Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi nyolc meg tizenegy? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! A keresztvíz használatával kapcsolatban szeretném a véleményét kérdezni. Évekig, használtam a keresztvizet, azért, hogy a családomat, megoltalmazzam a gonosztól (2-3 havonta fürdettem benne a gyermekeimet és néha ittak belőle, valamint a szobákat szenteltem fel vele). Most félretettem, mert azt mondták, hogy nem hat, mert nem pap használta (házszentelés) a fürdetés, meg szentségtörés volt, mert nem szabad a szenteltvizet erre használni. Valóban így van? Szentségtörés? Én csak a gyermekeimet, szerettem volna megvédeni, Isten kegyelmében tudni. Szenteltvizet nem is szabad otthon használni? Hogy védekezzünk a gonosz ellen?
A szentelt vizet azért nem illő fürdésre használni, mert utána kénytelenek vagyunk a fürdővizet kiönteni. Azt mindenképp kerülni kell, hogy ilyen méltatlan dolog ne történjék a szentelt vizzel. Szabad szentelt vizet használnunk otthonainkban is, de megfelelő mértékkel. Arra mindig ügyelni kell, hogy ne történjék vele méltatlan dolog, ne öntsük ki a csapba, ahonnan a csatornába megy, vagy ne öntsük az utca kövezetére, ahol utána sokan csak tapossák. Talán ez is oka annak, hogy a szentelt vízből általában néhány cseppet használunk csupán. (Nálunk, görögkatolikusoknál néha ennél bőségesebb használat is előfordul, húsvétkor, vagy nagy ünnepeken, amikor csatakosak vagyunk a sok szentelt víztől, de ez a kitörő örömnek a jele, ezt nem nevezném méltatlan bánásmódnak.) Viszont a szentelt víz önmagában még nem hordoz semmiféle varázserőt. Nem az anyag ment meg a gonosztól, hanem az Isten, akibe hittel és bizalommal kapaszkodunk. Az anyag, a szentelt víz, gyertya, mécses, ikon, ezek segítik ezt a hitünket, de a hitünk ruházza föl isteni erővel. Vagy pontosabban szólva a hitünkön keresztül ér el hozzánk Isten ereje e szentelményeken keresztül. A túlzott használat azt a veszélyt is hordozhatja, hogy az ember az anyagtól várja az eredményt. Isten néhány cseppel is ugyanazt tudja nyújtani, mint nagy mennyiséggel. A gyakoriság, a mennyiség nekünk embereknek kell, hogy hasson ránk, hogy erősítse a hitünket. A gyermekeit sokkal inkább imádkozni tanítsa, a Szentírást olvassa nekik, az evangéliumi tettekre buzdítsa. Ha ezt teszi, bőven elég, ha évenként csak egyszer van megáldva az otthonuk a szentelt vízzel.
DJK! Kedves Lelkiatya ! Azt szeretném tudni, hogy van-e a szerzetesrendbe való belépésnek felső korhatára?Hány éves korig jelentkezhet egy nő ha szerzetesnővér szeretne lenni? Köszönöm válaszát.
Ez általában szerzetes közösségektől függ. Úgy sejtem, hogy 40-45 vagy esetleg 50 év ez a korhatár. De minden bizonnyal van rend, ahol ennél alacsonyabb ez a korhatár. Viszont ez mindig személyes döntés eredménye. Meg kell beszélni annak a rendnek az előljárójával, ahová szeretne belépni.
Tisztelt Lelkiatya! Gyónással kapcsolatos kérdésem van. Ha minden bűnt elmondtam, de egy körülményt nem, túlzott aggodalmaskodás ez, vagy valóban baj? ... rendesen járok gyónni, de ez a kérdés felmerült bennem. Köszönöm válaszát.
Emiatt igazán nem kell aggódnia. Az említett részlet sem olyan nagy jelentőségű, hogy azt is mindenképp el kellett volna mondania. Az sem állítható, hogy szentségtörést követett volna el ezekkel az egyébként jámbor cselekedetekkel. A Jóisten azt a körülményt is beszámítja, amit írt, hogy évekig nem volt segítsége, magának kellett megoldania ezeket a dolgokat. Hogy nem járt helytelen úton, hanem Isten értékelte és szeretettel fogadta ezeket a törekvéseit, ezeknek visszajelzése azok a szép Isten-élmények, amelyekre utalt. Csak folytassa így a lelkiéletét, és Isten újabb áldásokkal fogja még gyümölcsözőbbé tenni.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Az lenne a kérdésem, hogy hogyan kell helyesen írni azt a böjti főtt búzát, amit különféle magvakkal édesítve eszünk? Igaz nem lelki kérdés, de többféle képpen látom leírni. Például: Koliba, kolliba, koliva. Vagy tájnyelv jellegű, mint a lapcsánka, lepcsánka, tócsni...? Köszönöm válaszát. Áldott böjti időt kívánok Marika
Kedves Marika! KÉtségtelen, többféle írásmódjával találkozhatunk. A kolliba talán a leghelyesebb.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Hogyan tagolódik az egyházi hierarchia hazai valamint más nemzetiségű görögkatolikus egyházakban? A legkisebbtől egészen a legnagyobbig. Egy görögk. püspök valahogy részt vehet a konklávén? Hallottam olyanokról hogy nagy érsek, pátriárka, ezek létező titulusok a görög egyházban? Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel, Marcell
A kisebb rendek fölfelé a következők: felolvasó, alszerpap. Az egyházi rend három fokozata: diakónus (szerpap), áldozópap, püspök. Ha részletezni akarjuk, lehet mondani, hogy van főszerpap, azaz fődiakónus is. Áldozópapoknál a segédlelkész, helyettes lelkész, esperes, ezek csak címek, amelyek a szolgálat feladatkörét jelentik. Ami rangot is jelent az az archimandrita, de ez nálunk nincs igazán gyakorlatban. Ez eredetileg szerzetesi fokozatot jelölt, ezért a gyakorlat szerint ez csak cölebsz pap lehet. Ha a püspökök fokozatait vesszük, akkor ott püsök, metropolita, nagy érsek és pátriárka. Természetesen csak a pátriárkai egyházaknak van pátriárkájuk. Közülük, ha valaki bíborosi ranggal rendelkezik, akkor jogosult arra, hogy részt vegyen a pápaválasztáson, a konklávén. Mostanában beszélnek arról, hogy a pátriárkai rang önmagában elegendő volna arra, hogy a konklávé rendes tagja legyen. Ez egyelőre nincs érvényben.
Tisztelt Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy Mária valóban társmegváltója-e Jézusnak, mint ahogy halottam egy vita során? Ha igen, akkor ez alatt mit kell érteni? Mert ez engem igen összezavart, nagyon szeretem a Szűz Anyát, de csak Jézust tekintettem egyedüli Megváltónak. Válaszát, segítségét előre is köszönöm
Természetesen Jézus az egyedüli megváltó. "Nincs üdvösség senki másban, ugyanis nem adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk." (Apcsel 4,12). A keleti teológia, noha ott is igen erős az Istenszülő tisztelete, de sohasem használta ezt a kifejezést. A latin teológusok közül használták egy ideig, de ma már nem nagyon elterjedt ennek a fogalomnak az említése. Lehet jól is érteni, hiszen Máriának része volt az üdvösségünkben, a megváltásunkban. Ő volt Isten kiválasztott eszköze, akin keresztül megvalósult a megtestesülés, azaz Isten és ember egyesülése. Ez az üdvösségünk, hogy ennek lehetőségét megkaptuk. De tény, hogy kicsit erős őt társmegváltónak nevezni, mintha ketten vitték volna végbe az üdvösség művét. Ugyanis azt hárman vitték vége: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Vagy pontosabb így fogalmazni, hogy az Atya vitte végbe a Fiú által a Szentlélekben. Ebben a "szereposztásban" Márianak nem jut hely. Hallottam olyan nézetet is, amely a társmegváltói szerepből fakadóan Máriát föl akarta emelni a Szentháromság személyei közé. Ez már valóságos eretnekség. Mintha szentnégységet kellene mondanunk. Helyes ezt kétséggel fogadnunk.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves lelkiatya! Most a nagyböjtben szeretném az imádságaimban az imaórát is bevenni. Ezzel kapcsolatos a kérdésem: a papi imákat mondhatom-e, vagy azokat inkább hagyjam ki? Válaszát várva, áldott böjtöt kívánok! Marika
Kedves Marika! A papnak jelzett imákat is lehet mondani az imaórákon. Ez alól csak a kezdőáldás (Áldott a mi Istenünk...), a Miatyánk utáni fennhang (Mert tied az ország...), a Könyörüljön rajtunk az Isten és áldjon meg minket..." kezdetű áldás és az elbocsátó ima: "Krisztus, igaz Istenünk..." Ezek rövid fennhangok csupán, amelyek a papnak vannak fenntartva. VAn még egy ima, amely ősi hagyomány szerint szintén a pap mondhatja csak. Ez az 1. imaóra záró imája: "Krisztus, igaz világosság..." De ez mind csak nyilvános végzés esetén kerülendő. Ilyen lehet, ha családban többen is imádkozzák. De ha egyedül imádkozik, akkor mindent mondhat.
Tisztelt Lelkiatya! Szeretném a tanácsát kérni: párommal szeretnénk összeházasodni, azonban a családom nagyon helyteleníti a döntésünket és elhamarkodottnak tartják, szerintük a vőlegényem befolyásol engem és elrontja az életemet a házassággal. Vőlegényemmel 27 évesek vagyunk mindketten, tíz éve ismerjük egymást, kilenc éve vagyunk közeli barátok és egy éve alkotunk egy párt. December végén történt a lánykérés és őszre tervezzük a templomi és polgári esküvőt, azonban az én családom részéről nagy az ellenszenv, ami megnehezíti számomra a lelki felkészülést a házasságra. (Párom családja nagyon örült azonban a bejelentésünknek és támogatnak minket.) Nagyszüleim házassága nagyon rossz, az én szüleim még gyerekkoromban elváltak és állandó gyűlölködés megy a szüleim családjai között. A szüleim egyáltalán nem beszélnek és nem találkoznak évek óta. Édesanyám múlt év októbere óta helyteleníti a kapcsolatomat a párommal, ami lelkileg nagyon megviselt. Múlt év szeptemberében elveszítettem egy számomra nagyon fontos személyt és ehhez hozzájárult még édesanyám elutasító magatartása is a párommal, akit igyekezett tőlem távol tartani (édesanyámmal éltem ez év februárig, jelenleg külföldre költöztem munkahelyi kiküldetés miatt). Mindezek hatására nagyon rosszul voltam testileg és lelkileg, többször is foglalkoztatott az öngyilkosság gondolata, így szakember segítségét, aki valamennyire segített, elindított a gyász útján és rámutatott, hogy édesanyám elutasító viselkedése inkább abban gyökerezik, hogy fél, hogy elveszít engem, így nem akar elengedni, emellett az ő rossz tapasztalatait még mindig nem dolgozta fel teljes mértékben. Édesanyám szerint én még nem vagyok érzelmileg elég erős egy ilyen mértékű elköteleződésre és feladom az életemet, hogy kiéljem a párom vágyait, akaratát. (Van egy bátyám is, aki osztja édesanyám véleményét és azt mondják, hogy én még gyerek vagyok a házassághoz és előbb tanulnom kell, illetve karriert építeni. Az októberi konfliktus forrását is az okozta, hogy voltak önállósodási kísérleteim is és valószínűleg ezt "nem jól" csináltam, ezt pedig a családom úgy fogta fel, hogy megváltozott a személyiségem a párom miatt, aki befolyásol és "telebeszéli a fejem". Hozzá kell tennem még, hogy a barátságunk kilenc éve alatt nagyon is kedvelték a páromat.) Édesapámmal sajnos eléggé felületes a kapcsolatunk, mivel a válás miatt nem éltem vele együtt, kevésbé ismerem őt, nem volt meghatározó befolyása az életemre, illetve tudat alatt büntettem őt, édesanyám sérelmeit vetítettem ki rá (erre is a szakember sikerült ráébredni). Édesapám a bejelentésnél és a lánykérésnél nem volt ennyire elutasító, ő támogatja a kapcsolatunkat, azonban szintén elhamarkodottnak véli a házasságot. Szerinte legalább egy évig együtt kellene élnünk, hogy biztosan eldönthessük, életünk végéig együtt akarunk-e maradni. Vőlegényem azt szeretné, ha ez a saját döntésem lenne, így igyekszik nem befolyásolni és azt mondja, bármikor meggondolhatom magam a házassággal kapcsolatban (napoljuk el..stb). A családom elutasító magatartását is elviseli és ő nem tanúsít ellenszenvet irántuk, nem beszél róluk rosszindulattal. Amiben a tanácsát szeretném kérni, hogy mégis hogyan készüljek fel én lelkileg a házasságra, külön, hogyan legyek méltó párja a vőlegényemnek, akire ő is támaszkodhat és megbízhat? Ő mélyen hívő és minden tekintetben, társadalmilag, érzelmileg is készen áll arra, hogy házasodjon. Engem viszont nagyon megvisel a családom támogatásának a hiánya és hogy nem beszélhetek velük erről. Szeretnék velük is beszélgetni a házasságról, főképp édesanyámmal, kikérni a tanácsát, már csak olyan praktikus dolgokban is, hogy szeretném elhívni menyasszonyi ruhát nézni. Szeretnék örülni a jegyességnek is, most azonban, ha hazautazom vagy találkozok édesanyámmal, bátyámmal vagy a nagyszüleimmel le kell vennem a jegygyűrűmet is, hogy nehogy bántsam őket vagy kiprovokáljam ezzel a sérelmeiket felém. Közben pedig látom, hogy a vőlegényemnek mennyire fáj, hogy alakoskodnom kell és leveszem a gyűrűmet. Vagy kénytelen vagyok hazudni, hogy édesanyámat kíméljem, ne tudja meg, hogy elkezdtük intézni a házasságunk napját. Édesanyám azt is megmondta egyenesen, hogy valóban így akarok-e házasodni, hogy ők nem támogatnak és helytelenítik ezt. Én egyvalamiben biztos vagyok, hogy a vőlegényemmel kiegészítjük egymást, képesek vagyunk együtt fejlődni és támaszkodhatunk egymásra, képesek vagyunk elfogadni egymást minden tekintetben. Ha arra gondolok, hogy elkezdjük a közös életünket, akkor azt helyesnek érzem. Míg, ha arra gondolok, hogy a családom érdekében vissza kell utasítanom őt, vagy mondjuk évekig úgy élni, hogy a családom akarata alapján tudunk csak találkozni, az elcsüggeszt és úgy érzem, minden erőm elszáll, felesleges tovább küzdenem. Próbáltunk vőlegényemmel együtt közösen leülni édesanyámmal beszélni ezekről a problémákról még januárban, szemtől szemben édesanyám nem mondott semmi konkrétumot, csak pár nappal később váratlanul nekem kezdte el mondani, hogy mennyire helyteleníti a kapcsolatunkat. Ön szerint is helyes lenne elhalasztani az esküvőt és október helyett később megtartani, vagy mit tehetnék még én személy szerint, vagy közösen a vőlegényemmel? Hogyan tudnánk így megfelelően felkészülni a házaséletre, ha azzal kell szembenéznünk, hogy a családom nem fogad el minket? Nekem nagyon fontos lenne a családom támogatása és felőröl, hogy hallgatnom kell és hazudnom. Hogy ahelyett, hogy bármi örömöm lenne ebben az időszakban, állandóan szomorú vagyok és nem értem, mit csinálok rosszul. Valóban helytelen úgy házasodni, ha ennyire helyteleníti a családom a kapcsolatom? Érdemes ilyenkor az ő tanácsukat követni és felbontani a jegyességet, hiszen ők jobban ismernek engem? Attól is félek, hogy el se jönnének az esküvőnkre vagy pedig aznap is olyan bántó dolgokat mondanának, ami megmérgezi azt a napot. Később pedig mivel kell szembenéznünk, ha gyermeket is szeretnénk? Neki is úgy kell majd felnőnie, mint nekem, hogy állandó ellenségeskedést lát majd a családjában, és folyton valamelyik oldalt kell majd válassza, mert azt hiszi majd, ezzel fejezi ki a szeretetét? Bocsánat, hogy ilyen hosszú levelet küldtem, de nagyon fontos lenne számomra egyházi személy véleménye, segítsége is. Köszönöm a segítségét! Üdvözlettel: B.
Kedves B. Egyértelmű tanácsom, hogy kövesse a férjét. Igaz, hogy így kicsit nehezebb, hogy nem kap támaszt a saját családjától, de ez csak ideiglenes. Minden bizonnyal úgy van, ahogy Ön is sejti, hogy az édesanyja hirtelen megijedt, és tudatalatt attól fél, hogy elveszíti Önt, ő pedig magára marad. De ez így volna minden egyes esetben, bárki is volna az udvarlója. Így viszont teljesen tönkremenne az Ön élete, hiszen Önre is az vár, hogy családot alapítson, legyen saját, önálló egzisztenciája. Bármilyen fájdalmas, most ebben a lépésben a saját lábára kell állnia, és ha nem is támogatják, érdemes a jövendőbelije mellett kitartania. Ahogy hallom, ő ráadásul nagyon jól áll a dologhoz. Minden bizonnyal jó férje lesz majd. S eljön az idő, hogy a kedves édesanyja is elfogadja a helyzetet. Különösen, ha majd megjelenik az első unoka. Amihöz adjon az Isten mihamarabbi áldást! Majd pedig az újabb jövevényekhöz is, hadd legyen jó nagy családjuk a gyermekeiknek, Önöknek, és a nagyszülők is hadd örvendjenek a sok unokának!
Tisztelt Lelkiatya! Hol találhatók Magyarországon görögkatolikus (esetleg ortodox) fatemplomok?
Csak egy ilyen működő fatemplomról tudok, az Máriapócson van. Igaz, a szentendrei skanzenben is található egy görögkatolikus fatemplom. Az Mándokról származik, de már sajnos csak múzeum, illetve nagyon ritkán van benne görögkatolikus szertartás, talán évente egyszer.
Dicsoseg Jezus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Volna egy fontos kerdesem. Most a nagybojti idoszakban az Eloszenteltek Liturgiajan, a glutenerzekeny is tud sztaldozashoz jarulni vagy erre ott nincs lehetosege? Valaszat elore is koszonom.
Ebben az esetben is fontos jó előre szólni. Akkor a pap a kehelyből átönt egy kevés Szent Vért egy másik kehelybe, és abból áldoztatja meg a gluténérzékeny személyeket. Igaz, hogy ebben már volt egy kis darabka Szent Test, hiszen az vitte át a Szent Vért a kehelybe. De ez egészen bizonyosan nem okoz semmiféle kárt, ebből áldozni nyugodtan mehetnek a gluténérzékenyek. Vannak olyan személyek, akik bár nagyon súlyos cöliákában szenvednek, de ettől függetlenül rendszeresen áldoznak a Szent Testből is. A hitük átsegíti őket, mert hisznek abban, hogy az Eucharisztia nem okozhat betegséget. De kétségtelenül ehhöz nagy hit kell.
Kedves Lelkiatya! Én is a gyónással kapcsolatban szeretnék kérdezni. Idáig úgy gyóntam, hogy minden mise előtt is tartottam lelkiismeret vizsgálatot és a mise bűnbánati részében az összes bocsánatos bűnömet leraktam és megbántam, és 2-3 havonta járok gyónni itt csak azokat a bűnöket említettem, amit az előtte tartott lelkiismeretvizsgálat során felismertem és korábban a misén nem raktam le. Így érvénytelen a gyónás? Illetve egy másik kérdés a gyónással kapcsolatban, gyónás közben eszembe jutott egy bűn, miközben az atya feloldozott, amit még elakartam mondani, de utána elfelejtettem és csak akkor jutott újra eszembe mikor már elhagytam a gyóntató széket, így érvénytelen a gyónás? Szentségtörés?
Szerintem nagyon jó gyakorlat az, ahogyan eddig is tette. Rendszeres, 2-3 havonkénti gyónás mellett szentmise előtti bűnbánattartás - akár egyéni formában, akár a pap fölszólítására: Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket... -, és a szentgyónásban azokat említi, amelyeket az azt megelőző lelkiismeret során föl tudott idézni - ez így nagyon jó. Hiszen amiket jó lelkiismerettel össze tudunk szedni, azokat kell a szentgyónásban elmondani. Abból nyilván sok minden kimarad, hiszen 2-3 hónap távlatából az ember nem emlékezhet minden tettére, ez képtelenség is volna. De azt foglaljuk össze a záró szavakban: Mindezeket és minden más bűnt, amelyre nem emlékszem, töredelmesen megbánok...". Ez magába foglalja azokat a föl nem sorolt bűnöket is mind, amelyeket nem tudott fölidézni. Ha szentgyónás folyamán még eszébe jut az embernek valami, akkor nyugodtan szakítsa félbe az atyát, hogy ez még most eszembe jutott. De ha ez nem történt meg, s végül el is maradt az említése, akkor is benne volt az összes bűn megbánásában. Nem is nagyon helyes a pap szavai közben másra gondolni, még tovább gondolkodni, hogy milyen bűnt követtem is el. Akkor nem hallom meg a pap szavát, tanácsait. De ha önkéntelenül mégis eszembe jut, esetleg épp a gyóntató szavai miatt, akkor még azt jó elmondani. De az el nem mondása semmiképp sem teszi érvénytelenné a gyónást.
Kedves Lelkiatya! "Az egész gyónás érvénytelen, ha az ember bármit, akárcsak kicsi dolgot is szégyenkezésböl vagy más okból tudatosan elhallgat"-ezt hogyan kell érteni? A bocsánatos bünöket ugy tudom nem kötelezö meggyónni. Válaszát elöre is köszönöm.
Semmitsem kötelező meggyónni. Ez egy fölkínált lehetőség, amellyel élhetünk. S minél inkább élünk vele, annál gyümölcsözőbb, annál édesebb gyümölcsöket terem. Ha óvatoskodva végzem el a "kötelező" szentgyónásomat, akkor nem fogom megérezni a fölszabadultságot. Éppen azért nem, mert benthagytam kötelékeket. A szégyenkezés érdekes dolog. Amikor a bűnt elköveti az ember, akkor a szégyenkezés érzését az Úr adja, hogy visszatartson a bűntől. Amikor szentgyónásban jön elő, akkor az ördög adja, hogy visszatartson a bűnbánattól. Ha már egyszer rászánta magát az ember, hogy a bűneit az Úr elé letegye, akkor nagyon fontos az alapos lelkiismeretvizsgálat és az őszinte bánat. Mit számít az, hogy ebből mit tud meg a pap? Hogy mi marad meg, mitől szabadulok, ez annál sokkal fontosabb. Amit nem gyónok meg, az megmarad. Amit elfelejtek vagy észre sem veszem, azt nyilván nem én hagyom ki a gyónásból, hanem akaratomon kívül marad ki. De amit tudatosan elhallgatok, az benne marad. Ezért marad érvénytelen a gyónás. Ne is töprengjünk tehát effélén, hanem igyekezzünk minél alaposabb lelkiismeretvizsgálatot tartani,
Tisztelt Lelkiatya! Szeretném tudni,hogy mi lesz azokkal a nőkkel,anyákkal,akik abortuszon estek át és nem tudatosítják magukban e bűnt vagy nem mennek el meggyónni? Kárhozat vár rájuk vagy Isten megkegyelmez? (gyónás nélkül is?) És ezek a gyermekek a Mennyben találkoznak e majd egykor szüleikkel? A megnemszületett gyermekeknek a Mennyben van életkoruk? Köszönöm válaszát.
A meg nem született gyermekek is teljes személyiségükkel vannak jelen a mennyben. A mennyországban való létünk egyáltalán nem függ attól, hogy milyen korban ért minket a halál. Ott mindenki örök fiatal és örök bölcs. Mindaz a jó, ami megvan az emberben, az ott is megvan minden hiányosság nélkül. Hogy a magzatgyilkos édesanyák hová kerülnek, azt mi nem tudhatjuk. Nem csak ők, hanem mindenki más is, aki bűnbánat és bocsánatkérés nélkül akar az Úr ítélőszéke elé állni, annak számára nincs bocsánat, hiszen azt nem is kéri, ezért az Isten sem adhatja meg neki. Ez a kárhozat. Ha az ember az utolsó pillanatban sem ismeri föl az Isten irgalmas szeretetét. De hogy kinek mi történik az élete utolsó pillanatában, azt szintén nem tudjuk. Jó szándékkal föl kell tételeznünk, hogy az utolsó pillanatokban mégis ráébred, hogy mit tett, és bocsánatot kér. Ezért kell nagyon imádkoznunk hitetlen testvéreinkért, hogy megkapják azt az isteni kegyelmet, hogy haláluk órájában mégis megtérjenek. De ez lehet akár a klinika halál állapotában is, a legeslegutolsó percekben, amelyről már más emberek hozzátartozók vagy orvosok semmit sem tudnak. Ezért is a két legfontosabb pillanat az életünkben az, amit az Üdvözlégyben emlegetünk: most és halálunk órája.
Kedves Lelkiatya! A bűnöknél van egy kis bajom, mikor évekig távol voltam Istentől és nem törődtem vele,amit már azóta amióta visszatértem Hozzá, megbántam és meg is gyóntam, de minden egyes gyónás után eszembe jutnak újabb és újabb bűnök (önmagában súlyosak) amiket akkoriban elkövettem, mikor távol voltam az Úrtól, de nem úgy követtem el, hogy megakarom bántani, hisz eszembe sem volt, nem is gondoltam rá, hogy ez bűn, ezeket is meg kell gyónnom? Addig mehetek áldozni? Segítségét előre is köszönöm
Javaslom, hogy a legközelebbi szentgyónását tudatosan is úgy zárja le, hogy minden bűnét megbánja, amit valaha elkövetett, amire emlékszik és amire nem, amit akkor tudott, s azokat is, amelyeket nem tudott. Ha ezzel a tudatos szándékkal teszi le a bűneit, akkor azoktól egyszersmindenkorra megszabadul. Ha később a gondolataiban mégis előkerül, hogy ez meg ez volt még, akkor nagy megkönnyebbültségében mondja azt, hogy ezeket tudta az Úr, s ezeket is már megbocsátotta. Amit itt mondok, abban nincsen semmi különleges. Minden gyónásunknak ilyennek kell lenni. Van is rá formula: "Minden más szándékos vagy akaratlanul elkövetett bűneimet megbánom, amelyeket tudva vagy tudtomon kívül elkövetettem. Mindezekre kérek üdvös feloldozást. Minden szentgyónásukban megkapjuk a teljes föloldozást minden addig elkövetett bűnünkre. Hacsak valamit tudatosan el nem hallgattunk. Azt nem szabad, az tilos. Az egész gyónás érvénytelen, ha az ember bármit, akárcsak kicsi dolgot is szégyenkezésből vagy más okból tudatosan elhallgat. De úgy látom, az Ön esetében egyáltalán nem erről van szó. Legyen tehát nyugodt, áldozzon bátran és örömmel, bűnbánó lelkülettel, s az Úr minden alkalommal fenntartás nélkül öleli Önt magához.
Az Egyháznak mi az álláspontja a gyöngyöspatai üggyel és a börtönperrel kapcsolatban? Keresztényként hogy szükséges ebben a két kérdésben megnyilvánulnunk? Tanácstalan vagyok.
Sajnos kevéssé követem az eseményeket ahhoz, hogy megfelelő eligazítást tudja adni ezen a téren. Nem tudom, mi a valóság sem egyik sem másik helyzetben. Bár tény, hogy most már feladatunkká vált, hogy állást kell foglalnunk. Emiatt tehát erkölcsi kötelességünk lesz minél pontosabb ismeretet szerezni a dolgok hátteréről is, hogy az állásfoglalásunk lehetőség szerint minél inkább közelítsen az igazsághoz. Az egyéni véleményem az, hogy minden bizonnyal súlyos visszaélések történtek mindkét területen. Azt én sem látom megoldásnak, hogy ha valaki nemzeti hovatartozása vagy más egyéb adottsága vagy hiányossága miatt hátrányos helyzetbe került, akkor magas pénzösszeggel ezen a csorbán javítani lehetne. Ez jellemzően nem az evangéliumi út. Ahol ekkora összegek röpködnek, az nekem mindig gyanús, hogy nem az igazság vezeti a folyamatokat. Vajon mit segítünk azzal egy gyermeknek, akit valamilyen bántalom ért, hogy utána számára horribilis méretű összeget kap? Vajon ettől kedvező irányban változik a környezetének róla alkotott véleménye? Hiszen emiatt kapott lelki sebeket. De a börtönben lévő embernek is miféle kártérítés az, ha hirtelen kapott igen magas összeggel a zsebében hagyhatja el a börtön falait? Vajon az életszemléletén ez javítani fog? Ennél sokkal körültekintőbb segítségre van szükség mind a cigány családok, mint a börtönbe került emberek sorsát illetően. Nem az állam, az adófizetők pénzét sajnálnám kifizetni, hanem attól tartok, hogy ez csak látszatmegoldás, és a pénz kifizetésével nem valós segítséget adunk.
  1 2 3 
4
  5 6 7 8 9 10 11 ...