Kedves Lelkiatya! Lehet már tudni, hogy ebben az évben mikor is lesz zsolozsmastabor? Sajnos tavaly egyikre sem tudtam menni.

Kedves Lelkiatya! Reggelente autóval járok dolgozni. Épp akkor indulok, amikor a katolikus rádióban a szentmise kezdődik. Az út majdnem fél óra. Általában hallgatom a reggeli misét és imádkozom. De sokszor jobban szeretném a könnyűzenét egy másik adón és elkapcsolok. Aztán hatalmas lelkifurdalásom lesz. /Egyébként minden vasárnap járunk templomba./ Kérdezném, bűn-e az, ha a reggeli mise helyett mást hallgatok a rádióban?

Kedves Lelkiatya! Nagyon félek a vérvételektől és sajnos egy betegségem miatt évente 1-2 vérvételt muszáj kibírnom. Nem kell havonta, de nekem az a pár alkalom is ijesztő. Gyerekkoromban is féltem a vérvételtől, akkor az oltásoktól is, azoktól már most nem félek. A vérvételtől annál inkább. A tű gondolata is zavar, de a legjobban az kelt bennem félelmet, hogy ki kell nyújtanom a karom, tapogatják, szorítják. A félelmem nem attól függ, hogy mennyire jól csinálják hanem maga a tény, hogy velem ezt fogják csinálni. Amikor közben beszélgetek azzal, aki csinálja, az eltereli kicsit a figyelmem, de azért eléggé egy szenvedés nekem ez az egész, felkészülni lelkileg meg túl lenni rajta. Az a jobbik eset ha gyorsan sikerül. Az utóbbi 1-2 évben mindig a hitem ad nekem erőt. Sokat imádkozok előtte, kérem Jézust, hogy adjon nekem lelki békét és arra gondolok, hogy ennél sokkal rosszabbat átélt az emberiség bűneiért, akkor ki kell bírnom ezt a keveset. Csináltam már olyat is, hogy odaképzeltem magam mellé Jézust, mintha ott lenne velem és elkísérne a megpróbáltatásom helyszínére. Konkrétan úgy, hogy tényleg ott megy mellettem az utcán, bejön velem az ajtón. Nagyon szánalmas felnőtt létemre, hogy enélkül még így se megy, de így tudtam kicsit csökkenteni a szorongásom. Mikor leültem a székre bent, hogy kezdjük a procedúrát, akkor már ez a kép eltűnt a fejemből és újra megijedtem, de legalább addig kevésbé szenvedtem. Nem vagyok már gyerek, de a vérvételtől félek és sajnos akkor is félek ha előre nem is tudhatom, hogy milyen lesz. Maga a tudat, hogy a kezem nyújtsam ki, tapogatják, szorítják, ez készít ki. Az oltástól azért nem félek annyira, mert ott hiába van tű, de máshova szúrnak, nem a karom belső részére és nem is tapogatják úgy, nyilván azért, mert más az oltás célja, működése. A koronavírus elleni oltástól sem féltem. Hétfőn megyek vérvételre és már előre félek. Fogok sokat imádkozni, de még így is félek. Ha nem is imádkoznék, akkor nem tudom mi lenne velem, még így is úgy szokott kezdődni, hogy gyomorgörcsöm van és ahogy imádkozok, képzelem magam mellé Jézust, úgy oldódik a félelmem. Nem vagyok én hálátlan, hálás vagyok, hogy ilyenkor nem kell egyedül éreznem magam, tényleg nem tudom mi lenne velem enélkül, de még így is rossz és nagyon jó lenne ha olyan lennék mint sokan mások, hogy nem izgulnak, hidegen hagyja őket, nyugodtak, nem mennek végig ezen a lelki nyűglődésen amin én. Már most is ideges lettem ahogy ezt írom. Ahogy gondolkodtam mit tehetnék még, lett egy szokatlan ötletem és érdekelne, hogy Isten szerint elfogadható-e, alkalmazhatnám-e vagy szembemegy Istennel, hogy Lelkiatya mit gondol erről. Az egész levelet ezért írom, csak fel akartam vázolni a körülményeket és háttértörténetet. Azt találtam ki, hogy kipróbálhatnám azt, hogy felajánlom Jézusnak ezt a szenvedésem, kérem is a segítségét és közben felajánlom neki mintha ezzel én is részesülnék a fizikai szenvedéséből és nem csak a szenvedést hanem azt mondanám neki, hogy ezt miatta csinálom és felajánlani neki a véremet. Szimbolikusan. Ha úgy ülnék ott, hogy Jézusnak adom a véremet és emiatt van erre szükség és szeretetből, akkor lehet könnyebben menne. Nem tudom, nem próbáltam, de ha ez segítene nekem, így csinálnám. Úgy talán jobban meg tudnám őrizni a nyugalmam akkor is amikor már a széken ülök és kezdődik a művelet. Meg akartam kérdezni, hogy nem ellenkezik-e ez Istennel hiszen neki nem kell az én vérem. Az Atyának Jézus vére kellett, ő volt az Isten báránya, Jézusnak meg nem kell az én vérem, mert én nem vagyok bárány meg miért is kellene neki. Én nem is úgy érteném ezt, hogy én mint egy áldozati bárány hanem teljesen csak szimbolikusan, ebből a szempontból nem lenne jelentősége. Szabad ilyet csinálnom (mondanom) (hogy neki adom a véremet, neki ajánlom fel, miatta csinálom ezt) akkor is ha szó szerint ez nem így van, mert természetesen nem Jézus fogja a laborban elemezgetni és nem is fogja vallásos szertartásokhoz a mennyben felhasználni? Csak a saját lelki megnyugvásom érdekében, talán ez segítene. Éppenséggel még úgy is fel lehet ezt fogni, hogy jó az, amikor a hívő ember mindenben Istent keresi és rá támaszkodik, de mivel Jézusnak nincs szüksége az én véremre és az Atyának még kevésbé sincs, ezért gondoltam, mi van ha ezzel valami Isten ellenit tennék. A szenvedés felajánlása könnyebb eset, arra azt mondanám, hogy biztos nincs vele semmi baj, de konkrétan azt a levett vért szeretném felajánlani.Nem hiszem magam áldozati báránynak, csak szimbolikusan. Próbálkozhatok ezzel ha hétfőn oda kerül a sor? Legalább egyszer megpróbálnám, hogy lássam, segít-e rajtam. A félelemtől és a szenvedéstől bármilyen szokatlan ötlet is jobb lenne.

Hogyan fogalmazzam az imat ha valakiert szol? Hogyan foglaljam be helyesen a nevet? Szolhat az imam pl ; Szuleimert , testveremert , lelkiatyamert.

Tisztelt Lelkiatya! A szentségekkel kapcsolatban szeretnék kérdezni. Úgy tudom, hogy azokat mind Istentől kapjuk a pap/püspök közvetítésével. Hogyan lehetséges, akkor hogy valaki pl kilép a papságból vagy egy házasságot fel tud bontani vagy akkor a keresztséget, a bérmálást is mondhatja, hogy mégse szeretné, meggondolta magát? Visszaadhatja ember azt, amit Istentől kapott? És vajon Isten visszaveheti? Mennyi olyan eset van, hogy valaki már nem pap, de mégis átérződik rajta Isten és Ő pedig boldogtalanul bolyong a döntése miatt..mert lehet, hogy a valóságban mégis csak pap maradt, aki nem szolgál.. Hogy látja ezeket? Zoltán

Kedves Atya! Miért tekintjük szentírásnak az apostoli leveleket, hiszen azokat nem Jézus mondta. Ha belőlük a Szentlélek szól, akkor ugyanilyen szempontból a pápa szavait, vagy a mi szavainkat, akik Krisztusban keresztelkedtek meg, Szentírásnak lehetne nevezni. Köszönettel válaszát

Tisztelt Lelkiatya! Nemrég azt írta, hogy komoly lelkiéletet nem lehet végezni lelkiatya nélkül.Mikor még fiatal voltam( ötvenéves vagyok), két papot is ismertem, akiket rendszeresen felkerestem lelki beszélgetések céljából; ők már nem élnek. A városunkban két plébánia van. A mi plébánosunk meglehetősen ingerlékeny ember, többen is vannak, akik megszólítani is alig merik.Én is a másik atyához szoktam menni, mikor szentgyónást végzek,de sajnos nála is tapasztaltam olyan megnyilvánulásokat, amelyek miatt nehezen tudom elképzelni, hogy lelki beszélgetések céljából felkeressem. A környező falvakban szolgálatot teljesítő papok közül senkit sem ismerek.

Kedves Lelkiatya! Rettenetes a törökországi földrengés, nagyon sokan haltak hirtelen halált. Imádkozom értük, és aggaszt, hogy vajon üdvözülhetnek muszlim létükre, hisz sosem gyóntak vagy áldoztak?

Kedves Lelkiatya! Sokat gondolkodtam mostanában és eszembe jutott a múltamból egy fájó emlék. Gyermekkoromban az iskolában 14-15 éves kor körül sokat beszélgettünk a gyerekekkel és játszottunk szerepjátékokat különböző ideológiák mellett és ellenérveltünk könyvek cikkek alapján mintha a saját véleményünk lenne mert mindenkinek megvolt az adott témában a saját aktuális szerepe. Gyerek fejjel ártatlan játéknak tűnt de így utólag már úgy gondolom hiba volt hiszen többen direkt félreértettek és megpróbálták kiforgatni szavaimat pedig nem saját véleményt mondtam. Hiába mondom el ezt azóta is az ismerőseimnek úgy érzem rám sütik a bélyeget alaptalanul és ezt mások is elhiszik. Próbáljak ezzel ne foglalkozni?

Kedves lelkiatya, a gyermekem csontvelő transzplantálás miatt hormon gyógyszert szed mert nincs pete érése. Most mondták az endokrinológián hogy csak lombik program keretében lehet gyermeke. Jól tudom hogy ez bűn lenne? Jelenleg teljesen le vagyunk padlózva még csak 20 éves.

Krisztusban szeretett Lelkiatya! Hallott-e Hodász András atya kilépéséről? Tudom hogy a római katolikusokat érinti ez, de mégis szerintem az egész Magyar Katolikus Egyházunkat is. Számomra az a döbbenetes, hogy a szintén nagyon népszerű Pál Feri atyával 1 plébánián szolgáltak, s ezek szerint Ő sem tudott/akart segíten hogy Hodász atya pszichológushoz fordult? Vagy ennyire elfoglaltak az atyák? Vagy akkor Pál Feri atya sem hiteles? Bocsánat a markáns fogalmazásért, de ha nem beszélhetünk, gondolkodhatunk róla és a püspökatyák sem válaszolnak, akkor ki segít megérteni mindebben az Úr akaratát és üzenetét?

Kedves Lelkiatya! Én küldtem a kérdést a kísértésemről, amikor írtam, hogy legyőztem a kísértésem, de ruha nélkül imádkoztam. Köszönöm a válaszát és restellem, de szeretnék újra kérdezni valamit. A tegnapi napon kétszer is meg lettem kísértve. Reggel és este is. A kísértés ugyanaz volt mint az előző levélben. Hála Istennek mind a kétszer győztem és nagyon örültem is neki, hogy egy nap kétszer sikerült leküzdenem a kísértést. Másodjára nehezebb volt, de úgy örültem neki utána, megérte küzdeni és ellenállni. Most sem döntenék másképpen. A mai nap sajnos megint előjött egy egészségügyi problémám, ami már korábban is volt, de sokáig elmúlt. Ma megint tapasztaltam és fájt is. Nem mindig fájdalmas, általában nem. Az egészségügyi problémák gyógyítása természetesen az orvos dolga, gondolom imádkozni is lehet érte, de figyelemreméltónak tartom az időzítést. Eltöprengtem azon, hogy nem lehet-e ez a gonosz kísértőnek valami bosszúja irántam, amiért ennyire nem engedek neki és nem éri el amit akar. Lehet véletlen is, de elég érdekes véletlen egybeesés. A gonosz biztos nagyon mérges olyankor és mivel utál engem és mindenki mást is, főleg azokat akik ellenállnak, így kinézem belőle, hogy meg akarja bosszulni az engedetlenséget. Az el nem követett bűneim is testi bűnök lettek volna, a kísértés is a testemre irányult (önkielégítés) és az egészségügyi problémám is. Mintha azt gondolná magában, hogy ha már a testi örömöket nem fogadtam el, amivel kísértett, akkor legyen fájdalmam. Ha már nem akartam jót a testemnek, nem mondtam igent az élvezetre, amit ő ajánlott, akkor fájjon nekem a testem helyette. Naivitásnak tűnhet ez ha valaki csak úgy olvassa, hallja de ez már tényleg olyan véletlen lenne, hogy véletlenül pont most fáj nekem újra, hogy már nekem valószínűtlen is. Jóbot is sújtotta a Sátán betegségekkel és akkor az ki is lett mondva a Bibliában, hogy ezt a Sátán adta neki mert próbára akarta tenni, kísértette állandóan valamivel, ha nem ezzel, akkor mással, csak hogy forduljon el Istentől, szidja Istent, legyen bűnös. Jóbbal is elég kitartó volt, akkor nem csodálkoznék azon ha bosszúból küldene rosszat nekem vagy azt akarná, hogy forduljak el Istentől, mondván, hogy ellenálltam a kísértésnek és tessék, rosszat kaptam cserébe, nem éri meg Istennek engedelmeskedni. Mint Jób története, ott is hasonló a helyzet.Lehet ez valamiféle bosszú a részéről? Nem lehet mindent a gonoszra fogni, ez világos, de van, hogy az ember azt mondja, hogy nem lehet véletlen.

Tisztelt Lelkiatya! R?mai katolikusok vagyunk a Férjemmel,a 3 felnőtt gyermekünkkel együtt. Május elején leszünk 35 éves házasok.Házasságunk válságba jutott,olyan szinten,hogy a váláson gondolkodom. 5 éve nem gyakoroljuk vallásunkat,pontosabban nem járunk szentmisére,ezáltal nem élünk a szentségekkel. Nagy városban,megye jog? városban élünk,a városnak 5 egyházközsége van,amit 1 Pap és 1 Káplán lát el 8 éve. Több h?vő Testvérünkkel együtt volt összetűzésünk a Plébánossal.Tudom,hohy nem a Papért járunk a temomba,de nagyon nem mindegyj a Pap személye,st?lusa. AKáplán Atyák is fél év,max évente cserélődnek,Ők akarnak innen elmenni,annyira nem jönnek ki a Plébánossal. Egyre kilátástalanabb minden,volt már,hogy azt éreztem,hogy minek is élek,mi értelme van... Köszönöm,hogy meghallgatott. Isten áldja!

Tisztelt Lelkiatya ! Athosz hegyerol halottam egy szerzetes atyatol hogy lelki atya nelkul bizony nem lehet udvozulni . Es meg egy olyan nagy mondastt amit jo magam is igaznak tartok hogy jo lelkiatyak nelkul kiurulnek a Templomok es megtelnek a pszihiatriak . Onnek mi a velemenye ezekrol ?

Kedves Lelkiatya! Egyszerre örülök és szomorú is vagyok. Olyat tettem, amit nagyon szégyenlek. Ma este előjött belőlem a vágy, hogy kielégítsem magam. Nem néztem pornót, csak a gondolat, hogy jó lenne. Zuhanyzás után jött ez, akkor meztelenül, vizesen könnyebben adódik ilyen kísértés. Egy ideig simogattam is magam, de nem kezdtem el úgy igazán csinálni és végig arra gondoltam, hogy ezt nem tehetem meg. Rágondoltam Jézus kísértéseire, hogy legyőzte a kísértéseit és nem hogy a sivatagban nem vétkezett, hanem még a halála előtt sem menekült, a kísértés pedig ott volt neki is és ez tartotta bennem a lelket, hogy nekem is ki kell bírni ha neki sikerült. Jobb ötlet híján elkezdtem imádkozni és jelen esetben az imádság a megoldást és a szégyenem is egyszerre. Jézushoz fordultam, hogy ne hagyjon engem magamra, segítsen át a kísértésemen, tudom, hogy nem tehetném meg, amire vágyok, neki is sikerült a saját kísértései felett győzni, segítsen rajtam is. Imáim azt hiszem meghallgatásra találtak ugyanis elmúlt a kísértés. Kis ideig azért tartott, de utána megnyugodtam, nem éreztem már és helyrejött minden. Ennek örülnék is, de van egy kis gond. Nagyon szégyellem, de imádkozás közben meztelen voltam, mert meztelenül jött a kísértés és miután egy kis ideig szenvedtem egyedül, hirtelen összeszedtem a bátorságom és úgy kezdtem imádkozni, hogy minél előbb jöjjön a segítség. Persze sajnos akkor is felizgult állapotban voltam és szégyellem is, hogy ilyen buja hangulatban, meztelenül imádkoztam és kértem Jézus segítségét. Ezt akkor meg is fogalmaztam, hogy bocsánatát kérem a körülmények miatt, de segítsen meg engem. Amint rendbe jöttem és teljesen elmúlt, azonnal fel is pattantam felöltözni, mintha mi sem történt volna. Meg fog nekem ezért bocsátani vagy örökre mérges lesz rám? Haragudhatott-e rám egyáltalán akkor abban a helyzetben? Azzal nyugtattam magam, hogy Jézus úgyis tudja milyen egy ember meztelenül, nem úgy néz rám mint egy másik ember ha meglátna, az emberek szoktak imádkozni farmernadrágban, ünnepi ruhában, otthon pizsamában vagy melegítőben és bízom benne, hogy akkor nem vívtam ki ezzel valami örök haragot. Normális esetben természetesen teljesen felöltözve imádkozok, akármilyen imádságról van szó, még valamit magamra is terítek, plédet, takarót, hogy jobban fedve legyek és úgy imádkozok, hogy még a ruhám se látszódjon, csak a vállamtól felfelé. A szégyenem másik oka, hogy nem csak meztelen voltam, hanem egyetlen egyszer még imádság közben is megsimogattam magam, mert akkor még volt bennem kísértés és sajnálom, bánom, szégyellem magam, de már nem tudok visszamenni az időben, hogy meg nem történtté tegyem. Ez még az egész elején volt, utána kezdett fokozatosan javulni, eltűnni a kísértés és imádkozni is elkezdtem összeszedettebben. Máskor is kértem segítséget kísértés közben, de akkor csak az erős késztetés volt és közben nem voltam meztelen, pláne nem nyúltam magamhoz. Nem tudom, hogy majd ha Jézus hogy van ezzel, nagyon fog haragudni, amiért így mertem hozzá fordulni vagy örülni fog inkább, hogy legalább volt annyi lelki erőm, hogy összeszedtem magam, imádkoztam, próbáltam szabadulni és sikerült túljutnom a kísértésen? Való igaz, kicsit simogattam magam és nem sikerült azonnal ellenállni, de az imádsággal egyre könnyebb lett és megkönnyebbültem, hogy végre vége van. A kísértéseket változóan viselem. Valamikor egy ujjal sem nyúlok magamhoz, de most ez olyan felemás lett. Nagyon elszégyelltem magam a meztelen imádságom miatt meg arról a kis simogatás miatt, amit közben megtettem. Most nem tudom, hogy inkább örüljek, hogy végül csak sikerült megnyugodni és utána nem merültem bele a tevékenységbe és örüljek, hogy volt lelki erőm az erős kísértés közepette vagy szégyelljem el magam amiatt, ami közbe történt. Nem könnyű úgy csinálni, hogy ne is essek teljesen bűnbe, mindent tökéletesen csináljak, még véletlenül se kövessek el egy hibát sem míg élek. Már ez is nagy küzdelem nekem, mert sokszor kibírtam már a kísértést, valamikor magamhoz se értem, valamikor felemás lett mint most. Szégyellem, amit ma tettem főleg ima közben, de a megtérés előtti állapothoz képest sokat jutottam előre. Amikor nagy a kísértés, akkor olyan mint valami kínzás, de akkor is igyekszem. Úgy elszégyelltem mégis magam utána, mondtam is magamról magamban csúnya dolgokat. Mi fontosabb: amit nem tettem meg végül vagy amit megtettem?