Kedves lelkiatya!
Köszönöm elgondolkodtató válaszát, amit az 50 feletti ismerősöm bűnével kapcsolatban adott. Ugyan elfelejtettem írni arról, hogy nem fiatalkora óta ilyen, csak pár éve, de ez már mindegy. Viszont felvetett bennem valamit: ha a lelkiismeret elaltatható, sőt talán meg is ölhető, akkor hogy lehet, hogy egyes esetekben megromlik, más esetekben pedig nem, ugyanabban az emberben. Tehát van olyan bűn, amiben egészen megátalkodott lehet az ember, de van olyan is, amiben hallgat a lelkiismerete szavára. És a megölt lelkiismeret "feltámasztható" valahogyan? Gondolok pl. a gyónásra. Vagy már örökre vége?
Mély titok az ember, örvénylő titok a szíve... Az ember nem gép, kivált nem a lelke, a gondolkodása. Igen, így működik az ember: bizonyos dolgokra érzékeny, más dolgokra meg nem. Ismerünk mélyen vallásos embereket, nagy imádkozókat, akik ugyanakkor észre sem veszik, mennyire állhatatlan a viselkedésük. Nem mindenre egyformán érzékeny a lelkiismeret. Azon kell dolgoznunk, hogy minden irányban minél tisztább és érzékenyebb legyen.
Elaltatható, de nem ölhető meg teljesen. Még a legmegátalkodottabb embernek is van esélye, hogy egyszer csak ráébredjen, szörnyűség volt, amit addig művelt.
A szentgyónás, de már az azt megelőző bűnbánattartás felébresztheti az alvó lelkiismeretet. Ezért is érdemes rendszeresen gyónni, hogy, ha el is szunnyadna, azért mindig föl tudjon ébredni a lelkiismeret.
Kedves Lelkiatya!
Szeretném megkérdezni hogy manapság a Görög Katolikus Egyház melyik fordítású/kiadású bibliát használja.
Sok szempontot kell figyelembe venni szerintem biblia vásárláskor, hiszen egész életen át elkísérhet ha megfelelőt választunk.
Sokáig a megújított Káldi féle fordítást használtuk majdnem mindenütt. A most használt Evangéliumos könyvünk is ezt tartalmazza. Szép, de néhol már érthetetlen a régiessége miatt. Igen elterjedt a Békés-Dalos fordítás, ahol még vannak ebből példányok, az Apostolt abból szokták olvasni. Ennek a nyelvezete kedvez az énekelhetőségnek. Készül az új Evangéliumos és Apostolos könyvünk. Ez a Szent István Társulat által készített fordítást veszi alapul, egybevetve a görög eredetivel, és szintén figyel az énekelhetőségre. Mindezek mellett azonban nincsen olyan meghatározott Biblia kiadás, amelynek használatát egyházunk előírná.
Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném kérdezni, hogy előfordulhat e olyan, hogy valakit szándékosan megátkoznak? Anyósom boszorkánynak tartja magát, hivatásosnak, van kártyája, meg ilyen eszközei és könyvei is. A szüleimet nem szereti, tudom, hogy rosszat kíván nekik. A szüleimmel sok rossz dolog történt mostanában, betegségek, ritka és súlyos, nem várt anyagi gondok stb... Ők vallásos emberek, hallottam olyat, hogy akkor nem kéne, hogy fogjon rajtuk, vagy mégis? Lehet ő az oka ezeknek a rossz dolgoknak?
Előre is nagyon köszönöm a válaszát!
Igen, az elő szokott fordulni, hogy valakit szándékosan megátkoznak. Van, amikor az átokmondás véletlen, aki kimondja, azt sem gondolja komolyan, s van, amikor szándékosan mondanak ilyen szavakat. Hogy ennek mi az eredménye, az már nem a kimondó személytől függ, hanem attól, akire mondták. Ha ő komolyan veszi, akkor elkezd rettegni, bármi történik vele, ezen átok következményének érzi, emiatt pedig kezd egyre sötétebben látni. Ha valaki nem veszi komolyan, nem rémül meg a kimondott szótól, hanem esetleg imádkozik is azért, aki ilyet mondott rá, annak ez semmi változást nem fog hozni az életében.
Ha a kedves anyósa valóban ilyen szerepben tetszeleg, és ezzel riogat másokat, akkor igen rászorul az imádságra. Ne mulassza el, imádkozzon érte gyakran, hogy bocsássa meg a Jóisten ezt a balgaságát, és adjon neki világosságot. A szüleit pedig nyugtassa meg, hogy semmi rossz dolog nem történik az Úr beleegyezése nélkül. Bármi éri őket, az áldás is lehet, ha hittel viselik.
Kedves Lelkiatya!
Gyerekkorom ota hivo katolikus vagyok. Imadkozom, jarok templomba, gyonok rendszeresen, bojtolok, kilencedeket tartok, bucsura jarok es megis ugy veszem eszere, hogy az en eletme sokkal rosszabb, nehezebb mint azike az ismeroseime akik nem is hisznek istenben. 30 eves no vagyok es nincs ferjem sem gyerekeim sot meg rendes munkam sem. Hiaba kerem ezeket mar evek ota Istentol nem valaszol.
Mar nincsen tobb turelmem, ugy erzem csalodtam Istenben, soha nem fogom megerteni Ot, nekem ez tul magass. Ugy erzem egy szentfazek venasszony lettem. Hiaba valonak erzem az imadsagot, nem megyek tobbet templomba, ezutan en is ugy fogok elni mint mas hazugsagok kozepette, paraznan, es nem segitek tobbet senkinek. Olyan hosszu ido ota probalom keresni Istennek a kedvet...de most mar lattam butasag volt, o nincs mellettem, nem mutatja legkissebb jelet sem annak, hogy szeretne engem.
ha ilyen rossz az eletem, vagy legalabbis semmivel sem jobb mint azoke akik nem valasosak akkor milyen kovetendo pelda vagyok, mint Isten gyermeke? az eletem egy romhalmaz...hogy mondjam masoknak, hogy Isten jo es megsegit es, hogy jojjenek velem a templomba?
jezus latja, hogy meg egy kicsi es elveszek, de nem tesz semmit, szoval ebbol is latszik, hogy nem vagyok fontos neki.
Matol kezdve tobbet nem imadkozom soha, nem fogom sem dicsoiteni sem kerni! engem elveszitett!
Edith
Kedves Edit!
Elhiszem, hogy megkeseredett, belefáradt ebbe a lelki törekvésbe.
Én is azt javaslom: hagyja abba. Ne folytassa. Ön egy olyan istenhez imádkozik, aki nem létezik. Ha elvárja ettől az istentől, hogy hozza rendbe az életét, adjon olyan anyagi, szellemi javakat Önnek is, mint másnak, akkor ehhez a tehetetlen istenhez hiába is imádkozik tovább.
Próbálja megismerni az egy élő igaz Istent, a végtelenül szerető Teremtőt, az értünk szenvedő Megváltót, a mindenható Szentlelket! Furcsamód az eddigi imái ebben eleinte nem fogják segíteni. Tegye le ezt a vallásgyakorlatot, és ásson a mélyre. Persze, utána sem lesz gondmentes az élete, ezek a nehézségek sohasem fognak eltűnni. De ha egyszer megismerte az egy élő Istent, akkor meg fogja érteni, hogy az Ön életében is melyek azok az ajándékok, amiket Tőle kapott, s azt is, hogy mire kapta, mire kell felhasználnia.
Kedves Lelkiatya! Régóta küzdök két kísértéssel a tisztasággal kapcsolatban. Az egyik, hogy elképzelek jeleneteket azokkal a nőkkel, akik tetszenek, a másik pedig, hogy a buszon igyekszem úgy helyezkedni, hogy a testem összeérjen a nők testével. Ha józan ésszel végiggondolom, ezek bűnük, hiszen a szeretetkapcsolaton kívül keresem a szexuális örömöt. Sokszor meg is gyóntam, de visszaestem. Ilyenkor azzal ?adom meg magamnak? az engedélyt, hogy mivel párkapcsolatra nincs lehetőségem, ?ennyi nekem is jár?. Szégyellem ezt meggyóni, nem is tudom jól megfogalmazni a gyóntató atyának, sokszor nem is értik, miről beszélek. Néha csinálom ezeket a dolgokat és áldozok, akkor pedig lelkiismeret furdalásom van. Vajon ezek súlyos bűnök? Muszáj őket meggyónni? Köszönöm!
Természetesen mindenképpen gyónja meg ezeket a bűnöket. Küzdjön a tisztaságért, az Istennek kedves ez a küzdelem. Nem veszi el, de épp azért, mert ebben a küzdelemben edződünk. A szentgyónás mindig erőforrás is. Ilyenkor megtisztul az ember lelke, egy ideig megint erősebb a kísértésekkel szemben. Bármi akadályozza is a párkapcsolat létesítését, azért még nem szabad ebben a testi bűnben benne maradni. Sok más ember is van, akinek ez nem adatik meg. Jézus is beszél erről (Mt 19,12). De még a házas embernek is meg kell küzdenie ezért a tisztaságért. Főként az vezesse ebben a küzdelemben, hogy a lelkét szeretné egyre tisztábbá tenni. Ezek a testi bűnök viszont megakadályozzák ebben. De minden egyes győzelem, amikor sikerül leküzdeni egy-egy kísértést, és minden szent gyónás is tovább emeli, tisztítja a lelkét.
Vigasztalásul mondom, hogy az életében ez most egy ilyen időszak, de ez mindenképpen változni fog. Érdemes tehát nem feladni a küzdelmet.
Kedves lelkiatya! Kirándulásunk alkalmával vasárnap betértünk egy görög katolikus templomba, ahol barna kenyérrel áldoztatott az atya. Ez teljesen elvette a figyelmem a lényegről, ilyet még nem tapasztaltam. Hogyan lehet ez? Köszönöm!
Az is lehet, hogy csak jobban megsült a kelleténél. Vagy durum lisztet használtak hozzá. Az bizonyos, hogy csak búzakenyérrel végezhető Szent Liturgia, tehát nem lehetett rozskenyér, vagy más gabonából való.
Nem érdemes nagyon töprengeni rajta, hiszen nem a lényeghez tartozik. Ráadásul még ítélkezés is vegyülhet bele, ha sokat rágódik rajta az ember.
Kedves lelkiatya!
Lehet, hogy kissé provokatív kérdést teszek fel, bár nem szánom annak. Tudom, hogy az Úr jobban tudja, hogy mi a jó nekünk, mint mi magunk, de valamit mégsem értek.
Miért van az, hogy például aki nagyon szeretne gyereket, mindent meg is tesz, és jó anya is lenne, évekig próbálkozik, mire "összejön", ha ugyan sikerül egyáltalán. Míg más, akinek a háta közepére sem kell gyerek, férj, család, esetleg egy házasságtörő kapcsolatból azonnal teherbe esik, ha egy kicsit is kevésbé vigyáz. Más. Valaki szereti az életet, élvezi, sok mindent szeretne még csinálni, együtt lenni az övéivel, annak el kell mennie korán. Más pedig, aki szívesen itt hagyná már a teljesen feleslegesnek és hiábavalónak érzett haszontalan életét, élnie kell, esetleg kérő öreg koráig. Miért kell élnie, mikor már semmi jó sem várható, és nem is akar már semmit, míg a másik ezer jó dolgot tenne még, mégis meg kell halnia? Tudom, csak emberi ésszel lenne ez jó fordítva, de emberi ésszel nem értem a dolgot. Az ilyen felesleges élet miért ajándék? És egy nem kívánt gyerek miért az? (Nem a levegőbe beszélek, én magam is véletlen gyerek vagyok, tudom, mit jelent ez. Semmi jót.)
Jé
Nem tudom. Nem is hiszem, hogy találunk választ ezekre a kérdésekre. Megválaszolhatatlanok. Sok ilyen kérdés van még. Mióta ember az ember, ezeket feszegeti. Jób könyve is tele van velük (pl. Jób 3,20 és az utána valók).
Odaát fogjuk megtudni. Szemléletes magyarázat, hogy itt lent csak a csomókat, bogokat látjuk, nem igazodunk el rajtuk, de a másik oldalról kirajzolódik ennek szép rajzolata, mint a szőnyeg fonákján és színén.
Az imádkozó ember egyre jobban rá tud hagyatkozni az Úrra. Azt mondja, nem értem, Uram, de hiszem, hogy Te értelmet adsz mindennek. Közben pedig mégis egyre jobban ráhangolódik az Isten akaratára, és egyre jobban meglátja már idelent is élete szövésének szépségét.
Tisztelt Lelkiatya!
A munkahelyemből adódóan sok férfivel vagyok körülvéve.Mondhatni szinte csak férfiak járnak oda.Nagy ellneszenvet vált ki belőlem a viselkedésük,néha szabályosan undorodom tőlük.Voltak akik ajánlatot tettek,megpróbáltak kikezdeni velünk...Sértegettek bennünket.Parancsoló hangnemben beszélnek,sokan faragatlanok és modortalanok,olyan benyomást keltenek,hogy másokmnak elmegy a kedvük.Még olyanok is megpróbáltak kikezdeni velünk,akiknek családjuk vagy párkapcsolatuk van.Nagyon felháborit az ilyen viselkedés,úgy vislekednek mintha ösztönlények lennének.Ezt nem tudom elfogadni.Számomra ez gusztustalan.Ki se látszott ez belőlük eleinte.Nem lehet tudni kiben mi lakozik,mi tör belőle felszinre,még azokban is,akik látszólag rendesek.Mindig ügyelek rá,hogy ne legyek kihivó,szándékosan is sportcipőben,sportos öltözetben járok munkára.Az is lehet,hogy alapjában véve nem jól jövök ki a férfiakkal,mindig is ellenkezést váltottak ki belőlem.Sokszor gondolkodtam már azon is,hogy szerzetesnővérnek hiv az Úr.Lehetséges az,hogy ezaz ellenérzés annak a jele,hogy az Úrnak szenteljem az életemet?Érdekelne a Lelkiatya véleménye az itt leirtakról.
Válaszát előre is köszönöm!
Amit leír, az bizonyosan úgy is van, hiszen nagyon sok bűnt, bűnre való hajlamot hordozunk mindnyájan. De az is biztos, hogy a környezetében nem minden férfi ilyen, hiszen bizonyára vannak tisztességes férfiak is, nem csak gonoszok. Viszont valami ok miatt az Ön számára az erőszakosak sokkal szembetűnőbbek.
Azt sejtem, hogy az életében, talán gyermekkorában olyan fájdalmas élmények érték, amelyek kiváltották ezt az ellenszenvet a másik nemmel szemben. Érdemes megkeresni ennek a gyökerét, azt mélyen, alaposan átbeszélni valakivel, lelki atyával vagy akár szakértő pszichológussal. Amíg ezt nem teszi meg, hiába minden jó elhatározás, továbbra is a másik ember, a férfiak sötét oldalát fogja látni, sőt, öntudatlanul a viselkedésével is ezt a rosszabbik énüket hozza ki belőlük. Gyógyulnia kell a lelkének, hogy látni tudja az emberek jóságát is. Addig semmiképp sem gondolhat szerzetességre. Hiszen a világgal vagy az emberekkel szembeni ellenérzés egész bizonyosan nem a szerzetesi hivatás jele.
Kedves Lelkiatya!Ha egy református át szeretne keresztelkedni katolikusnak,az lehetséges-e?Köszönöm válaszát!
Átkeresztelkedni nem lehet. A keresztség örök életre szól, eltörölhetetlen jegy.
Ha valakit protestáns egyházban kereszteltek meg, és szeretne a katolikus egyházba tartozni, az a megfelelő előkészületek után a hitét megvallva a bérmálás szentségével válhat katolikussá.
Kedves Lelkiatya Tudom, hogy nem szép dolog, de lerakni készülök egy nagy keresztet. Nem bírom tovább vinni, már az egészségem is veszélybe került. Ha lerakom ezt a keresztet elkárhozom? Köszönöm a válaszát előre is! Üdv!
Hogyan lehet letenni egy keresztet? Ha az Istentől kaptuk, akkor letehetjük, de valószínű, hogy újabbat, nehezebbet kapunk helyette. Nem azért, mert ilyen kegyetlen volna az Úr, hanem, mert egyetlen keresztet sem ad véletlenül, hanem, mert tudja, hogy szükségünk van rá.
Nem tudom, mire készül, de mindenképp javaslom, hogy beszélje meg alaposan az Úristennel. Hosszan imádkozza meg, hogy valóban ezt kell-e tennie. Tartok tőle, hogy éppen, mivel nekem írt erről, ez arról árulkodik, hogy a szíve mélyén érzi, hogy valójában nem kellene megtenni ezt a lépést. Nem tudom. Ügyeljen arra, hogy bűnt ne kövessen el, és nyugodt, tiszta maradjon a lelkiismerete e nagy lépés után is.
Kedves Lelkiatya!
Érdeklődni szeretnék, hogy melyik a legfontosabb imádság. A rózsafüzér, a kilencedek, vagy az egyéb rövid kis imák, pl. Medjugorjés, Jézus szíve, stb... ?
A másik kérdésem, hogy vannak olyan napok, amikor nem tudom végigmondani a rózsafüzért, ( önhibámon kívül )ilyenkor csak egy-két tizedet mondok. Ez nem bűn? Ez is rózsafüzér mondásnak minősül? Nem baj, ha nem tudjuk végig mondani az egészet?
Előre is nagyon köszönöm!
A legfontosabb imádságunk az Eukharisztia, a szentáldozás. Egész életünknek ez a forrása, ugyanakkor a csúcsa is. A többi imát azért nem érdemes rangsorolni, mert kinek-kinek más az igénye, a lelkiállapota. Sőt, az egyes ember esetében is, a pillanatnyi lelkiállapotának hol ez, hol az felel meg inkább. Legjobb, ha nagyon sokféle imát tudunk és végzünk, akkor minden helyzetben tudunk mihez nyúlni.
Az is jó, ha csak néhány tizedet mond el. Ha viszont van erre elkötelezettsége, akár egyéni fogadalommal, akár a rózsafüzér társulati tagság miatt, akkor azt nagyon komolyan kell venni, s ha törik, ha szakad, a vállalt imamennyiséget el kell végezni. Ha netán mégis elmaradna, másnap pótolni kell. A kötelességünket, főként a lelki kötelességünket mindenképp teljesíteni kell.
Kedves Lelkiatya!
Már nagyon régóta bennem van az a gondolat,hogy szeretnék görög katolikus papnöendékhez hozzámenni.
Van egy nagyon kedves példaképem. Ő egy evangélikus lelkész felesége.
De úgy érzem,ez a gondolat nem csak az ő példája miatt van bennem.
Ebben az a bökkenő,hogy római katolikus vagyok és még csak 14 éves.
Természetesen nem most szeretnék házasodni,de már 4 éve gondolokodom ezen.
Maga mit gondol erről?
Lia
Kedves Lia!
Minthogy még egészen fiatal, ez az érzés még sokat változhat. Az alapja mindenképpen az, hogy Ön szereti az Úr Istent, az Egyházat, és szeretne olyan hivatást, amelyben ez az szeretete kiteljesedhet. Valóban vonzó dolog úgy szolgálni Istent és az Egyházat, hogy közben feleség, családanya is lehet az illető. Őrizze ezt a törekvését! Tartsa a kapcsolatát az Úrral, sőt, fonja még szorosabbra, s közben keresse, hogy milyen hivatást szán Önnek, Lehet, hogy ez a vonzalma e valóban csodálatos hivatás felé, később más formában jelentkezik majd.
Kedves Lelkiatya!
Egyedülálló római katolikus nő vagyok, családra, gyerekre soha nem vágytam. (Lehet, hogy ez már önmagában is bűn?) Rengeteg bűnt követtem el, Isten nélkül éltem a felnőtt életem nagy részében, bár a létezésében soha nem kételkedtem. Abortuszon is átestem, sőt házasságtörő kapcsolatom is volt. Minderre nem vagyok büszke. Isten mindezek ellenére megszólított, vissza tudtam Hozzá térni, egy idő után az egyházhoz is. Be is láttam elkövetett tetteim bűnös voltát, meg is gyóntam. Mégis úgy érzem, hogy nem igazán tudtam megbánni őket. Mintha valami hiányozna. Pl. az abortusz kapcsán, egyáltalán nem hiányzik nekem most sem gyerek, bár tudom, hogy nem lett volna szabad megtenni.
Sokszor kérem Istent, hogy adjon nekem igazi bűnbánatot, de valahogy nem érzem, hogy adna. Mit tehetnék, hogy valóban meg tudjam bánni mindezeket?
A másik, hogy most egyedül élek (már öreg vagyok, 54 éves), és ha néha el is bukom az önkielégítéssel, igyekszem megtartani a "tisztaságot". De elég nehéz, talán azért is, mert egész életemben máshogy éltem, és semmi örömöm sincs ebben a "tisztaságban". Sőt, sokszor elég kemény küzdelem, néha úgy érzem, a hitem is meginog, bár nem csak emiatt.
Mit tehetnék, hogy ez könnyebb legyen? Vagy nem is kell könnyebbségre vágyni?
Ha nem is a könnyebbséget, de a lelki örömöt mindenképpen meg kell találnia. Az Istennel együtt élni öröm. Még ha nagyon nehéz is, ha meg is maradnak a keresztek. De arra rá kell találnia, hogy az Isten a legnagyobb, sőt, azt lehet mondani, az egyetlen igazi öröm az életünkben. Persze, sok minden más is van, ami széppé teszi azt, de ezekben mindben jelen van az Isten, másként nem tudná földeríteni, fényessé tenni a lelket. A bűn kínálta öröm mindig megköveteli a maga bérét. Ezért érdemes kerülni, amikor újra és újra jelentkezik, mert előre tudható, hogy nem igazi öröm, csak annak álcázata.
Vélhetően azért nem találja az Istenben való örömöt, mert a saját bűntudata torz képet rajzol az Istenről. Föl kell fedeznie, hogy az Isten már rég megbocsátott Önnek, hogy Őbenne semmi szemrehányás nincsen Ön felé.
Javaslom, hogy végezzen egy nagy zarándoklatot Máriapócsra (vagy más kegyhelyre), ha lehet, gyalog menjen, böjtöljön. Ez nem vezeklés, hanem a lelkének a nyitogatása. Ennek a zarándoklatnak a végén jobban megnyílik majd a lelke az Isten kegyelmének a befogadására, könnyebben fel fogja fedezni a belőle fakadó igazi örömöt
Kedves lelkiatya!
Segítségét kérem, mert én nem tudtam meggyőzni egy vitában valakit az önkielégítés bűnös voltával kapcsolatban. Mondtam neki, amit tudtam, de ő arra hivatkozott, hogy ő már 50 felett van, nem házas, sose volt és nem is lesz már. Senkinek sem árt vele, akkor mi benne a bűn? Sajnos semmit nem tudtam erre válaszolni.
A másik kérdésem, hogy ha öngyilkossági gondolatai vannak valakinek, de persze nem teszi meg, az ugyanolyan bűn, mintha ölt volna? Meg kell gyónni?
Nem is lehet csodálkozni azon, ha valaki elmúlt 50 éves, évtizedeken át elkövette ezt a bűnt, és már teljesen hozzászokott. A lelkiismerete, a testi tisztaság iránti fogékonysága sajnos nagyon erősen megromlott, teljesen elcsökevényesedett. Fiatalabb korában még talán halványan sejtette, hogy ezt nem kellene, de mára már ez teljesen eltompult. Aligha lehet olyan észérvet találni, amely ki tudná mozdítani ebből a gondolkodásából. Akkor még jobban látta, tudta, hogy a szexualitás Isten ajándéka egy férfi és egy nő életre szóló szeretetkötelékének pecsétje, záloga. Ezért adta az Isten. Persze, lehet másra is használni, lehet önző módon saját örömök eszközévé tenni, de nem erre való. A mikroszkóppal történetesen lehet kalapálni is, de sejtjük, hogy nem arra találták ki. Körülbelül ilyen távoli a viszony az Isten akarta szexualitás és az egyéni testi örömszerzés között.
A bármely gondolati bűn rossz, meg kell gyónni, még akkor is, ha harcoltam vele, ha nem egyeztem bele. Ez a gondolatok megtisztítása miatt fontos. Éppen lehet vele élni, az Eucharisztiához is lehet járulni, de ha szentgyónással nem tisztítja magát rendszeresen az ember, akkor egyre inkább beszennyeződik maga a lelkiismerete is. De messze nem számít olyan súlyos bűnnek, mint ha el is követte volna.
Kedves Lelkiatya!
Mint tudjuk a bűnbánat nagyon fontos dolog. Én úgy voltam vele hogy olyan rendes "átlagkeresztény" életet éltem, de egyik nyáron rádöbbentem bűneimre elkezdtem bűnbocsánatot gyakorolni nagyon kinoztam magam szinte reggeltől estig imádkoztam. Minden előtt és után imádkoztam. Este a fáradságtól majdnem összesestem, ez kb. 1 és fél hétig tartott szenvedtem mint a kutya de a végén úgy éreztem magam mint egy fehér galamb, nem fogalmaztam meg magamban de ez egy lelkigyakorlat volt. A mély lelkigyakorlat után néztem a tévét és teljesen ledöbbentem mikor egy jezsuita atya beszélt Szent Ignácról aki ugyanezt csinálta. Az az atya azt is elmondta hogy Szent Ignác lelkigyakorlatra hívott embereket és Szent Ignác azt mondta hogy a lelkigyakorlat alatt úgy fogtok szenvedni mint a kutyák de a végén csodálatosan tisztának fogjátok érezni magatokat. és az a csodálatos hogy én is igy éreztem a lelkigyakorlatot tovább folytattam sokkal enyhébben 1 hónapig és befejeztem a lelkigyakorlatot. mint mondtam legelőször hófehérnek és tisztának éreztem magam majd abba az egy hónapban oda is eljutottam hogy megvetettem a világ minden kincsét ahogy az a dalban is van az "Édes Jézus" c. dalban ennek az írója is ezt élhette át mint én szerintem. a legvégén a lelkigyakorlat végen tűzhitű lettemn ami máig is kitart. Már több mint egy éve a lelkigyakorlatnak de természetesen a tűzhitűségem megvan és ez meg is lesz mert ez egy örök pecsét az életre. Azóta sokkal buzgóbb vagyok a hitterjesztésén mindenkinek próbálom Isten létét hirdetni és filozófiailag bebizonyítani. és ha meglátok istenkáromlást főleg ha nyíltat a vérem szinte felfor a haragtól. volt, hogy önös érdekből haragudtam valakire mert személyes ellentétem volt vele és az egy negatív dolog ez a harag Istennek nem tetsző de mikor az istenkáromlókra haragszom lehet hogy ez is bűn de azt én szent haragnak tartom tartom .Aki tűzhitű annak nincs olyan rém amitől megijedjen kiáll a hitért az istenkáromlás ellen felláp akárhol.
A problámám az hogy ha kertesztény közöséégben vagyok keresztények közt
akkor mindig azt feltételezikrólam hogy olyan vagyok mint a többi "átlagos" keresztény gyerek mert 14 éves fiú vagyok. Természetesen tudom gogy a tűzhitűség egyátalán nem elegendő az üdvözölésre és rengeteget kel fejlődni sokkal tisztább lelkület keel önfeláldozás a másokért való ima és segítés és rengeteg tulajdonság kell és én tisztában vagyoik vele hogy rengeteg téren fejlődnöm kell, de az is igaz viszont hogy az a erényem tényleg megvan ami engem kiemel a többiek közül (a tűzhitűség, ezt en neveztem el így mert nem tudtam rá mást mondani) Kérem szépen a Lelkiatyát hogy mondja meg mit tegyek az ellen hogy nem ismerik el az egyik legnagyobb erényem.
Egy kicsit még írok magamról hogy az Atya jhobban értse a helyzetet:
Teljesen megvetem a modernséget mert a mi modern szerintem erkölcstelen Szerényen öltözködöm Iskolában az istenkáromlókat mindig bestzélek nekik hogy ez bűn És legjobban be akarom bizonyítani hogy Van Isten. Békés vagyok. Iskolánkban 37 ből 3 man vagyunk hívők. Karácsonykor émlékeztettem az ateista osztálytársaimat hogy ha ők ateisták tulajdonképpen mit is ünnepelnek persze nem haraggal csak rávilágítottam az ellentmondásra. Ennyit írok magamról.
Előre is köszönöm a Lelkiatya válaszát. Elnézést hogy ilyen hosszan írtam.
Legfőbb kérdése, mit tegyen az ellen, hogy nem ismerik el az egyik legnagyobb erényét. A válaszom egyértelmű: semmit. És még a föltett kérdést is kicsit kiigazítom. Ez a tűzhit csodálatos dolog - nagyon kifejező nevet talált rá - ez azonban ajándék, nem pedig erény. Egyáltalán nem fontos, hogy erről mások is tudjanak. Nyugodtan őrizze, mint saját titkát, mint az Istennek személyre szóló ajándékát. Amennyiben ez tovább él majd a lelkében, akkor úgyis szép gyümölcsöket fog teremni. Élje hétköznapi életét, végezze a feladatait minél nagyobb buzgósággal. Ezekben mutassa ki Isten iránti lángoló szeretetét. Vigyázzon arra, hogy ebben az odaadó buzgóságban meg ne ítéljen másokat. Figyelmeztetem, hogy hamarosan erős kísértések fogják érni más keresztényekkel, főként papokkal szemben. Csak az alázatos szeretet vezetheti előre. Erre törekedjen Isten és az emberek előtt.