Kedves lelkiatya, azt olvastam hogy az áldozás egyik formája a lelki áldozás amikor a hívő csak lelkileg veszi magához Krisztus testét és fizikailag nem. Azt is olvastam hogy ha kilenc egymást követő első pénteken megáldozik az különleges kegyelmet kap. Azt szeretném kérdezni hogy e kegyelmeket lelki áldozás útján is meg lehet nyerni? Válaszát előre is köszönöm Piroska
Kedves Piroska! Meg kell, hogy mondjam, ehhöz nemigen értek. Nem tudom, hogy mi számít ezen a téren és mi nem. Véleményem szerint ezek a kilencedek főként arra jók, hogy buzgóságban tartják az embert. Nincs ezeknek misztikus jelentőségük. Az biztos, hogy ha valaki 9 héten át vasárnapon kívül is részt vesz szentmisén / Szent Liturgián, az nagy mértékben segíti őt a buzgó lelkiségre. De utána abbahagyja? Teljesítette a kitűzött célt, és nem kell folytatnia? Ez aligha volna helyes. Szerintem van ebben egy kis furfang. Azért hangozhatnak el ilyen ígéretek, buzdítások, mert azt lehet remélni, hogy ha valaki kilenc héten át meg tudta tenni ezt a buzgó cselekedetet, akkor utána már nem is fogja abbahagyni, hanem folytatja. No, ennek bizonyosan van értelme. De kiszámolni a kilencet, aztán abbahagyni, ennek viszont nem sok értelmét látom.
Ami a lelki áldozást illeti, az nyilván nem egyenértékű az Eucharisztia vételével. Van erre kidolgozva valami rendszer, egyfajta forgatókönyv, hogy hogyan működik a lelki áldozás, mik a feltételei, stb. Szerintem ez inkább lelki spekuláció, amelynek megint nem sok értelmét látom. Buzgóságra serkent, ezt megértem, de voltaképpen nincs szó egyébről, mint arról, hogy az ember törekszik odaadóan imádkozni. Ez helyes és üdvös, ezt érdemes tenni. De összekeverni a szentáldozással, főként számító módon, ez nemigen egyezik Krisztus szándékával, aki azt mondta, "Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek." (Jn 6, 53). Ezt nem lehet összekeverni az imádságban átélt forró egyesülési vággyal. Mindkettő jó, de nem azonosak.
Kedves Lelkiatya! Még pár éve írtam Önnek olyan élményeimről, melyekben érzékeltem Jézus fizikai jelenlétét anélkül, hogy láttam volna. Akkor, amikor nagyon féltem egy vérvételtől és érzékeltem, ahogy elkísér, vár velem és egészen a végéig éreztem a jelenlétét. Konkrétabban, tehát azt is, hogy itt vagy ott van, amíg én itt vagyok. Máskor is volt hasonló helyzetekben ilyen, például amikor féltem a sötétben egyedül és megkértem, hogy kísérjen haza, egészen amíg hazaértem, addig éreztem. Olyan is volt már, amikor csak úgy kértem, legyen velem és a hazafele tartó sétámon éreztem a jelenlétét. Akkor Ön azt mondta nekem, hogy Jézus valóban ott volt velem. Pár napja történt, hogy nem tudtam aludni. Mostanában rengeteget stresszelek mindenféle probléma miatt. Egyik éjszaka egy online szentségimádás segített elaludnom, utána pedig egyszerűen megkértem Jézust, hogy legyen velem, amíg alszok. Pontosabban, ez kétszer történt így meg. Kértem, hogy üljön az ágyam szélén, amíg alszok vagy legyen mellettem az ágyamban, mindegy milyen formában, csak legyen velem az éjjel, hogy meg tudjak nyugodni, mert annyira stresszes vagyok. Nem tudom bűn volt-e ezt kérnem. A lényeg az, hogy végül mindkét éjszaka olyan érzésem volt, mintha ott lenne mellettem az ágyamban. Valahogy ez megnyugtatott és elmúlt az aggodalmam. Beszéltem erről egy barátnőmnek, igazából kettőnek és ketten teljesen mást mondtak, de egy atyában jobban bízok. Az egyikőjük szerint nyilván tényleg mellettem volt Jézus és az ő akarata is volt ez, a másik kételkedik, mert szerinte furcsa lenne, ha Jézus ott feküdne egy nő mellett az ágyban. Az biztos, hogy azon a két éjszakán valahogy éreztem a jelenlétet. Múlt éjjel nem és szomorú is lettem. Igaz, bár kértem újra az Úrtól, a szívem mélyén nem akartam, lehet ezért sem adta meg. Méltatlannak éreztem magam és más is zavart, meg akkor is bizonytalankodtam, ezért nem tudtam volna olyan nyugodtan lenni, mint máskor. Be kell vallanom, hogy ahogy ezt a levelet írtam, valami eszembe jutott. Mostanában kértem egy hatalmas kegyelmet az Úrtól, illetve régen kértem, de mostanában újra és az jutott eszembe, ha ebben a dologban kételkedek, amit ott leírtam, akkor hogy akarok én Jézustól még sokkal nagyobb kegyelmet kérni. Hogy lehetek akkor bizalmatlan meg kételkedő. Megkérdezhetem erről az őszinte véleményét? A szívem mélyén valamiért azt érzem, hogy bár nem illik az embernek nagyon elbízni magát meg tényleg nem felejtheti el a méltatlanságát, Jézust megbántom a kételkedésemmel.....Ő ad nekem örömmel valamit meg azért teszi, hogy segítségen és én meg itt kételkedek....meg bizalmatlan vagyok. Azt valahogy nem hinném, hogy egy démont küldene maga helyett, mert amúgy igyekszek nagyon közel lenni hozzá, imádkoztam tegnap a rózsafüzért, előtte hónapokig nem, de korábban rendszeresen, voltam liturgián tegnap, minden nap igyekszek Jézussal beszélgetni, a bűnöket elkerülni, tényleg őszinte szívből szeretem őt. Az utóbbi 1-2 hónap előtt amúgy naponta jártam liturgiára, naponta áldoztam, jártam szentségimádásra a római katolikusokhoz (görög katolikus vagyok). Különben is áldoztam tegnap és amennyire én tudom, a lelki tisztaság, a kegyelmi állapot nem igazán tetszik a démonoknak. Most valamiért egy szégyenérzet van bennem a kételkedésem miatt, hiába mondják, hogy fontos a lelkek megkülönböztetése, a szívem azt súgja, jobb lenne hinnem és kevesebbet aggódni meg kételkedni. Ha másért nem, akkor tényleg azért, mert ha egy ilyen kisebb (de amúgy nagy) kegyelemben kételkedek, akkor mit tennék, ha kapnék egy még nagyobbat.....Csak azért, mert nem mindenki hisz valamiben vagy nem egy megszokott dolgot tesz az Úr, attól még lehet igaz, nem? Hiszen olyan kegyelmet ad, amilyen akar és annak, akinek akar. Mindenkivel más, mindenkinek máshogy ad, mindenkivel más a terve, még akkor is ha mindenkit megváltott. Csak azért, mert az egyik embernek nem ad egy kegyelmet, megadhatja másnak. Attól még, mert a barátnőm ezt nem tudja elképzelni, velem megtörténhet. De fordítva is igaz. Neki megadhat valamit, amit meg nekem nem ad valamiért, mert vele és velem is más a terve és másra van szükségünk. Kérem, Lelkiatya, nyugodtan legyen velem őszinte.
Az okoz zavart a hitében, hogy túlságosan nagy jelentőséget tulajdonít az érzéseinek, hogy mit érez és mit nem. Ezt nem szabad összekeverni a hittel. Természetesen kérheti, hogy legyen vele az elalváskor, de azért mégse használjuk az Urat stresszoldónak vagy nyugatatószernek. Az Úr akkor is ott van Önnel, ha kéri, akkor is, ha nem. Az adhat megnyugvást, ha rá gondol, ha a gondolatait nem hagyja egyéb, hiábavaló dolgok felé kalandozni. De hogy eközben mit érez és mit nem, ezt a megfigyelését ne kapcsolja hozzá. Akkor nem az Úrral beszélget, hanem a saját vágyképeivel. Kérje az Úr segítségét és higgyen benne, hogy meg is kapja, akkor is, ha érzi, akkor is, ha nem. Ha bizonytalankodnék a hitében, abban, hogy vajon meghallgatja-e az Úr, az nagyon rossz, azt mindenképp kerülni kell. Illetve, amikor ilyet észlel, azért tartson bűnbánatot. De ne firtassa, hogy amit átél, legyen az jelenség, esemény vagy érzés, az vajon az Úrtól jön-e vagy mástól. Ilyesmire fecsérelődik el az Isten iránti törekvése. Ezeket ne vizsgálja, ne méregesse. Ez fölöséges. Tudnia kell, hogy meghallgatja az Úr és kész.
Kedves Lelki atya!
Szomorú vagyok. Óvodapedagógusként dolgozom.
A kolléganőim visszamondják, hogy a váltótársam miattam feszült.
A vezető volt foglalkozást látogatni, csak a negatív dolgokat mondta el.
Ezek miatt azt érzem kimerültem.
Nem szeretnék pályát módosítani.
Mit tehetnék?
Üdvözlettel:
Hanna
Kedves Hanna!
Mindenképpen alapos önvizsgálatra, önismeretre van szüksége. Igen nagy a valószínűsége annak, hogy egyéniségében, magatartásában van valami zavaró tényező, amit lehet és kell is kezelni, de amit nem szabad gondozatlanul hagyni. Persze, el tudom képzelni, hogy első lépésként váltson munkahelyet. Hála Istennek, óvónőre nagy szükség van mindenütt, tehát továbbra is dolgozhatna gyermekekkel. Ha egy új munkahelyen, más munkatársak között hasonlót tapasztal, akkor igaz a föltevésem, hogy saját személyiségén kell dolgozni. De az is lehet, hogy ezek a sebek, amelyeket kap, csupán jelzések, hogy nem itt van a helye, mozdulnia kell. Nézzen körül a lehetőségek között, de még inkább imádságban gondolja át, hogy melyik a gyógyulás útja, merre lépjen. De tény, hogy Önnek kell lépnie, nem pedig a munkatársaktől várni, hogy ők változzanak meg.
Tisztelt Lelki atya!
Minden Mária ünnep után eszembe jut az a kérdés, hogy a jól ismert evangéliumot miért használjuk? Természetesen a lelki tartalmát értem. Máriában mindkét tulajdonság megvan, így szolgált Fia mellett. De mégis fontosabb kérdés az, hogy miért került hozzá a történet második része? : "Történt, hogy miközben ezeket mondta, egy asszony a tömegből felkiáltott: „Boldog a méh, amely hordozott, és boldogok az emlők, amelyek tápláltak!” Ő pedig ezt mondta: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!”". Ezt miért tartották fontosnak? Mi az oka? Hiszen egy kívülállónak úgy tűnik, hogy ez az emberek becsapása, hiszen nem is abban a házban hangzik el az evangélium tanúsága szerint, és nem egy eseményen történik ez. Van erre magyarázat?
Nem mellesleg egy fiatal atyát megkerestem ezzel kapcsolatban, aki azt mondta nekem, hogy nem a Mária és Márta történet a főszöveg, hanem a második szakasz, amit idéztem is, vagyis ami tényleg Szűz Máriáról szól, a főtörténetnek hitt szakasz lett pont elébe csapva, hogy jobban megértsük Szűz Mária személyét. Ez egyelőre nekem nem adott választ. Valamint egy másik okot is mondott, hogy az Egyházban a perikóba szerkesztőjének volt szabadsága, melyet Lélekben tett. Így hasonlóvá vált a szentírókhoz. Ezt talán jobban el tudtam fogadni, de mégsem kaptam 100%-ban választ.
Köszönettel,
Mezeiné
Olyan ez, mint egy ikon. Nem magyaráz, nem illusztrál, hanem tanít, olykor szimbolikus, olykor misztikus nyelven. Ezért nem kell elvárni, hogy a történet föltétlenül egy jelenetet mondjon el Jézus történetéből. Miként az ikonon is egyszerre látunk az ünnephöz kötődő, de nem egyszerre végbement jeleneteket (pl. a karácsonyi ikonon a gyermek mosdatása). Aztán a tartalma sem csupán racionálisan közelítendő meg. Mária ünnepen, nemde a történet első fele is Máriáról szól. Hogy nem ugyanaz a személy? Ez igaz. És a magatartása? Az Úr lábainál ülő és tanítását áhítatosan hallgató Mária legalábbis eszünkbe juttathatja az Istenanyát, aki szintén abból merítette életszentségét, hogy teljesen a Fián csüngött, úgyis, mint anya, úgyis, mint tanítvány. Tehát a történet mégis megvilágít valamit Mária személyéről. Persze, ebből a jelenetből sok minden más is kiolvasható, például a női magatartás kettőssége, vagy inkább sokrétegűsége, amely szintén Máriához (is) kapcsolódik.
Lehet, hogy a megkérdezett atya jobban ismeri a perikópa szerkesztésének történetét, én mindenesetre mindig úgy gondoltam, hogy a második rész szükségszerű kiegészítés. Mielőtt valaki Mária magatartását tartaná egyedüli üdvözítőnek, hiszen Jézus azt mondta róla, az a jobb (igaz, nem mondta, hogy a másik rossz), itt van ez a második rész, amely viszont arról beszél, hogy nem elég csak meghallgatni Jézus szavát, hanem meg is kell azt tartani. Tehát a szemlélődés mellé oda kell tenni a cselekedetet is. S még az is kihallható belőle, hogy Jézus ezt értékeli a legnagyobbra. Hiszen még a saját édesanyjánál is boldogabbnak mondja azt, aki hallgatja az Isten igéjét és meg is tartja azt. Pedig Mária mintegy prófétálva megjövendölte, hogy boldognak hirdeti majd őt minden nemzedék (Lk 1,48). De még nála is lehet boldogabb? Igen. Egy másik helyen azt mondja Jézus, aki hisz bennem, ugyanezeket a tetteket viszi végbe, sőt, még nagyobbakat is annál. A hit - amely "cselekedetek nélkül halott" (Jak 2,20) - ilyen naggyá teheti az embert. Persze, nem tudunk Máriánál nagyobbak és boldogabbak lenni, de legalábbis arról beszél Jézus, hogy a hitnek, és az Isten szavát követő, istenfélő életnek ekkora hatalma van.
Azt hiszem, még sok minden mást is föl lehet tárni ebből a szakaszból. Érdemes tovább gondolkodni, elmélkedni róla. Mindenesetre bizonyosan nem tévedésből került ide ez az evangéliumi szakasz. Nem merném a szentírási kánonnal azonos erejűnek mondani, de legalábbis az Egyház tanítását hűségesen közvetíti.
Tisztelt Lelkiatya! Dilemmában vagyok! Római katolikus vallású vagyok. Első házasságom polgári és róm. kat. templomban Cserkúton 1974 ben lett megkötve a legszűkebb körben pap, két tanú, polgári utón kötött házasságban. feleségem. 5 gyerekünk született. 6 . gyermekünket elvetettük. Mérnök és művész tanár házaspár. Párton kívüliek. Tudatos gyerekvállalás. Mindkettőnket jegyeztek szakterületünkön. Építkezés. Közben "rendszerváltás" privatizáció. Magánvállalkozás . Nemzetközi szinten EU-ban, USÁ-ban bejegyzett szakértő. "Medencében elfogyott a viz, hiába tudsz úszni". 12-16 óra munka. Mélyszegénység kiégés. stroke, infarktus, depresszió.. Válás polgári 25 év házasság után.
Új házasság polgári 25 éve benne vagyunk. templomba járunk. Szexuális életet nem élünk. Meg van a keresztem. Járom a keresztutam. Kat. egyház normái szerint gyónás, áldozás nem lehetséges. Pokolra jutok? Tisztítótűz? Mennyországba csak a bűntelenek jutnak A vigaszág a jobb lator példája lehet. Nehéz helyzetekben Érsek Uruk példáját követve a JÉZUS IMA-t mondom. Jövőképem? hogy látják? Tanácsaik? A róm. kat egyház normáinál más egyházak más normarendszert alkalmaznak
Szólítson meg egy atyát, és mondja meg neki, hogy szeretne meggyónni. Ebben a gyónásban mondja el a történetét, amit csak fontosnak tart, vagy jólesik elmondani. Az atya a végén azt fogja megállapítani, hogy Ön föloldozható és fel is fogja oldozni. Ezek után pedig hálával csordultig tele szívvel részesüljön a Szent Eucharisztiában, majd ettől fogva rendszeresen gyónjon és áldozzon. Önt semmi nem akadályozza abban, hogy szentségi életet éljen. Éljen hát vele!
Kedves Lelkiatya!
Miért van az, hogy november 21-től énekeljük a karácsonyi katavásziát? Miért nem november 15-től?
A karácsonyra való felkészülés a bizánci egyházban kezdetben csupán két hétre korlátozódott (Ősatyák vasárnapjától). Csak a XI. században vezették be a negyven napos böjtöt.
Egyfajta fokozatosság figyelhető meg egyébként is ebben az ünnepi készületben.
Ugyanakkor nem indokolja semmi, hogy a böjt első napjától kellene ezt a katavásziát énekelnünk. Nagyböjtünket sem kíséri végig egyetlen katavaszia. Az un. időszaki katavásziák általában valamely ünnephöz kötődnek. November 15-én nincsen semmilyen ünnep, csak majd ez, a 21-ei.
Karácsonyi katavászia: november 21-től december 31-ig. Vízkereszti katavászia: január 1-től 14-ig. Találkozási (gyertyaszentelő) ünnep katavásziája: Január 15.—február 9. stb.
Tisztelt Lelkiatya, egy ilyet küldtem magának. Tisztelt Lelkiatya! Egy ilyet küldtem magának "Közeledni akarok Istenhez, de a teteim nem ezt mutatják, hazudok, nem vagyok kedves, stb. Kérem Istent hogy segítsen ezzen. De mintha meg se hallaná. Nem érzem hogy segítene. Az imádkozással gondjaim vannak, bibliát olvasok, járok templomba de nem érzem Istent. Nem érzem a szeretetét. Sokszor mondom hogy "Itt vagyok, szeress!" De nem tudom. Sokszor kérek dolgokat, nem adatik meg, pl egy barátnőt, de nem tudom. Sokszor mérges vagyok Istenre ezzel miatt (ezen légyszíves segítsen)könnyen beleesek bűnokben, alig küzdök. Kérem segítsen nekem." És azt mondta hogy nyugodtan vágjak bele a küzdésnek. Na igen, én is ezt szeretném, de mindig amikor belevágok elbukok, nem megy, sőt mintha nem is küzdenék. Ezért kérem, segítsen. Hogyan kell? Hogyan kell belevágni. A másik meg hogy mondta gyónjak, áldjak. De én nem vagyok keresztény, csak úgy élek mint egy. És mivel külföldön élek, szerintem egyhamar nem is leszek. Akartam az lenni, de azt mondták hogy készüljek, utánna meg azt hogy nem lehetek az Magyarországon mert akkor kéne hittanra járnom. Tehát az akarok lenni de nem megy. Ez azt jelenti hogy az áldás, gyónás nélkül nem fog jól menni? Isten nem fog annyira segíteni? Nem fogok olyan könnyen szabadulni a kísértéseimtől? Stb. De járok templomba és ott imádkozom. Úgy érzem mintha Isten nem segítene. Kérem hogy segítsen a küzdésben, de nem. Egyszerűen nem. Miért? Akkor hogyan kérjem. Hogyan kérjem a nevében. Ezekre a kérdésekre kérem mind válaszoljon. Hogyan érezem őt? Hogyan szeressem őt? Nagyon úgy tűnik nekem hogy Isten nem akar segíteni amúgy már rég segített volna, ahogy érzek íránta, hogy küzdjek. Pl úgy érzek íránta mint a frász. Nem jól. Nem szeretettel.
Ön csak a kereszténységről beszélt, kérem a kérdéseimre is válaszoljon. Meg a többire is kérem. Ismerek egy papot. De ő azt mondta nem lehetek keresztény mert akkor kéne hittanra járnom Magyarországon. Akkor? Maga is felkészíthet, örülnék neki. De ha nincs ideje akkor az otthoni papot is megkérdezem újra
Nem tudok Önnek mást mondani, mint korábban. Igen, Önnek Krisztusra van szüksége, akit még nem ismer, csak halvány fogalmai vannak róla. Él a szívében a vágy, hogy közelebb kerüljön hozzá - s ennek jótékony következményei - de egyelőre csak bírkózik, bírkózik önmagával. Nem tudok Önnek olyan gyakorlati tanácsokat adni, amelyek pótolhatnák az isteni kegyelmet. Önnek erre a kegyelemre, isteni erőre van szüksége. Szó sincs arról, hogy ettől bármi miatt el lenne zárva. A hittan nem más, mint az a folyamat, amely során mélyebben megismerkedik ezzel a világgal. Ezt nem lehet megspórolni. Induljon el ezen az úton. Szólítson meg egy atyát ezzel a szándékával, hogy szeretne megkeresztelkedni, és kövesse a tanácsait. Ha valami ok miatt mégis falba ütközne, akkor azt vegyük jelnek, hogy elindítsunk egy ilyen nyilvános fölkészítést. (Ezen még nekem is töprengenem kell, hogy tud-e működni, hogy megvalósítható-e. De figyeljünk a jelekre! Most az a tanácsom, hogy keressen föl egy papot, és induljon el a keresztségre fölkészítés útján.
Kedves Lelkiatya!
Minden gyónás után megpróbálok annyira Istennek tetsző életet élni, amennyire csak lehet: imádkozom, igyekszem kedves lenni másokkal, kerülöm a pletykát stb. De amint halálos bűnbe esek, mintha egy "gátszakadás" történne. Beüt az a gondolkodás, hogy "ha már úgyis el kell menni gyónni...", és megteszek olyan dolgokat, amiket amúgy kerülnék (pletyka, mások kibeszélése, durva beszédmód másokkal stb). Ha már úgyis bűnben vagyok, akkor már mindegy, "megoldom" azokat a dolgokat, amik zavarnak, bosszúságot okoznak, de olyan módon, ahogy nem szabadna.
Valami baj van velem, vagy ez általános? Hogyan lehet elkerülni?
Nem mondhatom, hogy általános, de legalábbis nem ismeretlen. Jól ismert ez a kísértés, hogy belerángat valamilyen bűnbe, utána pedig azt mondja, most már úgyis mindegy, vétkezz nyugodtan tovább. A másik így fogalmaz: úgyis mész gyónni, ez meg ez még belefér. Meg kell tanulnunk bánni ezekkel az agyafúrt kísértésekkel. Első lépés, hogy fölismerem, honnan származik, beazonosítom, hogy ez kísértés. Minél hamarabb, annál jobb. Ugyanis minél később, annál nehezebb. Ilyen a bűn természete. Az a fontos, hogy ne adjuk föl a küzdelmet. Ha újra és újra elesünk, újra és újra föl kell kelnünk. Isten sohasem unja meg. Az állandó fölkelés is energiát ad, mert új és új tapasztalattal gazdagít. Ilyen értelemben még az elbukásainkból is építkezhetünk. Az a tanácsom, hogy törekedjék minél hamarabb fölismerni ezeket az ármány gondolatokat, és nyomban határolódjék el tőlük. Ezt gyakorolja, és idővel egyszercsak majd valóban föléjük kerül. Persze, csakis Isten segítségével. Csakis annak erejéből, hogy ő mindig megbocsát és mindig új lehetőséget ad, és ahhoz mindig új erőt is.
Tisztelt Lelkiatya! Egy ilyet küldtem magának "Közeledni akarok Istenhez, de a teteim nem ezt mutatják, hazudok, nem vagyok kedves, stb. Kérem Istent hogy segítsen ezzen. De mintha meg se hallaná. Nem érzem hogy segítene. Az imádkozással gondjaim vannak, bibliát olvasok, járok templomba de nem érzem Istent. Nem érzem a szeretetét. Sokszor mondom hogy "Itt vagyok, szeress!" De nem tudom. Sokszor kérek dolgokat, nem adatik meg, pl egy barátnőt, de nem tudom. Sokszor mérges vagyok Istenre ezzel miatt (ezen légyszíves segítsen)könnyen beleesek bűnokben, alig küzdök. Kérem segítsen nekem." És azt mondta hogy nyugodtan vágjak bele a küzdésnek. Na igen, én is ezt szeretném, de mindig amikor belevágok elbukok, nem megy, sőt mintha nem is küzdenék. Ezért kérem, segítsen. Hogyan kell? Hogyan kell belevágni. A másik meg hogy mondta gyónjak, áldjak. De én nem vagyok keresztény, csak úgy élek mint egy. És mivel külföldön élek, szerintem egyhamar nem is leszek. Akartam az lenni, de azt mondták hogy készüljek, utánna meg azt hogy nem lehetek az Magyarországon mert akkor kéne hittanra járnom. Tehát az akarok lenni de nem megy. Ez azt jelenti hogy az áldás, gyónás nélkül nem fog jól menni? Isten nem fog annyira segíteni? Nem fogok olyan könnyen szabadulni a kísértéseimtől? Stb. De járok templomba és ott imádkozom. Úgy érzem mintha Isten nem segítene. Kérem hogy segítsen a küzdésben, de nem. Egyszerűen nem. Miért? Akkor hogyan kérjem. Hogyan kérjem a nevében. Ezekre a kérdésekre kérem mind válaszoljon. Hogyan érezem őt? Hogyan szeressem őt? Nagyon úgy tűnik nekem hogy Isten nem akar segíteni amúgy már rég segített volna, ahogy érzek íránta, hogy küzdjek. Pl úgy érzek íránta mint a frász. Nem jól. Nem szeretettel.
Mindenképpen az első lépés a megkeresztelkedés. Természetes, hogy nem tud élni Isten ajándékaival, ha még nem lépett be a szentségi kötelékbe. Isten mindenkinek segít, de azok sokkal jobban tudnak élni ezzel a segítségével, akik az elsőt is elfogadták, a keresztséget. Ez egyáltalán nincs elzárva Ön elől sem. Már mostantól készüljön rá. Ha nem Magyarországon él, ez külföldön is lehetséges. Keressen föl mielőbb egy papot, és közölje vele a szándékát, hogy szeretne megkeresztelkedni. Ő majd elmondja a többit. Ha jár templomba, akkor ez nem is lesz olyan nehéz. Ha mégsem tud otthonosan mozogni az idegen közegben, akkor fölkészülhet távoktatásban Magyarországról is. Ha pedig majd hazajön, akkor megkeresztelkedik itthon. Gondolom, vannak kapcsolatai magyarországi keresztényekkel, esetleg pappal is. Kérjen segítséget tőlük, hogyan keresztelkedhetne meg. (Még az is eszembe jutott, hogy távoktatással én is fölkészíthetem Önt ezen a nyilvános fórumon, amelyből esetleg mások is lelki hasznot meríthetnek.)
Igen, most már értem, hogy miért annyira nehézkes ez a jó szándékú küzdelme. Első lépés a keresztség, illetve az erre való fölkészülés.
Kedves lelkiatya, vasárnap óta a lelkem romokban van! Állandóan rámtör a sírás és a tehetetlen düh miért nem lehet hogy csak egyszer is de kijussunk 40 év után egy VB-re? Én már nem fogok soha meg élni egy VB részvételt sem? Aztán azt sem értem hogy miért vannak olyan emberek akik örülnek ha nem sikerül győzni? Persze hogy vannak fontosabb dolgok is mint a foci, de azért tényleg nem lehet bennünk fájdalom és gyász (tudom hogy nem halt meg senki mégis úgy érzem), mint ahogy nekem mondják sokan? Kérem adjon tanácsot és mondja el a véleményét az egészről. Válaszát előre is köszönöm Fradigirl
Nem tagadom, én is nagy fájdalommal és csalódottan éltem át a szomorú eredményt. Most a gyász időszakát éljük sokan. (Bár van, aki még mindig lát reményt... Adná Isten!) De a csalódásainkra is szükségünk van, ezek is tudnak emelni minket. Mindig rajtunk múlik, hogy a minket ért esemény, legyen az jó vagy rossz, az életünket értékesebbé teszi vagy nem. Nagy szomorúságunk mellett is nem az a dolgunk, hogy keseregjünk, hanem, hogy épüljünk ebből a tényből. Elsősorban focistáink, hogy mit kell még jobban csinálniuk, meg akiknek még erre ráhatása van. De nekünk is dolgunk van vele, akik csak távoli szemlélők vagyunk, s csupán érzelmeink miatt érint közelről minket. Egyik feladatunk, hogy meglássuk, Isten milyen áldást tud kihozni ebből a helyzetből a mi életünkre vonatkozóan. A másik feladat, hogy a megjelenő gyűlölködést is Isten akarata szerint kezeljük. Nem vagyunk egyformák, nem lehet elvárni, hogy más is azt élje át, amit mi. A másik elfogadásának remek gyakorlópályája ez. Számtalan előrevivő eredményt hozhat ez a vereség. Csak rajtunk múlik, hogy így lesz-e.
Ha Isten tudja hogy ki megy a pokolba? Akkor miért tesz embereket a világra hogy szenvedjenek? Nagy szeretete ez. Kérem egyfolytában hogy segítsen. De nem. Tojik rám. A hittem 0. Hajszálnyira vagyok hogy fel adjam mert a hittem annyira lement mert nem segít nekem Isten. Írtam már egy ilyet önnekTisztelt Lelkiatya! Közeledni akarok Istenhez, de a teteim nem ezt mutatják, hazudok, nem vagyok kedves, stb. Kérem Istent hogy segítsen ezzen. De mintha meg se hallaná. Nem érzem hogy segítene. Az imádkozással gondjaim vannak, bibliát olvasok, járok templomba de nem érzem Istent. Nem érzem a szeretetét. Sokszor mondom hogy "Itt vagyok, szeress!" De nem tudom. Sokszor kérek dolgokat, nem adatik meg, pl egy barátnőt, de nem tudom. Sokszor mérges vagyok Istenre ezzel miatt (ezen légyszíves segítsen)könnyen beleesek bűnokben, alig küzdök. Kérem segítsen nekem.
Isten nem segít mert cserben hagy. Köszönöm ezt neki
Elismerem, hogy ez nehéz küzdelem. Főként az elején. Később, minél több tapasztala van Isten szeretetéről, annál inkább erőt tud ezekből meríteni. Nagyon fontos, hogy éljen a szentségekkel, a szentgyónással, szentáldozással. Azt gyanítom, hogy ez az, ami nagyon hiányzik Önnek. Derék dolog az egyéni erőfeszítés, dehát Isten azért adta nekünk ezeket a földi segítségeket, hogy a testben való ember tudjon mibe kapaszkodni. Elsődleges tanácsom, hogy éljen a szentségekkel. A másik pedig, hogy törekedjék megérteni Isten akaratát. Ne csak a maga kívánságait hajtogassa, hanem inkább kérdezzen: Mit akarsz, Istenem, mit tegyek? Imádkozom Önért, mert zaklatottsága arról árulkodik, hogy nagyon szeretne Istenhöz közelebb kerülni, de valami gát ebben megakadályozza. Imádkozzunk, hogy minél előbb ismerje föl ezt a gátat, és Isten segítségével felül tudjon emelkedni, át tudjon hatolni rajta!
Kedves Lelkiatya!
Mi a hivatalos katolikus egyházi tanítás a marihuána orvosi célokra való felhasználásáról?
Csakis abban az esetben, ha orvos írja elő vagy tanácsolja a használatát. Mivel nem értek hozzá, ezért csak nagyon óvatosan fogalmazom meg a véleményemet. A világhálón egészen eltérő véleményeket lehet találni róla. Szerintem árulkodó, hogy olyan oldalak szólnak a gyógyító hatásáról, amelyek egyben termékeket is árulnak, tehát egyáltalán nem érdek nélkül fogalmazzák meg a mellette szóló álláspontjukat. Erre alapozva mondom, hogy egyéni használata minden körülmények között tilos. Ha az orvos javasolja (feltéve, ha nem titkos díler az illető), akkor szabad elfogadni, más esetekben nem javasolt. Ez az én véleményem, de az egyház hivatalos állásfoglalását ebben a kérdésben nem tudom továbbítani.
Tisztelt Lelkiatya! Tegnap egy lány beszólt nekem ami után rosszakat mondod rólam, ahelyett hogy megbocsájtottam volna neki egy rossz, csúnya dolgot mondtam "Látom miért váltak el a szüleid" tudom hogy nem kellet volna, de minden lánynak elmondta és most minden lány utál. Bárhová megyek egy nézést kapok lányoktól és nagyon de nagyon aggódom, félek, rosszul érzem magam. Imádkoztam ezért a lányért hogy Isten bocsásson meg neki, meg nekem is. És most azért imádkozok hogy ez a csúfolás irántam elmúljon, vagy legalább ne érezzem magam rosszul, aggodalom, stb. Nem azért érzem magam rosszul mert ilyet mondtam, hanem mert minden lány engem lát bűnösnek és pánikolok, aggódom és ez szörnyű . Szerinte, Isten segíteni fog? Vagy hagyja hogy maradjon ez
Nem kell félni. Ez a helyzet hamarosan el fog múlni. Sok igazság van ebben a mondásban: Minden csoda három napig tart. Persze, lehet, hogy nem három nap lesz, ez csak jelképes, de szépen lassan elfelejtődik az egész. Jó volna, ha ezt az esetet valamelyik, környezetében levő lánnyal meg tudná beszélni. Önnek is könnyebb, hogy beszélt róla, meg talán föl tudja mérni, hogy kívülről hogyan látják mások ezt a helyzetet. Jól tenné, ha mielőbb meggyónná (ha lehetséges), hogy a lelkét se terhelje ez a kisebb baklövés. Utána pedig már teljesen megnyugodhat, mert a Jóistennel már rendezte a dolgot. Az emberek pedig majd lassan hozzáigazodnak a valósághoz. Ennek a gyógyulási folyamatnak fontos része, hogy Ön se tulajdonítson túl nagy jelentőséget az esetnek. Ha túlaggódja a dolgot, akkor tovább fog tartani a környezete neheztelése. Viselkedjék minél fesztelenebbül, építse tovább az emberi kapcsolatait. Majd ezek fognak számítani, nem egy pillanatnyi, elfuserált reakcióink. Ha pedig Isten segítségét is kéri hozzá, akkor meg nagyon erős tapasztalatok fognak ebből származni.
Kedves lelkiatya azt szeretném kérdezni hogy milyen szabályok vonatkoznak az emberre hogy ha jó katolikus akar lenni és minden vágya az üdvösség útján járni? Nem tudom pontosan hogy miért de Jézushoz akarok tartozni, bár úgy érzem hogy én nem is ismerem őt csak ő engem. Kérem adjon ötletet hogy változhatnék olyan emberré aki jó és mehet Jézushoz!
Mindenki mehet Jézushoz, ő mindenkit hív magához. Csak nem mindenki veszi észre. Ön már észrevette ezt a hívást, ezt a vonzást. Az első lépés tehát már megtörtént. Önnek most a következő lépésre van szüksége, nem pedig annak átfogó tudására, hogy milyen szabályok vonatkoznak egy katolikus emberre. Persze, hozzáteszem, hogy kinek-kinek más. Mindenki a saját élet- és lelkiállapotának megfelelően kell, hogy éljen. Sőt, mindenkinek lépegetni kell tovább és tovább. Az Istennel való együttlét folyamatos változás, folyamatos haladás. Persze, a mélyben van valami megingathatatlan állandóság. Az már egyik nagyszerű tapasztalat, amikor az ember rátalál erre az állandóságra a folyamatos változás és fejlődés mélyén. Szóval, Önnek most az első lépéseket kell megtennie. Vegye kézbe a Szentírást és olvassa minden nap. Olvassa végig az Újszövetséget, elejétől a végéig. Nem kell vele sietni, naponta legföljebb egy fejezet, vagy akár csak bekezdésenként is haladhat. Ezeken, amit olvas, mindig gondolkodjék is el. Ha nem érti, semmi baj, nyugodtan menjen tovább. Később megnyílnak azok is, amiket korábban nem értett. A másik, hogy minden nap üljön 5 percet teljes csöndben. Hacsak lehet, külsőleg is csönd legyen, meg belül is. Ha nehéz a teljes belső csöndet megteremteni, akkor mondhat valami nagyon egyszerű fohászt közben: Jöjj el, Uram Jézus! vagy Jézusom, mutasd meg magad! vagy Jézusom, szeretnék hozzád tartozni. Efféléket. De nem váltogatva, hanem mindig ugyanazt ismételgetve. Közben nem engedve a gondolatokat szaladgálni. Eleinte a gondolatok nagyon rakoncátlanok. Ezt a kettőt tegye meg minden nap. S ha teheti, minden vasárnap vegyen részt Szent Liturgián vagy szentmisén. Ha ezt hűségesen megtartja, meglátja, egy év múlva olyan csodálatos tapasztalatokról fog beszámolni, melyeket most még csak nem is tud elképzelni. Ami a bűnöket illeti, azokkal most ne foglalkozzék. Próbálja kerülni, de ha elesik, a kánya vigye! haladjon tovább. Az imádság a fontos, az Istennel való élő kapcsolat, az őrá figyelés. A tettek majd később hozzá igazodnak.
Kedves Lelkiatya!
Szeretnék választ kérni erre az ellentmondásra.
Lehet nem az, de én nagyon rég jártam hittanra és nem tudom hogy kell helyesen értelmezni.
Azt mondta Jézus mikor megszólták, hogy a vámosokhoz és a bűnösökhöz jár, hogy a betegeknek kell az orvos és hogy nem az igazakhoz jött, hanem a bűnösökhöz
(Mk 9, 10-13)
De aztán meg azt is mondta, hogy ne adjuk azt ami szent, a kutyáknak, mint ahogy a disznók elé se szórunk gyöngyöket, mert megtiporják
(Mt 7,6)
Hogyan kell akkor cselekedni?
Szívből köszönve:
Sára
Kedves Sára! Nem annyira nehéz erre a helyes választ megtalálni. Azt kell tisztázni hozzá, hogy kik lehetnek azok, akiket Jézus ilyen kemény jelzéssel illet: kutyák, disznók. Vajon a vámosok, a bűnösök? Nem valószínű. Ők azok, akik rászorulnak Isten irgalmára, akikhöz el kell vinni annak jó hírét, hogy van szabadulás, mégpedig Jézusban. Azokra gondolhatott inkább Jézus, akik nem becsülik az Isten szavát, akik semmibe veszik az Evangéliumot, akik kigyúnyolják Isten szeretetét. Ahhoz, persze, nagy bölcsesség kell, hogy előre lássuk, kik azok, akik ilyen elvetemültek, hogy eleve elutasítják az örömhírrel hozzájuk közeledőt. Annyit tehetünk még hozzá, hogy az első mondatban Jézus az emberekre irányította a figyelmet, akik rászorulnak Isten irgalmára, a másik mondatban pedig inkább magára az isteni ajándékokra, amelyekkel nagy gonddal kell bánnunk. Ez utóbbiban nem pontosította, hogy kik azok, akiket inkább kerülnünk kell. Úgyhogy mi se tévedjünk el a buzdításban. Nem a kutyákat és disznókat kell beazonosítanunk - ez nem kis veszélyeket rejtene magában! -, hanem inkább azt megérteni, mennyire nagy gonddal és odaadással kell kezelnünk a kapott isteni ajándékokat, legyen az szó, szentség vagy egyéb isteni érték.
