Kedves Lelkiatya! Üzenni szeretnék annak a hölgynek, aki 10 év után visszatalált a hitéhez, de sok szemrehányást kap emiatt. Üzenném neki, hogy nagyon meg tudom őt érteni. Kisbaba voltam mikor meg lettem keresztelve, gyermekkoromban jártam a templomba, alapvetően hívő családom van, de egy időre eltávolodtam Istentől, éveken át nem jártam templomba. Sajnos a családom sem volt közelebb annyira Istenhez, még ha otthon imádkoztak is. Elveszítettem egy közeli hozzátartozót 4 éve, akkor találkoztam Jézussal. Tényleg olyan volt, mintha az lett volna az első igazi találkozásunk. Akkor megváltozott örökre az életem. A gyászt csak Jézus miatt tudtam feldolgozni. Nem tudtam éjszaka aludni, féltem a démonoktól, szuicid gondolataim voltak. Jézus kihúzott a szenvedésből. Fokozatosan közeledtem hozzá, előbb csak a túlvilág általában érdekelt. Azt sosem felejtem el, hogy pont azon az éven karácsony körül volt az a csillag az égen, amire akkor azt mondták, hogy talán az volt a betlehemi csillag is. Nem tudom ez mennyire igaz, de szerintem nem számít. Azon az estén én is látni akartam és mivel az ablakból nem láttam, kimentem az utcára, a fél várost bejártam, nem láthattam mert vagy eltakarta valami vagy sötét volt az ég. A csillagot nem találtam meg, de reményt adott és leírhatatlan erőt adott, hogy tudtam, ott Betlehemben tényleg megszületett a Megváltó, aki most segíthet, aki örök életet ad, akitől soha többé nem akarok elszakadni. Ezek után fokozatosan egyre jobban megszerettem Jézust és egyre többet változott az életem. Elkezdtem templomba járni. Micsoda különbség van az akkori és mostani között. Akkor félve mentem be évek után az első misére, most naponta járok. Fokozatosan kezdtem megbocsátani másoknak és Jézus olyan sebeket gyógyított bennem, amiket éveken át nem tudtam egyedül. Elkezdtem egy idő után önkéntes munkát végezni, először évente párszor, most már hetente. Egy idő után elmélyült a katolikus hitem. Korábban nem értettem miért fontos Mária, miért fontosak a szentek. Most már nem tudnám elképzelni, hogy Máriához ne forduljak. A családom nem mindig támogatott. Volt, hogy azt mondták, csak az öregasszonyok mennek templomba hétköznap. Máskor azt, hogy vallási fanatikus vagyok, mert minden nap megyek. Nem értették miért adományozok annyit. De megcsináltam. Elbizonytalanodtam, menjek-e a templomba, de összeszedtem minden erőmet és elmentem. Szomorú voltam, sokat panaszkodtam az imában, sírtam, de megcsináltam. A szeretteimért pedig kitartóan imádkozok azóta is és sajnos nincsenek még ott ahol szeretném, hogy legyenek de néha látom az imáim hatását és nem adom fel. Akik sokszor nem értették, miért imádkozok sokat, kértek, hogy imádkozzak értük. Egy agnosztikus barátom Jézus-filmeket kezdett nézni. Egy amerikai barátom az egyik találkozásunk után értette meg, hogy egyáltalán mit jelent hinni. Adományoztak ők is mikor látták, hogy én is megteszem. Nekem a szenvedéseim közepette egyedül kellett visszakúszni Jézushoz, de minden erőmmel azon vagyok, hogy a szeretteimnek ne kelljen ezt csinálniuk és nekik tudjak én segíteni az imáimmal, a saját hitemmel és nekik legyen aki Jézushoz viszi őket. Már rájöttem, hogy akkor is ki kell tartanom amikor sírok, szomorú vagyok, hirtelen nem látom értelmét. Jézus a Getszemáni-kertben vért izzadt értem. Utána meg borzalmas kínhalált halt. Az én szenvedésem nem akkora mint az övé, de ha kellene, még azt is vállalnom kellene miatta...nem adhatom fel akkor a kisebb problémáknál. Mondom ezt úgy, hogy ma is elbizonytalanodtam, hogy megéri-e Jézust követni, annyira próbálni hinni, az imában kitartani, másokat úgy szeretni. Gyakran nehéz, de újra próbálom. Jézus is elesett a keresztjével. De nem az a lényeg, hogy elesett. Hanem hogy újra felvette és felment a Golgotára. Én is szeretném megtenni. Csakis érte. Mondok még egy dolgot: nem is az számít, hogy mennyire tökéletesen sikerül vagy hogy hányszor fáradsz el. Az számít, hogy próbálkozz. Akkor is ha néha bűnbe esel, akkor is ha nem mindig olyan választ kapsz az imára amilyet szeretnél, akkor is ha egyedül vagy, akkor is ha megbántanak. Másokért pedig imádkozz naponta. Nincs olyan ima, amit Isten nem hallgat meg. Nos, ennyi lenne az üzenetem, remélem segít.

Kedves Lelkiatya! Gyermekünket hetedikben kivettük az iskolából,rossz magaviselet és jegyek miatt ,mert azt láttuk,hogy abban az osztályközegben csak romlik,hozzáteszem volt idő mikor nem így volt,sőt az osztály legjobb tanulja volt,de hát sajnos nem maradt így tartós, csúszott lefelé átirattuk egy másik város egyházi iskolájába ahol egy hónapig volt ügyes,utána ott is jöttek a zűrök egyes jegyek az lett a vége félév előtt behívtak az igazgatónő én akkor pont kismama voltam a negyedik babánkkal nagyon megviselt ez az egész ,hogy ennyi gond van vele,mondták is neki csalódtak benne mert felvették ,de itt így nem maradhat ,keressünk más iskolát ,nem volt papíron nyoma,hogy kirúgták .Nem akarták megnehezíteni meg kedvesen beszéltek velem. Itt helyben már beirattam szintén egyházi iskolába ( itt kellett volna kezdeni) Itt is voltak gondok de ahhoz képest sokat javított A magatartása vagy 3 vagy 4 vagy 5 volt mikor hogy szorgalma 3 vagy 4 . Tehát valami csak elindult... Most kilencedikes kollégiumban van,de megint kezdődik előről minden nem tanul nem ügyes,sok tanár nem bírja.... Ma is mivel a tegnap megígért szavát nem állta dühös lettem és azt mondtam teljesen tönkretesz már ,de így van. Mondtam neki kismamaként ott szégyenkeztem miattad ,most is ,csak a bajt okozod,hazug vagy nem állod a szavad,csak addig vagy Kedves míg el nem éred amit akarsz... Ez már sokszor megfigyeltem. Mondtam ,hogy szégyent hoz a családra ,elmondta a barátnője anyukája eltiltotta tőle tegnap a lányt mert megtudt?k ,hogy őt kirúgták rossz magaviselet jegyek miatt anno,és nem jó hírű fiú ,és mondtam is neki,hogy ez baj,látod mit tesz a rossz ,most egy régebbi múlt miatt nem lehetsz vele ,mert jobbat szánnak a lányuknak. Szerinte már nem olyan rossz mint volt ,hát én azt látom, mikor mi van éppen. Ma is sírtam mert már nem bírom elviselni ezt a sok rosszat stresszt amit okoz okozott mondtam is neki már lassan megöl ez az egész ,hogy ennyi baj volt,van vele... Szégyent hoz a családra,eltiltják tőle a kislányt amúgy még csak 2 hete ismerkedtek meg,nem tanul rondák beszél. Képtelen vagyok ezt jól kezelni már ,hogy lehet Atya egy ilyen gyereket szeretni?? Ha rengeteg fájdalmat okoz.... Én szerintem mint anyuka itt elbuktam elvéreztem sajnos.....

Kedves Lelkiatya! Mikor lesz Jézus ima konferencia újra Magyarországon? Ferenc

Kedves Lelkiatya! Lehetséges az, hogy Isten egy bizonyos emberen keresztül többet segít és rajta keresztül többet beszél hozzánk vagy vele küldi el az üzeneteit? Felfigyeltem valamire, amit kicsit furcsállok. Szoktam több apostolhoz, néhány szenthez imádkozni, Szűz Máriához is szóval nem csak közvetlenül Istenhez. Kérem az említett személyek közbenjáró imáit és sokszor az érzéseimet is megosztom velük. Sokszor van úgy, hogy az adott helyzetben valakihez húz a szívem és közülük ennek vagy annak jobban el tudom mondani a problémáim, kérdéseim, érzéseim. Ez változó, hogy ez pontosan kicsoda, valahol a helyzettől is függ. Ha az adott apostol vagy szent volt hozzám hasonló helyzetben, akkor ahhoz a személyhez tudok jobban odamenni segítségért. Ez mikor ki. De olyan is van, hogy más okból közelítek valakihez. Nem is ez lenne a lényege a kérdésemnek. Sokkal inkább az, hogy mostanában felfigyeltem valamire. Amikor kérem az említett személyek segítségét, akkor szoktam azt érezni, hogy meghallgattak és imádkoznak értem. Ennek természetesen örülök és ez még így nem is lenne furcsa. Amit különösnek tartok az inkább az, hogy van egy valaki, akihez ha fordulok, akkor nagyon sokszor megnyugszok. Elkezdem teljesen idegesen vagy szomorúan mondani neki, ami bánt és mire a végére jutok, kimegy belőlem minden idegesség szinte. Nem Szűz Máriáról vagy Jézusról van szó és pont azért csodálkozok, mert azért ők szoktak ilyen hatással lenni emberekre, nem a "kisebb" személyek. Akiről szó van, ő még csak nem is egy híres és annyira közkedvelt személy, mint például Péter. Ő az apostolok vezetője volt, szóval ő a "nagyobbak" között van ha mondhatok ilyet. Ez még nem az egyetlen furcsaság. Amit nem értek az az, hogy amikor "imádkozok" ehhez a személyhez, bár ez inkább egy beszélgetés, nem annyira imádság részemről, akkor kapok sugallatokat, jó gondolatokat, ami egyébként nem mond ellent Isten akaratának, közelebb visz Istenhez, segít az imában, de az utóbbi 1-2 hétben főleg csak ennél az egy személynél tapasztalom. Nála biztosan gyakrabban. Többek között olyan volt már, hogy elmondtam neki bizonyos aggodalmaimat, ami miatt nem mertem elmenni az önkéntes munkára, ahova addig jártam, nem voltak ott azok az emberek, akikkel jóban voltam, de valaki más meg igen, akivel meg kicsit féltem találkozni bizonyos okokból és akkor jött egy sugallat, hogy "Ők nem lesznek ott, de Jézus veled lesz." Valami ilyesmi. Meg, mondtam neki, hogy nem tudom Jézus akarná-e, hogy menjek oda újra és erre jött a válaszféleség, hogy "Ha ő vezetett oda és eddig akarta, most miért ne akarná? Nem változtatja meg a véleményét." Máskor pedig elpanaszoltam az illetőnek, hogy nagyon bánt, hogy nem vagyok olyan, amilyen szeretnék lenni és nem vagyok még tisztább, pedig már így is rengeteget tisztultam, felfoghatatlan kegyelmeket kaptam már eddig is, és annyira igyekszek, erre jött egy sugallat, hogy "Pont az a baj, hogy annyira akarod." Már nem tudom, hogy volt pontosan, de az volt a lényege, hogy könnyebb lenne ha nem stresszelnék rajta és nyugodtabban próbálkoznék a szentté válás útján. Meg volt egy olyan gondolat is ugyanezen témában, hogy Jézussal kellene több időt töltenem, mert a többi imám nem adja meg azt, amit a Jézussal töltött idő. Máskor meg kiöntöttem neki a szívemet, hogy néha elgyengülök, elegem van a nehézségekből, meg minden efféle, hogy azon gondolkodtam, feladom, és jött akkor is egy sugallat, akkor nem annyira szavakkal hanem valami érzés, ami erőt adott még miközben beszéltem ehhez az illetőhöz és akkor hirtelen eldöntöttem, hogy nem adom fel, meg fogok próbálni szent lenni, nem hagyom, hogy a Sátán hazugságai akadályozzanak. Olyan is volt, hogy elmondtam ugyanazt a dolgot két személynek, egy kanonizált szentnek és egy apostolnak is (bevallom, az utóbbi, akiről eddig írtam) de a sugallatokat, segítő válaszokat csak az utóbbi esetben kaptam meg. Amikor a szenthez beszéltem, akkor is éreztem, hogy nem vagyok egyedül, jó volt neki elmondani és tudtam, hogy számíthatok az imáira, de nem kaptam olyan konkrét válaszokat mint a másik esetben. Amikor vannak ezek a sugallatok, akkor nem a hangját hallom valakinek, hanem gondolatként jelenik meg a fejemben, nem másnak a hangján, de mintha mégsem saját magamtól jönne a gondolat. Létezik ilyen vagy csak én értek félre valamit? Közvetlenül Istentől lehet ez vagy inkább a személytől, akit megszólítottam? Azon gondolkodtam, hogy ha Istentől és nem a személytől, akkor ezeket mondhatná nekem máskor is, amikor másokhoz fordulok, nem csak ennél az egynél. Persze nem tudom, én nem értek ehhez. A legutolsó kérdésem az lenne, hogy ha van sugallata az embernek és az erőt ad neki a jót tenni, a szegényeken segíteni, a hűséget választani a félelem helyett, segít neki imádkozni, noszogatja Jézus felé, akkor ugye az biztosan nem lehet a Sátántól? Vagy akár az is? Bonyolult ez nekem, mert amúgy szerintem nem lehet az ellenségtől, de a békére is azt szokták mondani, hogy a lelki béke is jöhet Istentől meg a Sátántól is. Meg hogy ideiglenesen a Sátán is tud az embernek jó dolgokat adni, megoldást a helyzetekre, jó érzést, hasonlókat, csak az nem tartós. Valahogy olyan hihetetlen nekem, hogy a Sátánnak megérné, hogy én menjek a szegényeken segíteni meg imádkozzak...hiába adna nekem hamis békét és örülne, hogy bedőltem neki, ha ehhez járulnak ilyen Isten akarata szerint való dolgok, akkor szerintem neki nem érné meg. Lelkiatya mit gondol erről? Van olyan, hogy Isten kiválaszt egy személyt és rajta keresztül üzen nekem vagy általa többet segít? Korábban is volt hasonló, hogy valakiken keresztül segített, de akkor nagyon változó volt, hogy mikor ki volt az, mostanában meg főleg egy bizonyos személy.

Tisztelt Lelkiatya! Hogyan kell érteni Jézus alábbi szavait Kafarnaumra vonatkozóan? Mikor fognak bekövetkezni szavai vagy már megtörténtek e várossal? És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.

Kedves atya! 29 éves római katolikus férfi vagyok,1 éve mélyültem el a hitben. Azóta járok vasárnapi misére,imádkozom minden nap,próbálok Krisztus tanításai szerint élni. Nagyon fontos számomra a hit és leirhatatlanul szeretem Istent. Viszont néha azt érzem,hogy kételkedem a hitemben..pedig nem akarok. Sokszor főleg imádkozás közben...olyan gondolatok jönnek,hogy "kihez imádkozom?",,Létezik Isten? Ha igen akkor hall engem és figyel rám?" Nagyon zavar ez...nem szoktam abba hagyni az imát ilyenkor sem és ettől függetlenül imádkozom minden nap. De mit tehetnék ez ellen? Nem akarok kételkedni,teljes szívvel hinni akarok Istenben és szeretni őt. Mit tudna tanácsolni?

Kedves Lelkiatya! A kérdésem az imával kapcsolatos. Görögkatolikus vagyok és nagyon szeretek imádkozni, egyáltalán minél több módon kimutatni az Isten iránti tiszteletem. Arról szeretném a véleményét, hogy megengedett-e, nem ellenzi-e Isten ha többféle rítus egyesül az imaéletemben, értem ez alatt, hogy nem csak görögkatolikus imákat imádkozok. Azok kapcsán is bővítem az imaéletemet, már korábban is, egyébként éppen az Ön segítségével sikerült ez mert egyszer kértem Öntől javaslatokat, és mostanában is egy imakönyvnek köszönhetően, de szeretem a rózsafüzért is, azt is szoktam imádkozni, több római katolikus imát is (Szent sebek rózsafüzér, Hétfájdalmas rózsafüzér). Számomra ezek is lehetőségek, hogy kimutassam Jézusnak a szeretetem és fontos nekem a mondanivalójuk. Az utóbbi időben érdekelnek az ortodox imák és ha lehet, talán be is építenék egyet-kettőt az imáim közé. Szabad ilyet tenni vagy nem ajánlatos? Valahogy véletlenül találtam rá és néhány ima vagy ének nagyon megtetszett. Az ortodox egyház nem teljesen olyan, mint a katolikus, de Istennek talán ezek az imák is tetszenének, gondolom nem utasítaná el. Olyan imákat nézegettem, amik igazából semmi olyat nem tartalmaznak, amit a katolikus egyház máshogy tanítana. Legalábbis nem vettem észre. Nem baj az ha (a görögkatolikus mellett) római katolikus és ortodox imák is vannak az imaéletemben ha egyébként megmaradok görögkatolikusnak? Ez inkább jó vagy inkább rossz ha több rítus imái is megvannak az imáim között?

Kedves Lelkiatya, Gyakorlatilag szerelmes lettem Jézusba és mindenbe ami hozzá köthető a szó legnemesebb értelmében. Természetesen ez nem hasonlìtható a földi szerelemhez mert mentes minden testi vágytól. Késő kamaszkorban kezdődött és abban nyilvánult meg hogy "hat lóval "húzott magához az Úr. Nekem muszáj volt szentmisére menni. Ha vétkeztem nem tudtam megmaradni a bűn állapotában. Környezetem ennek nem örült. Volt aki aggódott mert nem értette. Végül elérték céljukat és eltávolodtam Tőle...10 évig nem is gyakoroltam a vallásomat míg az Úr újra megtalált. Most ismét szembesülök az állítólag vallásos emberek értetlen arckifejezésével és beszólásaival. Ismerősömet idézve most is ( férjes asszonyként közel a negyvenhez) úgy kúszok mászok utána ( Jézus) mint egy szerelmes kamaszlány..Nem értem mi baj ezzel hiszen senki nem látja kárát. Inkább az aggaszt hogy erről senkivel sem tudok beszélni. Vagy nem tapasztaltak ilyet, vagy bolondnak néznek.

Kedves Lelkiatya! Lehet-e már tudni esetleg, hogy mikor lesz a 2025-ös Metropóliai Bál, és ismét Nyíregyházán lesz?

Kedves Lelkiatya! Ortodox testvéreink imádkozzák a rózsafűzért?

Kedves Lelkiatya! Milyen ruhában illik misére menni? Bevallom, én nem szeretem az alkalmi ruhákat, nem érzem magam jól benne. Van, de csak akkor veszem fel, ha nincs más választási lehetőségem. Volt már rá példa, hogy délutáni séta alkalmával tértem be templomba, ahol éppen mise volt, akkor is sima hétköznapi ruhában, mert eredetileg nem az volt az uticélom. Nőként elmehetek egy egyszerű, hagyományos, fekete farmerban, sötét bőrcipőben, világos, egyszínű felsőben egy vasárnap reggeli misére? Vagy ez tiszteletlenség volna? Nem fogok a közösség előtt szolgálni, csak a padban ülök, stb. hallgatom a misét. Üdvözlettel: Emese

Tisztelt Lelkiatya! Eredetileg református vagyok, de az utóbbi időben egyre inkább a katolikusság felé fordulok, járok misére, szeretnék gyónni, tartom az egyház előírásait. Ez a fordulat viszonylag új az életemben, és a családomnak elsőre nehezére esik elfogadni. Én viszont aggódom az ő lelki üdvükért, ők ugyanis nálam kevésbé hívők, és nem tartanak meg minden vallási előírást. Az utóbbi pár napban elkezdtem azon gondolkodni, hogy papnak kéne lennem. Nem azért, mert szeretnék, sőt, nem is szeretnék, pusztán az jutott eszembe, ha egyre kevesebb a pap, nem kellene-e nekem beáldozni erre az életem, hogy így az embereken tudjak segíteni. Úgy hiszem, sokféle tehetséget kaptam, melyek közül néhányat a papságban is tudnék használni, kiteljesíteni, néhányat viszont elhanyagolnék, sőt, sok adottságom vagy gyengeségem kifejezetten gyengítene a papságban. Az egyik legnagyobb problémám, hogy hosszú ideje van barátnőm, akivel már lassan az esküvőt terveztük (bár nekem ez a drasztikusabb vallás felé fordulás kicsit megakasztotta ezt a folyamatot, hiszen így lemondok az eddig jellemző szexuális aktivitásról a házasságig, amit a barátnőmnek időbe telik feldolgozni). Szeretjük egymást, nagyon összeillünk, és szeretnék vele élni, szeretném, ha jönne velem Isten felé is. Szeretném a gyerekeinket keresztény hitben nevelni. Ezentúl öt évig tanultam egyetemen, amivel olyan munkát tudtam szereznem, amivel társadalom hasznára tudok végezni. Mindezeket nem szeretném feladni, nehezemre esne újra elkezdeni tanulni, még legalább ennyi ideig, és mindent elhagyni a papságért. A katolikusság is idegen még nekem. De ha már alig lesznek papok az emberek, és én felismertem ezt a problémát, akkor lelkiismereti kötelességem mindent eldobni ezért? Vagy lehetséges, hogy a saját családomban, a saját, már meglévő hivatásomban és kapcsolataimban, a barátnőmet el nem hagyva is a vallás felé lehet vezetni a szeretteimet, példamutató élettel? Úgy érzem, sok munkára képes lennék, akár papnak is, viszont meglehetősen bizonytalan és ingatag lelkű vagyok, ami egy papnak nem jelent előnyt. Kiskoromban el tudtam magam képzelni valamiféle vezetőként, akár lelki vezetőként, de a jelenlegi helyzetben ez már elég nehéz. Szóval világosan a kérdés: Lelkiismereti kötelességem papnak menni, és mindent elhagyni, ha látom, hogy milyen kevesen vannak, és nekem akár lenne tehetségem is hozzá? Vagy maradjak meg a helyemen, és a jelenlegi helyzetben próbáljam a szeretteimet Isten felé vezetni, hiszen erre már megvan az élethelyzetem, és vannak adottságaim, amik viszont nem segítenének a papságban? Kockáztatom az üdvösségemet, ha nem leszek pap, hanem a családommal, a barátnőmmel maradok?

Ha egy égő autóból kimászó, és éppen égő ember könyörög, hogy lőjem le a borzasztó szenvedései miatt, és lelövöm, akkor bűnös vagyok? Vagy nézzem tétlenül, ahogy elég és nem tudok segíteni.

Kedves Lelkiatya és a kedves levélíró, aki gondolt rám, és imádkozott értem! A tisztasági fogadalmat tett nő vagyok, és nagyon köszönöm mindenkinek, aki eddig is imádkozott értem! A fogadalmat tartom, de még nagyon friss ez az egész állapot, nagyobb kísértések meg nem értek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bizonytalan vagyok a jövőt illetően, de egyáltalán nem szabad elbízni magam. Az a baj, hogy több téren is(ami a lelki életet illeti), súlyos hiányosságokat élek meg. Majdhogynem céltalan lettem. Az Istennel való kapcsolatomban is még nagyon küzdeni kell, hogy jobban elmélyüljön. Nem vontam be senkit a fogadalom letételekor a döntésembe, de miután letettem, megkérdeztem a plébánosomat,ahogy egyáltalán lehetséges-e ilyet és ilyen formában letenni. Azt mondta, hogy igen, de szerinte még várjak vele. Nem mertem megmondani neki, hogy már túl vagyok a fogadalom letételén. Köszönöm szépen még egyszer, hogy gondoltak rám! Margit

Kedves Lelkiatya! Hogy lehet egyszerű szavakkal megfogalmazni az Úr imájának azon szavainak jelentését, hogy "aki a mennyekben vagy"? Ilyenkor önkéntelenül egy felhők mögött lakó, szakállas bácsi képe jelenik meg előttem, hiába taposom már a harmincas éveimet. Isten számomra Teremtő és Úr, az egyetlen, aki őszintén, teljes valójával, minden pillanatban azt akarja, hogy létezzem, és a halált is vállalta, hogy megmutassa, mennyire szeret. Mire asszociáljak olyankor, amikor a "mennyekben lakó" Istent szólítom meg, kerülve minden olyan társítást, amely növeli, és nem csökkenti a távolságot a Teremtő és a teremtménye között? Válaszát előre is köszönöm!