Kedves Lelkiatya! Nagyon bánt egy olyan dolog, amiről nem tehetek és nem is szabad akaratom döntése volt. Beleszerettem valakibe és ez nagyon elszomorít. Alapvetően ez nem egy tragédia, de szomorú vagyok mégis. Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy a férfi, akit szeretek, mit érez irántam. Sokszor tűnt úgy, hogy viszonozza az érzéseim, egy barátnőm szerint is így van, de közben nem merem elhinni és túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Valahogy úgy vagyok, hogy mindig hajlamos vagyok elbizonytalanodni és néha úgy érzem, csak akkor tudnék hinni a viszonzásban ha megcsókolna vagy magához húzna és elkezdene simogatni, puszilgatni. Úgy érzem, én másból nem tudok érteni, főleg ha róla van szó. Nem tenne csak úgy ilyet, mert Istennek tetsző életet él, az emberi kapcsolatait is ez befolyásolja. Ez a paradoxon az egészben, hogy pont a krisztusi élete miatt nem tenne ilyet, az Isten akarata alapján él, neki az fontosabb mint a földi örömök és emiatt tudom, hogy ha van szándéka, akkor az tiszta és bízhatok benne, de pont ezért olyan nehéz elhinnem, hogy érezhet valamit irántam, mert szerintem az Istenhez nagyon közel álló, erős hitű, önmegtartóztatásra képes, a hitet a világ fölé emelő férfiakról néha az lehet a külső szemlélő benyomása, hogy biztos nem érdekli a szerelem, a romantika, a testi szerelem, bármilyen földi dolgok. Ha a próféták életére gondolok, akkor is valahogyan olyan hihetetlen az, hogy ugyanaz a férfi egyszerre volt próféta, térítő, csodatevő, vezető egyéniség aki Isten akaratát viszi végbe és férfi, aki szerelmes volt, , aki szívesen volt a szeretett nővel, akinek családja volt. Jó példa erre Mózes vagy Jézus tanítványai között Péter, házasok voltak mindketten. Keresztelő Szent János már teljesen más volt, tényleg csak Isten érdekelte, úgy tűnik, a tőle kapott feladatát annyira komolyan vette, hogy az életét sem féltette, senki nem tudta eltántorítani. Róla el tudom képzelni, hogy semmiféle szerelem nem érdekelte soha. Úgy gondolom, nagyon jól láthatóan ütközik a két gondolkodásmód Jézusban, aki a valaha volt legnagyobb feladatot kapta az Atyától, aki küldte, a lehető legtöbbet tett az Atyáért és az emberekért, aki ennek szentelte egész földi életét, ezért jött. ugyanakkor bort ivott, biztos szerette a finom ételeket, volt esküvőn ahol biztos jól érezte magát, akár még táncolt is, gondolom tudta értékelni a szép és jó dolgokat az életben, volt néhány közeli barátja, minden szempontból igazi ember volt. Ami engem illet, tulajdonképpen bármi is történik, mindig felmerül bennem a kétely, hogy mi van ha félreértem a helyzetet és az említett férfi, akiről írtam, mégsem viszonozza, amit érzek. Még ha mond is valamit, amiből következtethetnék arra, hogy nem feltétlenül mondanak ilyet egy barátnak, akkor is utólag elkezdek tartani tőle, hogy félreértem. Ha azt mondja, hogy "gyönyörű vagy", még azt sem tudom teljesen elfogadni és azon kattogok, hogy érezhet-e valamit irántam. Az Istenhez közel álló, erős hitű, nagy szeretettel élő emberek érzelmesebbek amúgy is, saját tapasztalat. Öleltem már meg úgy egy férfit, hogy nem voltam belé szerelmes és ő se belém, csak a keresztény hitünk egy erős kapocs volt köztünk. Nem voltam szerelmes belé, de a felebaráti szeretetem nagyon erős volt. Szóval nem tudom teljesen biztosan, hogy mit érez. Ha viszonozza az érzéseim, az a jobbik eset, de így is, úgy is nehéz. Ha nem viszonozza, akkor azért fáj a szívem, ha viszonozza, akkor meg nehéz lenne nekem elfogadni, elhinni. Imáimban is előhoztam ezt a problémám és azt kértem, hogy ha az általam szeretett személy viszonozza az érzéseim és Isten nem ellenzi az érzéseim, akkor adjon nekem hitet ezzel kapcsolatban, segítsen elhinni. Nem tudom hogyan, de akkor utána valami változott, mert megszűnt a nyugtalanságom, magabiztosabb lettem, valahogyan nem tűnt olyan hihetetlennek a viszonzás. Csakhogy én még ezt is képes voltam utólag megkérdőjelezni, hogy mi van ha ez nem az imáim hatására változott bennem valami. Mindezek csak a kérdésem körülményei, a legnagyobb gond az, hogy elszomorít a bizonytalankodás, már maga a szerelem ténye is elkeserít. Egyszerűbb lett volna nem szerelembe esni, akkor sok mindentől megkíméltem volna magam. Olyan érzésem van mintha valami húzná le a szívem, mint egy odakötött szikla. Ha teljesen bizonyos lehetnék a viszonzás felől, jobban érezném magam, de a saját magam érdekében jó lenne akár bizonyosság nélkül is visszaszerezni a lelki békém. Mit tehetnék ezért?

Tisztelt Lelkiatya! Hosszú évek tapasztalata nálam, hogy azok a férfiak, akik udvarolnak nekem, erőszakosnak tűnnek és sosem vonzanak. Ellenben azok, akik cseppet sem teszik a szépet, de békét és nyugalmat sugároznak, igen. Ez utóbbiak általában nálam idősebbek, és a legritkább esetben szabad állapotúak. Aztán a rosszabbik eset, amikor ők is éreznek vonzalmat. A saját korosztályomban nem érzem ezt a fajta érettséget, s így bocsánat, de nem tekintem őket igazán férfinak. Nyilván persze, hogy szeretném hogy legyen társam, de valahogy nem megy. Lelkiekben mit kéne változtatnom?

Kedves Lelkiatya! Van egy dolog ami nagyon zavar , kérem engedje hogy leirjam. Egy faluban lakunk ez egyik hölgy teljesen oda van a fiatal atyáért. Látszik rajta hogy teljesen oda van érte, pedig ő 40 a fiatal atya 25 fölötti nem sokkal. De a hölgy házas, gyereke is van. Soha nem jártak templomba, most jar a fiával, nyomja a fiát, hogy minden áron ministraljon a misen, ő meg az első sorok között ül. Pont úgy ül hogy lassa a fiatal atyát a misen ahogy bent áll. Kérem, hogyan dolgozzam fel? Nagyon zavar ez a dolog. Hogy tehet ilyet egy nő, hogy annyira rajong érte. Én is bellatom tényleg csodálatos a fiatal atya mind kinézetre mind a lelkileg.

Tisztelt Lelkiatya! Virágvasárnapi prédikációban egy atya arról beszélt,hogy a legújabb tudományos kutatások igazolták,hogy az utolsó vacsora nem csütörtökön,hanem kedden történt. Ez valóban igaz? Hisz a Szent Hagyomány tanítása is nagycsütörtököt nevezi az utolsó vacsora napjának,az Eucharisztia és az Egyház alapításának. Én próbáltam utánanézni,de csak egy 2011-es brit tanulmányt találtam,de ott nem is keddet,hanem szerdát említi. Aszerint a keveredés más naptárhasználat miatt történhetett. Mt.,Mk.,Lk. ,evangéliumában az utolsó vacsora ideje pészach kezdetekor,Jn. evangéliumában pészach előtt volt. Jézus és a három evangelista régi zsidó naptárat használt,míg Jn. evangélista a hivatalos holdnaptárat. Ez állítólag megmagyarázza azt is,hogy egy éjszaka alatt hogyan történhetett a letartóztatás,kikérdezés és a bírósági tárgyalás,Jézus pere. Lehetséges ez?

Kedves Lelkiatya! Szerintem én nálam már eljött a vég Nincs türelmem idegesít a családom is gyerekek is rosszak rumliznak Már odáig jutottam,hogy mondtam hangosan Istennek minek adtál gyerekeket ha tönkre tesznek?Milyen ajándék ez ? Rengeteg a baj velük szemtelenek is Hiába imádkozom Szeretnék szép családot de itt minden rossz Már azt mondtam Istennek inkább vegye el az életem holnap mert nekem ez az élet már nem kell!!!!! Mivel minden rossz valószínűleg mindenki elkárhozik a mostani rossz fog csak folytatódni hát ez van?. Ez így van vagy torzul látok? Köszönöm ha tud segíteni Bárcsak jól lennék minden téren,kérem imádkozzék értem értünk!

Kedves Lelkiatya! Abban szeretnék tanácsot kérni, hogy hogy miként tudnám elérni, hogy ne akarjak megértést másoktól vagy jobban fogalmazva, hogy ne fájjon mikor lekicsinylik a problémáimat. Ha Jézusra gondolok, az segít, mert valljuk be őszintén, az emberek többsége nem sokra értékelte és mikor szenvedett, akkor még gúnyolták is ahelyett, hogy segítették volna. Igen, de még így sem mindig könnyű, hogy ne fájjon nekem. Még így sem, hogy Jézus a példa előttem. Nem bűnökről van szó, hogy valaki lekicsinyli a problémám, nem segít, nem érti meg milyen nekem, épp ellenkezőleg, nem érti az a valami nekem miért probléma és akkor én veszekszek, csúnya szavakat mondok, megharagszok. Nem, ilyenről szó sincs. Egy rossz szót se mondok senkinek, nem tartok haragot, még csak nem is kiabálok, ezekre nem is érzek semmi késztetést, szóval nem elfojtásról van szó. Inkább egy szomorúság, egy fájdalom van bennem az ilyenek miatt és az lenne a kérdésem, hogy miként érjem el magamnál, hogy ne is vágyjak arra, hogy megértsenek engem. Próbáltam átgondolni, vajon Jézus mit érezhetett onnantól kezdve, hogy Júdás megjelent és elárulta, vallatták, ütötték, leköpték, Pilátus elé vitték ahol szinte mindenki a halálát akarta és a kereszthordozás közben is gúnyolták, ütötték, megalázták. Próbálom összehasonlítani az ő érzéseit az enyéimmel. Ha jobban belegondolok, lehet, hogy nincs is olyan sok különbség közte és közöttem, leszámítva azt, hogy én nem vagyok Isten és teljesen bűntelen. Azért feltételezem, hogy hasonlóak az érzéseink mert ő nem vétkezett a szenvedése közben sem és igazából én sem bántok meg senkit, nem mondok egy rossz szót se, nem veszekszek, nem tartok haragot. Szerintem ez már önmagában egy elég jó dolog. Azt viszont észrevettem, hogy még nem tudom a saját keresztemet olyan alázatosan, türelmesen, akkora beletörődéssel vinni ahogy ő az övét. Ezt teljesen elismerem, nem tagadom. Szerintem Jézusnak is fájt, ahogy bántak vele, de közben nem várta a megértést, elfogadta a helyzetét, alávetette magát mindennek, még csak nem is panaszkodott szinte közben, sőt, másokat vigasztalt, a jeruzsálemi asszonyokat és a saját édesanyjáról is gondoskodott a keresztről is. Én magam sajnos (még) nem tartok itt. Én a szívem mélyén vágyok a megértésre, néha panaszkodok. Néha sikerül egy nehéz helyzetben megőrizni a türelmem és magam helyett a másikra jobban figyelni, alázattal alávetve magam vinni a keresztemet de valamikor meg ez nehezebb. Mivel sokszor vizsgálom a saját viselkedésem, bűneim, cselekedeteim, érzéseim, így felfigyeltem valamire. Azt vettem észre, hogy leginkább akkor van bennem fájdalom és az alázat hiánya amikor a problémás időszak, helyzet, valami amivel küzdök eléri a csúcspontját vagy valamelyik csúcspontját a sok közül. A héten édesanyám eltörte a vállát, kötést kapott rá, így sok mindenben be kell segítenem neki, sokkal jobban mint szoktam, ezen a héten más alkalmakhoz hasonlóan voltam adományokat gyűjteni rászorulóknak önkéntesként és ott is pont ezen a héten kell(ett) a legtöbbet dolgozni, meg mostanában mindig összejött nagyon sok intéznivaló, szinte naponta, és így mire elértem ehhez a héthez, addigra már eleve elfáradtam és ez a hét is nehéz volt, tehát valahogy ezen a héten volt a nehézségek csúcspontja. A helyzetet nehezíti, hogy a hús részleges elhagyása mellett azt is vállaltam böjt elején, hogy nem eszek édességet 40 napon keresztül és így sokszor hiába vagyok nagyon fáradt, nem tudok megenni egy kis kocka csokit sem. A legtöbb olyan élelmiszer, ami nagyon kicsi, bárhova magammal vihetem, gyorsan megehető, sokáig eláll, az édesség mert vagy csokoládé vagy csokoládés ostya vagy egy kis adag kakaós piskóta, minden ilyesmi. Egy péksütemény nem ilyen, azokat nem tudom csak úgy a zsebembe betenni, az nagyobb, jobban morzsál, a gyümölcsök sem ilyenek, azokat sokszor meg kell hámozni, sok héja van, valamikor ragad is tőle a kezem, ezért ideális egy kis kocka csoki, de azt nem ehetem meg mert be akarom tartani amit vállaltam böjt elején. Így ez csak nehezítette a helyzetem, hogy hiába voltam már nagyon fáradt az adománygyűjtés közben, nem ehettem meg egy falat csokit sem. Az sem esett jól, hogy én 3 órán keresztül adományt gyűjtöttem, de akivel ott voltam és szervezte az egészet, nekem nem hozott széket, hogy én is leüljek, csak magának. Valahogy nagyon el volt foglalva akkor a gondolataival, telefonozott, velem akkor szinte alig beszélt, pedig máskor igen. Próbáltam mentegetni őt magamban, hogy biztos nehéz hete volt meg próbáltam úgy felfogni, hogy akkor legalább ha jobban szenvedek, akkor jobban mutathatom Jézusnak a szeretetem. És bármily hihetetlen is, de bizonyos fokig még örültem is annak, hogy fáradt vagyok, hogy nem ülhetek le egy percre sem, hogy egy hosszú hét után ezt is megcsinálom, hogy szenvedhetek Jézusért. Valójában egyszerre volt bennem ez az öröm, még mosolyogtam is arra gondolva, hogy Jézusért szenvedek, de volt bennem egy fájdalom is. Abban szeretném a tanácsát kérni, hogy hogyan tudnék teljesen megszabadulni a fájdalomtól, a szomorúságtól és a vágytól, hogy megértsenek engem. Az a vágyam, hogy minden nap úgy vigyem a keresztem, ahogy Jézus vitte az övét: panaszkodás nélkül, csendben, mindig alázatosan, minden pillanatban úgy szeretve mint Jézus. Úgy, hogy én vigasztaljak másokat és én segítsek de ne vágyjak arra, hogy engem vigasztaljanak.

Dicsértessék! Kedves Lelkiatya! Egy dolog már régóta nem hagy nyugodni. Elnézést, hogy ilyen témában kérdezek, de ha önkielégítek úgy, hogy NEM nézek mellé szemérmetlen tartalmat, akkor az úgy is bűn? Úgy sem szabad? Válaszát előre is köszönöm, kedves Lelki Atyám! Szép Nagypénteki napot Önnek, az Úr áldja meg magát! Dicsértessék!

Kedves Atya, Nem vagyok hívő annak ellenére, hogy az összes családtag, rokon ill. ismerős aktívan gyakorolja. Évtideken keresztül próbáltak megváltoztatni, rávenni, megszerettetni a szertertásokat zero sikerrel. Kérdésem: mi bennem a hiba? Annak ellenére, hogy nem találok/érzek semmi "gonoszat" magamban. Köszönöm! "A"

Tisztelt Lelkiatya! Szeretnék imádságot kérni egy súlyosan beteg emberért. Tisztelettel: I.

Kedves Lelkiatya! A férjemmel van bajom. Szerintem nagyon hazug ember. Mindig azt mondja, amit hallani szeretnénk, közben pedig teljesen mást mond és tesz. Én azt mondom, amit gondolok. Ő nem. Nem tudok egyáltalán hinni neki. Nagyon keveset van velem, inkább a szüleivel szeret lenni a nyaralójukban. A szülei nem szeretnek engem, szerintem alig várják, hogy elváljunk. És az anyósom nagyon kotnyeles, a legfőbb tanácsadó. A férjem állandóan írja, hogy hiányzom és rám gondol, de én azt hiszem, hogy akinek hiányzom, az megkeres. Eljön hozzám. Emellett rettenetesen lusta ember is szerintem. Ha tehetné, átaludná a napot. Amikor itthon van, akkor is csak fekszik. Vagy alszik vagy telefonozik. Ha szóvá teszem, hogy szerintem ez nem helyes viselkedés és nem férjhez illő, akkor zaklatásnak veszi. És mindig azt mondja, hagyjam abba. Sok pénzt keres, de az is mind az övé. Nekem fogalmam sincs, mennyi a fizetése, mert mindig azt mondja, nem tudja. Általában nem tud semmit: mikor fejezi be a munkát, mikor tudunk találkozni, mennyi a fizetése, mikor lesz közös otthonunk. Egyfolytában ködösít, engem pedig ostobának néz. És évek teltek el így. Amikor véget akarok vetni a kapcsolatnak, akkor meg nem lehet elküldeni, mert mindig visszajön. Annyira el vagyok már fáradva ebbe a sok hazugságba! Köszönöm, ha tud tanácsolni valamit!

Dicsőség Jézus Krisztusnak! Tisztelt Lelkiatya! Lehet, hogy aggályos lelkiismerettel küzdök? Sokszor történik, hogy miután gyónok, és elkövetek valami bűnt, egyből azt érzem, hogy újra mennem kell gyónni. Volt, hogy két nap után mentem el. Most is ez történt. Egy dolgot említettek nekem, én pedig erre reagálva viccelődve - talán lehet a szituációra nézve gúnyosan is - a liturgia egyik szavát említettem. Hirtelen jött, én kimondtam nem gondolkodva, és aztán kezdtem el gondolkodni, hogy nem kellett volna, hisz a szertartás szövege szent, én pedig ezt a szent szöveget használtam fel arra, hogy viccelődjek. Aztán meg is bántam, hogy kimondtam, és a jó Istenhez imádkoztam, hogy bocsássa meg ezt az elszólásomat. Aztán, amikor később egy Szent Liturgia keretében az áldozásra került sor, gondolkoztam, hogy menjek-e, vagy sem, súlyos bűnt követtem-e el, vagy sem. Végül elmentem áldozni, de azóta sajnos ezen gondolkodom. Elég, ha ezt a bűnt, ezt az elszólást a legközelebbi gyónásomban meggyónom, vagy menjek el most és tegyem le? Illetve azzal, hogy így mentem el részesülni az Úr Jézus testében, követtem el bűnt? Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Lelkiatya! Én nem vagyok papné, de ha az lennék és új településre küldenének minket lakni, biztosan alkalmazkodnék a helyi viszonylatokhoz. Arra gondolok, hogy 2-3 liturgián csak hallgatnám a helyi dallamvilágot és igyekeznék igazodni hozzá. Engem rettentően zavar, hogy idejön egy új pap a feleségével és minden 40-50-60 éve templomba járó nénit, bácsit elhallgattatnak, mert a papné a saját dallamával áriázza végig a szentmisét. Szinte megsemmisül az a pár ember, aki eddig áhítattal vett részt a liturgián. Elhiszem, ha egységesíteni kell a dallamokat, ismerjük mi azt is és ha más templomba megyünk, nyilván azon a hangon énekelünk. Én mégis úgy érzem, hogy a helyi változatok értékként foghatóak fel. És az a veszélyes ebben az egészben, hogy pár év múlva már senki sem fog emlékezni a régi, szép, helyi dallamokra, melyek legalább 100 éve jellemzőek voltak a településre. De javítson ki, ha rosszul gondolom. És elnézést, ezzel nem akarok megbántani senkit.

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Az lenne a kérdésem, hogy Nagypénteken (amikor csak csonka szentmise van) ha nem megyek el misére, mert akkor pont családi rendezvényen leszek, akkor azt meg kell gyónni?

Kedves Lelkiatya! Eligazításra lenne szükségem egy kérdésben, ami időnként mindig felmerül bennem. Mit jelent az, hogy ne ítélkezzünk és mit jelent az ítélkezés? Tegnap egy baptista barátnőmmel beszélgettem és kiderült, hogy a húsvéti ünnepeket nem otthon tölti, pénteken elutazik. Nekem ez furcsa volt, mert nekem gyerekkoromban is mindig hozzátartozott az ünnephez a templomi mise, húsvéti ételek, a találkozás a rokonsággal. A barátnőm is családi okokból utazik, mert a húgához megy külföldre, hogy ott pontosan mit csinál, nem tudom. A barátnőm az egyetlen hívő a családjában. Mikor még csak annyit tudtam, hogy utazik valahova, felmerült bennem 1-2 elképzelés, hogy mit tervezhet és mikor mondta, hogy a húgához megy, megértettem, hogy ez nyilván fontos, hogy találkozzon vele és teljesen érthető ha a húgának is főleg hétvégén van ideje erre, de közben volt bennem egy értetlenkedés, valamiféle ellenérzet is, mert arra gondoltam, hogy lehet olyan napokat mint a nagycsütörtök és a nagypéntek, két nagyon súlyos, szenvedéssel teli nap Jézus életében úgy eltölteni, hogy az ember csak teszi amit akar és nem figyel Jézusra eléggé. Persze ez lehet a katolikus hitemből is adódik, mert nálunk van nagypénteki sírbatételi szertartás, nagycsütörtökön kínszenvedési evangéliumok szóval nálunk ez hangsúlyozottabb mint egy baptista egyházban, szerintem. Ha nem a katolikus szertartásokra gondolok, akkor is olyan furcsa lenne nekem, hogy azon a napon, amikor Jézus félelem közben vért izzadt értem a Getszemáni kertben és másnap megverték, kínozták, megalázták, átszúrták a kezeit én úgy töltsem azokat a napokat mintha egy átlagos nap lenne. Szerintem egy nem katolikusnak is jó ezt az időt csendben, elmélkedve, Jézussal tölteni. A barátnőm meg jövő héten nem is dolgozik tehát így elvileg akkor is mehetne a húgához. Velem például jövő héten tervez találkozni. De ha nem is találkozhatna vele, nekem valahogy annyira Jézus mindennek az alapja, a Megváltó aki miatt egyáltalán a szeretteinkkel lehetünk az örök életben, hogy nekem nagyon furcsa, hogy egy keresztény "megvonja" Jézustól a figyelmét ezen a pár napon, nem tölti el ezeket úgy mint ünnepeket. A Jézus iránti szeretetem miatt vannak bennem ilyen érzések, gondolatok, de közben meg bűntudatom van amiért ezt érzem és gondolom, mert ez biztos ítélkezésnek minősül. Ez valóban az?

Tisztelt Lelkiatya! Az egyik nagyheti prédikációban hallottam, hogy Isten meghalt és mi öltük meg. Ennek kapcsán szeretném a tanácsát kérni, hogy kell mindezt jól érteni? Én ott akadtam el, hogy Jézus halála és Isten halála közt nem látom az egyenlőséget, hiszen akkor nem tudta volna Őt az Atya a Szentlélek erejével föltámasztani. Másfelől Istent nem lehet megölni sem, a Fiát is csak az engedelmessége tette az akkori hatalmaskodó áldozatává, akik a zsidók voltak, a választott nép, akiket megmenteni jött, s talán ez lehetett számára a legfájdalmasabb és azóta is megkerülhetetlen?de erről nem illik beszélni? Vajon ha megnéznék a világon ma élő keresztényeket, nemde a pogány népek váltak Krisztus népévé, ahogy Izajásnál is mondja az Úr (49.fej): Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd, a nemzetek világosságává tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig