Tisztelt Lelkiatya!
Mit gondol Ön a Waldorf pedagógiáról ész arra épülő ovodák és iskolákról?
Szabad/célszerű e katolikus családnak ilyenbe járatni a gyermeket. Az egyház tervez e ilyen pedagógiai elemekt alkalmazó intézményt létrehozni (kigyomlálva az esetleges tévedéseket).
Köszönettel!
Egészen bizonyosan sok jó eleme van, amelyet föl lehet használni az egyéni és csoportos oktatásban, nevelésben. Azonban hosszú távon sok hátránya is van. Ami azonban a legveszélyesebb, hogy a szép nevelési elvek mögött egy hamis ideológia is van, amely kifejezetten keresztényellenes. A waldorf iskola szellemi atyja az a Rudolf Steiner, aki a teozófia nevű szellemi irányzatnak is képviselője, egyik kiemelkedő alakja. Ma már a legtöbb iskolában fölhagytak a poroszos jellegű oktatással és fölváltotta azt a szeretet alapú nevelés. Természetesen főként a keresztény iskolákban, de más fenntartású oktatási intézményekben is. Nem kell e veszélyes szellemiséget képviselő Waldorf óvodába, iskolába vinni a gyermekeket azért, hogy egészséges lelkületű oktatásban részesüljenek.
Kedves Lelkiatya!
Ön szerint melyek egy jó pap legfontosabb erényei, amelyeknek mindenképpen rendelkeznie kell azoknak a fiatalembereknek, akik erre az útra lépnek?
Nem biztos, hogy össze lehet foglalni ezeket a tulajdonságokat. Ugyanis nagyon sokfélék vagyunk, és a tulajdonságok alapján nemigen lehet meghatározni, hogy ki a jó pap és ki nem. Az első és legfontosabb az isteni hívás, hogy legyen meggyőződve arról a pap, hogy őt Isten hívta, Isten küldi az emberekhöz. Ezt vizsgálják a szemináriumba való fölvételkor, és ezt az elhivatottságot kell gondozni és erősíteni a papképzés folyamán. A legeslegfontosabb a mély, személyes Isten-kapcsolat. Ezzel pedig párosul az elkötelezettség a segítőkészségre, főként a hit továbbadására. Más személyi tényezőt azért nem akarok mondani, mert Isten meghívása rácáfol minden emberi elképzelésre. Nem egyszer olyan személyek is kapnak isteni meghívást, akikre mi egyáltalán nem gondolnánk, eszünkbe nem jutna, hogy az illető az adott tulajdonságaival jó pap lehetne.
És még egy fontos, tapasztalatból fakadó igazság: Isten nem az arra alkalmasokat hívja, hanem a meghívottakat teszi alkalmassá a papi szolgálatra.
https://metropolita.hu/2025/05/tanitasok-a-katolikus-hazassagi-egyesulesrol/?fbclid=IwY2xjawKVpnRleHRuA2FlbQIxMQABHrq4VN0aJeoeYXyJPjdnv4JSQP-tap8YMHUAf5p1rVRM_jgJWOp5mz0URrJ7_aem_mJa64ki1Y3hmayJUgjp3LQ
Kedves Lelkiatya! Most hallom először, hogy az orális szex, házasságon belül is bűnnek számít. Felháborít, és szerintem erős túlzás, tévtanítás. Vagy valóban így van? Szépen kérem, hogy válaszoljon!
Bevezetésül leszögezem, hogy ennek az oldalnak megtévesztő a neve, ugyanis a mi metropóliánknak nincs semmilyen kapcsolata vele. Igen, valóban erős túlzás és téves tanítás némely része annak, ami itt a házasságon belüli szexuális kapcsolatról le van írva. Nem a módozatok és különböző formák hordozzák magukban a bűn lehetőségét, hanem az önzés és a szeretet nélküli érzékiség. Sokkal inkább az mondható, hogy a házas szexuális életben minden szabad, amivel egyik fél a másiknak örömet okoz. Szabad játszani, szabad ötletelni, csak mindig a másik tiszteletben tartásával. Alapvető igazság, hogy a szexuális életben ne az egyéni örömszerzés, hanem a másiknak való gyönyörkeltés legyen a cél.
Tisztelt Lelkuatya!
Dr. Zacher Gábor korábban azt nyilatkozta, hogy az alkohol is drog. Ön egyet tud ezzel érteni?
Bizonyos értelemben igen. A szakértő nyilván nem meggondolatlanul mondta ezt. De tegyük hozzá - föltételezem, hogy az említett szakértő is megtette - hogy mégsem pontosan úgy működik, mint a valóságos kábítószerek. Ez utóbbiaknak nincsen semmi helye az ember életében, míg vannak olyan alkohol tartalmú italok, amelyek viszont joggal és Isten akarata szerint részei az emberi kultúrának. Hogy melyik mennyire, azt most nem akarom részletezni, mert talán ilyen értelemben is van ezek között különbség. Talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy az alkohol mértéktelen fogyasztása függőséget okozhat, ezért olyan, mint a drog.
Kedves Lelkiatya! A PhD-hallgató vagyok, aki korábban is írt már Önnek. Szeretném a véleményét kérni egy helyzettel kapcsolatban. Van egy illető nő, aki szintén PhD-s, bár sokkal korábban kezdte, mint én, 5 évvel korábban, szóval 10 éve, de mivel abban a rendszerben bármennyi ideig lehetett egy PhD-t csinálni, ezért még nem fejezte meg, hiszen addig írja ameddig akarja. Tavaly volt az úgynevezett előzetes vitája, ami után elvileg már csak a doktori szigorlat és a doktori védés van. Az én esetemben nem így van, nekem körülbelül egy évem van még és 4 éve kezdtem. Azt nem tudhatom biztosan, hogy egyszerre fogjuk-e befejezni a képzést vagy hogy ugyanazon a doktoravatón kellene-e részt vennünk. Azt szerettem volna kérdezni, hogy ha valamiért nagyon nem szeretnék egy doktoravatón lenni vele és szeretném, hogy már idén befejezze a PhD-ját, mert így nem egy avatón kellene lennünk (ugyanis 2 van évente), akkor imádkozhatok-e ezért. A teljes történetet nagyon hosszú lenne leírni, de a múltban nagyon sok fájdalom ért miatta, konfliktusokat okozott egy számomra fontos emberrel, egy közös barátunkra sokszor rossz hatással volt sajnos. Már a jelenléte is emlékeztetne mindezekre és nem szeretném, hogy pont azon a napon legyen ott, ami nekem annyira különleges és egy ilyen napom van életemben, egyszer fogok doktori címet kapni. Még ha vannak is jó tulajdonságai, bár abból én nem nagyon láttam, akkor is ott a rossz. Haragudni igazán már nem haragszok rá, imádkoztam is a megtéréséért, de úgy érzem, ez nem jelenti azt, hogy szívesen is kell találkoznom vele. Akkoriban többek között az volt a problémám vele, hogy sokszor figyelmen kívül hagyta az érzéseim, megtett valamit akkor is amikor tudta, hogy az engem nagyon zavar, valahogy mindig azt várta, hogy mások igazodjanak hozzá, a saját eredményei nagyon fontosak voltak neki, de az enyémek nem és sértődékeny is volt, egyszer egy közös ismerősünk kijavította egy szövegét és sok hibát talált benne és amikor közölte vele, akkor ő (ez a nő) nem szólt hozzá napokig, mert nem tetszett neki, amit mondott. Pedig az illető ismerős már nem PhD-s volt hanem adjunktus az egyetemen, oktató és értett is a témához. Ami még ezeken kívül is nagyon taszított benne az az volt, hogy csúnya szavakkal illetett másokat csak mert viccesnek találta vagy egyszerűen szerinte azzal nem volt semmi baj. Nem egyszer volt ilyen. Egyébként leszbikus és volt, hogy ott aludt egy férfinál, mikor szállásra volt szüksége úgy, hogy mehetett volna máshoz is és a férfi párjának nagyon nem tetszett a dolog. Hogy azt tudta-e, azt nem tudom, de szerintem ezt gondolni lehet, hogy egy nő ne menjen egy férfihoz aludni és gondoljon annak párjára is meg tényleg mehetett volna máshoz vagy egy nap alatt is megjárhatta volna az utat, mert vonattal körülbelül 3 óra lett volna oda az út, vissza nyilván szintén annyi. Mindezek miatt nekem már akkor is taszító volt, de mivel sok konfliktust is okozott köztem és más valaki között, aki nem látta az igazi énjét és nem ismerte fel a helytelen tetteit, ezért annál rosszabb érzéseket kelt. Ezeket csak a háttértörténet miatt írtam le. A kérdésem az lenne tehát, hogy szabad-e azt kértem Istentől, hogy ez az illető nő fejezze be már most nyáron a PhD-ját, védje meg a disszertációját, legyen túl a szigorlatán és így ne kelljen ugyanarra a doktoravatóra mennünk. Mikor ezt megkérdeztem laikus hívektől, akikkel megosztunk egymással dolgokat vagy kérdezünk néha egymástól, egy részük fel volt háborodva, másik részük szerint kérhetem ezt Istentől amennyiben elfogadom az ő akaratát, akármi is az. Valakik azt hiszik, hogy nem bocsátottam meg neki. Azt azért nem mondanám. De szerintem az nem jelenti azt, hogy szívesen kell vele egy eseményen lennem. Lehet megbocsátani meg nem haragudni távolról is.Már imádkoztam is a megtéréséért. Szerintem igazán bűnt akkor követnék el és akkor vétenék igazán a szeretet ellen ha azt kívánnám neki, hogy bukjon meg a vizsgáin vagy ne legyen doktori címe. Ilyeneket nem kívánok neki. Engem nem zavar ha doktori címe lesz, nem zavar ha meglesz a védése, nem zavar ha valamikor doktorrá avatják, de nagyon szeretném, hogy Isten megadja nekem, hogy ne ugyanakkor kelljen ezt megtennünk, fejezze be már idén nyáron, mondjuk vizsgaidőszak végén a védését (júliusban és augusztusban nem szokott védés lenni, csak júniusban), avassák ősszel doktorrá és akkor biztosan nem egyszerre fejeznénk be. Baj lenne ha ezt kérném az imában? Nekem is egy doktoravatóm lesz (ha Isten kegyelméből tényleg lesz, hiszen minden jót neki köszönhetek) és nem szeretném, hogy rossz emlékekkel keveredjen ez a nap. Nem beszélve arról, ez a másik ok, hogy ha esetleg meghívnék közös ismerőst, akivel bár évek óta nem beszélt, akit nyilván felismerne és a múltban nem volt rá jó hatással és nem szeretném, hogy találkozzanak. Ez az ismerősöm nem keresztény, de az utóbbi években változott jó irányba nagyon sokat és bár szabad akarata van, törékeny a lelke és nem akarnám, hogy befolyásolja ez a PhD-s illető akár a régi emlékekkel vagy bármivel. Szabad imádkoznom az említett szándékomért?
Ha szeretek valakit, ez azt jelenti: örülök annak, hogy vagy, akarom, hogy Te is legyél. Amikor valaki felé nem ezzel az érzelemmel vagyunk - tegyük hozzá, nagyon sokszor van ilyen! - akkor ez arról árulkodik, hogy nem tudjuk igazán szeretni az illetőt. Ez még nem súlyos bűn, de azt jelzi, hogy messze vagyunk még az igazi szeretettől, amely nem válogat, nem támaszt feltételeket, a bántás ellenére is szeret. Ha azt szeretné, hogy az illető ne legyen jelen az Önnek fontos és kedves napon, ez arról árulkodik, hogy Ön nem szereti az illetőt. Ez csak egy megállapítás, amelyet azonban fontos megtenni. Én is kénytelen vagyok azt mondani, mint néhány ismerőse, hogy Ön még nem tudott megbocsátani ennek a személynek. Ezt azért fontos kijelenteni, mert különben azzal áltatja magát, hogy már sikerült legyőznie magában ezt a gyöngeségét, holott még továbbra is ott van a lelkében, az életében. Ha azért imádkozik, hogy ő ne legyen ott, ez olyan, mintha imájában megerősítést kérne ennek a gyöngeségének, szeretethiányának a meglétére. Ezt ne tegye, ezért a szándékért ne imádkozzék, ehhöz ne kérje Isten megerősítését! Azt tanácsolom inkább, hogy ne is foglalkozzék ezzel a személlyel. Egyelőre nem fogja tudni megszeretni, az még messzebb van. Most elég annyi is, ha bevallja saját magának ezt a gyöngeségét, és mellette a munkájára összpontosít, arra fordítja az energiáját. Az helyes, ha imádkozik érte, ez már nagyon jó. De bízza Istenre, hogy hogyan segít rajta, nem kell neki ebben tanácsot adni.
Kedves Lelkiatya! Az elváltak de újraházasodotak halálos bünben élnek???
Csak akkor, ha ezzel az életmódjukkal tudva és akarva szembe akarnak fordulni Istennel. Ha ez nem áll fönn, hanem egész egyszerűen szeretik egymást, de korábbi rossz döntéseik miatt vannak olyan életállapotban, hogy nem gyónhatnak, nem áldozhatnak, ez nem a halálos bűn állapota. Nyilván nem jó, és sokkal jobb volna, ha élhetnének a szentségekkel, de hála Istennek, aki végtelenül tágas szeretettel ölel magához mindnyájunkat, bűnösöket és még bűnösebbeket, számukra is rengeteg módja van a hitük megélésének és folyamatos erősítésének. Fontos, hogy ezekkel éljenek, és akkor életüknek ez a hiányossága Isten kegyelméből még rejtélyes módon a javukra is válik. (Róm 8,28)
Lelkiatya!
Kérem imádkozon hogy sikerüljön a forgalmi vizsgam. Nagy szükségem van rá 3 gyerek mellett.
Köszönöm!
Imádkozom én is, és minden bizonnyal még sokan, akik ezt a kérését olvassák.
Dicsértessék a jézus krisztus! Én egy 20 éves római katolikus lány vagyok, a szüleim vallásosan neveltek föl, a hit számomra teljesen természetes. Éppen ezért nem volt közeli kapcsolatom Jézussal, a vallás inkább olyan megszokás volt. Másfél éve találkoztam egy 23 éves fiúval, sem ő sem a ma családja nem vallásosak. Összejöttem vele, most is együtt vagyunk nemrég megkérte a kezemet. Már a kapcsolatunk viszonylag kezdetén lefeküdtem vele, és így éltünk sokáig. Egy beszélgetés húsvét előtt viszont mindent megváltoztatott bennem, eldöntöttem hogy igazán megtérek. Eldöntöttem hogy betartom a böjtöt, minden nap olvasom a bibliát, heti kétszer megyek misére, minden este imádkozom és nem fekszem le vele többet. Ez a döntésen sok vitát szült viszont minden alkalommal megbeszéltük hogy együtt maradunk, mivel ő inkább lemond erről de nem szeretne engem elveszíteni. Azóta sok akadály zúdult a nyakamba, de gondolom ez teljesen természetes, ha valaki végre kezdi komolyan venni a hitét. A fogadalmat többé-kevésbé sikerült betartanom. Azóta háromszor feküdtünk le, minden alkalommal egyre rosszabbul éreztem magamat utána. A legutolsó után volt egy komoly elbeszélgetésünk és letisztáztam hogy én ezt tényleg soha többé nem szeretném, csak akkor hogyha összeházasodtunk. Ő ezek után is kitartott mellettem. Nekem is ő és én is neki mindenben az első párkapcsolatban, és minden ilyesmiben, ő a lelki társam és mellette érzem magam igazán boldognak. Mellette igazán az lehetek aki vagyok. Viszont mostanában ha két hétig nem találkozunk, és sok tiktok videót nézek, amikben keresztény lányok mondják el a véleményüket, sokszor elbizonytalanodom. Viszont amikor megérkezem hozzá, és megölel egyből eltűnik minden. Én tudok rá pusztán szeretett el tekinteni, és elképzelhetetlen számomra nélküle az élet. Ő a legjobb barátom is. Lehet hogy ez nem jó, de olyan mellette lenni, mint a templomban, lelkileg teljesen nyugodt vagyok. Az idő repül, pedig már másfél éve együtt vagyunk, és éltünk fél évet együtt is. Abban biztos vagyok hogy nagyon szeretem őt, és nem szeretném elveszíteni. Kérem segítsen, nem tudom mit csináljak, nem tudom hogy mi a helyes. Nem szeretnék impulzív döntést hozni. Igen vannak emberi hibái is, de azt hiszem ez minden kapcsolatban előbb utóbb gondot okoz. Tegnap láttam egy videót amiben egy lány azt mondta, hogy nagyon sok olyan helyzet van, hogy imádkoznak a hozzám hasonló helyzetben lévők, az Istenhez, hogyha ő nem szeretné hogy jelen legyen az életükben, akkor távolítsa el az illetőt. A lány szerint azonban ez rossz, és nekünk kell ezt a döntést meg hoznunk és a jeleket észrevennünk. Én nem vagyok teljesen biztos benne mi a helyes, Isten is megbocsát nekünk, nekünk is meg kell bocsájtani másoknak ugyanúgy a páromnak is. Ő egy jó ember, jó élet felfogással, és a nevelési elveink nagyban hasonlítanak nincs ellene a keresztény nevelésnek, és tudom hogy nagyon szeret engem. Mióta együtt vagyunk leszokott a dohányzásról és sok mindenben javult. Kérem válaszoljon az írásomra, szükségem van egy kis támogatásra. Válaszát előre is köszönöm.
Nagyon szép és nemes törekvés él Önben. Ez csodálatos! Sokszorosan adjon hálát az Úrnak! Főként a megtéréséért, meg ennek számos nagyszerű következményéért. Az is különösen nagy dolog, hogy a megtérését és ennek következményeit ennyire komolyan akarja venni. És ki is tart benne. Jó, voltak botlások, de láthatóan nagyon segíteni akar Önnek az Úr, hogy hozzá hűségesen tudja élni keresztény életét. Én egyáltalán nem látom okát annak, hogy szakítaniuk kellene. Legalábbis a leírásából sokkal inkább az rajzolódik ki, hogy Önök nagyon szeretik egymást, fontosak egymásnak, jó hatással vannak egymásra. Hogy nem sikerült teljesen megtartani megtérése után is a testi tisztaságot, ez nem a barátjának a rossz hatása, hanem mindkettőjük gyöngesége. Hiszen, ha jól értem a barátja annyira szereti Önt, hogy kész elfogadni ezt a fontos igazságot, hogy testi kapcsolatuk csak a házasságban legyen. Abban sincs semmi rossz - milyen jó, hogy merte leírni! - hogy ahhoz hasonlít a belső nyugodtsága, mint amikor a templomban van. Ez a mély szeretetnek a jele. Nyilván Isten még milliószor jobban szeret minket, de mi annak csak töredékét tudjuk fölfogni. Ezért mondható, hogy a megtapasztalt emberi szeretet hasonló ahhoz, mint amikor átéljük, hogy Isten mennyire szeret minket.
Nem adhatok tanácsot nagy horderejű döntésre, de legalábbis én nem látom indokoltnak, hogy szakítsanak. Épp ellenkezőleg. Építsék tovább a szerelmüket (azt építeni kell, sőt a házasságban továbbépíteni!), és ez mindkettőjük személyiségének fejlődését is eredményezi. Készüljenek nyugodtan a házasságra, és az Úr meg fogja mutatni Önöknek, hogy mi a következő helyes lépés. A testi egyesüléstől és annak kockázatától, persze, tartsák távol magukat. Soha ne feküdjenek le egymás mellé ölelkezve, még ruhástól sem. Amit pedig a fürdőruha eltakar, az legyen tabu szemnek és kéznek egyaránt. Ha ezt betartják, nem lesz többet baj, ki fogják bírni a házasságig, utána pedig elképesztő örömben, addig soha nem tapasztalt gyönyörben lesz majd részük. Hiszen Isten fogja áldásával megpecsételni a szerelmüket.
Tisztelt Lelkiatya!
Utalom a férjem
En 30 ő 48 éves. Van 3 gyerekünk. Állandóan fekszik tevezik. Semmibe sw segít. Mindenkivel kiabal atkozodik a gyerekekkel is . Nem foglalkozik velük. Engem is fenyegett hogy megver meg csúnyán beszel. A saját gyerekünket is szavakkal bantsa. Imádkozom hogy meghaljon. Teljesen gyomorideggel élek mikor itthon van. Mit tegyek ? A gyerekeket nem tudom rá se bízni elalszik miközben én nem vagyok itthon a két éves egyedül van a házban. Segítsen hogy özvegy lehessek!!!
Igen, ez így nagyon nehéz. De nem lehetetlen élet mégsem. A gyermekeit nem tudja rábízni a férjére, s valójában semmit nem tud rábízni. Jobbnak tűnne, ha eltűnne az életéből, akkor nyugodtabb volna, ha egyedül is kellene nevelnie a gyermekeit, de akkor legalább úgy rendezkedne be, úgy szervezne mindent. Az egyik tanácsom ez, hogy már most úgy szervezzen mindent, mintha nem is lenne ott a férje. (Sietve hozzáteszem, ez csak az első lépés.) Szóval tekintse úgy, hogy Önnek nincs is férje. Mint ahogyan a valóságban is ezt éli meg, tehát nem olyan nehéz ezt elképzelni. De igazítsa hozzá a gondolatait is a valósághoz. Most azért is nehéz, még nehezebb az élete, mert azt hiszi, hogy van férje, úgy gondolkodik, titkon néha számítana rá, akár a gyermekek gondozásában, akár a szükséges pénz előteremtésében. A gyomorideget ez okozza, ez a kettősség. Úgy él, hogy van férje, volna férje, de mégsincs. Az első lépés tehát ez, fogadja el, hogy nincs férje. Persze, még mindig ott marad az életterükben. Önnek gondoskodnia kell róla is. Igen, ez is az élete része. Enni kell adni a három gyermeknek, meg az édesapjuknak is, tiszta ruhát kell adni neki, stb. Ettől még nehezítettebb pálya az Öné, de higgye el, van hozzá ereje. Csak a legtöbb erőt a helyzet nem elfogadása szívja ki Önből. Ha ezzel az egészen új megközelítéssel áll hozzá, hogy semmin sem csodálkozik, semmiféle elvárás nincs a férjével szemben, csak az életükben egy személy, gyermekei édesapja, akiről szintén gondoskodni kell, akkor sokkal több ereje marad a napi feladatokra. Igez, néha kiabál, hát, ez sem jó, ez még egy fok a nehezítés skáláján. Fogadja el ezt is. Azért is mondom, mert egyebet úgysem tehet, s akkor már jobb, ha elfogadóan fordul e nehéz helyzethöz, nem pedig lázadva, tiltakozva.
Lehet, úgy érzi, teljesen lehetetlen dolgot tanácsolok Önnek, de nem így van. Pusztán attól fog megváltozni az élete, hogy másként tekint rá. Ha ezt elfogadja, egy picit nyugodtabbá válik a lelke. Egy picit, eleinte. Aztán hozzászokik, és még nyugodtabb lesz. Megtanulja kezelni, békével tűrni a férje kirohanásait, nem idegesíti föl magát rajta, mert hisz ismeri, nem is vár el tőle jobbat. Ez az Ön egyre békésebb magatartása hatással lesz a gyermekeire is, és idővel a férjére is. Valójában ez a távlati cél, de a hozzá vezető út is nagyon fontos. Ne a halálát akarja, mert ez a gyűlölködő gondolat csak Önt is mérgezi. Fogadja el Istentől ezt a nehéz élethelyzetet. Ha az ő kezéből fogadja el, akkor joggal kérheti tőle hozzá az erőt is. Higgyen abban, hogy Isten, aki megengedte ezt a nehéz életet, az erőt is megadja hozzá! Ezért is volt annyira keserű eddig az élete, mert nem hitt abban, hogy Isten ott ál Ön mellett és segít. Ő segíteni akar. Csak Önnek kell hinnie abban, hogy ez lehetséges. Ami az embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges. Imádkozzék sokat együtt a gyermekeivel ezért az erőért. És imádkozzank együtt az édesapáért is, hiszen neki is óriási nagy szüksége van erre a fölismerésre, hogy Isten ott van Önökkel, segíteni akar és tud is segíteni. (Én is imádkozom Önökért.)
Kedves Lelkiatya! P. levele kapcsán írok, amelyben egy könyv fordításával és kiadásával kapcsolatban érdeklődött. Csak szeretném megkérdezni P.-től, hogy esetleg ő maga szeretné-e lefordítani a könyvet, amit linkelt vagy ő csupán érdeklődött? Esetleg ismer kiadókat vagy tapasztalt fordító és ezért kérdezi vagy csak olvasóként érdeklődött? Remélem nem sértőek ezek a kérdések. A másik kérdés inkább Önhöz szólna, Lelkiatya, csak kíváncsi lettem: az mitől függ tulajdonképpen, hogy mely teológiai műveket fordítják le, ki dönti ezt el? Az egyháznak vannak saját fordítói, akik fizetést kapnak ezért, az egyház alkalmazásában állnak vagy ingyen fordítanak önkéntes fordítók?
Ezennel közzéteszem a kérdéseit. Amire pedig tudok, azokra válaszolok. Ma már, hála Istennek, igen sok egyházi kiadó van. Ezek a kiadók döntik el, hogy mit érdemes, mit szükséges kiadni. Ezen kívül némelyik egyházmegyének illetve szerzetes közösségnek is van saját kiadója. Ott általában a püspök vagy a teológiai tanácsadói, szerzetes közösségben pedig az elöljáró hozzák meg a döntést, hogy milyen könyveket adnak ki. A görögkatolikus metropóliának is van saját kiadója, a Szent Atanáz kiadó, és a három püspök a tanácsadókkal határozza meg a kiadandó könyveket. Fordítók több helyről is vannak. Vannak papok, teológusok, vagy hivatalos fordítók, mikor ki, melyik fordítói feladatot kapja meg, ebben végképp nincs rendszer. Összességében azt mondható, sajnos, nincs igazán tudatos szervezés a teológiai és lelkiségi irodalom magyarra való átültetésére, de így meg a Gondviselés irányítja azt, s így születnek szép és értékes dolgok.
Kedves Lelkiatya! Ma ébredtem rá, hogy a nők, az ital, a gyors autók csupán pótcselekvés, hogy betöltsék az űrt amit Krisztus hiánya okoz. Hiába veszem magamhoz az Eucharistiában, ugyanúgy visszaesem a bűnbe. Földi dolgokkal próbálom pótolni az egyetlen igaz szerelmemet. Azt érzem, hogy nem leszek képes a szentségre, talán majd a tisztítótűzben megjavulok. Van bármilyen gyógymód, hogy neki tetsző életet éljek? Félek, majd azt mondja, távozz tőlem nem ismerlek.
Ha fölismerte, hogy a világ által kecsegtető célok és örömök hamisak, ez már nagy lépés a gyógyulás felé. Ha úgy érzi, ezek az élvezetek túlságosan fogva tartják, azt javaslom, lásson hozzá apránként leépíteni azokat az életében. Ne egyszerre mindnek álljon neki, mert az nem fog sikerülni. Ha egy erdőt ki akarunk vágni, akkor is csak egyenként tudjuk döntögetni a fákat. Így vagyunk a bűnnel is. Válasszon ki egyet. Veselkedjék neki, nagyon kérje az Úr kegyelmét, segítségét, erejét, és számoljon le vele. Ne higgye, hogy nem fog sikerülni! Inkább abban higgyen, hogy sikerülni fog! Istennek semmi sem lehetetlen. Utána jöhet majd a következő. Azt nem garantálom, hogy nem fog később sem visszaesni, de ezzel a tudatos küzdelemmel nagyon sokra tud jutni. Ezt áldja meg aztán az Úr, s egyszercsak azt veszi észre, már egészen máshol tart, mint amit valaha is remélni mert. Törekedni kell a szentségre. De az egyszerre túl nagy falat. Éljen, viselkedjék úgy, mintha már az lenne. Vagy legalábbis mérje föl a tetteit, hogy mit tenne itt vagy ott, ha már szent lenne. Semmiképp se adja föl. Az Eucharisztiában sohasem hiába részesül. Az mindig erőt ad. S minél többet használ belőle, annál többet fog tudni adni.
Tisztelt Lelki atya! Ismeri-e Suenens bíborosnak a "Œcuménisme et Renouveau charismatique" című könyvét? 1978-ban jelent meg az ún. Malinesi Dokumentumok második köteteként. 2001-ben is kiadták. ((Pdf-ben itt: www.stucom.nl/document/0235fr.pdf )) Ferenc pápa, a római CHARIS számára 2021-ben elkérte a kiadási jogot és szorgalmazta ezen dokumentumoknak [könyveknek] nemzeti nyelvre való lefordítását. ((Lásd: www.charis.international/en/the-malines-documents-and-cardinal-suenens/#pll_switcher )) Miért írom mindezt és miért kérdezem, hogy ismeri-e? Azért, mert 2022-ben jelent meg a Metropólia kiadásában Cantalamessa bíboros 2015. évi nagyböjti beszédeinek gyújteménye "Két tüdő, egyetlen lélegzet" címmel. Suenens ugyanezt, pasztorális oldalról közelítette meg, sok évvel korábban. Voltaképpen a véleményét szeretném kérni Suenens könyveiről: Ön szerint mely egyházi szervezet volna illetékes a kiadási jogot elkérni Rómától, és szakszerű fordításban kiadni? Talán a budapesti Orsz. Lelkipásztori Intézet? Szíves véleményét várom. P.
Én úgy látom, bármely kiadónak érdemes lenne megjelentetnie Suenens bíboros könyveit, amelyek nemcsak történeti értékük miatt fontosak, hanem azért is, mert számos mai kérdést előre felvetett már (például a centrum és a periféria viszonyát); mivel a könyv a karizmatikus megújuláshoz kapcsolódik, akár karizmatikus szervezet vagy kiadó is joggal érdeklődhetne utána.
Tisztelt Lelkiatya!
Nemrégiben ismerkedem a Görögkatolikus vallás értékeivel. Nem tartozom egyetlen vallási közösséghez sem hivatalosan, viszont szeretném a Görögkatolikus vallást választani. Hogyan tudok elindulni ezen az úton. Hogyan tudom felnőttként felvenni a vallást? A jövőben szeretnénk a férjemmel, ha a kislányunk is a görögkatolikus hitben nevelkedne. Mi a teendőm? Előre is köszönöm a választ!
A hit mindig személyes kell, hogy legyen, a hit átadása is személyes módon a leghatékonyabb. Ezért azt javaslom, keressen föl egy görögkatolikus atyát, akivel személyesen el tud beszélgetni, föl tudja neki tenni a kérdéseit. Ha esetleg a lakóhelyükön nincsen parókiánk, nem lakik helyben görögkatolikus atya, az alábbi linken rákereshet, hogy az Önök települése melyik görögkatolikus parókiához tartozik. Arra rákattintva megtalálja az illető atya nevét és elérhetőségét: https://hd.gorogkatolikus.hu/adattar-telepulesjegyzek
De ha nekem személyesen ír a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu címre, akkor bővebb tájékoztatást is tudok adni.
Kedves Lelkiatya! Egy különös kérdésem lenne Ferenc pápáról: kérhetem a közbenjárását már most(mostanában) vagy ezt csak akkor tehetem meg amennyiben szentté avatják? Mindenki mást mond erről. Vatikáni papok és bíborosok is azt mondták, hogy most már ő imádkozik értünk, ők maguk kérték is a közbenjárását. Ezt a temetésem mondottakból és interjúból vélem tudni. Valaki azt mondja, hogy lehet ilyet, valakik azt mondják, hogy csak a kanonizált szentek imáit lehet kérni. Van egy-két olyan dolog, amivel küzdök mostanában, de szeretnék fejlődni benne és ezek olyan dolgok, amikről ő maga gyakran beszélt, nagyon fontos részét képezte a pápaságának és valahogy adódna a lehetőség, kicsit megnyugtató lenne ha ő imádkozna értem, hogy ezekben a dolgokban, amelyekre ő is annyiszor utalt és amiben szerintem sokkal előrébb járt nálam, tudjak fejlődni. Egyébként is szerettem őszintén szólva, de most nem csak ezért kérdeztem ezt, hanem amiatt, amiről fentebb is írtam.
Igen, lehet hozzáfordulni, ebben nincs semmi tévedés, semmi rossz. Még ha nincs is hitelesítve az, hogy ő üdvözült, egyénileg azért bárki fordulhat hozzá. A hivatalos boldoggá vagy szentté avatás azt jelenti, hogy a helyi egyház vagy az egész egyház nyilvánosan tisztelheti az illető személyt. De voltaképpen a szentté avatás folyamata is úgy zajlik, hogy imádkoznak annak a személynek a közbenjárásáért, s ha ennek következtében csoda történik, ezt lehet megerőstésnek tekinteni a Jóisten részéről. Tehát nyugodtan szólhat hozzá, kérheti a fentről való segítségét. Kicsit olyan ez, mint amikor a szüleink vagy más szeretteink halála után kérjük őket, hogy odaföntről segítsenek nekünk.
Tisztelt Lelkiatya!
Bűn a kövérség? Nem merek félek templomba menni hogy mit gondolnak rólam. Misére nem járok ez miatt de sírt őrizni voltam .
Nem szabad összekeverni a szégyenérzetet a bűntudattal, kivált nem a bűnbánattal. A kövérség nem lehet bűn. ez vagy alkat vagy rossz életmód következménye. Ha a rossz életmód eredménye, akkor sem a testalkat a bűn, az csak tünet. Mintha azt kérdeznénk, bűn-e betegnek lenni. Persze, a kövérség még nem biztos, hogy betegség, mindenesetre éppúgy nem tartozik a bűnök közé, mint az, ha valaki beteg. Még akkor is, ha esetleg a betegségét maga okozta is valaki, pl. nem öltözött föl rendesen és megfázott vagy tüdőrákot kapott a sok dohányzás miatt. De ennél sokkal fontosabb dolgot szeretnék mondani. Abban legyen teljesen bizonyos, hogy Isten Önt így szereti, ahogyan van, nem pedig úgy, ahogyan Ön saját magát szeretné látni. Mivel él Önben egy elképzelés, hogy milyennek kellene lennie, vágyik is arra, hogy olyan legyen, ezért könnyen lehet, hogy ezt a vágyát kivetíti Istenre, és úgy gondolja, Isten is azt várja el Öntől, hogy ilyen legyen. Ez teljes tévedés. Isten azt várja Öntől, hogy tudjon az ő szemével saját magára tekinteni. Isten végtelenül szereti Önt, Önnek is meg kell szeretnie saját magát, úgy ahogy van, azzal, amilye van és amilye nincs. Ez az első lépés. Csak akkor fogunk tudni szeretni másokat is, ha magunkat is tudjuk szeretni. Hogy ki mit gondol Önről, ez teljesen lényegtelen. Már csak azért is, mert kifejezetten félrevezető, ha azon gondolkodunk, hogy mások miket gondolhatnak rólunk. Valaki ezt, valaki mást. Mit számít ez? Csak az számít, amit Isten gondol rólunk, csakis ehhöz kell igazodnunk. Istennek pedig nagyon szép tervei vannak Önnel. Ezt kell fölismernie, megismernie, ehhöz kell igazítania az életét.
Szóval, nagyon fontos, hogy menjen el templomba, gyónjon, áldozzon rendszeresen, és fogadja hálás szívvel azt a nagy szeretetet, amivel Isten fogadja Önt.
