Kedves Lelkiatya! A kérdésem valószínűleg nem csak engem érint hanem másokat is és nem is a saját szituációmról kérdeznék hanem általánosságban szeretnék választ kapni mert sok hasonló eset van és szerintem ami megállja a helyét az egyik helyzetben, érvényes a másikban is. Azt szeretném kérdezni, hogy az Ön véleménye szerint lehet-e kétfajta kapcsolat két ember között? A következőre gondolok: amikor az egyik ember beleszeret a másikba, akkor szokták neki javasolni, hogy szakítsa meg vele a kapcsolatot vagy csak annyit beszéljen vele amennyit feltétlenül muszáj. Ilyen főleg akkor van, amikor vagy viszonzatlan a szerelem vagy valamiért tiltott, esetleg a harmadik eset amikor a szerelmes ember nem is mondja el a szeretett személynek, hogy szereti mert valamilyen okból nem akarja, ez lehet bármi, félénkség, szégyelli, sejti a viszonzatlanságot, stb. Persze akkor ki sem derül, hogy a szeretett személy viszont szeret-e, csak esetleg nem tárja fel az érzéseit, de most ez mellékes a kérdésem szempontjából. Szeretném most figyelmen kívül hagyni azt, hogy ezen esetek közül melyik áll fenn, mert a lényeg a kapcsolat megszakítása és távolságtartás, ezt szokták javasolni. Bennem felmerült az a kérdés, hogy lehetséges-e kétféleképpen nézni egy emberre és létezik-e olyan, hogy bár az egyik ember szerelmes a másikba, tegyük fel a másik nem vagy igen de nem akar kapcsolatot/titkolja az érzéseit, de mégis megmarad köztük az a nem szerelmes kapcsolat? Számos ilyen helyzet van. Egy ember beleszeret barátjába, munkatársába, tanárába, beleszerethet egy atyába is ha hívő és templomba jár és még ezen kívül is vannak eshetőségek. Az előbbi kérdésemmel azt akartam kérdezni, hogy lehetséges-e, hogy a szerelmes ember és a szeretett személy között megmaradjon és jól is működjön a nem szerelmes kapcsolat, tegyük fel ha csak az egyik fél szerelmes tehát viszonzatlan, akkor tudhat egyszerre barátként is nézni arra, akibe szerelmes? Ha két munkatársról van szó, létezik, hogy nem befolyásolja a munkakapcsolatot? Ha egy keresztény nő szerelmes egy egyházi személybe, lehetséges, hogy attól még mint paphoz is tudjon hozzá viszonyulni és hallgassa a miséjét, elmenjen hozzá gyónni, beszéljen vele illendő módon? Ha beleszeret valaki egy emberbe, aki addig csak barátja volt, megtarthatja vele a barátságot hiszen a másik fél ugyanúgy barátjának tartja mint addig és nagyon jó barátja a szerelmes félnek? Nem arról beszélek, hogy a szerelmes ember direkt megtartja a másik típusú kapcsolatot, mert remél a viszonzásban vagy csábítani akar, sajnos ilyen is van, hanem őszinte kapcsolatra gondolok, amikor a szerelmes ember látja, hogy bár valamiért nem viszonzott az érzése, attól még a másik típusú kapcsolat nagyon is jó köztük és nem akarja ezt eldobni, nem tesz semmit a másik fél elcsábítására, minden rossz szándék nélkül beszélget, találkozik. Ez a másik típusú nem szerelmes kapcsolat, amiben megismerkedtek, működhet közöttük őszintén? Nem csak arra célzok, hogy egyik fél sem hazudik a másiknak hanem sokkal inkább arra, hogy nem befolyásolja a szerelem, hogy bár a szerelmes fél szerelmes, mégis félre tudja ezt tenni közben és mikor ránéz a másikra, akkor nem (csak) azt látja benne, hogy ő a szerelme tárgya hanem a munkatársat, barátot, papot, tanárt, akárkit és tud is úgy viselkedni vele. Vannak helyzetek, amikor nem szakíthatják meg a kapcsolatot.... ha tegyük fel elég messzire találna hasonló munkahelyet, akkor meggondolja, hogy költözzön-e messzebbre, inkább megpróbál mégis normálisan együttműködni a másikkal mint munkatárs, akkor is ha kellemetlen. Nem beszélve arról, hogy valamiből meg kell élnie. Ha egy tanárba szerelmes, nem kiskorú hanem felnőtt ember aki tanul az egyetemen, biztos nem szívesen vált egyetemet csak egy érzés miatt mikor nehéz munka árán jutott el odáig és nem szívesen megy másik egyetemre ha minden más rendben van, jól kijön a többi oktatóval, jók az órák, sokat tanul, szereti a tanulótársait. A barát sem feltétlenül akarja megszakítani a kapcsolatot és megvárni míg elmúlik a szerelem, mert az ki tudja meddig tart. Valakinek egy év akkor is ha nem beszél a másikkal, akkor egy évig nem beszélnek? Valakinek 5 év, akkor 5 évig? Ezt nem mindenki vállalja. Ha abból indulok ki, hogy ezekben az esetekben is valahogy muszáj megőrizni a normális addigi kapcsolatot, akkor arra a következtetésre jutok, hogy akkor valahogy csak lehetséges egyszerre szerelmesnek is lenni meg más módon is viszonyulni valakihez. Jól látom? Vagy valójában olyankor nem marad meg az igazi barátság/munkakapcsolat/hívő-pap kapcsolat, bármi, mivel bármennyire próbálkozik az ember, két kapcsolatot nem lehet elválasztani? Legfeljebb csak saját magának is hazudik ha azt gondolja, hogy működik a dolog? Közben elmúlhat a szerelem a másik iránt, de amíg nem múlik el. Felmerül itt egy másik kérdés: számít az, hogy csak tetszés, vonzódás van vagy igazi szerelem? Amikor csak a külseje tetszik a másiknak, akkor könnyebb ezt félretenni de amikor igazán szerelmes valaki, akkor ez mindig ott lesz a szívében, befolyásolja? Ha egy munkatárs tetszik meg az embernek, ott valószínűbb a vonzalom, de egy barát iránt, akit az ember jól ismer már, lehet szerelem. Nyilván sokkal nehezebb ügy amikor a másik ember lelkét is szeretjük és nem csak a teste tetszik. Talán túl hosszasan magyaráztam, de szerettem volna biztosra menni, hogy érthető, amit kérdezek.
Sajnálom, de biztos választ nem adhatok. Bár az én meggyőződésem, hogy nem lehet kettős, két szintű kapcsolat. Ha szerelem van, akkor szerelem van, és ha valaki meg is próbál ettől függetlenül jó kapcsolatban maradni a másikkal, a belső érzelmei előbb vagy utóbb, ilyen vagy olyan helyzetben, de valójában minden megnyilvánulásában is, felszínre kerülnek. Hogy milyen erősen, milyen mértékben, az, persze különböző lehet. De azért is nehéz, illetve lehetetlen is egyetlen választ adni a kérdésére, mert ez az erős érzelmi vonzalom, amit szerelemnek nevezünk, ez is annyi féle, ahány van belőle. Lehet erősebb, gyengébb, érzékiséggel átjárt, vagy merőben plátói, illetve ezek átmenetei, egyszóval nagyon sokféle. S ennek megfelelően nem lehet egyetlen megoldást megfogalmazni erre a teoretikus kérdésre. S ahogy arra Ön is utalt, a helyzet, a körülmények összessége is erősen befolyásolja. Van, amikor mindent föl kell rúgni, nehogy baj legyen. Pl. egyik legélesebb helyzet, ha papra vagy családos emberre irányul az alig leküzdhető heves szerelem, akkor az olyan veszedelmes lehet, hogy inkább érdemes minden áldozatot vállalni, nehogy romba dőljönek szépen fölépített életek. Hallottam ilyet, hogy egy egész család elköltözött más városba, más munkahelyet kerestek, a gyermekek máshová iratkoztak be iskolába, hogy a másként le nem győzhető bűnös szerelmi viszony megszűnjön. Úgyhogy, attól tartok, nem tudok kielégítő választ adni Önnek. Van, olyan helyzet, amikor elegendő a nagy erőfeszítés, hogy a szerelmi érzés ne épüljön tovább, sőt, minél hamarabb elhamvadjon, de van, amikor hidakat kell fölégetni, hogy ebből a veszedelemből kimeneküljenek. A konkrét válaszom mégis az: nem lehetséges kettős kapcsolat. Ha valaki azt gondolja, hogy igen, az önmagát csapja be. Ennek ellenére nem biztos, hogy föl kell rúgni az adott egzisztenciát, de számolni kell azzal, hogy amíg lobog a tiltott szerelem, addig nem lesz normális, természetes kapcsolat közöttük.
Tisztelt Lelkiatya! Édesapám nyolcvankét éves és amennyire én visszaemlékszem, csak kivételes alkalmakkor, pl unoka elsőáldozásakor ment el templomba.Azt mondja, hisz Istenben, otthon imádkozik, de a papokat nem szereti.Nemrég azt is mondta, nem akarja, hogy egyházi temetést kérjünk, ha majd meghal.Ha nem gondolja meg magát időközben, mi a helyes: ha papot hívunk hozzá akarata ellenére-esetleg mikor már nem lesz eszméleténél-és kérjük az egyházi temetést is, vagy ha tiszteletben tartjuk az akaratát?Válaszát előre is köszönöm.
Mindenképpen hívjanak hozzá papot. Annak az atyának lesz a feladata, hogy ügyesen megtalálja hozzá az utat, hogy rávezesse a végső dolgok rendezésére. Az pedig az Önök bölcsességén múlik, hogy mikor találják meg ennek az időpontját. Érdemes talán beszélni erről neki. Ha nagyon elutasító, akkor nem, akkor inkább várni kell. De mindenképpen úgy rendezzék, és nagyon imádkozzanak is érte, hogy még életében találkozzék pappal. A temetését is mindenképpen imádsággal, egyházi szertartással végezzék. Lehet, hogy még életerősen azt fejezte ki, hogy neki nem kell ilyen szertartás, de amikor már lehunyta a szemét, és közel került Krisztus ítélőszékéhez, akkor már egészen bizonyosan azt mondaná: IMÁDKOZZATOK ÉRTEM!
Kedves Lelkiatya! Igazságtalannak érzem a szentekhez való hozzáállást, hiszen ők kivétel nélkül látomásban vagy fizikai tapasztalásban részesültek. Fausztina nővér például látta ahogy Jézus kéri tőle, hogy ne kenjen vajat a kenyérre, hanem üresen egye. Ha az Úr ilyet kérne tőlem aznap nem is ennék. Akinek megjelenik akár csak egy angyal, az olyan erőt ad az embernek, hogy szárnyakat kap. Rosszul gondolom, hogy sokkal könnyebb úgy szenté válni, hogy látom a Szűzanyát vagy Krisztust?
Amikor Isten döntéseit igazságtalannak érezzük, akkor nem Isten döntéseivel van baj, hanem a mi igazságérzetünkkel. Jézus maga mondja, én vagyok ... az igazság... Tehát a magunk hozzáállását kell megvizsgálnunk. De éppen ezt teszi a kérdés föltevésével. Nem tudom, hogyan történt, hogy Faustina nővér ennyire nyilvánvaló utasítást kapott Jézustól, de el tudom képzelni, hogy ez nem magatartás irányításnak az eredménye, hanem annak, hogy teljesen érzékenyen rá volt hangolódva az Úrra. Egyébként igazán nem lehet azt mondani, hogy minden szent kivétel nélkül látomásban vagy fizikai tapasztalásban részesült volna. Minden szentnek más és más az életútja. Ha jól megvizsgáljuk, mindegyiknek megvolt a maga küzdelme. Még akár a hitben is (Kis Szent Terézről, Kalkuttai Teréz anyáról jegyezték ezt föl, például). Nem az égből kapott látomás a fontos, hanem ez az Istenre hangolódás, amelyre az imént utaltam. Nem azért lett szent, mert ilyen utasításokat kapott, hanem azért értette Isten üzenetét, mert már szent életet élt. A szentté válás nem valami rendkívüli út, hanem rendkívüli eredmény. Mindnyájunk előtt ott áll. Aki szent akar lenni - és ezért mindent megtesz! -, az azzá is lesz. Isten a legtermészetesebb módon a lelkiismeretünkön keresztül szól hozzánk. Aki mindig azt követi, szentté válik.
Tisztelt Lelkiatya! Kérem, írjon nekem az ifjúsági gyalogos zarándoklatról, állomásairól és programjairól!
A zarándoklatot ebben a formájában 21. éve szervezi meg a görögkatolikus egyház. Eredete K.Ö.Z. rendezvényre vezethető vissza, amelyet Telenkó Miklós atya és felesége szerveztek sok éven át már a 90-es évek elejétől. Ennek lett mintegy folytatása ez az egy hetes zarándoklat, amelyet 20 éven át Seszták István atya szervezett, persze, sok munkatársával együtt. A zarándoklat sajátossága, hogy a fiatalok minden évben máshonnan indulnak, de mindig Máriapócsra érkeznek meg. 5-6 napon keresztül szoktak napi 20-25 km-t gyalogolni egyik szállástól a másikig.
A napok menetrendjét átszövi az imádságos lelkület, a szertartások és elmélkedések. Emellett kulturális programokat, játékokat szerveznek a fiatalok részére, például táncházat, illetve esténként közéleti személyek, sportolók, színészek is szoktak előadást tartani a fiataloknak. A zarándoklat egyik kiemelt pontja - az induláson és megérkezésen túl! - a lelki nap, amikor általában kevesebb a gyakorlás, és a nap során valamely kiválasztott atya ad lelki tanításokat, amelyeket a fiatalok egyenként vagy csoportosan elmélkednek át, dolgoznak fel. Ezen a napon különösen is, de a gyalogló napokon is folyamatosan van lehetőség szentgyónásra, hiszen 10-12 atya mindig együtt van a fiatalokkal. A püspök atyák is be szoktak csatlakozni, a fiatalok szeretik, ha velük is van lehetőség a közelebbi találkozásra, beszélgetésre.
Az idei zarándoklat programjáról még nincsenek értesüléseim.
Kedves Lelkiatya!
Kamaszfiunk 15 éves a mai napon őszintén elbeszélgettem vele.
Mondtam neki,hogy én a kapcsolatunkat meg úgy mindent is az őszinteségre akarok építeni,nem titkokra ,hazugságokra.
Azért kezdtem így a mondandómat mert találtam a táskájában elfbart( ez ilyen elektromos cigi szerűség,de tiltott,mármint online külföldről rendelhető,de országunkban nem engedélyezett,büntetik rendőrségileg ha meglátják,egy lánytól szerezte)
Azt mondtam neki tudomásomra jutott hogy elbarod van.
Beszélgettünk mondta igen vette de nem olyan sokat szív bele.
Elmesélte tavaly rendes cigit is szívott sokat barátokkal ,de utána annyira megutálta,hogy hónapokig nem kívánta.
Ez meg nem olyan büdös,mondtam azért ez sem egészséges!!Mivel ő sportol így mondta nem is akar nagyon belemerülni ebbe !
Kértem legyen velem őszinte akkor is ha esetleg sokkol amit mondana,mert akkor legalább nem kell hazudoznia dugdosnia dolgokat.Ne a hazugság útján járjon.
Nem szeretném ha ezt tenné !!
Akkor mesélte el őszintén, hogy rendes cigit is szívott tavaly.
Valamint megkérdeztem mi van a barátjával mert neki a nővére használt már drogot ( ez biztosan tudom anyukájától)azt mondta a lány már abba hagyta ,befejezte a füves cigit.
Volt egy érzésem ,sejtésem és megkérdeztem ,hogy és a barátod?Mert úgy sejtem ő is kipróbálta már tuti ,elmondta igen volt,hogy a tesójával szívták,de már abba hagyták !Tényleg!
Megköszöntem ,hogy őszinte volt.
Megkért de anya ne tilts el tőle mert jó barátom kipróbálta ,de engem nem érdekel a drog!
Apának ne mond el mert megbíztam benned,hogy őszinte lehetek hozzád!
Attól tart,ha megtudja ő máshogy reagál.
Mondtam neki,hogy ez is olyan szerintem, hogy pl mellettem drogozhatna bárki akkor sem kellene ,olyan gát van bennem felé.
Remélem benne is és megbízhatok benne.
Osztályfőnöke is mondta most továbbtanulás miatt,hogy sajnos tudják sok iskolában jelen van a drog fiatalok használják ,kipróbálják!Itt csak az erős elhatározás segít,hogy nem !!!
Jól teszem ha őszinte lehet hozzám ,de ezt a férjem nem teljesen tudja?
Mármint azt elmondtam neki,hogy elfbart találtam, de azt nem,hogy a legjobb barátja füves cigizett már.
Mivel megkért ne mond el mert akkor csalódik,és nem mer elmondani majd dolgokat.
Egyébként is velem beszélget jobban,én lelkizek vele,próbálom tanítani ,bár kamaszfiúval nehéz ,ott a haverok!Húzhatják.
A férjem is beszélgetett már vele,de nekem jobban megnyílik kiskora óta is.
Mostanában azt vettem észre hogy kamasz gyereknevelésként ez a korábbi elv,hogy ha ez és ez kiderül tuti nem sportolhatsz,nem járhatsz többet edzeni ezzel óvtuk volna cigitől is anno ,de lám mégis titkon megtette,és a másik opció ,hogy leülünk és na jó beszélgessünk őszintén, az hatásosabb mert elmondja mit tett,látom neki is jobb lelkileg utána.
Mondtam neki én is kipróbáltam fiatalon a cigit ,sokáig nem tetszett ,aztán csak rá szoktam ,tehát óvatosan ezzel.
De tudja ,hogy 15 éve letettem!!
Próbáltam mesélni kamasz történeteimet,hogy lássa én se vagyok tökéletes, de kértem a drogot soha ne próbálja ki ,inkább igyon majd alkoholt még mindig jobb megoldás egy buliban.
Hozzáteszem ivott már ,azt is tudja én ezt korainak tartom !
Tudom a kamaszokat húzza a na ez milyen lehet kíváncsiság is...
Olyan létezhet ,hogy sokat imádkozom ,hogy ne próbálja ki soha ,és így is lesz?
Mert mondjuk tudni fogja mélyen,hogy ezt nem szabad?
Bennem a férjemben hatalmas gát van e téren ,sose mertük kipróbálni.
Köszönöm szépen a tanácsot, segítséget!!
Úgy látom, hogy Ön nagyon jól állt ehhöz a nagyon nehéz témához. Igen, a legfontosabb az őszinteség, aminek az eredménye a bizalom. Valóban így van, hogy egybizonyos korban már nagyon nehéz eltiltatni a gyermekünket ettől vagy attól, mert lehet, hogy ellenkezőjére üt vissza. Visszatartó ereje már nincs, de őszintétlenséget szülhet. Érdekes, hogy a fia megkérte, hogy ne tiltsa el tőle. Ez is nagyon szép dolog, mert a gyermeke is azt szeretné, hogy ne kelljen titkolni Ön előtt semmit. Úgyhogy ez nagyon jó. Ön esetleg azzal fejezheti ki a nagyon határozott ellenérzését, hogy ha nem is tiltja meg, de megkéri, hogy ne próbálja ki. Nem tiltja, csak kéri. Vagy ha ez túl erős, mert érzelmi csalódásnak veszi, akkor mint barátja beszéljen vele erről, hogy ha nincs annyi ereje, hogy ezen a téren szembeszálljon a környezetével, akkor lássa be, hogy ez egy buta gyöngeség, amelyből majd minél hamarabb ki kell menekülnie. Mert az elején buta gyöngeség, de nagyon hamar fenevaddá válhat, amitől majd nem fog tudni megszabadulni, vagy csak hatalmas kínokkal és esetleg súlyos sérülésekkel. Azt hallottam - nem vagyok ennek szakembere, csak az eddigi tapasztalataimat osztom meg - hogy az emberek 10 százaléka egyáltalán nem bírja a drogot, a fogyasztása súlyos pszichés károsodást okozhat ezeknél az embereknél. Ezt nem rémisztgetés miatt mondom, hanem esetleg érv lehet a gyermekével való beszélgetésben.
Nehéz része még a a dolognak az, hogy a férjével mit osszon meg és mit nem. Nyugodtan megteheti, hogy hallgatva gyermeke kérésére, nem mond el neki mindent. Annyit elárulhat, hogy beszélgettek, jól sikerült beszélgetés volt, és elhangzott benne néhány olyan kijelentés is, amelyet nem mondhat el neki. Igazán nem jelentős dolgokról van szó, ezzel nem kelt bizalmatlanságot a férjében.
A legtöbb és a legfontosabb pedig az, hogy hittel imádkozzék gyermekéért. Isten jósága és hatalma pótolja és helyreteszi majd azt, amit esetleg Önök mégsem jól tettek a gyermeknevelésben.
Kedves Lelkiatya! Jézus mondta, hogy aki kardot fog kard által vész el. Hogy lehet ezt összeegyeztetni a haza védelmével? Az őseink mind fegyvert fogtak, ha jött az ellen, bűnös dolog ez? Ott van a ne ölj parancs is, ezért bizonytalanít el, hogy manapság vajon mi a helyes út? Aggasztó az iszlám térhódítása, igaz napjainkban nem karddal, inkább szaporulattal hódítanak, mégis a kérdésem: szabad és ildomos fegyvert fogni, embert ölni a haza védelmére?
Ezt a kérdést a korábbi erkölcsteológia viszonylag részletesen taglalta. Azt állapította meg, hogy nyilván ölni mindig és minden körülmények között rossz, bűn, kerülendő. De lehetségesnek tart olyan helyzetet, amikor a kard használata a kisebb rossz. Használja az erkölcsteológia az igazságos háború fogalmát, amely megegyezik azzal, amit Ön is említ. Ma is tanítja a katolikus egyház, hogy ha egy országot megtámadnak, akkor annak az országnak nem csak joga de kötelessége is megvédenie a polgárait. E kérdésről szólva azért használok inkább múlt időt, mert a mai roppant összetett és bonyolult világunkban már nem is igen tudok elképzelni olyan tiszta helyzetet, amelyre azt lehetne mondani, hogy valamely nép igazságos háborút visel.
A hazát védeni kell és az kötelesség is. De ennek érdekében is minden lehetséges módot meg kell keresni, ki kell használni, hogy a gyilkosság elkerülhető legyen.
Kedves lelkiatya én egy kis információt szeretnék kérni ha lehet ,mikor lesz éjszakai virrasztás ?,szent illés kor ,vagy nagyboldogasszony előt este ?előre is köszönöm válaszát.
Úgy tudom, Máriapócson csak a két nagybúcsú előtti este van virrasztás, tehát idén augusztus 19-én és szeptember 9-én este. Lehet, hogy van máskor is, de e két ünnepen bizonyosan.
Kedves Lelkiatya! Mit jelent az, hogy "látóhoz" jár? A napokban ismét erről beszélt nekem valaki, aki azelőtt templomba járt. Régebben is hallottam egy mâsik hittestvéremtől, hogy megint megy a "látóhoz.? Nem mertem feszegetni a témát, mert úgy éreztem, hogy ez nem helyes, de olyan határozottan" természetesen " beszélt néhány élményéről,és jövöbeli tervéről ezzel kapcsolatban, hogy nem tudtam mit reagâljak, inkább csendben maradtam. Azóta is motoszkál bennem a gondolat, hogy mivel állunk szemben, ha ilyen téma felhozódik, mi a helyes reagálâs részemről.Előre is köszönöm szépen a válaszát. Dicsőség J?zus Krisztusnak! 15
Nem árt rákérdezni, hogy mi ez, és akár figyelmezetni is az illetőt, hogy "látóhoz" ne járjon. Ez roppant veszélyes terület. Semmi szükség nincs rá. Az ilyen személyek legtöbbször alvilági erőkkel vannak kapcsolatban. Sokszor még úgy is, hogy ők nem is tudják. Van, aki beszél fehér mágiáról, vagyis nem ördögi közreműködésről, hanem valami egyéb, jónak tartott lelkek bevonásáról. De ilyen nincs. Ez mind alvilági hatalom, amelytől elzárkózni kell, nem megnyílni feléjük.
Tisztelt Lelkiatya!
Én kérdeztem korábban a lelki vezetőről d jeleztem, hogy mintha nem haladnék az Istenkapcsolatban. Köszönöm a válaszát. Azért fordulok Önhöz, mert a lelki atyám vezet továbbra is, tehát van lelki vezetőm. A gond az, hogy mindig mikor jeleztem neki, hogy úgy érzem egy helyben toporgok, azt válaszolta, Ő az tudja adni/tenni/nyújtani amit eddig, ha nem tetszik nyugodtan keressek másik lelki atyát, neki ez nem gond, nem sértődik meg. Ezzel viszont azt jelezte felém, hogy mintha számára a köztünk lévő lelki kapcsolat bármikor megszakítható lenne vagy nem érzi olyannak, amihez neki bármennyire is ragaszkodnia kellene. Lehet a női lélek túlérzékenysége miatt, de ez nekem nagyon rosszul esett akkor. Lehet így a helyes? Lehet hogy a lelki vezetőnek ennyire szabadnak kell lennie bármilyen lelki kapcsolattól, kötődéstől. Ez olyan szívtelennek hat számomra. Mit tegyek? Mit tegyek hogy ne fájjon ilyen megjegyzés? S főleg hogy megértsék a helyes kötődés mértékét. Köszönve: Anna
Kedves Anna!
Meglátásom szerint a lelkiatya nagyon helyesen válaszolt Önnek. Igen, nagyon fontos, hogy szabadságot adjon a vezetettjének. Ez nem közömbösség, hanem felelős gondolkodás. Önnek kell jobban átgondolnia, hogy mit jelent a lelki vezetés. Nyilván szinte elkerülhetetlen, hogy az ember érzelmileg is kötődjék a lelkiatyjához. Ez alapvetően nem is rossz. De ha valamiféle viszonzást várna, akkor az téves hozzáállás. A lelkiatya rendelkezésre áll, amikor erre szükség van, de nem tolakodik, amikor nem kérik. A lelki vezetett maga kell, hogy élje az életét, hozza meg a döntéseit. A lelkiatya ebben segíthet, de nem része az életének, nem dolga, hogy azt befolyásolja. Úgyhogy jó, hogy erről ezen a fórumon tudtunk néhány szót váltatni. Talán ezzel tudok Önnek segíteni, hogy rávilágítsak, ne legyen semmilyen ilyen jellegű elvárása. Bölcs és helyes választ adott az atya. Önnek Krisztushoz kell teljes odaadással ragaszkodnia, s ebben, ha úgy tetszik, csupán eszköz a lelkiatya, akit akár cserélni is lehet, ha az élethelyzet valami miatt azt kívánja.
Kedves Lelkiatya! A férfi-nő barátságról megoszlanak a vélemények. 26 éves nő vagyok és van férfi barátom, akivel utóbbi időben ritkábban ugyan, de találkoztam, elmentünk ebédelni, ittunk egy kávét, beszélgettünk. Még évekkel korábban a lakásán is voltam, de nem történt semmi köztünk, főzött kettőnknek, ettünk, mutatott fényképeket az itteni utazásairól, beszélgettünk. Amerikai. Akkor Magyarországon lakott huzamosabb ideig, most a hazájában van, de jött nemrég egy rövid időre vissza, akkor volt az, hogy találkoztunk kétszer. Van párkapcsolatom. A párom tud erről a férfi barátomról és nem zavarta, hogy találkozok vele, legalábbis nem mondta. Valamin elgondolkodtam. Még nem végleges ez az egész, de van egy zarándokhely, ahova nagyon szeretnék elmenni, lehetőleg most nyáron, de nem szeretnék egyedül menni, mert félnék egyedül utazni, nem vagyok hozzászokva és a zarándokhelyek azért általában olyanok, hogy nem egy nagyvárosban vannak, Máriapócs, Medjugorje, Lourdes mind olyanok, ahova én vágyok menni, nem is város hanem azt hiszem falu, de maximum kisváros. Nem is a leghíresebbek közé tartozik és így szervezett zarándokút sincs oda. Külföldön található. Szeretném megkérdezni, kedves Lelkiatya, hogy ha úgy adódna, hogy a párom nem akarna oda menni velem, akkor elmehetnék-e a férfi barátommal kettesben vagy fel se vessek ilyet? Több napos út lenne mindenképp mert külföldre kellene menni és ott egy nagyobb városból utazhatnánk ide. A párom most azt mondja, elmenne velem, de ha mégis meggondolja magát, megkérdezhetem a férfi barátomat vagy helytelen lenne elmenni egy ellenkező nemű baráttal több napra? Természetesen egy szállodában aludnánk, csak külön szobában. Ha a párom nem akarna mégse jönni, akkor le kellene mondanom erről? Sem a párom, sem a barátom nem hívő. Akármelyikőjükkel mennék is, bízom abban, hogy jó hatással lenne rájuk. Legszívesebben mindkettejüket elvinném, de együtt nem biztos, hogy szívesen mennének és nekem meg olyan furcsa lenne két férfival menni. A férfi barátnak nincs párja vagy más akivel jöhetne, mindig egyedül utazik. Két kérdést szeretnék megfogalmazni. Az egyik az, amit ide leírtam már, hogy ha úgy adódik, hogy a párom meggondolja magát, elhívhatnám-e a férfi barátomat. A másik az lenne, hogy ha nem egyedül mennék, elvileg ugyan mehetnék de még sosem utaztam úgy egyedül, hogy teljesen egyedül egész úton, szóval ha nem egyedül mennék, akkor szabad-e olyat csinálni, hogy az útitársamnak is megmutatom a helyet, de azért kicsit elvonulok, egyedül vagyok, egyedül imádkozok? Már amikor lehet és nincsenek más hívek. Ha már ott vagyok, egy kis magányra, elcsendesedésre, privát szférára is vágynék. Jobban tudok úgy imádkozni, jobb érzés. Nagyon szeretnék ide eljutni, de még nem biztos, hogy a párom eljönne velem, mert ugyan azt mondta, de azt is mondta, hogy jobban örülne ha egy másik országba mennénk és mint írtam is, kevésbé szeret utazni mint én és még csak nem is erről van szó, de neki nem hívőként nem ugyanazt jelentené mint nekem. Persze pont emiatt lenne jó ha jönne, de nem tudom végül mit fog dönteni. Ugyanez nyilván a férfi barátomra is vonatkozik.
Ha a párjával való kapcsolatot komolyan szeretné venni, akkor nem javaslom, hogy ezzel a másik férfival együtt menjenek ilyen hosszabb útra. Persze, tanácsolom is, hogy vegye komolyan a párkapcsolatát, másként nem is érdemes. Örvendetes, ha a párja is szívesen vállalkozik az útra. Ez azért is jó, mert ha nem vallásos is, ott valami megérintheti. Ezt a lehetőséget kihagyni szinte vétek. Ha a másik férfinek nincs párkapcsolata, akkor végképp igen veszélyes volna ez a közös út. Erős önzés volna az Ön részéről, hogy mindenképpen menni szeretne, s ha a párja nem megy Önnel, akkor keres valaki más utitársat. Ugyanakkor javaslom még azt is, hogy közösen tervezzenek utat a párjával. Beszéljék meg, hogy az Ön kedvéért elmennek egy zarándokhelyre, majd az ő kedvéért elmennek oda is, ahová ő szeretne.
Ha elmennek együtt valamely zarándokhelyre, jó, ha azt előre megbeszélik, hogy Önnek ott csöndre, elvonultságra, magányra is szüksége van. Ez ne ott derüljön ki, mert tönkre teheti az egész utat. Ugyanakkor fontos, hogy legyen ilyen csöndje. Erről megint azt mondhatom, hogy ez is jót tehet az utitársának, ha egy-egy időre magukra hagyják egymást.
Kedves Lelkiatya!
Budapesti latin rítusú hívő vagyok, s folyamatosan azt tapasztalom, hogy sem a fővárosban, sem vidéken nem tartják be a plébániák a Püspöki Kar azon rendelkezését, hogy át kell térni a javított misekönyv szövegére. Vannak olyan papok, akiknek nem tetszik, hogy kivették a "szeplőtelen" jelzőt a közgyónásból, ezért továbbra is ezzel a betoldással mondják a szöveget, illetve más, liberálisabb atyáknak az "én áldozatom és a tiétek" kifejezéssel lehet gondjuk, ezért a régebbi, hibás "áldozatunk" szót mondják azóta is.
Korábban is gondok voltak, mert hiába mondta Veres püspök, hogy még ne kezdjék el az új szöveget mondani azok, akik már megkapták a kipostázott, javított misekönyvet, egyesek túlbuzgóságból áttértek az új szövegre, holott az volt a terv, hogy minden plébánián egyszerre történik majd meg az áttérés.
Hol kellene jelezni ezt a problémát, hogy ez a káosz megszűnjön a magyar egyházban? Annyira rendszerszintű ez a probléma, hogy nem mehetek oda minden helyszínen a miséző paphoz, hogy tart(as)sa be a Püspöki Kar utasításait.
Válaszát előre is köszönöm!
Talán nem is szükséges. Minden bizonnyal az idő majd megoldja ezt a helyzetet. Így szokott ez lenni, hogy van, aki könnyedén veszi a változásokat, s van, aki nehezebben. Az észérvek nem mindig segítenek ezen. Szóval nem tanácsolom, hogy egyenként akarja az atyáknak elmagyarázni, hogy mi a helyes. Sőt, azt javaslom, hogy ne csak, hogy ne szóljon az atyáknak, hanem szíve mélyén is fogadja el, hogy ők egyelőre ilyenek, nehezen tudnak változtatni. Eljön az ideje, amikor ők is elfogadják. Javaslom, ha ilyen atyát lát vagy ilyen helyzettel találkozik, akkor mindig imádkozzék azokért az emberekért, akik még nem látták be, hogy mi a helyes hozzáállás. Imádságával sokkal többet tehet értük, mint a magyarázatokkal. Persze, adott esetben érdemes beszélni is ezekről, hogy minél többen megértsék és elfogadják.
Kedves Lelkiatya! Tud olyan atyáról aki szokott autistákat gyóntatni a fővárosban kellene?
A kórházlelkészünket ajánlom, aki járatos ezekben a dolgokban. A Rózsák terén szolgál, ott megtalálható, Mihalovics Mihály atya.
Kedves Lelkiatya!
Nemrég láttam két videót, amiben Hodász András kiugrott pap szerepelt. Az egyikben arról beszélt, hogy most hagyta el az egyházi köteléket, beleértve a cölibátust is (7:01-től: https://www.youtube.com/watch?v=fWLBw6Z3e38), a másikban pedig arról, hogy hetente jár gyónni, illetve rendszeresen járul szentségekhez (pl. 23:48-tól: https://www.youtube.com/watch?v=HJS93E8kaL0).
Azt szeretném megkérdezni, hogy egy felfüggesztett pap hogyan gyónhat, pláne akkor, ha nem tartja a cölibátust? Ilyenkor nem az van, mint amikor valaki kilép egy szentségi házasságból, hogy nem járulhat szentségekhez, csak halálveszélyben?
Válaszát előre is köszönöm!
A kérdés nagyon fontos, mert lehetőséget nyújt ennek tisztázására. Ha valaki kilép egy szentségi házasságból, emiatt nincs eltiltva a szentségek vételétől. Ha külön él a házastársától, ez ugyan nem helyeslendő, de nem olyan bűn, amit ne lehetne megbánni, illetve, ami halálos bűnnek minősülne. Azt az személyt nem lehet feloldozni, aki újabb házastársi köteléket létesített, együtt él egy másik személlyel, akivel nincs szentségi házassági kapcsolatban. Ha ezt meggyónja, az szép dolog, de ha továbbra is együtt élnek, akkor nem lehetett teljes ez a megbánás, hiszen folytatja ugyanazt az életet. Még nehezebb helyzet, ha az új kapcsolatból gyermekek születtek. Ez esetben valószínű, nem is szabad elhagynia az új házastársát, hiszen kötelessége a megszületett gyermekről és édesanyjáról gondoskodni. Ezért nem járulhat szentségekhöz.
Egy hivatatását vesztett pap, még ha el is van tiltva a papi szolgálattól, attól még járulhat szentségekhöz, gyónhat, áldozhat. Ha - ne adja Isten! - párkapcsolatot létesít, akkor hasonló az újraházasodott ember helyzetéhöz, akkor nem részesülhet szentségekben. Nem tudom, most Hodász András atya hogy van ezzel. De ha rendszeresen gyónik, akkor vélhetően ezzel a bűnnel nem tetézte az eddigieket.
Kedves Lelkiatya!
Egyik videóban Tapolyai Emőke pasztor?lpszichológust hallottam ,nagyon szeretem a beszédeit.
Azt mondta a testvére rákos beteg egy nagyon vidám,életet szerető nő ,a családban a legdilisebb( jó értelemben)
11 hónapja küzd,vékony,haja nincs már.
Azt mondta, ha a testvérem Isten tróntermébe kerülne mit mondana Isten azt,hogy gyönyörűségem.
Ő annak látja.
Mi ezt nem tudjuk mert nem vagyunk kopaszok,rákosak.
A lényege a beszédének az önszeretet volt.Feltette a kérdést ki vagy te?
Kérte radikálisan gondold át ki vagyok én?Válasz:
Az, akit az Isten szeret!
És azt is mondta az ember Isten kapcsolatról,hogy Isten úgy tekint ránk,hogy hát nem érted mennyire szeretlek?
Meghaltam érted ,hogy velem legyél mert nem bírnám ki,hogy ne legyél velem ,annyira szeretlek!
Ezek a szavai nagyon megérintettek,elis sírtam magam.
Belegondolva Emőke szavaiba ,hogy sok ember nem szereti magát ,külsejét,viselkedését,pedig ha megpróbálnánk Isten szemével magunkra nézni,akkor biztos nem mondaná h?t túlsúlyos vagy,striás ,alkoholista,drogos,akármi,az egész ember maga amiért od?ig lehet.
Gyönyörködik.Úgy képzelem ezt el,mint mikor édesanyaként ránézek a kisbabámra,gyermekeimre,és csak figyelem,nézem,milyen tökéletes mindene,mennyire szép,elolvadok tőle....
Mivel tudnám meghálálni a legszebben Istennek mindazt a jót,szépet amit ő az emberért tett,tesz?
Mivel tudom megmutatni,hogy nézd ,ezt azért teszem ,hogy lásd szeretlek.
Teremtmény a teremtőt.
Volt már olyan gondolatom ,ha megtehetném ,vagy majd odaát,de jó lenne csak úgy odaszaladni hozzá ,megpuszilni bekuckózni hozzá,mint kisgyerek anya apa ölébe és csak lenni....
Lehet szeretet jel az is ,ha pl a kereszthez virágot viszek ,és azt mondom fogadd ezt szeretetem jeléül?
Vagy mit tanácsolna ?
Házasságban élek,édesanyaként.
Köszönöm szépen!!
Azt hiszem, az a legsajátabb gondolata ebben a kérdésben, ami önmagától eszébe jut, s még inkább, ami elsőként eszébe jut. Ha ezt a virágot említette, akkor ez egészen biztosan az. Többen is vannak, akik ezzel fejezik ki szeretetüket Isten iránt, hogy útszéli keresztet, a templomot virágokkal ékesítik. Ez, persze, csak apróság, de nagyon is beszédes jele az őszinte szeretetnek. Nyilván nagyon fontos jele Isten iránti szeretetünknek az is, hogy ha törekszünk az embereket szeretni. Jézus azonosítja magát a másik emberrel: "Bizony, mondom nektek: amit egynek a legkisebb testvéreim közül tettetek, nekem tettétek. (Mt 25, 40). Ezt erősíti Szent János is az első levelében (1Ján 4,20): "Aki ugyanis nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát." Továbbá Isten iránti szeretetünk jele még az imádság, amikor együtt vagyunk, beszélgetünk vele. Sokféle módon kifejezhetjük az iránta való szeretetünket. S az a szép ebben, hogy minél inkább törekszünk ennek megmutatására, kifejezésére, annál inkább növekszik bennünk tovább ez az Isten iránti szeretet.
Kedves Lelkiatya!
Milyen tanácsot tudna adni,hogy türelmesebb legyek a gyerekeimmel?
Egyébként is elevenek,hangoskodók,de mostanában a 2 gyermek egymást piszkálja,meglökött,elvette a játékom,már megy is a sírás.
Már kértem szépen ,mérgesen is.
Semmi változás!
Én meg van mikor már csak azt tapasztalom, hogy már megint kiabálok rájuk,de úgy is,ha előtte aznap eldöntöttem ma akármi legyen is nyugodt maradok,hát ez nálam majdnem mindig kivitelezhetetlen,nagyon gyorsan robbanok.
Hogy lehet ezt az erőt kordában tartani?
Apukám is lobbanékony,hangosan beszélő .
Ez öröklődik?
Köszönöm szépen a segítséget!!
Igen, valószínű, öröklődő tulajdonság, amit édesapjánál is tapasztalt. Sok jó és sok rossz tulajdonságunk van, amelyet szüleinktől örököltük vagy azért, mert a génjeinkben van, vagy egyszerűen csak a látott minta rögzült bennünk. Ahhoz, hogy ezeket a jó és rossz tulajdonságokat kezelni tudjuk, az első lépés, hogy ezeket ismerjük, felismerjük, tudjunk róluk. Ezért van nagy jelentősége a keresztény életben az önismeretnek. Ezen a téren Ön már az első lépést megtette, mert ismeri ezt a rossz tulajdonságát. Most azt javaslom Önnek, hogy tekintse át kicsit alaposabban a többi tulajdonságát is: melyek a jó és melyek a rossz tulajdonságai. Biztos, hogy van mindkettőből. Javaslom, hogy legalább 5-5-öt szedjen össze. Ezek mindegyikét mérje a gyermekneveléshöz, miből mit lehet kihozni, mi mire használható, illetve milyen veszélyeket rejt magában. Azért adom ezt a tanácsot és nem csak a türelmetlenségről beszélek, mert az ember magatartása nagyon összetett, csak átfogó módon lehet kézbevenni, formálni, alakítani. Az Ön életében most a gyermeknevelés nagyon fontos, ha nem a legfontosabb tevékenysége. Hiszen meghatározó lesz a gyermekek életében, hogy hogyan bánnak a szülők velük. Nagyon fontos, hogy hacsak lehet, közösen tegyék ezt a férjével. De ez más terület, ezt most nincs mód részletezni, de egyértelmű tényező, hogy apának és anyának kell közösen nevelni őket. Visszatérve az Ön személyiségére, előbb azokat a tulajdonságait vegye szemügyre, amelyek jól alkalmazhatók a nevelésben. Ezt gondolja át alaposabban, hogyan tudja ezeket jobban kihasználni. Kreativitás, sütés-főzés, olvasottság, hitbuzgóság, vidámság, stb., rengeteg van. Váljék tudatosabbá Önben, hogy amivel Ön rendelkezik, az hogyan hasznosítható jobban annak érdekében, hogy a gyermekei értékes emberekké váljanak. Mindezek után veheti elő a rossz tulajdonságait. Ezeket is nézze át szélesebb körben, ne csak a türelmetlensége miatt bosszankodjék. Gondolja végig, hogy melyik mit fog eredményezni az életükben. Ez elég elrettentő lehet, ha tudatosul, hogy ha most így viselkedem, ez miként épül be majd az ő személyiségébe. Ha a türelmetlenségéről szeretne leszokni, javaslom, hogy beszélje meg ezt a férjével, s ha már kicsit nagyobbacskák, akkor a gyermekeivel is. Tudják meg ők is, hogy Ön ezzel küzd, hogy szeretne szabadulni tőle. S amikor mégis előfordul, utána mihamarabb kérjen bocsánatot tőlük emiatt. Ez nagyon mélyen bele tud ivódni a gyermekeinkbe, hogy a rossz tulajdonságainkkal így kell bánni. Ez egyik legnagyobb haszna lehet ennek a rossz tulajdonságának: a gyermekei megtanulnak küzdeni a saját rosszaságaikkal. Egyébként ezzel nem kell ám túl sokat várni. Már 4-5 éves gyermeknek is lehet erről beszélni. Ő már tudja, hogy mi a rosszaság, s mihelyst tudatosul, jó, ha megtanulja azt is, hogy ezt lehet és kell is kezelni. Semmiképp se keseredjék hát el ezen rossz tulajdonsága miatt. Ha imádságban hordozza, jó is kijöhet belőle. Persze, kérheti az Urat, hogy emelje ki belőle, de még inkább azt kérje, hogy hadd váljék a gyermekek javára ez a rossz dolog.
A gyermeknevelésnek egy nagy fegyverténye még a humor, a sok nevetés. Ha tudunk nevetni saját gyöngeségeinken is. A gyermekek nagyon könnyen rávehetők a nevetésre. Elég, ha csak fölmutatom a kisujjamat, már meg lehet vele nevettetni őket. Ezt sokkal jobban ki kell használni, mint amennyire általában tenni szoktuk. Ha csak szigorral rá akarom venni, hogy viselkedjék rendesebben, minden szavam falra hányt borsó, de ha megtalálom a nyitját, hogy a gyermekek veszekedés helyett együtt kacagjanak, megnyertem a csatát. Tudom, nem könnyű ez. Azt szokták mondani, a jó nevelés igazi művészet. A legfontosabb, hogy mindezt imádságba burkolja bele. Imádkozzék értük, a jövőjükért, kérje imában, hogy az Ön rossz tulajdonsága ne ártalmukra váljék, hanem valamiképp áldás legyen az ő életükben. A Mindenható ezt is meg tudja adni.