Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizennégy meg négy? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Tisztelt Lelkiatya! Vajon Jézus életének prófétai megjövendölése, majd életének eseményei, melyek követték az Írást a halála pillanatáig, az eleve elrendelést igazolják? Ha nem, akkor hogyan magyarázható, hogy mégis minden úgy történt? Jézus mely döntésében élt a szabad akaratával? Teodor
Kedves Teodor! Egészen biztosra vehetjük, hogy Jézus teljesen szabad volt minden döntésében, minden tettében. Ő volt a tökéletes ember, aki pontosan olyan, amilyennek a Teremtő az embert elképzelte. Az ember lényegéhöz tartozik a szabadság. Minden más teremtmény determinált, csak egyedül az ember tud szabad lenni. A bűn ugyan megfosztotta ettől a szabadságától, de Isten segítségével visszaszerezhető, tanulható, fejleszthető. Ez a szabadság Jézusban is mint emberben fokozatosan formálódott ki, hiszen egy kisgyermek még értelemszerűen nem a saját akaratát követi, hanem azt teszi, amit mondanak neki. De érett férfi korára tökéletesen kiformálódott benne az Isten terve szerinti szabad ember. (Korábban is tökéletes volt, de még gyermekként élte meg ezt a tökéletességet.) Hogy gyakran olvassuk, ez is ez meg volt írva róla, egyáltalán nem azonos azzal, hogy ezt az Atya is akarta volna. Sok olyan dolog van, amit mi, véges eszű emberek is előre látunk, akár meg is mondhatnánk, de ez nem jelenti azt, hogy akkor mi azt úgy is akarjuk. Ha valaki látja, hogy egy gyermek kerékpárral fék nélkül száguld lefelé a meredek lejtőn, meg tudja jósolni, hogy ebből szörnyű baleset lesz. Ki is mondhatja mások előtt is, de ez nem azt jelenti, hogy ezt ő így akarná. Isten szabadságot adott nekünk. Előre látta, hogy mit kezdünk ezzel a szabadsággal, hogy a fiát meg fogjuk ölni, s ezeket a szenvedéseit a próféták által meg is jövendölte. Így kell értelmezni a próféták jövendöléseit. Isten nem a Fia szenvedését akarta, hanem az emberek megváltását. Elküldte hozzánk Szent Fiát, az emberiség pedig kénye-kedve szerint bánt vele.
Kedves Lelkiatya. Egy nem túl gazdag családból származom. A családom dolgozik, minden nap, de mégsem tud szerezni sok pénzt. Az lenne a kérdésem, hogy egy magas rangú egyházi személy, vagy püspök mennyi fizetést kap? Mert sokan mondják, hogy az átlagtól sokkal többet, fél millió fölött. Igaz ez? Ha igen, akkor miért kap ennyit, mikor családja sincs, stb. Tisztelettel és üdvözlettel: G.
Tisztelt G.! Én sem tudom megmondani Önnek, hogy a püspök mennyi fizetést kap. Mivel kiemelt személy, az ő fizetését sztem ahhoz a vezetőhöz lehet hasonlítani, aki olyan vállalatot vezet, ahol a dolgozók száma kb. annyi, mint a papok és munkaviszonyban levő világiak száma. Ez ma az egyes egyházmegyékben változó, de többnyire száz fő fölött van. Azt sem tudom, hogy az ilyen léptékű cégek vezetőinek mennyi lehet a fizetése, de biztosan több, mint a cége átlag dolgozóinak. Hogy van-e családja vagy nincs, ez más kérdés. Mert az igazán lényeges kérdés az, hogy mire költi a pénzt, amivel rendelkezik. Ha saját kényelmére, netán luxus dolgokra, akkor azt én mindenképp helytelennek tartanám. De szerintem a legtöbb püspök jótékonysági célra használja azt a pénzt, amit félre tud tenni. Legalábbis én így gondolom.
Tisztelt Lelki Atya! Egy igen gyakorlati-technikai kérdésről/kérésről írok erre a levelezőfelületre, jobb ötlet, más lehetőség ismerete híján. Elnézését kérek érte. A nagyheti szertartásokat a debreceni Attila téri főszékesegyház honlapjára feltöltött pontos szertartásrend segítségével tudtam követni és szinte valamennyi szertartás részese lehettem. A liturgiák, a zsolozsmák, az utrenyék és a vecsernyék nemcsak lelki gazdagodást jelentettek számomra, de élményt, az elmélyülés lehetőségét is. Őszinte elismeréssel köszönöm valamennyi résztvevőnek, munkatársnak fáradhatatlan és elkötelezett, sugárzó szolgálatát. Külön is hálásan köszönöm a kiemelkedő énekes szolgálatokat, amelyek hol megrendítők, hol fölemelők és ujjongók voltak. A hálás köszönet után szeretném a néhány mellékesnek tűnő kérdésem föltenni. Őszinte örömöt és nagy többletet jelenthetne véleményem szerint, amennyiben a jövőben a liturgiák rögzíthetők lennének és ezzel visszanézhetők is. Ugyancsak jó lenne, ha lehetőség adódna arra, hogy ne mindig egy adott kameraállásból lenne látható a liturgia valamennyi részlete. Sajnos a közvetítés során a képek ? részben a nem szerencsés megvilágítás miatt is ? gyakran szinte alig mutatnak érdemben valamivel többet, mint egy összemosódó, átfogó látványt. A technikai megoldásokhoz sajnos nem értek, nem tudom fölmérni, hogy a kérések milyen anyagi áldozatot kívánnának. Biztos vagyok azonban abban, hogy a rendkívül tartalmas és fölemelő liturgiák hatása csak emelkedne azzal, ha valami változás történhetne. Szívből remélem, hogy még számos nagyon tartalmas és szép szolgálatnak lehetek részese a közvetítések jóvoltából! Feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt! ? Szeretettel Bak Borbála
Köszönjük az örvendező szavakat és a fölvetést. Hogy mennyire megoldható az, amit Ön javasol, nem tudom. De talán illetékesek olvassák e sorokat, és ha tudnak, biztosan fognak változtatni ezeken. Köszönjük szépen.
Tisztelt Lelkiatya! Pár éve Húsvét körül elmentem misére egy keleti rítusú keresztény templomban... Kérem a kérdésemet ne tegye ki, csak a választ. Előre is köszönöm!
Ezt mi görögkatolikusok miroválásnak hívjuk, másnéven olajkenetnek. Nagy ünnepek alkalmával a Szent Liturgia után, egyes helyeken az utrenye közben szokott ez történni. A híveket szentelt olajjal megkenik, ez is az adott ünnep kegyelmének közvetítése, örömének megosztása. Ebben - katolikus értelmezés szerint - mások is részesülhetnek. Az ortodoxok minden bizonnyal ezt is szigorúbban veszik. De nem annyira, mint az Eucharisztiában való részesülést, amely maga a teljes közösség szentségi kifejeződése. Ez az oka annak, hogy szentáldozásban csak azokat részesítik, akikkel egy hiten, akikkel egy közösségben vannak. De ez nem terjed ki a szentelményekre (nálunk így hívjuk ezeket), mint például az olajkenetre. Tehát nem tette rosszul, hogy Ön is beállt a sorba és részesült ebben az olajjal való megáldásban, olajkenetben.
Feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt. Kedves Lelkiatya! Fájó szívvel írom s szeretném tanácsát, válaszát kérni abban, hogy nem vettem részt egy temetésen. Most már bánom, meg kellett volna oldjam valahogy az eljutást, mégha messze is kerültem el. Aznap viszont este elmentem szentmisére és a család összes elhunytjáért imádkoztam, legalábbis törekedtem rá, tudom, hogy ez nem helyettesíti a jelenlétet. És szerintem emiatt neheztelnek rám. Milyen bűnnek számít ez lelkiatya és hogyan tehetném jóvá? Köszönöm atyai tanácsát, válaszát!
Azt gyanítom, jobban zavarja a lelki nyugalmát az a tény, hogy mit gondolnak most Önről, mint maga az eset, hogy a megelőző szentmisén ott volt, ugyan, de a temetésen már nem vett részt. Nagyon jól tette, hogy előző este a szentmisén imádkozott az elhunytért és a hozzátartozókért. Akkor úgy mérte föl, hogy ennyit tud tenni, többet nem. Hogy aztán később mégis lelkiismeretfurdalása lett, hogy mégis el kellett volna menni, mondom, ez inkább a családtagok elvárása miatt alakulhatott ki. (Még ha esetleg ezt nem is mondják. Sőt, az sem kizárt, hogy még csak nem is gondolják, csak ez az Ön lelkében maradt meg így.) Mindenesetre nincs mit keseregni az elmúlt dolgokon. Ne keressen semmiféle jóvátételt. Ezt előre megtette a szentmisén való imádkozással. Hogy erről a csalágtagok nem tudnak, vagy nem tartják fontosnak, az nem számít semmit. Ha mégis úgy érzi, hogy el kellett volna mennie, ha terheli a lelkiismeretét, akkor is csak annyit kell tennie, hogy a legközelebbi szentgyónásban ezt elmondja. És kész. Nem terheli Önt tovább.
Tisztelt lelkiatya! Az bűnnek számít, ha egy férfi kasztráltatni szeretné magát azért, hogy ne legyen szexuális késztetése?
Igen, ez helytelen, ez ellenkezik Isten akaratával. Más módon kell megküzdeni ezzel a kísértéssel, nem öncsonkítással. Még nem imádkozott és nem küzdött eleget ezért. Ne hagyja abba! Meglátja, egy idő után meglesz az eredménye! S persze, kérje hozzá Isten irgalmát és segítségét!
Kedves Lelkiatya! Egy szomszédommal van konfliktusom, ebben szeretném kérni segítő gondolatait. Három éve lakom egy épület tetőterében, ahol ketten vagyunk állandó lakók. A szomszéd nő úgy viselkedik, mintha nem is társasházban lakna. A kaput soha nem húzza be maga után. Volt, hogy amikor kinyitotta, kitörtek a deszkák (melyek kijártak egy ideje), a kapu így beszorult a sínbe, de nem szólt senkinek egy szót sem, úgy hagyta. A közös bejárat előtt dohányzik, a füst bejön az előtérbe és azon a fronton nem tudom kinyitni az ablakomat. A közös ajtó előtti kisasztal állandóan tele van hamuval és poharakban ázik egy halom csikk. Kihangosítva telefonál, néha olyan, mintha ketten itt beszélgetnének, az én lakásomban. Két lakása van, az egyiket üresen tartja, de a villanyórát nem kapcsolta le, az folyamatosan pörgött a bojler miatt, de nem fizetett utána, azt állítván hogy abban a lakásban ő nem fogyaszt áramot. Az órák az előtérben vannak, én szoktam leolvasni azokat és elküldeni az állásokat a közös képviselőnek, így derült ki a dolog. Egyszer itt járt egy villanyszerelő, aki lekapcsolta az órát, de később a nő szó nélkül visszakapcsolta azt. Még mielőtt beköltöztem volna, illegálisan leválasztatta a villanyhálózatát a házról és beköttette magának az egész ház által igényelhető összes háromfázisú áramot, így a ház ha megegyezne, akkor sem tudná beköttetni magának a háromfázisút az egyfázisú helyett. Volt, hogy a közös kulcsunkat kitette az udvaron egy párkányra, amíg elment futni. Azt hittem, valaki elhagyta és elraktam. A végén még ő volt felháborodva, hogy milyen soká nem jutott be a lakásába. Kétszer is kizárt engem a házból. Egyszer autót mostam az udvaron. Nem vittem magammal kulcsot, ő is látta, hogy itt vagyok, de kizárt, szerencsére a másik szomszéd, aki nyaralni jár csak ide épp itthon volt és meghallotta a kiabálásomat a nyitott ablakon keresztül. Másodszor pedig jöttem haza, a kapuban álltunk, találkozott a tekintetünk. Gyorsan elnyomta a cigit, berohant. Fölmentem a lépcsőn, nyitnék be, bezárta előttem az ajtót, kulcsra? Ami a legjobban zavar, hogy ahányszor kimegy-bejön (egy időbe szó szerint 5 percenként ment ki cigizni, most már csak félóránként), bevágja az ajtaját. Gipszkartonból van minden fal, beleremeg az egész tetőtér és nagyon hangos. Legjobban talán nem maga a zaj bőszít, hanem az, hogy valaki ennyire nem tiszteli a környezte nyugalmát. Egyszer megkértem szépen, hogy csukja be halkabban az ajtaját, de semmi foganatja nincs. Egy időben hajnalban járt dolgozni, rendszeresen az ajtócsapódásra ébredtem. Múltkor fél egykor ébredtem a csapódásra, de lehet, hogy csak álmodtam, merem remélni, hogy legalább éjszaka nem csinálja. Néha nem is megy sehova, csak kinyitja az ajtaját és becsapja. Felmerült bennem, hogy talán nem is egészen beszámítható. Ha indulna valahova és meghallja, hogy én is épp jövök ki a lakásomból, akkor gyorsan visszamegy. Mindent elkövet, hogy ne kelljen köszönni és másokkal is így viselkedett, akik nálam jártak. Nem rak ki magának postaládát, a postás pedig hozzám dobja be a leveleit. Egy ideig felhordtam a postáját, kértem, hogy tegyen ki ládát, semmi. Azóta leteszem a postaláda mellé, vagy visszaviszem a postára. Mikor bevágja az ajtót, mindig szidom őt. Utána lelkiismeretfordulásom van miatta, hogy haragszom rá. Meggyónom. Aztán az egész kezdődik elölről. Sokat imádkozom érte, hogy változzon, talán ennek tudható be, hogy már nem jár ki olyan gyakran. Sokan mondják, hogy én döntöm el, hogy felidegesít-e valami. De hogyan lehet ezt kivitelezni? Szétrobbanok a méregtől, mikor bevágja az ajtót. Többnyire korán fekszik, de volt, hogy 11-kor is csinálta. Mit tehetnék? Természetes dolog, hogy haragszom rá, szidom magamban? Elég, ha imádkozom érte? Kérem, adjon tanácsot! Köszönöm!
Bizony, ez egyáltalán nem könnyű helyzet. Teljesen érthető, ha indulatossá válik tőle, ha nehéznek tartja elviselni ezt a magatartást. Ez tehát természetes és érthető. Más dolog azonban, hogy mit is kezd vele. Azt továbbra is javaslom, hogy a gyónásaiban említse meg, hogy még nem sikerül szeretnie ezt a nehezen szerethető embertársát, hogy olykor elveszíti a türelmét, hogy indulatossá válik miatta, stb. Ezekre ne mentséget keressen, hanem lássa be ebbéli saját gyöngeségét! Viszont, amint írja, imádkozik érte. Ezt nagyon jól teszi. Ez jelzi, hogy nincs igazán súlyos baj a lelkében emiatt a helyzet miatt. Ha nehéz is szeretni és elviselni, azért törekszik rá - különben nem imádkoznék érte. Szóval, alapvetően az Ön magatartása ebben a helyzetben rendben van. Tökéletesíthető, és kell is rajta dolgoznia, de hogy mennyi hozható még ki belőle, azt nem tudjuk. Mindegy is, a törekvést ne hagyja abba. Azért is fontos imádkozni ezért a szomszédjáért, mert nagyon rászorul. Nem kizárt, hogy nem teljesen beszámítható, legalábbis szociális értelemben bizonyosan. Nagyon magányos, nincs igazán boldogsága sem lelki békéje. Azt javaslom, úgy tekintsen erre a helyzetre, mint igazi keresztény feladatra. Gyakorolja a türelmet, az együttérzést. Igen, együttérzést ővele, aki nagyon rászorul az emberi segítségre, csak nem tudja, nem ismeri föl vagy nem vallja be magának. Javaslom, hogy segítse továbbra is, jobban is, mint eddig. A leveleit inkább vigye föl neki, ne hagyja abba ezt a viszonzás nélküli szolgálatot! A jézusi szeretet ezt kívánja: tegyetek jót ellenségeitekkel, áldjátok üldözőiteket, áldjátok és ne átkozzátok! (Róm 12,14)
Tisztelt Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni Öntől, hogy Önnek és Istennek (bár feltételezem, hogy Ön azt gondolja, amit Isten) az ember hogyan viszonyuljon azokhoz a dolgokhoz, amiket megbánt az életében? Sok mindent megbántam és sajnos utólag látom be, hogy sok mindent máshogy kellett volna csinálnom és keserű érzés, hogy már nem lehet változtatni rajta. Vannak egyszerűbb dolgok is, például, hogy még nem tanultam meg vezetni, pedig meg kellett volna legalább 3 éve, ugyanis most meg nagyon jól jönne és jól jött volna az utóbbi években, de 3-4 vagy 5 évvel ezelőtt nem tudtam, hogy a jövőben mikor és mennyire leszek rászorulva. Azt is eléggé bánom, hogy nem szereztem az egyetem alatt igazi munkatapasztalatot, legalább 1-2 nyáron diákmunkát vállalhattam volna. Tanév közben biztos nem fért volna bele az időmbe, de nyáron megtehettem volna. Bizonyos téren jobban kellett volna képeznem magam, olyan dolgokban, amik nem kötelezőek, de most látom, hogy hasznomra válnának. Itt is egyszerű dolgokra gondolok mint például informatika vagy megtanulni egy ritka idegen nyelvet. Édesapám (aki már nem él), sok mindent már régen mondott nekem és mostanában bizonyosodott be, hogy jó lett volna hallgatnom rá. Ezen kívül vannak egyéb dolgok is, melyek elbizonytalanítanak. A párkapcsolatomban is bizonytalan vagyok. A párom megtesz értem nagyon sok mindent, sokszor támogatott nehéz időkben, nem ebben vagyok bizonytalan, hanem hogy lehet mégsem kellett volna ez a kapcsolat vagy lehet nem ennyi ideig, meg aztán sokszor megsértett és ezeket megbocsátottam, de elfelejteni úgysem fogom. Jó is meg nem is. Ez is sokszor elszomorít, hogy ez is egy olyan dolog, amit nem biztos, hogy kellett volna vagy máshogy kellett volna. Pedig egyébként nem mondhatni, hogy nem szeretem a párom. Túl hosszú lenne kifejteni, de ez lenne a lényeg, amit leírtam. Láthatja, kedves Atyám, hogy elég sok mindent megbántam az életemben. Ennek egyike egyébként az is, hogy éveken át hidegen hagyott Isten létezése szóval gyerekkoromban rendszeresen mentem templomba meg gyónni is, egyetemista koromban meg abban is kételkedni kezdtem, hogy Isten létezik-e egyáltalán. Mit tehet az ember ha nagyon sok mindent elront és későn jön rá? Túl lehet, túl kell ezen lépni? Hátha tud nekem tanácsot adni.
Katolikus egyházunk erre csodálatos gyógyszert kínál. Ha megbántam valamit, azt meggyónom, és Isten egyszersmindekorra elveszi a lelkemről ennek a terhét. Ez az első és legfontosabb, amit szeretnék a lelkére kötni. Hinnie kell a gyónás, pontosabban a szerető Isten erejében. Mindazt, amit eddig rosszul csinált, egyetlen alapos szentgyónásban tegye le. És kész. Isten üres lapot, új lehetőségek tárházát kínálja Önnek. Ettől kezdve ne keseregjen a múlton. Ez hit kérdése, hogy mer-e ebben hinni. Azt mondja, ettől még nem lesz jogosítványa vagy munkatapasztala? Persze, de ettől kezdve ez a jövő feladata. Ettől kezdve nem kell a múltba néznie. Csak előre. A jelenbe, és innen a jövőbe. Nem az a baj, hogy nem szerzett korábban jogosítványt, hanem hogy ezen bánkódik a múlt évekbe merengve. Ezzel szakítson végérvényesen e gyónás által. Ezt is gyónja meg, hogy túl sokat merengett a múlton, ahelyett, hogy a jelenbe és a jövőbe nézne. A párkapcsolatát is a jelenben és a jövőbe nézve kezelje. Ha szereti őt, ő is szereti Önt, akkor házasodjanak össze minél hamarabb! (A szavaiból azt veszem ki, hogy még nem házasok.) Ez a megoldás. Később is lesznek nézetkülönbségek, összeütközések. Azokat majd akkor kell kezelni. Semmi sincs elrontva. Isten minden helyzetben tud új lehetőséget adni. Az idei húsvét ennek az új kezdetnek a lehetősége legyen az Ön számára. Örvendezzen a föltámadásnak és ennek örömében élje tovább az életét. Ha pedig valami feladat van, azt igyekezzék minél hamarabb elvégezni, hadd jöjjön a következő! Áldott ünnepet!
Kedves Lelkiatya! Számomra az egyik legszebb és legnehezebb ünnep a Nagycsütörtöké. Kimondhatatlan boldogsággal indul, hiszen az Eucharisztia megalapításával a velünk maradó Krisztust ünnepeljük, s az atyák is ilenkor sokan és együtt mutatják be a szent áldozatot, de aztán Jézus kivonul a Getsemáni kertbe, ahol elfogják és elragadják tanítványaitól s mi a szertartásban ezt átérezhetjük az oltárfosztásban. Nem is tudom mit mondjak, megszakad a szívem a szertartások végére. Lehet ezt másképp, jobban megélni? Adél
Kedves Adél! Ha úgy érzi, megszakad a szíve, jól érzi. Hogyne lenne fájdalom látni, amit a mi Urunk szenvedett, ráadásul, amit mi okoztunk neki. Igen, nagycsütörtökön és nagypénteken átélhetjük, át kell élnünk a szenvedést. Ebben az egyház segít. Nagyon bölcsen, józanul. Nem heves érzelmi viharokat gerjeszt bennünk, de ráébreszt erre a drámára, amely egyrészt életünk tragédiája, másrészt pedig életünk katarzis utáni megoldása, felszabadult öröme. Nagypéntek után értjük meg, hogy sohasem az erőszaké, a bűné, a halálé az utolsó szó, hanem a föltámadásé, Krisztus Urunk mindent legyőző szeretetéé. A fájdalomban - hitünk által - már benne van az eljövendő öröm. Istennek legyen hála, hogy ezt így rendezte, és az Egyháznak, hogy ebben nekünk hatalmas segítséget ad. Minél jobban együtt él valaki az Egyházzal, annál valóságosabb számára az élet tragédiája és megoldása, végső, örömteli megoldása.
Kedves Lelkiatya! Elég régen gyóntam már (augusztusban). Sajnos, semmit nem változtatott meg bennem, hitéletemben az a gyónás. Továbbra is távol éreztem magamtól az Urat, és ez azóta is így van. Szeretnék húsvétra meggyónni, de félek, hogy most is "csalódni fogok" a gyónásomban, hogy nem hoz változást az Istennel való kapcsolatomban. Mit tehetnék, hogy valóban gyümölcsöző és hitbelileg, istenkapcsolatomat építő legyen a szentgyónásom? Mit tegyek, hogy ne csak egy húsvét előtt kötelező feladat legyen, hanem valóban "új életre támadjak" általa?
Ó, lehet, hogy későn válaszolok? Bocsásson meg. Természetesen menjen el, tegye le a bűneit, ne cipelje tovább! Erre éppen az húsvéti idő, annak előkészülete a legjobb alkalom. Máskor is lehet, de ilyenkor valahogy még nyitottabb az emberi szív a bűnbánatra. Tehát minél hamarabb menjen el gyónni - ha esetleg még nem tette volna meg! És ne várjon tőle semmit! Nem mindig kíséri emberi érzelem a szentgyónást. Néha megadatik, de legtöbbször nem. Nem ez a fontos. Sőt, ez egyáltalán nem fontos. Ne azt a felszabadultság érzést keresse, amit egyszer-másszor már megélt. A felnőtt hit nem az elvárt visszajelzésekre épül, hanem a belső Isten-kapcsolatra. Különben nem lenne hit, ha bizonyosságokat keresnék. Szóval, ez az egyetlen apró félreértés tartotta Önt távol eddig a gyónástól. Most, hogy ezt tisztáztuk, minél hamarabb tegye tisztává a lelkét is. Ez Jézus szeretetének ingyenes ajándéka. Nagy balgaság volna visszautasítani, nem élni vele. Áldott föltámadást!
Kedves lelkiatya! A sürgősségi fogamzásgátlással az esemény utáni tablettával és a spirállal kapcsolatban szeretném megkérdezni azt, hogy közreműködik e abortuszban az aki nem akadályozza meg azt hogy egy másik személy ilyen eszközöket alkalmazzon. Például elkíséri őt a gyógyszertárba vagy a nőgyógyászhoz és nem tudja megakadályozni a másik ember helytelen döntését mégha előzetesen meg is próbálta őt lebeszélni erről? Köszönöm.
Ha megpróbálta lebeszélni róla, akkor megtette, amit tehetett. Nem felelőssége tovább, amit a másik ember tesz. Sajnos az Ön által említett módszer abortív, tehát a már megfogant gyermeket nem engedi élni, vagyis megöli. Jó volna, ha ezt megértené mindenki. Ha jól értem, Ön ezt megpróbálta elmagyarázni. Ilyen esetben én el sem kísérném a másik embert a tabletta vagy eszköz beszerzésében. De ha meg is tette, nem minősül abortuszban való részvételnek.
Tisztelt Lelkiatya! Hogyan kell jól érteni Krisztusnak e feddés?t: tanításom nem fog rajtatok. Hogyan lehetséges az, hogy Istem szava nem jut el a szívekig/a szívünkig?! Ennyire meg lehet keményíteni a szívet vagy ez lelki éretlenség miatt van csupán? Sajnos magam is sokszor tapasztalom, hogy pl egy sokadszorra hallott evangéliumi szakasz már szinte meg sem érint, vagy hogy a pap prédikációja a templomból kilépve sajnos szinte elszáll, mert nem jutott el a szívemig. Mi függ rajtam? Mit tehetek, hogy befogadóbb legyek? Sőt, hogyan maradhatnának bennem és ?rlelhetnék nemesebbé a lelkem Krisztus szavai? Hisz ez a cél ugye? Barnabás
Jézus részéről ez, bizony igen kemény feddés. De ne is csodálkozzunk rajta, hiszen, ha az egész mondatot nézzük, megértjük, hogy itt nem babra megy a játék: "az életemre törtök, mert nem fog rajtatok a szavam". Egészen a gyilkosságig értetlenek. S látnunk kell, éppen a nagyheti eseményekben, hogy az ember, bizony nagyon meg tudja keményíteni a szívét. Amit viszont Barnabás a saját tapasztalatáról ír, az nem ez. Az nem is biztos, hogy hiba. Hiszen egész életünk azzal telik, hogy új és új dolgokat fedezünk föl a Szentírásban. Persze, az imádság során érdemes teljes odaadással figyelni, jelen lenni. S hogy nem mindig sikerül, emberi dolog. Ezt érdemes meggyónni. De nagyon elkeseredni miatta igazán nem kell. Inkább élvezzük azt, hogy mindig újat és újat tudunk belőle meghallani, kihallani. Hiszen kimeríthetetlen. Folyamatosan törekednünk kell a minél nagyobb nyitottságra, de kérni is kell azt. Isten egészen biztosan megadja, ha állhatatosan és hittel kérjük.
Tisztelt Lelkiatya! A 2020-bam kiadott "Dicsérjétek az Urat" énekeskönyv 172. oldalán a 4. hangú feltámadási Prokimen a következő módon szerepel: "Mely igen fölségesek a te műveid, Uram, / mindeneket bölcsességgel cselekedtél." Fülöp metropolita ezt formát hagyta jóvá 2020-ban. Az interneten Fülöp metropolita így énekli: "Mily nagyszerűek a Te műveid Uram, bölcsességedben alkottál mindent." https://www.nyirgorkat.hu/?q=dallam&id=54 Melyik forma a helyes? Melyiket énekeljük a szertartásokon? Egy kérdező korábban arról érdeklődött, hogy hol lehet elérni azokat az apostoli és evangéliumi szakaszoknak a jegyzékét, amelyeket a nagyböjt során a hétköznap végzett Szent Liturgiákon olvasnak fel. Akkor Önt ezt válaszolta: "Bizánci egyházunk vajhagyó héten szerdán és pénteken, illetve egész nagyböjt hétköznapjain aliturgikus napokat ír elő, ilyenkor tehát nem ünnepeljük az Isteni Szent Liturgiát. Értelemszerűen nincsenek meghatározva apostoli és evangéliumi szakaszok. Viszont a napi szertartásokon (tritekti imaóra és a vecsernye) ószövetségi olvasmányokat kínál. Ezek jegyzéke megtalálható a Szertartási Útmutatóban, illetve itt a honlapunkon is közöljük mindig a napi szakaszokat. Ezek nagyon szépen végigvezetnek minket a szent nagyböjt folyamán, érdemes követni, olvasni ezeket. Itt található: https://hd.gorogkatolikus.hu/liturgia-utasitas Vagy részletesebben: https://hd.gorogkatolikus.hu/media_doc/4b609772e819fda9e822d117c37f7c40.pdf Idén a nagyböjt során Debrecenben az Attila téren, a Hajdúdorogi Főegyházmegye templomában, hétköznapokon rendszeresen végeztek Aranyszájú Szent János Liturgiákat. Az interneten nyomon tudtam követni. Azokon milyen utasítás alapján olvasták az apostoli és evangéliumi szakaszokat? Várom válaszát. Tisztelettel köszöntöm.
A 2020-ban, tehát legutóbb kiadott Énekeskönyvben még nincsenek szövegmódosítások. Ugyanazokat a szövegeket találjuk meg ott, mint a korábbi Énekeskönyvekben. Nagy összevisszaság alakulna ki, ha már elkezdték volna ebben is javítgatni. Évtizedek óta megjelentetett görögkatolikus Énekeskönyvben még az oldalszámok is mindig ugyanazok. Ha lesz szövegjavítás, például a kiadott Zsoltároskönyvet követve, akkor egy egészen új görögkatolikus imakönyvet kell kiadni, hogy ne keveredjenek az előzőkkel. Úgy sejtem, hogy a honlapon megjelenő anyagok viszont már az új zsoltárfordítást követik. Innen származik az eltérés. Hogy melyik közösségben melyiket használják, ezt a pap döntse el, megbeszélve a kántorral vagy esetleg még másokkal, ha szükséges. Igen, több felé végeznek az aliturgikus napokon is Szent Liturgiát. Nem tudom, hogy honnan veszik hozzá a szentírási szakaszokat. Valószínű, a régi Szertartási Utasítások alapján választják ki őket.
Kedves lekiatya, én görögkatolikus kántor vagyok. A tanácsára és útmutatására van szükségem a szorgalommal kapcsolatban... Ahogy a zsoltár mondja: Ítéld meg, Uram, a nékem ártókat, győzd le az ellenem harcolókat. Ez rám igaz. Mit csináljak én kántorként?... Imádkozni fogok a Szentlélekhez, hogy világítson meg engem és vezesen. Kérem önt, kedves leki atya, segítsen ebben a nehéz ügyben, és szeretném még kérni hogy imádkozzon érettem.
Kedves Kántor testvérem! A kérése meglehetősen személyes, ezért, mint látja, néhány részletet ki is hagytam. Arra kérem, hogy külön írjon a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu címre. Akkor részletesebb választ tudok Önnek írni. Természetesen imádkozom Önért és helyzet bölcs megoldásáért.
Tisztelt Lelkiatya! Isten jónak teremtette a világot. Vannak azonban olyan betegségek, mint pl. a veszettség vagy a pestis,amelyek nagy szenvedésekkel járnak,ezek kórokozóit miért teremtette Isten?És még ha az emberek esetében azt mondjuk,hogy a szenvedés a bűn következménye,vagy hogy a szenvedéseket felajánlhatjuk;azonban ezekre a betegségekre állatok is fogékonyak, az ő szenvedésüknek mi az értelme?Válaszát előre is köszönöm.
Az is nagy kérdés, hogy Isten a rosszat miért engedte meg. Ennyire részleteiben meg végképp nem fogunk tudni választ találni, hogy a kórokozókat miért teremtette. Nyilván a biológiai egyensúlyban nekik is szerepük van, amit mi aligha tudunk átlátni. Isten a maga bölcsességével teremtette ilyennek a világot, ami összességében elképesztően, minden emberi értelmet felülmúlóan csodálatos és tökéletes. A részletkérdéseket is érdemes rábízni. Az azonban tény, hogy az ember miatt a természet is magán viseli a bűn következményeit. Ezt nem tudjuk hogyan, de a bűnbeesés után Isten erre is utalt: "a föld átkozott lesz miattad." (Ter 3,17) Ugyanakkor Szent Pál pedig arról ír, hogy "a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését" (Róm 8,19). Tehát a természet is vár a megváltásra, amely a megváltottakon keresztül jut el hozzá. Fontos még azt is látni, hogy az állatok szenvedései egyáltalán nem mérhetők az emberek szenvedéseihöz. Ők valójában nem szenvednek, legalábbis nem úgy, mint az ember. A fájdalomérzet náluk a biológiai jelenségek közé tartozik. Egy állatnak nincs fogalma a szenvedésről, nem tudja megfogalmazni magának, hogy szenved. Inkább nekünk, embereknek szenvedés az, amikor megszánunk egy ilyen élőlényt. Ez bizonyos értelemben érhető, de hangsúlyozom, azt is jól kell látnunk, hogy teljesen más léttani jelenségről van szó. Ez az oka annak is, amit Ön is helyesen ír, hogy az állat nem tudja ezt fölajánlani. Mert csak az igazi szenvedést lehet fölajánlani.
  1 2 3 
4
  5 6 7 8 9 10 11 ...