Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi öt meg tizenkettő? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Ha Jézust nem ölik meg, akkor meddig élt volna? Mi meghalunk, mivel a bűn zsoldja a halál, de Ő bűn nélküli volt. Mennybe ment volna egy idő után, vagy hogy képzeljem el?
Nem tudom. Ezt majd odaát kell megkérdezni.
Kedves Lelkiatya! Az egyik kérdező a homoszexualitással kapcsolatban öntötte ki Önnek a szívét. Ön azt válaszolta, hogy "Az Egyház tanítása szerint a homoszexuális hajlamú férfiakkal és nőkkel tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell bánni. Kerülni kell az igazságtalan megkülönböztetés minden formáját.". Az Egyház azonban azt is tanítja, hogy a 4 égbekiáltó bűn egyike a fajtalanság (szodomai bűn), természetellenes testi bűn [=homoszexualitás, szodómia], a kérdezőnek tehát jogosan van nagy fájdalma. A KEK szerint a homoszexuális vonzalom oka nagyrészt feltáratlan, ezek az emberek a nemi tisztaságra vannak meghívva. Én tehát úgy gondolom, hogy az Egyház tanításával szembe megyünk, ha azt tanácsoljuk a szülőknek, hogy fogadják el a gyermekük deviáns párját, hiszen ezzel implicit azt sugalljuk neki és a világnak, hogy nincs semmi probléma az ő kapcsolatukkal, a választott életformájukkal, hamis bizonyosságba ringatjuk őket, aminek őszinte bűnbánat nélkül az örök kárhozat lehet az eredménye. Hasonló ehhez az elvált újraházasodottak helyzete, ahol ugyan nem valósul meg az égbekiáltó bűn ténye, viszont a házasságtörés igen. Amikor tehát egyes németországi püspökök úgy döntöttek, hogy az ő egyházmegyéjükben bizony megáldoztatják az ilyen párokat, akkor szembe mennek az Egyház tanításával, méltatlan szentáldozásra hívják meg a rendezetlen kapcsolatban élőket, ezzel szentségtörést követnek el, hamis biztonságban ringatják a házasságtörő kapcsolatban élőket, s tovább buzdítják őket a bűnös állapotuk fenntartására. Őszinte bűnbánat nélkül, a törvénytelen házassági kapcsolatukból ki nem lépve nekik is az örök kárhozat lehet a sorsuk. Mindez miért? Mert a valódi krisztusi önfeláldozó szeretet népszerűtlen lenne a mai szabados szexualitást bálványozó világban, ahol csak az evilági értékek fontosak, az üdvösség zárójelbe kerül a lehetséges örök kárhozattal együtt. Üdvözlettel László
Kedves László! Bocsánatot kérek, lehet, nem fogalmaztam elég világosan. Azt beleírtam, hogy az elfogadással és szeretettel nem a devianciát hitelesítjük, hanem világosan megkülönböztetjük az embert attól, amit tesz. A szülőnek a gyermekét akkor is szeretnie kell, ha nem teszik neki, ahogy él. A szeretet megvonása nem lehet fegyelmező eszköz. Az mindig téves pedagógia. Azért írtam, hogy fogadja el a fiát úgy, ahogy van, mert azt már nyilván számtalanszor értésére adta, hogy nem ért vele egyet. Ezek után mit lehet tenni? Az embert el kell választani a bűntől, és miközben a bűnt utáljuk, magát az embert szeretnünk kell. Ha elfogadjuk a bűnben élő embertársunkat úgy, ahogy van (miként Isten is elfogad bennünket úgy, ahogy vagyunk!), ezzel lehetőséget adunk arra, hogy megmaradjon közöttünk a kapcsolat. De azt világossá kell tenni, hogy ezzel nem a bűnt fogadjuk el. Ezt kellett volna talán erőteljesebben hangsúlyoznom. Én a szülőnek adtam tanácsot, nem a fiatalembernek. A szeretetről beszéltem, nem a bűn elfogadásáról. Az elváltak és újraházasodottak helyzete egészen más. Ezt a kettőt összekötni indokolatlan.
Tisztelt Lelkiatya, nemrég szentgyónást végeztem.Az atya már a feloldozás szavait kezdte mondani, mikor beugrott, hogy az egyik bűnt nem háromszor, hanem négyszer kővettem el,de úgy véltem, nem szólok kőzbe, hanem utána szólok.Mire megadta az atya a feloldozást, addigra meg elfelejtettem, melyik bűnről volt is szó? Így nem szóltam semmit. Érvényes volt így a gyónásom? Válaszát előre is kőszőnőm.
Mivel nem szándékosan hallgatta el a bűnt, így egyáltalán nem érinti a gyónás érvényességét. Igazából nem is kell szóbahoznia, hiszen, nemde azzal zárta a gyónást, hogy "...minden más bűnömet is töredelmesen megbánok". Tehát, ha közben eszébe jut még bármi is, az már beletartozik abba a "minden"-be, amelyet a feloldozás előtti imában kimondott. Úgyhogy jobb is, hogy a feloldozás után már ezt nem hozta szóba.
Kedves Lelkiatya! Egy srác egy videójában a bizalommal beszélt ,hogy az mekkora kincs,ne add oda bárkinek van aki egyáltalán nem érdemli meg,figyelj a jelekre,hogy milyen a jelleme viselkedése stílusa,mert lehet csak átver,és ha látsz jeleket ,hogy ő árthat a lelki békédnek akkor távolodj el tőle ,ne foglalkozz vele. Ön mit gondol erről? Köszönöm szépen!
A fiú magyarázatához nem tudok hozzászólni, hiszen nem csak az a fontos, hogy mit mond valaki, hanem az is, hogy hogyan mondja és mi a célja vele. A bizalomról szólva furcsa nekem a bizalmatlanságot erősíteni. Nyilván lehet jól érteni, azért bizonytalankodom a válasszal. De ha a bizalomról szólunk, szerintem fontosabb a kockázatvállalásra buzdítani mint a biztonságra. Azaz, inkább vállalom, hogy tévedek, de megadom a bizalmat, minthogy óvatosságból vonakodjam megadni annak, akit nem ismerek. Nyilván vannak olyan jelek, amelyek arra utalnak, hogy valakiben nem érdemes megbízni. Ezek többnyire ordító jelek, amelyeket viszont fontos figyelembevenni. Sőt, idővel ki is finomulhat az emberben annak érzékelése, hogy kivel áll szemben, milyen a lelkülete annak, akivel épp beszélek. Ehhöz évek sokaságának a tapasztalata kell. De érdemes rá odafigyelni. Viszont én előre mindig a bizalmat szavazom meg a másik embernek. Ha nincs ok, amiért ne bízzak benne, akkor inkább megszavazom neki a bizalmat. Még az se baj, ha csalódnom kell majd.
Kedves Lelkiatya! A tanácsára lenne szükségem, ezt mégis hogy kell érteni,mit ért meditáció alatt Szent Pio atya ? Ő mondása : Amikor nincs sok időd hangos ima helyett végezz meditációt. A meditáció sokkal gyümölcsözőbb! Köszönöm szépen!!
Nem tudom egészen pontosan, mire gondolhatott Pio atya, de ha a meditáció szó alatt a belső imát érti, akkor tudok tanácsot adni. Ugyanis napi 5 perc belső ima nagyon sokat tud segíteni az Istennel való kapcsolattartásban. A belső ima azt jelenti: mindent kikapcsolni, teljes (lehetőleg külső és) belső csendet kell teremteni. Ezt érdemes megtanulni, gyakorolni, lelkigyakorlaton elsajátítani. 5 perc az Úr jelenlétében. Nem kell mondani semmit, nem kell gondolni semmire és senkire, nem kell kérni, nem kell köszönni, csak egész egyszerűen hálával, bizalommal az Úr jelenlétében maradni. Ha sikerül ezt a csöndet megtalálni, megteremteni, akkor idővel kitisztul, helyére kerül. Vagyis valóban Isten elé áll az ember, ahol nem lehet más, csak hálás és bizakodó. Aki minden nap meg tudja tartani ezt az öt percet, az idővel még többre vágyik, mert megtapasztalja, hogy az Isten színe előtt eltöltött idő valóban gyógyító, mindent helyre tevő folyamat. Isten ajándéka, amelynek megnyitja magát az ember, ha mindent félre tesz és egyedül az ő szemébe néz. Ez tehát egyfajta kezdet, amely imaidőt persze, érdemes növelni, hogy az egész napját Isten jelenlétében tudja tölteni, akkor már sok egyéb tevékenység közepette is.
Kedves Lelkiatya! Bűn tetováltatni? Tudom, hogy hitünk szerint a Test a Szentlélek temploma, ezért óvnuk és vigyáznunk kell rá. Mint laikus első körben függetlenül a tetoválás tartalmától kérdem én: A tetoválás révén beszennyezem a testemet? Ha igen, akkor konkrétan a tintával? Pedig hordunk ékszereket, hordunk ruhákat. A testünkben zajlanak mindenféle folyamatok, amik adott esetben sokkal gusztustalanabbul jelenhet meg a testen (pl.: anyajegy, verejték stb.). Továbbá, ha jól tudom van olyan keleti egyház, amiben kifejezetten hagyomány (vagy elvárás?) egy kereszt tetováltatása. Nyilván megtalálhatjuk azokat a körülményeket, amelyek ezt ott indokolják, de ezek szerint az azon egyház(akba?) tartozó emberek nem szennyezik be a testüket? Vagy beszennyezik, de valami nagyobb jóért? Ez esetben a cél szentesíti az eszközt? Van olyan papról tudomásom, aki szentelése után tetováltatott magára, de szigorúan csak utána, mert elmondása alapján kizáró lett volna ha a szemináriumi idő alatt készült volna. Szóval egy kicsit össze vagyok zavarodva, mert bizonyos egyházi személyek ellenzik, vannak akik meg támogatják. De vajon mi rossz lehet abban, ha valaki olyan feliratot, jelet visel a testén, ami nem ellenkezik az egyház tanításával? Ha mondjuk csináltatnék egy ICXC NIKA tetoválást, akkor az nem inkább hitvallás, a hit felvállalása, mint a test beszennyezése? Nyilván az indíték elsődlegesen nem az, hogy jól vagy menőn néz ki, hanem az, hog sokat jelent a hitem és ezt ilyen módon is ki szeretném fejezni. Előre is köszönöm a válaszát!
Nem tudok olyan egyházi tanításról, amely a tetoválást bűnnek minősítené. Ez ma egy divat, amit vagy érdemes követni vagy nem. Ha engem kérdez, azt mondom, nem. Lehet más másként vélekednék. Én roppant erőszakos divatnak tartom. Amíg csak a hajat körmöt, arcot festették, azokat rövidebb, hosszabb idő után le lehetett törölni. Én azokat is teljesen fölöslegesnek tartom, mert az ember úgysem tud szebb lenni annál, mint amilyennek Isten megteremtette. A tetoválás, ha jól tudom a testbe vésett, égetett(?) rajzolat, amely később sem eltávolítható, vagy csak nagyon nehezen. Azt csak önbecsapásnak tartom, hogy ezt tanúságtételként használja valaki. Ez valójában divatmajmolás, csak mégis nagyjából elfogadható tartalommal. Amikor egyiptomi gyermekek kezére keresztet tetoválnak, akkor az valóban hitvallás, meg óvintézkedés, hogy el ne rabolhassák muszlim szélsőségesek. Amikor palesztin gyermekek hátára ráírják a nevét, hogy esetleges tömegsírokban rátaláljanak, annak erős indoka van. Ezekkel ne keverjük össze azt a magatartást, amikor az emberek jó dolgokban már azt sem tudják mit csináljanak! A divatot követni - józan mértéken belül - nem bűn. Én mégis alapvetően megfontolandónak tartom, hogy mire áldoz időt és pénzt az ember. Erre biztosan nem érdemes.
Tisztel Lelkiatya! ?Úgy tudom, vannak atyák, akiknek más okból van engedélyük szertartáson papi söveget viselni. Ezek inkább kivételek.? Miért kivételek? Olyan sok mindenben igyekszünk visszatérni a hagyományokhoz Róma utasítására, de úgy látom, hogy a papok jutalmazásában nem annyira. Hiszen az ortodox egyházakat elnézve nem tűnik ?inkább kivételnek? a mitra vagy egyéb kitüntetések megjelenése. Nem gondolja úgy, hogy a papok számára is szükség van az elismerésre, motivációra? Talán ha jól látom a jutalmazás rendszer leginkább a dorogi megyében szorul háttérbe. Ilyen gyengén teljesítő papjaink vannak, hogy oly kevés papnak van kereszt a nyakában? (Mitrát életemben először magyar papon is csak Ábel atyán láttam.) Vagy csak félnek a versenyszellemtől? Számomra érthetetlen, hogy miért nem működik itthon az, ami máshol igen. Pontosabban, miért nem működik az a dorogi megyében, ami máshol működik? Úgy sajnálom a papjainkat, szerintem igazán megdolgoznak az elismerésért. Szeretettel Evelin!
Kedves Evelin! A hagyományokhoz való visszatérés nem azt jelenti, hogy egyre több mindent át kellene vennünk az ortodox egyház gyakorlatából. Igazán nem mondható, hogy ott minden jó, és nekünk mérlegelés nélkül azt kellene követnünk. A liturgikus ruhadaraboknak sokkal mélyebb tartalma, teológiai jelentése van. Ha csak díszekké válnak, kivált ha emberi elismerések kifejezővé, az nem volna evangéliumi élet része.
Tisztelt Lelkiatya!! Sokszor éreztetik velem, hogy -nem jó,amit csinálok -nem tartozom oda -ne mondjak véleményt Iparkodok, igyekszem szeretettel odafordulni a másikhoz, imádkozom értük. Rosszul esik,magamban is keresem a hibát.
Ez nagyon érdekes, de inkább szomorú és sajnálatos jelenség, hogy az emberek önkéntelenül is kegyetlenek tudnak lenni. Látszólag kultúrált, értelmesen élő emberek vagyunk, mégis néha szörnyen kíméletlenek tudunk lenni. Nem tudom, az Ön helyzete is ennek az eredménye-e, de nem csodálkoznék rajta. Olyan, mint amikor a baromfiudvarban a gyengébbet kiűzik maguk közül. Hogy ebben Ön mit vét, miben hibázik, ezt nehéz megmondani. Annál is inkább, mert általában nehéz is ezen változtatni. Ismerek ugyan pszicholóiai módszereket, amikor a félénk kiscicából bátor tigrist nevelnek, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez a leghelyesebb út. Persze, a másik végletet sem tudom képviselni, hogy tűrjön, ameddig csak bírja. Mégis, azt kell mondanom, ez áll közelebb a krisztusi élethöz. Ha tud értük őszintén imádkozni, az már óriási dolog. Ezt tegye is, és meglátja, egészen meglepő változást fog hozni. Csak legyen ideje és kitartása kivárni! Ami a hétköznapokat illeti, azt javaslom, ne csodálkozzék semmin. Mintegy szokjon hozzá ehhöz a méltatlan viselkedéshöz, és azt is tanulja meg közben, hogy belülről se legyen Önben szemrehányás, méltatlankodás. Igazából saját magát minősíti, aki így viselkedik. Inkább sajnálni kell, és imádkozni érte - ahogyan teszi is. Ha kéri, Isten fog Önnek annyi erőt adni, hogy mindezt elviselje, és majd örömmel láthassa meg a jó irányú változások első jeleit. Azokért pedig legyen nagyon hálás!
Kedves Lelkiatya! Szeretnék pászkát szenteltetni. Lehet helyettesíteni a kalácsot bármivel ami glutenmentes? Kenyér / buci / zsemle...Köszönöm
Ez a kérdés majd a következő húsvétkor lesz esedékes. De már több mint egy fél évet várt rá, nem akarom jobban megvárakoztatni. A pászka kalács készülhet gluténmentes lisztből, tehénmentes tejből, tyúkmentes tojásból (ilyenről is hallottam!). Ennek nincs jelentősége.
Kedves Lelkiatya! Fiatal lányként kb 20 éves koromig sok mindenről nagyon másként gondolkodtam,persze volt olyan is amiben ugyanúgy,hogy az abortuszt soha nem szeretném elkövetni,akkoriban ,ha hallottam ilyenről,még nem úgy néztem,hogy ez bűn ,emberölés,vagy ,hogy Isten is mit mondhat vajon róla,hanem csak viszolyogtam tőle,borzasztónak tűnt számomra. Gondolom Isten ajándéka is lehetett olyan értelemben, hogy éreztem ,hogy ez mennyire nem helyes. A férjem is van amiben nagyon másként gondolkodik mint fiatalon,sokkal komolyabb, bölcsebb, ez természetes folyamat, vagy érik az ember?? Mostanában az az egyik kedvenc ha csak pár perces időtöltésünk is,hogy természetfilmet nézünk a tévében ,a gyerekek is. Én is csak ámulok,mennyi mindenről nem is tudtunk ,hogy létezik....és ilyenkor mintha Isten is megmutatná ezen keresztül is a csodálatosságát,hogy mennyi mindent csodaszépnek teremtett!! Néztem vannak olyan állatok,amik úgymond külsőre nem olyan szépek, de Ő így látta biztos szépnek Isten !! A természetfilmek kapcsán arra gondoltam, tényleg milyen csodálatos, gyönyörű lehet ő ha csak arra gondolok ,hogy milyen csodaszép tengereket hozott létre,ránézek és csak megszólalok nézd waooo de gyönyörű, férjem mindig ( jó értelemben) mosolyog , jót nevet ,hogy mennyire megtud ez döbbenteni engem!! Mi miatt van ,hogy az ember más 20 évesen mint mondjuk 40,50 ,60 évesen,máshogy lát ?? Ja és ez más film de abban hangzott el Mi az ? Soha nem jön el ? A holnap. Nem értettem mondtam is a férjemnek ez biztos téves, hogy? Hiszen ma van ,holnap lesz holnap. Férjem szerint ma van ,de a ( holnap) is ha eljön ugyanúgy ma van . Szerinte nem holnap van,hanem mindig állandó ma ( most) !! jelenben élünk ,ez megy és megy,bár ezen gondolkodva lehet benne valami, hiszen odaát is nincs pl idő ,csak az állandó meglevő jelen férjem szerint ez a ma,a most létezik itt a földön ( is) ... Ön szerint jól látjuk ? Köszönöm szépen!!
Gondolja csak végig, 20 évesen is sokat látott, tapasztalt az életben, amely alakította az életről, önmagáról való felfogását. 40 évesen viszont már kétszer annyit látott és tapasztalt. Ezek mind beépülnek a gondolkodásunkba. Nagyon sok mindent egészen másként látunk az idő elteltével, a tapasztalatok gyültén. Ez így van rendjén. Egyébként ez csak akkor tapasztalható, ha az ember tudatosan él, ha figyel az értékekre. Úgyhogy, akár jó jelnek is tekintheti, hogy ennyit változott a gondolkodása, Önnek is, a férjének is. Az megint jó dolog, hogy ugyanakkor ma is, szinte gyermeki örömmel tud rácsodálkozni Isten csodálatos világára. Lehet, hogy ehhöz is már élettapasztalat kell, hogy a sok szépség láttán Isten jusson eszébe, aki mindezt megteremtette. Nagyon fontos, hogy ne mulassza el erre a gyermekei szemét is minél hamarabb felnyitni. Mint tudja, tapasztalja, a gyermekek kicsi koruktól fogva nagyon fogékonyak, mindent elfogadnak, amit a szüleik nekik mondanak. Kamasz kortól kezd el megváltozni. Adjon át nekik minél több bölcsességet, beszélgessenek velük minél többet. A közös természetfilm nézés nagyon jó közösségi dolog. Ebből mindig legyen valamilyen beszélgetés, ez nagyon sokat alakít a gyermekek gondolkodásán és lelkületén. Amit az örök jelenről ír, abban a férjének teljesen igaza van. Lehet, hogy most úgy tekintünk a következő napra, hogy az holnap lesz, de mire odaérünk, az mává változik. Tehát az örök mában élünk. Ugyanakkor ez feladat is, hogy ne a múlton révedezzünk, a jövőt találgassuk, hanem mindig a mában éljünk, a jelenben, az adott helyen és pillanatban, ahol vagyunk, ne másutt!
Tisztelt Lelkiatya! Az elmúlt hét eseményeire reflektálva szeretném kérdezni, hogy mitől függ, hogy ki viselheti az ún. díszes papi süveget, eddig miért nem volt "divat" ennek a jognak az adomanyozása. Illetve miért visel néhány diakónus fekete süveget? Ez egyéni döntés, hogy szeretnék-e vagy nem, vagy van jelentése? Szerintem hasznos lenne egy olyan menüpont itt az oldalon, ahol a papi viselet részletesen, magyarázattal együtt megtalálható az ilyen különleges esetekkel együtt.
A templomi szertartáson viselt papi fejfedő alapvetően a szerzetesi ruházat része. Ha majd lesz több szerzetesünk, akkor majd jobban megszokjuk ezt a látványt. Mind a három püspök atyánk szerzetes, ezért viselnek a fejükön kamilafkát és fátylat a szertartásokon, amikor nem korona van a fejükön. Ez azért nem volt korábban szokás, mert eddig nem szerzetesek voltak a püspökeink. Igaz, Dudás Miklós püspök atya bazilita szerzetes volt, de abban az időben a bazilita atyák nem viseltek fátylat, mint most Ábel atya. Egyfajta papi kitüntetés, ha valamely fölszentelt pap mitrát viselhet. Ez a püspöki koronához nagyon hasonló díszes fejfedő, amelyen azonban nincsen kereszt, erről lehet megkülönböztetni a püspöki koronától. Úgy tudom, vannak atyák, akiknek más okból van engedélyük szertartáson papi söveget viselni. Ezek inkább kivételek.
Kedves Lelkiatya! Nagy fájdalmam van, majd belehalok. Három gyermekem van, ebből kettő rendes, tisztességes katolikus felnőtt lett, mint amilyennek neveltük. Azonban a harmadikkal más a helyzet. Hiába neveltük őt is hitre, hiába járt katolikus iskolába, már 14 évesen kijelentette, hogy ő homoszexuális. 18 éves koráig folyamatosan vittük keresztény közösségekbe, szabadító imára, ördögűzőnél is voltunk vele, katolikus pszichológushoz is járt, aki a téma szakértője, de semmi változás nem történt. 18 évesen aztán kiment Németországba dolgozni, ott nemsokára összejött egy másik deviánssal, ennek már 7 éve. 2 évvel ezelőtt az ottani polgári szabályok szerint b*zi"házasságot" kötöttek, erről nem sokat tudok, mert nem voltunk hajlandóak részt venni ebben a mocsokban. Azonban most még szörnyűségesebb dolog történt. Bejelentették, hogy beadták a kérelmet Németországban, hogy gyereket fogadjanak örökbe. Azóta rengeteget sírok, imádkozom, hogy ez valahogy meghiúsuljon, de hajthatatlanok. Megszakad a szívem, hogy képesek lennének tönkretenni egy szegény ártatlan kisgyerek lelki egészségét, fejlődését. Már azért imádkozom a Jóistenhez, hogy akkor inkább haljon meg a valamiben, csak ne kerüljön hozzá gyerek így. Nem tudom, mit tegyek. Rengeteget kérem a Jóistent, hogy akadályozza ezt meg, de sajnos úgy néz ki, hogy gyereket fognak kapni. Két deviáns. Hogy lesz így abból a szegény kicsiből egészséges felnőtt??? Hogy lehetne megakadályozni ezt a szörnyűséget? Egyáltalán miért büntet engem Isten ezzel a korccsal? Miért nem lehet helyette normális gyerekem?
Mindenekelőtt egy könyvet ajánlok Önnek beszerezni és elolvasni. Joe Dallas: Amikor a homoszexualitás megrázza a családot. Ez a sok tapasztalatot összegző írás sokat segít abban, hogy megértsük, mi is történik ilyenkor velünk, mik játszódnak le a másikban, illetve közöttünk, a velük való kapcsolatainkban. Teljesen megértem az Ön fájdalmát, hiszen egészen más lett a gyermeke, mint azt Önök elgondolták. Ez mindig nagy csalódás a szülőknek más területeken is. De ez nem okozhatja a szeretetük megvonását. Ez a legrosszabb, ami ilyenkor bekövetkezhet. Hogy mennyire tehet a gyermeke arról, hogy ilyen lett, mennyire nem, ezt nem lehet megítélni. Ne is akarja, ne is keresse. Az Ön gyermeke ilyen, őt így kell szeretni. Semmit nem visz előre sem az ő életében, sem a világban, ha emiatt kitagadja, ha emiatt lefordul tőle. Ez most az Ön nagy harca, hogy tudja-e a gyermekét így is szeretni, hogy egészen más. A gyermeke azt szeretné, ha Ön elfogadná őt, a párját, az örökbefogadott gyermekét. Az Egyház tanítása szerint a homoszexuális hajlamú férfiakkal és nőkkel ?tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell bánni. Kerülni kell az igazságtalan megkülönböztetés minden formáját.? Ez a családon belüli kapcsolatokra még inkább érvényes. Természetesen én is nagyon rossz dolognak tartom a homoszexualitást. Olyan deviancia, amely miatt nem lehet igazán boldog az, aki ebben él. De nincs tökéletes élet, nincs tökéletes boldogság. Kinek ez, kinek az hiányzik. Az elfogadással és szeretettel nem a devianciát hitelesítjük, hanem világosan megkülönböztetjük az embert attól, amit tesz. Ön a fiát szereti, kell, hogy szeresse, nem azt, amit tesz, ahogyan él. Ez tehát a tanácsom, vívja meg a maga nagy küzdelmét az elfogadással. Ha már túljut rajta, újra várja Önt a családi béke és boldogság. Megismétlem, sokat fog Önnek segíteni az említett könyv.
Kedves Lelkiatya! Isten az embert saját képmására teremtette. Megajándékozta értelemmel is. Ha belegondolok ,tényleg a szó jó értelmében ,de félelmetes,hogy maga az ember mire nem képes,mindaz amit létre tud hozni,gondolok itt pl a repülőgépre,mennyi minden alkatrész van ott,és a levegőben repül .Ha azt nézem, mi mindent alkotott maga az emberiség eddig csodálatos,és megdöbbentő. De miért van az,hogy minden korszak más úgy értem 1950 - ben is létezett már sok minden,de mintha később minden sokkal felgyorsultabb ,fejlettebb lett volna. Hiszen az ember mindig is okos ,tervezni képes volt miért másabb a 2023 as év mint a 1995 például? Olyasmi is mintha ahhoz a korszakhoz az illet volna ,ehhez meg ez.... Köszönöm a választ.
Kétségtelen, azt tapasztalhatjuk, hogy a technikai fejlődés félelmetesen felgyorsult. Korábban évszázadokat majd évtizedeket kellett várni egy-egy nagyobb fölfedezésért. Most meg évenként kapkodjuk a fejünket, hogy mi minden újat találtak ki megint. Azért azt fontos tudatosítani, hogy ez még önmagában nem fejlődés. Még ha annak is nevezik sokan. Attól, hogy az ember újabb és újabb gépeket talál föl, egyre jobb megoldásokat talál erre vagy arra, attól még az ember nem lesz értékesebb. Az élete kényelmesebb lesz, dehát a kényelem fokozódása nem fejlődés. Sőt, épp azt látjuk, hogy az ember ebben a kényelemben inkább visszafejlődik, egyre több életre való képességét elveszíti. Hogy mi az oka a fejlődés e szélsebes gyorsulásának, ez érdekes filozófiai kérdés, nem merek vállalkozni arra, hogy megmagyarázzam. Azt hangsúlyozom inkább ennek kapcsán, hogy az egyes embernek figyelnie kell a valódi fejlődésre. Nem fejlődés az sem, ha egyre nagyobb vagy egyre több házat tudunk megvenni, egyre nagyobb vagy egyre drágább autót tudunk megszerezni. A fejlődés az ember lelkében zajlik, hogy mivé válik. Ennek a bölcsességét kell átadnia a gyermekeinek is.
Kedves Lelkiatya! Istennek mivel lehet legjobban kimutatni,bebizonyítani,hogy szeretjük Őt? Köszönöm szépen!
A rendszeres imaélettel. Ez az első. A második pedig a rendszeres szeretgyakorlás. De ez valóban a második, mint a két főparancsban is. Ugyanis, ha nem Isten szeretetéből fakadnak az emberek iránti tettei, akkor azok hamar kifulladnak, akkor abba csak a saját, hamar kimerülő szeretetét adja. A rendszeres imaélettel a gondolatait Istenhöz emeli, és vele beszéli meg az életét, a munkáját, a gyermekei nevelését, a házastársa kapcsolatát, mindent. Isten szeretne az Ön életében jelen lenni, mert szereti Önt. Minél inkább beengedi oda, annál jobban fogja Ön is szeretni őt.
Az 5 éves lányomat igyekszem szentáldozáskor kivinni áldásra amikor csak ott van a Liturgián, magam áldozok, mondom a felkészülő imákat hogy ő is hallja. Ő meg az anyja nem katholizált, én is a születése után tértem vissza. Egyszer mondja a felmenetelben hogy "én is szájba kérek áldást mint N.! ő mér´ kaphat pedig ő kisebb mint én?", mondom "ez nagyon jó kérdés, beszéljünk majd róla" - de nem tudom hogy kezdjek hozzá. Utána egyszer el is játszotta otthon vízzel meg mogyoróval - de sajnos nem voltam ott hogy megragadjam az alkalmat. Régebben is érdeklődött felőle hogy mit esznek ott az emberek. Mondom természetes egyszerűséggel hogy Jézust. (Akkor már tudta szépen a szent család tagjait, hogy ki-ki az ikonokon, hogy Jézus meghalt de él.) Erre szépen ráhangolódott: ?Miért esszük meg Jézust??, ?Mert közel akar lenni hozzánk?. De ezutan már elvesztettem a figyelmét. Az anyja szerint ne mondjak neki ?ilyen ijesztő dolgokat?. Pedig még ő mondja hogy a dolgok nem magában ijeszőek a gyereknek hanem azzá válnak ahogyan a szülőt látja rájuk reagálni vagy mert megtanul róluk ezt-azt. Amúgy meg inkább meghökkentő ez a szent Titokban, de nem is veletlenül, szerintem. De így hogy a ?templom csak apa mániája? meg olyan nyelvezetet használnak a környezetében hogy ?ma is mész apa? ma nem muszáj vagy igen? / de neki nem kötelező, nem? / ő még nem is érti / mikor mit _kell_ csinálni, stb?, meg mindig csak ?ti? ezt meg azt csináljátok ott messze a templomban, soha sem ?mi? mit ünnepelünk ? így nem tudom se vele se a feleségemmel megismertetni hogy milyen jó az igaz hitet élni.
A kislányával bármikor leülhet erről beszélgetni. Egészen bizonyos, hogy nagyon hálás lesz érte, nagyon fogja élvezni. A kislányoknak külön öröm, amikor az édesapjukkal beszélgethetnek. (Ez kb. olyan igazság, mint az, hogy a nők általában szeretnek virágot kapni. Mi, férfiak nem nagyon értjük, hogy ez miért öröm nekik, s ezért sokszor el is hanyagoljuk ezt az apró, de számukra nagyon kifejező gesztust. Hasonlóan vagyunk a gyermekünkkel való beszélgetéssel is!) Azt látom azonban, hogy az igazi nehézséget az okozza, hogy a hitben nincsenek egy hullámhosszon a feleségével, a kislány édesanyjával. Ez bizony igen nehéz helyzet. Két irányú a tanácsom. Egyik a felesége felé. Nagyon erősen, nagy hittel és kitartóan imádkozzék azért, hogy ő is hitre találjon. Még ha most ez elképzelhetetlennek tűnik is. Istennek semmi sem lehetetlen. Imádkozzék, de erről csak az Úrnak beszéljen (meg lehet Máriának:-), és nem neki. Vele akkor beszélgessen a hitről, hogyha kérdezi. Ne akarja őt megtéríteni. Ez lehet, hogy furcsán hat, de a tapasztalat azt mutatja, hogy sokkal többre jutnak, ha elfogadják egymást úgy, ahogy vannak, és nem megváltoztatni akarják, hanem feltétel nélkül szeretik egymást. Önnek fáj, ha a felesége nem osztozik a vasárnapi templomban. Őneki meg az fáj, hogy vasárnap azt az egy-két órát is nem együtt töltik. Főként, ha elviszi a kislányát. Ugyanaz a fájdalom két oldalról. Ezzel az elfogadással és megértéssel sokkal jobban tudja segíteni a feleségét, mintha próbálná őt megtéríteni. A másik tanácsom a kislányra vonatkozik. Nyilván, mindent meg kell tenni, hogy minél több templom élménye legyen, hogy megismerje a hitet, megtanuljon imádkozni, stb. A felesége ezt ellenzi, de legalábbis nem pártolja. Ez így nagyon nehéz. Javaslom, hogy kössenek egyességet a feleségével ezen a téren. Egyezzenek meg abban, hogy mennyit mehet el a templomba, és utána Ön ahhoz tartsa magát. Ne kelljen újra meg újra vitázni azon, hogy mennyi az a sok vagy kevés. Még akkor is, ha ennek az az ereménye, hogy csak minden második vasárnap megy el a kislány. Egyébként már az is jó, mert a rendszeresség miatt ez is nagyon sokat számít. Érdemes lesz majd egyházi iskolába is beíratni, hogy több oldalról is kaphasson jó hatásokat a hit irányába. A szentáldozásról meg annyit mondhat, hogy vannak szerencsés gyermekek, akik már kereszteléskor megkapták a bérmálás szentségét. Neki egy kicsit várnia kell. De javaslom, ha ilyen vágy jelenik meg a gyermekben, akkor legyen csak minél hamarabb elsőáldozó. Beszéljen neki arról, hogy ez vár rá, s akkor majd ő is várni fogja.
    ... 13 14 15 16 17 
18
  19 20 21 22 23 ...