Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenhat meg kilenc? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Tisztelt Lelki Atya Római katolikus kántor vagyok,és a keleti liturgia nagyon érdekel mint a görögkatolikus ,mind pedig az ortodox. Azt szeretném megkérdezni,hogy a görögkatolikus illetve az ortodox imádságok (napi imák ,liturgia ,zsolozsma imádságai stb. ) között mi illetve milyen különbség van ? Köszönettel várom válaszát. Kovács Attila
Kedves Attila! Lényegi különbség nincsen a görögkatolikus és ortodox imádságok között. Fölépítésében, rendszerében ugyanaz a kettő. Ami különbségek adódhatnak, azok inkább az egyes nemzetek sajátosságaiból adódnak. A szláv egyházaknál igen szeretik az un. moleben vagy molebnyik imádságokat, amely leginkább a nálunk használatos parakliszhoz hasonlóak. Vannak még különböző akathisztosz himnuszok, amelyek elterjedtsége nem egyforma az egyes nemzeti egyházakban. Főként görög területen látom az új himnuszok megszületésének reneszánszát, ezekből még - ismereteim szerint - viszonylag keveset fordítottak le más nyelvekre.
Tisztelt Lelkiatya . Egy olyan kerdessel szeretnék önhöz fordulni hogy helyesen gondolom e hogy a Templomban nem illik rágozni ! A második kerdesem az hogy eggyet ért e azzal hogy egy pap amiutan leteszi a reverendat is hivatasaban kell éljen illetve pontosabban hogy reverenda nélkül is ugyanugy amire fel esküdött abban kell példakban el
Egyetértek Önnel, hogy a templomban a rágózásnak nincs helye. Egyrészt a tisztelet kifejezése az, ha ezt a kérődzés szerű magatartást mellőzzük. De azért sem tudom támogatni, mert az étkezéshez köthető dolog, amelynek egyébként a templomban különleges szerepe van. Nyilván elsősorban az Eucharisztiára vonatkozóan, de lehet más fajta evés is. Ez minden esetben a megszentelt eledelek fogyasztása. Ehhöz képest a rágógumi teljesen profán, a szentségre utaló minden vonatkozás nélküli dolog. A második állításával is egyetértek. A pap mindig pap, akár van rajta reverenda, akár nem, akár templomban vagy szent helyen van, akár bármely hétköznapi helyen. Mindig készen kell állnia a szolgálatra. Persze, tegyük hozzá, ugyanakkor ő is ugyanolyan ember, mint a többi, akinek szükségletei, vágyai éppen úgy vannak, mint másnak. Ez az emberségéhöz tartozik, amelyet sem letagadni sem elfojtani nem lehet, nem is szabad. Hanem mindezekkel helyesen, az Isten akarata szerint kell élni. Akkor a pap hétköznapi viselkedése is, akár van rajta reverenda, akár nincs, az Istent dicsőítő élet lesz.
Tisztelt Lelkiatya! Hithű görög katolikus, rendszeresen templomba járó vagyok. Szükség szerint gyónok, rendszeresen áldozok. Az a kérdésem, hogy a kis unokám keresztelőjén, mely a református templomban lesz. Vehetek-e Úrvacsorát? Ha igen, aznap a görög katolikus szentliturgián is áldozhatok-e? Nagyon várom és előre is köszönöm a válaszát. Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Görögkatolikusként ne részesüljön az Úrvacsorából. Hitünk alapján az nem azonos a Eucharisztiával, tehát nem tekinthetünk rá másként, mint egyszerű kenyér és bor. A református testvérek azonban ezt nem így tartják. Ha katolikus ember mégis velük együtt részesül, ez számukra olyan, mintha ő is az általuk celebrált Úrvacsorában részesülne, holott az illetőnek az nem más, mint kenyér és bor. Ez kimondatlanul a keresztyén testvérek becsapása volna a legszentebb dolgok terén. Ez mindenképpen kerülendő. Ezt nem írja felül az a kívánalom, hogy családi esemény vagy baráti kapcsolatok szép kifejezője lehetne ez a közös "étkezés". Arra ott van a szertartás utáni agapé. Sokkal fontosabb, hogy azon a napon a görögkatolikus Szent Liturgián részesüljön az Eucharisztiában, s ezáltal Krisztusban megerősödve a szeretteit is ezzel tudja kegyelmi téren a leghatékonyabban gazdagítani.
Kedves Lelkiatya! 18 éves fiatal vagyok, kb. 14 éves koromig rendszeresen jártam templomba, de sajnos elveszítettem a hitemet. Azóta nem járok templomba. Hogyan tudom újra visszaszerezni a hitemet. Köszönöm válaszát.
Az első lépést már megtette. Megkérdezte, hogy mit kell tennie. Ezt már mindjárt köszönje is meg az Úrnak, mert láthatóan azért nem feledkezett meg Önről, és várta ezt a visszatérést. Halleluja! Az a javaslatom, hogy menjen el a templomba egyedül, és kezdjen el beszélgetni az Úrral. Ha ez nehezére esne, akkor egyszerűen köszönje meg neki, amit itt mondtam, és kérje meg, hogy segítse a további lépésekben. Azt is megteheti, hogy mától minden nap elmondja a Mennyei Király... kezdetű Lélek hívó imádságot. Ha Ön nem görögkatolikus, akkor valami más imával is szólíthatja, hívhatja a Lelket. De lehet ez a mindennapos imádság a Miatyánk is. Talán még jobb is. Még az a tanácsom, hogy ne álljon meg túl hamar ezekben az előrelépésekben. Jusson el oda, hogy legalább minden vasárnap, de még jobb, ha minden nap részt vesz a Szent Liturgián (szentmisén) és meg is áldozik. Ne torpanjon meg, menjen bátran tovább! Én is imádkozom ugyanezért.
Tisztelt Lelkiatya! Miért Pétert választotta Jézus az Egyházban első földi helytartójának? Lehet, hogy azért mert Ő volt az első az apostolok között, akiből a Szentlélek szólni tudott? Köszönettel: Csenge
Kedves Csenge! Mindig rejtély, hogy az Úr kiket és miért hív, miért pont őt. Ez az Isten személyes döntése, sohasem fogunk belelátni az ő szempontjaiba. Majd talán csak odaát. Leginkább arra szoktak utalni a Biblia-magyarázók, hogy Péter magatartása és személyisége emberileg éppen nem magyarázza ezt a különleges kiválasztottságot. Hogy néz az ki, hogy a majdnem Júdáséval egyenlő gazságot elkövető apostol lesz mindegyikük feje és vezetője?! "Isten azt választotta ki, ami az emberek szemében gyönge..." (1Kor 1,28).
Kedves Lelkiatya! Hogyan kell jól átélni/feldolgozni mikor egy szeretett személy leépülésével nap mint nap szembesülünk? Jómagam imádkozom érte mióta ezen a lejtőn, amit a restség, bágyadtság, kedvtelenség, életuntság szegélyez halad, hogy az Úr adjon erőt neki, de mégis látom, hogy továbbhalad. S ami fájóbb, hogy ez nem valami testi gyötrelem, hanem lelki, s a családból én vagyok egyedüli gyakorló katolikus. Miközben én úgymond kiteljesedni, kirepülni készülök, látom ahogy ő pedig pont a lelki megadás felé tart. S fáj, azért is és nagyon, mert esetemben az Édesanyámról van szó. Vigasztalását kérve és köszönve: Zsóka
Kedves Zsóka! Egyrészt valóban fontos, nagyon fontos a hittel mondott rendszeres imádság. Ha ezt elhanyagolná az ember, akkor próbálkozhat bármilyen pszichológiai módszerekkel, azok nem igazi megoldást fognak hozni. Ugyanis még az is elképzelhető, hogy az Úrnak valamilyen terve van ezzel a helyzettel, úgyhogy elsősorban az ő kezébe kell tenni, nem pedig minden áron úgy formálni, ahogyan én magam szeretném. Ezzel együtt feladat lehet mozgatni az illető személyt. Akár valamilyen furfanggal mindig rávenni valamilyen cselekvésre, elhitetni vele, hogy fontos, hogy van dolga, szerepe. Semmiképp sem magyarázkodással, meggyőzéssel kell feléje fordulni, hanem ezzel a cselekvésbe bevonó leleményességgel. Az is megoldás lehet, hogy embereket, régi barátokat hozunk köré, életet viszünk a környezetébe. Persze, ezt is óvatosan, mert adott esetben ez a visszájára is fordulhat, beleunhat abba a neki zajos helyzetbe, amiben valójában nem érzi jól magát. Erre oda kell figyelni. Lehet, egyszerűen csak beszélgetni kell vele, nagy türelemmel kérdezni és meghallgatni. Vagy mindezt egyszerre. A szeretet leleményes, megtalálja az útját, hogy hogyan tud legjobban segíteni.
Tisztelt Lelkiatya! Hogyan kell böjtölni szigorú böjti napon? Köszönöm! Dicsőítés Jézusnak!
Nincs erre rögzített előírás. Mindenki maga döntheti el, lehetőleg a lelkiatyja áldásával megerősítve. Lehet úgy böjtölni, hogy egy falatot nem eszik, egy kortyot nem iszik az ember. Lehet úgy is, hogy csak kenyeret meg vizet fogyaszt. Lehet úgy is, hogy víz helyett teát vagy gyümölcslevet. Lehet úgy is, hogy gyümölcsöt, esetleg nyers zöldséget is fogyaszt. Ez még mindig aránylag szigorú böjtnek számít. Aztán lehet úgy is, hogy eszik főtt ételt az ember, de csak növényi eredetűt. De úgy is lehet, hogy halat eszik, csak tejes, tojásos ételt nem. De még az is böjt, ha ilyeneket is eszik, csak húst nem. De még akár úgy is lehet böjtölni, hogy mindenből eszik az ember, csak kicsit kevesebbet, mint amit a szeme kívánna. Ugye, sokféle fokozat létezik. Az egyház által szigorúnak megjelölt napokon semmi állati eredetűt nem fogyasztunk. Ami igazán számít, az a lelkület, hogy hogyan böjtölünk. Legyen a böjtünk odaadó, nem méricskélő, és mindenképpen Krisztusra tekintő, tehát imádságos.
Kedves Lelkiatya! Olvasom a rovatot, s a válságba került házasságról írt asszonynak ajánlanám a Házas Hétvége katolikus mozgalmat, mert ez nagyon sok szentségi házasságot mentett már meg világszerte. A honlapjuk: http://hazas7vege.hu/ Amennyiben további információra lenne szüksége ezzel kapcsolatban, szívesen segítek benne. E-mail: szent.tradicio@gmail.com Üdvözlettel László
Nagyon köszönjük, kedves László. Ezúton már továbbítottam is. Adja Isten, hogy sokaknak tudjanak még segíteni!
Kedves Lelkiatya! Édesanyámmal nagyon rossz a viszonyom. Mindenben ellent mond nekem. Ebből rengeteg vita van. Sokszor az üvöltözésig fajul. Ő csak a rosszat látja bennem. Ez nagyon elkeserít. Imádkozok érte, de nem használ.
Ugye, egy fedél alatt laknak? Ha igen, akkor első javaslatom, hogy költözzenek külön. Másként nem lesz emberi ereje fölülemelkedni ezen a kezelhetetlen helyzeten. Hiába az erős fogadás, hiába az ígérgetés és próbálkozás, hogy fogadják el és szeressék egymást. Az a természetes szeretetkapcsolat, amely édesanya és leánya között van, az Önök esetében visszájára fordult (gyorsan hozzáteszem, hogy ez sajnos nem ritka jelenség!), s amíg ennek kellős közepében van, képtelen lesz rajta változtatni. A fizikai eltávolodás segíthet. Nem old meg mindent, de egyik lépés. Ha sikerült Önnek eltávolodnia egy kicsit az édesanyjától, akkor jobban fogja látni azokat a pontokat, amely miatt benne keserűség van Önnel kapcsolatban. Hisz mindenképp kell, hogy valami oka legyen annak, hogy természetellenes módon ilyen ellenségesen viseltessen Önnel szemben. Ha az okra rájön, már az is segíthet. Még ez sem megoldás, de ez is pici lépés. Javaslom még külső személy bevonását. Legalábbis az Ön részéről legyen valaki, egy lelkiatya, akivel ezt meg tudja osztani, akinek ki tudja, el tudja mondani az élményeit. Ez még akkor is segít, ha az illető nem fog tudni feltétlenül tanácsokat adni. Az még jobb viszont, ha az illető vállal egyfajta közvetítő szerepet, s az édesanyjával is tud beszélni, őt is meghallgatja. Még annyit tudok javasolni, hogy amikor imádkozik, akkor ne csak azt kérje, hogy oldódjék meg ez a lehetetlen helyzet, hanem önzetlenül imádkozzék az édesanyjáért. Ez abban is segít Önnek, hogy a mindig feltörő ellenérzéseit oldja, csillapítsa, Isten szeretetébe vonja. S ne adja föl a hitet, hogy a helyzet mindezek ellenére gyógyítható! Isten mindenre képes, s mindent megad nekünk, ami Hozzá közelebb visz. Az édesanyjával való kibékülés mindenképpen az lesz. Én is imádkozom ezért.
Lelkiatya mit gondol erröl? A "Katolikus Válasz" facebookos oldal ír a pokolról így. Számomra kicsit szektásnak tűnik. Hogy értékeljem ezt? Maroknyi emver üdvözüne csak? "Az emberiség ugyanúgy elbukott, mint a bukott angyalok. A természetes állapotunk a pokolba vezet. Innen csak Isten mentőövébe aktívan kapaszkodva menekülhetünk meg, miközben a bukott angyalok a miénknél sokkal nagyobb hatalommal küzdenek azért, hogy elveszejtsenek. És miközben ezernyi jócselekedet sem üdvözít, egyetlen halálos bűn kárhozatra juttat minket. Ilyen körülmények között az lenne a csoda, ha az emberiség többsége üdvözülne. Nem is üdvözül, ahogy Krisztus és az Egyház mindig következetesen hirdette."
Az itt idézet szövegnek én csak az utolsó két mondatával nem értek egyet. Ez a következtetés nem helyes. Mert bár valóban lehetetlen a saját erőnkből, jó tetteinkből tornyot rakva üdvözülni, ezt Jézus is mondta (Mt 19,26), de ez a szűk értelmezés az Isten hatalmát is leszűkítené, aki viszont azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (1Tim 2,4). Van, aki meg ezt a mondatot túlozza el, s ebből következtet arra, hogy senki sem kárhozik el, hiszen az Isten akarata, kivált, ami a végsőre, az üdvösségre vonatkozik, nem hiúsulhat meg. Én nem tudom. Remélem, hogy mindenki üdvözülni fog. De hogy ez így lesz-e, csak akkor fogom megtudni, ha magam is oda jutok. Márpedig ez egyedül Isten irgalmának lesz köszönhető. Ő adja meg, hogy ott majd tovább beszélgethessünk ezekről a dolgokról!
Kedves Lelkiatyám! Mi a fontosabb, hogy mindig törekedjem az Úr cselekedeteinek megértésére az életem folyamán vagy, hogy bízzak benne, ezzel ráhagyva, hogy Ő maga a saját módján tegyé világossá, hogy mi miért történt? Tud mondani olyan élethelyzetet/eket, amikor nem szabad továbblépni kérdezés nélkül? Mikor Jézus meghívja a tanítványokat (Jn, 1, 35-51), azok szinte mind, kérdés nélkül követik Őt. Hol vagyok én ettől a bizalomtól, holott az Úr már hányszor megmutatkozott az életemben! Válaszát köszönve: Zsóka
Kedves Zsóka! Mindig használnunk kell a szívünket is meg az értelmünket is. Egy bölcsesség szerint cselekedj úgy, mintha minden rajtad múlna, s imádkozz úgy, mintha minden Istenen múlna. Alighanem ez a kettősség jelenik meg az Ön kérdésében is. Mindig törekedjék arra, hogy az Úr akaratát kövesse a tetteiben, ugyanakkor ez nem csak imában bambulást jelent, hanem lelkes cselekvést. Mindig bíznia kell az Úrban, de tetteiben minden összeszedettségével kell a lehető legjobbat kihozni. Szerintem sohasem szabad továbblépni kérdezés nélkül. Mindig az Úrra figyelve kell lépni és cselekedni. De ez nem töprengő tipegést jelent, hanem minél mélyebben gyökerező bizalmat. Azt kell kialakítani, hogy az Istenre figyelés és a ráhagyatkozó bizalom minél természetesebb, minél magától értetődőbbé legyen. Akkor bátran lép az ember, s csak az egyes nehéz helyzeteket kell külön "megimádkozni", azaz külön imádságban kérni az Isten útmutatását. "Add tudtomra, Uram, hogy melyik úton járjak, mert hozzád emeltem lelkemet!" (Zsolt 142,8)
Tisztelt Lelki Atya! Katolikus lány, vagyok és azt szeretném kérdezni, hogy mennyire nézhető, tűrhető keresztény szemmel, hogy nem szeretnék egy gyereket sem? Jelenleg 20 éves vagyok, de nem látok/szeretnék gyermeket sem, számomra teher lenne (most), de másnak, aki igazán szeretné, annak tudom, hogy igazi aldás. Félre értés ne essék, nincs bajom velük általában, ha nem neveletlen, hisztiző, testvérem gyereke is sokszor csüng rajtam, semmi bajom vele bizonyos határig. Gyermek helyett tanulnék, utaznék, és segítenék a világban, de sokszor egy úgy érzem, hogy ez gond. Főleg azon gondolkodlok sokat, vajon Égi Édesanyánk, ehhez hogyan viszonyul. Így ezt a dolgot nem tudom, hova rakni magamban, és szégyellem, de csak azért mert elvárják, "egy nőnek szülni kell" elvek miatt SOHA nem szülnék, mert akkor a pici lelke látja kárát, ehhez pedig nincs szívem, hogy egy életet tönkre tegyek. Válaszát előre is nagyon köszönöm szépen!
Életünknek vannak különböző szakaszai, s mindegyik életszakasznak megvan a maga saját életfeladata. Most, a jelen életszakaszban már nem akar gyermekjátékokat játszani, de még saját gyermeket sem szeretne. A fiatal felnőttkor kezdetén még nem az a feladata, hogy gyermeket szüljön (ezért is óvunk a korai szexuális élettől minden fiatalt). Most inkább saját személyisége alakításán kell munkálkodnia. Majd ha kellőképpen megerősödött saját identitása, akkor következhet a házasságkötés, a gyermekvállalás. Erik Erikson azt mondja: aki nem oldja meg az egyik életszakasza feladatát, az nem tud a következőbe lépni. Az, hogy "most" nem tölti el nagy vágyakozással az anyai hivatás, nem jelent betegséget vagy rossz értéktudatot. Majd előjön az anyai hivatás. Egy jó pszichológus azt mondta: az anyai hivatás olyan, mint a palackba zárt szellem, olykor még maga a nő sem sejti, mi minden rejlik benne, sokan el sem tudják képzelni magukat anyának. Aztán amikor kiderül, hogy baba van a pocakjában, akkor ez a palackba zárt szellem kiszabadul, és betölti a nőt, szó szerint testileg-lelkileg. Megszépül, megváltozik, közelebb kerül Isten életteremtő misztériumához, megnyugszik és kiteljesedik nőiessége. Aztán az is fontos, hogy a gyermekről nem egyedül kell döntenie, hanem majd élete párjával. Csak úgy "általában" egy gyereket akarni inkább önzésnek tűnik. De ha majd lesz szerelme, akkor a tőle és a szerelmükből születendő gyermeket fogja szeretni. Isten csodálatos terve az, hogy a gyermekvállalás minden örömében és keresztjében ne egyedül legyen az ember, hanem szerető házastársával kapja meg a gyermekáldás ajándékát. Tehát előbb az igényes párválasztás! Persze, az életbevágóan fontos, hogy a fiatal leány ne tegye tönkre a leendő anyaságát, házasságát, a leendő gyerekei életét a felelőtlen szexuális élettel, a dohányzással, itallal, mozgásszegény életvitellel, abortusszal stb. Isten csodálatosan alkotott meg mindnyájunkat. S persze, nem is egyformának. Mindenki kövesse azt, amit Isten személyesen vár tőle, vagy inkább fogadja el azt, amit személyesen neki kínál föl, és garantáltan boldog lesz az élete.
Krisztusban szeretett Lelkiatya! Hogy kell értelmezni Jézusnak e kijelentéseit? "Mert van, aki úgy született, hogy alkalmatlan a házasságra, és van, akit az emberek tettek ilyenné, de van, aki a mennyek országáért önként lemond róla." (Mt 19, 12). Az utolsó esetet még értem, s az különállónak is tűnik, mintha ott az Úr Jézus azokra gondolna, akik alkalmasak lennének, de mégis, ennek tudatában lemondanak a házasságról, de az első kettő számomra nem világos. Hogyan kell helyesen érteni? Mi segít ezen esetek megkülönböztetésében? Köszönettel: Gyöngyvirág
Kedves Gyöngyvirág! Ebben a szentírási mondatban Jézus a házasságtól "tartózkodók" három csoportját sorolja fel. 1) Egyeseket a születésüktől meglevő testi vagy pszichikai adottságaik (vagy hiányosságaik) tesznek alkalmatlanná a házaséletre. 2) Mások az ivartalanítás következtében képtelenek a házasságra. Nem kell ezen csodálkozni, az eunuchok, Jézus korában igen nagy számban voltak. 3) Viszont az a lehetőség is fennáll, hogy olyanok, akik emberileg alkalmasok lennének a házasságra, a mennyek országára való tekintettel vagy a mennyek országáért való munkálkodás érdekében, szabadon vállalják a cölebsz életformát. Míg az első két csoportnál a házasságtól való mentesség - önmagában tekintve - nem hordoz értéket, sőt inkább nyomorúságos helyzetet teremt, addig a harmadik csoportnál a cölebsz életmód egyértelműen pozitív irányultságú, s ezért érték. Fontos látni, hogy Jézus mondatában a harmadik lehetőségen van a hangsúly, az első kettő csupán retorikus előkészítés.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! A tanácsára, de leginkább az imájára lenne szükségem. nagyon szomorú vagyok amiatt, hogy válságba került a kapcsolatunk a férjemmel. Megbomlott az a közös harmónia, ami sokáig jellemezte a házasságunkat. A legfőbb okot abban látom, hogy az elmúlt években nem figyeltünk eléggé egymásra és nem beszéltük át a felmerülő problémákat, nem mondtuk el egymásnak őszintén a sérelmeinket, s ezek folyamatosan megmérgezték a kapcsolatunkat. Nem találjuk a közös hangot, nem tudunk veszekedés nélkül fontos dolgokról beszélgetni, sokszor bántjuk egymást akarva-akaratlanul. Szentségi házasságban élünk, s tudom, hogy ez mindkettőnknek fontos, mégis egy olyan pontra jutottunk el, amiben én személy szerint tehetetlennek érzem magam. Megromlott a szexuális kapcsolatunk is, s innen indult el az ördögi kör. Tudom, hogy a férfiaknál mennyire fontos a testi együttlét, viszont én jelenleg csak egy tárgynak érzem magam, nem tudom őszintén odaadni magam. A férjem úgy gondolja, hogy ha működne a szex, akkor minden rendben volna, szerinte én túlbonyolítom a dolgokat. Egyre inkább úgy érzem, hogy elszigetelődünk egymástól mind lelkileg, mind testileg. A testi távolságtartás okozója egyértelműen én vagyok. Ő minél inkább szeretné, én annál inkább görcsössé válok, és bezárkózom. Sokszor fájdalmas is az együttlét. Próbáltam odaadó és elfogadó lenni, még akkor is, ha ez nem okozott nekem örömöt, hogy hátha változik a helyzet, de most újból zsákutcába kerültem. Bűnösnek is érzem magam amiatt, hogy nem tudok elfogadó lenni, amikor tudom, hogy számára mennyire fontos a testi érintés, de jó-e az, ha már előre félek közeledésétől, mégis igent mondok a békesség kedvéért. Én úgy gondolom, hogy mélyebbre kellene ásni ahhoz, hogy túljussak, túljussunk ezen a krízisen, de az eddigi tapasztalatok alapján nem vezettek eredményre a beszélgetéseink, sőt egyre ritkábban beszélgetünk. Én többször azt javasoltam, hogy kérjünk külső segítséget, ami mintegy katalizátorként működve abban tudna segíteni, hogy meg is halljuk azt, amit szeretnénk egymásnak mondani, mert most elbeszélünk egymás mellett. Tudom, hogy vannak házaspárok számára olyan lelkigyakorlatok, ahol a válságba jutott kapcsolatok is elmozdulhatnak a holtpontról, de a férjem nem nyitott erre jelenleg, pedig évekkel ezelőtt részt vettünk egy ilyen hétvégi alkalmon. Kérem vigasztaló szavait és imáját értünk!
Kedves Testvérem! Köszönöm az őszinteségét: csak bátorítani tudom, hogy lehet és kell segítséget kérni az életünk kényes területein is, érdemes nem eltemetni magunkat, hanem kérdezni, keresni, küzdeni! Bár nem tudom, mennyire nehéz most a házasságuk, mégis hadd mondjam: van a házasságokban is hétköznap. Van úgy, hogy érzelmileg gazdagabb egy-egy szakasz, beérnek az évek, évtizedek, s akkor boldogabb az együttlét - de van úgy, hogy hétköznapibb a házasság. Ez nem baj. A hétköznapot is Isten teremtette. Más emberi kapcsolatainkban is tudnak lenni tartós hétköznapok (gyerekeink, barátaink, közösségeink), de a hivatásunkban, szakmánkban, sőt, a hitünkben is. Ilyenkor alapszabály a hűség. Nem kell rossznak tartani, mert valami tendál a sok pozitívtól a nulla felé, hanem hűségesen benne kell maradni és dolgozni kell. Két dolgot szeretnék nagyon javasolni: Ne ártsanak a helyzetnek. A majdnem nulla még nem mínusz. Ilyenkor könnyen bántjuk egymást, hibáztatjuk magunkat, tág családunkat, akár Istent is. Könnyen követünk el súlyos bűnöket, csakhogy vigasztaljuk önmagunkat, könnyen menekülünk a tv-be, az alkoholba, a sok munkába, vagy éppen szexuális bűnökbe. Erről beszéljenek is, hogy legalább ne bántsák egymást, majd túljutnak a hétköznapokon. Az élet és a házasság egy nagy kaland Istennel, tartogat ő még ünnepnapokat Önöknek, ha hűségesek magadnak hozzá, egymáshoz, és saját magukhoz. Biztos vagyok benne, hogy akik komolyan gondolják a szentségi házasságot, azokon rajta van Isten áldása: van Önöknek sok jó gyümölcsük, s azokat nem szabad feledni, még ha most a hangulat gyengébb is. Isten a múltban nem hazudott: ha engedett jó gyümölcsöket teremni, akkor azt nem vehetjük semmibe: lesznek még gyümölcsök, folytatódik Isten áldása. Akivel voltam boldog, azzal még lehetek boldog. A "ne árts" csak az egyik fele, a másik fele a "munkálkodj a jó kapcsolatért". A házasságban háromféle szeretet van: az erosz (a testi gyöngédség, a szexualitás), a filia (a baráti szeretet, amiben sok a közös érték, érzelem, beszélgetés) és az agapé (amikor közösen szeretjük Istent és engedjük, hogy ő is szeressen minket). Ez a három szeretet egymást kiegészíti, erősíti. Valóban akkor gyengül meg az erosz, ha már alig beszélgetünk, meggyengült a baráti szint, és alig imádkozunk, nincs közös lelki élményünk. Szóval kössenek egyességet: mit szeretne a párja (pl. több szexualitás) és mit szeretne Ön. Csak a több szexualitástól nem lesz jobb egy kapcsolat, de kár lenne a férjét szexuális bűnökbe taszítani, vagy ezzel is mérgező felületet adni. De merjen Ön is kérni. Például kérje, hogy minden hónapban menjenek el csak ketten egy szomszéd kisvárosba. Nézzék meg az egri várat, vacsorázzanak egyet egy étteremben, vegyenek részt egy közeli nagy liturgikus ünnepségen (pl. búcsú, papszentelés). Az a lényeg, hogy ne csak az eroszt akarják javítgatni, hanem a másik kettőt is. S ha elmegyünk valahová, részt veszünk valamin, akkor arra figyelünk, arról beszélgetünk - s nem egymást nézzük és bántjuk. Havi egy nap nem pénz és idő, hanem akarat kérdése, meg tudják oldani. Az egész házasság egy nagy szövetség, most kössenek újabb szövetséget: ki mire vágyik, mitől érezné jobban magát. A nulla felé tendáló kapcsolat nem rossz, de észnél kell lenni. Óvni a kapcsolatot a sok mínusztól, és keresni az alkalmakat, amikor egy kis pluszt lehet bevinni. Isten hűséges, de nem passzív hűségre hív minket, hanem aktívra. Érdemes kapaszkodni Isten Bibliájába, szentségeibe, papjaiba, közösségébe. Ha alázatosan imádkozik, meg fogja kapni Isten vigasztaló szavát, de bátorító küldését is.
Kedves Lelkiatya! Akkor végülis pontosan min is kell változtatni az Amoris Laetitia fényében az újraházasodottakkal kapcsolatban? Mi lett mindenképpen más az AL után ahhoz képest, ami előtte volt?
Hogy más lett-e, azt nem tudom, de amire jobban oda kell figyelni, az a lelkipásztori hozzáállás. A fölkészületlenség, s talán a szeretetlenség miatt is, korábban nagyon sokszor az ilyen helyzetbe került emberek egyszerűen elutasítást kaptak az egyháztól. Lehet, hogy csak egyszer mondta neki szeretetlenül a pap vagy a hívő társak, hogy "Bűnben élsz!", s ez elég volt arra, hogy úgy érezze, kitaszították. Fölhívom a figyelmet ennek a mondatomnak a lényegére! Nem az a baj, ha kimondta valaki, hogy "Bűnben élsz!", mert ez egy igaz tartalmú állítás, amelyet adott esetben ki is kell mondani. A bűnt nem szabad elkendőzni. De ha valaki ezt szeretet nélkül mondja ki, akkor a nagy igazságmondás kíméletlen ítélkezéssé válik, amely az egyébként is nehéz, zavart lelki helyzetben élő ember számára egyenlő a kivetéssel. Ebben kell változnunk, papoknak és híveknek egyaránt. S ez független attól, hogy az illető személy mennyire hibás a korábbi házasságának a megromlásában, az új kapcsolat létesítésének kezdeményezésében. Minden bizonnyal ezekért is felelős. De megint ezt kimondani, ezt firtatni nagyon kényes kérdés. Mindenképpen van helye ennek is, hiszen az embernek látnia kell - már amennyire lehetséges - a saját felelősségét, de ebben is sokkal nagyobb megértésre, újra mondom: szeretetre van szükség, mint nagy igazságmondásokra. Az természetesen téves következtetés volna, hogy ebben a nagy megértésben, szeretetteli lelkipásztori hozzáállásnak az volna az eredménye, hogy a rendezetlen házassági kapcsolatban élő embert az Eucharisztiában részesítsék anélkül, hogy a szentgyónásban föl lehetett volna oldozni. Kivált az a második következtető lépés volna súlyos, hogy ebben a megértő lelkipásztori környezetben a házasság fölbonthatatlansága is meginogna. Ez valóban téves következtetés volna, s egyáltalán nem következik az Amoris Laetitia szövegéből. Ha valaki úgy gondolja, hogy rendezetlen házassága ellenére "joga van áldozni", mert nem bűnösebb, mint a többi ember, az egyszerűen nem érti az Eucharisztia lényegét. (Nem vitás, hívek, papok, - Isten bocsássa meg - püspökök között is vannak ilyenek.) Arra egyiküknek sincsen sem joga, sem fölhatalmazása. Arra egyikünk sem méltó. Teljesen ingyenes ajándék, amelyet nagy félelemmel és hálával kell magunkhoz vennünk. Viszont aki ezt nem teheti rendezhetetlen életállapota miatt, az sincs kizárva sem az Egyházból, sem a kegyelem közvetítéséből, mert az irgalmas Isten megtalálja a módját, hogy más módon részesítse őt, őket a kegyelemben.
  1 2 3 4 5 
6
  7 8 9 10 11 ...