Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Az lenne a kérdésem, hogy mi kell ahhoz, hogy egy egyházmegye egyházmegye legyen? Konkrétabban, mi szükséges ahhoz, hogy a Miskolci Apostoli Exarchátus egyházmegye legyen? Püspöke van már.
Amikor Atanáz atyát püspökké szentelték, több helyen lehetett olvasni a médiában arról, hogy ez az előjele lehet annak, hogy egyszer egyházmegyei rangra emelkedjen az Exarchátus.
Ezt egyébként kérvényezni kell a Vatikántól, vagy a Szentatya magától hoz ilyen döntéseket?
Köszönöm!
Igen, valóban arra kaptunk biztatást, hogy a Miskolci Exarchátus idővel egyházmegyévé is lehet. Ehhez több évnek kell eltelnie, amely idő alatt bebizonyosodik, hogy az exarchátus életképes, fejlődik, kiépül a szükséges intézményrendszere. Valójában ezek a lépések már meg is történtek illetve folyamatban vannak. Nincs megszabva, hogy pontosan hány évnek kell eltelnie. Vannak az egyházban olyan exarchátusok, amelyek évszázadokon át azok is maradtak, leginkább kicsiny méretük miatt. Nem maga a pápa felügyeli ezeket a kérdéseket, hanem különböző kongregációk. A magyar görögkatolikusok ügyeivel a Keleti Kongregáció foglalkozik, amelynek vezetői jól ismerik a magyar helyzetet. Ha elérkezettnek látják az időt, akkor javasolni fogják a pápának ezt a lépést.
Tisztelt Lelkiatya!
Korábban írtam már ide (r. katolikus) felnőtt keresztséggel kapcsolatban.
Azóta megtettem egy lépést: felkértem az adott személyeket keresztszülőknek.
Meglepődtem azon, hogy milyen lelkesen és örömmel fogadták el.
Nagyon meghatódtam, bevallom, örömkönnyek szöktek a szemembe. :)
Amióta ez megtörtént sokkal boldogabbnak, kiegyensúlyozottabbnak érzem magam: talán azért, mert most már van két olyan személy az életemben, akiről tudom, hogy valóban hívők, a mindennapokban is megélik a hitüket, és bármikor fordulhatok hozzájuk, és ami nagyon fontos - teljes mértékben képes vagyok bennük megbízni, és ez kölcsönös.
Ezt megemlítettem egy magát hívőnek mondó ismerősömnek, akinek a válasza megdöbbentett.
Ugyanis azt fejezte ki, hogy nem volna szabad ennyire örülni egy embernek (keresztszülőknek ez esetben), hiszen nem Istenek ők.
Én mégis úgy érzem, hogy ők bizonyos értelemben - tudva, hogy "csak" emberek - egyfajta kötelékek számomra Isten és Jézus felé.
Hiszen magam nem egy hívő családból származom, és most jutottam el oda, hogy felnőttként igenis felvegyem majd a keresztséget.
Nekem talán azért is ennyire jelentős, hogy van személyes kapcsolatom ilyen emberekkel. Számomra sokat jelent ez a keresztszülő - keresztgyerek kapcsolat. Számomra ez nemcsak formalitás, hanem érzések is vannak benne, olyan, mintha új édesszülőket is kaptam volna bennük. :)
Tényleg én túlzom el ezt örömmel, és talán tudatlanul is hibát követnék el? (Én magam nem gondolom így, hiszen Isten és Jézus után teszem őket és nem helyettesükként!) Miért "baj" az, ha ennyire örülök, hogy lesznek keresztszüleim?
Köszönöm szépen a Válaszát!
Megható, amit ír, és biztosíthatom, hogy nincsen rossz úton.
A keresztszülők megtalálása és a velük való szeretetteli kapcsolat természetesen önmagában is joggal jelent nagy örömet. De minden bizonnyal az, amit most Ön átél, nem csupán két személy iránti embertársi vonzalom, hanem belevegyül annak a természetfölötti örömnek is az íze, amit már a keresztségre való felkészülés is jelent az Ön számára. Már most sejti, hogy micsoda boldogság együtt élni az Úrral. Nem nagyon hiszem, hogy irányt vagy hőfokot tévesztett volna azzal, hogy fontossá váltak a számára ezek a személyek. Arra, természetesen, továbbra is ügyeljen, hogy valóban egyedül Isten legyen Önnek a legelső, a legfontosabb. Bizonyos szempontból külön is kell választania ezt a keresztszülők iránti szeretetet és bizalmat attól, ami most épül a lelkében az Isten felé. Nehogy a keresztség csupán érzelmi töltést jelentsen, amiben később könnyen csalódhat is, hiszen ennek veszélye nálunk, embereknél sajnos elkerülhetetlen. Sok kegyelmet a további lépésekhez!
Kedves Lelkiatya!
Koszonom a valaszat. A Jo Isten aldja meg a segitsegert amit nyujt, nagyon sokat jelent.
Amikor irtam onnek nagyon el voltam keseredve es azt hiszem, h egy nagy kisertesben volt reszem.
A szavai radobbentettek, hogy rossz az Isten kepem. Valasos voltam es nem hivo. De azota is keresem a Jo Istent, es erzem, hogy munkalkodik a lelkemben, hogy segit nekem. Nagyon sokszor megtapasztaltam az O josagat es gondoskodasat az eletemben.
Meg volna egy kerdesem. Van egy nagyon kedves ismeros par, ahol a ferfi alzheimer korban szenved. Nagyon kedves emberek. Nincsen gyerekuk csak ok vannak ketten egymasnak. A felesege azt mesete nekem, h a ferje egyszer megcsalta egy masik novel. Nagyon megbanta es a feleseg visszafogadta. De szerinte valami tortent akkor, arra gyanakszik, hogy az a no megatkozta, mert az eset utan roviddel kezdodtek az elso tunetei. En nem tudom, hogy mit gondoljak, de nagyon szeretnek segiteni nekik.
Egy karizmatikus csoportnak a vezetoje, aki altal a mi Menyei atyank nagyon sok embert meggyogyitott sokat imadkozott erte, de nem tapasztalunk semmi javulast.
A felesege es en imadkozunk erte es hisszuk, hogy a Jo Isten szereti ot annyira, hogy meggyogyitja.
On szerint hogy imadkozzunk erte? Tudom, hittel kell, de van meg valami amit megtehetnenk? Kerjuk a szentek segitseget, bojtoljunk. Mit tegyunk?
Vagy fogadjuk el azt, hogy beteg?
Koszonettel,
Edith
Kedves Edit!
A hittel való imádság nem azt jelenti, hogy szilárd a meggyőződésem, hogy úgy lesz, ahogy én akarom. Még ha böjtölök vagy egyéb áldozatokat hozok is, azok sem teszik az akaraterőmet hívő imádsággá. Ilyenkor ugyanis csak az akaraterőmet próbálom latba vetni. A Jóisten nem azért engedi meg a betegségeket, hogy utána mi visszaimádkozzuk az illetőt az eredeti állapotába. Sokszor megvan az értelme egy-egy betegségnek is. Például lelkibb emberré, mélyebben látóvá tesz bennünket. Azt is el tudom képzelni, hogy az említett kedves házaspár kapcsolatának most éppen erre a súlyos betegségre van szüksége ahhoz, hogy igazán helyreálljon, vagy inkább még inkább elmélyüljön közöttük a kölcsönös szeretet.
Természetesen szabad kérni, bármit az Úrtól, hiszen buzdított is rá, de a jó imádság eredménye sohasem lehet csalódás. Akkor az imádkozóban volt a hiba. A jó imádság során egyre jobban ráhangolódik a lelkünk az Isten akaratára, és egyre világosabban látjuk, hogy mi az Ő szándéka az adott nehézséggel.
Kedves Lelkiatya!
Olvastam a Szent Öregek könyvében, hogy volt eunuk remete,(ha jol emlékszem Jézus is beszélt erröl), szerzetes is lehet eunuk, vagy csak remete ? Feltétel a tökéletes "egészség" ? Ma mi az egyhaz (római és görög) álláspontja erről a dologról?
Köszönettel
S.
Az csak egészen rendkívüli eset lehetett, hogy férfiasságától megfosztott ember legyen szerzetes. Ez a mai egyházjog és gyakorlat szerint elképzelhetetlen lenne. Kivételek, persze, mindig vannak.
Remete pedig csak az lehet az egyház jóváhagyásával, aki valamelyik szerzetesi közösséghez tartozik, és annak elöljárója engedélyezte, hogy a testvér egy időre vagy véglegesen elvonult életet éljen.
Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném kérdezni, ha valaki elválik polgárilag, de egyházilag nem, és nem él férfival, akkor áldozhat és gyónhat?
Olvastam az egyik levélben, hogy az egyházi házasság felülvizsgálható? Nekem olyan problémám van, hogy a férjemmel kapcsolatban dolgok csak az esküvő után derült ki. Templomi esküvőnkön tett ígéretet, ( Ő református) nem gondolta komolyan. ( Azt hogy majd a gyermekünket katolikus szellemben neveljük. Arra hivatkozik, hogy ö ezt ne tudta, hogy így kell.) Így van esélyünk felbontani a házasságot egyházilag is? Ezekre az okokra lehet hivatkozni?
Előre is nagyon köszönöm a válaszát!
Ha valaki nem él a házastársával, esetleg polgárilag is elváltak, az a mai egyházi törvények szerint nincs eltiltva a bűnbánat és az Eucharisztia szentségétől. Természetesen csak akkor, ha nem él együtt valaki mással.
A házasságkötéskor tett ígéretek meg nem tartása még nem teszi magát a házasságot érvénytelenné. Azok a tényezők tehetik azzá, amelyek a házasság lényegére irányulnak. Például, ha valaki nem veszi komolyan a sírig tartó hűséget, ha valaki elzárkózik a gyermekáldástól, de azt letagadja, stb. Tehát kifejezetten a házasság lényegére vonatkozó ígéretek azok, amelyek közvetlenül érintik a házasság érvényességét.
Tisztelt lelki Atya!
Rosszakaratú, vagy tévelygő embertársainknak is nagy szüksége van imáinkra! Nagy az öröm a mennyek országában minden megtérő bűnösnek.
(aki felismeri helyzetét, bűnét...)
Vannak olyanok is, akik mindennapi döntéseiknél tudatosan a rosszat választják, keserűséget okozva környezetüknek. Talán ők azok, akikért leginkább szükséges imádkozni egy-egy adott helyzetben. Kerestem imádságot , de eddig csak olyat találtam, ami személyes haragom és visszavágásom megfékezését "célozta meg". Emellett a lélekért is szeretnék imádkozni... hiszen épp a Szentlélek az, akit ilyenkor megpróbál elűzni a gonoszság lelke. Hogyan lehetne jól imádkozni ilyen emberekért az adott helyzetben (a saját integritás megtartásával, haragot elkerülve) mikor fölényben , fölényesen állítják be magukat? Ha lenne konkrét ima, azt megköszönném!
Várom válaszát! TH
Ilyen helyzetben legjobb a bűnbánó ima. Ugyanis, amikor úgy érezzük, hogy valaki fölényesen és eleve gonoszul viselkedik, akkor óhatatlanul nagyon erős ítélkezés van bennünk, önérzetünket sérti a másik magatartása. Amíg nem tudok feléje krisztusi szeretettel fordulni, addig hiába is fogalmaznék, vagy vennék elő más, alkalmasnak tűnő imádságot, az csak versike elmondása lenne, és nem tiszta Istenhez fordulás. Ha őszinte bánatot tudok tartani ott, a jelenlétében, akkor ezzel kegyelmet tudok közvetíteni számára is, ráadásul az én magatartásom is megtisztul feléje. Ezzel tudok segíteni neki a leginkább. A legegyszerűbb bűnbánati ima pedig a Jézus-ima fohász: Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!
Ha ehelyett úgy akarnám mondani: ?könyörülj rajta! ? ez csak a magam ítélkezését fedné fel, hiszen arról árulkodna, hogy abban a helyzetben a másikat tartom magamnál bűnösebbnek.
Kedves Lelkiatya!
Van egy kedves barátnöm,aki nagyon sokat jelnetett nekem.Sok közös dolog volt bennünk,sokszor volt az az érzésem,hogy egy fajta lelki rokonság van közöttünk.Gyakran ráéreztünk dolgokra egymással kapcsolatban.S bár távol kerültünk egymástól,tartottuk a kapcsolatot.Egy idö után minden megváltozott.Nem tudom pontosan mi történt,de annyit tudok,hogy nagyon nehéz időszakon ment keresztül,ez kitünt az üzeneteiből,de nem akart róla beszélni.Különbözö prezentációkat és irásokat küldött,életről-halálról,meg általában komoly dolgokról,ezekkel nagyon megijesztett.Ezekre próbáltam bátoritásokat irni,érezteni vele,hogy gondolok rá,imádkozom érte.Arra,hogy telefomnon kommunikáljunk nem hajlott.Abban az idöben sem fizikailag atávolság miatt,sem pedig lelkileg nem tudtam érte többet tenni.Egyre távolabb és távolabb kerültünk egymástól lelkileg.Végül már szinte semmiröl sem lehetett kommunikálni vele.Amikor idönként irtam neki,arra nem válaszolt.Visszaküldött egy virtuális képeslapot a karácsonyi üzenetemre,ennyi volt az összes kommunikáció köztünk.Volt,hogy ö küldött néhány dolgot e-mailben,ha megköszöntem,irtam neki bár sort ahhoz kapcsolodoan,amit küldött,sose irt vissza semmit,hanem küldött még valamit,arra már nem irtam vissza.Nem tudtam mire vélni az üzeneteit.Felszinesnek éreztem az egészet.Azóta eltelt egy kicsit több idő.Bár nem beszélünk egymással,de tudok róla.A munkájával,tanulmányaival kapcsolatos dolgai jó úton haladnak.Ugy tünik visszatért a rendes kerékvágásba.Azóta nem jelentkezett.Nagyon bánt ez az egész dolog,haragot nem érzek iránta,de ahányszor rágondolok összeszorul a szivem és önkéntelenül is könnybe szalad a szemem.Egy olyan ember volt az életemben,akit nem lehet elfelejteni.Ha valaki Istenben is a barátunk az mindig mélyebb.Nehéz kitölni valakit az emlékeinkböl,ha a szivünkböl nem tudjuk számüzni.Ez a fájdalom sok mindenben formált.Nem tudom miért egy ennyire jelentős és számomra kedves embert használt erre a formálódásra a jó Isten.Sokszor azt érzem a jó Isten nem akarja elvenni még ezt a sebet.Egy másik gond,hogy avalaki abból a közösségből hivott oda ahol ö is lenni szokott.Eddig az anyagiak és a távolság megakadályozták,hogy eljussak oda,de azóta ez megoldódott.Gondolkodom is rajta,hogy oda elmenjek,mer jó a za közösség,és sok értékes ember van ott,akiket régen láttam,de kicsi a valószinüsége,hogy ő nem lesz ott.És nem tudom,hogyan viszonyulnánk egymáshoz...amig ki nem mondok dolgokat,nem szemrehányóan,hanem csupán csak annyit,hogy bántott ez az egész,ugy érzem nem tudnék természetesen viselkedni vele,lenne egy önkéntelen tartózkodás a viselkedésemben.Meg értelmetlennek is tartom azokat a kapcsolatokat,amikor két emeber akiket valamikor szorosabb barátság kötött össsze,idegenként viszonyuljanak egymáshoz.Öt nem tartom rossznak,mindig is egy nyilt szivü,érzékeny és nemeslelkü embernek tartottam.
A lelkiatyának mi a véleménye erröl az egészröl és arról,hogy jó ötlet-e meglátogatni azt a közösséget?
Válaszát elöre is szivböl köszönöm!
Tina
Kedves Tina!
Miért is ne menne el erre a találkozásra? Használja ki az alkalmat!
Most ismerkedik a barátság titkával. Az bizony nem mindig tökéletes, magán hordozza az ember esendőségét és tökéletlenségét. Nincs tehát tökéletes barátság sem. Van, amikor a gyermekkori barátság megmarad, de nem minden esetben. Egyrészt azért, mert változunk, másrészt, mert gyermekkorban még nem ismertük sem egymást sem önmagunkat olyan mélyen. Ezt el kell tudnunk fogadni.
Ha most elmegy erre a találkozóra, még nem biztos, hogy fogják tudni tisztázni a kapcsolatukat. Lehet, hogy valóban még ehhez több időre van szükség. De ahhoz, hogy az idő tudjon érlelni bennünket és kapcsolatainkat, ahhoz tennünk is kell. Csak azt tudom tanácsolni, hogy imádsággal készüljön erre a találkozásra, mással nemigen tud. Hiába gyakorolná el előtte, hogy mit fog mondani neki, ezt úgyis csak a helyzet fogja megszülni. Arra törekedjen, hogy minden helyzetben ? ebben is ? szeretettel, a másik iránti nyitottsággal, elfogadással tudjon viselkedni.
Kedves Atya!
En reformatus vagyok, erdelyben elek. Nem tudom ha tud nekem segiteni , de leirom kerdesem.
Par eve ugy erezzuk( a csalad) hogy atok van rajtunk,par hete elmentunk egy roman paphoz, es azota is jarunk istentiszteletre. A fura, hogy 2 het utan megcsorent a telefon, felvettem es senki nem szolt bele viszont hallottam valami sohajtasokat. En gondolom, hogy ki lehet az, es ez a valaki par eve is telefonalgatott. Es azota igazabol semmi, es ez a fura, hogy mert pont most volt egy ilyen telefon? Lehetseges, hogy az ima meghalgattatott es jelentkezett az aki elatkozott? Varom valaszat. koszonom szepen.
Nehezen tudnám értelmezni vagy megmagyarázni a helyzetet. Ezért nem is vállalkozom rá. Sőt, a tanácsom is arra irányul, hogy Önök se arra törekedjenek, hogy a helyzetet megértsék, magyarázni tudják. Azt keressék inkább, hogy mi jó származhat ebből a helyzetből, hogy az Isten mit akar adni, tanítani Önöknek ez által. Az átoknak hatása csak azokon van, akik félnek tőle, akik nem vértezik fel magukat imádsággal és Istenbe vetett bizalommal. Ez az igazi ellenszere. Mert ha továbbra is félnek az átoktól, akkor az ortodox pap imája sem fog tudni segíteni. Azt jól tették, hogy elmentek a szertartásra, de hangsúlyozom, ne félelemből tegyék. Ne az legyen a cél, hogy az átoktól szabaduljanak, hanem, hogy Istenhez közelebb kerüljenek. Ha az átok késztette Önöket arra, hogy buzgóbban imádkozzanak, akkor az máris áldássá vált az Önök számára. Ezt az utat folytassák! Ne az átokkal törődjenek, hanem a buzgóbb imádság okozta áldással!
Kedves Lelkiatya!
Gör. kat vallást gyakorlóként az angyalokkal és szellemi lényekkel többször találkozunk ünnepeink során. Hiszem és tudom, hogy körül vesznek bennünket, védenek, segítenek. Két kérdésem lenne: kik a kerub angyalok,és kik a szeráfok?
Ha az angyalok környeznek minket, lehetséges e, hogy nemcsak ők vesznek körül bennünket, hanem az elhunytak is? Lehet e olyan, hogy valaki lát elhunyt szellemet, ha akarja, s mindez megférhet e a vallásosságával?
Szeretettel: Mária
Az angyalok fontos szereplői életünknek és hitünknek. Ügyelnünk kell azonban, hogy a róluk szóló, sokszor gyermeki, mesés elképzelések nehogy épp az ellenkezőjét váltsák ki, és elterelve figyelmünket a lényegtől eltávolítsanak el, vagyis az Istentől. Érdemes alaposan tanulmányozni azokat a szövegeket, amelyek ünnepeink során az angyalokkal kapcsolatosak. Ezek mind nagyon mély és helyes teológiai tanítást is adnak. Vannak viszont könyvek nagy számban, amelyek ettől a helyes hittől eltérően mindenféle badarságot is összehordanak az angyalokkal kapcsolatban. Ezektől viszont óvakodjunk!
Azt nem tudom, hogy lehetséges-e látni az elhunytakat. Én nem hiszem, ugyanis ők már nem ebben a világban vannak. Nem lehet azt gondolni, hogy a lelkük valahol itt röpködnek körülöttünk. Ez megint mesevilág. Ha az ember úgy érzi, hogy találkozik, beszélget velük, ez nem más, mint saját vágyainak kivetítése a velük való együttlétre. Bizonyos esetekben pedig a rossz lelkiismeret terméke, ha valaki úgy érzi, akár tudat alatt is, hogy tartozása maradt elhunytjaival kapcsolatban.
A tiszta istenhittel rendelkező ember nem foglalkozik ilyesmivel, nem tulajdonít különösebb jelentőséget neki.
Tisztelt Lelkiatya!
Régóta olvasom Ramana Maharsi (1879-1950) - aki egész életében, 16 éves korától elvonulva élt egy hegy lábánál Dél-Indiában - könyveit.
Ő többek között azt tanította, hogy Isten a Lélek, aki bennünk lakozik (és mi magunk vagyunk Az /Lélek/ - ezt úgy kell érteni, hogy elsősorban Lélek vagyunk, amely testi formában él, de nem vagyunk Isten, ahogyan azt a hinduk egy csoportja tanítja!)
Jártas volt a keresztény tanokban is (gyerekként keresztény iskolában taníttatták)és tanítása során rengeteget idéz Jézus tanításaiból, a Bibliából.
Azt (is)tanította, hogy a Biblia az egy olyan fontos könyv, amit ismerni kell, egy(ik) zsinórmérték az Életre.
Indiában lévén, a tanítványai sokszor kérdezték, hogy mi lesz az Élet után? Erre ő mindig azt válaszolta, hogy tudd meg ki vagy te itt és most. Majd amikor eljön az ideje (amit nem szabad találgatni), megtudod, mi következik.
Azt is tanította, hogy a reinkarnáció, mint olyan, nem létezik, ugyanis az élőlény elsősorban Lélek, ami halhatatlan. Tehát a test meghal, de a Lélek nem. Így nincs minek újra megszületnie sem.
Egy ilyen tanító könyveit szabad olvasni katolikus keresztényként?
Mennyire "fér bele" az, hogy Ramana Maharsi tanításait is olvasnám továbbra is?
Én úgy gondolom, hogy nem szabad mindent, ami nem kapcsolódik a Bibliához, elvetni, amennyiben az nem mond ellent Jézus tanításának.
Köszönöm a válaszát!
Zita
Nem tilos olvasni könyveket, de alaposan mérlegelni kell, hogy melyeket érdemes és hasznos. A keresztény tanítástól eltérő bölcsességi vagy lelkiségi szövegeket csak akkor tanácsos olvasni, ha az ember kellőképpen jártas már az Egyház tanításában, vagy legalábbis állandó kapcsolatban áll olyan lelki atyával, akivel ezeket az - egyébként sok esetben érdekes és hasznos - gondolatokat átbeszélheti.
Ramana Maharsi tanítása nem egyezik meg Jézus tanításával. Amennyire tudom, ez a hindu mester az önismeretet helyezte a lelkiélet, s talán az egész élet céljának középpontjába. Kétségtelen, hogy ez az út nagy mélységekbe tud elvezetni, ugyanakkor éppen a lényegtől vonhat el, hogy kilépve önmagunkból mások szeretete és szolgálata által szentelődjünk meg és jussunk el az Isten megismerésére, szeretetének megtapasztalására. Írásaiból, a vele való beszélgetésekből sok igaz dolgot megtud az ember, de az Isten kinyilatkoztatása még sokkal mélyebbre tud elvezetni.
Kedves Lelkiatya! Az lenne a kérdésem, hogy a chotkiról szeretnék írni úgy, hogy hivatkozom az információkat, de sajnos nem tudom, melyik könyvben találhatóak meg ezek. Erről az oldalról dolgoztam, de ez nem említ forrást: http://tiszta-szivvel.blogspot.hu/search/label/Csotki. Nagyjából ezekre lennék kíváncsi. Egyébként ezt írtam róla: " A csotki (az orosz ?számol? igéből) sűrűn megcsomózott zsinór, amelyen az ismétlődő, rövid imákat ?olvassák?, azaz számlálják. A Jézus-ima recitálásához segítségül szolgáló imafüzér, melynek görög megfelelője a komboszkini.
A legenda szerint Nagy Antal egyiptomi remetének látomásban megmutatta egy angyal, hogyan kell a csotkit készíteni, melynek használatával akkor is fenn tudja tartani a figyelmét, amikor elméje belefárad az imába.
A csotkit általában fonalból csomózzák. A csomók száma változó, lehet 33 (Jézus földi éveinek száma), de van ettől eltérő is. A végén szintén fonalból csomózott kereszt található, amely esetenként nagyobb bojtban végződik. A színe legfőképp fekete (az alázat és bűnbánat jele). A szerzetesek maguk csomózzák, miközben imádkozzák a Jézus-imát. Az imafüzéreket nem áldják meg, mivel úgy tartják, hogy azt az imádkozó maga szenteli meg.
A csotkit szokták a szerzetes kardjának, a türelem iskolájának is nevezni. Egy idő után már csak az érintése is Istenhez emeli a szívemet. " Nagyon megköszönném, ha esetleg meg tudná adni egy olyan könyvnek a bibliográfiáját, melyben a fentiek szerepelnek (esetleg nagyjából oldalszámokkal).
Köszönettel: Roland
Kedves Roland!
Sajnos a megadott címre nem sikerült elküldenem a választ. De bizonyosan nem válik senki kárára, ha itt adok közre néhány könyvcímet.
Hierotheos Vlachos: Egy éjszaka a Szent Hegy sivatagában /zöld-S Studio/
Irma Zaleski: Élni a Jézus imát /zöld-S Studio/
John Main: A szótol a csendig, A szemlélődés útja /Marana Tha/
Egy orosz zarándok: A zarándok /Tihanyi Bencés Apátság/
Thomas Keating: Nyitott tudat, nyitott szív /Filosz/
Ismeretlen szerző: A megnemismert felhője /Vigilia/
A. Quatit: Szüntelenül /zöld-S Studio/
Conrad De Meester: Isten jelenlétében /A Kármel látóhatára/
DJK!
Tisztelt lelkiatya!
Szeretném megkérdezni, hogy a görögkatolikus női szerzetesi rendbe való felvétel is ugyan olyan feltételeket szab, mint a római, vagyis amíg nem érvénytelenítették az egyházi házasságot, addig nem lehet elkezdeni a jelöltséget? És jelenleg Máriapócson kívül hazánkban van-e máshol is bizánci női szerzetes rend?
Köszönöm: Lea
Házas kötelékben élő keresztény nem válhat szerzetessé. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdeklődhet iránta, ne tarthatna kapcsolatot szerzetesekkel, de annak jogi akadálya van, hogy elkezdje akár csak a noviciátust is. Ez a görögkatolikusoknál éppenúgy van, mint az egész katolikus egyházban.
Magyarországon a máriapócsi bazilita nővéreken kívül Dámócon is élnek bizánci rítusú szerzetes nővérek.
T. Lelkiatya!
Katolikus szentségi házasságot kötöttem férjemmel, de idén elváltunk. Új kapcsolatban élek Párommal, együtt neveljük is kislányomat. Mélységesen felháborítónak tartom, hogy nem járulhatok szent gyónáshoz, hiszen kinek lenne nagyobb szüksége rá, mint nekem és hozzám hasonló társaimnak. Nem értem, hogy egy bűnözőt, gyilkost megillet a gyónás joga, egy elvált asszonyt - aki tisztességben neveli gyermekét, templomba jár vele, egyházi iskolába járatja - miért nem? Én is felnőttként keresztelkedtem, első áldoztam, bérmálkoztam, azért, mert Jézushoz tartozom és vele élem mindennapjaimat. Jézus a megbocsátást tanítja nekünk, az egyház miért nem így cselekszik? Miért taszítja el a "bűnöst" aki meg akarja gyónni bűneit azért, mert Jézus a szívében él?
Köszönöm válaszát!
Kedves Édesanya!
Az Egyház nem taszítja el Önt, nem mondja, hogy Ön nagyobb bűnös, mint én, vagy akár a papja az egyházközségben. Meg is gyónhatja a bűneit, kell is, hogy megbánja és lelki beszélgetésben be is vallja ezeket. Felháborodásának ez is oka, hogy jól érzi, erre Önnek is milyen nagy szüksége van. Áldást is kaphat minden egyes alkalommal. Feloldozást azonban a következő ok miatt nem kaphat. Azt - gondolom - Ön is belátja, hogy bűnt követ el, amikor rendezetlen házasság nélkül él a Párjával. Bizonyosan nagyon szeretik egymást, ezzel nincs hiba, de vélhetően a törvényes férjével is eleinte nagyon szerették egymást. Mégis annak a kapcsolatnak vége szakadt. Hogy a mostani Párjával meddig fog tartani, azt egyedül az Úr tudja. Gondolom, hogy véglegesnek szánja, most már szeretne egész életén át mellette maradni, de megint arra utalok, hogy minden bizonnyal ugyanígy gondolta az első férjével is. Nos, ezért kell a szentségi pecsét és az abban való hűséges kitartás egészen a sírig, sőt, azon túl is. Az Ön életében ez nem így sikerült. Lehet, ennek nem egyedül Ön az okozója, ezt megengedem, de semmit nem ér azzal, ha bárki mást, férjét, családját, esetleg az Önöket eskető papot hibáztatná. Egyedül az a gyógyító, ha saját magába tekint, és azt mondja ki, én ebben és ebben vétettem. Erre, természetesen ad bocsánatot az Úr, fel is oldozná Önt a pap, ha a gyónásban szokásos és elengedhetetlen módon ígéretet tenne arra, hogy kerüli a bűnt. De ezt talán embertelen dolog volna Öntől kérni, amikor együtt él a Párjával.
Mit tegyen tehát? Éljen bűnbánó életet. Ne vádoljon senkit. Legyen hálás mindazért, amit kap az Úrtól az Egyházon keresztül (iskola, Szent Liturgia, szentbeszédek, tanítások, áldások és bizonyosan még sok más).
Megteheti, hogy első házasságának érvényességét megvizsgáltatja. Ha felelőtlenül, igazi mély ismeret nélkül ment bele a házasságba, akkor akár még ez is fennállhat. De ügyeljen, hogy többé ezt a hibát ne kövesse el az életében. Legyen megfontolt a további nagy élet-lépésekben. Ha az első házasságának érvénytelensége kimutatható, akkor rendezheti ezt a mostanit, akkor minden a helyére kerül, gyónhat, áldozhat. Ha netalán nem, akkor is sok kegyelemben részesülhet, de feloldozásban, eukharisztiában sajnos nem.
Kedves lelkiatya!
Tobb kerdessel is fordulok Önhöz.
A kislanyunkat, aki hat hónapos görög katolikusnak szeretnénk keresztelni.én római katolikus vagyok a férjem pesig református, de mind a ketten át szeretnénk térni a görög katolikus vallásra.A kislanyunkat meg tudjuk keresztelni görög katolikusként mielőtt mi keresztelkedünk át?
Illetve első
Aldozók lehetunk úgy hogy még nem volt egyházi eskuvőnk?szeretnenk egyházi eaküvőt is csak egyenlőre nem volt lehetőségünk rá.
Köszönöm!
Ha férje a katolikus vallás felvételekor görögkatolikussá lesz, akkor semmi akadálya nincsen annak, hogy gyermeküket görögkatolikusnak kereszteljék.
Szent áldozáshoz viszont csak akkor járulhatnak, ha előtte elvégezték a szentgyónásukat. A szentgyónásban pedig a bűnök bevallása után csak akkor részesülhetnek feloldozásban, ha ígéretet tesznek a bűn kerülésére. Szentségi házasság nélkül házas életet, szexuális életet élni bűn. Tehát nem részesülhetnek addig sem a bűnbánat, sem az eukharisztia szentségében, amíg nem rendezték a házasságukat.
Ezt nem kell feltétlen nagyszabású lakodalommal megrendezni. Ha már van gyermekük, akkor nem is igen illő. Ekkor már nem a külsőség számít, hanem csak az, hogy az Isten színe előtt a templomban két tanú jelenlétében megpecsételjék a szerelmüket.
Mindezekre egy jó lelkiatya vezetése mellett egyszerre fel lehet készülni: férjének bérmálása, mindkettejük szentgyónása, házasságuk rendezése és gyermekük megkeresztelését. Mindezek után igen szép lehet, ha egyszerre, a gyermek keresztelésekor megáldoznak. (Visszatérve az ősi hagyományhoz, bizánci egyházunknál lehetőség van arra, hogy a megkeresztelt csecsemő a bérmálkozás után meg is áldozzon.)
Kedves Lelkiatya!
Én ugyan rk vagyok, és tudom, önöknél ez másként szokás, de azért talán tud nekem válaszolni.
Gyerekkoromban voltam elsőáldozó, de megbérmálva már nem vagyok. Több oka is van, részben az én hibámból. Sajnos gyerekként nem érintett meg különösebben a hit, elsőáldozóként sem éreztem semmi rendkívülit, csináltam amit a szüleim mondtak."Normál" időben, 13-14 évesen elmaradt a bérmálkozás, tragikus okokból. Kicsit későn, kb 16 évesen lett volna rá lehetőség, de én akkor már nemet mondtam. Nem tudatos szembefordulás, tagadás volt ez, még kevésbé valamiféle gyűlölet, egyszerűen nem érdekelt ez az egész. Le is éltem évtizedeket Isten, egyház, vallás nélkül. Nagyon messziről szólított vissza az Úr. Nyilván a bérmálkozás az én életemből már örökre kimarad. A kérdésem az, hogy ez bűn? Meggyónni való? És ha igen, súlyos bűn?
Megköszönöm, ha megírja a véleményét.
Semmiképp sem kell, s nem is szabad, hogy kimaradjon az életéből a bérmálkozás. Ez egyáltalán nincsen korhoz kötve, bármikor felveheti az ember, ha előtte megfelelő módon felkészült rá. A szentgyónása, a szentáldozása is egészen mássá válik, ha felveszi a bérmálás szentségét. Ne is halogassa. Keresse fel saját plébániáját, és ott az atya majd elmagyarázza, hogy mi a teendő. Ha ezt a lépést hamarosan megteszi, valószínű, a következő év pünkösd táján már meg is bérmálkozhat. Ez egészen meg fogja változtatni a gondolkodását és a Jóistennel való kapcsolatát.
