Az Egyház hivatalosan nem foglalt állást. Illetve annyit jelentett ki, hogy nem igazolt a jelenség természetfölötti eredete. Tehát nem is zárkózik el tőle határozottan, de nem ajánlja mint követendő jelenséget. Én magam is csak egészen keveset tudok róla. Annyit mondhatok, hogy nem érdemes vele foglalkozni. Nem ez teszi buzgóbbá a lelki életünket, hanem a szentségek meg a Szentírás.

Nagyon javaslom, hogy továbbra is tartsa a kapcsolatot a jelenlegi gyülekezetével, az egyes emberekkel. Ugyanakkor érdemes megszólítania egy görögkatolikus atyát. A személyes út mindig sokkal könnyebb, mint könyvekből szerezni ismereteket. Krisztus is személyesen szeret, a hit is személyes elköteleződés. Így természetes útja a hit elmélyítésének a személyes kapcsolat. Ha Ön Debrecenben él, ebben a városban számos görögkatolikus atyát megtalálhat. Bármelyiket megszólíthatja, és szívesen a segítségére lesz.

Szabad, de fölösleges. Inkább az élőkért imádkozzék, ők jobban rászorulnak.

Kedves Piroska! Első tanácsom, hogy ne féljen. Nincs rá oka. Ami Önnek a félelmet súgja, az a hang nem Istentől jön. Csodálatos világot kaptunk, amelyben még a fegyerropogás közepette is biztonságban vagyunk, hiszen Isten tenyerén tart mindnyájunkat, egyetlen hajunk szála sem görbül meg Isten szerető figyelme nélkül. Úgyhogy semmi baj nem érhet minket. Még saját magunktól sem kell félnünk. Akkor sem, ha visszaeső bűnösök vagyunk. Persze, ne bánjunk könnyedén a bűnnel, de azért mélyen tudnunk kell, hogy Isten mindig visszafogad. Ez ne a kicsapongásra, hanem sokkal inkább a mély hálára és Isten melletti elköteleződésre késztessen minket. Hogyan tud Istennek tetsző életet élni? Határozza el és kérje hozzá Isten segítségét. Ha hisz benne, sikerülni fog. Apró tanácsom még kiegészítésül, hogy a kicsi bűnökre nagyon figyeljen oda, azokat se engedje be. Ugyanis azon az úton kezdődik a csúszás, amikor néhány aprónak tűnő kísértésnek enged. Mindig akkor kiáltson nagyot az Úrhoz, hogy ne hagyja, hogy elengedje a kezét. Ha pedig netán mégis elcsúszott és csúszik, csúszik lefelé, nincs kapaszkodó, nincs megállás, akkor is az Istenhez kiáltás nyújt menedéket. Ezért érdemes rendszeresen olvasni a zsoltárokat, mert azok folyamatos kiáltásokat kínálnak. Olyan életállapothoz segítenek, amelyben teljesen természetes és lélegzetvételszerű egyszerűséggel rögzül az Istennel való állandó párbeszéd. Ezek tanácsok, de legfőként azt javaslom, kérje Istentől: Uram, tarts meg engem szeretetedben!

A tudásvágy nyilvánvalóan Isten ajándéka. Ez emberi mivoltunk egyik fontos eleme. Akkor fordulhat szembe Isten akaratával, következésképp velünk is, ha elszakítjuk, eltávolítjuk tőle, ha kicsinyes módon a magunk alantas élvezeteinek szolgálatába állítjuk. Van, amit érdemes tudni, amiért érdemes törekedni, s van, amiért nem. Nyilván minél magasabb rendű tudásra törekszünk, annál jobb. Elsősorban Istenről szeretnénk megtudni minél többet. Aztán a világról, mely minden atomjában őróla beszél. Azután önmagunkról és az emberről általában. Itt már egyre lejjebb kerül az érték és elkezd közelíteni a hitványságokhoz. Sok olyan dologra is irányulhat a kiváncsiságunk, amelyek teljesen haszontalan dolgok. Pl. ha az emberre irányul a tudásvágyam, ez teljesen rendben van, de ha az egyes ember életének a részleteire, akkor már eltértem az igaz értékekre törekvéstől. Ha meg akarok ismerni egy életet, ez akkor helyes, ha tanulni akarok belőle. Ilyenkor valóljában nem az adott ember életének a részletei érdekelnek, hanem az a tanulság, ami beépülhet az életembe. Amikor csip-csup részletek után kiváncsiskodom, az nyilván nem az életem épülését szolgálja. Így foglalhatom tehát össze: ami épülésünket szolgálja, az jó kíváncsiság, ami nem, az rossz. S a lelkiismeretünk eléggé hamar jelez, hogy mit eredményez egy-egy kutakodás. Alapvetően a lelkiismeretünk tud eligazítani abban, hogy mi a helyes tudásszomj és mi az értéktelen szecska, amely csak ködösíti a tudást, nem pedig gazdagítja.

Sohase a büntetés felől próbáljuk megérteni Isten akaratát. Akkor az eleve kudarcra van ítélve. A böjt arra jó, hogy Istenre irányítsa a figyelmünket. Érdemes minél odaadóbb böjtöt vállalni, hiszen annál jobban fölkészítjük magunkat Isten befogadására. Ugyanakkor saját élethelyzetünknek megfelelő böjtöt kell választanunk. Ha Önnek a felesége készíti a 3 napra való eledelt, akkor valóban nem fogja tudni könnyen megoldani a böjtös étkezést. Hacsaknem eleve megkéri a feleségét, hogy böjtös ételt készítsen. De ha ez valami miatt nem lehetséges, akkor más módon fejezze ki Jézus iránti szeretetét! Ennek jó megoldása lehet az édesség, a cigaretta vagy más nem igazán életfontosságú fogyasztásról való lemondás. Ami fontos, hogy amikor lemond valamiről is, azt mindig Jézushoz kösse, mindig legyen ott a gondolatában, hogy ezt őérte teszi, neki ajánlja föl! A böjt mindig legyen imádság is, amely Istenhöz köti.

Nem láttam, mivel nem nézek filmeket. De azok, akiknek adok a véleményére, mind dicsérték.

Úgy tudom, Budapesten a Molnár utcai bolt délután fél 2 és fél 6 között van nyitva. Szombat vasárnap azonban zárva tart. Itt minden görögkatolikusok által kiadott könyvet meg lehet találni vagy rendelni.

Amikor úgy érezzük, hogy Isten nem igazságos, akkor nyilván nem a Jóistennel van baj, hanem a saját igazságérzetünkkel. Hiszen az igazság maga Isten. Jézus ezt mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet" (Jn 14,6). De azért nem akarom ennyivel rövidre zárni a kérdést. Kicsit túlfeszítve akár azt is mondhatnánk, Isten miért csak a szerzeteseknek ad szerzetesi hivatást, és miért nem világi embereknek is. Ez azért fából vaskarika, mert nem a szerzetesekből lesznek a szerzetesek, hanem az Istenre érzékenyen figyelő, neki bátor válaszokat adó világiakból. A szerzetesek nem jobb emberek, mint a világiak, mégis azt mondható, hogy ők jobban figyelnek Istenre. Ugyanakkor nyilván nem zárt ez a képlet. Azt épp nem mondanám, hogy sok világi "zsebre vágna" sok egyházi személyt, de az igaz, hogy az életszentség nem a fölszenteltség határánál húzódik. Önnek igaza van, sok olyan világban élő ember van, aki sokkal mélyebb lelkületű, mint egyes papok vagy szerzetesek. De ennek megfelelően vannak világi emberek is, akik kinyilatkoztatásokban részesülnek. De tény, hogy kevesebben. Mert aki érzékenyebben figyel Istenre, közülök - épp emiatt - sokan már el is köteleződtek neki.

A szó szoros értelmében igen. Hiszen együttlétük alatt szexuális örömöket keresnek és kínálnak egymásnak. Nyilván nem azonos a szexuális aktussal, amely ennél jóval súlyosabb bűn. De nem áltathatja magát azzal, hogy ez kisebb bűn. Különösen, ha Jézus szavára figyelünk, aki azt tanította: "Mindaz, aki bűnös kívánsággal asszonyra néz, szívében már paráználkodott vele" (Mt 5,28). Nála a határ már a bűnös kívánság beengedésénél van. Nem egyszerűen nem szabad, hanem nem okos, nem következmények nélküli ezt a határt tologatni. Egy házasságtörés sem ott kezdődik, hogy valaki idegen személyt visz az ágyába. Ha enged az első hűtlen pillantásnak, azzal már megcsalta a házastársát. Az efféléktől érdemes magunkat eleve távol tartanunk.

Megértem ezt a rossz érzését. Ha rajtam múlna, én sem támogatnám, hogy abban a kápolnában legyen a beszélgetés. Esetleg ezt meg is említheti az atyának, de azt javaslom, ha már beszéltek, nyomban fogadja is el a döntését. Az biztos, hogy az Úr Jézus nem "haragszik meg" emiatt. Nyilván nekünk van arra szükségünk, hogy a szent helyeket megfelelő tisztelettel kezeljük. Ha nem így teszünk, ez hosszabb távon lehet romboló, mert elvész vagy legalábbis elhalványul bennünk az az érzék, amely hozzásegít ehhöz a tisztelethöz. Ha az Eucharisztia előtt mindig mélyen meghajlunk, földre borulunk - mint szokás a bizánci rítusban - az segít ebben a szent félelemben, ennek a gesztusnak hanyag kezelése viszont az ellenkezőjét váltja ki.

Ezzel a kicsit szerencsétlen elszólásával nem káromolta Istent. Nem volt ez más, mint egyszerűen egy rossz szokásnak a megjelenése. Nyilván egyáltalán nem súlyos bűn, de érdemes arra törekedni, hogy elkerüljük az ilyen szóhasználatot. Hiszen, igen, az ilyenekre is vonatkozik a második parancs, amely azt mondja: Isten nevét hiába ne vedd. Ilyenkor hiába, azaz fölöslegesen mondjuk ki Isten nevét. Ezt jobb kerülni. Hozzáteszem, vannak olyan indulatmegnyilvánulások, amikor nem helytelen, ha Isten nevét kiejtjük. Például egy nagy szomorúság esetén annyit mondunk: Én Istenem! Ez arra is utalhat, hogy az ember gyakran gondol Istenre. Tehát nem száműzni kell Isten nevének emlegetését a hétköznapi beszédünkből, hanem megfelelő bölcsességgel és a legnagyobb tisztelettel kell kezelni azt.

Ezt mi nem tudjuk fölfogni. Régen tettek olyan kijelentést, hogy Isten és a szentek boldogságát még növeli is, ha látják az igazságos büntetésben részesült lelkeket az örök kárhozatban. Ilyeneket nem érdemes mondani, mert fölfordul az ember gyomra. Egyszerűen nem fogjuk föl, hogyan lehetséges ez. Ennek oka pedig az, hogy nekünk csak véges fogalmaink vannak, így a végtelen dolgokat nem bírja befogadni az elménk. A boldogság végtelen, a kárhozat végtelen, de nem időfogalmakkal kifejezve. Mi meg csak az idő korlátai között tudunk létezni és gondolkodni. Minden bizonnyal odaát ezt majd megértjük. Én azt hiszem, nincs más magyarázat, nincs jobb felelet a kérdésére mint ez: nem tudjuk.

Nagyon helyes, ha erről értesítik az illetékes megyésfőpásztort. Nyomatékosítja az értesítést, ha ezt többen teszik. Akár úgy, hogy többen aláírják a levelet, vagy többen keresik föl személyesen a főpásztort. (Az aláírás nélküli levelet nem szokás figyelembe venni, bármilyen súlyos dolgot is kívánnak abban föltárni.)

Nem kell a túlvilágra küldeni, de eltávolodni tőle mindenképpen. Önöknek saját, független életük kell, hogy legyen. A gyermeknek le kell válnia a szüleiről és önálló életet kell élniök. Ha ez nem megy a fizikai közelséggel - régen, ez nagyon jól tudott működni, s persze, egyes helyeken ma is - akkor egymástól távolra kell költözni. Másképpen egyáltalán nem oldható meg,hogy a hatása alól kikerüljenek. Ez nem szeretetlenség, hanem józan döntés az egészséges élet érdekében. Önnek is el kell engednie azt a vágyát, hogy nagymamaként legyen jelen a gyermekei életében. Ez szomorú, de föl kell mérni a lehetőségeket, és le kell vonni a következtetéseket, s ahhoz igazodni. Ha nevelt gyermekei vannak, akkor a gyermekvédelmi intézményt is értesíteni kell, hogy ezek a gyermekek veszélyeztetett helyzetben vannak. Ugyanakkor nagyon-nagyon fontos, hogy tudjon az édesanyjáért imádkozni. Ez neki is fontos, Önnek is.