Tisztelt Lelkiatya!
Nehézségeimben imaszándékot kértem tisztelendő nővérektől.Egy fiatal nővér segitséget ajánlott,igy éltem a lehetőséggel.Beszélgettünk-leveleztünk lelki dolgokról,elhivott hozzájuk a zárdába egy lelkigyakorlatra is,ott még többet beszélgettünk,mély dolgokat mondtam el neki,imádkoztunk is együtt.Utána is jó ideig tartottuk a kapcsolatot,folytattuk a beszélgetést,ami mély megnyugvást jelentett számomra de egy idő óta kerül engem,tiszteletlenül viselkedik velem,ugy érzem egy alap tiszteletet se ad meg.Volt hogy megkért számoljak be neki egy dologról,hogyan végződött.Amikor elmondtam milyen sikertelenségeim voltak abban a dologban,cinizmussal és megvetéssel viselkedett irántam.Nagyon hivatalos volt velem minden formában,nem engedte hogy a nevén szólitsam.Ez jellemző rá sokszor,volt hogy a keresztnevén szólithattam,volt amikor éreztette,hogy hivatalosan kell megszolitanom.Sokszor ugy érzem elmenekül.Olyan mintha teljesen kifordult volna magából,már nem viselkedik olyan szeretetteljesen.Vannak olyan pillanatok amikor igen.Azelőtt készséges volt és megértő.Nem kommunikáltunk olyan sürün,nem hinném hogy a terhére lettem volna.Számomra nagyon fájdalamas,kiábránditó és felháboritó,hogy egy egyházi személy ilyen szélsőségesen viselkedik.Annyi korrektség lehetett volna benne,mivel annyi mindent tudott a helyzetemről,hogy megmondja ha nem tud,vagy jelenleg nem áll módjában vagy egyszerüen nem akar segiteni.Ezt a bizalmammal való visszaélésnek érzem.Tudtommal ha valaki zárdába vagy szerzetesi rendbe kér felvételt alapkövetelmény,hogy pszichofizikailag egészséges legyen.Engedheti-e az egyház hogy olyan ember aki szélsőségesen viselkedik másokkal szemben lelki segitséget nyujtson?Ilyen nem példás viselkedéssel,könnyen le lehet lökni másokat a hit utjáról,el lehet bizonytalanitani és összelehet zavarni a keresőket.Ezt az egészet mély csalódásként élem meg,még mindig nem tudom hova tenni ezeket a dolgokat,élő seb bennem.Köszönöm,hogy meghallgatott a válaszát is előre köszönöm.
Kedves Testvérem!
Nem tudom, mi rejlik az említett nővér visszahúzódása, magatartásának megváltozása mögött. Sok mindent nem tudunk, nem értünk, nem látunk. Az a javaslatom, hogy ne engedje szívébe hatolni a vádaskodást, a gyanút. Valami történhetett szegény nővérrel. Hiszen, mint írja, eleinte sokat segített, nagy megnyugvást jelentett az Ön számára. Aztán valami történt. Ki tudja, micsoda? Imádkozzék a nővérért, és ne keresse őt többet. Életének egy bizonyos szakaszában tudott segíteni, köszönje meg az Istennek.
A szerzetesektől sokat várunk, de ne feledjük, ők is emberek. Nem árt, ha tudjuk, hogy a megélt nagy béke mögött nagy lelki küzdelem is áll. Bízzunk abban, hogy az illető nővér idővel újra önmagára és békére talál, és majd újra tud segíteni másokon.
Az életben sok csalódás ér bennünket. De csak akkor, ha magunkra gondolunk, ha úgy érezzük, ez vagy az jár nekünk. Ha mindent úgy tudnánk fogadni, mint Isten ajándékát - még, ha "fekete papirosba van is csomagolva" - akkor alapvetően hálás emberekké válnánk, akik aztán még inkább meg tudjuk látni a jót az életünkben. Erre törekedjék Ön is, és szívében újra békére lel.
Tisztelt Atya!
Egy nagy döntés előtt állva szeretnék tanácsot kérni. A döntés családunk - három gyerekünk van - elköltözését jelenti eddigi lakóhelyünkről. Oka az egyik szülő munkája. Nagy változás ez a család számára. A döntést az nehezíti, hogy más munkakörben maradhatnánk is a helyünkön, de az új lehetőséget kapott szülő nagyon vonzódik a másik munkához.
tud iránymutatást adni, miképpen álljunk hozzá a döntéshez?
Köszönettel és üdvözlettel: Éva
tkovacseva@citromail.hu
Kedves Éva!
Mindenképpen imádkozzák meg közösen a döntést. Lehetőleg valóban közösen, a férjével és a gyermekekkel együtt. Együtt vizsgálják, hogy az Úr Istent és az embereket hol tudják jobban szolgálni. Fontos, hogy a férjének fölajánlott állás ne csak magasabb fizetést kínáljon, hanem igazi lelki előrelépést.
Amennyiben a férje már teljesen elszánt, s valójában nem kettejük kérdését írta meg mos nekem, hanem a sajátját, akkor azt tanácsolom, kövesse a párját. Ha elmondta ellenvetéseit, és mégis férje nem tágít az elképzelésétől, akkor kövesse őt. Ez az engedelmesség még nagy áldást hoz a családjuknak. S ha - ne adja Isten - nem sikerül az állás és az egész átköltözésük, akkor se tegyen szemernyi szemrehányást sem neki. Akkor folytatják úgy, ahogyan tudják. Az Isten ezt az engedelmességet meg fogja áldani a családjuk életében. Ne féljen hát!
Dicsőség! Tisztelt Lelkiatya!
A Szabadkőművesek között nagyon sok pap van ma is! Az egyik kérdező azt vetette fel, hogy az egyház kiátkozza azokat, akik belépnek egy ilyen szervezetbe? (Azt is hozzátenném, hogy ellentétben a 18-19. századdal, a mai Szabadkőművesség főleg-ezt külföldön láttam-gazdasági bűnözéssel foglalkozik. Ők azt mondták magukról, hogy nem foglalkoznak a katolikus egyházzal, nem tartanak tőle, nem terjesztenek egyházellenes iratokat stb. stb. Így van ez manapság!) Azért is hiszem el, mert a korábbi lelkiatyám "megszegte a titoktartást" és elárulta nekem, hogy még kispap volt, mikor kérte a felvételét egy híres Szabadkőműves páholyba. Ennek a páholynak ma is tagja és az is igaz, hogy nem egy fiatal papról van szó. Ami engem illet, megértem azt a hozzászólót is, aki azt mondta, hogy: "féli Istent, de az álszentek miatt nem jár templomba". Én is egyre jobban ezt érzem, és ez nem ítélkezés akar lenni mások felett (ne keverje a zabot a babbal!!!), hanem egy mély lelki fájdalom. Én megpróbálok Krisztus útján járni és nagyon fáj ha mások ezt nem veszik komolyan! Nekem is nehéz higgye el, az ember tele van kisértésekkel, gőggel stb. ezekkel le kell számolni. Pl. igyekszem megtartani az ígéretemet és ha azt mondom valakinek, hogy elvégzem a munkát 3 nap alatt, akkor inkább még az utolsó éjszaka is fennmaradok, csak minden legyen meg, ha esetleg lemaradnék. Tudnám még sorolni. Én is úgy érzem, hogy túlzottan elintézményesedett a katolikus egyház (ezt a kritikát egy római katolikus püspök fogalmazta meg nemrégen!) és éppen emiatt sok fiatal a szektáknál kezdi magát jól érezni. Ott éreztetik az emberrel, hogy "Krisztus érted halt meg", "Érted", tehát "Krisztus szeret Téged", "fontos vagy neki", bocsánat, de ezt én a katolikus egyházban (se a görögben, se a rómaiban!) nem érzem. Nem tudom évek óta, hogy velem van-e baj, vagy az intézménnyel? Nem tudom. Elsősorban magamban keresem a problémát immár 20 éve és nem jutottam semmire! Úgy érzem, hogy az Egyház személytelen, ha elmegyek gyónni, az pont olyan, mintha a közeli kórházban elmennék egy ismeretlen pszihiáterhez. Elnézést kérek, de semmi személyes kapcsolat nincs sehol, pedig 5 templomba is járok Pesten, a papok és a hívek között. Azt "lenyelem és megértem" hogy nők az egyházban nem tölthetnek be fontos szerepet, nőket nem szentelhetnek pappá", de kérem ez a mai korban nem mehet így sokáig! Lehúzhatják pár év múlva a rolót!!!A világban nyitott szemmel és nyitott szívvel kell járni! Több helyen voltam már külföldön, legalább 40 év tapasztalatom van, nagyon sok emberrel barátkoztam az életem folyamán, nehéz sorsú embereken segítettem, hol volt akkor az egyház??? Sehol!!!
Itt is azt veszem észre, hogy nem reagálnak minden levélre, legalább 5 levelet küldtem, és egy sem jelent meg eddig! Pedig az egyházi énekekhez szóltam hozzá, engem el lehet hallgattatni, de mások, több százan, ezren, be fogják majd azt írni helyettem, amit itt eltitkolnak. Kitiltottak a fórumról (pedig nagy kár volt, mert a mostani embereknek pl. a könyvtár ötletével is, sokat tudnék segíteni! Nagy könyvgyűjteményem van pont görög katolikus témában!!!) Kedves Lelkiatya most velem van a baj? Kérem válaszoljon és segítsen, mert 5 nap múlva végzek magammal és azt is ki fogom kötni, hogy "nem kérek semmilyen egyházi temetést"! Üdvözlettel: M
Kedves M!
Mindenek előtt bocsánatát kérem és még valamit: türelmet. Nagyon bízom abban, imádkozom is Önért, hogy bár több, mint öt nappal ezelőtt írt, azért elolvassa ezt a választ. Higgye el, iparkodom, de gyakran nem sikerül időben válaszolnom. Azóta - látom - a zenei kérdésére is írtak a munkatársak.
Jogos lehet a panasz, hogy az Egyházunk intézményesült, s ezért nem tud igazán személyessé válni. Higgye el, vannak, akik az intézményesült egyházban is megtalálják a személyes kapcsolatot az Úrral, és személyes kapcsolatot a közösséggel.
Ne feledjük, hogy amíg kisebb létszámú a közösség, az induláshoz közel, esetleg az alapító is él, ez szociológiailag nagyon erős összetartó kapocs. Könnyebb egy kis létszámú közösségnek emberileg összetartani, mint egy sok ezres nemzetközi közösségnek. Persze, ez nem menti az Egyház tagjait, ha ők maguk szeretetlenek. Az ő nevükben és a magam nevében is bocsánatot kérek Öntől. De ha bűnös emberek vagyunk is a templomban, az egyáltalán nem indok arra, hogy valaki ne járjon oda. Krisztus Urunk értünk, bűnösökért jött. Miért csodálkoznánk, ha bűnösöket találunk a követői között? Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek (Mk 2,17).
Arról írt, hogy tudott segíteni nehéz sorsú embereken még külföldön is. Keresi, hogy hol volt akkor az Egyház. Kedves M! Jelen volt akkor és ott az Egyház az Ön személyében. Adjon hálát az Istennek, hogy keresztényként tudott segíteni. Hisz minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van (Jak 1,17). Istennek köszönhetjük, bármi jót tudtunk tenni. Ő a Fő, mi pedig tagjai vagyunk. Köszönöm, hogy Krisztus nevében, Krisztus Titokzatos Teste, az Egyház tagjaként tudott segíteni. Kérem, és javaslom, ezt tegye máskor is. Önmagáról megfeledkezve iparkodjék segíteni a legelesettebeken
Tisztelt Lelki Atya!
A falunkban lassan vége van a házszentelésnek. A papunk sajnos ezúttal is vitte magával a harangozót. Azt mondta a templomban, hogy akinek ez nem tetszik, az zárja be az ajtaját. ...
Kérem adjon tanácsot, hogyan érhetnénk el, hogy a jövőben a pap egyedül jöjjön házat szentelni?
Válaszát előre is megköszönve. S
A tanácsom nem arra vonatkozik, hogy hogyan érhetnék el egy nehezen elviselhető személy kizárását az otthonaikból. Lehet, hogy az atya nem jól teszi, hogy magával viszi azt a személyt, aki valami oknál fogva inkább taszítóvá, mint vonzóvá teszi a házszentelés egyébként szép és gazdagító gyakorlatát, mégis ne az legyen fő célkitűzés, hogy az említett személyt távol tartsák. Alighanem ez a közösségük szeretetének, az Ön befogadó és elfogadó képességének a próbája. Az a javaslatom, hogy keresse fel ezt a harangozót, beszélgessen el vele, ismerje meg jobban a családját, a sorsát. Próbáljon közelebb kerülni hozzá, hátha jobban megérti a viselkedését. Föltétlenül imádkozzék is érte. Ha ezeket a nem könnyű erőfeszítéseket már megtette, és mégis úgy látja, hogy nem lehetséges az együttműködés, csak akkor tegyen olyan lépéseket, amely valóban a közösségük érdekét szolgálja. Ebben az esetben felkereshetik az illető parókus atya esperesét, vagy írhatnak egyenesen a püspök atyának. Hangsúlyozom, mint tettem már, hogy csakis névvel aláírt levelekkel foglalkoznak komolyan. Amelyen nincs aláírás, az a szemétkosárba kerül.
Remélem, hogy legalább a következő házszentelésre lesz olyan erős változás - főként a lelkekben -, hogy visszatalálnak a közösség békéjére.
Kedves Lelkiatya!
Abban szeretnék segítséget kérni, hogy pár éve azt látom, hogy gyermekem a szerzetesi hívatás felé érez hívást, sok időt tölt a templomban, és nagyon boldognak látom mindig ilyenkor. Nem érez fáradságot ha templomba kell menni. De egyszerűen amikor csak szóba hozom, hogy beszélgessünk a szerzetességről, mindig tereli a témát. Eddig olyan jól meg tudtunk beszélni mindent, de ezen témával mindig falba ütközöm. Talán nem bízik bennem? Vagy fél, hogy mit szólnék?
Mit javasol a lelkiatya? Hogyan cselekedjem tovább?
Köszönöm! Egy édesanya
Kedves Édesanya!
Azt javaslom, várja ki türelemmel, hogy a gyermeke önként beszéljen erről. Most engedje, hadd hordozza egyedül ezt a szép és nehéz terhet. Pontosabban nem egyedül, hanem "gyönyörűséges és könnyű" együtt az Úrral. Hadd érlelődjék benne. Addig imádsággal maradjon mellette, s ha eljön az ideje, akkor majd közösen is beszélhetnek erről. Most azzal mutathatja ki a szeretetét, hogy vár türelmesen.
Kedves Lelkiatya!
Az én kérdésem igen jelentéktelennek fog tűnni, de számomra nagy érzelmi zavart okoz. Egy bizonyos ügyben (nem volt túl nagy jelentőségű) felajánlottam, vagyis megígértem, hogy ha sikerül, nem megyek el egy bálba. Na most azért épp a bált választottam, mert számomra abban a pillanatban az arról való lemondás volt a legfájdalmasabb. Most viszont, mikor újra megígértem - mint egy megerősítés - az ölembe hullott szinte két jegy, és nagyon szeretnék menni. A tavalyi ilyen bál óta ezt várom. A kérdésem lényege végülis az lenne, hogy az ilyen ígéretek megszegése büntetést von maga után, vagy ha megbánjuk, hogy megígértük, elnézendő?
Gondolom, már elmúlt az a bál, amelyre vonatkozott a lemondása. Így a szavaim már tanácsot nem adhatnak, de tanulságul azért szolgálhat.
A kimondott szó fontos, és súlya van. Lehet, hogy megbántuk, de attól még kimondtuk azt. Természetesen jóvá lehet tenni, de nem azzal, hogy megszegjük az ígéretünket. Mindenképp tanulság, hogy nem szabad felelőtlenül ígéretet tennünk, de ha tettünk, akkor az kötelez bennünket. (Nyilván a dolgok megfelelő mértékében.)
Ne azt firtassa, hogy a tette vajon büntetést von-e maga után. Ne a büntetéstől való félelem vezessen minket, hanem a másikért való szeretet. Ez esetben az Isten iránti odaadás. Ő természetesen mindent megbocsát, amit őszinte bánattal megbánunk és meggyónunk. De ez ne arra késztessen bennünket, hogy könnyelműen bánunk a szavainkkal, cselekedeteinkkel.
Megítélésem szerint az ölébe pottyant két jegy inkább próbatétel volt, s vonzóbbnak tűnt inkább az érzelmeire hallgatni.
Természetesen nem olyan súlyos dologról van szó, de mindenképp tanulságul szolgálhat, azért írtam kicsit hosszabban róla.
Javaslom, hogy Nagyböjt kezdete előtt lehetőleg menjen el még meggyónni.
D. J. Kr.!
Krisztusban kedves lelkiatya!
Egy válaszában olvasható: ?Természetesen vannak angyalok, Jézus is beszél róluk. Tegyük hozzá, nem túl sokat. Nagyjából ez lehet a mércéje annak is, hogy a mi életünkben és hitünkben mennyire vannak jelen.?
A kiegyensúlyozott információközlés jegyében tisztelettel kérem idézni a Szent Liturgia nyilvános, illetve papi csendes imákban az angyalokat említő mondatokat. Az Egyház angyalokkal kapcsolatos hivatalos tanításából ízelítőt ad többek között a Magyar Katolius Lexikon is: http://lexikon.katolikus.hu/A/angyalok.html
Továbbá, milyen súlya van pl. a következő szentírási helynek: ?Azért jelent meg az Isten Fia, hogy a sátán művét romba döntse.?(1Jn 3,8)
Imádságos köszöntéssel,
Attila
Kedves Attila!
Köszönöm a kiegészítést. Ez a felület nem alkalmas arra, hogy kérésének eleget tegyünk, és az összes, angyalokat említő liturgikus szövegünket itt közöljük. Ezek nagy része megtalálható az Emeljük föl szívünket" imakönyvünkben. Valóban, sokszor szerepelnek, s hasznos ezeket összeszedni, átelmélkedni, hogy milyen szerepük van az Egyház imádságaiban.
Véleményem továbbra is az, hogy Jézus szavai ebben is irányadóak lehetnek számunkra. Csupán a játék kedvéért megszámoltam, Ő maga hányszor említi az angyalokat. A négy evangéliumban ennyit találtam: Mt - 11, Mk - 4, Lk - 7, Jn - 1. Ezen a 23 helyen kifejezetten Jézus beszél róluk, de a négy evangéliumban ennél többször, összesen 52-szer szerepel az angyal szó. Ez talán nem is tűnik kevésnek, de tegyük hozzá, a négy evangéliumban mintegy 58.000 szó szerepel. Ez az arány tehát mégsem olyan jelentős.
Az angyalok léte kétségtelen, a szerepük az életünkben fontos, a helyük az imádságainkban nem nélkülözhető. Mégis inkább figyeljünk Jézusra, az Ő szavaira, az Ő tanítására, és akkor minden a maga megfelelő helyére kerül az életünkben, az imádságainkban.
E szöveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését... Hajdúdorogban ki a püspök?
A Hajdúdorogi Megyéspüspök Kocsis Fülöp atya. A püspöki székhelye Nyíregyházán van, a székesegyháza Hajdúdorogon.
Kedves Lelkiatya!
Nagy örömmel nézegettem a honlapot és láttam a papokról szóló információkat. Észrevettem, hogy nagyon sok papnak sok (akár 9) gyermeke is van, azonban soknak (házasnak van megjelölve) egy sem. Mennyire várják el papjaiktól, hogy a gyermekvállalásban példát mutassanak?
A feleségemmel kezdetben több gyermeket is szerettünk volna vállalni, ám a gazdasági helyzet miatt elbizonytalanodtunk. Meg szeretnénk nekik adni mindent, ami lényeges, azonban van bennünk kétség, hogy meg tudjuk-e. Tudna nekünk segíteni, hogy a hozzáállásunkban megerősödjünk?
Tisztelettel:
K. M.
Valóban örvendetes, hogy papcsaládjainkban általában sok gyermek van. Ahol mégsem, annak általában súlyos oka van.
Nem szabad, hogy a gazdasági helyzet miatt megfosszák magukat és gyermekeiket a nagycsalád csodálatos boldogságától. Néhány nemzedékkel ezelőtt sokkal nagyobb szegénység volt, mégis vállaltak sok gyermeket, hiszen tudták, hogy ez a jövő záloga. Sokan esnek abba a tévedésbe, hogy "mindent" meg akarnak adni a gyermeküknek, s valóban ezek a gyermekek sok tárgyat kapnak is, de a szeretetközösségben felnövekedés boldogságát nem. A nagy család nagyon jó hatással van a személyiség egészséges kifejlődésére, a jó beilleszkedés, az önzetlen szemlélet adottságainak kialakítására. És még nagyon sok értéket nyújt, amelyet semmi más nem adhat meg csak a sok testvér és persze hozzá a meleg szülői szeretet.
Emlékeztetek arra, hogy Püspök atya meghirdette, hogy a Centenáriumi évben a görkat. családokban a harmadik gyermekeket szívesen megkereszteli, ezzel is serkentve, lelkesítve a családokat, hogy ne féljenek a 3. gyermeket vállalni. Utána még hátha könnyebben hagyják érkezni a többieket... Ne feledjük, a szép magyar szólást: a gyermek áldás. Ne féljünk az Isten áldásától!
Kedves Lelkiatya!
Az a kérdésem lenne (nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá!), hogy az "illetékes elvtárs" fogalmát bevezetik ezen a website-on is? Ugyanis az előző rovatban-ahol a szerkesztő válaszol-az van kiírva, hogy "az illetékestől választ fog kapni", valami ilyesmit olvastam.
Más. Lenne egy olyan kérdésem ami a múlt vasárnapi evangéliumra vonatkozik. Megnéztem a naptárat, láttam, hogy január 22. "Zakeus" vasárnapja, de legnagyobb meglepetésemre nem a "Zakeus" történetét olvasta fel a pap, hanem azt az evangéliumi részt vette elő, melyben a tanítványok unszolására Jézus meggyógyítja egy olyan nőnek a lányát, aki nem volt zsidó. Most olvasom A. Schmemann-O. Clément: A nagyböjt és a húsvéti titok című könyvét, melyben kifejtik, hogy 5 vasárnapon át megy a nagyböjtre való előkészülés, melynek során az első vasárnapon az "Zakeust" olvassák fel, a másodikon (ami most volt, itt már nem volt baj, mert megegyezett!)a "Vámos és farizeus" történetét.
E követelményektől talán egyházközségenként lehet eltérés?
Válaszát előre is köszönöm!
Nem tervezzük bevezetni az "illetékes elvtárs" fogalmát. Vannak viszont kérdések, területek, melyekről beszélni különböző személyeket illetnek, ezért használtam ezt a kifejezést. Elnézést kérek a munkatársaim nevében, ha félreérthető volt.
A bizánci egyházban minden napra elő van írva az Apostoli és Evangéliumi szakasz. Nincsen lehetőség attól eltérni. Bizonyos napokon két szakasz is elő van írva. Ekkor szokott előfordulni, hogy az illető pap nem olvassa fel mind a kettőt, csak az egyiket. Az Ön által említett vasárnapra is két Evangélium volt Előírva. Hozzáteszem, egyik sem a kánaáni asszony lányának meggyógyítása volt. Hogy honnan vette az Atya, nem tudom elképzelni. De hát vannak ilyen hibák.
Szeretnék rítust váltani! Görög katolikus vagyok, de szeretnék római katolikus lenni. Mit kell tennem? Mi ennek a hivatalos eljárása?
A rítusváltás általában nem dicséretes dolog. Amit Isten adott nekünk a szüleinken keresztül, azt érdemes megőriznünk.
Vannak persze különleges esetek. Jó tudni, hogy vegyes rítusú házasság esetén bármelyik félnek van lehetősége áttérni házastársa rítusára, ha ezt akkor kinyilvánítja, és az Anyakönyvbe be is vezetik. Ekkor nincsen semmi egyéb hivatalos lépésre szükség.
Azért is többnyire indokolatlan a rítusváltás, mert semmi akadálya annak, hogy egymás templomaiban egymás szentségeiben részesüljünk.
Ha mégis indokolt a rítusváltási kérelem, akkor a saját rítusú joghatóságú püspöktől kell engedélyt kérni, majd ennek birtokában az új egyházmegye püspökétől kérni az oda való befogadást. Ha mindkét püspök megadja az engedélyt, akkor erről írásban értesítik, és már ettől a befogadó nyilatkozattól kezdve megváltozott a rítusa. Ezt a születési anyakönyvbe is be kell jegyezni!
Kedves Lelkiatya!
Családommal együtt templomba járó emberek vagyunk, mindennapi életünket, gyermekeink nevelését is keresztény ember elvárásainak megfelelően tesszük. Ha beszélgetek emberekkel, akkor apostolkodni szoktam buzdítom őket, hogy Isten házát látogassák.
A legutóbbi beszélgetésemkor, azt a választ kaptam "hiszem Isten és Félem is, de nem megyek templomba, mert zavar a sok álszent ember aki ott ül és hajbókol". Nem tudtam erre mit felelni, igaza van mert egyre többen, csak képmutatásból járnak templomba. Igaza van , de mégse én azt gondolom, nem mások miatt járunk templomba, hanem magunk miatt, de abban is igaza van, hogy sokszor a templomban ülve felháborít némely ember viselkedése, gőgje, illetve templomból kilépve mások gáncsolása, illetve gonoszsága.
Hogyan dolgozzuk fel az ilyen pillanatokat a mindennapjainkban.
Akit más emberek jelenléte zavar a templomban, az elárulja, hogy nem Istenért megy oda. Ráadásul, ha úgy ítéli meg, hogy ők "hajbókolnak" - talán amikor keresztet vetnek? - ezzel nyíltan elárulja, mennyi ítélkezés van benne. Lehet, hogy azt véli, hogy "hiszi és féli az Istent", de a gyermekeit, vagyis a gyarló embereket egyáltalán nem szereti. Ha eljárna templomba, talán tanulna egy kis alázatot.
Én nem úgy látom, hogy egyre többen csak képmutatásból mennének templomba. Örülök annak, ha ott vannak, hiszen valamilyen mértékben bizonyosan részesülnek kegyelemben. Ki tudja, ha ennyit sem kapnának, akkor hogyan viselkednének? Lehet, hogy rendszeresen meg is gyónják, hogy nem tudnak úgy élni, ahogyan a hitük megkövetelné. A legtöbb lelkileg törekvő ember erről panaszkodik. Hála Istennek, Krisztus Urunk, bár jól tudta, hogy mennyire bűnösök vagyunk, mégis közénk jött. Kicsit hozzá hasonlíthatunk, ha látva testvéreink gyarlóságát, nem távol tartjuk magunkat tőlük, hanem mi is irgalommal tekintünk rájuk, és a templomban imádkozunk velük és értük.
Tisztelt Lelkiatya!
Miért súltja kiátkozással az Egyház azokat, akik belépnek egy szabadkőműves páholyba?
Az Egyház ma senkit nem sújt kiátkozással. Ez a jogi forma ma már nem létezik.
A római katolikus egyházjogban van "önmagától beálló kiközösítés". Ez azoknak az igen súlyos bűnöknek a következménye, amelyben nyilvánvaló, hogy az elkövető tudatosan szembefordul a katolikus egyház tanításával. Ilyen például a nyílt hittagadás. A szabadkővműves mozgalom beismerten katolikus ellenes tevékenységet folytat. Ezért nem lehet azon csodálkozni, hogy ha valaki a katolikus egyház helyett egy azt üldöző csoporthoz szegődik, akkor e lépésével kizárja magát az egyház nyújtotta kegyelmekből. Ám, ha bűnbánatot tart, és bocsánatot kér, akkor feloldozást kap, és újra járulhat szentségekhez. Tehát szó sincs kiátkozásról.
Kedves Lelki Atya!
Mint ahogy korábban tanácsolta, erőt vettem magamon és megkerestem... a papunkat azzal a célzattal, hogy adjon magyarázatot...
Kérem írja meg nekem, hogyan vehetném fel a kapcsolatot a Püspök Atyával, mert már nem tudom tovább hordozni ezt a terhet.
Válaszát előre is köszönöm. Dicsőség A Jézus Krisztusnak.
A következő lépés az volna, hogy két vagy három tanú jelenlétében mondja el neki újra. Ha ezt túlságosan nehéznek találná, keressék fel az esperest vagy írjon bizalommal a püspök@gorogkatolikus.hu címe.
Kedves Lelkiatya!
A "természetfeletti" dolgokkal kapcsolatban csakis az Anyaszentegyház tanításait hiszem és fogadom el. A horoszkópokról mi a véleménye Önnek? Nem a jóslásokkal egybekötött horoszkópokra értem, amelyek pár mondatban leírják, hogy melyik csillagjegyű emberre milyen szerencse vár a héten stb., hanem a csillagjegyek szerinti jellemrajzokra.
Az interneten böngészgetve találtam olyan oldalakat, melyek részletesen jellemzik, hogy melyik csillagjegyű emberre mi jellemző belsőleg. Ahogy a sajátomat olvastam, sokmindenben magamra ismertem.
Nem értek ehhez a témához, de úgy tudom, a csillagok állása alapján számítják a dolgokat. A csillagokat pedig az Úristen teremtette.
Lelkiatya szerint van ennek bármi értelme, vagy az ember csupán beképzeli magának, hogy az adott csillagjegy jellemrajza rá is igaz?
Köszönöm a választ!
Isten áldja meg ezért a szép munkájáért!
Tamás
Itt is nagy túlzásokba esnek sokan, mint az angyalkultusz esetében.
Talán lehet némi befolyása az égitesteknek az emberi életre - ilyen például a Hold járása, a napkitörések s bizonyos mértékben az egyéb bolygók állása is, de legföljebb a pillanatnyi hangulatunkra, állapotunkra. Ha lehetne következtetni a csillagok állásából a személyiség jegyekre, ez azt jelentené, hogy minden azonos napon született személy egyforma lenne, de legalábbis hasonló karakter. Már a két petéjű ikerpárok születése esetében is megállapítható, hogy ez mennyire nincsen így.
Egyszerűen a régi pogány vallások köszönnek vissza ezekben a butaságokban. Akkor is különböző erőkkel ruházták fel az égitesteket. A Teremtés könyve azért is mondja el kicsit ironikusan, hogy ezeket is Isten teremtette, s mintegy lámpásokat az égre akasztotta. Csodálhatjuk őket, mert gyönyörűek, de nem foghatjuk rájuk semmi rossz tulajdonságunkat, vagy leküzdhetetlennek vélt lelkiállapotunkat.
