Tisztelt Lelkiatya!
A 2001-es népszámláláson 268 935-en vallottuk magunkat görögkatolikusnak. 21 évvel később, tehát picit több, mint 2 évtizeddel később, a 2022-es népszámláláson pedig már csak 165 135-en voltunk. Ez azt jelenti, hogy a népszámlálási adatok szerint kicsit több, mint két évtized alatt kicsit több, mint 100 ezer (!) görögkatolikussal lettünk kevesebben. Több kérdésem is lenne ezzel kapcsolatban. Egyrészt mit gondol erről az egész csökkenésről? Mi lehet az oka? Másrészt mi magunk mit ronthattunk el, hogy ennyi idő alatt ekkorra csökkenés ment végbe? (Elvégre el kell ismernünk, valamekkora felelősségünk mi magunknak is van, így szerintem ezt a folyamatot nem lehet teljes mértékben a napjainkban természetesnek vett "elvallástalanodás"-nak tulajdonítani.) Harmadrészt pedig mit tanácsolna az egész görögkatolikus egyházunknak, mit csinálhatnánk jobban? Mit csinálhatnának jobban a papok, az egyházi személyek, vagy akár maguk a hívők is?
Azért is merészkedtem ebbe a témába belekérdezni, mert aggasztóak ezek a számok, és szükségesnek látom, hogy beszéljük erről, mert ilyen tekintetben nem haladunk szerintem jó irányba.
Az egyházi vezetők nyilván nagyon sokat töprengenek ezen. Ez jelentős mértékben témája volt a 2021-es metropóliai gyűlésnek is. A csökkenés legfőbb okát a világ elvallástalanádásában látom. Bár arra utalt, hogy nem szabad ennek tulajdonítani. Annyival finomítom, hogy ez a jelenség nem tőlünk független, hanem minket is besodor, magával ránt, lefelé húz. Tehát megoldásnak ennek ellensúlyozását látom. Nekünk, papoknak, híveknek a saját életünkben kell megállj parancsolnunk ennek a jelenségnek. A világban nem tudjuk ezt megállítani, de az életünkben igen. Ha hagyjuk, hogy a gyermekünk vasárnapi Szent Liturgia helyett balett órára, edzésre, meccsre menjen, akkor egyáltalán ne csodákozzunk azon, hgoy nem sikerült átadnunk nekik azt a mély hitet, amit mi szüleinktől, nagyszüleinktől kaptunk, akik még bátran megkövetelték tőlünk, hogy vasárnap nem múlhat el Szent Liturgia nélkül.
Kedves Lelkiatya!
22 éves vagyok, már férjnél vagyok és az első gyermekemet várom.
Sajnos édesapám 5 évvel ezelőtt meghalt, azóta édesanyámmal hullámzó a kapcsolatom.
Sokszor tapasztaltam nála, hogy a pohár után nyúl. Mikor ezt szóvá tettem, azt mondta a férjem hangolja ellene, pedig ez nem volt igaz. Ebben az időben elfordultam a Jóistentől, haragudtam mindenre és mindenkire.
Nemsokára ez a viszony rendeződött, visszataláltam az Úrhoz is, de mióta babát várok, azóta megint szokásoknak az alkalmak, amikor anyukám italozik. Van egy 18 éves öcsém, idén érettségizik. Aggódom érte, hiszen volt már arra is példa, hogy anyukám ittasan akarta elvinni a buszhoz autóval.
Hiába beszéltem szépen anyukámmal, hiába veszekedtem egyszerűen semmi nem használ. Féltem a saját gyermekemet is, hiszen a várandósságom alatt rengeteget sírtam őmiatta. A férjem mellettem áll maximálisan, viszont ő is tanácstalan ebben a helyzetben, és én sem tudom már mitévő legyek.
Ebben az élethelyzetben a legnagyobb kincs, hogy a férje megértően ott áll Ön mellett. Ezt nem lehet eléggé értékelni, kellőképpen hálát adni érte. Azért, persze, csak tegye meg! Minden bizonnyal függő lett az édesanyja, s ez nagyon nagy baj. Aki valamilyen szenvedélyfüggő betegségben szenved, azon szinte lehetetlen segíteni. Nem használ szép szó, erőszak, magyarázat, rábeszélés. Csakis akkor van ebből kilépés, ha az illető maga rájön arra, hogy függővé vált. Persze, könnyű volna ezt megmondani neki, de éppen a függőség betegségének része, hogy ezt nem hallja meg, nem jut el a tudatáig. Mindenesetre ez az első vagy nulladik lépés. Jelen helyzetben ezen dolgozzanak
Fontos, hogy a testvérével is - hasonlóan a férjével való kapcsolathoz - nyíltan beszéljék meg ennek az élethelyzetnek nehézségét, lehetséges megoldásait. De mondom, az első dolog, fölnyitni édesanyjuk szemét erre a nagy bajra. Attól kezdve már van mód a gyógyulásra. Hála Istennek több egyházi és nem egyházi intézmény van, ahol hatékonyan tudnak segíteni a függőség betegségén. Persze, nem könnyű az sem, nem olyan, mint egy kórházi kezelés, ahonnan nagy valószínűséggel gyógyultan távozik az ember. De idáig el kell jutni, az ekkor jelentkező nehézségekkel elegendő majd akkor foglalkozni.
Még egy tanácsom van. S ebben főként az öccsét erősítse meg, de nyilván saját magát is. Minél inkább függetlenedjenek ettől a helyzettől, sőt, az édesanyjuktól is. Ez látszólag szeretetlen magatartás, de hosszú távon ez vihet előre. Ha az Önök gondolatai is állandóan azon járnak, hogy ez mennyire rossz helyzet, ezen hogyan lehet javítani, változtatni, akkor az Önök gondolatait is behálózza édesanyjuk alkoholfüggősége. Önök is függővé válnak. Ez nagyon ismert jelenség az alkoholisták családtagjai körében. Gondolják át, beszélje meg a férjével, a testvérével, hogy milyen megoldási módszert dolgoznak ki, és azt kövessék. Függetlenül attól, hogy mennyire sikeres. Tehát, ha újra alkohol befolyása alá kerül az édesanyjuk, ezen nem csodálkozni kell, keseregni, rémüldözni, hanem, mint természetes jelenséget kell kezelni. Voltaképpen az is, mert egy beteg ember viselkedését látják. Nem csodákozunk azon, ha egy féllábú ember biceg. Ez a betegség eredménye. Persze, a gyógyulást keresni kell, amikor arra idő, mód nyílik. De ne engedje, hogy a belső világát, a családi életét ez a rossz helyzet tönkre tegye. Hosszú távon az édesanyjának is úgy tud segíteni, ha Ön megmarad higgadtnak, józannak, Istenben bízónak.
Kedves Lelkiatya!
Miért van az, hogy Jézus Urunk azt mondja, vannak, akik hallanak, de nem értenek? Tehát miért akarta úgy, hogy bár nagy nyilvánosság előtt szólt, de szavai mégis nem mindenkihez szóltak, hanem rejtve maradtak a hallgatóság egy része számára. Bizonyosan, ha akarta volna megnyitja mindegyikük szemét a látásra és dülét a hallásra, de ezt nem tette meg. Miért? Ez összefügghet azzal is, hogy nem mindenkihez jött, hanem csak akiket az Atya rá bízott? Kihez szól ma Jézus? Ki mondhatja, hogy érti Őt?
Köszönve: Piroska
Kedves Piroska! Ez, bizony, nehéz kérdés. Jézus rejtőzködési szándéka sokszor előttem is rejtély. Talán Szent Márk evangéliumában a legerősebb ez, amelyben Jézus sokáig arra figyelmezteti tanítványait, hallgatóit, hogy ne beszéljenek róla és a csodáiról. Talán azért, mert azzal számolhatott, hogy nem szabad idő előtt fölhergelnie az ellenségeit, akik a vesztére törnek. A példabeszédek rejtélyes volta azonban másra vezethető vissza. Mi leginkább arra gondolnák, hogy azért beszél példabeszédekben, hogy érthetőbbé tegye a tanítását. S ez jogos is, valóban a képek, hasonlatok, példázatok mind segítik szavainak jobb megértését. Ugyanakkor ő maga fejti ki az említett helyen, idézve Izaiás prófétát, hogy azért beszél példabeszédekben, hogy "nézvén nézzenek és ne lássanak, hallván halljanak és ne értsenek; nehogy megtérjenek és bűneik bocsánatot nyerjenek.” (Mt 13,13-15; Jn 12,40; Iz 6,9-10) Ezzel találkozunk a Jelenések könyvének egy még erősebb kifejezésében, amely szintén ószövetségi szöveget idéz: "Ha valakire fogság vár, fogságra jut; ha valakinek kard által kell meghalnia, kard által hal meg." (Jel 13,7; Jer 15,2) Föltételezem, hogy a korai protestáns igemagyarázók ezekből és ezekhez hasonló szentírási szakaszokból olvashatták ki az eleve elrendelés tanát, vagyis, hogy már úgyis el van döntve, hogy ki kerül a mennybe, ki a pokolba, ezen az ember változtatni nem tud. Érezzük, hogy ez roppant szélsőséges álláspont, azt hiszem, a protestáns teológusok sem vallják már ezt így. Mégis valamiképp érzékelteti Isten mindenhatóságát. Vagyis annak beteljesülését, aminek be kell következnie. De az ember felől közelítve azt a tanítást is magába foglalja, hogy az embernek számolnia kell tettei következményeivel. Nem babra megy a játék. Isten irgalmát el is lehet játszani.
Egyébként, hogy miért nem nyitotta meg szándékosan az Úr a hallgatók fülét, szívét, arra a magyarázat egyértelműen a szabad akarat törvénye. Isten senkit nem kényszerít arra, hogy befogadja őt. Fölkínálja a szeretetét és az emberen múlik, hogy befogadja-e vagy sem. Ez meg látszólag ellentmond az előzőeknek, amelyben azt láttuk, hogy minden Istenen múlik. A kettő összeegyeztethetőségén évszázadokon keresztül vitáztak a teológusok. Az lehet a megoldás, hogy minden az emberen múlik és minden az Istenen. Ez az emberi logika szerint önellentmondás, de az isteni logika más.Úgyhogy, kedves Piroska, a kérdésére nem tudtam választ adni. Olykor ezt is be kell látni.
Kedves Lelkiatya!
Ez valós lehet?
https://metropolita.hu/2025/02/misztikus-foto-illesrol-krisztusrol-es-mihaly-arkangyalrol-a-harag-kelyheivel/
Nem. Én semmi valós alapját, még annak lehetőségét sem látom. A szerzetesek sok mindent mélyebben látnak, mint mi, a világban élő emberek, de ez nem jelenti azt, hogy amit egy szerzetes mond, abban ő tévedhetetlen lenne. Én erős kétségekkel fogadom azt az állítást, hogy a fényképről maga Sárkányölő Nagy Szent György adott volna eligazítást.
Tisztelt Lelkiatya !
Hatásos ha valamit megatkoztak?
Nem. Tárgyakra egyáltalán nincs hatása. Emberekre is csak a saját lelkükön keresztül. Ezalatt azt értem, hogy ha valaki fél az átoktól, akkor annak a félelme van rá rossz hatással. Ha hisz benne, azaz megnyitja lelkét a gonosz hatalmának, akkor igen, akkor ezen a félelmen keresztül engedte be a gonosz hatalmát. De önmagában az átoknak nincs ereje, nincs foganatja. Azt érdemes tenni, hogy ha valakiről tudjuk, hogy átkot mondott, hogy imádkozunk érte. Ezzel fityiszt mutatunk az ördögnek, aki ezt a gonoszságot a háttérben készteti, és jót is teszünk azzal, aki átokkal mesterkedik, nagyon rászorul Isten segítségére.
Kedves Lelkiatya!
Segíteni szeretnék annak a fiatalembernek én is, aki most készül az életgyónására. Felnőtt megtérő vagyok én is, annak idején, 11 éve, egy nagyon jó könyvből készültem fel az életgyónásomra. A könyv címe: Meghívás az életre (Lelkiismeret vizsgálat felnőtteknek). Szerzői: Katona István -Kunszabó Zoltán. Római katolikus vagyok én is, a könyvet szerintem még most is lehet kapni a római katolikus könyvesboltokban.
Köszönjük szépen.
Dicsértessék Jézus Krisztus! Üdvözlöm atyám!Többször is tettem már fel önnek kérdéseket,amikre kaptam is választ. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani.
29 éves felnőtt férfi vagyok, római katolikus. Úgy alakult,hogy 2 éve felnőttként találtam meg az Urat. Húsvétkor lesz az első áldozásom,rá 2 hétre pedig bérmálkozni is fogok. Első aldozas előtt gyónnom kell,ami jövő hét vasárnap fog megtörténni. Tudna nekem lelkitükröt ajánlani? Van az interneten rengeteg de egyiksem igazán első aldozoknak szól. Mivel ez lesz az első nem igazan tudom még,hogy kell csinálni. Mivel én felnőttkorban találtam meg a hitem,így szinte az egész eddigi életem meg kell gyónnom. Tud valami tanácsot adni így első alkalomra? Előre is köszönöm.
Papp Miklós atya által összeállított lelkitükröt tudom javasolni. Itt megtalálja a világhálón: https://drpappmiklos.hu/lelkitukor-felnotteknek/
Kedves Lelkiatya! Sajnos nagy hibát követtem el és már bánom, de nem tudom igazából helyrehozni. Fogszabályzót hordtam éveken keresztül. Egy ideig, pár évig, bár nem is volt egyértelmű, hogy meddig utána éjszakait kellett volna hordanom. Egy darabig hordtam, de egy idő után nem. El is felejtettem, nagyon feledékeny vagyok mindennel kapcsolatban és az is igaz, hogy reméltem, hogy nem lesz kára ennek. Néha-néha hordtam, de nem annyit amennyit kellett volna és egy idő után teljesen kiment a fejemből. Mire észrevettem, már a fogaim elmozdultak, illetve sokáig észre sem vettem. Az is igaz, hogy közben sokszor voltam beteg én is és édesanyám is és már gyermekkorom óta a betegségek vannak mindig, édesapámnak is súlyos betegsége volt, a nagymamámat is sokszor kellett műteni és úgy éreztem, belefáradtam minden betegséggel, testi egészséggel kapcsolatos nehézségbe. Ráadásul lyukas fogam is van. Mostanában gyűjtöttem össze a lelki erőm, hogy elmenjek fogorvoshoz. Igaz is, hogy nem fájt eddig, nem éreztem semmit belőle. Meg eddig kellett is mindig más orvoshoz mennem. Mióta ez az év megkezdődött, nagyon sokat kell(ett) járnom orvosokhoz, eleve a karácsony is úgy telt, hogy megbetegedtem és beteg voltam három hétig és így még az ünnep sem úgy telt, ahogy szerettem volna. Utána persze, mivel nem volt egyértelmű az ok, mennem kellett a háziorvosomhoz, vérvételre, van autoimmun betegségem is, amiatt is kellett mennem ellenőrzésre, mennem kellett egy másik szakorvoshoz is légúti betegségeim miatt (melyek állandóak), közben egy másik orvoshoz is más állandó betegségem miatt, közben a háziorvos gyanakodott egy betegségre és hogy megtudjuk van-e nekem, elküldött egy sokadik orvoshoz és még ezeken kívül is 2 vagy 3 orvoshoz mennem kell, olyan vizsgálatra is ami elég ijesztő nekem és még nem voltam olyanonon. Szégyellem magam Jézus előtt, apostolok előtt, orvosok előtt, Ön előtt, mindenki előtt, hogy lelkileg gyenge vagyok és megviselnek ezek a dolgok és hogy a fogszabályozásom is magam hibája miatt ment kárba. Tegnap már olyan szomorú voltam, hogy teljesen menthetetlennek éreztem magam mint Júdás, aki elrontott egy dolgot és onnantól kezdve vége mindennek. Két oka van a szomorúságomnak. Az egyik az alaphelyzet, a sok betegség, sok aggodalom. Édesanyámnál is nemrég diagnosztizáltak egy most még remélhetőleg nem súlyosbodó, de különben súlyos betegséget. A másik, hogy saját magamat hibáztathatom, például a fogszabályzásom elrontásáért. Van egy harmadik ok is, hogy lelkileg nem vagyok olyan erős. Mostanában jutok el oda, hogy jobban bele tudok törődni dolgokba és elviselem. Érthető ha a korábbi fogorvosomhoz szégyellek visszamenni ezek után és inkább egy újhoz mennék? Már régen voltam ott és szégyelleném is magam. Még egy új előtt is, a korábbi előtt meg főleg. A fogtömésre úgyis odamennék ahova leghamarabb lehet és anyukám ismer is egy rendelőt, ahol több orvos dolgozik, ő már volt ott és neki jók a tapasztalatai. Hogy a fogaimmal mit lehet kezdeni, azt nem tudom, de sajnos már nem tudom nem megtenni amit megtettem és megtenni amit nem tettem. Már tegnap az egész helyzetem meg sok szomorúságom miatt olyan gondolataim voltak, hogy attól féltem, halálos bűnbe estem. Olyanokat gondoltam, hogy jobb lenne ha nem lennék és nem értettem, Isten miért teremtett meg engem ha egyszer mindent elrontok, annyit hibázok, lelkileg olyan gyenge vagyok és nagyon nehezen fejlődök. Szégyellem magam még Ön előtt is, de hálásan köszönöm ha válaszol.
Soraiból azt olvasom ki, hogy igen eltúlozza ezeket a dolgokat. Hogy betegségek gyötrik, ez nem vidám dolog, belátom, dehát, ilyen az életünk, mikor több, mikor kevesebb betegség üti föl a fejét. Általában nem okos más életsorsokra nézni, de vannak olyan igazán súlyos betegségek, amelyek sok szövődménnyel, mellékhatással járnak, hogy ahhoz képest az Ön által fölsorolt dolgok, események csekélységeknek bizonyulnak. Persze, mindenki a maga életét éli, s saját terheit hordozza, néha azért mégis érdemes kitekinteni, és észrevenni nem csak a nálunk szerencsésebbeket.
Legfontosabb tanácsom: fogadja el önmagát, a sorsát úgy hogyan van. Vagy legalábbis ezen dolgozzék, ebben az irányban törekedjék fejlődni. Én az Ön helyében biztosan a korábbi fogorvoshoz mennék vissza. A tetteinkért vállalni kell a következményeket, nem lehetséges azok elől elbújni. Szépen el kell neki mondani, hogy mi s hogyan történt. Igazából nagyon is meg lehet érteni az Ön helyzetét, nincs ebben semmi félelmetes. Így alakult. Persze, van benne saját felelőssége, de mégsem jelentékeny dologról van szó. Ne kövessen el új hibát a szembesülés előli meneküléssel! Ha visszamenne ahhoz az orvoshoz, ezzel sokat segíthetne Önmagán, hogy le tudja győzni a kicsinyhitűségét. Abban higgyen, hogy az Úrnak Önnel is van szándéka, Önnek is kigondolt egy szép életutat. Azokkal a tulajdonságokkal és hiányokkal, amelyeken önmagában lát. Ezt kell megtalálnia, ezen dolgozzék!
Lehetséges e a lelki áldozás, mikor az Oltáriszentséget nem tudjuk magunkhoz venni testileg? Teljes-e?
Milyen ima kapcsolódik hozzá?
Nem tudom, ebben nem vagyok járatos. A Keleti Egyházban ilyen nincsen. Vagy részesülünk fizikailag is az Eucharisztiában vagy nem - köztes út nincsen.
Tisztelt Lelkiatya! Nekem a horoszkópokkal kapcsolatban lenne egy olyan kérdésem, hogy miért működhetnek? Egy kis történet az egészhez kapcsolódva: Sosem hittem benne és nem is különösen érdekelt az egész viszont van egy jó barátom, akinek egy ismerőse foglalkozik ezzel és sajnos más komolyabb dolgokkal is, és kíváncsivá tett úgyhogy elküldtem neki a születési dátumom és a teljes énemet körül tudta utána írni ez a személy persze voltak benne hibák és nem gyözőtt meg semmiről viszont voltak dolgok amiket eltalált és az érdekelne, hogy ez hogyan lehetséges mert a szimpla véletlennél ezek részletesebbek voltak. Ez az adott illető is úgy gondolja egyébként, hogy a napi horoszkópok tényleg csak véletlen kijelentések viszont mivel foglalkozik más dolgokkal is, ilyen szin látás, kártyák meg ilyenek nem ismerem ezeket nagyon. A történettől eltérve érdekelne, hogy ezeknek a dolgoknak, miért lehet bármilyen valóság alapja és miért találhatnak el dolgokat? Mert itt ezek többek a tiszta véletlennél. Továbbá tudom, hogyan ezek nem tesznek jót és ezért nem is foglalkoztam velük inkább itt szerettem volna megkérdezni. Szeretném még kérni a lelkiatyát, hogy imádkozzon az ismerősömért mert ezektől függetlenül elég nehéz az élete és szerintem, ezekben a dolgokban talált egy kis megnyugovást.
Én azt javaslom Önnek, hogy ne játsszék a tűzzel. A horoszkópok - Ön, s ha jól értem az említett ismerőse szerint is - butaságok. Ha a születési dátumból ki lehetne következtetni személyiségi karaktereket, netán sorsokat, akkor az ugyanazon napon születettek mind egyformák vagy legalábbis igen hasonlóak és hasonló sorsúak volnának. Ezt, persze, nem könnyű ellenőrizni, s így cáfolni sem, mégis ellenkezik a józan ésszel, hogy a sorsunk és a személyiségünk ilyen véletlenszerű eseménynek volna a függvénye. Ha kihagynánk a számításaink, a világfelfogásunkból Isten létét és szeretetét, akkor lehetne ilyen fátum szerű összefüggésekre gondolni. Dehát ne csak filozófiai, de személyes lelki értelemben sem szabad kihagyni Istent a számításunkból.
Az illető, ha sok baj éri, ha nehéz az élete, akkor nagyon sürgősen hagyjon föl ezekkel az értelmetlen praktikákkal. Mert miközben teljesen hatástalanok, ugyanakkor egyáltalán nem veszélytelenek, az embert könnyen behálózhatják, először csupán kicsiny, később egyre erőszakosabb mértékben. Hogy véletlenül bejön egy-két dolog, ennek semmi jelentősége nincsen. Ez se vezesse félre!
Dícsértessék a Jézus Krisztus! Kedves atya! Szeretném megkérdezni,hogy mit gondol a Konklávé című filmről. Köszönöm a válaszát.Máté.
Nem láttam, mégis van róla halvány véleményem. Állítólag filmésztétai, (filmipari?) szempontból jól össze van állítva. Azonban ez számomra csak még visszataszítóbbá teszi. Ugyanis, ha a részletek szakmailag jól ki vannak dolgozva, ez azt eredményezi, hogy az emberek szívesen nézik. Mivel azonban a mondanivalója nyilvánvalóan egyházellenes, a csattanója pedig teljesen életszerűtlen és abszurd, ezért nem tudok valódi jó szándékot föltételezni a film készítői részéről.
Dícsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Atya Ön szerint vannak igazán jó,hiteles Hollywoodi Katolikus filmek,sorozatok? Tudna ajánlani párat.köszönöm.Máté.
Az itt felsorolt filmek nem kifejezetten katolikusak és nem is mindegyik hollywood-i.
Ezeket a filmeket értékesnek találom, mély keresztény mondanivalóval. Jó szívvel ajánlható annak ellenére, hogy a katolikus dogmatika kézikönyv némelyütt ki tudná kezdeni.
Chosen - A Kiválasztottak - sorozat (Ezt nagyon tudom ajánlani)
Viskó - (Azonos című regény alapján készült amerikai film)
Fegyvertelen Katona (Amerikai film.)
Ha Isten úgy akarja - Olasz film
Dícsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Lelkiatya! Júdással kapcsolatban szeretnék kérdezni. Ugye sokan mondják hogy ő biztosan a pokolban van. De megbánta amit tett és tudom hogy önygilkos lett de előtte már nagyon megbánta az árulást,és kétségbe eséséből öngyilkos lett. Megbánta amit tett. Júdásnak megbocsájtott Jézus? és Júdás valóban a pokolban lenne? Hiszen Apostol volt. köszönöm a választ!
Az Egyház nem állítja, hogy Judás egészen biztosan a pokolra jutott volna. Senkiről sem mond ilyet. Csak azokról van biztos tudásunk, akik a mennyben vannak. Ők a szentek. Az biztos, hogy Júdás megbánta a tettét, hiszen benne is van a Szentírásban (Mt 27,3). Vissza is vitte a pénzt, csak nem fogadták el tőle. Hogy mi játszódhatott le szegénynek a lelkében, azt csak sejteni tudjuk. Az a tette, hogy a pénzt beszórta a templomba, már a kétségbeesett zaklatottságára utal. Ami ezután következett, az lett a végzete. Nem merte hinni, hogy Isten megbocsát neki. Ez vezette az öngyilkosságba. Egyik vétkét a másikkal próbálta kioltani, nem pedig az irgalmas Istentől kérte. Ha az öngyilkossági kísérlete esetleg nem sikerül, életben marad, és utána bocsánatot kér a föltámadt Jézustól, egészen bizonyos, hogy neki is megbocsátott volna, mint Péternek. De a gyilkosság már ebben megakadályozta. Ezért végzetesen súlyos bűn az öngyilkosság, mert onnan már nincs visszaút. Persze, a mai természettudományos ismereteink azt mondják, hogy az ember a halála pillanatában még nagyon sok mindenre gondolhat. Ha ott, agóniájában egyetlen sóhajtással akár, de bocsánatot kér Istentől, biztosra veszem, hogy a Mindenhatónak ennyi is elég, és magához emelje őt. Ezért nem tudhatjuk, hogy mi lett Júdás sorsa a túlvilágban. De azt nem feledhetjük el, hogy az öngyilkosság, ugyanúgy, mint a gyilkosság a legsúlyosabb bűnök egyike. Ha valakinek ez az élete utolsó tette, akkor valóban csak Isten tud neki irgalmazni - ha látja benne az utolsó pillanatban való megbánást. A kárhozatra azok kerülnek, akik még az utolsó pillanatban is szembefordulnak Istennel. Bármilyen megdöbbentő, rajtuk a Mindenható sem tud segíteni.
Tisztelt Lelkiatya!
Mi a véleménye az Egyházon belüli alkoholizmusról? Mennyire tartja ezt elfogadhatónak?
Bevallom, nehezen tudom értelmezni a kérdését. Ha pontosítani akarunk, akkor úgy lehet fogalmazni, mi a véleményem a keresztények alkoholizmusáról? Hiszen minden megkeresztelt ember Krisztus egyházának a tagja. A keresztények éppen úgy ki vannak téve az alkohol veszélyeinek, mint bárki más. Igaz, sokkal erősebb kapaszkodójuk is van a hitük által (a katolikusoknak és ortodoxoknak a szentségek által is), de fájdalommal látjuk, hogy azért sokan ezzel sem élnek. Tehát hívő ember is válhat függővé. Náluk éppen úgy működik ez a mechanizmus, mint a nem hívő embereknél. Azaz kicsi lépésekkel belecsúszik az ember, maga sem veszi észre, s ha már függő lett, onnan nagyon nehéz szabadulni. De azt látom, hogy ekkor is a hit nagy segítséget jelent.
Tehát semmiképp sem tartom elfogadhatónak, sőt elutasítónak kell lennünk vele szemben. Természetesen nem az ilyen bajban szenvedő emberrel kell elutasítónak lennünk, hanem ennek veszélyével, ennek kísértésével szemben.
Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Kedves Lelkiatya, a Nagybőjttel kapcsolatban
lenne kérésem, kérdésem. Nem csak a hús
tilalom a bőjt, segítsünk a rászorulók ön.
Találkoztam olyannal aki azt mondta, hogy
éhes. Mondtam neki, hogy megveszem
amit szeretne de ő azt mondta neki pénz
kell. Mondtam, hogy azt nem adok.
Ilyen esetben mi a helyes vagy kellett
volna pénzt adni neki?
Köszönöm megtisztelő válaszát. Üdv.: RM.
Szerintem jól tette, hogy pénz helyett ennivalót kínált föl. Ha visszautasította, akkor ez már az ő felelőssége, hogy nem élt a lehetőséggel. Vélhető, hogy ha valóban éhes lett volna, akkor elfogadta volna a fölajánlást. Én is ezt tettem volna az Ön helyében, s azt javaslom, máskor is így tegyen.
