Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tíz meg tizenegy? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
tisztelT Lelkiatya! On szerint en mint görög katolikus olvashatom a mai ige kiadványt amit ingyenesen küldenek?
A Szentírást hasznos olvasni, bármilyen forrásból érkezik is a napi szakasz. Ha magyarázatot is adnak hozzá, akkor már jól meg kell vizsgálni az eredetét, hiszen sokan sokféle módon magyarázzák, és sajnos nem ritkán félre is magyarázzák a szent szöveget. Tehát minden nap olvasni az Igét nagyon hasznos. De a magyarázatot lehetőleg csak katolikus forrásból olvassunk hozzá. Akkor nem tévedünk el a hitben. Egyébként a mi honlapunk is hoz minden napra legalább két igeszakaszt, mégpedig többnyire azt, amelyet a Szent Liturgián szoktunk olvasni. Mindjárt a kezdőlap jobb felső sarkában, a Kegykép alatti sorban. (A mai: https://hd.gorogkatolikus.hu/napi-evangelium/j%C3%BAnius-11)
Kedves Lelkiatya, mit tanácsolna egy hívő keresztény nőnek, akinek muszlim férfi udvarol? A 60-as évek előtti katolikus könyvek még a felekezetközi házasságot sem javasolták. Hogy ez egyáltalán szóba kerül, az vajon a nő részéről mindenképp az élő hit (vagy a józan ész) hiányára utal? Vajon a férfi vonzalmában nem lehet ott implicit módon a Szentháromság iránti vonzalom, aminek idő kell, hogy megérlelődjön és hitté váljon?
Természetesen minden lehetséges. Csakhogy az élet tapasztalata azt mondja, hogy végtelenül kicsi az esélye annak, hogy ebből bármi jó származhat. Nem csak a vallás különbsége óriási, de a kultúra különbsége is. Ez az elején, a nagy szerelem idején még egyáltalán nem látszik, vagy csak alig, és naív módon azt lehet gondolni, hogy majd ez a kevéske úgyis föloldódik. Csakhogy ez a jéghegy csúcsa csupán. A muszlim férfinél az is nagyon súlyos különbség, hogy eleve másként gondolkodik a férfi és a nő viszonyáról. Itt, Európában ez megint nem annyira szembeötlő, de hazatérve végtelenül fájdalmas fölébredés! Ha a muszlim férfi tartani akarja a hitét, ami önmagában dicséretes, akkor egészen biztosan előbb vagy utóbb a vallása szerint fogja kezelni a házassági viszonyt. Attól Isten óvja a magyar nőt! Ha meg nem veszi komolyan a vallását, akkor meg azért nem érdemes komoly kapcsolatot kialakítani, mert a leglényegesebb ponton felszínes emberről van szó. Minden körülmények között lebeszélném az a magyar keresztény nőt, aki szerelmi kapcsolatot szeretne építeni egy muszlim férfival. Ha ismerkednek is, vészharangot kongatva esdeklek, hogy ne létesítsenek testi kapcsolatot. Az ugyanis nagyon szép tud lenni, nagyon vonzó, nagyon tüzes. És bizony, ilyenkor a fiatal végképp elveszíti józan ítélőképességét, és nem veszi észre a valós akadályokat, gátakat. A testi kapcsolatban lévő fiatalok sokkal szorosabb kötelékbe kerülnek egymással, s ilyenkor minden józan érvet félre tesznek, és vakon mennek tovább a kapcsolatban, mígnem aztán egészen késő lesz. Erős, valós tapasztalataim vannak erről. Mindenképp lebeszélném az ilyen kapcsolatról, ha volna rá lehetőségem.
63 éves nő vagyok, római katolikus. Rákbetegségemből kifolyólag nem tudtam már a járvány miatt templomba menni hónapok óta. Hiányzik a hitbéli testvéreimmel közös istentisztelet. Júniusban volt az utolsó nagy kilenced hónapja. Ezalatt az idő alatt se gyónni, se szentmisén, se szentségimádáson részt venni nem volt lehetőségem személyesen csak online. Érvényes így az elmúlt kilenc hónap?
Nem tudom pontosan, hogy milyen kötelezettséget vállalt magára ezen a kilenc hónapon. De ha a saját hibáján kívül, ráadásul utasításnak engedelmeskedve maradtak el bizonyos dolgok, akkor ez nyilván nem az Ön hibája. Különösen, ha mindent megtett a pótlásra, amennyire a lehetőségek engedték. Az Úr az szívet nézi, nem az eredményt. Tehát minden bizonnyal szívesen veszi ezt a lelki törekvését, melyet most kiegészíthet a helyzet okozta szomorúságok, fájdalmak fölajánlásával is.
Kedves Lelkiatya! Van egy jó barátom, akinek mindig veszek jeles napokra ajándékot, felköszöntöm őt. Ő is így tette, viszont sajnos egy ideje vagy elfelejti az én ünnepnapjaimat vagy nem felejti el és felköszönt, de nem kapok semmit ajándékba. Ez most el kezdett zavarni. Biztos, hogy nem az anyagiakról van szó, mert sokkal jobb körülmények között él, mint én. És nagyon rosszul esik, hogy a lehetőségeimhez képest sokkal több pénzt és energiát, időt fektettek bele az ajándékvásárlásba, ő meg semmit. Kezdem úgy érezni, hogy nagyon egyoldalú lett ez a kapcsolat. Bár nem csak a pénzről van szó elsősorban, de ezek az ajándékok például (ebéd) meghívás formájában se lettek kárpótolva, hogy így kérjen elnézést. Mit lehet ilyen esetben tenni? Egyszerűen hagyjam az egészet és innentől kezdve én se vegyek ajándékot, még 1 tábla csokit sem, vagy felejtsem el én is a neve napját, születésnapját és fel se köszöntsem?
Érdekes emberi gyöngeségre világít rá az Ön által leírt eset. Nem kétséges, hogy jó szívvel és őszintén szereti ezt a barátját, mégis, lám, milyen erősen belevegyül a számítás: ha én adok, ő is adjon! Márpedig a valóban önzetlen szeretetben az efféle számító gondolkodásnak semmi helye nincsen. Elvileg nekem észre sem kellene vennem, hogy vajon én kapok-e tőle valamit vagy sem. Az ajándékok esetében sokszor felszínre kerül, hogy ezen a téren sem vagyunk egyformák. Van, akinek fontosak az ajándékok, van, akinek nem. Az előbbi nagyon szívesen ad ajándékot, nagy gondot is fordít arra, hogy mi legyen az az ajándék, holott valójában ő szeret ajándékot kapni, s úgy gondolja, hogy a másik is éppen úgy örül az ajándéknak, mint ő maga örülne. Így fordul elő, hogy akinek nem ez a "szeretetnyelve", az nemigen tud mit kezdeni az ajándékkal. Megkapja, örül is neki, igyekszik ki is mutatni, hogy örül, de különösebben nem hozza lázba a dolog. Ebből fakadhatnak fölösleges feszültségek, buta következtetések, hogy akkor nem is szeret a másik, nem is vagyok neki fontos, nem fontos neki a barátságunk. Ezzel mindig érdemes számolni. S nem tehetem meg, hogy csupán önmagamból indulok ki: én szívesen kapok ajándékot, akkor a másik is biztosan. Ha igazán önzetlenül akarok szeretni, akkor fürkésszem ki, hogy a másiknak mi a "szeretetnyelve", mi az aminek igazán örül! S ha kiderül, hogy nem az ajándék, akkor nem traktálom különféle becsomagolt holmikkal, mert az neki nem is okoz örömet. S ehhöz kapcsolódik, amire az elején utaltam. Ha így is teszek, ha igyekszem kitalálni, hogy a másik minek örül, ez még mindig nem jogosít föl engem arra, hogy én is elvárjam, ő is ugyanígy bánjon velem. A szeretet nem árukapcsolás. Vagy szeretek vagy nem. Arra törekedjem, hogy feltétel és viszonzás nélkül tudjak szeretni. Ha az illetőt szeretem, adhatok neki ajándékot megfelelő alkalmakra, de ne várjam el, hogy ezt viszonozza is! Persze, még egy dolgot érdemes megvizsgálni. Mi van akkor, ha az illető már nem kötődik úgy hozzám, mint korábban? Ez is előfordulhat. Ez sem bűn, hanem emberi jelenség. Különösen fiatalabb korban előfordul, hogy egy ideig nagy barátok, de aztán sok minden megváltozik, s egyre eltávolodnak egymástól. Ez, persze, rosszul esik, de ez is az élet rendjéhöz tartozik, amelyből érdemes tanulni.
Tisztelt Lelkiatya! Mi kell ahhoz, hogy a lelki béke kisugározzon olyannyira, hogy felülírj a fájdalmakat/indulatokat amelyek napról-napra újra és újra körbevesznek életünkben és hazánkban? Ha Isten Lelke a béke lelke, akkor miért nem tapasztaljuk a Kárpát-medencében, ahogy nemzeti különbözőségeket átível és átjár mindent, hisz az itt élő sokféle imádkozó lelke mind Istenhez könyörög?! Lehet, hogy nem elég erős az imánk ehhez a "felülíráshoz"? Mikor fogunk tudni egy szívvel imádkozni? Mit tehet ezért Egyházunk és benne mi? Köszönve: Lívia
Kedves Lívia! A béke nem fegyvernyugvás. De még csak nem is barátságos ölelkezés. Béke akkor van, amikor a szívben béke van. Tegyük föl, ha az egymás mellett élő nemzetek semmi rosszat nem mondanak egymásra, semmi rosszat nem tesznek, törekszenek a békés egymásmellett élésre, és ebben a nagy békés időszakban valaki éppen válni készül a házastársától - hát, szegénynek, hol van a béke? Mert a szívében nincs, és így nem tud mit kezdeni a körülötte uralkodó békés világgal sem. Természetesen nagyon erősen hat a külső világ a belsőnkre. Mert nyilván akkor sincsen béke az emberi szívekben, ha épp a családjukban semmi gond nincs, de közben az országa háborúra készül. Tehát sokkal nagyobb az esély a lelki békére, könnyebb annak megvalósítása, ha körülöttünk is béke van. De nem tévesztendő össze a kettő. Ezért a legtöbb embernek elsősorban arra kell törekednie, hogy a szívében legyen béke. A saját és környezetének életét úgy kell alakítania, hogy béke uralkodjék a szívében. Minthogy nem egy a kettő, lehetséges az, hogy kívül háborúskodás van, de az ember mégis őrzi a szívében a békét, mert bízik Istenben. Erre érdemes törekedni. A politikusoknak, országvezetőknek óriási felelősségük van abban, hogy olyan lépéseket tegyenek, amely segíti az emberek békéjét. De ez az ő dolguk. Nekünk, hétköznapi embereknek az a dolgunk, hogy a szívünkben teremtsünk békét. Ezzel járulhatunk hozzá a népek békés egymás mellett éléséhöz. Azzal tudom erősíteni lelkem, szívem békéjét, ha bízom az Úrban, a Történelem Urában, ha nem félek, ha nem gyűlölök. Ezek a folyamatok a szívemben zajlanak, s más nem is igen tud róla, mégis az életem kisugárzása a béke megteremtődése irányában hat. Szárovi Szent Szerafim híres mondása szerint: Szerezd meg a békét, és ezrek fognak üdvözülni körülötted. Ez legyen tehát a legfőbb cél!
Köszönöm! És Ön szerint, azokon, akik elkötelezték magukat a gonosz szolgálatára,nagyobb hatalma van fizikailag? Őket akar meg tudja ölni is?
Azt hiszem, az sem mondható, hogy a gonosz erőknek fizikai értelemben volna hatalmuk. Hiszen arra nincs erejük, hogy fizikai folyamatokat befolyásoljanak. Hatalmuk merőben lelki természetű, tehát csak belülről tudnak hatni az emberre. Igen, akarja a halálukat, minden ember halálát, mert megátalkodott ellensége minden embernek. Akiket "barátjául fogad", illetve akik azt hiszik, hogy barátságot, szövetséget kötnek vele, azokat is csak becsapja, azoknak is éppen úgy a halálát akarja. Mert nem szeret, nincs meg benne a képesség a szeretetre. Együttműködése bizonyos emberekkel, akik megnyitják magukat erre, csak hazugság. Ilyen egyébként az úgynevezett "fehér mágia" is. Látszólag jót tesznek, de ha Isten nélkül szellemi erőkkel paktálnak, akkor ezek a jó tettek, például gyógyítások, megsegítések csak merőben látszólagosak, ideig-óráig hatnak, előbb-utóbb nagyon súlyos következményekkel járnak. Visszatérve a gyilkosságra. A gonosz lelkek az emberek lelki halálát akarják, nem a testi halálukat. Az egyáltalán nem érdekük, hogy valaki a földi életét hamarabb fejezze be. Ha ennek eredményeképpen az illető üdvözül, akkor az neki vesztett csata. Az egyetlen győzelem, ezért az egyetlen igazi célkitűzése a kárhozatra juttatás. Tehát ha valakit el akar veszíteni, akkor ez a törekvése erre irányul, hogy úgy haljon meg, hogy utána a kárhozatra jusson. Ezért gonosztól való minden öngyilkossági gondolat. Ezen keresztül akarja rávenni a gonosz lélek a bajba jutott embert, hogy teljesen veszítse el a reményét, dobja el magától az életét, és ebben az utolsó pillanatban is remény nélkül haljon meg. Ez vezethet a kárhozatba, ha valaki így hal meg.
Kedves Atya! Hogyan nevezzük azokat az embereket, akik valójában nem keresztények, de csak azért, hogy jó színben tüntessék fel magukat, azt állítják magukról, hogy keresztények? Őket kultúrkeresztényeknek nevezzük vagy más szó a jó rá?
Talán még jobb a képmutató farizeus kifejezés. De azért azt semmiképp sem javaslom, hogy bárkit ezzel a jelzővel illessünk, mert nem tudhatjuk, hogy valójában mi lakik benne, miért olyan, amilyen. Csak mint kifejezést mondom, hogy ez lehet erre a legtalálóbb.
Kedves Atya! Mi a tanácsa ilyen esetben? Van egy illető, akit egy közössége egésze szeret, hogy milyen kedves, aranyos és csak szépet mondanak róla. Ő nem tud ártani senkinek stb. Viszont én ismerem az illetőt már elég régóta és számomra egy telejen más arcát (is) mutatja. Ha valakinek elmondanám a csoportból az én tapasztalataimat, hogy velem, hogy viselkedik vagy én miket tudok róla, biztos mindenki megkérdőjelezné a szavahihetőségemet és azt mondanák, hogy velem van a baj és képzelődök, pedig bizonyítékaim is lennének rá... Nagyon feszít belül ez a kettősség. Hogyan lehet ezt feloldani, hogy az emberek szemébe tudatosuljon, hogy "nem mind arany, ami fénylik."
Valóban üdvös volna az igazságra fényt deríteni. A hamis kép, a hamis kapcsolatok mindig ártanak. Ugyanakkor nem biztos, hogy az Ön feladata ennek megvilágítása. Sőt, én szinte bizonyos vagyok afelől, hogy ebben a helyzetben Önnek nem az a dolga, hogy feltárja a nagy igazságot, hanem, hogy saját lelkében küzdjön meg vele. Vagyis lelkileg dolgozza föl, akkor lesz belőle igazán haszna Önnek, és az Ön személyén keresztül ennek a közösségnek is. Megnyugtatom, hogy ha Ön semmit sem tesz annak érdekében, hogy ez a visszás helyzet megoldódjon, előbb-utóbb úgyis fény derül az igazságra, illetve a hamisságra. Ezért Önnek nem kell tennie semmit. Azért viszont annál inkább, hogy krisztusi módon dolgozza ezt föl. Vagyis, hogy igyekezzék kigyógyulni az ítélkezésből, dolgozzon azon, hogy szívéből megszeresse ezt az illetőt, fogadja el úgy, ahogyan van, a maga hamisságával együtt. Tegyen vele jót. Ha sikerül őszintén és tiszta szeretettel közel kerülni hozzá, akkor már esetleg megnyílik majd az az ajtó is, amely az ő lelkébe bevilágít, hogy mi is a helyes út, a valóságos igazság. Nem azt mondom, hogy erre törekedjék, mert így nem volna őszinte az Ön szeretetre törekvő közeledése sem. De akár ezt is eredményezheti. Tehát, összefoglalva, fogadja el ezt az illetőt, ezt a helyzetet így, ahogy van. Ne akarja föltárni az Ön meglátását. Inkább azon dolgozzon, hogy sikerüljön megszeretni ezt az embertársát. Nem lesz könnyű, tudom, és embernek ez lehetetlen is, de Istennek minden lehetséges. Őt kérje ehhöz a lelki munkához!
Kedves Lelkiatya! Olvastam, hogy Jézus megígérte, hogy az Ő Szívének tisztelői nem hallnak meg az Ő kegyelme nélkül. Hogy lehetünk Jézus Szívének tisztelői? Mit kell tennünk ezért?
Erre a kérdésre sajnos nem tudok válaszolni.
Kedves Atya! Mikor jelenik meg, az új zsolozsmáskönyv?
Azt gyanítom, hogy ugyanilyen formában már nem fog megjelenni. Hiszen ez az összesített imakönyv még akkor készült ebben a formában, amikor nem volt elérhető a többi szöveg. Amióta azonban Orosz Atanáz püspök atya lefordította a csaknem teljes liturgikus szövegtárat, azóta olyan imádságos könyv, könyvek megjelenését remélhetjük, amelyek ezekből bőségesebben merítenek. Tudomásom szerint az Énekeskönyv hamarosan újra megjelenik, az gyakorlatilag változatlan formában. Viszont folyamatosan készül a teljes szöveg és dallam revízió. Hogy ennek eredményeképpen mikor lesz a kezünkben teljes vagy ennek alapján részleges imádságos könyv, azt szerintem egyelőre csak egyedül a Mindenható tudja. De minden bizonnyal haladunk ebben az irányban.
Kedves Lelkiatya! A sátánnak van hatalma fizikailag megölni az embert?
Nincsen. De még lelkileg sincs hatalma az ember fölött, hacsak az ember maga be nem engedi valami módon. A sátánnak nincs hatalma fölöttünk - csak, ha engedjük.
Kedves Atya! Keresztényként vállalatok eltartási szerződést egy idős bácsival? Vagy pedig ez a szerződés ellenkezik a keresztényi lelkülettel?
Nem ellenkezik. Az ilyen szerződés kölcsönös segítségen alapul. Ez teljesen tisztességes és helyes. Persze, a vállalást nagyon fontos lelkiismeretesen el is végezni.
Kedves Atya! A pszichológia és pszichiátria tudománya összeegyeztethető a vallással?
Természetesen. Mint minden becsületes tudomány. Arra azonban ügyelni kell, hogy amikor ilyen jellegű segítséget kérünk, akkor csakis hívő keresztény pszichológustól vagy pszichiáterhez forduljunk. Ugyanis nem mindegy, hogy ebben a tudományágban az illető személynek milyen emberképe van. Ha az embert nem az Isten teremtményének és képmásának tekinti, akkor bármilyen jártas is a saját tudományában, az alapvetést nem ismeri.
Kedves Atya! Egy rossz anyós/após tönkretehet egy házasságot?
Sajnos igen. Vagy legalábbis megkeserítheti. Egyedül viszont nem tudja tönkre tenni, csak a gyermekével együttműködve. Tehát alapvetően nem az após/anyóson múlik, hanem a gyermekükön, a házastárson, hogy mennyire hagyja, hogy beleszóljanak az életükbe. Persze, nem könnyű ez a föllépés, ha a szülők erőteljesen, erőszakosan szólnak bele a fiatalok életébe. De a házastársnak a párja mellett kell kiállnia, nem a szülei mellett. Ez az esetek többségében egyértelmű.
Kedves Atya! Keresztény szemmel meddig tolerálható, hogy egy felnőtt férfi/nő, aki saját keresettel rendelkezik mama hotelben lakjon? Szülőként mikor lehet azt mondani, hogy elég? Költözzön el?
Minél hamarabb. Akkor tesz vele jót a szülő, ha ráveszi, rávezeti a gyermekét, hogy álljon saját lábára: külön lakásban, külön háztartásban éljen. Ezt akár már 18 éves korától is megteheti a gyermek, de ha diplomát szerzett vagy saját kerestű állása van, akkor már mindenképpen indokolt.
  1 2 3 
4
  5 6 7 8 9 10 11 ...