Feltámadt Krisztus! Kedves lelkiatya! A vakon született vasárnapján felolvasott Evangéliumi részben, amikor az apostolok megkérdik Jézust, hogy "ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus felelete: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk." Hogy kell értelmezni ezt a mondatot? Azért szeretném megérteni, mert sajnos én is rendellenességel születtem a világra és sajnos ez az apostoli kérdés valóban felmerül még most is az emberekben. Köszönöm a válaszát! Dicsóség Jézus Krisztusnak!
Igen, ez nagyon emberi kérdés. Az ember érteni akarja a dolgokat, és föltételezi, hogy mindennek van oka és célja. Éppen azért, mert ez így is van, s ezzel a lényegre is tapint. A bökkenő ott van, hogy mi nem mindig vagyunk képesek meglátni ezeket az okokat és célokat. Van, amikor igen, van, amikor nem. Ha nem, sok esetben csak később látjuk meg, hogy miért is történt az akkor érthetetlen dolog. De olyan is van, hogy egész életünkben nem tárul ez föl, majd csak odaát. Szóval, az ember kérdez, teljesen jogosan. Jézus válasza arra mutat rá, hogy nem csak az a sematikus rend létezik, hogy ha valami baj van, akkor az ennek vagy annak a hibája. Ebben a történetben meg is láthatjuk, hogy igaza lett Jézusnak, mert nem csak, hogy meggyógyult a vakonszületett ember, hanem ezen keresztül még a kinyilatkoztatott szövegbe is bekerült. Kevés emberről mondható ez el Jézus kortársai közül. Igazi megdicsőülés. Mint amikor valakit megalázó körülmények között meggyilkolnak, és élete vége szörnyű kudarcnak tűnik, de a történelem neki ad igazat, és néhány évtizeddel később a boldogok, szentek sorába emelkedik. (XX. századi vértanúinkra gondolok.) Mit segít ez neki? Ha rákérdeznénk, utólag bizonyosan nem azt mondaná, hogy megbánta volna, hogy így alakult az élete. Meggyőződésem, hogy még Jób is ugyanígy válaszolna: sok szenvedés volt az életében, de megérte. Persze, ez még önmagában nem válasz arra, ha valaki a saját életét és szenvedéseit akarja megérteni. Inkább csak jó példa arra, hogy mindig mindenben érvényesülni tud Isten akarata. Legalábbis azok életében, akik szintén ezt akarják, akik együtt akarnak működni Istennel, akik az ő akaratát keresik. Ez már közelíthet az Ön kérdéséhöz. Nyugodtan fölteheti, feszegetheti ezt a kérdést, ostromolhatja vele az Urat, hogy miért? Csak valóban legyen nyitott a válaszra. Isten megadja a választ. Legalábbis az esetek legnagyobb részében. Utaltam ugyanis arra, hogy van, hogy az ember csak odaát érti meg. De akkor meg Isten akaratának állandó keresése töltötte be az életét. S nem tudhatja, hogy ezzel hogyan, mi módon vezetett másokat közelebb Istenhöz. A lényeg az Istenre hagyatkozás, Isten akaratának keresése. Ez ad értelmet és célt minden szenvedésnek. Aki ezzel a lelkülettel él, az egy ponton túl már nem kérdez tovább. Nem azért, mert megunta vagy belefáradt, hanem, mert sokkal mélyebb választ kapott, mint amit valaha is remélt. Bátorítom Önt, hogy kérje, keresse ezt az isteni választ. Ha hittel kéri és kitart benne, meg is fogja kapni.
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném meg kérdezni hogy a Debreceni Attila téri templomba lesznek e fali freskók a falak alsó részein is???
Úgy tudom, igen. A padló szinten lesznek körben sztaszidionok (állószékek), s nyomban azok fölött kezdődnek majd az ikonok.
Kedves Lelkiatya!
Az a nő vagyok, aki már jó néhány évvel ezelőtt írt Önnek egy Isten-élménnyel kapcsolatban. Még mindig nem mondtam el ezt senkinek, nincs lelkivezetőm. Ennek oka pedig az, hogy úgy érzem, engem nem igazán szeret a mostani papom sem, és a korábbi sem, aki felől pedig azt gondoltam, hogy elmondok neki mindent, és megkérem, hogy legyen a lelkivezetőm. Már 52 éves vagyok. Lehet, hogy azért nem kedvelnek, mert nagyon mély sebeim vannak, nagyon sok megaláztatáson mentem keresztül, és ez látszik is rajtam. Pedig nagyon igyekszem, hogy újból kedves és harmonikus legyek. Szerintem csak púp lennék mindkét atya hátán.
Kedves Lelkiatya, mit tanácsol?
Előre is köszönöm.
Azt tanácsolom Önnek, hogy inkább menjen el egy szakemberhez a lelki nehézségeit átbeszélni. Ugyanakkor kezdjen el rendszeresen gyónni. Ne akarja bejelenteni az atyának, hogy lelkivezetést kér, hanem járjon el
hozzá rendszeresen. Legjobb havonta. Tehát mindig tegye le a bűneit, azokat ne cipelje tovább. De attól tartok, amit ettől a lelkivezetéstől vár, az inkább egy gyógyítási folyamat, jól érzi, hogy arra volna szüksége. Keressen föl inkább mentálhigiéniés szakembert. A hitét, imaéletét pedig igyekezzék függetleníteni ezektől az átélt, hordozott sebektől. Ne keverje össze a lelki gyógyulást a hitének az ápolásával. Van amikor ez egybeesik, de az Ön esetében, úgy látom, jobb külön választani.
Tisztelt Lelkiatya! Félek hogy a sok rossz miatt nem kapom meg Isten szeretetét és még néha attól is, hogy Isten mérges. Félek a gonosztól, és nagyon sok rossz van az életemben, OCD, aggódás,(Isten követésében, és más dolgokban is) stb. És mérges leszek Istenre hogy miért engedi ezt is miért nem add jót. Mi a tanács ami ezen segíteni tudna?
Meg kell állnia és jóval mélyebben megismernie Istent. Ön egy olyan kivetített lényt tart Istennek, aki nem létezik. Ilyen isten nincsen. Önnek jobban meg kell ismernie Jézust, az ő Atyját meg a Szentlelket. Isten soha nem mérges, nem sértődik meg, szeretetének nincsenek feltételei. Ha igazán megismeri Istent, akkor majd el fog tűnni a félelme is, aminek nincs semmi helye az életünkben. A gonosznak nincs hatalma fölöttünk. Akkor miért félnénk tőle. Csak el akarja hitetni velünk, hogy félnünk kell. De ilyenkor kell teljes bizalommal Istenhöz fordulnunk, aki mindennél erősebb, a gonosznál és a mi gyöngeségeinknél is. Nála van a megoldás, a menekvés, az erő, a jövő. Olvassa minél többet a Szentírást, főként az Újszövetséget, vegyen részt minél többször Szent Liturgián / szentmisén, és áldozzon is. S persze, gyónjon rendszeresen, legalább havonta. Isten gyógyít, magához ölel, átitat szeretetével, isteni erejével. Induljon el, hogy fölfedezze ezt az végtelen szeretetet és erőt!
Kedves Lelkiatya!
Életem nagyobb részét protestáns közösségekben töltöttem (baptista, majd református), annak ellenére, hogy katolikusnak vagyok keresztelve és bérmáltam is gyerekkoromban.
Az utóbbi 4-5 évben el-eljárok misére/liturgiára, amikor pedig tehetem, akkor hétközbeni imaórákra, és hanyagolom a korábbi közösségeket.
Viszont - szerintem éppen a korábbi időszak hatására - nem vagyok képes egy szenthez sem imádkozni. Azt sem értem, hogy miért is kellene pl. Szűz Mária közbenjárását kérnem, amikor lehet közvetlenül is imádkozni Jézushoz.
Bűnt követek-e el, (katolikusként), ha továbbra sem kérem a Szentek és Szűz Mária közbenjárását?
Tudna-e olyan megbízható cikkeket, könyveket ajánlani, amik segítenének egy visszatérő katolikusnak a hit gyakorlásában, stb.?
Köszönettel: Edit
A szeretetet nem lehet rőffel mérni. Nem mondható, hogy ha a szentekhöz fordulok, akkor kevesebb szeretet marad bennem Isten felé. Egy sok gyermekes szülőnek nem jut kevesebb szeretet a gyermekeire, mint annak, akinek csak egy van. A szeretet végtelenül sokszorozódhat. De tudom, ez most csak érvelés, s ezzel nem fogom tudni Önt meggyőzni. Nem az érvek győznek meg, hanem a saját tapasztalat formál minket. Annyit mondhatok mégis még hozzá, hogy amikor az Istenszülőhöz fordulunk, akkor mégiscsak más érzelmi húrok pendülnek bennünk. Az anyai szeretet mindig más. Amikor Jézus nekünk adta az Édesanyját, mint az Egyház anyját, akkor ezzel a többlettel ajándékozott meg bennünket. Hasonlóképpen a szentek is. Általuk egy nagy család részesei vagyunk, ahol jobban tud áradni a szeretet, mint két személy között, még ha a kettő közül az egyik maga Isten is, de a másik mégiscsak egy korlátolt ember. Közösségi lénynek vagyunk teremtve - a Szentháromság mintájára!. Szükségünk van tehát közösségre, amely nem korlátozódik csupán a földi kapcsolatokra. Ha a halál után van föltámadás, akkor a testi halál nem szakítja meg az emberi kapcsolatokat, csak átalakítja.
Könyveket kér? Azt javaslom, olvassa a szentek életét. Abban mindenképp tanulságosak, hogy jó példát adnak a hitben, az istenfélő életben. Tehát mindenképp sokat tanulhatunk az élettörténeteikből. De megismerkedve velük, Önhöz is közelebb kerülnek ezek a családtagok, akik teljesebbé teszik a hitünket, Isten iránti szeretetünket.
Kedves Lelkiatya! Szeretnék egy kérdést feltenni, amit a saját helyzetem inspirált, de nem akarom azt sem, hogy túl személyes legyen és szégyellem megkérdezni. Hadd kérdezzem általánosabb módon ahelyett, hogy részletekbe mennék: amikor valaki nagyon személyes elhívást kap vagy egy másik ember nagyon személyesen neki szóló szeretetét, azt megintcsak, hogy lehet elfogadni? Hadd hozzak egy példát: van egy nő és egy férfi, akik szeretik egymást. A férfi megkéri a nő kezét vagy ha még nem is tartanak itt, de egyre egyértelműbb, hogy tetszik neki a nő és olyan neki mint senki más vagy akár ezt ki is mondja egyértelműen. A nő örül ennek és szereti a férfit, de valahol méltatlannak is érzi magát és nem tudja úgy elfogadni ahogy talán kellene...Ilyenkor mit tehet a nő? Tulajdonképpen érthető az érzés, nem? Hiszen az a férfi, aki szereti, az összes többi nő közül őt választotta. Nem igazán lehet ezt megérteni. Hogy miért ezt az egyet az összes közül. Ha esetleg a férfi egy nagyon tisztaságra törekvő, igazán jó keresztény férfi, akkor pedig csak növekedhet ez az érzés, hogy kiváltság egy ilyen férfihoz tartozni. Szerintem ez is számít és bár a szerelem önmagában egy felfoghatatlan dolog, de minél tisztább, keresztényibb a kapcsolat vagy a másik fél, annál nagyobb kegyelemnek tűnik. Ilyenkor felmerülhet az, hogy Isten jól tudja, ki mennyire illik egy ilyen kapcsolatba, kihez ki illik, ki mire képes, de egy hétköznapi embernek ezek homályos dolgok és nem biztos, hogy ezek segítenek neki a megértésben. Ön mit tanácsolna egy nőnek, aki ilyen helyzetben van, hogy egyszerre szerelmes és örül is, de közben meg méltatlannak érzi magát és nem tud mit kezdeni a helyzettel? És mit tehet a nő akkor ha már minden nap ez a méltatlanság és értetlenkedés veszi át az öröm helyét és emiatt már nehezen tud közeledni az illető férfihoz, aki persze szeretné ha közeledne és nem távolodna? Hogyan mutathatja ki a nő így ilyen esetben, hogy szereti az illető férfit ha közben ilyen érzései vannak? Nyilván ezek erősödnek a férfi jelenlétében. A legkínosabb kérdés: hogyan kezelje a nő ilyen esetben a férfi fizikai közeledését vagy akár a jelenlétét? A találkozásnak örömnek kellene lennie, de inkább erősíti a méltatlanság és "túl szép ahhoz, hogy igaz legyen" érzését. A testi együttlét még jobban, hiszen az a legnagyobb közelségként fogható fel (persze ez házasságban történik, de ez a kérdés szempontjából mindegy). Ha egy nő örül ugyan a szerelmének, de közben méltatlannak is érzi magát, nem érti miért ez Isten szándéka, van valami szégyenkező izgalom benne már egy beszélgetéstől is vagy a másik közelségétől, akkor hogyan tudja azt lelkileg jól megélni ha a szeretett férfi teste az övébe hatol? Már bocsánat ezért a kifejezésért. Szégyellem ezt a kérdést, de érdekelne, mit tanácsolna valakinek egy ilyen helyzetben.
A végéről kezdem. A testi egyesülés akkor helyénvaló, akkor valósulhat meg, ha már összeértek, testileg is, lelkileg is. Ez csak a házasságban válik nyilvánvalóvá. Ezzel a bizonytalanság érzéssel még nem szabad belépni a házasságba, hiszen még nem érett erre a kapcsolat. Úgyhogy ezt a bizonytalanság érzést nem érdemes belevetíteni a házasságba, addigra az - jó esetben - a helyére kerül. Ezzel azt is kimondtam, hogy ez átmeneti állapot. Érthető, de nem szabad, hogy túl sokáig jelen legyen a kapcsolatban. Akinél ez túl sokáig megmarad, annak a személynek önértékelési, önelfogadási gondjai vannak. Érdemes lelki vezetővel beszélgetni erről, súlyosabb esetben akár pszichológus segítségét is lehet kérni. Ugyanis minden ember értékes. Nem kevésbé és nem jobban, mint a másik. Nem lehet azt mondani, hogy valaki nagyon értékes, és ezért csak egy bizonyos kategórián belülre tartozó személy lehet az élete társa, azok közül választhat, akik szintén hozzá hasonlóan értékesek. Nincs ilyen osztályozás, ilyen értékrend mérlegelés. Ha van, az torz, azt javítani, gyógyítani kell. Hangsúlyozom, első megközelítésben van helye ennek a méltatlanság érzésnek. Szép is, hogy az ember a másikat sokkal nagyobbra értékeli, mint önmagát. Ennek a fordítottja sokkal rosszabb volna! Johann Sebastian Bach házastársa szavait jegyezték föl, aki így imádkozott: "Uram, add, hogy méltó legyek hozzá!" Érdemes tehát ezért imádkozni is. Ugyanakkor el kell tudni fogadni a másik szeretetét. Isten is sokkal jobban szeret minket, mint amennyire megérdemelnénk. De ez nem akadálya annak, hogy ő szeressen, mi pedig ezt elfogadjuk. Ha beleragadnánk a méltatlanságunk tudatába, akkor soha nem ismernénk meg az ő végtelen szeretetét. Kicsire vetítve hasonló ez a szerelemben is. El kell tudni fogadni a másik szeretetét. Azzal tudom igazán viszonozni, ha elfogadom. Ha nem fogadom el, akkor nem is tudom viszonozni, amit nyilván ő is szeretne. Szóval, nem szabad hinni ennek a hamis érzésnek. Egy ideig van létjogosultsága, az elején, de egy ponton túl vagy kísértés, vagy beteges jelenség. Hinni nem szabad neki, s ha nem tud tőle szabadulni az ember, akkor megfelelő szakemberhöz kell fordulni.
Ha Konstantinápoly és Róma valamilyen csoda folytán egységre lépne, akkor mi lenne a görögkatolikusok sorsa?
Ez nagyon találó kérdés. Nem tudom pontosan megmondani. Az én elképzelésem az, hogy megmaradna minden egyházi közösség, csak mindegyik között megvalósulna a béke és egymás elfogadása. Arra alapozom ezt a véleményemet, hogy az idők során kialakultak saját jogú egyházak. Ezek korábban nem voltak, most léteznek. A nagy egység megvalósulása nyomán mi lenne velük? Be kellene olvadniuk? Hová, melyik egyházba? A magyar görögkatolikus egyháznak melyik ortodox egyházzal kellene egyesülnie, az orosszal, a göröggel, a románnal, a szerbbel? Nem minden keleti katolikus egyháznak van megfelelője az ortodox egyházban. Így hát szerintem minden egyház vinné tovább a saját hagyományait, de békében és egységben a többi egyházzal.
Feltámadt Krisztus! Kedves lelkiatya!
Ha egy fiatalember glutén érzékeny, jelentkezhet-e papnövendéknek? Mivel a proszcora tudomásom szerint csak búza lisztből készülhet.
Ha pedig az a kispapok, akinek a tanulmányai közben lesz ez a betegsége, akkor hogyan lehet pap, hiszen akkor hogyan végezhet Luturgiát?
Sajnos komoly bajokat tud okozni a glutén ezeknél az embereknél.
Sokszor az ilyen beteg inkább nem megy áldozni, mert sokan különcnek, csodabogárnak nézik.
Kíváncsian várom válaszát
Marika
Nem könnyű kérdés. Azt biztosan nem mondanám neki, hogy ne is jelentkezzék. Lehet, hogy fölvennék, lehet, hogy nem. Ezt látatlanban nem lehet megmondani. A felvételi bizottság legfőképpen azt vizsgálja, hogy az illetőnek van-e Istentől jövő papi hivatása vagy nem. Ha annak erős jelei mutatkoznak, el tudom képzelni, hogy az ilyen fiatalembert is fölvegyék, és a későbbi együttmunkálkodás folyamatában derül majd ki, hogy mit szán neki a Jóisten. Azt kell megtalálni.
Tisztelt Lelkiatya!
Mit gondol Ön a Waldorf pedagógiáról ész arra épülő ovodák és iskolákról?
Szabad/célszerű e katolikus családnak ilyenbe járatni a gyermeket. Az egyház tervez e ilyen pedagógiai elemekt alkalmazó intézményt létrehozni (kigyomlálva az esetleges tévedéseket).
Köszönettel!
Egészen bizonyosan sok jó eleme van, amelyet föl lehet használni az egyéni és csoportos oktatásban, nevelésben. Azonban hosszú távon sok hátránya is van. Ami azonban a legveszélyesebb, hogy a szép nevelési elvek mögött egy hamis ideológia is van, amely kifejezetten keresztényellenes. A waldorf iskola szellemi atyja az a Rudolf Steiner, aki a teozófia nevű szellemi irányzatnak is képviselője, egyik kiemelkedő alakja. Ma már a legtöbb iskolában fölhagytak a poroszos jellegű oktatással és fölváltotta azt a szeretet alapú nevelés. Természetesen főként a keresztény iskolákban, de más fenntartású oktatási intézményekben is. Nem kell e veszélyes szellemiséget képviselő Waldorf óvodába, iskolába vinni a gyermekeket azért, hogy egészséges lelkületű oktatásban részesüljenek.
Kedves Lelkiatya!
Ön szerint melyek egy jó pap legfontosabb erényei, amelyeknek mindenképpen rendelkeznie kell azoknak a fiatalembereknek, akik erre az útra lépnek?
Nem biztos, hogy össze lehet foglalni ezeket a tulajdonságokat. Ugyanis nagyon sokfélék vagyunk, és a tulajdonságok alapján nemigen lehet meghatározni, hogy ki a jó pap és ki nem. Az első és legfontosabb az isteni hívás, hogy legyen meggyőződve arról a pap, hogy őt Isten hívta, Isten küldi az emberekhöz. Ezt vizsgálják a szemináriumba való fölvételkor, és ezt az elhivatottságot kell gondozni és erősíteni a papképzés folyamán. A legeslegfontosabb a mély, személyes Isten-kapcsolat. Ezzel pedig párosul az elkötelezettség a segítőkészségre, főként a hit továbbadására. Más személyi tényezőt azért nem akarok mondani, mert Isten meghívása rácáfol minden emberi elképzelésre. Nem egyszer olyan személyek is kapnak isteni meghívást, akikre mi egyáltalán nem gondolnánk, eszünkbe nem jutna, hogy az illető az adott tulajdonságaival jó pap lehetne.
És még egy fontos, tapasztalatból fakadó igazság: Isten nem az arra alkalmasokat hívja, hanem a meghívottakat teszi alkalmassá a papi szolgálatra.
https://metropolita.hu/2025/05/tanitasok-a-katolikus-hazassagi-egyesulesrol/?fbclid=IwY2xjawKVpnRleHRuA2FlbQIxMQABHrq4VN0aJeoeYXyJPjdnv4JSQP-tap8YMHUAf5p1rVRM_jgJWOp5mz0URrJ7_aem_mJa64ki1Y3hmayJUgjp3LQ
Kedves Lelkiatya! Most hallom először, hogy az orális szex, házasságon belül is bűnnek számít. Felháborít, és szerintem erős túlzás, tévtanítás. Vagy valóban így van? Szépen kérem, hogy válaszoljon!
Bevezetésül leszögezem, hogy ennek az oldalnak megtévesztő a neve, ugyanis a mi metropóliánknak nincs semmilyen kapcsolata vele. Igen, valóban erős túlzás és téves tanítás némely része annak, ami itt a házasságon belüli szexuális kapcsolatról le van írva. Nem a módozatok és különböző formák hordozzák magukban a bűn lehetőségét, hanem az önzés és a szeretet nélküli érzékiség. Sokkal inkább az mondható, hogy a házas szexuális életben minden szabad, amivel egyik fél a másiknak örömet okoz. Szabad játszani, szabad ötletelni, csak mindig a másik tiszteletben tartásával. Alapvető igazság, hogy a szexuális életben ne az egyéni örömszerzés, hanem a másiknak való gyönyörkeltés legyen a cél.
Tisztelt Lelkuatya!
Dr. Zacher Gábor korábban azt nyilatkozta, hogy az alkohol is drog. Ön egyet tud ezzel érteni?
Bizonyos értelemben igen. A szakértő nyilván nem meggondolatlanul mondta ezt. De tegyük hozzá - föltételezem, hogy az említett szakértő is megtette - hogy mégsem pontosan úgy működik, mint a valóságos kábítószerek. Ez utóbbiaknak nincsen semmi helye az ember életében, míg vannak olyan alkohol tartalmú italok, amelyek viszont joggal és Isten akarata szerint részei az emberi kultúrának. Hogy melyik mennyire, azt most nem akarom részletezni, mert talán ilyen értelemben is van ezek között különbség. Talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy az alkohol mértéktelen fogyasztása függőséget okozhat, ezért olyan, mint a drog.
Kedves Lelkiatya! A PhD-hallgató vagyok, aki korábban is írt már Önnek. Szeretném a véleményét kérni egy helyzettel kapcsolatban. Van egy illető nő, aki szintén PhD-s, bár sokkal korábban kezdte, mint én, 5 évvel korábban, szóval 10 éve, de mivel abban a rendszerben bármennyi ideig lehetett egy PhD-t csinálni, ezért még nem fejezte meg, hiszen addig írja ameddig akarja. Tavaly volt az úgynevezett előzetes vitája, ami után elvileg már csak a doktori szigorlat és a doktori védés van. Az én esetemben nem így van, nekem körülbelül egy évem van még és 4 éve kezdtem. Azt nem tudhatom biztosan, hogy egyszerre fogjuk-e befejezni a képzést vagy hogy ugyanazon a doktoravatón kellene-e részt vennünk. Azt szerettem volna kérdezni, hogy ha valamiért nagyon nem szeretnék egy doktoravatón lenni vele és szeretném, hogy már idén befejezze a PhD-ját, mert így nem egy avatón kellene lennünk (ugyanis 2 van évente), akkor imádkozhatok-e ezért. A teljes történetet nagyon hosszú lenne leírni, de a múltban nagyon sok fájdalom ért miatta, konfliktusokat okozott egy számomra fontos emberrel, egy közös barátunkra sokszor rossz hatással volt sajnos. Már a jelenléte is emlékeztetne mindezekre és nem szeretném, hogy pont azon a napon legyen ott, ami nekem annyira különleges és egy ilyen napom van életemben, egyszer fogok doktori címet kapni. Még ha vannak is jó tulajdonságai, bár abból én nem nagyon láttam, akkor is ott a rossz. Haragudni igazán már nem haragszok rá, imádkoztam is a megtéréséért, de úgy érzem, ez nem jelenti azt, hogy szívesen is kell találkoznom vele. Akkoriban többek között az volt a problémám vele, hogy sokszor figyelmen kívül hagyta az érzéseim, megtett valamit akkor is amikor tudta, hogy az engem nagyon zavar, valahogy mindig azt várta, hogy mások igazodjanak hozzá, a saját eredményei nagyon fontosak voltak neki, de az enyémek nem és sértődékeny is volt, egyszer egy közös ismerősünk kijavította egy szövegét és sok hibát talált benne és amikor közölte vele, akkor ő (ez a nő) nem szólt hozzá napokig, mert nem tetszett neki, amit mondott. Pedig az illető ismerős már nem PhD-s volt hanem adjunktus az egyetemen, oktató és értett is a témához. Ami még ezeken kívül is nagyon taszított benne az az volt, hogy csúnya szavakkal illetett másokat csak mert viccesnek találta vagy egyszerűen szerinte azzal nem volt semmi baj. Nem egyszer volt ilyen. Egyébként leszbikus és volt, hogy ott aludt egy férfinál, mikor szállásra volt szüksége úgy, hogy mehetett volna máshoz is és a férfi párjának nagyon nem tetszett a dolog. Hogy azt tudta-e, azt nem tudom, de szerintem ezt gondolni lehet, hogy egy nő ne menjen egy férfihoz aludni és gondoljon annak párjára is meg tényleg mehetett volna máshoz vagy egy nap alatt is megjárhatta volna az utat, mert vonattal körülbelül 3 óra lett volna oda az út, vissza nyilván szintén annyi. Mindezek miatt nekem már akkor is taszító volt, de mivel sok konfliktust is okozott köztem és más valaki között, aki nem látta az igazi énjét és nem ismerte fel a helytelen tetteit, ezért annál rosszabb érzéseket kelt. Ezeket csak a háttértörténet miatt írtam le. A kérdésem az lenne tehát, hogy szabad-e azt kértem Istentől, hogy ez az illető nő fejezze be már most nyáron a PhD-ját, védje meg a disszertációját, legyen túl a szigorlatán és így ne kelljen ugyanarra a doktoravatóra mennünk. Mikor ezt megkérdeztem laikus hívektől, akikkel megosztunk egymással dolgokat vagy kérdezünk néha egymástól, egy részük fel volt háborodva, másik részük szerint kérhetem ezt Istentől amennyiben elfogadom az ő akaratát, akármi is az. Valakik azt hiszik, hogy nem bocsátottam meg neki. Azt azért nem mondanám. De szerintem az nem jelenti azt, hogy szívesen kell vele egy eseményen lennem. Lehet megbocsátani meg nem haragudni távolról is.Már imádkoztam is a megtéréséért. Szerintem igazán bűnt akkor követnék el és akkor vétenék igazán a szeretet ellen ha azt kívánnám neki, hogy bukjon meg a vizsgáin vagy ne legyen doktori címe. Ilyeneket nem kívánok neki. Engem nem zavar ha doktori címe lesz, nem zavar ha meglesz a védése, nem zavar ha valamikor doktorrá avatják, de nagyon szeretném, hogy Isten megadja nekem, hogy ne ugyanakkor kelljen ezt megtennünk, fejezze be már idén nyáron, mondjuk vizsgaidőszak végén a védését (júliusban és augusztusban nem szokott védés lenni, csak júniusban), avassák ősszel doktorrá és akkor biztosan nem egyszerre fejeznénk be. Baj lenne ha ezt kérném az imában? Nekem is egy doktoravatóm lesz (ha Isten kegyelméből tényleg lesz, hiszen minden jót neki köszönhetek) és nem szeretném, hogy rossz emlékekkel keveredjen ez a nap. Nem beszélve arról, ez a másik ok, hogy ha esetleg meghívnék közös ismerőst, akivel bár évek óta nem beszélt, akit nyilván felismerne és a múltban nem volt rá jó hatással és nem szeretném, hogy találkozzanak. Ez az ismerősöm nem keresztény, de az utóbbi években változott jó irányba nagyon sokat és bár szabad akarata van, törékeny a lelke és nem akarnám, hogy befolyásolja ez a PhD-s illető akár a régi emlékekkel vagy bármivel. Szabad imádkoznom az említett szándékomért?
Ha szeretek valakit, ez azt jelenti: örülök annak, hogy vagy, akarom, hogy Te is legyél. Amikor valaki felé nem ezzel az érzelemmel vagyunk - tegyük hozzá, nagyon sokszor van ilyen! - akkor ez arról árulkodik, hogy nem tudjuk igazán szeretni az illetőt. Ez még nem súlyos bűn, de azt jelzi, hogy messze vagyunk még az igazi szeretettől, amely nem válogat, nem támaszt feltételeket, a bántás ellenére is szeret. Ha azt szeretné, hogy az illető ne legyen jelen az Önnek fontos és kedves napon, ez arról árulkodik, hogy Ön nem szereti az illetőt. Ez csak egy megállapítás, amelyet azonban fontos megtenni. Én is kénytelen vagyok azt mondani, mint néhány ismerőse, hogy Ön még nem tudott megbocsátani ennek a személynek. Ezt azért fontos kijelenteni, mert különben azzal áltatja magát, hogy már sikerült legyőznie magában ezt a gyöngeségét, holott még továbbra is ott van a lelkében, az életében. Ha azért imádkozik, hogy ő ne legyen ott, ez olyan, mintha imájában megerősítést kérne ennek a gyöngeségének, szeretethiányának a meglétére. Ezt ne tegye, ezért a szándékért ne imádkozzék, ehhöz ne kérje Isten megerősítését! Azt tanácsolom inkább, hogy ne is foglalkozzék ezzel a személlyel. Egyelőre nem fogja tudni megszeretni, az még messzebb van. Most elég annyi is, ha bevallja saját magának ezt a gyöngeségét, és mellette a munkájára összpontosít, arra fordítja az energiáját. Az helyes, ha imádkozik érte, ez már nagyon jó. De bízza Istenre, hogy hogyan segít rajta, nem kell neki ebben tanácsot adni.
Kedves Lelkiatya! Az elváltak de újraházasodotak halálos bünben élnek???
Csak akkor, ha ezzel az életmódjukkal tudva és akarva szembe akarnak fordulni Istennel. Ha ez nem áll fönn, hanem egész egyszerűen szeretik egymást, de korábbi rossz döntéseik miatt vannak olyan életállapotban, hogy nem gyónhatnak, nem áldozhatnak, ez nem a halálos bűn állapota. Nyilván nem jó, és sokkal jobb volna, ha élhetnének a szentségekkel, de hála Istennek, aki végtelenül tágas szeretettel ölel magához mindnyájunkat, bűnösöket és még bűnösebbeket, számukra is rengeteg módja van a hitük megélésének és folyamatos erősítésének. Fontos, hogy ezekkel éljenek, és akkor életüknek ez a hiányossága Isten kegyelméből még rejtélyes módon a javukra is válik. (Róm 8,28)
Lelkiatya!
Kérem imádkozon hogy sikerüljön a forgalmi vizsgam. Nagy szükségem van rá 3 gyerek mellett.
Köszönöm!
Imádkozom én is, és minden bizonnyal még sokan, akik ezt a kérését olvassák.
