban engedélyezte.
Ugyanakkor Ön kétségtelenül jól érezte, hogy az említett megoldás mégsem a legszerencsésebb, sőt, ez a mód nem is felel meg az előírásoknak.
Ősi szabály ugyanis, hogy szentáldozáskor mindig kapjuk valakitől a Szentséget, és nem magunk vesszük el. A középkorig ez még a klérus tagjaira is érvényes volt, s még a püspökök is ilyen módon egymást áldoztatták meg. A másik téves pont pedig a bemártás. A Római Misekönyv utolsó kiadása szerint két módja van a két szín alatti áldozásnak: az áldozók vagy maguk isznak a kehelyből, vagy az őket áldoztató mártja be a szent ostyát a szent vérbe, míg az áldozó (vagy valaki más) a paténát tartja, hogy el ne csöppenjen a szent vérből. A kelyhet diakónus, koncelebráns, akolitus, vagy szükség esetén bárki más is tarthatja (eltérően a keleti rítustól, ahol azt csak fölszentelt ember veheti kezébe). Lehetséges, hogy az Önöknél áldoztató pap bácsi úgy gondolta, tiszteletlenség volna, ha a kelyhet laikus tartja. Ez a római rítus szerint nem tilos.
Sokat írtam most a szabályokról. Holott jóval fontosabb mindennél az a lelkület, ahogyan fogadjuk a Szent Eukharisztiát. Gyakori kísértés az életünkben, hogy jó céltól vezérelve bár, de ítéletet mondjunk mások fölött. Ha nem is minden úgy történik a szentmisén, mint mi jónak tartanánk, a feladatunk az, hogy nagy bűnbánattal - mellyel, ugye, nem fér össze az ítélkezés - vegyünk részt elejétől a végéig, legfőképpen a szentségi találkozáskor.
NEM TUDUM, HOGY JÓ HELYRE FORDULÓK E EZZEL A KÉRDÉSSEL, DE REMÉLEM, HOGY VÁLASZT KAPHATOK A KÉRDÉSEMRE, AMIRE AZT HISZEM MÁR ÉRETT VAGYOK, HOGY MEGKÉRDEZZEM. 24 ÉVES SZABOLCSI LÁNY VAGYOK, MIÓTA AZ ESZEMET TUDOM A TEMPLOM "RABJA" VAGYOK, HÍV, NEM TUDOK ELSZAKADNI ISTENTŐL, APÁCA SZERETNÉK, AKAROK LENNI! HOVA, KIHEZ FORDULHATOK EZ ÜGYBEN, MILYEN ELÉRHETŐSÉGKEN TUDOK ÉRDEKLŐDNI? A PLÉBÁNOSOMNAK MÁR EMLÍTETTEM, DE AZT MONDJA GONDOLKODJAK EZEN, EZ MEGTÖRTÉNT, TOVÁBB AKAROK LÉPNI E FELÉ. KÉREM HA TUDNAK ÍRJANAK.
Érdekes, hogy a világhálón keresztül beszélgetünk erről a nagyon mély és személyes kérdésről. Azért is válaszolok itt, mert sok olyan társa van, akit hasonló módon érdekel ez a kérdés. S azért is, mert e stílusnak megfelelően azt javaslom, böngésszen a hálón. Hogyha római katolikus, akkor kattintson rá a Magyar Katolikus Egyház honlapjára, ott a Szerzetesek oldalra, és megtalálja mindazokat a közösségeket, amelyek ma Magyarországon működnek. Némelyiknek saját honlapja is van. De amelyiknek nincs, arról is bőséges ismertetőt talál, hozzá címet, elérhetőséget. Szép lelki feladat ezek között tájékozódni, keresni, hogy melyik áll Önhöz közelebb. Írni egyiknek másiknak, hogy mélyebben is megismerhesse, s ha valahová különleges vonzást érez, azt a közösséget meg is látogassa. Ha Ön görögkatolikus, akkor pedig a legegyszerűbb elmennie Máriapócsra és bekopogtatni a nővérek ajtaján. De nekik is írhat emilen is a srbazilia@nagyszentbazilrendinoverek.t-online.hu címre. Ha a görögkatolikus monasztikus életről szeretne többet megtudni, ők még ugyan nem léteznek, de csöndben készülődnek Franciaországban. Az őket befogadó kármelita közösség címe pedig: saintelie.perso.neuf.fr/index_hu.html
Kedves Lelkiatyám!
Lehetne-e egy e-mail cimre irni Önnek, ami nem publikus? Engem nem az foglalkoztat, hogy kicsoda Ön, hanem lennének olyan kérdéseim, amelyeket itt nem szeretnék a nagyközönség elé tárni.
Köszönöm a lehetőséget...
Kedves Testvérem!
Nyugodtan írjon nekem erre a címre. Ezt rajtam kívül olvassa más. A választ pedig, ha kéri, nem jelentetem meg nyilvánosan, hanem a személyes címére küldöm el. Csak ehhez föltétlen írja meg a személyes emil-címét is.
Kedves Lelkiatya!
Most járok a húszas éveim elején. már több, mint három éve szedek gyógyszert (orvos által felírt). Közel vagyok ahhoz, hogy férjhez menjek és gyermeket vállaljak. Van egy problémám: idén kiderült, hogy a gyógyszernek, amit szedek magzatkárosító hatása van. A gyógyszert a napokban fogják leírni, tehát nem kell majd szednem tovább, de a félelmem nagy. Félek attól, hogy majd az első gyermekemnek komolyabb baja lesz (valamilyen fogyatékosság). Mit tegyek? Hogyan álljak a dologhoz?
Köszönöm válaszát
Mindenekelőtt nagy hálát adjon azért, hogy lassan abbahagyhatja a gyógyszer szedését! Javaslom, hogy alaposan beszélje meg az orvosával, hogy ennek a gyógyszernek meddig tart a hatása. Nem szabad felelőtlen lépéseket tenni. Legjobbnak tűnik, ha várnak az esküvővel addig, amíg a gyógyszer hatása már nem jelent veszélyt a születendő gyermekük számára. Félelemre azonban semmi oka nincsen. Ha szépen kivárják a megfelelő időt, akkor nagy reménnyel bízhatnak, hogy az Isten gazdag áldással látogatja meg majd szerelmüket. Tanácsolom, hogy vállaljanak minél több gyermeket, hadd legyen minél nagyobb boldogság a családjukban.

E szöveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését...

A papságra nem érett kispapokat valóban érdemes visszatartani de gondoljunk
bele, hogy az elöljárók jól végzik -e a dolgukat, ők megfelelnek-e a nevelé-

sükre?UGYANIS VOLT MÁR KÖZÖTTÜK OLYAN ELÖLJÁRÓ, AKI AZT MONDTA, HOGY Ő NEM szereti a kispapokat.Ez a dolog is kétoldalú, egyik a másik nélkül nem megy.,mégis csak a kispapokon csattan az ostor.Persze meglátszik rajtuk a képzetlenség, értelmetlenül beszélnek még a papok i, egxre több embertől hallom, hogy inkább elmegy a római katolikus templomba, mert elege van a szóvirágokkal teli prédikációkból.Ha ezt nem jelentetik meg a rovatba, ez a probléma attól még létezik,csak újabb eltussálásról van szó.Én magam is azt vettem észre, hogy jobban érzem magam a római szentmisén.Akkor ebben az egyházban van egy kis baj.Ugye?
Igen, a mi egyházunkban is van egy kis baj. Több területen nem is kicsi. Bízom abban, hogy ezeket a kérdéseket és válaszokat a paptestvérek is olvassák, és meg is fontolják őket. Ezt a mostanit pedig a kispapoknak és elöljáróiknak kell olvasniuk és megfontolniuk.
Azt képtelenségnek tartom, hogy bármely elöljáró ne szeretné teljes odaadással a rábízott papnövendékeket. Vagy ha a püspök ilyet bíz meg a nevelésükkel, az fatális tévedés volna a részéről.
Azt pedig a híveknek kell megfontolni, hogy miért mennek a templomba. Ha azért, hogy jól érezzék magukat ott, akkor ők követnek el nagy tévedést. Fontos, hogy Egyházunk minden tagja beletartozzék valamelyik közösségbe ? legtermészetesebb módon a lakóhelye szerinti egyházközségbe. Ott pedig felelőssége van, hogy a közösség minél élőbb legyen, a szertartások szépek és Istenhez méltóak legyenek, és még sok egyéb kötelesség terheli Isten népének tagjait. Ha pedig a közösség vezetője nem végzi el a maga kötelességét, akkor abban segítsék őt.
Kedves Lelkiatya!
Mekkora jelentöseget kell tulajdonitanunk az almainknak? Lehetseges,hogy egy almunkkal kapunk valaszt eletünk egy fontos kerdesere? Az, hogy mit almodik az ember, összefügg a napi esemenyekkel, a kerdesekkel amik foglalkoztatnak minket. Akkor hat az alom csak agyunk szülemenye vagy lehetseges, hogy Isten ilyen uton üzen nekünk valamit?
Az álmaink saját agyunk termékei. Összegyűjti mindazokat az emlékeket, élményeket, amelyek értek minket, azokat is, melyek esetleg nem is jutottak el a tudatunkig. Azokat a félelmeket, vágyakat, melyeket lehet, hogy ismerünk, lehet, hogy nem. Szerepet kapnak még az öröklött tulajdonságaink is és még ezeken kívül sok minden más is, amelyeket sajátos keverékben állít össze az agyunk olyan állapotban, amikor egyáltalán nem vagyunk képesek azt irányítani. Egyébként sokkal többet álmodunk, mint amiről tudunk. Többnyire csak arra emlékezünk, ami fölébredésünk előtti állapotban még éppen ott marad. Túl nagy jelentőséget nem érdemes tulajdonítani ezeknek, legföljebb annyit, hogy önmagunkról tudhatunk meg általuk bizonyos dolgokat. Persze, az önismeretnek sokkal fontosabb eszközei is vannak, mint az álmok. Jóllehet, bizonyos esetekben a szakértő segíthet kibontani a belső, elfojtott világunkat az álmok föltárása által.
Igaz, ugyanakkor az is, hogy Isten meglátogathat bennünket az álmainkon keresztül. A Bibliában sok olyan esettel találkozunk, amikor álmon keresztül kap utasítást az ember. Ezt ma sem zárhatjuk ki. Isten nagyon sokféleképpen szólhat hozzánk. Ennek csak egyike az álom, de ébren, imádság közben sokkal nagyobb esélye van annak, hogy meghalljuk az Ő szavát. Talán ezért is kapunk annyit bíztatást az imádságra és inkább a virrasztásra, mint az alvásra.
    ... 211 212 213 214 215 
216
  217 218 219 220 221 ...