Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi hat meg kettő? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Tisztelt Lelkiatya! A Bibliával kapcsolatban lenne kérdésem. A mai zsolozsmaban Sámuel könyvéből vettek egy részletet amiben az áll: " Az Úr adja a halált és az életet, letaszít az alvilágba és felhoz onnan." A Bölcsesség könyvében pedig ez áll: "A halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában." Akkor a halál végülis honnan való Istentől vagy nem? Vagy csak Isten juttatja nekünk de nem ő alkotta? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm , értetlenségemet kérem nézze el nekem.
Nyilvánvaló, hogy a halál - abban a formában, ahogy megtapasztaljuk - nem Isten "alkotása", hanem az emberi bűn következménye. Fontos látni, hogy Sámuel könyvének idézett szövege egy költemény része, s a költemények nem merev dogmatikai kijelentések. A szent szerző azt akarja kifejezésre juttatni, hogy minden dolog és esemény Isten felügyelete alatt áll. S ezt az alapmeggyőződést meglehetősen "kiélezett" formában fogalmazza meg. Mi ma inkább azt mondanánk: Isten megengedi a halált (mint az emberi bűn következményét), de nem hagy minket a halál martalékának. S éppen ez a nagyszerű üzenet: Isten nem tehetetlenül áll a halállal szemben. Ő valóban mindenható. S egyúttal irgalmas is. Az embernek viselnie kell ugyan a bűn következményeit, de az irgalmas Isten ezt a helyzetet is képes orvosolni. Ő képes "felhozni az alvilágból", vagyis megmenteni a pusztulástól és a kárhozattól.
Kedves Lelekiatya? A férjemmel szentjózsefi házasságban élünk. Egyházi és polgári házasságot is kötöttünk. (Nem ez az oka) Ez bűn? Egyesek szerint az.
Ha valóban közös elhatározással és Istennek fölajánlva választották ezt a lemondást, akkor semmiképpen sem bűn. Igaz, Szent Pál, amikor erre utalt, akkor ő is arra hívta föl a figyelmet, hogy ezt csak egy bizonyos időszakra fogadják meg a házasok, majd térjenek vissza egymáshoz (1Kor 7,5). Viszont nagyon világosan és őszintén kell beszélniük erről, hogy pontosan mi ennek az oka. A házastársak kötelességei közé tartozik a testi egyesülés, annak szerves része. Annyira, hogy még érvénytelen is a házasság, ha egyáltalán nem létesült közöttük testi egyesülés, jogi kifejezéssel: nem történt "elhálás". Elképzelhető, hogy vannak olyan rejtett okok, ami miatt nem tud létrejönni a testi kapcsolat, de ezt elfedve könnyebb rámondani, hogy lelki okokból mondanak le róla. Ehelyett azonban azt feltétlenül orvosolni kell. Hosszabb távon ugyanis teljesen rámehet a kapcsolat, ha nincs kellő erejű összetartás, akkor előbb vagy utóbb szétesik. Ezen a ponton a legfontosabb nem is annyira az, hogy létrejöjjön a testi kapcsolat, hanem az, hogy tudjanak erről egymás között őszintén beszélni, s közösen keressék meg a módját, hogy ezt a hiányt meg tudják oldani.
Kedves lelkiatya! Május végén államvizsgáztam, de sajnos nincs még munkahelyem úgy érzem hiába tanultam érettségi után nem érte meg. Akármibe belefogtam mindig a kiváncsiskodás ment de nem segített senki. Mindent feláldoztam hogy jó legyen, de úgy érzem mindhiába. Utólag belegondolva felesleges volt akármi miatt is idegeskedni, időt belefektetni. Úgy lett volna a jobb ha érettségi után nem tanulok tovább és valamit dolgozni. Másnak biztos nem kell ennyit dolgozni semmi miatt mint nekem, nem kell önéletrajzot postázni, e-mail-ben küldeni. Minden később jön el az életemben mint bárki másnak. Kezd elegem lenni.
Kicsit régebben fogalmazta meg sorait, s csak most tudok rá válaszolni, kérem, bocsásson meg. Reménykedem, hogy azóta már akár változhatott is a helyzet, hiszen az élet hihetetlenül forgandó, egyszer ez, egyszer az történik velünk. Ilyen a lelkiállapotunk is. Néha nagyon elkedvetlenedik az ember, de aztán jöhet egy egyszerű fordulat, s minden másnak tűnik, a nap kisüt, a virágok kinyílnak, az emberek kedvessé válnak, stb. Persze, lehet, hogy a levél megírása óta ez a fordulat még nem következett be az Ön életében, de minden remény megvan arra, hogy be fog következni. Csak ne legyen türelmetlen. Ne higgyen a pillanatnyi, vagy akár hosszúnak tűnő helyzet sötétségében. Arról szó sincs, hogy bármit is fölöslegesen tanult volna. Minden megmarad. Persze, az egyéntől függ, hogy így is legyen. Az megint félrevezető, ha másokat néz, ha önmagát másokhoz hasonlítja. Nincs két egyforma életút. Mindenkinek megvan a maga nehézsége, csak mindenki a sajátját látja legközelebbről, s ezért tűnik a legnagyobbnak. Imádkozzék bizalommal az Úrhoz. Tőle kérjen útmutatást, hogy merre kell mennie. Amíg még nem kap állást, legyen önkéntes minél több dologban. Keresse, hogy hol segíthet másokon. Érdekes módon sokszor így jelenik meg egy-egy újabb, nem várt lehetőség. No, szóval semmi vész nincs! Bízzék az Úrban, keressen állást továbbra is, és közben legyen hálás minden apró ajándékért, amit az Úrtól kap. Ha ezekre nyitott, akkor fogja majd észrevenni az érkező lehetőséget.
Kedves Lelkiatya! 18 évig ateista voltam, már egy ideje pánikbetegséggel élek és egy stresszesebb napon imádkoztam életemben először, nem tudom hogy isten válasza vagy más dolog folytán de megnyugodtam és azóta is minden este imádkozom próbálok szólni de, a hálán és kéréseimen kívül nem tudom hogy mit kellene mondanom. Hogyan tudok helyesen imádkozni segítséget kapjak és isten válaszolhasson ?
A hálán és a kérésen kívül nem is igen tudunk mit mondani. Azt javaslom, folytassa csak tovább ezt a szívéből jövő imádságot. Talán annyit fogalmazhat meg célirányosan, hogy a Szentlelket kérje, hogy ő vezesse ezt az imádságát. Sokat fog még segíteni, ha rendszeresen részt vesz a közösségi imádságokon is. A szertartásainkba való bekapcsolódás magától alakítja, formálja az ember Isten-kapcsolatát, s közben az ember meg is tanulhat imaszövegeket, nem a magolás útján, hanem annak természetes átitatódásával. Persze, akarjon is előrejutni ebben a folyamatban, amelynek csúcsaként majd részesülhet az Istennel valóságos egyesülésben az Eucharisztia által. Ehhez majd külső segítségre is lesz szüksége, hogy ezeket a titkokat megismerje, s bennük minél inkább elmélyüljön.
Kedves Lelkiatya! Tavaly kisasszonynapján történt az az eset,ami azóta is bánt. Római katólikusként görög katolikus misén vettem részt ( ismerem a ritust,be tudok kapcsolódni a szertartásba,de minden helyzetben nem vagyok annyira otthon,mint akinek ez a ritusa),mirováláskor én is a pap elé járultam,de amikor nem tudtam a helyes választ,az én homlokomat nem kente meg olajjal csak a levegőbe rajzolt.Ezt kirekesztésnek éltem meg,ha jól tudom,mivel egy egyházba tartozunk én is megkaphattam volna ezt az áldást,vagy mégsem? Válaszát előre is köszönöm. Anikó
Kedves Anikó! A miroválásban, (az ünnepen megáldott szentelt olajjal való megkenésben) mindazok részesülhetnek, akik hittel és jó lélekkel odajárulnak. Tehát még a protestánsok is, ha szeretnének, részesülhetnek ebben az áldásban. Egészen biztosra veszem, hogy az illető atya nem szándékosan hagyta ki Önt a miroválásból. Mivel ezt a különleges áldást általában nagyobb ünnepek, búcsúk alkalmával szoktuk adni, ilyenkor általában jó sokan vannak, csak úgy jönnek az emberek sorban, s elképzelhető, hogy a gyors menetben nem teljes figyelemmel végezte az atya ezt a mozdulatot. Semmi más okot nem tudok találni, ami miatt így alakult, hogy Ön nem kapott érintéssel rendes olajkenetet. A pap szavára ("Krisztus közöttünk!") a válasz (egész egyszerűen ennyi: "Van és lesz.") egyáltalán nem feltétele annak, hogy valaki részesülhet-e a miroválásban vagy sem. Azt javaslom, tehát, hogy ha emiatt hiányérzete támadt, akkor a legközelebbi lehetséges alkalommal vegyen részt ilyen ünnepi szertartásunkon (a Szent Liturgián kívül más szertartásokon is van miroválás, például virrasztáson), és részesüljön a miroválásban és vegyen az ehhez tartozó proszforából (megáldott kenyér).
Kedves Lelkiatya! Hogyan tudnám leküzdeni a túlzott aggodalmat ami bennem van?
Egy csapásra talán nem megy, de szép, türelmes munkával igen. Meg, persze, az Isten segítségével. Az egyik fontos elem a hála-terápia. Ha van erős tapasztalatom arról, hogy az Isten megsegít, ez segít előrevetíteni a reményt a nehéz vagy nehéznek tűnő helyzetekre is, hogy azokban is meg fog segíteni. Ennek érdekében be kell gyakorolni a hálaadást. Figyeljem, fedezzem föl, milyen dolgokkal ajándékoz meg engem az Isten, és fejezzem is ki neki a hálámat, köszönjem meg. Az aggodalom a hit hiányának is a jele. Kérje Istentől hitének erősödését. Ennek érdekében imádkozzék többet, mint eddig. Igaz, nem föltétlenül az ima mennyisége növeli egyenes arányban a hit erejét, mégis van összefüggés a kettő között. Aki sokat imádkozik, annak azért erősebb a hite. Akinek erős a hite, az általában sokat imádkozik. Ugyanakkor kérése vonatkozzék egyenesen erre a gyöngeségére is. Istentől kérje, hogy gyógyítsa ki ebből a betegségéből. Hogy nem kell aggódni, ez a Szentírásból nyilvánvaló. Olvassa gyakran a Szentírást, különösen a zsoltárokat, és abból is erőt fog meríteni.
Tisztelt Lelkiatya ! Lelki segítséget és tanácsot szeretnék kérni! Nem rég szuletett meg a kislányunk akit nagyon szerettek. A ferjemen nem lattom hohy szeretné nem szól hozzá nem érinti meg.Más olyan szépen beszélnek mások a gyerekerol, ő nem. Úgy érzem mióta megszületett a gyerekünk azóta ismertem ki milyen ő igazából. Egész nap fekszik, csak tevezik, ha hívják dolgozni nem megy, mindennap más faj neki. Úgy kell.neki mondani hogy tisztalkodjon, tiszta ruhát vegyen fel semmire nem képes. Mindig minden elmond másnak, nem tud titkot tartani. Eddig is ilyen volt de most valahogy beismerem hogy tényleg ilyen. A mi kapcsolatunkat se ápolja én próbálok közeledni féle de ő nem inkább fekszik alszik. Elvárja hogy napi 24 órába öt szoljaljam. Se ruhát seetelr nem készít magának. Szerettem de már nem vagyok belé szerelmes . Mit tegyek Ön mit ajánl?
Ne adja föl egykönnyen! Ne azért szeresse, mert jó, mert szeretnivaló, hanem szeresse elő belőle a jót, amely nagyon mélyen lett elásva benne. Isten segít Önnek, ha kitart ebben. Az ne vezesse félre, hogy a gyermekükhöz nem úgy viszonyul, mint ahogyan Ön szeretné. Ez gyakran van így. A férfi eleve másként áll hozzá, de más tényezők is erősen befolyásolják, hogy kinek milyen a kapcsolata a gyermekekkel, a saját gyermekével. Meg kell próbálni ezt megbeszélni vele. Ha nem megy, akkor harmadik (alkalmas!) személyt érdemes bevonni. Akár még furfanggal is, nem kell célirányosan párkapcsolati segítőhöz menniök - bár ez volna a legjobb. Vélhetően nem is igen volna erre hajlandó. Keresse ki azt a pillanatot, amikor van benne nagyobb nyitottság a komoly beszélgetésre. Ez azért is fontos, mert leírása alapján a férje súlyos válságban, depresszióban szenved. Segítségre van szüksége, hogy feltárják, hogy mi okozza ezt az állapotot és segítsék, hogy erőforrásokat találjon, másként lássa az őt körülvevő világot (szerető feleség, gyerek, munkalehetőségek) Ebben segíthet lelki atya, lelkivezető, lelki gondozó. Viszont kétségtelenül Ön is bajban van. Túlterhelt és válságban van a kapcsolatuk, miközben a gyermekéért is felelősséget érző édesanya. Ezért önmaga számára is kérjen segítséget, ahol megerősödést és tisztánlátást kaphat. Ez elsősorban Isten, tehát vigye imádságba nehézségeit, gondolja át milyen az Istennel való kapcsolata, milyen lelki erőforrásai vannak! Keressen meg papot, lelki atyát, vagy hívő segítő embert. Félő, hogy a kapcsolatuk is válságban van. Ezért is mondom, hogy próbálja rávenni a férjét, hogy együtt kérjenek segítséget paptól vagy hívő szakembertől. Ugyanakkor biztosítsa férjét szeretetéről, - még ha nem is ugyanazt a szerelmet érzi, mint a házasságuk elején. Hiszen ez természetes is, az a kezdeti szerelem átalakul, de ezen dolgozni is kell, hogy jó irányban alakuljon. Próbáljon beszélgetni vele! Beszéltesse, hogy mi van benne! Történt valami, miért ilyen elkeseredett? Gondolkodjék azon, mi lehet a férje baja! Figyelmeztesse, hogy így tönkre megy a házasságuk! Sürgősen tenni kell valamit! Elsősorban próbálja szeretettel megközelíteni és ne számon kérően, támadóan! Ne csak kritikát fogalmazzon meg, hogy mit nem csinál, hanem pl.: ?Szeretlek, érzem, hogy valami bajod van, szeretnék segíteni, mit tegyek érted és értünk?? De mindezeket imádsággal kísérje! Ne a saját próbálkozásaiban bízzék, hanem elsősorban az Isten erejében, aki a mi gyenge próbálkozásainkat - hitünk mértékétől is függően! - ezerszeresen hatékonyabbá teszi.
Tisztelt Lelkiatya! Remélem nem baj, hogy reformátusként írok. Örülök ennek a lehetőségnek, hogy itt kissé névtelenségbe burkolózva leírhatom a problémámat, ami miatt nagyon el vagyok keseredve. Azt hiszem kényszerbeteg vagyok, többek között vallásos kényszergondolatokkal. Van, hogy képes vagyok bármiben a bűnt látni, mindenben kételkedni, hogy bűn-e. És mindig a fejemben zakatolnak Pál apostol szavai: "Aki pedig kételkedik, ha eszik, kárhoztatva van, mert nem hitből eszik. Ami pedig hitből nincs, bűn az." Akkor eszerint az ige szerint bármikor, ha megteszek valamit, ami a vallásos kényszergondolataim szerint bűn, valóban bűnt követek el? És attól is nagyon félek, hogy ha nem engedelmeskedek ezeknek a gondolatoknak, akkor néha tényleges bűnt fogok elkövetni, vagy tényleges bűnre vezető alkalomra fogok igent mondani, mindezt úgy. hogy ott volt a fejemben a gondolat, hogy ez bűn, és én szándékosan mégis megtettem. Mit lehetne tenni ezzel a problémával? Előre is köszönöm a válaszát! Isten áldja! Egy 30 éves férfi
Az már fontos fölismerés, hogy tudja, látja, hogy ezek kényszeres gondolatok. Csak a nyilvánvaló következtetést kell levonni belőle: semmi jelentőségük nincsen, nem ezek határozzák meg a tetteit. Ha úgy érzi, túl sokat szenved ettől, akkor keressen föl egy szakembert. Ebből meg lehet gyógyulni, szépen lassan megtanulni helyesen kezelni ezeket az alap nélküli gondolatokat, illetve megkülönböztetni az igazi gondolatoktól. Ne vezesse félre, hogy érveket talál hozzá a Szentírásból is. Abból mindenre lehet találni érveket, és azok ellenkezőjére is. Fontos segítség még ha talál egy jó lelkészt, vagy akár katolikus papot is, akivel megoszthatja ezeket a nehezen kezelhető gondolatait. De lehet ez a személy akárcsak egy jó barát, lényeg, ne egyedül kelljen velük viaskodni velük. De mindezeknél fontosabb, hogy ne is viaskodni akarjon ezekkel a gondolatokkal. Esély sincsen a legyőzésükre, hiszen nem valós ellenség, hanem megfoghatatlan közeget jelentenek. Mi a teendő? Nagyon tudatosan irányítsa a gondolatait másra. Legfőképpen az Úrra, Jézus Krisztusra. Nálunk gyakran használt gyógymód a Jézus-ima: egy egyszerű fohásznak az ismételgetése: Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!" Ezzel mintegy odaszegezzük a gondolatainkat Jézusra. Ő tud ebből kisegíteni, kigyógyítani.
Kedves Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy a máriapócsi Könnyező Szűzanya ikon meddig viselte a fehér ruhát? Mikor újították fel?
2005-ben a kegyképet a budapesti Magyar Nemzeti Galériában megtisztították és restaurálták, amikor visszakerült, attól kezdve már nem öltöztették, hanem december 3-án Erdő Péter prímás a püspöki kar jelenlétében a csodatévő ikont újra megkoronázta, a XVI. Benedek pápa által Rómában megáldott arany glóriával. Ekkor nyilvánították Máriapócsot Magyarország Nemzeti Szentélyévé.
Kedves Lelkiatya, Mit jelent ha valakivel néhány percet beszélek telefonon hétkoznapi ugyben es napokkal késobb is még csak rá gondolok. Mit tegyek ha elengedni nem akarom lelkileg és ez miért tesz boldoggá ? Hisz lehet nem beszélunk tobbet máskor. Köszönettel A.
Kedves A. Az ilyen kérdések valójában azért fogalmazódnak meg, mert jólesik hallani (jelen esetben csak olvasni) kívülről, más szájából (tollából), amit egyébként is tud, hogy érzelmi szálak fűzik egy másik emberhez. Ez azonban önmagában még semmit nem jelent. Egy jóleső érzés, amelyet jobb nem táplálni, támogatni. Legalábbis abban az esetben semmiképp sem, ha nincs esélye újra találkozni, nincs esélye a kapcsolatfölvételnek. Ez a belső érzés, úgy érzi, boldoggá teszi, mert mintha előrevetítené, hogy már meg is született a kapcsolat. Azért nem érdemes komolyan venni, komolyan foglalkozni ezzel a megjelent érzéssel, mert esetleg hamis illúzióba is kergetheti. Ábrándozik róla, abban reménykedik, hogy valami csoda folytán mégis találkoznak, stb. Közben pedig az illető személy - mindezekről egyáltalán semmit nem tudva! - éli tovább a maga teljesen más életét. Még azt is mondom, hogy ha esetleg valahogyan mégis sikerülne találkozni, úgy hozza a "sors", még ebben sem kell föltétlenül Isten jelét látni. Ha mégis létrejöhet valami kapcsolat, beszélgessenek, próbálja minél jobban megismerni, kiismerni azt az illető személyt, s majd ha mindeközben továbbra is erősödik ez az érzelmi jelenség, akkor érdemes vele foglalkozni, egy adott pillanatban föl is fedni a másiknak. Persze, mindez csakis akkor lehetséges, ha mindketten szabad állapotúak. Nem ritka jelenség, hogy házasságában csalódott nő egy vadidegen férfinak akárcsak a hangjába is beleszeret, mert abba az irányba vetíti ki saját érzelmi éhségét. Persze, ugyanez lehetséges férfiak esetében is. Egy szó mint száz, ne tulajdonítson e jelenségnek semmi különösebb jelentőséget. Élje szépen továbbra is az életét, és törekedjék arra, hogy a közvetlen valóságban élje meg a szeretetéhségét. Ami cselekvő szeretet kell, hogy legyen, tehát ne csak várja, hogy szeressék, hanem nyújtson szeretetet másnak önzetlenül.
Kedves Lelkiatya! A napokban gondolkodtam el a következő dolgon: Sokszor hallom emberektől, hogy "régen" mennyire más volt minden, jó értelemben persze. Ezt különösen akkor mondják, ha a mai világ erkölcstelenségét akarják szembeállítani a régi, erkölcsös múlttal. Ez a múlt vonatkozik egyrészt a közelmúltra, vagyis nagyszüleink idejére, és vonatkozik a távolabbi történelmi múltra. Tény és való, hogy régebben minden ember korán megházasodott, több gyereket vállaltak és nem voltak válások. Én úgy gondolom azonban, hogy ezt nem lehet az akkori emberek erényeként beállítani (vannak kivételek), mert régen általában a szülők döntötték el, hogy a gyerekük kivel házasodjon. Ez pedig nemcsak a parasztoknál volt így, hanem méginkább a főuraknál és az uralkodóknál, akik egészen egyértelműen hatalmi és anyagi érdekek mentén házasodtak, nem sokat törődve az egyéni ember vonzalmaival, érzelmeivel. Namost ha egy házasság nem őszinte szándékból, szeretetből, hanem külső érdekek hatására köttetik, az elvileg érvénytelen. S ha nagyon ki akarom sarkítani a dolgokat, akkor azt is mondhatnám, hogy nagyon sok vallásosnak mondott földesúr vagy király élt érvénytelen házasságban. Az lenne a kérdésem, hogy ezt a látszólagos ellentmondást hogyan lehet föloldani? Köszönöm szépen a válaszát!
Hú, ez nagyon nehéz kérdés. A bevezetőben fölvetett gondolatra válaszolok először. Igen, ez egy érdekes jelenség, hogy mindig azt mondjuk, hogy régen mennyire más volt minden, erkölcsösebbek voltak az emberek, tisztelettudóbbak a fiatalok, hűségesebbek a házasok. Na most, ezt már több ezer éve mondjuk! Ez azt is jelenti, hogy az emberiség folyamatos leépülésben van, s az újabb és újabb nemzedékek mind egyre rosszabbak? Ez mégsem valószínű, mert ha a történelmi dokumentumokat böngésszük, kiderül, hogy nagyjából mindig ugyanazokkal a nehézségekkel, bűnökkel küzdöttek az emberek, mint ma. Sokkal valószínűbb, hogy a megszépítő emlékezet láttatja velünk a múltat szebbnek, mint a jelen. Nyilván sok változás van. Ma például sokkal könnyebben elválnak a házasok, mert szinte divat lett, hogy úgy kezelik az örök érvényű dolgokat is, mint a bevásárlóközpontok termékeit. Ma minden eldobható, cserélhető, s ez sajnos áttevődik a fejünkben az emberi kapcsolatokra is. Tehát van változás, de hogy régebben jobbak voltak-e az emberek, mint ma, ezt nagyon nehéz megmondani. Igazából majd csak odaát fogjuk megtudni ezt is. Hogy az érdekből vagy szülői akaratból megkötött házasságok a múltban érvényesek voltak-e, ez sem könnyen eldönthető kérdés. A jogászok sok érvet és ellenérvet hozhatnak föl ezen a téren, ezt meghagyom nekik. De ma már nem tartom lényegesnek ezt eldönteni. A figyelmet inkább a ma, a mi időnkben megkötött házasságokra terelném. Arra kell nagy gondot fordítani, hogy a megkötött házasságok ne legyen érvénytelenek. Leggyakoribb érvénytelenítő akadály, hogy nem ismerik egymást a házasulandók, Hiába sok éve együtt vannak, sajnos akár együtt is élnek, mégsem nyitottak a másikra, hogy megismerjék, ki is valójában. Persze, tegyük hozzá, teljes ismeretet nem lehet elérni, az megint csak majd a mennyországban lesz, de a döntéshöz szükséges alapos ismeret elengedhetetlen lenne. A másik súlyos akadály, hogy nem is akarnak örök hűséget kötni. Hallottam ezt az ijesztő kifejezést: "életszakasztárs", vagyis eleve csak egy időre kötik össze az életüket. Akadály lehet még, ha eleve kizárják a gyermek születésének lehetőségét. S valóban ide tartozik az érdekházasság is, amikor anyagi vagy más önző szándékból kötik össze az életüket. Viszont hozzá kell tennem, hogy nem házassági feltétel a lángoló szerelem. Sok nagyon jó házasság született már józan döntés alapján, hogy a férfi vagy a nő talált egy rokonszenves személyt, akire akár a gyermekei nevelését is szívesen rábízná, s közös döntés alapján összekötik az életüket. Ekkor a házastársai szeretet, vagy akár a szerelem is később születik meg hozzá. Valójában nagyon sok minden az egyén hozzáállásától függ. Ha van benne elhatározás, szándék a kitartásra és szükség esetén erőfeszítés is, akkor van esélye, hogy a házasság egyben marad, a gyermekek nem sérülnek a válás miatt. Nem az a biztosíték, hogy az udvarlás idején milyen tüzesen szerették egymást, hanem, hogy összekövetve az életüket mennyire elszántak és kitartóak a szeretetben.
Tisztelt Lelki Atya Római katolikus kántor vagyok,és a keleti liturgia nagyon érdekel mint a görögkatolikus ,mind pedig az ortodox. Azt szeretném megkérdezni,hogy a görögkatolikus illetve az ortodox imádságok (napi imák ,liturgia ,zsolozsma imádságai stb. ) között mi illetve milyen különbség van ? Köszönettel várom válaszát. Kovács Attila
Kedves Attila! Lényegi különbség nincsen a görögkatolikus és ortodox imádságok között. Fölépítésében, rendszerében ugyanaz a kettő. Ami különbségek adódhatnak, azok inkább az egyes nemzetek sajátosságaiból adódnak. A szláv egyházaknál igen szeretik az un. moleben vagy molebnyik imádságokat, amely leginkább a nálunk használatos parakliszhoz hasonlóak. Vannak még különböző akathisztosz himnuszok, amelyek elterjedtsége nem egyforma az egyes nemzeti egyházakban. Főként görög területen látom az új himnuszok megszületésének reneszánszát, ezekből még - ismereteim szerint - viszonylag keveset fordítottak le más nyelvekre.
Tisztelt Lelkiatya . Egy olyan kerdessel szeretnék önhöz fordulni hogy helyesen gondolom e hogy a Templomban nem illik rágozni ! A második kerdesem az hogy eggyet ért e azzal hogy egy pap amiutan leteszi a reverendat is hivatasaban kell éljen illetve pontosabban hogy reverenda nélkül is ugyanugy amire fel esküdött abban kell példakban el
Egyetértek Önnel, hogy a templomban a rágózásnak nincs helye. Egyrészt a tisztelet kifejezése az, ha ezt a kérődzés szerű magatartást mellőzzük. De azért sem tudom támogatni, mert az étkezéshez köthető dolog, amelynek egyébként a templomban különleges szerepe van. Nyilván elsősorban az Eucharisztiára vonatkozóan, de lehet más fajta evés is. Ez minden esetben a megszentelt eledelek fogyasztása. Ehhöz képest a rágógumi teljesen profán, a szentségre utaló minden vonatkozás nélküli dolog. A második állításával is egyetértek. A pap mindig pap, akár van rajta reverenda, akár nem, akár templomban vagy szent helyen van, akár bármely hétköznapi helyen. Mindig készen kell állnia a szolgálatra. Persze, tegyük hozzá, ugyanakkor ő is ugyanolyan ember, mint a többi, akinek szükségletei, vágyai éppen úgy vannak, mint másnak. Ez az emberségéhöz tartozik, amelyet sem letagadni sem elfojtani nem lehet, nem is szabad. Hanem mindezekkel helyesen, az Isten akarata szerint kell élni. Akkor a pap hétköznapi viselkedése is, akár van rajta reverenda, akár nincs, az Istent dicsőítő élet lesz.
Tisztelt Lelkiatya! Hithű görög katolikus, rendszeresen templomba járó vagyok. Szükség szerint gyónok, rendszeresen áldozok. Az a kérdésem, hogy a kis unokám keresztelőjén, mely a református templomban lesz. Vehetek-e Úrvacsorát? Ha igen, aznap a görög katolikus szentliturgián is áldozhatok-e? Nagyon várom és előre is köszönöm a válaszát. Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Görögkatolikusként ne részesüljön az Úrvacsorából. Hitünk alapján az nem azonos a Eucharisztiával, tehát nem tekinthetünk rá másként, mint egyszerű kenyér és bor. A református testvérek azonban ezt nem így tartják. Ha katolikus ember mégis velük együtt részesül, ez számukra olyan, mintha ő is az általuk celebrált Úrvacsorában részesülne, holott az illetőnek az nem más, mint kenyér és bor. Ez kimondatlanul a keresztyén testvérek becsapása volna a legszentebb dolgok terén. Ez mindenképpen kerülendő. Ezt nem írja felül az a kívánalom, hogy családi esemény vagy baráti kapcsolatok szép kifejezője lehetne ez a közös "étkezés". Arra ott van a szertartás utáni agapé. Sokkal fontosabb, hogy azon a napon a görögkatolikus Szent Liturgián részesüljön az Eucharisztiában, s ezáltal Krisztusban megerősödve a szeretteit is ezzel tudja kegyelmi téren a leghatékonyabban gazdagítani.
Kedves Lelkiatya! 18 éves fiatal vagyok, kb. 14 éves koromig rendszeresen jártam templomba, de sajnos elveszítettem a hitemet. Azóta nem járok templomba. Hogyan tudom újra visszaszerezni a hitemet. Köszönöm válaszát.
Az első lépést már megtette. Megkérdezte, hogy mit kell tennie. Ezt már mindjárt köszönje is meg az Úrnak, mert láthatóan azért nem feledkezett meg Önről, és várta ezt a visszatérést. Halleluja! Az a javaslatom, hogy menjen el a templomba egyedül, és kezdjen el beszélgetni az Úrral. Ha ez nehezére esne, akkor egyszerűen köszönje meg neki, amit itt mondtam, és kérje meg, hogy segítse a további lépésekben. Azt is megteheti, hogy mától minden nap elmondja a Mennyei Király... kezdetű Lélek hívó imádságot. Ha Ön nem görögkatolikus, akkor valami más imával is szólíthatja, hívhatja a Lelket. De lehet ez a mindennapos imádság a Miatyánk is. Talán még jobb is. Még az a tanácsom, hogy ne álljon meg túl hamar ezekben az előrelépésekben. Jusson el oda, hogy legalább minden vasárnap, de még jobb, ha minden nap részt vesz a Szent Liturgián (szentmisén) és meg is áldozik. Ne torpanjon meg, menjen bátran tovább! Én is imádkozom ugyanezért.
  1 2 3 
4
  5 6 7 8 9 10 11 ...