Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi négy meg tizenhét? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Hogyan engeszteljem ki az Urat, ha felismerem, hogy ítélkezésbe estem?
Ne kiengesztelni akarja őt, hanem egész egyszerűen kérjen tőle bocsánatot. Ennyi az egész. Hisz abban, hogy Isten Önnek megbocsát? Remélem, igen. Higgyen Isten szeretetének ingyenességében! Az helyes törekvés, ha szeretné meg is mutatni az Úrnak, hogy Ön valóban hisz benne, valóban elfogadja az ő végtelen szeretetét, és ezért vállal valamilyen áldozatot, pl. egy napi böjtöt, vagy egy hétköznapi Szent Liturgián való részvételt, amelyen meg is áldozik, vagy valamilyen komolyabb emberbaráti szolgálatot. Ha erre törekszik, ez helyes. Csak nem szabad azt gondolnia, hogy ezzel kiengesztelheti Istent. Mintha az Ön cselekedete tenné helyre az életét, nem pedig Isten ingyenes ajándéka. Ha tehát bántja ez a bűn, tegyen valamit a másik oldalra. Például imádkozzék azért, akit megítélt. Ez helyes. De tudnia kell, hogy Isten enélkül is megbocsát Önnek, ha őszintén bocsánatot kér.
Kedves Lelkiatya! A melegség, homoszexualitás néhány évtizeddel ezelőtt még csak meglehetősen ritkán jelent meg a mindennapokban. Esetleg a katekizmus tette föl kérdésként, ahol rövid és célirányos válasz zárta rövidre a dolgot. Ugyanakkor ma heti szinten kerül terítékre a melegség. Úgy is, mint a hívő keresztények körében jelen lévő tényező. Hiszen katolikus papokról is rendre kiderül, hogy a saját nemük iránt vonzódnak. Lehet-e meleg hajlamú ember pap vagy szerzetes? Lehet-e másféle egyházi szolgálattevő, azaz hittanár, kántor, sekrestyés, egyházközségi képviselő, netán világi elnök stb.?
Divat lett a "melegség". Egyik fiatal kezében láttam egy telefont, amelynek a hátulján ez a rekámszöveg volt: "Légy te is meleg!" Ez csak jelzi ennek az áldatlan helyzetnek az abszurditását, hogy próbálják propagálni és terjeszeni a természetellenességet. A homoszexualitás, mint jelenség, igen régről ismert. De az is magától értetődő, hogy nem normális jelenség, hiszen összeegyeztethetetlen a szexualitás eredeti céljával, amelynek a kizárólagos és kölcsönös szeretetet kifejezése mellett egyértelmű szerepe van az utódok nemzésében. A homoszexualitás meddő. Ráadásul ebben a mai környezetben, amelyben számos egyéb tényező teszi természetellenessé az emberi életet (erdők, természeti tapasztalatok hiánya, műanyagok tengere, táplálékok szintetikus összetevőinek sokasága, és folytathatnánk az emberi kapcsolatok szétesésével, amelyet a családok széthullása eredményez, és még sok egyébbel), így a szintén természetellenes szexualitás is jobban burjánzik, sok, identitásában bizonytalan ember keresi a helyét és kapcsolatait téves módon. Szóval, épp csak megemlítve néhány okot, kétségtelen, hogy ma több ember érzékelheti magán, hogy saját neméhez vonzódik, mint bármikor korábban az emberiség történetében. Ugyanakkor a jelenség nem bűnös. A meleg hajlamú ember semmivel sem bűnösebb, mint bármelyik embertársa. Csak olyan megpróbáltatásokat, szenvedéseket kénytelen hordozni, amelyek ebből az eltorzult identitásából fakadnak. Minden egészséges embernek keményen meg kell küzdenie azért, hogy a szexualitását helyesen, Isten akarata szerint élje meg. A saját neméhez vonzódó embernek külön nehézséget jelent, hogy ha ebből nem tud kigyógyulni, akkor ezt a megpróbáltatást egész életén keresztül kell hordoznia. Nem ő maga választotta, mint a cölibátusban, Istenért vállalt szüzességben élő ember, hanem kapta, kialakult benne. (Hogy ebben mennyi az ő saját és környezétének felelőssége, ez más kérdés, most ne vegyük ide.) Aki ezzel él, az lehet pap, szerzetes, hittanár, kántor, egyéb egyházi képviselő. Ebben ez a hajlama nem akadályozza meg. Csak éppen meg kell vele küzdenie, hogy ugyanakkor megmaradjon a helyes, Istennek tetsző életvitelben. Amelyre, ismétlem, mindenkinek törekednie kell. Az volna önellentmondás, ha valaki ezzel a beteges hajlamával kérkedni akarna, ha érvényt akarna szerezni neki, főként, ha akár személyes életében csöndesen, akár kihívó módon hangosan meg is akarná élni. Ez ellentmond az Evangéliummal, szemben áll Isten akaratával. Aki így akarná megélni a homoszexualitását, annak nincs helye az egyházi szolgálatokban.
Kedves Lelkiatya! Hogy tud-e válaszolni a kérdéseimre, nem tudom, de megpróbálom. Ha segítene megértenem valamit, hálás lennék: hol van Isten a szerelemben? Másképp mondva: van-e szerepe Istennek abban, hogy kibe leszünk szerelmesek és hogyan van szerepe ebben? Ő dönti el, hogy kibe szeretünk bele vagy csak az előzményeket és esetleg későbbi eseményeket irányítja? Vagy nem ő dönti el, csupán megengedi, hogy megtörténjen? A másik kérdés: lehet azt tudni, hogy egy szerelem Isten akarata-e vagy nem, ha lehet, akkor hogyan? Megpróbáltam érthetően leírni ami érdekelne, remélem sikerült.
Ez nagyon fontos kérdés. Nagyon fontos látni, hogy a szerelmesek között ott van Isten. Ő a szeretet. Tehát ő az, aki kettejüket összeköti. Minél tisztább, minél önzetlenebb kettejük egymás iránti szeretete, annál erőteljesebb, annál érzékelhetőbb ez a jelenlét. Másrészről azonban Isten nem irányítja az érzelmeinket. Azt nekünk kell irányítanunk, nekünk kell kézben tartanunk. A szerelem föllobbanhat olyan személy iránt is, aki egyáltalán nem hozzánk való, akivel a kapcsolat inkább romboló, nem pedig építő. Ugyanazzal a "szerelem" szóval illetjük az ilyen erős vonzalmat is, de ez nem az, amit Isten táplál és megáld. Tehát pusztán a föllobbanó vonzalom még nem föltétlenül utal Isten jelenlétére. De nem is ő dönti el helyettünk, hogy kire irányuljon a vonzalmunk. Nyilván roppant összetett ez a jelenség. Nem lehet leegyszerűsíteni a Cupido jelenségre, hogy van egy kis angyalka, aki nyilával megsebzi és összeköti az embereket. Ennél sokkal nagyobb szabadságunk van. A megjelent vonzalmat értelmezni kell, kézben tartani, irányítani. E fent leírtak alapján talán már azt is könnyebb megérteni, hogy hogyan tudjuk értékelni a kapcsolatunkat, lehet-e remélni, hogy Isten jelen van benne, vagy nem. Az önzetlenség, az egymás odaadó elfogadása, az öröm, a kölcsönös áldozatvállalás, ezek azok a jelek, amelyek, ha megvannak, akkor lehet remélni, hogy Isten áldása is rajta van a kapcsolaton. Nagyon fontos a kölcsönösség, egymás kiegészítése. Ha csak egyik fél részéről van meg az önfeláldozás, akár a végsőkig való odaadás, abból nemigen lesz egészséges kapcsolat. Az ilyenkor inkább óvakodni érdemes.
Tisztelt Lelkiatya! Az lenne a kérdésem Ön felé, hogy pontosan mi különbözteti meg az ortodox és a keleti katolikus egyházakat a pápa elismerésén túl. Ehhez kapcsolódóan kérdezném azt is, hogy annak ellenére, hogy (látszatra) sokkal közelebb állnak az ortodoxokhoz, mint a római katolikusokhoz, miért tartoznak mégis a katolikus egyházhoz? Milyen dogmaitikai érvek támasztják ezt alá? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.
Semmi. Semmi igazán lényeges. Nyilván más a történelmük, más a nemzetekhez illetve más egyházakhoz való viszonyuk. Ezeknek számtalan egyéb hatása is van, de ezek nem lényegiek. A keleti katolikus egyházak a katolikus egyházon belül a keleti egyházak, ugyanazokkal a kincsekkel, amelyekkel a katolikus egyházon kívüli keleti egyházak rendelkeznek.
Kedves Lelkiatya! A mentálisan beteg nő vagyok. Munkát még nem találtam, de bízok benne, hogy sikerülni fog. Mégiscsak a leszázalékolás mellett döntöttem, mert így fogok kapni némi rehabilitációs járadékot 3 évig, és e mellett még továbbra is keresem a munkát. Dolgozhatok ún. védett munkahelyen is, ami olyan embereknek lett létrehozva, akik már nem tudnak úgy dolgozni, annyi időt, vagy olyan munkatempóban, mint a többi ember. Pénteken megyek a bizottság elé. Szeretném a tanácsát kérni, hogy jól döntöttem-e. Köszönöm szépen előre is.
Ha az ember meghoz egy döntést, utána már nem érdemes azon töprengeni, hogy az vajon jó döntés volt-e vagy sem. A döntésnek megfelelően kell rendezni a dolgokat, s abban megmaradni, amíg valami vagy inkább több jel arra nem mutat, hogy mégis más utat kell választani. De akkor sem érdemes azon rágódni, hogy lám, akkor rossz döntést hoztam, hanem értékelni kell az elmúlt időszak tapasztalatait, és azokból tanulva lépni tovább. Nagyon fontos igazság, hogy "akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik" (Róm 8,28). Tehát bátran mondhatom, Ön jó döntést hozott. Ehhöz igazítsa a továbbiakat. Amire nagyon figyeljen, hogy az Isten iránti szeretetét építse tovább. Annak hatása lesz majd a további döntéseire is. Most jó helyen van, jó úton jár. Isten ezt fogja megáldani. Javaslom, hogy nyitott szívvel figyelje is Istennek ezeket az áldásait. Bármi, ami ebben elbizonytalanítaná, az kísértés, amely azt akarja elhitetni, hogy Isten ebből a jelen helyzetéből nem tudna kihozni valami igazán jót, valami még jobbat. Azok haladnak előre, akik Istenre figyelnek. Erre érdemes tehát leginkább törekedni.
Kedves Lelkiatya! Hogyan lehet különbséget tenni a halálos és bocsánatos bűnök között? A hármas kritériumot ismerem, de sokszor nem tudom eldönteni még így sem. Korábbi válaszaiból és barátok tanácsa alapján nekem úgy tűnik, a halálos bűn viszonylag ritka az emberi kapcsolatokban, tehát hacsak nem él valaki rendezetlen párkapcsolatban, ill. nem követ el egyéb szexuális bűnöket, akkor más halálos bűnt elég ritkán követnek el az emberek (persze nem érdemes túlzottan a szexualitásra figyelni csak, illetve a bocsánatos bűnöket is kerülni kell, de mintha mégis a szexualitás terén lennének általánosabbak a halálos bűnök). Nem szeretnék elszakadni Istentől. Válaszát előre is köszönöm!
Vajon miért gondolják azt sokan, hogy a szexuális bűnökkel hamarabb követünk el halálos bűnt? Ez teljesen téves felfogás. A válaszom erre az indító kérdésre pedig az, hogy azért, mert gyakran összekeverik a szemérem szégyenkezését a bűnök miatti szégyenkezéssel. Ennek pedig aztán az elmúlt századokban olyan messzemenő hatása lett, hogy szinte a legfőbb bűnök közé kerültek a szexuális bűnök. Holott az önzés, a szívtelenség, a becstelenség lehetnek sokkal súlyosabb bűnök, mint egyik másik bűnös cselekedet a szextum terén. Az alapkérdésére azonban nemigen tudok pontos választ adni. Főként azért, mert ebben én nem vagyok járatos. Általában nem szoktam tanácsolni, hogy válasszuk szét, különítsük el a halálos és bocsánatot bűnöket. Ugyanis ennek én nem sok értelmét látom. Minden bűnt ugyanazzal az elszántsággal kell kerülni, a kicsit és a nagyot egyaránt. Ha a kicsit megengedem, könnyen belecsúszhatok a nagyobba, tehát nem jártam jobban ezzel sem. Meg nem is tartom illőnek ezt feszegetni. Ha az emberi kapcsolatokra vetítjük, egy házas férfi részéről nem ugyanolyan szeretet ellenes cselekedet flörtölni egy idegen hölggyel a feleség jelenlétében, mint a háta mögött, úgy, hogy ne tudjon róla? Ez utóbbiba kevesebb szégyenérzet vegyül, s ezért érezzük kisebb bűnnek, holott ugyanolyan mérgező, sőt, még veszedelmesebb is. Az Úrnak minden bűn egyformán fáj, a kicsi bűn éppúgy, mint a nagyobb vagy még nagyobb. Nincs ezen mit nagyon osztályozni, a bűnnek egyszerűen nincs helye. "Kerüld a bűnt, s a bűn is elkerül!" (Sir 7,2), ezt tudom tanácsolni.
Tisztelt Lelkiatya! Többször írt olyat, hogy ha rossz gondolatok jönnek, ne tusakodjunk velük, mert csak felerősödnek. Ha mégis "vitába szállok" a rossz gondolatokkal, ezzel súlyos bűnt követek el?
Nem, szinte biztosra vehető, hogy ez nem lehet bűn. Hiszen épp azzal próbálkozik, hogy a rossz gondolatokat elűzze, tehát, hogy elkerülje a bűnt. Inkább csak az a kérdés, hogy okos megoldást választ-e vele. Illetve arra is föl kell figyelni, hogy az ember még saját magát is képes becsapni, s egy-egy ellenséges gondolatot - akárcsak tudatalatti szándékkal - azzal tart a saját közelében, hogy harcol vele, birkózik vele, addig is ott van... Figyelnünk kell, mert könnyen becsapódhatunk ilyen módon. Talán ezért is tanácsolják az atyák, hogy jobb egyáltalán nem foglalkozni ezekkel a rossz gondolatokkal. Mert amíg viaskodunk velük, addig úgyis ott vannak a fejünkben, ilyen módon elűzni nem tudjuk. Mondok egy egyszerű példát. Ha azt kapja feladatul, hogy semmiképpen se gondoljon az elefántra, akkor azon nyomban megjelenik a képe, s nem is igen tud szabadulni tőle. Minél inkább törekszik arra, hogy ne gondoljon erre a behemótra, az csak makacsul annál inkább ott van a fejében. Mármint annak a képe. Mit lehet tenni? Ha helyette tudatosan egy másik állatra gondol, vagy éppen egészen mással, például csillagászati érdekességekkel köti le a gondolatait, akkor egy idő múltán valóban meg is feledkezik az elefántról. Efféle stratégiaként ajánlják, tehát az atyák, hogy a gondolatainkat tereljük másra, de ne foglalkozzunk azzal, amitől szabadulni akarunk.
Kedves lelkiatya! Van egy lány aki az ismerősöm barátnője, akinek mindent megadnak a szülők, hogy tudjon boldogulni, azt csinál amit akar, ra nem irigykednek a fiúnak barátai, engem meg emberszamba se vesznek. Az en edesapam meghalt es sok vagyont es foldet hagyott ram es a noveremre. Az említett lany szulei elvaltak es diplomaosztora egy hazat kapott es osszekoltozhetett a parjaval. Miért van ez? Miért nem irigykednek arra a lányra akinek a kisujjat se kell semmiért se mozdítani? Köszönöm a választ.
Inkább az a kérdés, hogy Ön miért irigykedik? Ne engedjen teret ennek a buta gondolatnak! Ennek a lánynak az életében vannak olyan dolgok, amelyeket Ön szívesen átvenne, lehet. De vannak olyanok is, amiket meg nem. Esetleg, amelyekről nem is tud. Mindenkinek megvan a maga élete, annak gondjai és örömei. Akkora butaság ezeket az életeket, sorsokat összehasonlítani, mint ha össze akarnánk hasonlítani egy ceruzát egy létrával. Az egyik erre, a másik arra jó. Az egyik embernek ez a feladata az életben, a másiknak más. A kérdésére nem tudok választ adni, mégpedig azért, mert teljesen rossz a kérdés. Ilyeneket igazán semmi értelme föltenni. Sem nem tudjuk a választ, sem nem visz minket előrébb a saját életünkben. Márpedig, nemde, ez a cél. Azt javaslom, tehát, hogy a saját életét tekintse át inkább, Ön mi mindent kapott, lehetőségeket és nehézségeket, és imádságban gondolja át, hogy mi a dolga mindezekkel, hogy a jó és rossz dolgokon keresztül hogyan akarja Önt vezetni, segíteni az Úr. Ezzel a válasszal tudom segíteni Önt.
Tisztelt Lelkiatya! Kerem segítsen. Nagyon nagyot hazudtam. Mit tegyek ?
Mindent helyre lehet hozni. Nyilván roppant lelkiismeretfurdalása van emiatt a tette miatt, s ez nagyon jó, nagyon helyes. Ezt komolyan kell venni, most ez a teendő. Ha csak lehetséges, azt javaslom, tárja föl az illetőnek, hogy amit mondott, az hazugság volt. Lehet, hogy nagyon nehéznek tűnik, de ez majd teljesen fölszabadítja. Nekem is volt ilyen élethelyzetem, és hatalmas lelki élményt jelentett, amikor a hazugságomat le tudtam tenni. Talán elég lett volna meggyónni, a Jóistentől bocsánatot kérni, de sokkal mélyebb a gyógyulás, ha a helytelen cselekedetet a helyére is tudjuk tenni. Ezt a kettőt javaslom tehát, hogy kérjen bocsánatot az illetőtől, akinek nem mondott igazat, utána pedig gyónja meg ezt a bűnét. De lehet akár fordítva is. Ez most a feladat.
Tisztelt Lelkiatya! Ha fájdalmas orvosi vizsgálatnál vagy beavatkozásnál lehet választani, hogy altatásban vagy anélkül végezzék, szabad kérni az altatást? Válaszát előre is köszönöm.
Természetesen szabad kérni az altatást, ha arra van lehetőség. Nekem is volt hasonló esetem. Ezt azért említem, mert bennem is volt némi szégyenkezés, hogy nem merem vállalni a fájdalmakat, kellemetlenségeket, de vannak más, elkerülhetetlen szenvedések is, amelyeket fölajánlhatunk. Kicsit hasonló ez ahhoz, hogy vajon szabad-e fájdalomcsillapítót használnunk. Erre is természetesen igen a válasz.
Kedves Lelkiatya! Az elmúlt napokban írtam Önnek felekezetváltással kapcsolatos kérdést. Írt rá választ, amit köszönök. De úgy érzékelem, épp a lényegi kérdés megválaszolása maradt el. Szeretnék hivatalosan felekezetet váltani (rk.-ből ref.-ra), ez fontos. Tehát nem csak eljárni a ref. istentiszteletekre, hanem hivatalosan, papíron is a református egyház tagjává kívánok lenni. Ez esetben először vissza kell-e mennem arra a rk. plébániára, jelezni ezt, ahol a bevezető szentségekben részesültem? Vagy elég, ha az azokról kapott emléklapot bemutatom a ref. lelkipásztornak és azt követően konfirmálok, hogy hivatalosan is a ref. egyház tagja lehessek? (Továbbtanulásnál, esküvőn, stb. szokták kérni, hogy ki melyik felekezethez tartozik, ilyen esetekben fontos, hogy papíron valójában hova tartozik valaki.) Én más okból, meggyőződésből kívánok hivatalosan felekezetet váltani. Válaszát előre is köszönöm! Márton
Megerősítem, amit korábban írtam. Nincs szükség kiíratkozásra. Ha a református egyházban dokumentálni szeretnék az Ön odatartozását, ezt meg tudják tenni anélkül is, hogy erről a korábbi anyakönyvben nem készül bejegyzés. Azért is tanácsolom ezt az utat, mert a katolikus egyházat formálisan elhagyni súlyos bűn. Szeretném ettől megkímélni, ugyanakkor szabadon hagyni a lelke indíttatásának követésében. Hogy aztán később mi fog következni az Ön életében, azt nem lehet előre látni. Nem kizárt, hogy idővel olyan fordulatok történnek majd, amelyek következtében szeretne visszatérni a Katolikus Egyházba. Ezért is hangsúlyozom, hogy indokolatlan és szükségtelen a "kiíratkozásra" törekedni.
Kedves lelkiatya, Éjinai Szent Nektáriosz élete nagyon megérintett, elkezdtem őt tisztelni, közbenjárását kérni. Tudom a kérdésem eső után köpönyeg: latin rìtusù katolikusként szabad az ortodox egyház szentjét tisztelnem?
Igen, szabad és lelkileg hasznos, ha a testvéregyházakkal egymás szentjeit tiszteljük.
Tisztelt lelkiatya mi a velemenye ezekrol a szent szellem betoltekezesekrol amelyek ezek a neoprotestansok muvelnek, szerintem ezek tomeghipnozis jellenetek de tobb mint valoszinu szerintem hogy gonosz lelkek is vannak befojasolva hiszen nagyon sokan hisznek az ilyen butasagoknak meg az en velemenyem szerint a szentlelek karomlasat muvelik amelyet a biblia emlit mint nem megbocsajthato bun.
Hogy ezek az exaltált jelenetek nem a Szentlélek műve, ebben valóban bizonyosak lehetünk. Inkább ember ellenes bűnök, mert becsapják, méltatlan helyzetbe bocsátják, hosszú távon félrevezetik őket. Nem nevezném azonban kifejezetten a Szentlélek elleni bűnnek. Az ugyanis nem egyéb, mint a megátalkodottság, amikor valaki nem hisz a Szentlélek erejében, nem bízik benne, nem kér bocsánatot a bűneire. Megrőkönyödésemben én is azt mondanám, hogy amit ilyen módon művelnek, az megbocsáthatatlan, de Isten őket is valahogyan meg tudja menteni. Főként azokat, akik áldozatai ennek. Akik pedig irányítják... hát, Isten velük is legyen irgalmas!
Tisztelt Lelkiatya! Feltételezem, hogy kevesen írnak Önnek hasonló levelet. De sokat imádkoztam ezen és ezt találtam a legjobb megoldásnak. Eredetileg római katolikusnak kereszteltek, majd bérmáltam és első áldoztam is. Mindezt egy időben, fiatal felnőttként. De 2-3 évet leszámítva nem volt és nincs is élő kapcsolatom a katolikus egyházzal. Egy-egy nagyobb ünnepen elmegyek misére, de ennyi. Viszont már 7. éve annak, hogy református közösségbe járok rendszeresen. A református vallás hittételeit fogadom el és vallom. Ha hivatalosan is szeretnék felekezetet váltani, akkor szükséges-e személyesen visszamennem arra a rk. plébániára, ahol a bevezető szentségekben részesültem? Vagy ha a keresztelési emléklapomat bemutatom a ref. közösségben, és ott járok felkészítőre, akkor a konfirmálásommal egyidőben hivatalosan kivezetnek a rk. nyilvántartásból? Mi a módja a felekezetváltásnak? Segítő válaszát is megköszönve, tisztelettel: Márton
Kedves Márton! Nincs szükség semmiféle kiiratkozásra. Ha Isten közelségét a református istentiszteleten tudja jobban megélni, járjon el oda. Úgy sejtem, hogy a református gyülekezetben sem fognak kérni keresztlevelet. Mivel már bérmálkozott, a konfirmálásnak sincs igazán jelentősége. Nem kell ezt semmilyen hivatalos iratokban dokumentálni. Járjon minél gyakrabban az istentiszteletekre, és jól teszi, ha továbbra is olykor elmegy a katolikus szentmisére is. Mivel a szentgyónás kimarad az életéből, meg nem is fog rendszeresen szentmisére járni, ezért ha ott is van, ne részesüljön az Eucharisztiából. Ha az úrvacsorából szeretne részesülni, szerintem azt viszont megteheti, ha a gyülekezeti lelkész ezt jóváhagyja.
Kedves Lelkiatya! Bűn az önvédelem, ha megtámad valaki?
Nem, a jogos önvédelem egyáltalán nem bűn, hanem természetes emberi reakció. Az önvédelem módjának és mértékének megválasztása körül lehetnek további erkölcsi kérdések, hogy a védekezés arányban van-e a támadással. Persze, hozzátéve,hogy egy váratlan és ropppant feszült helyzetben egyáltalán nem biztos, hogy helyesen tud dönteni az ember. De alapvetően leszögezhetjük, hogy az önvédelem nem bűn, hanem nagyon is helyes emberi cselekedet.
    ... 8 9 10 11 12 
13
  14 15 16 17 18 ...