Tisztelt Lelkiatya! Én voltam az aki ezt írtam."Tisztelt Lelkiatya! Elmondom a sztorikat és a problémáimat: 14 éves vagyok. Egy gyerek. Nem vagyok keresztény. 2024 nyarán fontosabbra vettem Istennel a kapcsolatot. De akkor is. Csak azért használtam őt, hogy kapjak valamit, meg nem akartam érte megváltozni. Aztán találkoztam egy minisztrással.És ő elkezdte tanítani. Nagyon kedves volt, megértő, stb. És tőle kezdtem el tanulni. Védőszentet kaptam miatta. Annyira szerettem őt. Az úgy tekintettem rá, mint Istenre sajnos, legalábbis én éresztem. Anyukám eltiltott tőle. Mert nagyon rosszul voltam. De miért voltam rosszul? Az OCD betegsége miatt. Ilyenek jöttek, hogy a gonoszé vagyok. Meg hogy Isten nem annyira törődik velem. Nem szeret. És hogy nekem meg kell felelni neki. Istennek. És ez a ministráns nem tudta, hogy ezt hogy kezelje az OCD-et. Rosszabbá tette. És ezért eltiltott tőle anyukám. És nekem az. Azóta Istent nem tartom szeretőnek annyira. Utóbbi egy hétben, azóta és követtem Istent csak nem annyira jól nem szeretően. Próbálok jó dolgokat tenni. Én amúgy egy nagyon csibész gyerek vagyok, de próbálok jó is lenni. Isten miatt. Hogy lehet ezt a kettőt egyensúlyozni? És... Nagyon akarok egy barátnőt, de félek, hogy a vágy bűne vezérel engem. Ezt hogy lehet a szeretéssel átvenni? És ilyenek vannak, mint ez. Hogy csak azért kérek Istentől bocsánatot hogy kapjak jót és hogy bocsánatot kapjak, és ilyenek vannak,s kérem, hogy Isten adjon erőt, hogy legyőzzem ezeket, és hogy tegyem helyére. Adjon erőt. De nem érzem, hogy segítene annyira. És még szeretőnek se tartom annyira Istent. De nem értem, miért engedi mindezt. Miért távolodtam el tőle? Miért távolodok? Miért nem tudok visszajönni könnyen? Nem értem. Mérges is vagyok rá. Egy atyával beszélek, de sajnos nem érzem, hogy nagyon segítene. És nem tudom, mit tegyek. Az imáim olyan, mintha meg se hallaná Isten. Nem tudom, mit tegyek. Mintha nem is imádkoznék. Kérem, segítsen!Még mindig van OCD-em, és szorongásom mások emberek iránt, hogy ők mit gondolnak, mit mondanak rólam. Nagyon sokat szenvedek, pedig csak egy gyerek vagyok. Nem értem Istent. Miért? Meg amikor próbálok jót tenni, egy napig hat, aztán nem érzem jól magam a jót tevéstől, hanem eltűnik. Nem értem miért. Tegyek továbbra is jót, de ne érezzem Isten szeretét a jóval. Nem értem, hogyan kell jót tenni. Hogy kedves próbálok lenni. És csibész is. De nem érzem Isten szeretetét. Hosszú időre, amikor jót teszek. Nem érzem a jóságát a jó tevékenységnek" Ne haragudjon de a válasz nem segített. Nem tért rá arra a minisztránsra. Nem tért rá, hogy alig találom Istent szeretőnek. Így nehéz imátkoznom, jót tenni. Mert miért tennék jót azért, akit nem találok szeretőnek annyira? És tudom, hogy kereszténynek kell lennem, hogy Isten nagyobb erőt adjon, de ez nem segít, ez a válasz, hogy legyen keresztény. Akkor addig szenvedjek, amíg keresztény nem leszek? És azt mondta, hogy Isten megerősít a szenvedésekkel. De én annyit szenvedek, hogy ennyire, ennyire szenvednem kell? Egyszer azt írta nekem hogy szerinte Istennek nagy terve van velem, hát nem akarom ha ennyi szenvedéssel jár. Nem segít az atya akivel beszélek, nem segít Isten. Miért?? Miért? Elegem van, de nagyon"
Értem hogy jót tesz a szenvedés, de ennyi?? Rengeteg?A második. Alapból nem tartom Isten szeretőnek. Nem tudom miért, imádkozom, hogy ez megváltozzon. De nem. Most olvastam el a Lukács evangéliuma első részét, és most az jön, hogy Isten gonosz. Büntető, mert megbüntette a papot. Ezt tényleg ilyen büntetésnek veszem. Ez nem szerető. Olyan sötét képem van Istenről, és mindig kérem a segítségét, de nem segít. Miért kell keresztség ahhoz, hogy Isten segítsen? Miért? Ez nem fair. Nem érzem annak. Úgy érzem, hogy az atya nem segít, hogy a tanácsokat, amiket ad, nem nagyon tudom jól használni. Nekem nem segítenek. És templomban csak ilyen 5-10 percet tudok lenni minden vasárnap, mert matek óráim vannak. Ez elég, vagy már ezen is kell problémázni? Isten nem jó az én képemből
Miért tartja unfair-nek, hogy kereszség kell ahhoz, hogy Isten segítsen? Ez olyan, mintha a porszívó azon méltatlankodna, hogy miért csak akkor tud dolgozni, ha a csatlakozó be van dugva a konnektorba. Ez vajon kirekesztés? Isten fölkínálja a maga erejét azoknak, akik csatlakoznak hozzá. Ráadásul tény, hogy Isten azoknak is segít, akik nincsenek megkeresztelve, csak azok kevésbé képesek befogadni az ő segítségét. Ezért tanácsolom Önnek a megkeresztelkedést. Valamint azt, hogy olvassa el a teljes Szentírást. Vagy legalábbis első lépésként az Újszövetséget. Ezt a sorrendet javaslom: Szent Pál levelei a Rómaiakhoz írottal kezdve, majd az evangéliumok, azt lehet sorban, Máté, Márk, Lukács és János. Majd az Apostolok Cselekedeteit. Ha pedig ezen olvasmányai kapcsán vannak kérdései, azokat tegye föl annak az atyának, akivel szokott beszélgetni (vagy nekem: lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu) Azért is méltatlankodik olyan sokat, mert legbelül érzi, hogy akire haragszik, az nem is az az Isten, mint akit keres. Meg kell találnia az élő Istent, aki megteremtett minket, aki szeretetből létbe hívott. Keresse tovább, ne legyen türelmetlen! A Szentírás és az arra épülő beszélgetések segíteni fognak. Persze, folytassa az imádságait is. Ha egyelőre csak 5-10 percet tud eltölteni a templomban, rendben van. Már ez is nagyon jó. Önnek, minthogy nincs megkeresztelve, egyelőre elegendő annyit ott tölteni, amennyit valóban jólesik.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Miért tartották fontos ak az evangélisták leírni, hogy Jézus Urunk elvonult imádkozni? Sokszor kiemelik azt is, hogy éjszaka imádkozott. Még azt sem értem, hogy mit jelentett számára az imádságban együtt lenni az Atyával, aki eleve is egységben volt Vele. Aki engem lát, látja az Atyát is mondta Jézus. Vajon az emberségét akarta megszentelni és felemelni az ima által? Lehet példát akart mutatni? Olyan kevesen imádkozunk mégis virrasztva. Miért? Számtalan sok a kérdés, de valóban csak egy nagy kérdés van: megérthetjük-e Jézus életét és példáját, s ha mi nem, akkor a földi Egyház eljuthat a teljes megértésre és megélésre?
Az biztos, hogy majd csak odaát értjük meg igazán a dolgokat. Persze, azért jogos föltenni itt is ezeket a kérdéseket, hiszen ezeken keresztül nem csak megértünk egy-két dolgot Isten titkaiból, de közelebb is kerülhetünk hozzá. Azt kötve hiszem, hogy Jézus azért vonult volna el hosszan imádkozni, hogy ezzel példát mutasson nekünk. Mintha a plébános atya azért imádkozna hosszan a templomban, hogy a ministránsok lássák, hogy így is lehet. (Ezt a példát azért hozom, mert én gyermekkoromban láttam hosszan imádkozni az atyát, s ez nagy hatással is volt rám, de az biztos, hogy az atya nem képmutatásból imádkozott. Valószínű, nem is tudta, hogy mi meglestük őt.)
Hogy milyen volt Jézusnak az Atyával való kapcsolata, ez a teológia legmélyebb kérdései közé tartozik. Ám épp emiatt nem is gondolhatjuk, hogy pontos és kimerítő választ adhatunk rá. Szerintem Jézusnak órákon át tartó imádsága az ő átistenült emberségéből fakad. Mint amikor az átistenülésre eljutott, lelki ember számára is kimondhatatlan boldogságot jelent órákon át imádkozni. De aki még nem is nem kapta meg ennek az ajándékát, annak is van arról tapasztalata, hogy jó dolog hosszan, csöndben imádkozni, egyedül az Úrral együtt lenni. Ezt élhette át Jézus is. Ebben nem zavarta meg az ő isteni természete, mint ahogyan semmiben sem zavarta meg. Ő az emberségét a maga teljességében, teljes nyomorúságában élte meg. Ő is elfáradt, megéhezett, fájt neki, ha bántják. Ezeket istensége folytán könnyedén kezelhette volna, de nem ezt a könnyített utat választotta. Ha órákon át imádkozott is az Atyához - pontosabb a bibliai kifejezés, hogy ezt "az időt Isten imádásában töltötte" -, a végén azért ő is elfáradt, megéhezett. Mély szoros egységben volt az Atyával, ahogyan, vagy amihez hasonlóan lehet az imádságban megszentelt életű ember. Innen lehet megközelíteni, valamelyest megérteni, hogy mit jelenthetett Jézusnak ez az éjszakába nyúló, olykor hajnalig tartó imádsága. Véleményem szerint ekkor nem mondott semmit, nem zsoltározott, nem vett elő zsidó imádságokat, egyszerűen csak szótlanul Isten jelenlétében volt. Ez a legmélyebb imádság. Mi is gyakorolhatjuk.
Tisztelt Lelkiatya! Egy ilyet írtam! "Tisztelt Lelkiatya! Elmondom a sztorikat és a problémáimat: 14 éves vagyok. Egy gyerek. Nem vagyok keresztény. 2024 nyarán fontosabbra vettem Istennel a kapcsolatot. De akkor is. Csak azért használtam őt, hogy kapjak valamit, meg nem akartam érte megváltozni. Aztán találkoztam egy minisztrással.És ő elkezdte tanítani. Nagyon kedves volt, megértő, stb. És tőle kezdtem el tanulni. Védőszentet kaptam miatta. Annyira szerettem őt. Az úgy tekintettem rá, mint Istenre sajnos, legalábbis én éresztem. Anyukám eltiltott tőle. Mert nagyon rosszul voltam. De miért voltam rosszul? Az OCD betegsége miatt. Ilyenek jöttek, hogy a gonoszé vagyok. Meg hogy Isten nem annyira törődik velem. Nem szeret. És hogy nekem meg kell felelni neki. Istennek. És ez a ministráns nem tudta, hogy ezt hogy kezelje az OCD-et. Rosszabbá tette. És ezért eltiltott tőle anyukám. És nekem az. Azóta Istent nem tartom szeretőnek annyira. Utóbbi egy hétben, azóta és követtem Istent csak nem annyira jól nem szeretően. Próbálok jó dolgokat tenni. Én amúgy egy nagyon csibész gyerek vagyok, de próbálok jó is lenni. Isten miatt. Hogy lehet ezt a kettőt egyensúlyozni? És... Nagyon akarok egy barátnőt, de félek, hogy a vágy bűne vezérel engem. Ezt hogy lehet a szeretéssel átvenni? És ilyenek vannak, mint ez. Hogy csak azért kérek Istentől bocsánatot hogy kapjak jót és hogy bocsánatot kapjak, és ilyenek vannak,s kérem, hogy Isten adjon erőt, hogy legyőzzem ezeket, és hogy tegyem helyére. Adjon erőt. De nem érzem, hogy segítene annyira. És még szeretőnek se tartom annyira Istent. De nem értem, miért engedi mindezt. Miért távolodtam el tőle? Miért távolodok? Miért nem tudok visszajönni könnyen? Nem értem. Mérges is vagyok rá. Egy atyával beszélek, de sajnos nem érzem, hogy nagyon segítene. És nem tudom, mit tegyek. Az imáim olyan, mintha meg se hallaná Isten. Nem tudom, mit tegyek. Mintha nem is imádkoznék. Kérem, segítsen!Még mindig van OCD-em, és szorongásom mások emberek iránt, hogy ők mit gondolnak, mit mondanak rólam. Nagyon sokat szenvedek, pedig csak egy gyerek vagyok. Nem értem Istent. Miért? Meg amikor próbálok jót tenni, egy napig hat, aztán nem érzem jól magam a jót tevéstől, hanem eltűnik. Nem értem miért. Tegyek továbbra is jót, de ne érezzem Isten szeretét a jóval. Nem értem, hogyan kell jót tenni. Hogy kedves próbálok lenni. És csibész is. De nem érzem Isten szeretetét. Hosszú időre, amikor jót teszek. Nem érzem a jóságát a jó tevékenységnek"
Ne haragudjon de a válasz nem segített. Nem tért rá arra a minisztránsra. Nem tért rá, hogy alig találom Istent szeretőnek. Így nehéz imátkoznom, jót tenni. Mert miért tennék jót azért, akit nem találok szeretőnek annyira? És tudom, hogy kereszténynek kell lennem, hogy Isten nagyobb erőt adjon, de ez nem segít, ez a válasz, hogy legyen keresztény. Akkor addig szenvedjek, amíg keresztény nem leszek? És azt mondta, hogy Isten megerősít a szenvedésekkel. De én annyit szenvedek, hogy ennyire, ennyire szenvednem kell? Egyszer azt írta nekem hogy szerinte Istennek nagy terve van velem, hát nem akarom ha ennyi szenvedéssel jár. Nem segít az atya akivel beszélek, nem segít Isten. Miért?? Miért? Elegem van, de nagyon
Minden szavából azt érzem, hogy el fog jutni az egészen elkötelezett Krisztus-követésre. A velejáró szenvedéstől ne féljen. Az csak innen, a messzeségből látszik félelmetesnek. Épp fordítva van, mint a repülőgéppel: az messziről jelentéktelennek látszik, közelről meg hatalmas. A Krisztusért vállalt szenvedés épp ellenkezőleg: messziről nagynak, félelmetesnek tűnik, de amikor közel ér, Krisztussal együtt gyönyörűségessé válik. De tudom, most Önnek nem erre van szüksége. Azt nem értem, hogy miért ágál folyamatosan a keresztséggel szemben. Mi akadálya van? Hogy az illető atya nem segíti eléggé. Javaslom, írjon nekem személyesen, s akkor vagy más atyát javaslok, vagy magam állok majd rendelkezésére (lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu). Igen, Önnek a keresztségre, a krisztusi életre és erőre van szükség. Amíg azt nem kapja meg, ne is csodálkozzék, hogy minden nehéz! Utána sem varázsütésre oldódik meg minden, hanem szépen, lassan minden kitisztul, minden érthető és világos lesz. Mondom: szépen, lassan.
75 éves vagyok. Tavaly Vízkeresztkor, máig felfoghatatlanul, részesültem Isten kegyelmében: spontán bementem egy templomba - római katolikus vagyok -, és tovább, a gyóntatószékbe.
Vagy 50 év után! Nem a saját erőmből, ez biztos.
A gondolkodásom akkor leállt, és teljesen máshogy láttam a templomot, a szentmisét, az Egyházat, mint annak előtte... Azóta Jézus Krisztust követem.
De a szentgyónások, a bűnbánat, a szentáldozás ellenére, hogyha a múltamra visszatekintek, gyötör a bűntudat, a szégyenérzet, hogy Isten, Urunk és az Egyház nélkül éltem! Elhagytam a tanításokat, a katolikus erkölcsöt!
Elég feledékeny vagyok már, de a régi bűneim mégis elő-előjönnek, és félelemmel töltenek el!
A szentgyónások alkalmával egy eltékozolt, hosszú életszakasz minden bűnét feltárni nem tudom.
A Gonosz mesterkedése lenne, hogy időnként felhoz egy-egy szégyenletes régi bűnt, amit talán konkrétan nem gyóntam meg, hogy meginogjon a hitem, és kételkedni kezdjek az Egyházban, a szentségekben?!
Nagyon küzdök a kísértések ellen! Imádkozom, Urunkat akarom követni.
Atya, kérem, segítsen eligazodni. Méltatlan vagyok? Mit kell tennem, hogy méltó legyek Isten kegyelmére... Hálás vagyok a válaszáért.
Igen, ez a gonosz mesterkedése, ezek kísértő gondolatok, amelyek eltávolítanak Istentől. Kerülje őket, ha megjelennek, fordítsa el róluk a figyelmét. Hiszen, ha eszébe jut a régi bűn, akkor nyomban eszébe kell jusson, hogy Isten ezt is megbocsátotta Önnek, hogy nála ez sem akadály. Csodálatos ajándék, amelyben részesült, köszönjük, hogy megosztotta velünk. Hálával csordultig telt szívvel mondjon köszönetet Istennek azért, hogy egyszersmindenkorra rendbetette az életét. Vigyázzon is rá. Ennek a vigyázó lelkületnek a része, hogy nem feledkezik meg Isten gyógyító szeretetéről. Isten szeretetére magunkat méltóvá tenni nem tudjuk, ehelyett fogadjuk el az ő ingyenes szeretetét. Ez az Ön életében különös módon is megjelent. Szépen tartson ki az imádságos életben, s ebben a hála legyen a legfontosabb.
Kedves Lelkiatya!
A fiam nem jàr templomba, de meg van keresztelve. Most feleségül vesz egy lányt, aki nem is keresztény, de a lány kedvéért szentségi házasságot akarnak kötni. A jövendő menyem időnként azt mondja, érdeklődik, sőt, a gyerekeket majd meg akarja kereszteltetni. De úgy látom, a templom inkább arra kellene, hogy egy szép helyszín legyen az esküvőhöz. Én bátorítom a menyemet, hogy járjon el katekumenátusba, hittanra, legalább ismerkedjen meg hitünk alapjaival, kötelezettség nélkül, de nem nagyon ad erre választ. A fiamat ez az egész nem érdekli, pedig az ő “jogán” lenne az egész. A jegyesoktatás nagyon kevés és nagyon tartalmatlan, vagyis nem nagyon érintett a hittel kapcsolatos dolgokat, inkább hogy mi kell a jó és tartós házassághoz..
Hogyan álljak ehhez a dologhoz? Bátorítsam a szentségi házasságot? Erőltetni nem kehet a keresztséget, pedig érzem, hogy a menyem a kulcs az egészben, hogy az ő hitét lehetne-e támogatni…
Köszönettel:
Sára
Ne erőltessen semmit! Tartson ki mellettük szeretetben és nagy hitben, értük mondott sok-sok imádságban. Lehet, hogy a jegyesoktatás kevés, de ha Ön hittel pótolja azt a keveset, akkor hegyek mozdulhatnak meg. Ha megkérdezik a véleményét, akkor, persze, buzdítsa őket a helyes keresztény életre. Nyilván jobb lenne, ha megkeresztelkednének mindnyájan, édesanya, gyermekek, de ezt nem lehet sem erőltetni, sem sürgetni. A jövendőbeli menyének ezeket az elszólásait úgy is értelmezheti, hogy ezek jelek a rejtett istenkereséséről. Álljon mellettük támogatóan, minden ítélkezés nélkül, azzal tud legtöbbet segíteni.
12
Az lenne nekem jó ha a vasúti sínpáron közt várnám
a vonatot.
A mozdonyvezető nem örülne neki.
A kalauz sem.
Az utasok sem.
A Jóisten sem.
Az Ön barátai sem.
A rokonai sem.
Még ha ez utóbbi kettőben esetleg kételkednék is.
Tudja, ki örülne ennek ? Az ördög, az bizony dörzsölné a tenyerét. Sztem ne szerezze meg neki ezt az örömet.
Találós kérdés: az itt felsoroltak közül van egy valaki, akinek tudja a megoldást az Ön mostani élethelyzetére. Találja meg, ki az! Találja meg!
Válni szeretnék polgári válást követően. Mi a menete az egyházi válásnak?
Egyházi válás nincs. "Amit Isten összekötött, ember ne válassza szét." (Mt 19,6) Ilyen esetekben az egyházi vizsgálat arra vonatkozik, hogy a korábbi házassági kötést valóban Isten kötötte-e össze, tehát egyházilag érvényes volt-e vagy sem. Erre irányul minden ilyen vizsgálódás. Egész egyszerűen a saját plébánosnál/parókusnál kell jelezni az erre vonatkozó kérelmet. Vagy ő maga segít megírni a kérelmet az adott egyházmegye bíróságára, vagy egy szakemberhöz irányítja a kérelmezőt, hogy még hatékonyabb legyen az ügyintézés. Tudni kell, hogy az Egyház védi a házasságot, és minden részletet megvizsgál, hogy mi is történt a házasságkötéskor. Nyilván vélelmezi, hogy az érvényes volt, és a hosszú jogi folyamat során nagyon alapos vizsgálatnak veszi alá a történteket. Ez az oka annak, hogy ez a vizsgálat általában hosszú időre, több hónapra, olykor több évre is elnyúlik.
Tisztelt Lelki atya! Azt szeretném megkérdezni hogy önmegtartóztatás idején mi az, ami megengedett a házastársi intimitásban? Egymás testrészeinek simogatása vagy bizonyos cselekedetek is , amik nem számítanak bűnnek házasságban. Úgy tudtam hogy az egyház nem szól belé a házasságon belüli dolgokba csak legyen közös megegyezés a felek között és egyik fél se erőltessen olyan dolgot amit a másik nem akar. A fogamzásgátlás az bűn tudom. Már van két gyermekünk és nem vagyunk fiatalok. Előre is köszönöm szépen a válaszát.
Nem szól bele, de tanácsot adhat. Főként, ha kérik. Kérdésének első fele az önmegtartóztatásra vonatkozik. A válasz attól függ, hogy milyen jellegű önmegtartóztatásról van szó. Ha böjti jellegű, közös megegyezéssel egy időre vagy bizonyos napokon lemondanak a házasélet örömeiről, ilyenkor legjobb mindentől tartózkodni. A simogatás, a csók akár lehet is, de szerintem jobb ilyenkor a teljes megtartóztatás, hogy utána annál nagyobb örömmel lehessenek egymáséi korlátok nélkül. Ha a gyermekáldás kerülése a cél - ahogy arra levele végén lehet gondolni, akkor viszont nem önmegtartóztatásról van szó. Akkor igazából mindent lehet. Hiszen ez nem lemondás akar lenni, hanem józan számolás az egzisztenciális lehetőségeikkel. Több féle mód létezik a természetes családtervezésre. Ezekre most nem tudok kitérni. De a szeretet kifejezése, sőt, akár a testi gyönyör is megengedett ilyenkor is. Az teljesen igaz, hogy ezek mind közös megegyezés alapján történhetnek, a megtartóztatás is, a testi játék is.
Tisztelt Lelkiatya. Többször írtam már önnek Vivien néven. Ma olyannal fordulok önhöz, hogy reggel el mentünk misére a férjemmel. Ugye neki van hitoktato képzése de nem minősül tanárnak. Mindig egyszerre járunk misére, nem gondolom hogy ő szentebb életet élne mint én. Ma oda jött a képviseleti tag elnöke hogy a férjem nem e akar tag lenni. Először nem is esett rosszul de utána mikor át gondoltam igen. Nagyon fájt, azért fájt mert engem miért nem kérdezett meg én miért nem vagyok elég jó? Mert egy takarítónő vagyok, eladó szakmám van. Sosem gondoltam volna egy katolikus templomban, társaságban ennyire lekicsinyítve fogom magam érezni. Utána néztem és irva van hogy igazából nem kell ahhoz különösebb képesítés. Szóval nem értem ezt a kivételezést.31 éves vagyok mindig jó voltam dolgoztam idősotthonban Szent Angéla otthonba, idős apácák melett is mindig eszembe jut mikor mondták nekem Vivi drága mindig maradj ilyen amilyen most vagy ez 9 éve volt már de ugyan olyan vagyok lelkileg ugyan olyan jó lelkű kedves szerény . De sajnos ezt mások nem értékelik, templomba is úgy látom azok a képviseleti tagok akiknek a legjobb, legdrágább kocsijuk van, minden héten másik kabát minél drágább. Én meg két éve egy kabátot hordok, munkahelyen is azt mondták hogy ők nem vásárolnak a kinaiba az egyszerű (mert én ott vásárolok),nekik Devergo van. Férjem nem akar tag lenni pont ezért mert látja érzi azt amit én hogy ők azok az emberek nem hitelesek. Ma nagyon magam alatt vagyok, sírtam is, meg is kell gyonnom mert annyira mérges voltam, megszoltam mást.De most úgy érzem nem akarok misére menni. Én láttam Jézust 12 évesen amit írtam önnek. Remélem ön megérti ami nyomaszt engem. Nem csodálom hogy ennyi felekezet van egyébként, mindig is katolikus akartam lenni, de most úgy érzem csalódtam bennük. ????Igazából ennyit akartam írni hogy nagyon rossz most a lelkemnek úgy érzem jelentéktelen vagyok a férjem meg a képviseleti tag.. Na jó ő nem érti ezt igazából ő neki is rosszul esett hogy a feleségét akit szeret őt miért nem?! Persze lehet túl reagálom. Ön mit gondol erről?
Érdekes ez a helyzet. Mint lelkiatya azt mondom, ez olyan élethelyzet, amely rávilágít egy gyönge pontjára. A férjét megkérték, hogy legyen képviselő tag. Tehát a családjukat, a férjén keresztül Önt is megbecsülik. Egyébként szabály van arra, hogy megválasztott tagok nem lehetnek házasok, tehát vagy a férjét, vagy Önt kérik föl erre a feladatra, tehát mindkettejüket nem kérhetik föl. Kettejük közül pedig a férjét. Ennek nem örülni kellene inkább? Valami miatt kevés az önbecsülése, és ezt egy-egy ilyen helyzet felszínre hozza. Az önbecsülésünk nem a külső körülményektől függ, nem más emberek véleményétől, hogy hogy bánnak velünk, hogy néznek ránk. Ez most egy komoly lecke az Ön számára, hogy tanuljon belőle.
Igazán nem akarom megbántani. Igyekszem osztozni ebben a bánatában. De sokkal többre megy ezzel a megvilágosodással, ha megérti ebből az élethelyzetből, hogy sosahem érdemes hasonlítgatni magunkat másokhoz. Óhatatlanul rossz eredmény jön ki belőle. Akkor is, ha őket magamnál jobbnak, akkor is, ha magamnál rosszabbnak látom. Már csak azért is érdemes ebből tanulni, mert ennek bölcsességét megszerezve, a jövőben jobban fognak számítani, építeni Önre, mint így, ahogyan most van.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelki Atya! Lehet, hogy nem idevaló kérdés, de nem tudom máshol feltenni. Édesanyám betegsége miatt évek óta nem tud enni pászkát Húsvétkor, mert glutén- és laktóz érzékenység alakult ki nála. Szeretném neki megkönnyíteni az ünnepet azzal, hogy valahonnan rendelek "mentes" pászkát, de eddig nem találtam olyan helyet, ahol készítenének ilyet. Az utolsó lehetőségem az, hogy én magam csinálom meg, de kicsit tartok tőle, hogy nem lesz megfelelő minőségű.
Kérem, ha Ön, vagy bárki, aki olvassa ezt, tud olyan helyet, ahonnan lehet ilyet rendelni, vagy esetleg van kipróbált receptje, azt szívesen és hálás köszönettel fogadom!
Ezt most közzéteszem, s hátha lesz, aki tud majd segíteni. De én is utánanézek. Segítse az Úr ebben a jó szándékú törekvésében!
Kedves Lelkiatya!
Kérem, ne vegye kötekedésnek a kérdést, nem annak szánom. Több helyütt leírta, hogy a halálos bűn kritériuma az, ha az adott cselekedettel Istennel szembe akarunk fordulni, az ilyen pedig ritka. De ez biztosan így van? Nem az Ön tudásában kételkedem, inkább csak az van bennem, hogy nekem úgy tanították, hogy bizonyos bűnök után azonnal gyónni kell, pl.: házasság előtti szex tipikusan ilyen, hiszen ezzel az ember már a halálos bűn állapotába került.
Mindenesetre ez a fajta megközelítés igen felszabadító az amúgy aggályos lelkemnek, hogy nem kell minden bukás után azonnal a gyóntatószék irányába futnom, hiszen ez inkább azt az érzést erősíti bennem, hogy Isten egy kegyetlen despota, aki minden bukásunk után elpálcáz, és addig nem mehetünk elé, amíg meg nem gyóntuk az adott bűnt...
Tudna még arról írni, hogyan lehet egy egészséges szemléletet erről kialakítani? Lehet bukások után áldozni, nem szentségtörés?
Hát nem megszabadulni kell olyan torzképtől, amely szerint azt hisszük, "hogy Isten egy kegyetlen despota, aki minden bukásunk után elpálcáz"? Ilyen Isten nincsen. Lehet, hogy annak idején ezt így tanították Önnek, de ez egy nagyon leegyszerűsített (lebutított) erkölcstan. A tettek súlya, erkölcsi értéke jelentős mértékben függ a körülményektől, nem lehet azokat csupán kategóriákkal osztályozni. Én alapvetően nem is tartom szerencsésnek ezt a ketté választást, hogy a bűnöket halálos és bocsánatos csoportokba soroljuk. Egyrészt azt eredményezi, amire Ön is utalt, hogy egy-egy bukás után félni kell az azonnali büntetéstől, másik oldalról meg netán könnyelművé tesz bizonyos bűnökkel szemben, amelyről azt állapítjuk meg, hogy az "csak" bocsánatos. Minden bűn törvénysértő - tanítja Nagy Szent Bazil. Ezért minden bűnt kerülni kell. Semmiféle bűnt nem lehet megengedni, semmiféle kísértésnek nem szabad engedni. Ez legyen az alapállás. Ez az igazán "egész"-séges szemlélet. Ez a törekvési oldal. A megvalósulás, persze, már nagyon sokféle lehet. Az teszi még egészségessé a szemléletünket, ha alapvetően abból indulunk ki, hogy Isten szeret minket. Erre sohasem lehet az a mi válaszunk, hogy akkor beengedjük a bűnöket, mert "nincs belőlük olyan nagy baj". Mintha Istennek akarnánk kedvezni, hogy mit miért teszünk, és közben méricskélnénk, hogy mi fér még bele a kapcsolatunkba és mi nem. No, én ezt tartom halálnak. Lehet, valamely tettről azt hiszem, "ez csak kicsi bűnöcske, és az Istenke nem fog annyira haragudni". De ezzel a megközelítéssel semmit sem tudok meg az igaz, élő Istenről. Ő a végtelen szeretetet kínálja föl, és szeretetet kér érte - persze, teljes egészében a mi érdekünkben. Mi járunk jól akkor, ha szeretetéért szeretettel válaszolunk és minden módon kerüljük a bűnöket, amelyek viszont elválasztanak tőle. A mi érdekünkben fogalmaz meg parancsokat.
Azt javaslom, a gyónásai és áldozásai ne a tettektől, az elkövetett vagy el nem követett bűnöktől függjenek. Állítsa be a lelkiéletében a rendszeres szentségi életet: heti (vagy akár napi) szentáldozást és havi (buzgóbb lelkiélet esetén heti) gyónást. Ha ezt teszi, akkor állandó kapaszkodót és erőt is kap ahhoz, hogy a bűnöket kerülje. Ha pedig elesik, ott van a bizalom, hogy Isten látja az Ön törekvését, nem csak a gyöngeségét. Ez utóbbit megértéssel fogadja, az előbbit további megerősítéssel jutalmazza. Állandó közeledésben élhetünk Istennel, ehhöz állandó törekvésre van szükség.
Tisztelt Lelkiatya! Elmondom a sztorikat és a problémáimat: 14 éves vagyok. Egy gyerek. Nem vagyok keresztény. 2024 nyarán fontosabbra vettem Istennel a kapcsolatot. De akkor is. Csak azért használtam őt, hogy kapjak valamit, meg nem akartam érte megváltozni. Aztán találkoztam egy minisztrással.És ő elkezdte tanítani. Nagyon kedves volt, megértő, stb. És tőle kezdtem el tanulni. Védőszentet kaptam miatta. Annyira szerettem őt. Az úgy tekintettem rá, mint Istenre sajnos, legalábbis én éresztem. Anyukám eltiltott tőle. Mert nagyon rosszul voltam. De miért voltam rosszul? Az OCD betegsége miatt. Ilyenek jöttek, hogy a gonoszé vagyok. Meg hogy Isten nem annyira törődik velem. Nem szeret. És hogy nekem meg kell felelni neki. Istennek. És ez a ministráns nem tudta, hogy ezt hogy kezelje az OCD-et. Rosszabbá tette. És ezért eltiltott tőle anyukám. És nekem az. Azóta Istent nem tartom szeretőnek annyira. Utóbbi egy hétben, azóta és követtem Istent csak nem annyira jól nem szeretően. Próbálok jó dolgokat tenni. Én amúgy egy nagyon csibész gyerek vagyok, de próbálok jó is lenni. Isten miatt. Hogy lehet ezt a kettőt egyensúlyozni? És... Nagyon akarok egy barátnőt, de félek, hogy a vágy bűne vezérel engem. Ezt hogy lehet a szeretéssel átvenni? És ilyenek vannak, mint ez. Hogy csak azért kérek Istentől bocsánatot hogy kapjak jót és hogy bocsánatot kapjak, és ilyenek vannak,s kérem, hogy Isten adjon erőt, hogy legyőzzem ezeket, és hogy tegyem helyére. Adjon erőt. De nem érzem, hogy segítene annyira. És még szeretőnek se tartom annyira Istent. De nem értem, miért engedi mindezt. Miért távolodtam el tőle? Miért távolodok? Miért nem tudok visszajönni könnyen? Nem értem. Mérges is vagyok rá. Egy atyával beszélek, de sajnos nem érzem, hogy nagyon segítene. És nem tudom, mit tegyek. Az imáim olyan, mintha meg se hallaná Isten. Nem tudom, mit tegyek. Mintha nem is imádkoznék. Kérem, segítsen!Még mindig van OCD-em, és szorongásom mások emberek iránt, hogy ők mit gondolnak, mit mondanak rólam. Nagyon sokat szenvedek, pedig csak egy gyerek vagyok. Nem értem Istent. Miért? Meg amikor próbálok jót tenni, egy napig hat, aztán nem érzem jól magam a jót tevéstől, hanem eltűnik. Nem értem miért. Tegyek továbbra is jót, de ne érezzem Isten szeretét a jóval. Nem értem, hogyan kell jót tenni. Hogy kedves próbálok lenni. És csibész is. De nem érzem Isten szeretetét. Hosszú időre, amikor jót teszek. Nem érzem a jóságát a jó tevékenységnek
Nézzük a jó részét. Az már fontos fölismerés, hogy Isten belépett az életébe, illetve fölismerte, hogy ő ott van. Arról is van sejtése, hogy Isten szereti Önt, meg arról, hogy ennek, mintegy következményeképpen, Önnek is másként kellene élni, nem csibész módon, hanem minél nagyobb szeretettel mások iránt. Ezek fontos fölfedezések.
Ugyanakkor azt tapasztalja, hogy ez nem is olyan könnyű dolog, mégsem annyira magától értetődő, mint azt az elején gondolta. De azért itt még nem kell megtorpanni. Jézust követni nem könnyű, legalábbis, aki azt komolyan veszi. S én ezt is a nagyon jó elemek közé sorolom, hogy láthatóan Ön szeretné ezt nagyon komolyan venni. Ne csodálkozzék azon, hogy gyakran elbukik a jóra törekvésben. Elárulom, mindnyájan így vagyunk vele. Ezért kell majd fölvennie a keresztséget, hogy a szentségek ebben a botladozásban mindig meg tudják erősíteni. A szentgyónásban leteheti a bűneit, a szentáldozásban átélheti a Krisztussal való egyesülést. Bár erre is föl kell készülnie, hogy ez nem mindig érzékelhető, nem minden egyes szentáldozást kíséri érezhető öröm, ujjongás. Ezek mindig külön ajándékok. Nem ezek a jó érzések teszik ki a keresztény életünket, hanem a küzdelem, a mi odaadásunk. S idővel megtapasztalhatjuk, hogy Isten sohasem hagy magunkra. Megengedi a nehéz helyzeteket, de épp azért, hogy ezek által tovább erősítsen minket.
Kedves, fiatal barátom! Azt tanácsolom, hogy járja végig a katekézist. Ennek kapcsán nagyon sok kérdésére választ fog kapni, s persze, lesznek majd újabb és újabb kérdései. Így haladunk előre.
Természetesen imádkozom is Önért.
János 14, 15 ben azt olvassuk “Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat”. Mik Jézus parancsai?
Első és legfontosabb a szeretet parancsa. Jézus ezzel a mondatával voltaképpen azt mondja: szeressetek engem, s következésképp minden szükséges parancsot megtartotok. Ezek a "parancsok" az élethöz szükséges természetes elvek: egymás segítése, egymás tiszteletben tartása, becsületesség, önzetlenség, stb. De mindezek alapja, motorja és hajtó energiája az Isten szeretete. Ezért is ő az Újszövetségben már másként fogalmaz. Az Ószövetség még csak ennyit tud: "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" Jézus pedig ezt mondja: "Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!" Minden parancsnak, minden emberi együttélésnek az alapja az Isten szeretete - mindkét értelemben: Isten szeret minket (ez az első) és mi szeretjük Istent. Ha ez él bennünk, könnyen megtaláljuk, hogy mit kell tennünk. Szent Ágoston így fogalmaz: "Szeress, és tégy, amit akarsz!"
Tisztelt Lelkiatya! Egy ilyet írtam "Nagyon félek a gonosztól meg démonoktól. Csak védőszentet kaptam, nem vagyok keresztény. Onnan jött a félelem hogy az Odaát sorozatot nézem ami szellemekről meg démonokról szól" nem válaszolt hogy megfog e szálni engem egy démon????
Hogy meg fogja-e szállni Önt egy démon, ezt nem tudom. De azt tanácsolom, hogy mindent tegyen meg annak érdekében, hogy ennek ne tegye ki magát. Ha az említett filmet és ehhöz hasonlókat néz, akkor a lelkét, a gondolkodását nagyon érzékenyen kiteszi annak, hogy ilyen gonosz erők elhatalmasodjanak az Ön életében. Miért kell ezt a kérdést feszegetni? Miért kell ezt a veszélyes játékot űzni? Annyit javasoltam Önnek (és ezzel mindenkinek), hogy ne nézzen ilyen filmeket. A döntés már az Öné, hogy ezt a tanácsot megfogadja-e vagy sem. Minél előbb el kellene indulnia a kereszténnyé válás útján. Lassan kifut az időből, hogy idén húsvétkor megkeresztelkedhessék.
Kedves lelkiatya mi a véleménye arról hogy Beer Miklós püspök atya Úr vacsorázni volt egy protestáns gyülekezetben? Ez nem tilos? Ide vezet az ökumenizmus erőltetése, hogy megtagadja egy püspök is a hitét? És még engem néznek ki azért mert nem tudom elfogadni a második Vatikáni zsinatot az ökumenizmus erőltetése miatt.
Válaszát előre is köszönöm Piroska
Kedves Piroska!
Egy katolikus embernek protestáns úrvacsorán részt venni nem jelent hittagadást. Egy ilyen cselekedet nem érinti az Euchariszitáról való katolikus hittétel tagadását. Helyes hitbeli megközelítéssel tudjuk, hogy protestáns istentiszteleten nem történik transzszubsztanciáció (átlényegülés). De abból a kenyérből, amelyre a protestáns testvérek úgy tekintenek, hogy az számukra a Krisztussal való lelki egyesülést hordozza, lehet venni. Tudjuk, hogy az nem Krisztus teste, de azt abból való részesülés a más felekezetűekkel való közösségnek egy szimbolikus cselekedete: én is eszem abból a kenyérből, amiből ők. Ugyanakkor azért nem tanácsos ezt tenni, mert óhatatlanul fölveti azt a kérdést, hogy akkor mit is hiszünk arról a kenyérről, amit abban a cselekményben kapunk. A katolikus válasz az, hogy egyszerű kenyér. De a protestánsok nem annak tekintik. Tehát, voltaképpen azzal tisztelhetjük meg a protestáns testvéreinket, hogy elfogadjuk, hogy ők másként gondolkodnak arról a kenyérről, s ezért inkább mi nem is részesülünk belőle. Ez a kérdés teológiai háttere. Ugyanakkor a protestáns testvérek felé egyfajta testvéri gesztus lehet, hogy nem zárkózom el attól a közösségi cselekménytől, amelyre meghívnak. Véleményem szerint tehát érthető ez a jó szándék, igazán nem kell rajta megbotránkozni. Ugyanakkor én is azon az állásponton vagyok, hogy a tisztább helyzet érdekében katolikus embernek jobb nem részesülni az úrvacsorából.
